[Grem] Febr.16-18: a Vatikában a helyi egyházak püspöki konferenciái világiakért felelős referenseinek nemzetközi konferenciája. / dr. Székely János püsp. atya

[Emoke Greschik]

 Székely János: „Papság és világiak együtt, mint az egyetlen Krisztus-test
tagjai”
https://katolikus.ma/szekely-janos-papsag-es-vilagiak-egyutt-mint-az-egyetlen-krisztus-test-tagjai/
Fotó: Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök Facebook oldal

*Február 16-a és 18-a között, csütörtöktől szombatig tartották a vatikáni
új szinódusi aulában a helyi egyházak püspöki konferenciái világiakért
felelős referenseinek nemzetközi konferenciáját. A világ minden tájáról
érkezett mintegy 200 résztvevővel, közülük 60 püspökkel működő konferencián
Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök képviselte, aki a
Vatikáni Rádióban beszámolt a „Lelkipásztorok és világi hívek hivatása az
együtt-járás” című konferenciáról. *

Vértesaljai László SJ interjúját közöljük, amely elhangzott a Vatikáni
Rádióban.

*– Február 16-a és 18-a között tartják a Vatikánban a helyi egyházak
püspöki konferenciái világaiért felelős referenseinek nemzetközi
konferenciáját. Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök
képviseli a tanácskozáson, melynek címe: „Lelkipásztorok és világiak
hivatása – az együttjárás”. Stúdiónk vendége éppen a tanácskozás szünetében
Székely János püspök. Isten hozott kedves püspök atya. Mindenekelőtt a
tanácskozás hangulatáról, légköréről kérdeznélek, hányan és kik vagytok a
tanácskozáson?*

Több mint kétszáz résztvevő van, 60 püspök atya mind az öt kontinensről,
tehát Afrika, Latin-Amerika nagyon erősen képviselve, sok világi hívő,
hölgyek is nagy létszámban vannak itt. Egyházmegyéknek, illetve püspöki
konferenciáknak a világiakért felelős püspökei és papjai, illetőleg világi
hívek, emellett pedig a lelkiségi mozgalmak, köztök egy-két nagyon erős
mozgalom, a Communione e Liberazione, a Sant’Egidio, tehát a Szent Egyed
közösség, a Szent András evangelizációs iskola, a karizmatikus közösségek
vannak jelen és szólnak hozzá a konferenciához.
<https://katolikus.ma/tamogatas>

*– És milyen a hangulat…?*

Nagyon vidám, derűs, mindenki érdeklődik a többi iránt, kérdezgeti a
másikat. Nyilván újdonság ez sokunk számára, hiszen akár Etiópiából is
hallani egy püspök atya hangját. Most persze drámai módon a földrengés
kapcsán a törökországi püspök atya szólt, Szíriából egy püspök szintén
nagyon drámai módon számolt be az ottani kereszténység helyzetéről. Tehát
nagy az érdeklődés és nagy a nyitottság egymás felé.
A világiak és egyháziak együttműködéséről tanácskoztak, köztük 60 püspök is
– Fotó: Vatican Media

*– A konferencia témájáról szólva, a központi gondolat az volt, ahogy a
„világiak és egyházaik együtt járnak”, mert mindannyian Isten országának a
polgárai vagyunk és mindannyian Őhozzá tartozunk. Kérdés ez tulajdonképpen
a lelkipásztorok és világi hívek számára vagy pedig magától értetődő dolog,
amit csak jobban be kellene gyakorolni?*

Ezt a témát a Világiak Pápai Dikasztériuma, mely egyben a családokkal és a
lelkiségi mozgalmakkal és az életvédelemmel is foglalkozik. Különlegessége
a dikasztériumnak, hogy három pap van csak benne és a többi munkatárs az
mind világi hívő. A dikasztérium már 2019-ben a plenáris ülésén
elhatározta, hogy ezt a témát valamilyen módon szeretné a világegyház felé
közvetíteni, érzékenyíteni a világ felé az egyházat a laikusok szerepének a
fontossága kapcsán. Illetve megvilágítani azt, hogy miként lehetne a
laikusok képzését fejleszteni, hogy képesek legyenek a világi keresztény
küldetésük teljesítésére. A konferencia elején volt egy nagyon nagyszerű
előadás, a római Santa Croce egyetem rektora kicsit teológiai és egyházjogi
szempontból is elmondta, hogy mit is jelent világi kereszténynek lenni.
Azzal indított, hogy az egyházunk majdnem 1,4 milliárd hívő keresztényéből
a 99 egész, nem is tudom hány százaléka (99,99%) világi keresztény. De
ahogy ő mondta, egy alvó óriás a világi keresztényeknek a nagy része. Talán
az igazi keresztény küldetést, a hármas küldetést ami a keresztségben
kapott általános papságból fakad, azt a hármas küldetést, a pásztori, a
megszentelői és a prófétai, vagyis evangéliumhirdetői tevékenységét
alig-alig gyakorolják és értik. És talán a papság részéről is kicsi a
nyitottság arra, hogy ezt igazán engedjék, teret adjanak neki és bátorítsák.

*– Tehát akkor ez egy tudott, de nem tudatos állásfoglalás…*
Nagyon sok keresztény passzív módon van jelen az egyházban. Hallgatja,
néha-néha egy kicsit belekapcsolódik, de olyan módon, ahogy mondjuk a
Diognétosz levél leírja az első keresztény évszázadokban a keresztények
életét, hogy nem csak papok, sőt nem is elsősorban papok adták át a hit
kincsét, hanem az embertől emberig futótűzként terjedt. Az ő rendkívül
hiteles életük, a vértanúság vállalása, a szegények segítése olyan ragyogó
példa volt az első századok kereszténységében, ami mint kovász, mint
világosság, mint só átjárta a világot nagyon hamar. Ebből rengeteget
veszítettünk, ezt kellene valahogy újra megtalálnunk. Az első előadásban
arról is hallottunk, hogy a világi keresztényeknek kettős jellege, kettős
karizmájuk van. Az egyik az, hogy a világban élnek, ami elsősorban azt
jelenti, hogy család, házasság megszentelése, gyermeknevelés, idősek
gondozása, szenvedésben való jelenlét, tehát az ebben való megszentelődés,
ennek a szent módon való megélése. Másfelől jelenti azt is, hogy ezt teszi
a munkahelyén, illetve a világ valóságait kereszténységgel, evangéliummal
áthatva – akár a közélet, a kultúra, a gazdasági élet területén – elviszi
oda is az evangélium fényét. Az a sajátossága a világi embernek, hogy a
világban éli meg a keresztény hitét. Ugyanakkor a hármas küldetését
gyakorolja, nem is csak a papság megbízásából vagy engedélyével, vagy oly
területeken, ahol nagyon szükséges a paphiány miatt részt vennie, hanem a
keresztségből fakadóan, úgymond saját jogon, saját felelősséggel, kell,
hogy ezt a hármas küldetést, a tanítói, a pásztori és a megszentelői
küldetést is gyakorolja.

Aztán nagyon érdekes volt a konferencia második előadása. Egy
spanyolországi kánonjogász hölgy mondta, hogy már a jelenlegi egyházjogban
és egyházi gyakorlatban is milyen sok lehetősége van a világi híveknek
arra, hogy ezt megtegyék. Kicsit el is ámultunk, hogy mennyi minden van,
amit teljes mértékben a legtöbb egyházmegye és ország nem is aknáz ki. A
tanításban, a lektori, illetőleg katekéta szolgálatra való fölavatásban és
ettől talán egy kicsit függetlenül is a szentségfelkészítésben való
részvétel, a teológia oktatása katolikus egyetemeken, sőt szemináriumokban.
Ez is egy nagyon lényeges pontként jelent meg, hogy mennyire fontos lenne
akár a papnövendékeknek világiakkal együtt lenni, legalább néha együtt
tanulni és mennyire fontos lenne, hogy az oktatóik között legyenek
világaik, akár hölgyek is, akik teljesen más módon élik meg
kereszténységület és ezáltal nagyon sokat segíthetnének a
papnövendékeinknek. Volt szó arról, hogy a kormányzásban is a világiaknak
mennyi aktív helye van már most az egyházunkban. Egyházmegyei gazdasági
tanács, pasztorális tanács, a Római kúriának nagyon sok képviselője és
tagja szintén világi keresztény. Egyházmegyei zsinaton, püspöki
konferenciák bizottságaiban, egyházi bíróságokban, elváltak és
újraházasodottak kísérésében, amit a Szentatyának a Mitis Iudex kezdetű
Motu propriója – tehát az elváltak helyzetét segíteni akaró rendelkezés –
külön kér az egyházmegyéktől, hogy amennyire lehet, könnyítsék meg az
egyházjogi eljárást és segítsék a párokat abban, hogy ezt minél könnyebben
és nem is csak jogi aktusként éljék meg, hanem hogy az életük, a
kereszténységük is fejlődjön, érlelődjön a folyamat során. Ebben is nagyon
aktívan részt tudnak venni a világi keresztények. Akárcsak a visszaélések
áldozatainak a meghallgatásában. Sokszor ilyen esetekben helyesebb, ha nem
egy pap kezdi el a velük való foglalkozást, hanem egy világi keresztény,
közülük akár egy nő.
Székely János püspök a Vatikáni Rádió stúdiójában – Fotó: Vatican News

És végül a megszentelés, mert talán ez volt a legmeglepőbb, mert az ember
azt gondolná, hogy a katolikus egyházban csak a papság hivatott a
megszentelés művét végezni, de helyettesítő jelleggel már most az
egyházunkban lehetséges, hogy világi hívő kereszteljen, temetést végezzen,
esküvőnek legyen hivatalos egyházi tanúja, tehát ő végezze az esketést,
igeliturgiát tartson, plébániát – nyilván pap segítségével – de önállóan
vezessen, akolitusként áldoztasson, betegeket látogasson, imacsoportokat
vezessen, szentségimádást vezessen, tehát rengeteg olyan terület van már
most, amely a világi keresztények számára nyitott.

*– Ezek a felsorolt lehetőségek jórészt nem újdonságok, mégis hogyan
fogadták ezeket a tág lehetőségeket?*

Van benne egy-kettő, ami egészen friss. Teljesen friss, hogy lektor és
akolitus nem csak férfi lehet, hanem nő is, illetve a katekéta szolgálat
egy szintén eléggé friss az egyházunkban, mint állandó, a püspök által
fölavatott katekétai szolgálat. Alapvetően a konferenciának a hangulata
nagyon pozitív és az a fajta jogkövetelés és az egyháztól idegen eszméknek
az erőltetése, ami a német szinodális utat jellemzi, itt abszolút nincs
jelen. Egy két megszólalásban ugyan röviden megjelenik, de érződik, hogy az
alaphangulat más. Abban látja a konferencia az igazi kiutat, ha a papság és
a világiak együtt, mint egyetlen Krisztus-testnek a tagjai haladnak,
akiknek szükségük van egymásra és egyik sem helyettesítheti a másikat. Ha
megtaláljuk együtt a közösségnek az útját, ekkor válik az egyházunk még
sugárzóbbá és hitelesebbé.

*– Püspök atya, Te korábban Budapesten szolgáltál, aztán Szombathelyre
kerültél megyéspüspöknek, de országszerte nagyon sok kapcsolattal
rendelkezel. Hogy tapasztalod, hogy megvan-e mindkét részről, a papság és a
világi hívek részéről ennek a közös munkának a mélyítése és begyakorlása,
hogy valóban hatékonyan járjunk együtt?*

Egyházmegyénkben régóta működik a Martineum Felnőttképző Akadémia, tehát
ennek van egy nagyon régi, nagyjából a rendszerváltástól elkezdődő múltja:
sekrestyések képzése, egyházközségi képviselők képzése, hitoktatóknak,
egyházi iskolákban tanító tanároknak sokféle képzés indult. Elindult az
egyházmegyében 3-4 évvel ezelőtt az akolitus képzés és most már két
nagyszerű évfolyam jött ki, olyan édesapák és férjek, akiknek a plébániákon
valóban nagy tekintélye van, mert hiteles az életük és a műveltségük és
teológiai jártasságuk is alkalmassá teszi őket arra, hogy akár igeliturgiát
vezessenek, csoportokat hozzanak létre, nyári tábort szervezzenek, idősek
klubját és nagyon sok más tevékenységet folytassanak. Elindult az
egyházmegyénkben a diakónusok képzése is, most nyáron fogunk szentelni négy
diakónust és Karácsony előtt még egy ötödiket, tehát elindult az
egyházmegyénkben a diakónusok szolgálata is.

*– Ők állandó diakónusok lesznek?*

Igen, tehát nős diakónusok, egyikük börtönlelkészként dolgozik már most is,
de nagyon sokat segít majd az ő küldetéséhez, hiszen még gazdagabbá teszi
azt a diakónus-szentelés. Egyikük egy nagyon tekintélyes és szeretett
orvos, akinek óriási hivatása van, hogy a betegeknek ne csak testi
gyógyulásban segítsen, hanem leüljön az ágyuk mellé, megfogja a kezüket és
imádkozzon velük. Mint orvosnak, talán van már egy olyan ajtó a kórházakban
és a betegek részéről is, hogy nemcsak orvosként, vagy papként és
lelkipásztorként fogadják a diakónus orvosunkat, hanem ez a kettős
tekintély majd egymást erősíti és segíti az életében. Van, aki az
egyházmegye Rába-menti szlovén kis falvaiban és a karizmatikus mozgalomban
nagyon aktív, van, aki az egész világi munkatársi közösséget tudja
nagyszerűen összefogni és ez lesz majd az ő diakónusi küldetése.

*– Találkoztok-e a Szentatyával?*

Igen, holnap pénteken reggel a VI. Pál nagyaula melletti szinódusi teremben
szól hozzánk, mindannyian izgatottan várjuk.

*– Ez a mostani találkozótok egyfajta keresztmetszet a világegyházról.
Milyennek találod az egyházunkat a mostani válságos világban?*

Azt érzem, hogy az egyházunk sokfelé nagyon élő. Ez a benyomás Afrikáról
nagyon határozottan, Kongóból, Etiópiából,Ugandából és Ruandából. Püspök
atyák onnan döbbenetes dolgokról számolnak be, hogy óriási a szentmisére
járók és a papnövendékek száma, hasonlóképpen a hithez való ragaszkodás is.
Ugyanezt érzem nagyon sok ázsiai országban, mint például India, a
Fülöp-szigetek, ahol nagyon erős hitélet látszik. Ahol nagy a
krízis-helyzet, az főként Európa nyugati része. Egyfajta megfáradás
látszik, de Latin-Amerika sem tűnik olyan virágzónak, mint talán 30-40 éve
volt. Nagyon sok helyen próbálnak új utakat keresni. Nagyon tetszett nekem,
amit Lacroix québeci érsek mondott, hogy őnáluk már szentségre-felkészítés
nincs szülők jelenléte nélkül. Mindig akkor vállalják az elsőáldozást és a
bérmálást, hogy ha a szülő hajlandó legalább néha együtt eljönni a
gyerekkel és így az egyik teremben a gyerekek, a másikban a szülők vannak,
mert a szülők is annyira eltávolodtak a mély, őszinte keresztény élettől,
hogy enélkül a gyermek vallásos nevelése nem nagyon képzelhető el. Ám így
most a szülők is olyan impulzust kapnak, ami őket gyökeresen megváltoztatja.

*– Van-e remény, lehet-e ezekben előrehaladni?*

Azt gondolom, hogy igen, tehát nagyon látszik, hogy vannak kifáradó
kultúrák és vannak olyanok, amelyek nagyon életerősek. Európa talán a
felvilágosodás óta ezt a nagyon szubjektív, a szabadságot nagyon félreértő,
teljes korlátlanságnak fölfogó mentalitása miatt jelenleg egy kulturális
krízisben van és ez nagyon érződik.

*– Köszönöm a beszélgetést.*

*Forrás: Vatican News*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230227/7e2c5f42/attachment.html>