<div dir="ltr">
<div class="gmail-zox-post-top-wrap gmail-zoxrel gmail-left gmail-zox100"><div class="gmail-zox-post-title-wrap gmail-zox-tit2"><div class="gmail-zox-post-width"><div class="gmail-zox-post-head gmail-zoxrel"><h1 class="gmail-zox-post-title gmail-left entry-title">Székely János: „Papság és világiak együtt, mint az egyetlen Krisztus-test tagjai”</h1><div class="gmail-zox-post-info-wrap"><div class="gmail-zox-post-byline-wrap"><div class="gmail-zox-author-thumb">
</div><div class="gmail-zox-author-info-wrap"><a href="https://katolikus.ma/szekely-janos-papsag-es-vilagiak-egyutt-mint-az-egyetlen-krisztus-test-tagjai/">https://katolikus.ma/szekely-janos-papsag-es-vilagiak-egyutt-mint-az-egyetlen-krisztus-test-tagjai/</a></div></div></div></div></div></div><div class="gmail-zox-post-img-wrap"><div class="gmail-zox-post-width"><div class="gmail-zox-post-img gmail-left gmail-zoxrel gmail-zoxlh0">
<img src="https://katolikus.ma/wp-content/uploads/2023/02/Szekely-Janos-puspok-predikal-Custom.jpg.webp" class="gmail-flipboard-image gmail-wp-post-image" alt="" style="margin-right: 0px;" width="487" height="324"></div>
<span class="gmail-zox-post-img-cap">Fotó: Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök Facebook oldal</span></div></div></div><div class="gmail-zox-post-main-grid"><div class="gmail-zox-post-width"><div class="gmail-zox-post-main-wrap gmail-zoxrel gmail-left gmail-zox100"><div class="gmail-zox-post-main"><div class="gmail-zox-post-body-wrap gmail-left gmail-zoxrel"><div class="gmail-zox-post-body gmail-left gmail-zoxrel gmail-zox100"><p><strong>Február
 16-a és 18-a között, csütörtöktől szombatig tartották a vatikáni új 
szinódusi aulában a helyi egyházak püspöki konferenciái világiakért 
felelős referenseinek nemzetközi konferenciáját. A világ minden tájáról 
érkezett mintegy 200 résztvevővel, közülük 60 püspökkel működő 
konferencián Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök 
képviselte, aki a Vatikáni Rádióban beszámolt a „Lelkipásztorok és 
világi hívek hivatása az együtt-járás” című konferenciáról. </strong></p><p>Vértesaljai László SJ interjúját közöljük, amely elhangzott a Vatikáni Rádióban.</p><p><strong>– Február
 16-a és 18-a között tartják a Vatikánban a helyi egyházak püspöki 
konferenciái világaiért felelős referenseinek nemzetközi konferenciáját.
 Magyarországot Székely János szombathelyi megyéspüspök képviseli a 
tanácskozáson, melynek címe: „Lelkipásztorok és világiak hivatása – az 
együttjárás”. Stúdiónk vendége éppen a tanácskozás szünetében Székely 
János püspök. Isten hozott kedves püspök atya. Mindenekelőtt a 
tanácskozás hangulatáról, légköréről kérdeznélek, hányan és kik vagytok a
 tanácskozáson?</strong></p><p>Több mint kétszáz résztvevő van, 60 
püspök atya mind az öt kontinensről, tehát Afrika, Latin-Amerika nagyon 
erősen képviselve, sok világi hívő, hölgyek is nagy létszámban vannak 
itt. Egyházmegyéknek, illetve püspöki konferenciáknak a világiakért 
felelős püspökei és papjai, illetőleg világi hívek, emellett pedig a 
lelkiségi mozgalmak, köztök egy-két nagyon erős mozgalom, a Communione e
 Liberazione, a Sant’Egidio, tehát a Szent Egyed közösség, a Szent 
András evangelizációs iskola, a karizmatikus közösségek vannak jelen és 
szólnak hozzá a konferenciához.</p><div class="gmail-zox-post-ad-wrap"><a href="https://katolikus.ma/tamogatas">
</a></div><p><strong>– És milyen a hangulat…?</strong></p><p>Nagyon
 vidám, derűs, mindenki érdeklődik a többi iránt, kérdezgeti a másikat. 
Nyilván újdonság ez sokunk számára, hiszen akár Etiópiából is hallani 
egy püspök atya hangját. Most persze drámai módon a földrengés kapcsán a
 törökországi püspök atya szólt, Szíriából egy püspök szintén nagyon 
drámai módon számolt be az ottani kereszténység helyzetéről. Tehát nagy 
az érdeklődés és nagy a nyitottság egymás felé.</p><img src="https://katolikus.ma/wp-content/uploads/2023/02/Vatikan-konferencia-1024x682.jpg.webp" alt="" class="gmail-wp-image-28547" style="margin-right: 0px;" width="487" height="324">A világiak és egyháziak együttműködéséről tanácskoztak, köztük 60 püspök is – Fotó: Vatican Media<p><strong>–
 A konferencia témájáról szólva, a központi gondolat az volt, ahogy a 
„világiak és egyházaik együtt járnak”, mert mindannyian Isten országának
 a polgárai vagyunk és mindannyian Őhozzá tartozunk. Kérdés ez 
tulajdonképpen a lelkipásztorok és világi hívek számára vagy pedig 
magától értetődő dolog, amit csak jobban be kellene gyakorolni?</strong></p><p>Ezt
 a témát a Világiak Pápai Dikasztériuma, mely egyben a családokkal és a 
lelkiségi mozgalmakkal és az életvédelemmel is foglalkozik. 
Különlegessége a dikasztériumnak, hogy három pap van csak benne és a 
többi munkatárs az mind világi hívő. A dikasztérium már 2019-ben a 
plenáris ülésén elhatározta, hogy ezt a témát valamilyen módon szeretné a
 világegyház felé közvetíteni, érzékenyíteni a világ felé az egyházat a 
laikusok szerepének a fontossága kapcsán. Illetve megvilágítani azt, 
hogy miként lehetne a laikusok képzését fejleszteni, hogy képesek 
legyenek a világi keresztény küldetésük teljesítésére. A konferencia 
elején volt egy nagyon nagyszerű előadás, a római Santa Croce egyetem 
rektora kicsit teológiai és egyházjogi szempontból is elmondta, hogy mit
 is jelent világi kereszténynek lenni. Azzal indított, hogy az egyházunk
 majdnem 1,4 milliárd hívő keresztényéből a 99 egész, nem is tudom hány 
százaléka (99,99%) világi keresztény. De ahogy ő mondta, egy alvó óriás a
 világi keresztényeknek a nagy része. Talán az igazi keresztény 
küldetést, a hármas küldetést ami a keresztségben kapott általános 
papságból fakad, azt a hármas küldetést, a pásztori, a megszentelői és a
 prófétai, vagyis evangéliumhirdetői tevékenységét alig-alig gyakorolják
 és értik. És talán a papság részéről is kicsi a nyitottság arra, hogy 
ezt igazán engedjék, teret adjanak neki és bátorítsák.</p><p><strong>– Tehát akkor ez egy tudott, de nem tudatos állásfoglalás…</strong></p>Nagyon sok keresztény passzív módon van 
jelen az egyházban. Hallgatja, néha-néha egy kicsit belekapcsolódik, de 
olyan módon, ahogy mondjuk a Diognétosz levél leírja az első keresztény 
évszázadokban a keresztények életét, hogy nem csak papok, sőt nem is 
elsősorban papok adták át a hit kincsét, hanem az embertől emberig 
futótűzként terjedt. Az ő rendkívül hiteles életük, a vértanúság 
vállalása, a szegények segítése olyan ragyogó példa volt az első 
századok kereszténységében, ami mint kovász, mint világosság, mint só 
átjárta a világot nagyon hamar. Ebből rengeteget veszítettünk, ezt 
kellene valahogy újra megtalálnunk. Az első előadásban arról is 
hallottunk, hogy a világi keresztényeknek kettős jellege, kettős 
karizmájuk van. Az egyik az, hogy a világban élnek, ami elsősorban azt 
jelenti, hogy család, házasság megszentelése, gyermeknevelés, idősek 
gondozása, szenvedésben való jelenlét, tehát az ebben való 
megszentelődés, ennek a szent módon való megélése. Másfelől jelenti azt 
is, hogy ezt teszi a munkahelyén, illetve a világ valóságait 
kereszténységgel, evangéliummal áthatva – akár a közélet, a kultúra, a 
gazdasági élet területén – elviszi oda is az evangélium fényét. Az a 
sajátossága a világi embernek, hogy a világban éli meg a keresztény 
hitét. Ugyanakkor a hármas küldetését gyakorolja, nem is csak a papság 
megbízásából vagy engedélyével, vagy oly területeken, ahol nagyon 
szükséges a paphiány miatt részt vennie, hanem a keresztségből fakadóan,
 úgymond saját jogon, saját felelősséggel, kell, hogy ezt a hármas 
küldetést, a tanítói, a pásztori és a megszentelői küldetést is 
gyakorolja.<p>Aztán nagyon érdekes volt a konferencia második 
előadása. Egy spanyolországi kánonjogász hölgy mondta, hogy már a 
jelenlegi egyházjogban és egyházi gyakorlatban is milyen sok lehetősége 
van a világi híveknek arra, hogy ezt megtegyék. Kicsit el is ámultunk, 
hogy mennyi minden van, amit teljes mértékben a legtöbb egyházmegye és 
ország nem is aknáz ki. A tanításban, a lektori, illetőleg katekéta 
szolgálatra való fölavatásban és ettől talán egy kicsit függetlenül is a
 szentségfelkészítésben való részvétel, a teológia oktatása katolikus 
egyetemeken, sőt szemináriumokban. Ez is egy nagyon lényeges pontként 
jelent meg, hogy mennyire fontos lenne akár a papnövendékeknek 
világiakkal együtt lenni, legalább néha együtt tanulni és mennyire 
fontos lenne, hogy az oktatóik között legyenek világaik, akár hölgyek 
is, akik teljesen más módon élik meg kereszténységület és ezáltal nagyon
 sokat segíthetnének a papnövendékeinknek. Volt szó arról, hogy a 
kormányzásban is a világiaknak mennyi aktív helye van már most az 
egyházunkban. Egyházmegyei gazdasági tanács, pasztorális tanács, a Római
 kúriának nagyon sok képviselője és tagja szintén világi keresztény. 
Egyházmegyei zsinaton, püspöki konferenciák bizottságaiban, egyházi 
bíróságokban, elváltak és újraházasodottak kísérésében, amit a 
Szentatyának a Mitis Iudex kezdetű Motu propriója – tehát az elváltak 
helyzetét segíteni akaró rendelkezés – külön kér az egyházmegyéktől, 
hogy amennyire lehet, könnyítsék meg az egyházjogi eljárást és segítsék a
 párokat abban, hogy ezt minél könnyebben és nem is csak jogi aktusként 
éljék meg, hanem hogy az életük, a kereszténységük is fejlődjön, 
érlelődjön a folyamat során. Ebben is nagyon aktívan részt tudnak venni a
 világi keresztények. Akárcsak a visszaélések áldozatainak a 
meghallgatásában. Sokszor ilyen esetekben helyesebb, ha nem egy pap 
kezdi el a velük való foglalkozást, hanem egy világi keresztény, közülük
 akár egy nő.</p><img src="https://katolikus.ma/wp-content/uploads/2023/02/Szekely-Janos-Vatican-News-1024x768.jpg.webp" alt="" class="gmail-wp-image-28548" style="margin-right: 0px;" width="487" height="365">Székely János püspök a Vatikáni Rádió stúdiójában – Fotó: Vatican News<p>És
 végül a megszentelés, mert talán ez volt a legmeglepőbb, mert az ember 
azt gondolná, hogy a katolikus egyházban csak a papság hivatott a 
megszentelés művét végezni, de helyettesítő jelleggel már most az 
egyházunkban lehetséges, hogy világi hívő kereszteljen, temetést 
végezzen, esküvőnek legyen hivatalos egyházi tanúja, tehát ő végezze az 
esketést, igeliturgiát tartson, plébániát – nyilván pap segítségével – 
de önállóan vezessen, akolitusként áldoztasson, betegeket látogasson, 
imacsoportokat vezessen, szentségimádást vezessen, tehát rengeteg olyan 
terület van már most, amely a világi keresztények számára nyitott.</p><p><strong>– Ezek a felsorolt lehetőségek jórészt nem újdonságok, mégis hogyan fogadták ezeket a tág lehetőségeket?</strong></p><p>Van
 benne egy-kettő, ami egészen friss. Teljesen friss, hogy lektor és 
akolitus nem csak férfi lehet, hanem nő is, illetve a katekéta szolgálat
 egy szintén eléggé friss az egyházunkban, mint állandó, a püspök által 
fölavatott katekétai szolgálat. Alapvetően a konferenciának a hangulata 
nagyon pozitív és az a fajta jogkövetelés és az egyháztól idegen 
eszméknek az erőltetése, ami a német szinodális utat jellemzi, itt 
abszolút nincs jelen. Egy két megszólalásban ugyan röviden megjelenik, 
de érződik, hogy az alaphangulat más. Abban látja a konferencia az igazi
 kiutat, ha a papság és a világiak együtt, mint egyetlen 
Krisztus-testnek a tagjai haladnak, akiknek szükségük van egymásra és 
egyik sem helyettesítheti a másikat. Ha megtaláljuk együtt a közösségnek
 az útját, ekkor válik az egyházunk még sugárzóbbá és hitelesebbé.</p><p><strong>– Püspök atya, Te korábban 
Budapesten szolgáltál, aztán Szombathelyre kerültél megyéspüspöknek, de 
országszerte nagyon sok kapcsolattal rendelkezel. Hogy tapasztalod, hogy
 megvan-e mindkét részről, a papság és a világi hívek részéről ennek a 
közös munkának a mélyítése és begyakorlása, hogy valóban hatékonyan 
járjunk együtt?</strong></p><p>Egyházmegyénkben régóta működik a 
Martineum Felnőttképző Akadémia, tehát ennek van egy nagyon régi, 
nagyjából a rendszerváltástól elkezdődő múltja: sekrestyések képzése, 
egyházközségi képviselők képzése, hitoktatóknak, egyházi iskolákban 
tanító tanároknak sokféle képzés indult. Elindult az egyházmegyében 3-4 
évvel ezelőtt az akolitus képzés és most már két nagyszerű évfolyam jött
 ki, olyan édesapák és férjek, akiknek a plébániákon valóban nagy 
tekintélye van, mert hiteles az életük és a műveltségük és teológiai 
jártasságuk is alkalmassá teszi őket arra, hogy akár igeliturgiát 
vezessenek, csoportokat hozzanak létre, nyári tábort szervezzenek, 
idősek klubját és nagyon sok más tevékenységet folytassanak. Elindult az
 egyházmegyénkben a diakónusok képzése is, most nyáron fogunk szentelni 
négy diakónust és Karácsony előtt még egy ötödiket, tehát elindult az 
egyházmegyénkben a diakónusok szolgálata is.</p><p><strong>– Ők állandó diakónusok lesznek?</strong></p><p>Igen,
 tehát nős diakónusok, egyikük börtönlelkészként dolgozik már most is, 
de nagyon sokat segít majd az ő küldetéséhez, hiszen még gazdagabbá 
teszi azt a diakónus-szentelés. Egyikük egy nagyon tekintélyes és 
szeretett orvos, akinek óriási hivatása van, hogy a betegeknek ne csak 
testi gyógyulásban segítsen, hanem leüljön az ágyuk mellé, megfogja a 
kezüket és imádkozzon velük. Mint orvosnak, talán van már egy olyan ajtó
 a kórházakban és a betegek részéről is, hogy nemcsak orvosként, vagy 
papként és lelkipásztorként fogadják a diakónus orvosunkat, hanem ez a 
kettős tekintély majd egymást erősíti és segíti az életében. Van, aki az
 egyházmegye Rába-menti szlovén kis falvaiban és a karizmatikus 
mozgalomban nagyon aktív, van, aki az egész világi munkatársi közösséget
 tudja nagyszerűen összefogni és ez lesz majd az ő diakónusi küldetése.</p><p><strong>– Találkoztok-e a Szentatyával?</strong></p><p>Igen, holnap pénteken reggel a VI. Pál nagyaula melletti szinódusi teremben szól hozzánk, mindannyian izgatottan várjuk.</p><p><strong>–
 Ez a mostani találkozótok egyfajta keresztmetszet a világegyházról. 
Milyennek találod az egyházunkat a mostani válságos világban?</strong></p><p>Azt
 érzem, hogy az egyházunk sokfelé nagyon élő. Ez a benyomás Afrikáról 
nagyon határozottan, Kongóból, Etiópiából,Ugandából és Ruandából. Püspök
 atyák onnan döbbenetes dolgokról számolnak be, hogy óriási a 
szentmisére járók és a papnövendékek száma, hasonlóképpen a hithez való 
ragaszkodás is. Ugyanezt érzem nagyon sok ázsiai országban, mint például
 India, a Fülöp-szigetek, ahol nagyon erős hitélet látszik. Ahol nagy a 
krízis-helyzet, az főként Európa nyugati része. Egyfajta megfáradás 
látszik, de Latin-Amerika sem tűnik olyan virágzónak, mint talán 30-40 
éve volt. Nagyon sok helyen próbálnak új utakat keresni. Nagyon tetszett
 nekem, amit Lacroix québeci érsek mondott, hogy őnáluk már 
szentségre-felkészítés nincs szülők jelenléte nélkül. Mindig akkor 
vállalják az elsőáldozást és a bérmálást, hogy ha a szülő hajlandó 
legalább néha együtt eljönni a gyerekkel és így az egyik teremben a 
gyerekek, a másikban a szülők vannak, mert a szülők is annyira 
eltávolodtak a mély, őszinte keresztény élettől, hogy enélkül a gyermek 
vallásos nevelése nem nagyon képzelhető el. Ám így most a szülők is 
olyan impulzust kapnak, ami őket gyökeresen megváltoztatja.</p><p><strong>– Van-e remény, lehet-e ezekben előrehaladni?</strong></p><p>Azt
 gondolom, hogy igen, tehát nagyon látszik, hogy vannak kifáradó 
kultúrák és vannak olyanok, amelyek nagyon életerősek. Európa talán a 
felvilágosodás óta ezt a nagyon szubjektív, a szabadságot nagyon 
félreértő, teljes korlátlanságnak fölfogó mentalitása miatt jelenleg egy
 kulturális krízisben van és ez nagyon érződik.</p><p><strong>– Köszönöm a beszélgetést.</strong></p><p><em>Forrás: Vatican News</em></p></div></div></div></div></div></div>

</div>