[Grem] 800-szorosára nőtt a figyelemzavaros fiatalok száma / Pécsi Rita, neveléskutató

[Emoke Greschik]

 Pécsi Rita: Tanár vagyok. Mégis
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2022. július 25., hétfő |
20:30
https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-tanar-vagyok-megis

Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.

Azt hiszem, mindenki, aki ma ezen a pályán marad, és így a szünidőben jut
egy kis ideje elmélkedni a saját dolgai felől is, megfogalmazza ezt a „
*mégis*”-t. Mindennek ellenére tanár, óvónő, kisgyermeknevelő – azaz
pedagógus vagyok.

Nem mélyülnék el a körülmények nehézségeinek és gyakran kilátástalannak
látszó megoldatlanságainak már-már közhelyesnek számító taglalásába, de nem
kerülhetjük meg ezt a szempontot sem.

Számomra is sok ponton érthetetlen az a helyzet, amiben a pedagógusok
mindennapjai zajlanak. Mégis maradunk.

– Rengeteg a rendszerszintű probléma, fájdalmas tapasztalni az irányítás
tehetetlenségnek látszó toporgását és a társadalmi megbecsültség hiányát.
Mégis maradunk.

– Óriási súlyként nehezedik mindannyiunkra a családok szétesése és az ennek
kiszolgáltatott gyermekek súlyos krízisének következményeivel történő
szembesülés. Mégis maradunk.

– Persze, hogy naponta megküzdünk a pályatársak hiányával, a kényszerű és
ezért gyakran szakszerűtlen helyettesítések megterheltségével – de mégis
maradunk.

– Nehezen találunk utakat az internet fertőző tartalmait „cumizó”
növendékeink eltorzult világához. Mégis maradunk.

Miért? Több okunk is van rá. Valljuk, hogy *„a nevelés az élet szolgálata.”*
(Kentenich) Tudjuk, hogy szükségesek az állapotokat megnyugtatóan rendező
jogszabályok, a keretek, a rend, de mindannyian tapasztaljuk, hogy ebből
élet nem lesz. Másra is szükség van. Igazi, hatékony, nevelő erejű
kapcsolatra, ihletett vezetésre. Éppen erre hívta fel a figyelmemet
nemrégiben egy konferencián a klasszika-filológus rektorom, aki
hangsúlyozta, hogy a pedagógus a közvélekedéssel ellentétben nem az
általános értelemben vett oktató szakembert jelenti. A *paidagógosz *görög
eredetű szó, a Kr. előtti 6-5. században azt a művelt rabszolgát
jelentette, aki a gyermekkel „úgy általában törődik”: elkíséri az iskolába,
figyelemmel kíséri az oktatást, hazavezeti őt és az otthoni felkészülését
is segíti. Később még jobban kibővült a feladatköre, ugyanis a rábízott
gyermek erkölcsi nevelőjévé is vált. Polgárjoggal nem rendelkezett ugyan,
mégis szinte családtagként, komoly bizalmi kapcsolatban állt a szülőkkel.
(Később, a keresztény kultúrában a pedagógia kifejezetten az iskolán kívüli
gyakorlati Krisztus-követésre nevelést jelentette: *paedagogia Christiana).*

Mindez pedig köszönőviszonyban sincs azzal a beszűkült felfogással, ami
csupán információközlő-számonkérő-minősítő funkciónak tekinti ezt a
tevékenységet.

Sokkal inkább a gondjaira bízott növendék testi-lelki-szellemi fejlődésének
felelősségteljes, elkötelezett, személyes kapcsolaton álló vezetését
jelenti. Ez a tanári hivatás magával ragadó valódi vonzereje – amivel
sajnos sok esetben könnyű visszaélni is, mert akár bizonyos
„rabszolgaságot” is vállal vele az ember. „Mégis.”

Érthető, hiszen az élet szolgálata mindig kitüntető, csodálatos lehetőség,
de egyben egy szükségszerűen hosszú távú vállalkozás. Amolyan
„megszelidítés”, amiről Saint-Exupéry *Kis herceg*e beszél. Csak azt
ismerjük meg igazán – embert, gyermeket, tudományt, stb. – amit
megszelidítettünk. Ez munka, érzelmi kapcsolódás és sok-sok idő. Tehát jó
esetben már régen nem bizonyos feladatkör mechanikus ellátásáról beszélünk,
hanem organikus, életközeli, sőt életvitelszerű kapcsolódásról, kötődésről
is. Kilencvenéves anyósom gyakran megemlékezik erről, az őt nevelő
orsolyita apácák pedagógiai munkáját idézve. Az egyik nővér ezt így
fogalmazta meg: tudod, édesem, a tanítás és a tantárgyak csupán annak a
keretei, hogy törődjünk veletek.

Különös teremtmény az ember, aki hitünk szerint a szentháromságos Isten
arcát hordozza, a mai tudományos álláspont szerint pedig társas lény, aki
csak kapcsolatokban fejlődik.

Szükségünk van tehát egymásra, a gyermekeinknek pedig nem csupán a
szülőkre, hanem a családon kívüli nevelőkre is.

„Egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell”. A pedagógusokkal való
személyes, érzelemgazdag bizalmi kapcsolatban tanulhatják meg az élet
legfontosabb törvényszerűségeit, a boldog emberi kapcsolatokat művelő
értékeket, rajtuk keresztül ismerhetik meg a teremtés szépségeit,
gazdagságát, és a Teremtő gondviselő gyengédségét is. Ők mutathatják meg
nekik, hogy érdekes a világ, és alakítható is, és mindezért felelősséggel
tartozunk. Csak ebben a személyes kapcsolatban érlelődnek olyan felnőtté,
akik képesek „egészségesen igényelni, jó kedvvel segíteni, értelmesen
szolgálni, önfeláldozóan cselekedni és áhitatosan szeretni.” (Karácsony
Sándor)

Erre pedig a hatalomittas, értékvesztett, betegesen énközpontú, ugyanakkor
igaz kapcsolatokra éhező-szomjazó világunkban sürgető szükség van. József
Attila prófétikus könyörgése az utolsó pillanatot jelzi*: „Nem én kiáltok,
a föld dübörög”.*

Ha elveszítjük a *paidagogoszt*, aki a család kezét megfogva továbbvezeti
az élet dolgaiban a gyermekeinket, unokáinkat, kire bízzuk a jövőt? A
miénket és a következő nemzedékét?

Sokszor gondolok arra, hogy Szent Kalkuttai Teréz anya is tanár volt. A
legszegényebbek közt végzett életszolgálatában is ezt a minőséget élte.
Szeretettel törődött velük, az életet – és az örök életet – szolgálva.
Talán nem véletlen, hogy imába foglalta ezt a mégis-érzésünket:


*Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli
cselekedeteidet,*
*mégis tégy jót!*
*Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz,*
*mégis érj célt!*
*A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy,*
*mégis tedd a jót!*
*A becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesz,*
*mégis légy becsületes és nyílt!*
*Amit évek alatt felépítesz, egy nap alatt lerombolják,*
*mégis építs!*
*Az embereknek szükségük van a segítségedre, és ha segítesz támadás érhet,*
*mégis segíts!*
*A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, s ha verést kapsz is
cserébe,**mégis a legjobbat add a világnak, amid van!*

Ezért vagyok tanár, méghozzá örömmel. MÉGIS.

*Fotó: Merényi Zita (a kép archív; illusztráció)*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220726/fb90432d/attachment.html>