<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Pécsi Rita: Tanár vagyok. Mégis</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2022. július 25., hétfő | 20:30<div class="gmail-ikonok"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-tanar-vagyok-megis">https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-tanar-vagyok-megis</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g123910']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=123910&v=0&img=c_30.jpg" style="margin-right: 0px;" width="487" height="324"><span class="gmail-galcount" title="1 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> <br></span></a></div><h3 class="gmail-lead">Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.</h3><div class="gmail-contentsav"><p>Azt
hiszem, mindenki, aki ma ezen a pályán marad, és így a szünidőben jut
egy kis ideje elmélkedni a saját dolgai felől is, megfogalmazza ezt a „<em>mégis</em>”-t. Mindennek ellenére tanár, óvónő, kisgyermeknevelő – azaz pedagógus vagyok.</p>
<p>Nem mélyülnék el a körülmények nehézségeinek és gyakran
kilátástalannak látszó megoldatlanságainak már-már közhelyesnek számító
taglalásába, de nem kerülhetjük meg ezt a szempontot sem.</p>
<blockquote>
<p>Számomra is sok ponton érthetetlen az a helyzet, amiben a pedagógusok mindennapjai zajlanak. Mégis maradunk.</p>
</blockquote>
<p>– Rengeteg a rendszerszintű probléma, fájdalmas tapasztalni az
irányítás tehetetlenségnek látszó toporgását és a társadalmi
megbecsültség hiányát. Mégis maradunk.</p>
<p>– Óriási súlyként nehezedik mindannyiunkra a családok szétesése és az
ennek kiszolgáltatott gyermekek súlyos krízisének következményeivel
történő szembesülés. Mégis maradunk.</p>
<p>– Persze, hogy naponta megküzdünk a pályatársak hiányával, a
kényszerű és ezért gyakran szakszerűtlen helyettesítések
megterheltségével – de mégis maradunk.</p>
<p>– Nehezen találunk utakat az internet fertőző tartalmait „cumizó” növendékeink eltorzult világához. Mégis maradunk.</p>
<p>Miért? Több okunk is van rá. Valljuk, hogy <em>„a nevelés az élet szolgálata.”</em>
(Kentenich) Tudjuk, hogy szükségesek az állapotokat megnyugtatóan
rendező jogszabályok, a keretek, a rend, de mindannyian tapasztaljuk,
hogy ebből élet nem lesz. Másra is szükség van. Igazi, hatékony, nevelő
erejű kapcsolatra, ihletett vezetésre. Éppen erre hívta fel a
figyelmemet nemrégiben egy konferencián a klasszika-filológus rektorom,
aki hangsúlyozta, hogy a pedagógus a közvélekedéssel ellentétben nem az
általános értelemben vett oktató szakembert jelenti. A <em>paidagógosz </em>görög
eredetű szó, a Kr. előtti 6-5. században azt a művelt rabszolgát
jelentette, aki a gyermekkel „úgy általában törődik”: elkíséri az
iskolába, figyelemmel kíséri az oktatást, hazavezeti őt és az otthoni
felkészülését is segíti. Később még jobban kibővült a feladatköre,
ugyanis a rábízott gyermek erkölcsi nevelőjévé is vált. Polgárjoggal nem
rendelkezett ugyan, mégis szinte családtagként, komoly bizalmi
kapcsolatban állt a szülőkkel. (Később, a keresztény kultúrában a
pedagógia kifejezetten az iskolán kívüli gyakorlati Krisztus-követésre
nevelést jelentette: <em>paedagogia Christiana).</em></p>
<blockquote>
<p>Mindez pedig köszönőviszonyban sincs azzal a beszűkült felfogással,
ami csupán információközlő-számonkérő-minősítő funkciónak tekinti ezt a
tevékenységet.</p>
</blockquote>
<p>Sokkal inkább a gondjaira bízott növendék testi-lelki-szellemi
fejlődésének felelősségteljes, elkötelezett, személyes kapcsolaton álló
vezetését jelenti. Ez a tanári hivatás magával ragadó valódi vonzereje –
amivel sajnos sok esetben könnyű visszaélni is, mert akár bizonyos
„rabszolgaságot” is vállal vele az ember. „Mégis.”</p>
<p>Érthető, hiszen az élet szolgálata mindig kitüntető, csodálatos
lehetőség, de egyben egy szükségszerűen hosszú távú vállalkozás. Amolyan
„megszelidítés”, amiről Saint-Exupéry <em>Kis herceg</em>e beszél. Csak
azt ismerjük meg igazán – embert, gyermeket, tudományt, stb. – amit
megszelidítettünk. Ez munka, érzelmi kapcsolódás és sok-sok idő. Tehát
jó esetben már régen nem bizonyos feladatkör mechanikus ellátásáról
beszélünk, hanem organikus, életközeli, sőt életvitelszerű
kapcsolódásról, kötődésről is. Kilencvenéves anyósom gyakran
megemlékezik erről, az őt nevelő orsolyita apácák pedagógiai munkáját
idézve. Az egyik nővér ezt így fogalmazta meg: tudod, édesem, a tanítás
és a tantárgyak csupán annak a keretei, hogy törődjünk veletek.</p>
<p>Különös teremtmény az ember, aki hitünk szerint a szentháromságos
Isten arcát hordozza, a mai tudományos álláspont szerint pedig társas
lény, aki csak kapcsolatokban fejlődik.</p>
<blockquote>
<p>Szükségünk van tehát egymásra, a gyermekeinknek pedig nem csupán a szülőkre, hanem a családon kívüli nevelőkre is.</p>
</blockquote>
<p>„Egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell”. A pedagógusokkal
való személyes, érzelemgazdag bizalmi kapcsolatban tanulhatják meg az
élet legfontosabb törvényszerűségeit, a boldog emberi kapcsolatokat
művelő értékeket, rajtuk keresztül ismerhetik meg a teremtés szépségeit,
gazdagságát, és a Teremtő gondviselő gyengédségét is. Ők mutathatják
meg nekik, hogy érdekes a világ, és alakítható is, és mindezért
felelősséggel tartozunk. Csak ebben a személyes kapcsolatban érlelődnek
olyan felnőtté, akik képesek „egészségesen igényelni, jó kedvvel
segíteni, értelmesen szolgálni, önfeláldozóan cselekedni és áhitatosan
szeretni.” (Karácsony Sándor)</p>
<p>Erre pedig a hatalomittas, értékvesztett, betegesen énközpontú,
ugyanakkor igaz kapcsolatokra éhező-szomjazó világunkban sürgető szükség
van. József Attila prófétikus könyörgése az utolsó pillanatot jelzi<em>: „Nem én kiáltok, a föld dübörög”.</em></p>
<blockquote>
<p>Ha elveszítjük a <strong><em>paidagogoszt</em></strong>, aki a család
kezét megfogva továbbvezeti az élet dolgaiban a gyermekeinket,
unokáinkat, kire bízzuk a jövőt? A miénket és a következő nemzedékét? </p>
</blockquote>
<p>Sokszor gondolok arra, hogy Szent Kalkuttai Teréz anya is tanár volt.
A legszegényebbek közt végzett életszolgálatában is ezt a minőséget
élte. Szeretettel törődött velük, az életet – és az örök életet –
szolgálva. Talán nem véletlen, hogy imába foglalta ezt a
mégis-érzésünket:</p>
<p><em>Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,<br></em><em>mégis tégy jót!<br></em><em>Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz,<br></em><em>mégis érj célt!<br></em><em>A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy,<br></em><em>mégis tedd a jót!<br></em><em>A becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesz,<br></em><em>mégis légy becsületes és nyílt!<br></em><em>Amit évek alatt felépítesz, egy nap alatt lerombolják,<br></em><em>mégis építs!<br></em><em>Az embereknek szükségük van a segítségedre, és ha segítesz támadás érhet,<br></em><em>mégis segíts!<br></em><em>A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, s ha verést kapsz is cserébe,<br></em><em>mégis a legjobbat add a világnak, amid van!</em></p>
<blockquote>
<p>Ezért vagyok tanár, méghozzá örömmel. MÉGIS.</p>
</blockquote>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita (a kép archív; illusztráció)</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>
</div>