[Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus / Szilvay G.

[Sziklay Levente]

Kedves Gyuszi! 1. Olyan eszmeáramlatokat és ideológiákat kever össze, amelyeknek semmi közük egymáshoz, sem a szélsőbalhoz (persze  van olyan, aki egyben szélsőbal is) 2. Pontosan, az az érzésem, hogy nem a könyv gondolatait mutatja be és/vagy rosszul ír. A szerzők nagyon jól csinálták, hogy "értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
 „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elmélet folyóiratok világában"ezzel leleplezve azok hülyeségét és áltudományosságát. 3.Amit Szilvay ír, hogy  Hátterük a marxizmus, - ez viszont hülyeség. A marxi vizsgálat - leegyszerüsítve - a termelési viszonyokat és a tulajdonviszonyokat (a neomarxisták a jövedelemviszonyokat) vizsgálják és tartják a lényegnek, a többi cukormáz.  Olyan, a magyarországi jobboldalon is népszerű szerzők használják ezt elemzési eszközként, mint Charles Piketty, Davd Korten vagy a nemrég meghalt, korábbi generációhoz tartozó Immanuel Wallerstein, vagy - nálunk Bogár László (!!!) (amikor éppen korunkkal, és nem a szakrális királysággal foglalkozik). E szerint a módszer szerint amikor a pl. a BLM mozgalmat, vagy más identiáspolitikai mozgalmat nézzük, akkor a legfontosabb kérdés, hogy: a. akik részt vesznek benne, milyen jövedelmi viszonyok között élnek, milyen jellegű termelésbern vesznek részt..b .kik finanszírozzák, pl. hogy ezt teszik-e,és vajon miért a nagy tech cégek? Milyen hatással van, hogy a fehér munkás, a fekete és a hispano megosztott és nem lép fel egységesen pl. ált. társadalombiztosításért, a leggazdagabbak megadóztatásáért stb. 4. A posztstrukturalisták például egy róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
> létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
> következtetést le tudunk vonni”.   A posztstrukturalisták nem ezt modják.  Ezt Gorgiasz mondta (Kre.485-Kr.e.380) - amit Szilvaynak, mint a görögök és a klasszikus kultúra önjelölt hívének és propagandistájának illeni ismert volna - és szolipszizmusnak nevezik. Jeles alakjai Berkeley püspök, Fichte és kortársunk, László András. László András nálunk sokkal de sokkal jobboldalibb. Ő monarchista és habsburgiánus - de nem ám az alkotmányos monarchia vagy dualista felvizezett változatában - hanem az igazi, abszulutista és tradícionalista változatában. Szerinte pl. akira mi felnézünk a reformkorból és 48-ból lázadók, de Haynau hős... ÜdvL.
>
>Gy Greschik <gy.greschik at teguec.com> írta:

>>Kedves Levente!
>>
>>1. 
>>Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -- a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha utatja bnem a könyv gondolatait me és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>>
>>2. 
>>Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reálisnak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ellentmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem filozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak, kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te készülékedben van.



>>
>>
>>On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>>
>>> Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>>> From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>>> Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus /
>>>      Szilvay G.
>>> 
>>> Kedve Mőci!
>>> Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>>> másnaposságának...
>>>  
>>> Üdv
>>> L.
>>> 
>>> Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>>>        
>>>  
>>> [427341_cynicaltheories2.jpg]
>>> Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>>> aktivizmus látlelete
>>> 2021. január 11. 13:50
>>>  Írta: Szilvay Gergely
>>>  
>>> Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>>> mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>>> kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>>> egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>>> könyvrecenziónk.
>>> 
>>> Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>>> elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>>> akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>>> modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>>> tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>>> többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>>> hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>>> édesgyermeke.
>>> 
>>> A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>>> posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>>> posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>>> feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>>> fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>>> társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>>> 
>>> Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>>> és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>>> aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>>> akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>>> részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>>> akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>>> 
>>> Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>>> LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>>> elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>>> mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>>> felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>>> ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>>> érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>>> 
>>> Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>>> Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>>> kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>>> világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>>> társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>>> görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>>> 
>>> [CynicalTheories.png]
>>> 
>>> A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>>> világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>>> struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>>> Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>>> Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>>> róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>>> létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>>> következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>>> ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>>> valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>>> legyen a posztmodernek problémája).
>>> 
>>> Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>>> pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>>> kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>>> vigyorogva.
>>> 
>>> Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>>> 
>>> Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>>> romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>>> megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>>> kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>>> 
>>> Viccelődés a posztmodernnel
>>> 
>>> 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>>> Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>>> abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>>> „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>>> folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>>> ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>>> szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>>> eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>>> tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>>> elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>>> szeptemberében megjelent Cynical Theories. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>>> tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>>> és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>>> radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>>> struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>>> határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>>> keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>>> az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>>> egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>>> fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>>> kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>>> elvesztése. 
>>> 
>>> Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>>> társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>>> nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>>> férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>>> az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>>> az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>>> hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>>> fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>>> 
>>> Alkalmazott posztmodern
>>> 
>>> Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>>> világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>>> hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>>> alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>>> problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>>> kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>>> említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>>> indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>>> kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>>> ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>>> mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>>> világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi. 
>>> 
>>> A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>>> küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>>> heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>>> biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>>> akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>>> problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>>> fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>>> testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>>> azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>>> küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>>> tartja. 
>>> 
>>> Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>>> küzdelem eszköze a „problematizáció”
>>> 
>>> (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>>> dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>>> kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>>> feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>>> abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>>> kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>>> nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>>> „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>>> 
>>> A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>>> szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>>> domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>>> ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>>> álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>>> az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>>> szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>>> csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>>> viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>>> szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>>> elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>>> elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>>> akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>>> megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>>> 
>>> Interszekcionálás és identitáspolitika
>>> 
>>> Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>>> csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>>> „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>>> heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>>> fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>>> meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>>> disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>>> (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>>> fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>>> elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>>> cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>>> 
>>> Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>>> társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>>> szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>>> akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>>> küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>>> csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>>> identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>>> ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>>> abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>>> Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>>> alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>>> éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>>> aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>>> ellen is. 
>>> 
>>> Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>>> hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>>> abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>>> „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>>> hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>>> okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>>> bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>>> domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>>> elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>>> bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált. 
>>> 
>>> Világértelmezés
>>> 
>>> A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>>> feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>>> jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>>> szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>>> viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>>> jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>>> javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>>> szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>>> feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>>> társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>>> 
>>> A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>>> jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>>> megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>>> kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>>> megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>>> akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>>> elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>>> abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>>> konstrukciójában.
>>> 
>>> Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>>> át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>>> 
>>> Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>>> baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>>> a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>>> kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>>> már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>>> feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>>> „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>>> scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>>> itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>>> társadalomátalakító céljaival.
>>> 
>>> Az éptestűek uralma
>>> 
>>> Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>>> studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>>> a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>>> kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>>> módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>>> fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>>> minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>>> társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>>> Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>>> „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>>> szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>>> érdekében”.
>>> 
>>> A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>>> rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>>> gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>>> teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>>> által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>>> ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>>> hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>>> nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>>> lehetségesek. 
>>> 
>>> A 22-es csapdája
>>> 
>>> Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>>> megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>>> elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>>> LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>>> baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>>> elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>>> visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>>> illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>>> bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>>> vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>>> érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>>> 
>>> A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>>> terület.
>>> 
>>> Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>>> woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>>> és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>>> képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>>> igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>>> aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>>> kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>>> tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>>> 
>>> Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>>> mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>>> hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>>> hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>>> posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>>> filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>>> A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>>> paranoia látlelete.
>>> 
>>> Mi lehet minderre a gyógyír?
>>> 
>>> A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>>> hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>>> megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>>> viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>>> igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>>> igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>>> az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>>> meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>>> 
>>> A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>>> kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>>> olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>>> reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>>> a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>>> oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>>> objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>>> de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>>> individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>>> felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>>> tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>>> 
>>> Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>>> hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>>> végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>>> mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>>> összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>>> elméletek állítják.
>>> 
>>> A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>>> kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>>> 
>>> Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>>> korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>>> gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>>> politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>>> kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>>> tolerálva az emberi esendőséget.
>>> 
>>> Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>>> Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>>> This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>>> 
>>>  
>>> [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>>> Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>>                 
>>> 
>>> 
>>>             
>>>                     
>>>             
>>>                 
>>>                         
>>>                                     
>>> 
>>>                                             
>>>                                                         
>>>                                                                            
>>>                      
>>>                             
>>>                                                                            
>>>  
>>>                                         
>>> 
>>>                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia
>>>  és az újbalos aktivizmus látlelete
>>>                                                     2021. január 11. 13:50
>>>                                                                            
>>>   Írta:                                     Szilvay Gergely               
>>>                  
>>>                             
>>>                         
>>> 
>>>                         
>>>                             
>>>                                                             
>>>                             
>>>                         
>>> 
>>> 
>>>                         
>>>                         
>>>     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek 
>>> mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre 
>>> kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az 
>>> egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>>> 
>>>                 
>>> 
>>>         
>>> 
>>> 
>>>                                         Vajon mi jut eszébe az 
>>> olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha 
>>> szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>>>  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű 
>>> elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor 
>>> tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>>>  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező, 
>>> tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>>> 
>>> A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>>>  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció, 
>>> posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a 
>>> feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajelmé
>>> let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalomt
>>> udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>>> 
>>> Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és a
>>>  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minden
>>> t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a p
>>> osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  felesége
>>> mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart 
>>> róla tudni, hogy mindez létezik.”
>>> 
>>> Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvések
>>>  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>>>  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>>>  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a 
>>> nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt 
>>> tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>>>  hogy mik ezek.
>>> 
>>> Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>>>  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket 
>>> kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? 
>>> Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>>>  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>>>  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>>> 
>>> 
>>> 
>>> A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a 
>>> világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi 
>>> struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel 
>>> Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques 
>>> Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy 
>>> róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>>>  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból 
>>> bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a 
>>> valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>>>  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha 
>>> alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „tagadá
>>> s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>>>  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó 
>>> szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, 
>>> cinikusan-gunyorosan vigyorogva. 
>>> 
>>> Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>>> 
>>> Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális, 
>>> romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és 
>>> megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek 
>>> kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>>> 
>>> Viccelődés a posztmodernnel
>>> 
>>> 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen 
>>> Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp 
>>> abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a 
>>> „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti 
>>> folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>>>  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos 
>>> szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az 
>>> eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulmán
>>> yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a háro
>>> m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megjel
>>> ent Cynical Theories. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a 
>>> tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és 
>>> igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos 
>>> radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák, 
>>> hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg 
>>> (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és 
>>> hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók 
>>> konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni 
>>> meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája:  a
>>>  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmus
>>> ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése. 
>>> 
>>> Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és 
>>> társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a 
>>> nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és 
>>> férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>>>  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>>>  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi 
>>> viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és 
>>> fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>>> 
>>> Alkalmazott posztmodern
>>> 
>>> Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a 
>>> világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak, 
>>> hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták 
>>> alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított – 
>>> problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek 
>>> kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>>>  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak 
>>> ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük 
>>> küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a 
>>> „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először 
>>> eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inkább
>>>  a mindennapokat is ellepi. 
>>> 
>>> A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>>>  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a 
>>> heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a 
>>> biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>>>  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>>>  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem 
>>> rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak 
>>> tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom 
>>> azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek 
>>> küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke) 
>>> tartja. 
>>> 
>>> Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küzde
>>> lem eszköze a „problematizáció”
>>> 
>>> (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a 
>>> dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő 
>>> kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők, 
>>> feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak 
>>> abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek 
>>> és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és 
>>> kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó” 
>>> kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>>> 
>>> A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern 
>>> szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>>>  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen 
>>> csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek 
>>> álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket 
>>> az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk, 
>>> szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó 
>>> csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok 
>>> viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő 
>>> szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló 
>>> elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az 
>>> elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen, 
>>> akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek 
>>> megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>>> 
>>> Interszekcionálás és identitáspolitika
>>> 
>>> Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott 
>>> csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást, 
>>> „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér, 
>>> heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a 
>>> fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete 
>>> meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki 
>>> disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal 
>>> (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük 
>>> fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók 
>>> álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és n
>>> em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>>> 
>>> Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>>>  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a 
>>> szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is 
>>> akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött, 
>>> hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők 
>>> alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az 
>>> egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>>>  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve 
>>> azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem 
>>> fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott 
>>> csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, 
>>> és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>>>  elvárásrendszerek ellen is. 
>>> 
>>> Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt 
>>> magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását 
>>> és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehely
>>> -nemzedékét”,
>>>  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem 
>>> pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt 
>>> szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>>>  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi 
>>> eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről 
>>> érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia 
>>> öngerjesztővé vált. 
>>> 
>>> Világértelmezés
>>> 
>>> A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal – 
>>> feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező 
>>> jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz 
>>> szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi 
>>> viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi 
>>> jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>>>  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos 
>>> szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére 
>>> feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani 
>>> társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>>> 
>>> A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi” 
>>> jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek 
>>> megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>>>  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit 
>>> akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni 
>>> azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai 
>>> elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek 
>>> abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges 
>>> konstrukciójában.
>>> 
>>> Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át a
>>> karják itatni eme rettegéssel a világot.
>>> 
>>> Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos 
>>> baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>>>  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden 
>>> kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már bem
>>> utatott kritikai fajelmélet
>>>  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok. 
>>> Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság 
>>> tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>>>  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság” 
>>> etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>>> 
>>> Az éptestűek uralma
>>> 
>>> Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat 
>>> studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>>>  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem 
>>> kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes 
>>> módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és 
>>> fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s 
>>> minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként, 
>>> társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus 
>>> Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>>>  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző 
>>> szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte 
>>> érdekében”.
>>> 
>>> A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s 
>>> rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a 
>>> gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják 
>>> teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek” 
>>> által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem 
>>> ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési 
>>> hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás 
>>> nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is 
>>> lehetségesek. 
>>> 
>>> A 22-es csapdája
>>> 
>>> Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert 
>>> megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az 
>>> elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az 
>>> LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>>>  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek 
>>> képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált 
>>> visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét, 
>>> illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz 
>>> bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron 
>>> vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös 
>>> érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>>> 
>>> A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott terü
>>> let.
>>> 
>>> Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a 
>>> woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás 
>>> és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet 
>>> képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az 
>>> igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént, 
>>> aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és 
>>> kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke) 
>>> tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>>> 
>>> Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme 
>>> mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi 
>>> hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem 
>>> eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern 
>>> kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és kö
>>> nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományos
>>>  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>>> 
>>> Mi lehet minderre a gyógyír? 
>>> 
>>> A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a 
>>> hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges 
>>> megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint 
>>> viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság újr
>>> afelfedezése is. A
>>>  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp 
>>> kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével 
>>> kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat p
>>> edig abszolutizálják.
>>> 
>>> A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó 
>>> kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran 
>>> olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív, 
>>> reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>>>  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik 
>>> oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és 
>>> objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>>>  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan 
>>> individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával 
>>> felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán 
>>> tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>>> 
>>> Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault 
>>> hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben 
>>> végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok 
>>> mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink 
>>> összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>>>  állítják.
>>> 
>>> A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kritika
>>> i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>>> 
>>> Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai 
>>> korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a 
>>> gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>>>  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem 
>>> engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az 
>>> emberi esendőséget.
>>> 
>>> Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist 
>>> Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why 
>>> This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>>> 
>>>                         
>>> 
>>>  
>>> 
>>>       
>>> Mentes a vírusoktól. www.avg.com 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> _______________________________________________
>>> Grem mailing list
>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>>> 
>>> 
>>>Kedves Levente!
>>
>>1. 
>>Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -- a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha nem a könyv gondolatait mutatja be és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>>
>>2. 
>>Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reálisnak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ellentmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem filozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak, kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te készülékedben van.
>>
>>Gyuszi
>>
>>On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>>
>>> Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>>> From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>>> Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus /
>>>      Szilvay G.
>>> 
>>> Kedve Mőci!
>>> Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>>> másnaposságának...
>>>  
>>> Üdv
>>> L.
>>> 
>>> Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>>>        
>>>  
>>> [427341_cynicaltheories2.jpg]
>>> Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>>> aktivizmus látlelete
>>> 2021. január 11. 13:50
>>>  Írta: Szilvay Gergely
>>>  
>>> Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>>> mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>>> kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>>> egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>>> könyvrecenziónk.
>>> 
>>> Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>>> elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>>> akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>>> modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>>> tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>>> többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>>> hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>>> édesgyermeke.
>>> 
>>> A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>>> posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>>> posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>>> feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>>> fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>>> társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>>> 
>>> Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>>> és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>>> aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>>> akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>>> részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>>> akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>>> 
>>> Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>>> LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>>> elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>>> mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>>> felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>>> ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>>> érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>>> 
>>> Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>>> Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>>> kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>>> világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>>> társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>>> görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>>> 
>>> [CynicalTheories.png]
>>> 
>>> A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>>> világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>>> struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>>> Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>>> Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>>> róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>>> létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>>> következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>>> ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>>> valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>>> legyen a posztmodernek problémája).
>>> 
>>> Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>>> pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>>> kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>>> vigyorogva.
>>> 
>>> Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>>> 
>>> Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>>> romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>>> megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>>> kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>>> 
>>> Viccelődés a posztmodernnel
>>> 
>>> 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>>> Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>>> abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>>> „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>>> folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>>> ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>>> szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>>> eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>>> tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>>> elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>>> szeptemberében megjelent Cynical Theories. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>>> tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>>> és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>>> radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>>> struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>>> határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>>> keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>>> az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>>> egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>>> fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>>> kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>>> elvesztése. 
>>> 
>>> Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>>> társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>>> nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>>> férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>>> az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>>> az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>>> hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>>> fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>>> 
>>> Alkalmazott posztmodern
>>> 
>>> Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>>> világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>>> hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>>> alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>>> problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>>> kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>>> említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>>> indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>>> kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>>> ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>>> mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>>> világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi. 
>>> 
>>> A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>>> küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>>> heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>>> biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>>> akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>>> problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>>> fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>>> testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>>> azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>>> küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>>> tartja. 
>>> 
>>> Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>>> küzdelem eszköze a „problematizáció”
>>> 
>>> (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>>> dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>>> kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>>> feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>>> abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>>> kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>>> nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>>> „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>>> 
>>> A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>>> szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>>> domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>>> ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>>> álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>>> az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>>> szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>>> csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>>> viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>>> szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>>> elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>>> elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>>> akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>>> megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>>> 
>>> Interszekcionálás és identitáspolitika
>>> 
>>> Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>>> csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>>> „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>>> heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>>> fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>>> meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>>> disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>>> (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>>> fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>>> elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>>> cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>>> 
>>> Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>>> társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>>> szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>>> akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>>> küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>>> csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>>> identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>>> ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>>> abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>>> Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>>> alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>>> éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>>> aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>>> ellen is. 
>>> 
>>> Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>>> hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>>> abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>>> „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>>> hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>>> okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>>> bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>>> domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>>> elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>>> bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált. 
>>> 
>>> Világértelmezés
>>> 
>>> A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>>> feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>>> jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>>> szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>>> viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>>> jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>>> javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>>> szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>>> feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>>> társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>>> 
>>> A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>>> jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>>> megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>>> kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>>> megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>>> akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>>> elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>>> abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>>> konstrukciójában.
>>> 
>>> Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>>> át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>>> 
>>> Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>>> baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>>> a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>>> kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>>> már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>>> feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>>> „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>>> scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>>> itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>>> társadalomátalakító céljaival.
>>> 
>>> Az éptestűek uralma
>>> 
>>> Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>>> studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>>> a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>>> kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>>> módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>>> fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>>> minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>>> társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>>> Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>>> „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>>> szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>>> érdekében”.
>>> 
>>> A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>>> rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>>> gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>>> teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>>> által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>>> ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>>> hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>>> nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>>> lehetségesek. 
>>> 
>>> A 22-es csapdája
>>> 
>>> Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>>> megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>>> elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>>> LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>>> baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>>> elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>>> visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>>> illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>>> bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>>> vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>>> érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>>> 
>>> A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>>> terület.
>>> 
>>> Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>>> woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>>> és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>>> képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>>> igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>>> aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>>> kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>>> tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>>> 
>>> Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>>> mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>>> hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>>> hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>>> posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>>> filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>>> A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>>> paranoia látlelete.
>>> 
>>> Mi lehet minderre a gyógyír?
>>> 
>>> A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>>> hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>>> megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>>> viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>>> igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>>> igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>>> az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>>> meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>>> 
>>> A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>>> kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>>> olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>>> reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>>> a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>>> oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>>> objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>>> de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>>> individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>>> felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>>> tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>>> 
>>> Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>>> hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>>> végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>>> mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>>> összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>>> elméletek állítják.
>>> 
>>> A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>>> kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>>> 
>>> Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>>> korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>>> gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>>> politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>>> kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>>> tolerálva az emberi esendőséget.
>>> 
>>> Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>>> Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>>> This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>>> 
>>>  
>>> [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>>> Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> 
>>>                 
>>> 
>>> 
>>>             
>>>                     
>>>             
>>>                 
>>>                         
>>>                                     
>>> 
>>>                                             
>>>                                                         
>>>                                                                            
>>>                      
>>>                             
>>>                                                                            
>>>  
>>>                                         
>>> 
>>>                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia
>>>  és az újbalos aktivizmus látlelete
>>>                                                     2021. január 11. 13:50
>>>                                                                            
>>>   Írta:                                     Szilvay Gergely               
>>>                  
>>>                             
>>>                         
>>> 
>>>                         
>>>                             
>>>                                                             
>>>                             
>>>                         
>>> 
>>> 
>>>                         
>>>                         
>>>     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek 
>>> mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre 
>>> kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az 
>>> egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>>> 
>>>                 
>>> 
>>>         
>>> 
>>> 
>>>                                         Vajon mi jut eszébe az 
>>> olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha 
>>> szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>>>  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű 
>>> elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor 
>>> tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>>>  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező, 
>>> tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>>> 
>>> A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>>>  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció, 
>>> posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a 
>>> feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajelmé
>>> let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalomt
>>> udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>>> 
>>> Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és a
>>>  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minden
>>> t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a p
>>> osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  felesége
>>> mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart 
>>> róla tudni, hogy mindez létezik.”
>>> 
>>> Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvések
>>>  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>>>  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>>>  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a 
>>> nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt 
>>> tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>>>  hogy mik ezek.
>>> 
>>> Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>>>  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket 
>>> kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? 
>>> Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>>>  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>>>  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>>> 
>>> 
>>> 
>>> A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a 
>>> világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi 
>>> struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel 
>>> Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques 
>>> Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy 
>>> róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>>>  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból 
>>> bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a 
>>> valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>>>  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha 
>>> alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „tagadá
>>> s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>>>  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó 
>>> szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, 
>>> cinikusan-gunyorosan vigyorogva. 
>>> 
>>> Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>>> 
>>> Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális, 
>>> romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és 
>>> megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek 
>>> kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>>> 
>>> Viccelődés a posztmodernnel
>>> 
>>> 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen 
>>> Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp 
>>> abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a 
>>> „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti 
>>> folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>>>  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos 
>>> szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az 
>>> eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulmán
>>> yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a háro
>>> m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megjel
>>> ent Cynical Theories. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a 
>>> tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és 
>>> igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos 
>>> radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák, 
>>> hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg 
>>> (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és 
>>> hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók 
>>> konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni 
>>> meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája:  a
>>>  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmus
>>> ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése. 
>>> 
>>> Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és 
>>> társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a 
>>> nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és 
>>> férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>>>  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>>>  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi 
>>> viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és 
>>> fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>>> 
>>> Alkalmazott posztmodern
>>> 
>>> Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a 
>>> világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak, 
>>> hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták 
>>> alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított – 
>>> problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek 
>>> kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>>>  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak 
>>> ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük 
>>> küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a 
>>> „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először 
>>> eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inkább
>>>  a mindennapokat is ellepi. 
>>> 
>>> A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>>>  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a 
>>> heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a 
>>> biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>>>  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>>>  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem 
>>> rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak 
>>> tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>>> 
>>> Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom 
>>> azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek 
>>> küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke) 
>>> tartja. 
>>> 
>>> Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küzde
>>> lem eszköze a „problematizáció”
>>> 
>>> (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a 
>>> dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő 
>>> kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők, 
>>> feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak 
>>> abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek 
>>> és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és 
>>> kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó” 
>>> kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>>> 
>>> A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern 
>>> szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>>>  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen 
>>> csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek 
>>> álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket 
>>> az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk, 
>>> szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó 
>>> csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok 
>>> viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő 
>>> szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló 
>>> elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az 
>>> elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen, 
>>> akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek 
>>> megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>>> 
>>> Interszekcionálás és identitáspolitika
>>> 
>>> Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott 
>>> csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást, 
>>> „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér, 
>>> heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a 
>>> fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete 
>>> meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki 
>>> disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal 
>>> (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük 
>>> fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók 
>>> álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és n
>>> em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>>> 
>>> Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>>>  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a 
>>> szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is 
>>> akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött, 
>>> hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők 
>>> alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az 
>>> egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>>>  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve 
>>> azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem 
>>> fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott 
>>> csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, 
>>> és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>>>  elvárásrendszerek ellen is. 
>>> 
>>> Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt 
>>> magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását 
>>> és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehely
>>> -nemzedékét”,
>>>  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem 
>>> pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt 
>>> szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>>>  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi 
>>> eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről 
>>> érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia 
>>> öngerjesztővé vált. 
>>> 
>>> Világértelmezés
>>> 
>>> A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal – 
>>> feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező 
>>> jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz 
>>> szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi 
>>> viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi 
>>> jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>>>  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos 
>>> szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére 
>>> feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani 
>>> társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>>> 
>>> A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi” 
>>> jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek 
>>> megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>>>  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit 
>>> akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni 
>>> azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai 
>>> elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek 
>>> abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges 
>>> konstrukciójában.
>>> 
>>> Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át a
>>> karják itatni eme rettegéssel a világot.
>>> 
>>> Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos 
>>> baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>>>  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden 
>>> kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már bem
>>> utatott kritikai fajelmélet
>>>  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok. 
>>> Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság 
>>> tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>>>  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság” 
>>> etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>>> 
>>> Az éptestűek uralma
>>> 
>>> Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat 
>>> studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>>>  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem 
>>> kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes 
>>> módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és 
>>> fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s 
>>> minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként, 
>>> társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus 
>>> Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>>>  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző 
>>> szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte 
>>> érdekében”.
>>> 
>>> A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s 
>>> rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a 
>>> gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják 
>>> teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek” 
>>> által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem 
>>> ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési 
>>> hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás 
>>> nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is 
>>> lehetségesek. 
>>> 
>>> A 22-es csapdája
>>> 
>>> Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert 
>>> megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az 
>>> elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az 
>>> LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>>>  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek 
>>> képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált 
>>> visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét, 
>>> illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz 
>>> bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron 
>>> vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös 
>>> érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>>> 
>>> A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott terü
>>> let.
>>> 
>>> Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a 
>>> woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás 
>>> és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet 
>>> képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az 
>>> igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént, 
>>> aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és 
>>> kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke) 
>>> tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>>> 
>>> Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme 
>>> mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi 
>>> hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem 
>>> eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern 
>>> kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és kö
>>> nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományos
>>>  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>>> 
>>> Mi lehet minderre a gyógyír? 
>>> 
>>> A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a 
>>> hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges 
>>> megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint 
>>> viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság újr
>>> afelfedezése is. A
>>>  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp 
>>> kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével 
>>> kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat p
>>> edig abszolutizálják.
>>> 
>>> A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó 
>>> kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran 
>>> olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív, 
>>> reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>>>  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik 
>>> oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és 
>>> objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>>>  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan 
>>> individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával 
>>> felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán 
>>> tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>>> 
>>> Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault 
>>> hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben 
>>> végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok 
>>> mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink 
>>> összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>>>  állítják.
>>> 
>>> A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kritika
>>> i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>>> 
>>> Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai 
>>> korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a 
>>> gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>>>  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem 
>>> engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az 
>>> emberi esendőséget.
>>> 
>>> Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist 
>>> Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why 
>>> This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>>> 
>>>                         
>>> 
>>>  
>>> 
>>>       
>>> Mentes a vírusoktól. www.avg.com 
>>> 
>>> 
>>> 
>>> _______________________________________________
>>> Grem mailing list
>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>>> 
>>> 
>>>_______________________________________________
>>Grem mailing list
>>Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem


--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210114/ce817196/attachment.html>