[Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus / Szilvay G.

[Reinisch Egon]

Kedves Lista !

Külön köszönöm Leventének ezt az írást ,végre nem csak én írom le ,hogy 
a konzervatív köreinknek szóló állítólagos jobboldali megmondó embereink 
többségének a szakmai  színvonala ................. (a pontozott részben 
csúnya szavak vannak elképzelve csak én ezeket nem szeretném leírni ).

Így tényleg nem tudom mire jutunk ?Ha a  rettenetes posztmodern 
liberálfasisztavéleménydiktaturának még a alapjellemvonásait sem tudjuk 
megfogalmazni helyesen akkor hogy tudjuk a közvélemény figyelmét 
felhívni annak bűneire és hibáira .

Üdv . Egon

2021.01.14. 11:47 keltezéssel, Sziklay Levente írta:
> Kedves Gyuszi!
> 1. Olyan eszmeáramlatokat és ideológiákat kever össze, amelyeknek 
> semmi közük egymáshoz, sem a szélsőbalhoz (persze  van olyan, aki 
> egyben szélsőbal is)
> 2. Pontosan, az az érzésem, hogy /nem a könyv gondolatait mutatja 
> be és/vagy rosszul ír. /A szerzők nagyon jól csinálták, 
> hogy/"értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp//abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>  „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elmélet 
> folyóiratok világában"/
> ezzel leleplezve azok hülyeségét és áltudományosságát.
> 3.Amit Szilvay ír, hogy /Hátterük a marxizmus, - /ez viszont hülyeség. 
> A marxi vizsgálat - leegyszerüsítve - *a termelési viszonyokat és a 
> tulajdonviszonyokat (a neomarxisták a jövedelemviszonyokat) vizsgálják 
> és tartják a lényegnek, a többi cukormáz. *
> Olyan, a magyarországi jobboldalon is népszerű szerzők használják ezt 
> elemzési eszközként, mint Charles Piketty, Davd Korten vagy a nemrég 
> meghalt, korábbi generációhoz tartozó Immanuel Wallerstein, vagy - 
> nálunk Bogár László (!!!) (amikor éppen korunkkal, és nem a szakrális 
> királysággal foglalkozik).
> E szerint a módszer szerint amikor a pl. a BLM mozgalmat, vagy más 
> identiáspolitikai mozgalmat nézzük, akkor a legfontosabb kérdés, hogy:
>
>   * a. akik részt vesznek benne, milyen jövedelmi viszonyok között
>     élnek, milyen jellegű termelésbern vesznek részt..
>   * b .kik finanszírozzák, pl. hogy ezt teszik-e,és vajon miért a nagy
>     tech cégek? Milyen hatással van, hogy a fehér munkás, a fekete és
>     a hispano megosztott és nem lép fel egységesen pl. ált.
>     társadalombiztosításért, a leggazdagabbak megadóztatásáért stb.
>
> 4. A posztstrukturalisták például egy 
> róluk szóló bevezető kötet szerint /„(többnyire) nem tagadják, hogy
> > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
> > következtetést le tudunk vonni”./
> A posztstrukturalisták nem ezt modják.
> Ezt Gorgiasz mondta (Kre.485-Kr.e.380) - amit Szilvaynak, mint a 
> görögök és a klasszikus kultúra önjelölt hívének és propagandistájának 
> illeni ismert volna - és szolipszizmusnak nevezik. Jeles alakjai 
> Berkeley püspök, Fichte és kortársunk, László András.
> László András nálunk sokkal de sokkal jobboldalibb. Ő monarchista és 
> habsburgiánus - *de nem ám az alkotmányos monarchia vagy dualista 
> felvizezett változatában* - hanem az igazi, abszulutista és 
> tradícionalista változatában. Szerinte pl. akira mi felnézünk a 
> reformkorból és 48-ból lázadók, de Haynau hős...
> Üdv
> L.
>
>
>     Gy Greschik <gy.greschik at teguec.com> írta:
>
>         Kedves Levente!
>
>         1.
>         Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -- a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha utatja bnem a könyv gondolatait me és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>
>         2.
>         Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reálisnak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ellentmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem filozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak, kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te készülékedben van.
>
>
>
>         On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>
>         > Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>         > From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>         > Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus /
>         >      Szilvay G.
>         >
>         > Kedve Mőci!
>         > Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>         > másnaposságának...
>         >
>         > Üdv
>         > L.
>         >
>         > Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>         >
>         >
>         > [427341_cynicaltheories2.jpg]
>         > Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>         > aktivizmus látlelete
>         > 2021. január 11. 13:50
>         >  Írta: Szilvay Gergely
>         >
>         > Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>         > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>         > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>         > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>         > könyvrecenziónk.
>         >
>         > Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>         > elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>         > akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>         > modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>         > tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>         > többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>         > hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>         > édesgyermeke.
>         >
>         > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>         > posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>         > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>         > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>         > fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>         > társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete.
>         >
>         > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>         > és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>         > aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>         > akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>         > részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>         > akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>         >
>         > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>         > LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>         > elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>         > mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>         > felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>         > ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>         > érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>         >
>         > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>         > Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>         > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>         > világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>         > társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>         > görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>         >
>         > [CynicalTheories.png]
>         >
>         > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>         > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>         > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>         > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>         > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>         > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>         > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>         > következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>         > ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>         > valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>         > legyen a posztmodernek problémája).
>         >
>         > Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>         > pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>         > kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>         > vigyorogva.
>         >
>         > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>         >
>         > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>         > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>         > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>         > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>         >
>         > Viccelődés a posztmodernnel
>         >
>         > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>         > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>         > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>         > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>         > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>         > ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>         > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>         > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>         > tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>         > elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>         > szeptemberében megjelent Cynical Theories.
>         >
>         > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>         > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>         > és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>         > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>         > struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>         > határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>         > keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>         > az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>         > egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>         > fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>         > kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>         > elvesztése.
>         >
>         > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>         > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>         > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>         > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>         > az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>         > az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>         > hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>         > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>         >
>         > Alkalmazott posztmodern
>         >
>         > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>         > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>         > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>         > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>         > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>         > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>         > említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>         > indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>         > kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>         > ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>         > mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>         > világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi.
>         >
>         > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>         > küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>         > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>         > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>         > akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>         > problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>         > fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>         > testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen.
>         >
>         > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>         > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>         > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>         > tartja.
>         >
>         > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>         > küzdelem eszköze a „problematizáció”
>         >
>         > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>         > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>         > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>         > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>         > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>         > kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>         > nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>         > „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.
>         >
>         > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>         > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>         > domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>         > ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>         > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>         > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>         > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>         > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>         > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>         > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>         > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>         > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>         > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>         > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>         >
>         > Interszekcionálás és identitáspolitika
>         >
>         > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>         > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>         > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>         > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>         > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>         > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>         > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>         > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>         > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>         > elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>         > cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának.
>
>         >
>         > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>         > társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>         > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>         > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>         > küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>         > csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>         > identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>         > ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>         > abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>         > Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>         > alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>         > éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>         > aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>         > ellen is.
>         >
>         > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>         > hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>         > abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>         > „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>         > hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>         > okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>         > bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>         > domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>         > elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>         > bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált.
>         >
>         > Világértelmezés
>         >
>         > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>         > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>         > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>         > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>         > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>         > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>         > javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>         > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>         > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>         > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>         >
>         > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>         > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>         > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>         > kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>         > megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>         > akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>         > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>         > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>         > konstrukciójában.
>         >
>         > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>         > át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>         >
>         > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>         > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>         > a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>         > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>         > már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>         > feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>         > „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>         > scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>         > itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>         > társadalomátalakító céljaival.
>         >
>         > Az éptestűek uralma
>         >
>         > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>         > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>         > a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>         > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>         > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>         > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>         > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>         > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>         > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>         > „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>         > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>         > érdekében”.
>         >
>         > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>         > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>         > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>         > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>         > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>         > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>         > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>         > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>         > lehetségesek.
>         >
>         > A 22-es csapdája
>         >
>         > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>         > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>         > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>         > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>         > baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>         > elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>         > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>         > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>         > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>         > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>         > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik.
>         >
>         > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>         > terület.
>         >
>         > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>         > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>         > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>         > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>         > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>         > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>         > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>         > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>         >
>         > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>         > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>         > hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>         > hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>         > posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>         > filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>         > A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>         > paranoia látlelete.
>         >
>         > Mi lehet minderre a gyógyír?
>         >
>         > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>         > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>         > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>         > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>         > igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>         > igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>         > az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>         > meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>         >
>         > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>         > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>         > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>         > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>         > a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>         > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>         > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>         > de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>         > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>         > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>         > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>         >
>         > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>         > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>         > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>         > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>         > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>         > elméletek állítják.
>         >
>         > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>         > kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>         >
>         > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>         > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>         > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>         > politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>         > kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>         > tolerálva az emberi esendőséget.
>         >
>         > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>         > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>         > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>         >
>         >
>         > [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>         > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia
>         >  és az újbalos aktivizmus látlelete
>         >                                                     2021. január 11. 13:50
>         >
>         >   Írta:                                     Szilvay Gergely
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>
>         > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>         > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>         > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >                                         Vajon mi jut eszébe az
>         > olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha
>         > szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>         >  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű
>
>         > elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor
>
>         > tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>         >  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező,
>
>         > tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>         >
>         > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>         >  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>
>         > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>         > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajelmé
>         > let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalomt
>         > udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete.
>         >
>         > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és a
>         >  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minden
>         > t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a p
>         > osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  felesége
>         > mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart
>
>         > róla tudni, hogy mindez létezik.”
>         >
>         > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvések
>         >  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>         >  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>         >  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a
>
>         > nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt
>
>         > tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>         >  hogy mik ezek.
>         >
>         > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>         >  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>
>         > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak?
>         > Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>         >  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>         >  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>         >
>         >
>         >
>         > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>
>         > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>         > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>
>         > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>         > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>
>         > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>         >  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból
>
>         > bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a
>
>         > valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>         >  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha
>
>         > alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „tagadá
>         > s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>         >  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó
>
>         > szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának,
>         > cinikusan-gunyorosan vigyorogva.
>         >
>         > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>         >
>         > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>
>         > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>
>         > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>
>         > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>         >
>         > Viccelődés a posztmodernnel
>         >
>         > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>
>         > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>
>         > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>
>         > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>         > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>         >  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>
>         > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>
>         > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulmán
>         > yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a háro
>         > m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megjel
>         > ent Cynical Theories.
>         >
>         > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>
>         > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és
>
>         > igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>
>         > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák,
>
>         > hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg
>
>         > (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és
>
>         > hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók
>         > konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni
>         > meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája:  a
>         >  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmus
>         > ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése.
>         >
>         > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>
>         > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>
>         > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>
>         > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>         >  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>         >  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi
>
>         > viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>         > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>         >
>         > Alkalmazott posztmodern
>         >
>         > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>
>         > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>
>         > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>         > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>
>         > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>
>         > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>         >  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak
>
>         > ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük
>
>         > küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a
>
>         > „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először
>
>         > eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inkább
>         >  a mindennapokat is ellepi.
>         >
>         > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>         >  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>         > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>
>         > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>         >  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>         >  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem
>
>         > rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak
>
>         > tartása) elnyomó rendszerei ellen.
>         >
>         > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>
>         > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>
>         > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>
>         > tartja.
>         >
>         > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küzde
>         > lem eszköze a „problematizáció”
>         >
>         > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>
>         > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>
>         > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>
>         > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>         > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek
>
>         > és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és
>
>         > kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó”
>
>         > kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.
>         >
>         > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>
>         > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>         >  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen
>
>         > csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>
>         > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>
>         > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>
>         > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>
>         > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>
>         > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>
>         > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>
>         > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>         > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>
>         > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>
>         > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>         >
>         > Interszekcionálás és identitáspolitika
>         >
>         > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>         > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>         > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>
>         > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>
>         > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>
>         > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>
>         > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>
>         > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>
>         > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók
>
>         > álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és n
>         > em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának.
>         >
>         > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>         >  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>
>         > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>
>         > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött,
>
>         > hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők
>
>         > alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az
>
>         > egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>         >  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve
>
>         > azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem
>
>         > fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott
>
>         > csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere,
>
>         > és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>         >  elvárásrendszerek ellen is.
>         >
>         > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt
>         > magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását
>
>         > és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehely
>         > -nemzedékét”,
>         >  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem
>
>         > pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt
>
>         > szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>         >  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi
>
>         > eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről
>
>         > érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia
>
>         > öngerjesztővé vált.
>         >
>         > Világértelmezés
>         >
>         > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>
>         > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>
>         > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>
>         > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>
>         > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>
>         > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>         >  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>         > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>         > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>         > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>         >
>         > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>
>         > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>
>         > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>         >  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit
>
>         > akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni
>
>         > azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>
>         > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>
>         > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>
>         > konstrukciójában.
>         >
>         > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át a
>         > karják itatni eme rettegéssel a világot.
>         >
>         > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>         > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>         >  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>
>         > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már bem
>         > utatott kritikai fajelmélet
>         >  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok.
>
>         > Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság
>         > tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>         >  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság”
>
>         > etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>         >
>         > Az éptestűek uralma
>         >
>         > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>         > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>         >  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>
>         > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>
>         > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>
>         > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>
>         > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>
>         > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>
>         > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>         >  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>
>         > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>
>         > érdekében”.
>         >
>         > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>         > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>
>         > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>
>         > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>
>         > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>
>         > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>
>         > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>
>         > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>         > lehetségesek.
>         >
>         > A 22-es csapdája
>         >
>         > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>         > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>
>         > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>
>         > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>         >  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek
>
>         > képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>         > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>         > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>
>         > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>         > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>
>         > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik.
>         >
>         > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott terü
>         > let.
>         >
>         > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>         > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>
>         > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>
>         > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>
>         > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>
>         > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>
>         > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>
>         > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>         >
>         > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>         > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi
>
>         > hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem
>
>         > eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern
>
>         > kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és kö
>         > nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományos
>         >  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>         >
>         > Mi lehet minderre a gyógyír?
>         >
>         > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>         > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>
>         > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>
>         > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság újr
>         > afelfedezése is. A
>         >  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp
>
>         > kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével
>
>         > kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat p
>         > edig abszolutizálják.
>         >
>         > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>         > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>
>         > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>         > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>         >  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>         > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>         > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>         >  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>
>         > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>
>         > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>
>         > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>         >
>         > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>         > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>
>         > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>
>         > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>
>         > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>         >  állítják.
>         >
>         > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kritika
>         > i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>         >
>         > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>         > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>         > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>         >  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem
>
>         > engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az
>
>         > emberi esendőséget.
>         >
>         > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>         > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>
>         > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>         >
>         >
>         >
>         > _______________________________________________
>         > Grem mailing list
>         > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>         >
>         >
>         >Kedves Levente!
>
>         1.
>         Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -- a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha nem a könyv gondolatait mutatja be és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>
>         2.
>         Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reálisnak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ellentmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem filozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak, kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te készülékedben van.
>
>         Gyuszi
>
>         On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>
>         > Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>         > From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>         > Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus /
>         >      Szilvay G.
>         >
>         > Kedve Mőci!
>         > Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>         > másnaposságának...
>         >
>         > Üdv
>         > L.
>         >
>         > Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>         >
>         >
>         > [427341_cynicaltheories2.jpg]
>         > Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>         > aktivizmus látlelete
>         > 2021. január 11. 13:50
>         >  Írta: Szilvay Gergely
>         >
>         > Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>         > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>         > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>         > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>         > könyvrecenziónk.
>         >
>         > Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>         > elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>         > akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>         > modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>         > tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>         > többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>         > hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>         > édesgyermeke.
>         >
>         > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>         > posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>         > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>         > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>         > fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>         > társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete.
>         >
>         > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>         > és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>         > aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>         > akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>         > részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>         > akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>         >
>         > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>         > LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>         > elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>         > mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>         > felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>         > ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>         > érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>         >
>         > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>         > Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>         > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>         > világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>         > társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>         > görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>         >
>         > [CynicalTheories.png]
>         >
>         > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>         > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>         > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>         > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>         > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>         > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>         > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>         > következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>         > ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>         > valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>         > legyen a posztmodernek problémája).
>         >
>         > Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>         > pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>         > kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>         > vigyorogva.
>         >
>         > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>         >
>         > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>         > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>         > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>         > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>         >
>         > Viccelődés a posztmodernnel
>         >
>         > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>         > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>         > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>         > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>         > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>         > ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>         > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>         > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>         > tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>         > elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>         > szeptemberében megjelent Cynical Theories.
>         >
>         > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>         > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>         > és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>         > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>         > struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>         > határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>         > keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>         > az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>         > egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>         > fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>         > kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>         > elvesztése.
>         >
>         > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>         > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>         > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>         > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>         > az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>         > az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>         > hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>         > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>         >
>         > Alkalmazott posztmodern
>         >
>         > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>         > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>         > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>         > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>         > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>         > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>         > említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>         > indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>         > kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>         > ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>         > mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>         > világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi.
>         >
>         > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>         > küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>         > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>         > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>         > akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>         > problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>         > fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>         > testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen.
>         >
>         > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>         > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>         > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>         > tartja.
>         >
>         > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>         > küzdelem eszköze a „problematizáció”
>         >
>         > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>         > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>         > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>         > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>         > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>         > kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>         > nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>         > „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.
>         >
>         > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>         > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>         > domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>         > ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>         > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>         > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>         > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>         > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>         > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>         > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>         > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>         > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>         > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>         > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>         >
>         > Interszekcionálás és identitáspolitika
>         >
>         > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>         > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>         > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>         > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>         > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>         > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>         > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>         > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>         > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>         > elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>         > cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának.
>
>         >
>         > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>         > társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>         > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>         > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>         > küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>         > csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>         > identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>         > ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>         > abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>         > Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>         > alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>         > éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>         > aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>         > ellen is.
>         >
>         > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>         > hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>         > abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>         > „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>         > hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>         > okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>         > bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>         > domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>         > elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>         > bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált.
>         >
>         > Világértelmezés
>         >
>         > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>         > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>         > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>         > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>         > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>         > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>         > javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>         > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>         > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>         > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>         >
>         > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>         > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>         > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>         > kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>         > megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>         > akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>         > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>         > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>         > konstrukciójában.
>         >
>         > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>         > át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>         >
>         > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>         > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>         > a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>         > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>         > már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>         > feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>         > „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>         > scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>         > itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>         > társadalomátalakító céljaival.
>         >
>         > Az éptestűek uralma
>         >
>         > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>         > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>         > a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>         > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>         > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>         > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>         > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>         > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>         > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>         > „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>         > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>         > érdekében”.
>         >
>         > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>         > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>         > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>         > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>         > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>         > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>         > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>         > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>         > lehetségesek.
>         >
>         > A 22-es csapdája
>         >
>         > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>         > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>         > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>         > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>         > baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>         > elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>         > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>         > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>         > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>         > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>         > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik.
>         >
>         > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>         > terület.
>         >
>         > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>         > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>         > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>         > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>         > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>         > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>         > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>         > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>         >
>         > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>         > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>         > hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>         > hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>         > posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>         > filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>         > A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>         > paranoia látlelete.
>         >
>         > Mi lehet minderre a gyógyír?
>         >
>         > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>         > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>         > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>         > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>         > igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>         > igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>         > az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>         > meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>         >
>         > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>         > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>         > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>         > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>         > a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>         > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>         > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>         > de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>         > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>         > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>         > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>         >
>         > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>         > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>         > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>         > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>         > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>         > elméletek állítják.
>         >
>         > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>         > kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>         >
>         > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>         > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>         > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>         > politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>         > kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>         > tolerálva az emberi esendőséget.
>         >
>         > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>         > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>         > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>         >
>         >
>         > [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>         > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia
>         >  és az újbalos aktivizmus látlelete
>         >                                                     2021. január 11. 13:50
>         >
>         >   Írta:                                     Szilvay Gergely
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>
>         > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>         > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>         > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >                                         Vajon mi jut eszébe az
>         > olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha
>         > szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>         >  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű
>
>         > elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor
>
>         > tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>         >  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező,
>
>         > tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>         >
>         > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>         >  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>
>         > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>         > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajelmé
>         > let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalomt
>         > udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete.
>         >
>         > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és a
>         >  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minden
>         > t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a p
>         > osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  felesége
>         > mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart
>
>         > róla tudni, hogy mindez létezik.”
>         >
>         > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvések
>         >  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>         >  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>         >  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a
>
>         > nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt
>
>         > tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>         >  hogy mik ezek.
>         >
>         > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>         >  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>
>         > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak?
>         > Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>         >  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>         >  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>         >
>         >
>         >
>         > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>
>         > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>         > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>
>         > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>         > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>
>         > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>         >  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból
>
>         > bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a
>
>         > valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>         >  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha
>
>         > alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „tagadá
>         > s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>         >  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó
>
>         > szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának,
>         > cinikusan-gunyorosan vigyorogva.
>         >
>         > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>         >
>         > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>
>         > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>
>         > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>
>         > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>         >
>         > Viccelődés a posztmodernnel
>         >
>         > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>
>         > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>
>         > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>
>         > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>         > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>         >  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>
>         > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>
>         > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulmán
>         > yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a háro
>         > m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megjel
>         > ent Cynical Theories.
>         >
>         > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>
>         > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és
>
>         > igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>
>         > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák,
>
>         > hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg
>
>         > (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és
>
>         > hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók
>         > konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni
>         > meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája:  a
>         >  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmus
>         > ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése.
>         >
>         > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>
>         > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>
>         > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>
>         > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>         >  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>         >  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi
>
>         > viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>         > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>         >
>         > Alkalmazott posztmodern
>         >
>         > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>
>         > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>
>         > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>         > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>
>         > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>
>         > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>         >  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak
>
>         > ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük
>
>         > küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a
>
>         > „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először
>
>         > eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inkább
>         >  a mindennapokat is ellepi.
>         >
>         > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>         >  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>         > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>
>         > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>         >  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>         >  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem
>
>         > rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak
>
>         > tartása) elnyomó rendszerei ellen.
>         >
>         > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>
>         > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>
>         > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>
>         > tartja.
>         >
>         > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küzde
>         > lem eszköze a „problematizáció”
>         >
>         > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>
>         > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>
>         > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>
>         > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>         > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek
>
>         > és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és
>
>         > kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó”
>
>         > kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.
>         >
>         > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>
>         > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>         >  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen
>
>         > csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>
>         > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>
>         > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>
>         > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>
>         > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>
>         > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>
>         > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>
>         > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>         > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>
>         > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>
>         > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>         >
>         > Interszekcionálás és identitáspolitika
>         >
>         > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>         > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>         > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>
>         > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>
>         > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>
>         > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>
>         > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>
>         > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>
>         > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók
>
>         > álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és n
>         > em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának.
>         >
>         > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>         >  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>
>         > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>
>         > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött,
>
>         > hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők
>
>         > alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az
>
>         > egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>         >  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve
>
>         > azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem
>
>         > fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott
>
>         > csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere,
>
>         > és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>         >  elvárásrendszerek ellen is.
>         >
>         > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt
>         > magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását
>
>         > és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehely
>         > -nemzedékét”,
>         >  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem
>
>         > pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt
>
>         > szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>         >  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi
>
>         > eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről
>
>         > érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia
>
>         > öngerjesztővé vált.
>         >
>         > Világértelmezés
>         >
>         > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>
>         > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>
>         > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>
>         > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>
>         > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>
>         > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>         >  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>         > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>         > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>         > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>         >
>         > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>
>         > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>
>         > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>         >  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit
>
>         > akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni
>
>         > azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>
>         > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>
>         > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>
>         > konstrukciójában.
>         >
>         > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át a
>         > karják itatni eme rettegéssel a világot.
>         >
>         > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>         > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>         >  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>
>         > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már bem
>         > utatott kritikai fajelmélet
>         >  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok.
>
>         > Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság
>         > tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>         >  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság”
>
>         > etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>         >
>         > Az éptestűek uralma
>         >
>         > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>         > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>         >  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>
>         > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>
>         > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>
>         > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>
>         > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>
>         > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>
>         > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>         >  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>
>         > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>
>         > érdekében”.
>         >
>         > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>         > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>
>         > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>
>         > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>
>         > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>
>         > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>
>         > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>
>         > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>         > lehetségesek.
>         >
>         > A 22-es csapdája
>         >
>         > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>         > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>
>         > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>
>         > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>         >  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek
>
>         > képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>         > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>         > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>
>         > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>         > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>
>         > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik.
>         >
>         > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott terü
>         > let.
>         >
>         > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>         > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>
>         > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>
>         > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>
>         > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>
>         > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>
>         > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>
>         > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>         >
>         > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>         > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi
>
>         > hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem
>
>         > eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern
>
>         > kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és kö
>         > nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományos
>         >  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>         >
>         > Mi lehet minderre a gyógyír?
>         >
>         > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>         > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>
>         > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>
>         > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság újr
>         > afelfedezése is. A
>         >  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp
>
>         > kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével
>
>         > kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat p
>         > edig abszolutizálják.
>         >
>         > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>         > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>
>         > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>         > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>         >  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>         > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>         > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>         >  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>
>         > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>
>         > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>
>         > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>         >
>         > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>         > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>
>         > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>
>         > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>
>         > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>         >  állítják.
>         >
>         > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kritika
>         > i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>         >
>         > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>         > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>         > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>         >  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem
>
>         > engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az
>
>         > emberi esendőséget.
>         >
>         > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>         > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>
>         > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         >
>         > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>         >
>         >
>         >
>         > _______________________________________________
>         > Grem mailing list
>         > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>         >
>         >
>         >_______________________________________________
>         Grem mailing list
>         Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>         http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem


-- 
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210114/812abea1/attachment.html>