[Grem] Ha már egyszer születésnapom van ...... (személyes hangvétellel Hámory Zolitól tanulva)

[Emoke Greschik]

Kedves Lista!
Köszönöm szépen még egyszer Csordás Böbi néninek, Böbikének a köszöntést.
Továbbra is kérem, hogy koszöntés helyett csak egy fohászt mondjatok.
.Mindenestre Hámory Zoltán bensőséges, személyes hangú leveleiből tanulva
én is leírok egy-két személyes emléket a szülinapom kapcsán.

Amikor megszülettem szüleim és a velünk együtt lakó anyai nagyszüleim és a
nem velünk lakó apai nagypapám és bizonyára Gyuszi és István is nagyon
boldogok voltak, hogy harmadjára kislány született és nem fiú. Persze a
fiúk is emberek, de azért egy kislány mégiscsak ...

Amikor pici gyerekek voltunk édesanyánk, édesapánk mindig takarókat tekert
a testünk köré éjszakára, biztosítótűvel rögzítve, hogy ne rúgjuk le
magunkról éjszaka a takarót. Vannak is erről még fényképek. Úgy néztünk ki
mint három kis hurka.  Máskor már nem körbetekerve nagy párnacsatákat
vívtunk a gyerekszobában.

Édesanyám gyönyörű szép fiatal, 29 éves nőként, a három pici gyermeke
mellett kiápolta az akkor még ugyancsak velünk élő apai dédnagymamámat, aki
köztünk is halt meg, amikor egy éves voltam. Édesanyám aztán az ő
édesanyját, a mi nagymamánkat is kiápolta utolsó kb három- négy évében, aki
pedig 106 éves korában halt meg abban az ágyban, ahol most én alszom.

Amikor 6 éves voltam, a már évek óta húzódó pseudokrupp betegségemnek olyan
fulladási rohama ért, hogy az itthon egyedül levő édesanyám a háztartási
segítséggel együtt autóba pakolt engem, a fulladástól már bekékülve és
vittek a János kórházba. Az utolsó előtti pillanatban, kicsit elcsúszott
helyen vágva fel a nyakamat sikerült gégemetszéssel megmentette az életemet
a fulladásos haláltól. Ezek után egy hónap kórház a Szt. István kórházban
kanüllel a gégémben. Beszélni nem tudtam. A kanülön keresztül szívták le a
váladékot is. Az orvosok pedig orvos édesanyámnak tárgyilagosan megmondták,
hogy egész életemben kanüllel kell éljek és még egy műtétre lesz szükség.

Édesanyám ekkor sírva hazafelé vette az utat az Üllői úton és betért az
Örökimádás templomba, ahol szüleimnek az esküvője is volt. Édesanyám az
Oltáriszentség előtt sírva kérte az Urat, hogy mentsen meg. Mikor hazaért,
telefonon hívták a Szt. István kórházból és elmondták, hogy nem tudják, mi
történt, de egyik-pillanatról a másikra jobban lettem, ki lehet venni a
kanült, nem kell újabb műtét. Számomra ez egy életre meghatározta az
elkötelezettségemet a Jóisten, az Oltáriszentség felé. Ma is, ha egész
szentmisére nem is megyek, de minden nap igyekszem elmenni szentáldozásra.
Már gyerekkoromban is jártam hétköznap is szentmisére, amibe bizonyára az
oltár melletti ministráns szolgálat is besegített.

Édesanyámnak fantasztikus szépérzéke és ízlése volt. Ő varrta a ruháim nagy
részét, gyönyörű ruhákat. (Nem szerettem a ruha próbálást, de az eredményt
persze igen. Sajnos sok bánatot okoztam édesanyámnak a türelmetlenséggel.)
Sok szép párnát és terítőt is hímzett. Később, amikor a rendszerváltozás
után eljött a turkálók kora, akkor már turkálókból vásároltunk ugyancsak
szép, igényes ruhákat. Az általa varrt ruhák sokkal szebb emlékűek. Csordás
Böbi néni is varrt nekem egy gyönyörű ruhát, amit akkor adott oda, amikor
egy nyári CampAmerica programra mentem Marylandbe, Washington DC mellett,
és hazafele a repülőtéren találkoztam Böbi nénivel és Böbikével. Ettünk egy
cheese-cake-et (sajttortát) - ez volt a vágyam, és Böbi néni odaadta nekem
a ruhát, amit addig varrt, amíg én nyáron gyerekeket
táboroztattam Marylandben.

Tavaly még édesanyám fizikai jelenlétében együtt ünnepeltük a
születésnapjainkat (ugye hoolnap lesz Gyuszi szülinapja, édesapám
augusztusban ünnepli a születésnapját és vannak nyáron ünneplet unokák is),
most az égből ünnepelnek a már odaköltözött édesanyám és nagyszüleink is
velónk.

Szeretettel,
Emőke / Mőci
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250717/4d503fd5/attachment.html>