[Grem] Miguel Orozco újmisés pap útja Kolumbiától Szatmárig

[Emoke Greschik]

 Miguel Orozco újmisés pap útja Kolumbiától Szatmárig
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2025. július 8., kedd |
8:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/isten-minden-aldozatot-szazszorosan-megald-miguel-orozco-ujmises-pap-utja-kolumbiatol-szatmarig
5
Július 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor a szatmárnémeti székesegyházban
Giampiero Gloder érsek, apostoli nuncius pappá szentelte a kolumbiai
Cáliban született Miguel Angel Alcalde Orozco diakónust, Schönberger Jenő
megyéspüspök pedig diakónussá szentelte az aknasugatagi származású Melega
Ferenc kispapot, a gyulafehérvári Papnevelő Intézet ötödéves hallgatóját.

*Miguel Angel Alcalde Orozco a szatmári egyházmegye Redemptoris Mater
Missziós Szeminárium
<https://www.szatmariegyhazmegye.ro/egyhazmegyei-redemptoris-mater-misszios-szeminarium/>ának
növendéke. Primíciáját – az első ünnepi szentmiséjét – július 6-án,
vasárnap délelőtt 9 órakor mutatta be a szatmárnémeti Urunk Mennybemenetele
székesegyházban.*

*Miguel Angel Alcalde Orozco atyával még papszentelése előtt készített
interjút a szatmári egyházmegye munkatársa, amelyet szerkesztve közlünk.*

*– Kérem, röviden mutatkozzon be: hol született, beszéljen a családjáról, a
hittel való első találkozásáról?*

– A nevem Miguel Angel Alcalde Orozco, Kolumbiában, Cáliban születtem. A
szüleim elváltak, amikor még kicsi voltam, így édesanyámmal nőttem fel. Egy
húgom van. A hittel való első találkozásom gyerekkoromban történt, már
akkor is éreztem, hogy Isten különleges módon hív engem. Az évek során ez a
hívás egyre erősebb lett.

*– Mikor érzett először meghívást a papságra?*

– Először tizenöt éves koromban éreztem. Épp egy válságon mentem keresztül,
és nagyon egyedül éreztem magam. Már volt egy elképzelésem az életemről,
például, hogy össze fogok házasodni egy lánnyal, tíz gyermekem lesz, és
építész leszek. De egy napon a hitoktató katekézise közben rájöttem, hogy
minden, amit addig terveztem, csak rólam szólt. Miközben ő beszélt, belül
bizonyosságot éreztem: Isten boldognak akar látni, és nem kell mindent a
saját erőmből elérnem. Ezt az ígéretet adta nekem – akár családdal, akár
anélkül. És most ezt tapasztalom, hogy

az igazi boldogság abból fakad, hogy követem és szeretem Krisztust.

(…)

*– Hogyan fogadta Ön és családja a hírt, hogy Szatmárra jön tanulni, és itt
lesz pap? Mit jelentett az Ön számára elhagyni a szülőhazáját a papi
hivatásért? Mi volt a legnagyobb áldozat, amit ezért meg kellett hoznia?*

– Amikor megtudtam, hogy Szatmárra jövök tanulni, és itt leszek pap, nagy
öröm és egyben félelem is volt bennem. A családom meglepődött, mert ez egy
nagyon távoli hely számunkra, és különösen az édesanyám számára volt nehéz
elfogadni, hogy ilyen messzire megyek. De az idő múlásával megértette, hogy
ezt nem én választottam magamnak, hanem Isten hívott ide. Ez az ő számára
is kegyelmi tapasztalattá vált.

Számomra elhagyni a szülőhazámat azt jelentette, hogy Isten kezébe helyezem
az egész életemet: kultúrát, nyelvet, álmokat, mindent. Ez egy nagy hitbeli
lépés volt számomra, mert nem tudtam pontosan, mi vár rám. Az volt a
legnagyobb áldozat, hogy hátrahagytam a családomat és azt a biztonságot,
amit Kolumbia jelentett számomra. De most azt tapasztalom, hogy

Isten minden áldozatot százszorosan megáld. És itt, Szatmáron, egy új
otthont kaptam, testvéreket és örömet a hivatásomban.

*– Hogyan tapasztalta meg Isten vezetését a magyar és román nyelv
megtanulása, valamint a helyi közösségbe való beilleszkedés során? Volt-e
olyan pont, amikor elbizonytalanodott, és ha igen: hogyan segítette tovább
a hit?*

– A magyar és román nyelv megtanulása nagy kihívás volt számomra. Eleinte
nagyon nehéz volt, mert teljesen idegen nyelvek voltak, és sokszor éreztem
magam kicsinek, tehetetlennek. Volt olyan pillanat is, amikor
elbizonytalanodtam, és megkérdeztem magamtól: „Valóban ide hívott Isten?”
De pontosan ezekben a nehézségekben tapasztaltam meg leginkább az Ő
vezetését.

Isten mindig küldött valakit mellém: egy testvért, egy tanárt, vagy éppen
egy mosolyt a közösségből, ami új erőt adott. A hit segített abban, hogy ne
magamra nézzek, hanem arra, aki meghívott.

Nem tökéletes nyelvtudásra van szükség a szolgálathoz, hanem szeretetre.

És ez megnyitotta a szívemet mások felé, és segített beilleszkednem. Ma már
örömmel mondhatom, hogy a nyelvtanulás is a hivatásom része lett, egy út,
amelyen keresztül Isten formál, és másokhoz vezet.

(…)

A missziós időszak különösen értékes volt számomra. Ott megtapasztaltam,
milyen az, amikor az ember kilép a komfortzónájából, és másokat szolgál.
Láttam, hogy az emberek nem tökéletességet várnak, hanem őszinte szeretetet
és jelenlétet.

(…)

*– Ön szerint hogyan, mivel kell, hogy egy pap Krisztus megjelenítője
legyen az emberek között? Mit jelent az Ön számára a papi hivatás, milyen
előképe van a papságról? Milyen pap szeretne lenni?*

– Úgy gondolom, hogy egy pap Krisztus megjelenítője kell legyen az emberek
között elsősorban a szeretete, közelsége és szolgálata által. Krisztus nem
távolról tanított, hanem belépett az emberek életébe, meghallgatta őket,
együtt sírt velük és örült velük. Én is ilyen pap szeretnék lenni – aki
közel van az emberekhez, jelen van, és együtt halad velük. Számomra a papi
hivatás nem csupán egy feladat, hanem egy életforma: Krisztushoz hasonlóan
élni, nap mint nap odaajándékozni magamat másokért, különösen azokért, akik
szenvednek vagy elhagyatottak. A pap híd Isten és az emberek között. Ezt a
szerepet mély alázattal és örömmel szeretném betölteni. A papi hivatás
előképét Jézus jó pásztori képe jelenti számomra: aki ismeri juhait,
nevükön szólítja őket, és életét adja értük. De példaképeim azok a
mindennapok papjai is, akiket láttam imádságban, egyszerűségben élni,
mindig készen szolgálni a közösséget. Olyan pap szeretnék lenni, aki nem
önmagát hirdeti, hanem Krisztust. Aki nem uralkodik, hanem szolgál. Aki
közösséget épít, békét teremt, és mindig nyitott szívvel hallgatja meg az
embereket. Egy pap, akiben az emberek megtapasztalhatják Isten irgalmát és
szeretetét.

(…)

*– Milyen ajándékot vagy sajátos kincset hoz a saját kultúrájából, amit
papként szeretne megosztani a szatmári egyházmegye híveivel?*

– A saját kultúrámból, Kolumbiából sok mindent hozok, amit kincsnek
tekintek, és amit szeretnék megosztani a szatmári egyházmegye híveivel. Az
egyik legnagyobb ajándék talán az az öröm és életszeretet, ami a
latin-amerikai kultúrában nagyon jelen van. Mi, kolumbiaiak szeretünk
ünnepelni, közösségben lenni, énekelni, táncolni, és mindezt gyakran Isten
dicsőségére tesszük. Ezt a nyitottságot, melegséget és közvetlenséget
szeretném papként is megélni és közvetíteni.

A másik nagy ajándék a hitünk családi jellege. Nálunk

a hit nemcsak a személy magánügye, hanem az egész család ügye: együtt
imádkozunk, együtt szenvedünk, együtt örülünk. Ezt a közösségi, testvéri
hitet szeretném továbbadni itt is, hogy az Egyház valóban legyen egy
család, ahol mindenki otthonra találhat.

Végül szeretném tanúsítani, hogy Isten minden kultúrában jelen van, és
minden népet meghív a szentségre. Hiszem, hogy amit kaptam Kolumbiában, az
nemcsak az enyém, hanem azért van, hogy ajándékká váljon mások számára is
itt, Szatmáron.

*– Van-e olyan szentírási rész vagy szentnek az élete, amely különösen
közel áll a szívéhez, és elkísérte papi hivatása során? Mi a papi
jelmondata, és mit jelent az Ön számára?*

– Van egy szentírási rész, ami végigkísért papi hivatásom útján: „Elég
neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga
teljességében” (2Kor 12,9). Ez az ige mindig emlékeztetett arra, hogy nem
saját erőmre kell támaszkodnom, hanem Isten kegyelmére. Sokszor éreztem
magam gyengének, alkalmatlannak, idegennek, de ez az ige mindig
megerősített: Isten nem a tökéleteseket hívja, hanem azokat, akik bíznak
benne.

(…)

Ma már tudom, hogy Krisztus az egyetlen, aki igazán szükséges, és minden
más kegyelem. Nem azt érzem, hogy lemondtam valamiről, hanem örökösnek
tartom magam: a mennyek országának örököse vagyok, ahová törekszem, és
ahová másokat is vezetni szeretnék.

Az életemet már nem egy földi hely határozza meg, hanem a küldetés: elvinni
Krisztust mindenkinek, hogy mások is felfedezzék, hogy Ő az igazi otthon,
az igazi család, a beteljesedett ígéret.

A papság számomra ez az út: a teljes önátadás útja, mert megtaláltuk az
elrejtett Kincset, és Érte érdemes mindenről lemondani.

*A teljes interjú ITT
<https://www.szatmariegyhazmegye.ro/a_hivatas_ajandek/> olvasható.*

*Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
<https://www.szatmariegyhazmegye.ro/a_hivatas_ajandek/>*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250708/9d9adce6/attachment.html>