[Grem] Egy elvesztett jelentés a humanizmusról

[KEA]

Egy elvesztett jelentés a humanizmusról

Index, 2025.01.17. -- Lovászy László
https://index.hu/velemeny/2025/01/17/filozofia-egyenloseg-zuckerberg-fukuyama-civilizacio-transzhumanizmus/


A két ünnep közötti hírek között elsikkadt egy igen érdekes eset, a 
2024-es év egyik legnagyobb, ha nem éppen a legnagyobb filozófiai és 
eszmetörténeti fejleménye. Történt, hogy a bevallottan ateista brit 
etológus  – Az isteni téveszme és az Önző gén világhírű szerzője – 
tiltakozva a transzneműek jogaiért harcolók politikai (és 
keresztényellenes) törekvései ellen, több, hasonlóan ismert és elismert 
ateista gondolkodóval (pl. Steven Pinklerrel) együtt 2024 december 
utolsó napjaiban elhagyta a Freedom from Religion Foundation-t (FFRF). 
Ez a lépés nem volt teljesen előzmény nélküli: Dawkins most már 
„kulturális kereszténynek” vallja magát – fogalmazott a brit LBC nevű 
adónak 2024 áprilisában adott interjújában.

A másik érdekes fejlemény Mark Zuckerberggel kapcsolatos, akiről 
manapság a „Facebook cenzúra eltörlése” kapcsán írnak az újságírók, 
pálfordulást, illetve elvtelen árulást emlegetve. Zuckerberg Saulból 
Paul lett a vélemény- és szólásszabadság digitális damaszkuszi útján. 
Vele kapcsolatban – már-már Dawkinshoz hasonló – érdekes fejlemény, hogy 
a nyakában immáron egy zsidó imarészletet tartalmazó arany medált hord, 
amelyet esténként a lányainak elénekel elalvás előtt és amelyet most már 
minden nyilvános megjelenésekor büszkén visel Friedrich Nietzsche által 
leírt „Isten halott!” mondata után 142 évvel.
Mi történik itt, a filozófia és a szimbólumok világában?

Dawkins pálfordulása a – biotechnológia minden innovációjával totálisan 
élni kívánó, az ember „kijavításában” hívó és hirdető – transznemű 
közösség politikája elleni tiltakozás, míg Zuckerberg mint a világ egyik 
legjelentősebb technológiai (IT) cég vezetőjének a hitvallása pedig a 
régi értékekhez, tradíciókhoz való visszatérést jelentheti egy 
poszthumán korban, amiről Francis Fukuyama is írt. A két fejlemény és 
filozófiai kérdés (a biotechnológia etikai kérdései, illetve a 
technológiaalapú társadalom értékválasztásai) nagyon is összefüggnek 
egymással, ahogy azt Dawkins két, leghíresebb munkájának témaválasztása 
is tükrözi.

Fukuyama – az ikonikus, A történelem vége és az utolsó ember (1989) 
szerzője – szerint az emberi természet és a tradíciók tisztelete a 
legfejlettebb politikai rend és a klasszikus liberális demokrácia 
győzelmének alapvető eleme, záloga, biztosítéka. Valójában szerinte az 
„ember ki- és feljavításának” transzhumanista projektje magának a 
liberális társadalomnak (és itt nem a szekularizált neoliberális 
filozófiát kell érteni) a jövőjét fenyegeti, ezért azt kockáztatva, hogy 
a történelem mintegy újraindulhat (a középkortól? az ókortól?) ahelyett, 
hogy dicsőségesen véget érne. Részben azért, állítja a tudós, mert az 
emberi jogok és az emberi természet közötti kapcsolat ma már nem 
nyilvánvaló: egyre többen tagadják, hogy létezik olyan, hogy emberi 
természet, a jóról és rosszról alkotott felfogásunknak meg semmi köze ehhez.

Ahogy Fukuyama a Poszthumán jövendőnk - A biotechnológia forradalom 
következményei című könyvében megjegyzi: „(e)z a lehetőség nem vehető 
félvállról, ugyanis a létező emberi természet tölti meg állandó 
tartalommal azt a fogalmat, amelyet önmagunkról mint fajról alkotunk.

A vallás mellett az emberi természet az, ami meghatározza legalapvetőbb 
értékeinket.

Emberi természetünk alakítja és korlátozza a különféle politikai 
rendszereket, ezért az a tudomány, amely képes újraformálni azt, ami 
vagyunk, vélhetően igen kártékony módon befolyásolhatja a liberális 
demokráciát és magának a politikának a természetét.” Fukuyama kiemeli, 
hogy a gén- és az emberi test manipulációval kapcsolatos ellenérzések, 
aggályok legnagyobbrészt éppen a vallásos emberek oldaláról 
fogalmazódnak meg, mert: „a kereszténység alapvető tanításai közé 
tartozik, hogy minden ember, függetlenül társadalmi helyzetétől, egyenlő 
méltóság részese, s ezért egyenlő tiszteletre jogosult.” A 
japán-amerikai filozófus azt is vallja:

     A biotechnológia egyes válfajaival szemben a vallás szolgáltatja a 
legvilágosabb érveket, ám ezek az érvek nem fogják meggyőzni azokat, 
akik nem fogadják el a vallás kiinduló feltevéseit.

Amennyiben – tegyük fel – a teljes emberi genetikai állomány módosítható 
lesz a transzneműséghez való jog érdekében, hol lesz a határ? Lehet 
ugyanis olyan eset, amikor eredetileg nem emberi lénynek ugyanolyan, 
egyenlő méltóság jár? Fukuyama ezért úgy látja, hogy amennyiben a 
genetikai lottó helyét a választás veszi át, akkor az egyenlőtlenségek 
nőni fognak, sőt: „(...) Nietzche nagyon is helyesen érzékelte, hogy 
mihelyt eltűnik az egész emberiséget körülölelő rikító vörös határvonal, 
lehetővé válik a visszatérés a társadalom sokkal hierarchikusabb 
berendezkedéséhez.” Ez pedig egy újfent születési arisztokráciát 
jelenthet majd, amely éppen a (módosított) természetre hivatkozva fogja 
az egyszer már eltörölt „előkelőséget” követelni.
A transzhumanizmus a világ legveszélyesebb ötlete?

Fukuyama ezért már egy évvel később, 2004-ben a világ legveszélyesebb 
ötletének tartotta a transzhumanizmust, mert csak az ember áll(hat) a 
társadalom középpontjában. A transzhumanizmus azért veszélyes, mert 
lényegében a törvény előtti egyenlőséget veszélyezteti. Fukuyama arra is 
rámutat, hogy az elmúlt két évszázad során magának az USA-nak a 
történelme is arról szól(t), hogy – az Egyesült Államok Függetlenségi 
Nyilatkozatával összhangban, miszerint „minden ember egyenlőnek 
teremtetett” – ne számítson a bőrszín, a nem vagy az irányultság ahhoz, 
hogy valaki teljes értékű ember és polgár lehessen.

A transzhumanisták épp a biológiai tulajdonságokra mondják azt, hogy 
ezeket biotechnológiával meg lehet, és kell is haladni – vagyis egy új 
egyenlőtlenség alakulhat ki

azok között, akik a technológiához részben vagy korlátozottan 
hozzáférnek, nem beszélve azokról, akik egyáltalán nem. (Ettől az 
irányzattól teljesen el kell különíteni a modern egészségügy üdvös 
biotechnológiai vívmányait, amelyek a testet-lelket nyomorító 
betegségek, súlyos fogyatékosságok vagy éppenséggel halálos, 
tömegjárványok megelőzését szolgálják.)

Fukuyama a 2003-ban kiadott művében korábban úgy összegzett, hogy a: 
„sors talán valamiképpen arra szánt bennünket, hogy éljünk ezzel az 
újfajta szabadsággal, és az is lehet, hogy az evolúció következő 
szakaszában, mint némelyek állítják, mi magunk fogjuk tudatosan 
alakítani biológiai felépítésünket, ahelyett, hogy e feladatot a vakon 
működő természetes szelekcióra bíznánk.

De ha ekként cselekszünk, nem árt, ha nyitva tartjuk a szemünket.

Sokan vélekednek úgy, hogy a poszthumán világ meglehetős hasonlóságot 
mutat majd a jelenlegivel – azaz szabadság, egyenlőség, prosperitás, 
gondoskodás és könyörületesség fogja jellemezni –, csak éppen az emberek 
egészségesebbek, hosszabb életűek és talán intelligensebbek lesznek, 
mint ma. De a poszthumán világ lehet sokkal hierarchikusabb és törtetőbb 
is, mint a mi mostani világunk, minek következtében tetemesen megnőhet a 
társadalmi konfliktusok száma. Előfordulhat, hogy a „közös emberiség" 
fogalma teljesen megszűnik létezni, mert az emberi géneket olyan sok más 
fajéval kombináljuk majd, hogy nem fogjuk többé pontosan tudni, mi is 
tulajdonképpen az ember. Megeshet, hogy a jócskán száz éven felüli 
átlagemberek idősek otthonában fognak üldögélni, várva, hogy végre 
eljöjjön értük a halál. De az is elképzelhető, hogy a Szép új világ puha 
zsarnoksága válik valósággá, amelyben mindenki egészséges és boldog, 
csak éppen senki nem emlékszik már a remény, a félelem vagy a küzdelem 
szavak jelentésére.”

A transzhumanizmus a humanizmus tradicionális jellegén, vagyis az ész, a 
ráció elvén túllépve az ember meghaladását olyan módon kívánja 
megvalósítani, amely valójában az ember – nemzetközi jogban hiányzó 
definíciója okán is – megsemmisülését jelenti. Nem véletlenül 
fogalmazott úgy Harari az először 2015-ben megjelent Homo Deus – A 
holnap rövid története című munkájában, hogy az elmúlt 300 évben a 
„humanizmus – az emberiség imádata – meghódította a világot. A 
humanizmus felemelkedése azonban már bukásának magvait is magában hordozza.”

Harari kitágítja a 20. századi humanizmust, kifejtve, hogy az „két 
oldalhajtást is növesztett: „a szocialista humanizmust, amely 
szocialista és kommunista mozgalmak egész seregét foglalta magába, és az 
evolúciós humanizmust, amelynek leghíresebb képviselői a nácik voltak. 
Mindkét oldalág egyetértett a liberalizmussal annyiban, hogy az értelem 
és hatalom forrásai az emberi tapasztalatok. Egyikük sem hitt semmilyen 
transzcendentális erőben vagy isteni törvénykönyvben.”
Egy új-régi humanizmusra van szükség?

Végezetül, Dawkins és Zuckerberg kettőse mellett egy harmadik 
véleményvezér, a szintén bevallottan ateista filozófus John Gray, a 
London School of Economics and Political Science professzorának még 
2019-ben publikált véleménye (Why the liberal West is a Christian 
creation) is érdekes, miszerint: „a kereszténység diadala törést 
jelentett a nyugati civilizációban. Egyáltalán nem magától értetődő 
minden emberi lény egyenlő belső értéke vagy az egyes személyek eredendő 
értékessége. Ezeket az értékeket – amelyeket a szekuláris gondolkodók 
manapság természetesnek vesznek – a kereszténység helyezte a nyugati 
világ középpontjába. (...) Végső soron a liberális humanizmus a Biblia 
lábjegyzete. A szekuláris modernitás nem a kereszténység tagadása, hanem 
annak csak más formában való folytatása. Azok a bien-pensant ateisták, 
akik azt hajtogatják, hogy mennyivel civilizáltabbak lennénk, ha nem 
létezne a kereszténység, nem kérdezték meg, hogy honnan ered a 
civilizációról alkotott elképzelésük. Nietzsche közelebb állt az 
igazsághoz. Ha bánjuk a kereszténység felemelkedését, akkor sajnáljuk a 
liberalizmus, az emberi jogok és a haladásba vetett hit felemelkedését 
is. (…) (A) világi liberálisok elgondolkodhatnak azon, hogy 
legalapvetőbb értékeiket véletlenül egy éppenséggel általuk megvetett 
vallástól szerezték.” (A szerző fordítása.)

Dawkins talán az első, ám kétségtelenül jelentős és befolyásos fecske 
lehet most a tudomány, a filozófia és a szimbólumok világában ebben a 
kontextusban. Joel Kotkin szerint ugyanakkor félő, hogy nem maradt sok 
időnk. A neofeudalizmus eljövetele - Figyelmeztetés a globális 
középosztály számára című munka szerzője szerint a „neofeudalizmussal 
szembeni ellenállás” kulcsát ma azok az emberek jelentik, akiknek van 
nagyobb biztonságot adó magántulajdonuk, gyakran saját vállalkozásuk is, 
és akik közösségeket építenek családjaik körül.

     A nyugati kultúra és az annak vívmányai iránt érzett büszkeség 
visszaszerzése – úgy, hogy eközben nyitottak maradunk az újonnan jövő 
emberek és a máshonnan érkező hatások befogadására – alapvető fontosságú 
ahhoz, hogy meglegyen az az ambíciónk és önbizalmunk, amely a Nyugat 
felemelkedését a felfedezések korától az űrkorszakig hajtotta.

Így tehát egy olyan (új) humanizmusra van szükség, amely figyelembe 
veszi a technológiai fejlődést, a humanizmus meglévő, kétségtelenül 
hangsúlyosan európai örökségét, különösen a zsidó-keresztény teológiai 
értékeket és egyúttal a 20. századi humanizmus vadhajtásait jelentő 
szörnyűségeihez is vezető eugenikát (és szcientizmust) határozottan 
elveti, ez pedig nem más, mint a (technológiai) ortodox humanizmus, 
amelyet hívhatunk akár techno-ortodox humanizmusnak is, amely 
visszatérést jelenthet Rotterdami Erasmushoz egy technológiailag fejlett 
világban.

Eljött az idő a humanizmus gyökereihez való visszatéréshez?

Nos, ez Önön is múlik.

A szerző az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék tudományos 
főmunkatársa.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének 
álláspontját.

(Borítókép:  Richard Dawkins 2014. december 4-én. Fotó: Don Arnold / 
Getty Images)
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.