[Grem] Vujity Tvrtko: Egyetlen kérdés, amely mindent eldönt…

[Emoke Greschik]

Gyönyörű, nagyon tanulságos és megszívlelelndő! Köszönöm. löszönjük szépen,
András!

Hozzátenném, hogy mivel mi, jószándékú nagyrészt keresztények, mindannyian
a kereszténységen belül is némileg máshogy gondolkozunk, mégha meg is
tartjuk a 10 parancsolatot és hűségesek is vagyunk, mégis máskor és máshogy
érünk meg különböző tulajdonságokban,, illetve ki érzékenyebben, ki kevésbé
érzékenyen viseli mások sokszor alaptalan vádaskodást, gyanusítgatást,
rosszhiszemű feltételezéseket . Így nehezen tudjuk kezelni ennek a nagyon
kaotikus, *értékvesztett *világnak a bonyodalmait.
Most mindenesetre a REMÉNY ÉVE van, és egyébként is bízhatunk,szerintem
abban, ami Szt. Bernát napkor a szentmise igéiben kinagyítottam . Idézem
biztatásul és isteni tanításként:
*Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.*
*A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből. *
H: *A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.*
E: *Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését. *
*Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.*
Szeretettel,
Emőke / Mőci

On Fri, Aug 22, 2025 at 10:11 PM KEA <kea at turul.banki.hu> wrote:

> Egyetlen kérdés, amely mindent eldönt…
>
> Pofakönyv, 2025.08.21. -- VUJITY TVRTKO
> https://www.facebook.com/photo/?fbid=1298470791639141&set=a.256445545841676
>
>
> „A választ egyszer meg kell adnod: hol voltál akkor, amikor a
> legnehezebb volt?”
> A fenti mondat egészen döbbenetes körülmények között hangzott el, olyan
> állapotok kellős közepén, melyek soha többet nem köszönhetnek vissza az
> életembe. Mégis, ez a kérdés, ez a felvetés volt az, amely tökéletesen
> megváltoztatta a gondolkodásomat, felfogásomat, az egész életemet.
> Az örömben jó osztozni. A győzelem pillanatában tömegek tolonganak a
> nyertes mellett. Saját példámból, tapasztalatból is jól tudom, hogy a
> legfényesebb, legsikeresebb időben hányan voltak "életem legjobb
> barátai", akik aztán eltűntek, amikor nem ment olyan jól. A sikert
> hatalmas tömeg ünnepli, a vereség után lemorzsolódnak sokan. Az esküvőn
> egymás nyakába borulnak az emberek, olyanok is, aki a váláskor egymás
> ellen tanúskodnak. Akár csak a hajdanvolt, jól menő vállalkozó barátai,
> ismerősei, üzletfelei.
>
> Mégis, vannak dolgok, amiket csak az idő dönthet el. Amikor a gyermek
> büszkén viszi haza élete első rajzát az óvodából, ám apu nem tudja
> megnézni, mert folyamatosan tárgyal a mobilján. Amikor a szerelmünk
> izgulva főzi a meglepetésvacsorát, ám valami közbejön... A könnyek pedig
> nehezen száradnak.
>
> Hol voltál, amikor a legfontosabb volt? Amikor édesanyád, édesapád,
> közeli szeretted búcsúzott az élettől? Fogtad a kezét vagy fontos
> tárgyalásod volt aznap? Osztoztál a gyerekkori élményekben, kacajokban,
> játékokban, az önfeledt örömben, ám ott voltál-e akkor is, amikor a
> legnehezebb volt? Felköszöntötted szerettedet a várva várt
> születésnapján/diplomaosztóján/évfordulóján, vagy el kellett rohannod?
> Barátoddal voltál a legnehezebb pillanatokban is vagy csak akkor, amikor
> jól éreztétek magatokat?
>
> Sok nehéz sorsot láttam, sok történetet megírtam, mégis, talán a
> cserbenhagyás az a fogalom, amellyel nem tudok mit kezdeni. Amikor a
> sors brutalitása szembesített a címben szereplő kérdéssel és mondattal,
> megfogadtam: hajnalban is rohanok ha hív. Nem lehetek fáradt ha nagyon
> kér. Átölelem, megsimogatom ha sír. Nem csak akkor szeretem, ha örömet
> okoz. Nem tagadom meg soha, ha hozzám tartozik.
>
> Sokan, sokféle hatást gyakorolnak ránk életünkben. S mi -ha elég bölcsek
> vagyunk hozzá - tanulhatunk a sikerekből, s bizony tanulhatunk a
> kudarcokból is. Nem kellenek ehhez világmegváltó pillanatok, drámai
> események sem. Írom ezt annak ellenére, hogy ez a bizonyos mondat még
> szinte gyerekként ért, a háború közepén.
>
> Városunkat bombázták én a pince mélyén aludtam egy zongora alatt. Teljes
> volt az elsötétítés, mert a fénypontok egyben célpontok is lettek.
> Voltak akik megszöktek, én egyszerűen csak bennragadtam. Tettem, amit
> tennem kellett, a helyi magyarok rádiójában voltam botcsinálta bemondó
> valaki helyett, aki -nem elítélhető módon- békéért és nyugalomért
> menekült el. És akkor az az ember hajnalban elémmormolta ezt a kérdést...
>
> Láttam a háború után, hogy hányan jöttek vissza és hányan nem. Láttam,
> hogy mennyire változott meg emberek élete. Én például nem tudok
> panaszkodni. Emberek halála, szenvedése, városok és falvak pusztulása
> után már nem érdekel ha dugó van, ha mérges a főnök…
>
> Van ivóvíz, szeretnek a szeretteim, a Barátom a legtündéribb ember a
> világon, Édesanyám egészséges, van mit ennem, s van mit enni adnom a
> gyermekeimnek. Nekem ennyi elég. Meg az élmények, amelyekkel szeretném
> elhalmozni fiaimat, néha például a Föld túloldalán. Mert vannak Ők, s
> vannak azok, akik mindig számíthatnak rám.
>
> És igen: rohantam, amikor hajnalban hívott. Nem voltam fáradt amikor
> nagyon kért. Átöleltem, megsimogattam amikor a sírt. Nem csak akkor
> szerettem, ha örömet okozott. Nem tagadtam meg soha, ha hozzám tartozik.
> Fogtam Apám kezét az utolsó pillanatokban. Eltemettem a tizenéves
> Ágikát, akivel annyit játszottunk. Megvédtem a Barátomat, amikor bajban
> volt. Ezt kellett tennem. Mert egyszer, még a háborúban valaki azt monda
> a bombázások kellős közepén:
>
> „A választ egyszer meg kell adnod a kérdésre: hol voltál akkor, amikor a
> legnehezebb volt?”
>
> És én nem a díjaimra, elismeréseimre, jutalmaimra, hanem erre a
> válaszomra vagyok a legbüszkébb... Ott voltam, ahol adott pillanatban
> lennem kellett.
>
> Barátsággal: Tvrtko
>
> --
>
> Üdvrivalgással:
> KEA.
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250822/0df3ec29/attachment.html>