[Grem] Vujity Tvrtko: Egyetlen kérdés, amely mindent eldönt…

[KEA]

Egyetlen kérdés, amely mindent eldönt…

Pofakönyv, 2025.08.21. -- VUJITY TVRTKO
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1298470791639141&set=a.256445545841676


„A választ egyszer meg kell adnod: hol voltál akkor, amikor a 
legnehezebb volt?”
A fenti mondat egészen döbbenetes körülmények között hangzott el, olyan 
állapotok kellős közepén, melyek soha többet nem köszönhetnek vissza az 
életembe. Mégis, ez a kérdés, ez a felvetés volt az, amely tökéletesen 
megváltoztatta a gondolkodásomat, felfogásomat, az egész életemet.
Az örömben jó osztozni. A győzelem pillanatában tömegek tolonganak a 
nyertes mellett. Saját példámból, tapasztalatból is jól tudom, hogy a 
legfényesebb, legsikeresebb időben hányan voltak "életem legjobb 
barátai", akik aztán eltűntek, amikor nem ment olyan jól. A sikert 
hatalmas tömeg ünnepli, a vereség után lemorzsolódnak sokan. Az esküvőn 
egymás nyakába borulnak az emberek, olyanok is, aki a váláskor egymás 
ellen tanúskodnak. Akár csak a hajdanvolt, jól menő vállalkozó barátai, 
ismerősei, üzletfelei.

Mégis, vannak dolgok, amiket csak az idő dönthet el. Amikor a gyermek 
büszkén viszi haza élete első rajzát az óvodából, ám apu nem tudja 
megnézni, mert folyamatosan tárgyal a mobilján. Amikor a szerelmünk 
izgulva főzi a meglepetésvacsorát, ám valami közbejön... A könnyek pedig 
nehezen száradnak.

Hol voltál, amikor a legfontosabb volt? Amikor édesanyád, édesapád, 
közeli szeretted búcsúzott az élettől? Fogtad a kezét vagy fontos 
tárgyalásod volt aznap? Osztoztál a gyerekkori élményekben, kacajokban, 
játékokban, az önfeledt örömben, ám ott voltál-e akkor is, amikor a 
legnehezebb volt? Felköszöntötted szerettedet a várva várt 
születésnapján/diplomaosztóján/évfordulóján, vagy el kellett rohannod? 
Barátoddal voltál a legnehezebb pillanatokban is vagy csak akkor, amikor 
jól éreztétek magatokat?

Sok nehéz sorsot láttam, sok történetet megírtam, mégis, talán a 
cserbenhagyás az a fogalom, amellyel nem tudok mit kezdeni. Amikor a 
sors brutalitása szembesített a címben szereplő kérdéssel és mondattal, 
megfogadtam: hajnalban is rohanok ha hív. Nem lehetek fáradt ha nagyon 
kér. Átölelem, megsimogatom ha sír. Nem csak akkor szeretem, ha örömet 
okoz. Nem tagadom meg soha, ha hozzám tartozik.

Sokan, sokféle hatást gyakorolnak ránk életünkben. S mi -ha elég bölcsek 
vagyunk hozzá - tanulhatunk a sikerekből, s bizony tanulhatunk a 
kudarcokból is. Nem kellenek ehhez világmegváltó pillanatok, drámai 
események sem. Írom ezt annak ellenére, hogy ez a bizonyos mondat még 
szinte gyerekként ért, a háború közepén.

Városunkat bombázták én a pince mélyén aludtam egy zongora alatt. Teljes 
volt az elsötétítés, mert a fénypontok egyben célpontok is lettek. 
Voltak akik megszöktek, én egyszerűen csak bennragadtam. Tettem, amit 
tennem kellett, a helyi magyarok rádiójában voltam botcsinálta bemondó 
valaki helyett, aki -nem elítélhető módon- békéért és nyugalomért 
menekült el. És akkor az az ember hajnalban elémmormolta ezt a kérdést...

Láttam a háború után, hogy hányan jöttek vissza és hányan nem. Láttam, 
hogy mennyire változott meg emberek élete. Én például nem tudok 
panaszkodni. Emberek halála, szenvedése, városok és falvak pusztulása 
után már nem érdekel ha dugó van, ha mérges a főnök…

Van ivóvíz, szeretnek a szeretteim, a Barátom a legtündéribb ember a 
világon, Édesanyám egészséges, van mit ennem, s van mit enni adnom a 
gyermekeimnek. Nekem ennyi elég. Meg az élmények, amelyekkel szeretném 
elhalmozni fiaimat, néha például a Föld túloldalán. Mert vannak Ők, s 
vannak azok, akik mindig számíthatnak rám.

És igen: rohantam, amikor hajnalban hívott. Nem voltam fáradt amikor 
nagyon kért. Átöleltem, megsimogattam amikor a sírt. Nem csak akkor 
szerettem, ha örömet okozott. Nem tagadtam meg soha, ha hozzám tartozik. 
Fogtam Apám kezét az utolsó pillanatokban. Eltemettem a tizenéves 
Ágikát, akivel annyit játszottunk. Megvédtem a Barátomat, amikor bajban 
volt. Ezt kellett tennem. Mert egyszer, még a háborúban valaki azt monda 
a bombázások kellős közepén:

„A választ egyszer meg kell adnod a kérdésre: hol voltál akkor, amikor a 
legnehezebb volt?”

És én nem a díjaimra, elismeréseimre, jutalmaimra, hanem erre a 
válaszomra vagyok a legbüszkébb... Ott voltam, ahol adott pillanatban 
lennem kellett.

Barátsággal: Tvrtko

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.