[Grem] Elhunyt Jelenits István atya piarista szerzetes, tanár úr

[Emoke Greschik]

 Jelenits István piarista tanár úrra emlékezve
Várszegi Asztrik <https://orszagut.com/szerzo/ujsagiro/varszegi-asztrik-351>
https://orszagut.com/hitelet/evangelium-irodalom-gimnazium-jelenits-istvan-piarista-tanar-urra-emlekezve-6835

Tudása, szellemi kisugárzása, belső elkötelezettsége tette hitelessé,
egyértelművé mindazt, amiről csak szólt. Hitoktatóként pedig példát adott
arra, miként kell és lehet az irodalom segítségével az evangéliumi
történeteket, Jézus tanítását a ma fiataljának, a ma emberének elmondani.

*Ki fordított hanyatt, hogy bármit is*

*teszünk, csak visszanézünk, mint aki*

*eltávozik? Ahogy ott fent megáll*

*a végső hágón, honnan az egész*

*völgy még egyszer kitárul, s elidőz –*

*úgy élünk mi is: egyre csak búcsúzunk.*



Rainer Maria Rilke *Nyolcadik duinói elégia*
<https://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rilke%2C_Rainer_Maria-1875/Duineser_Elegien_-_Die_Achte_Elegie/hu/9963-Duin%C3%B3i_El%C3%A9gi%C3%A1k_-_A_nyolcadik_el%C3%A9gia?tr_id=1922>

(Keresztury Dezső fordítása)



Igen, mi emberek úgy élünk, hogy „egyre csak búcsúzunk”. Amikor tegnap
útközben Győr és Pannonhalma között Jelenits tanár úr halálhírét vettem, a
megrendülés pillanatában kapcsolatunk „egész völgye még egyszer kitárult”
számomra is, és elidőztem emlékeimnél.

Nem voltam pannonhalmi bencés diák, de szerzetesnövendékként a
főmonostorból a gimnáziumba zarándokoltunk, hogy meghallgathassuk Jelenits
tanár úr végzős osztályának tartott lelkigyakorlatos előadásait. A magas
növésű, fiatal, tiszta szemű, sugárzó szellemű, dinamikus szerzetespap

ajkáról bölcsesség, okosság, tiszta magyar beszéd, derű, elevenítő szellem,
igaz módon közvetített „jó hír” fakadt.

Jó volt, szívet tágító volt hallgatni őt.

Természetesen részt vehettünk a bencés atyák konvent-lelkigyakorlatain is.
Évek múltán több alkalommal hívták meg lelkigyakorlatra, amelyen közös
életstílusunk örömei és gondjai elemzésével töltötte fel a lelkünket, és
egy reménytelen korban a reményt és a türelmet, a fiatalok iránti
gondoskodó szeretetet ébresztgette hallgatóiban.

A szerzetestanári konferenciákon az irodalomtanár az élő irodalomból, az
irodalmat művelők közül szólt hozzánk, kollégákhoz, hogy eligazítson,

utat mutasson a kortárs keresztény kultúra világában.

Hitoktatóként pedig példát adott arra, miként kell és lehet az irodalom
segítségével az evangéliumi történeteket, Jézus tanítását a ma fiataljának,
a ma emberének elmondani.

Tudása, szellemi kisugárzása, belső elkötelezettsége tette hitelessé,
egyértelművé mindazt, amiről csak szólt.

Sulyok Elemér rendtársunk biblikus és irodalmi műveltségben Jelenits tanár
úr példáját, módszerét követve tanította főiskolás hallgatóit. Soha nem
titkolta, hogy a „mester” meghatározó módon hatott tanítványára még
gesztusaiban, hangsúlyaiban is.

*Isten jutalmazzon meg Tanár Úr!*



A kommunista diktatúra éveiben, s további évtizedeiben, amikor az Állami
Egyházügyi Hivatal gondja még arra is kiterjedt, hogy az 1963
szeptemberében elhunyt Sík Sándor piarista tartományfőnököt nem temetheti a
pannonhalmi főapát, Jelenits tanár úr lelke, szellemisége, emberi tartása
minta, példa volt környezetének, a megmaradt katolikus iskoláknak, hogy
miként kell és lehet egyenesnek, tisztának maradni. A hatalom emberei akkor
is váltották egymást, jöttek és mentek, de

Jelenits tanár úr szerénységével, őszinteségével, jóságos mosolyával,
időnként szúrós és kutató tekintetével változatlan maradt.

Az 1989-es évvel beköszöntő változások közepette is volt találkozásom most
már Jelenits tartományfőnök úrral. Mint frissen kinevezett és felszentelés
előtt álló esztergomi segédpüspök jeleztem neki, hogy Dékány Vilmos
esztergomi segédpüspök
<http://www.hirosnaptar.hu/index.php?oldal=matortent&sz=883> úr
lelkületében ma is piarista szerzetespap, de a rend 1950-es részleges
feloszlatása miatt nem tehette le az örökfogadalmat. Jelenits
tartományfőnök atya pótolta a történelmi hiányt, magához hívatta Dékány
Vilmost és Kállay Emilt, a hasonló sorsú egyházmegyés papot és a belső
szabályoknak eleget téve mindketten letehették piarista örökfogadalmukat.

Így évtizedek kihagyása után nemcsak lelkületben, hanem jog szerint is a
piarista közösség tagjai lettek. Püspökszentelésünk előtt Vilmos püspök
örömteli szívvel mondta: piarista vagyok és ezt neked is köszönhetem.
Boldog volt, szíve ifjúkori vágya beteljesült. Amikor Jelenits
tartományfőnök úr ugyanekkor Kállay Emil atyát is befogadta a piarista
közösségbe, nem tudhatta még, hogy leendő tartományfőnöküket, saját későbbi
elöljáróját fogadta be.

*A pesti piarista rendház Duna felőli homlokzata (Wikipedia)*



Püspöki hivatali szolgálatot teljesítettem, amikor azt az üzenetet
közvetítettem Jelenits tartományfőnök úrnak és a piaristáknak, hogy kérjék
vissza az 1950-ben államosított Váci utcai központi épületüket. Ezzel nem
kis gondot okoztam neki és rendjének, de döntöttek: a piarista atyák így
visszakerültek a második világháború előtti házukba, sőt a későbbi
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának is helyet tudtak adni.

Hetvenedik születésnapján a szerzetesiskoláról írott egyik tanulmányommal
köszöntöttem Jelenits tanár urat. Rövid ajánlást is írtam hozzá. Ebben
hálám, tiszteletem, szívem szeretete is benne volt. Most, amikor
végigtekintek közös utunk állomásain, nem tudok mást írni, ezt ismétlem
meg: „Jelenits István piarista tanár úrnak, a diákok atyjának a fiatalabb
testvér tiszteletével és szeretetével ajánlom ezt a tanulmányt, annak is
személyesebb hangvételű befejező szakaszát. Nem adhattam mást, mint ami
életünkből, örömeinkből és gondjainkból fakadt és amely tapasztalatok az
utolsó évtizedekben testvéri módon összekötöttek minket.

Isten jutalmazzon meg Tanár Úr!”





Jelenits István

*Reggeli ima*



Uram, Istenem!

Tiéd az éjszaka, és tiéd a nappal;

kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap.

Add, hogy ma egész nap jókedvű és tiszta legyek,

a Világosság fia!

Köszönöm, hogy vagy, és hogy megteremtettél engem is.

Légy mindig jó hozzám,

és a te irgalmas szereteted ragyogjon mindig fölöttem!

Óvj meg a bűntől a mai napon, tölts el a te Lelkeddel!

Jó akarok lenni, hogy örömöd teljék bennem,

és szeretni akarlak téged, Uram. Ámen.



*Nyitókép: Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita*




On Fri, Sep 27, 2024 at 6:32 PM Emoke Greschik <greschem at gmail.com> wrote:

> „Érdemes fölkelni!” – Jelenits István atya zseniális öröksége
>
> Francesca Rivafinoli írása.
> [image: null]Francesca Rivafinoli
> Mandiner
>
> „Érdemes fölkelni!” – ismert, hogy ezzel ébresztette Jelenits atya
> reggelenként a kollégistákat, már kezdő nevelőtanárként; ismert méghozzá
> azért, mert piarista öregdiákokon keresztül országszerte máig is számos
> otthonban indul a nap ezzel a mondattal. Amely a maga egyszerűségében
> zseniális: egyszerre tesz kíváncsivá és buzdít, egyszerre bátorít és nógat.
> Mint egy felejthetetlen pedagógus, és mint egy hiteles szerzetespap.
>
> „Érdemes fölkelni” – a szeretetteli, személyválogatás nélküli esélyadás
> mondata is ez: mindenkit komolyan vesz, mindenkiből kinézi, hogy érdemes
> lesz azon a napon a közösségében, a társadalomban jelen lennie, hogy képes
> lesz valamit hozzátenni a nagy egészhez és lesz is abban valami öröme,
> amiért este hálát adhat. Nincs olyan, hogy neked érdemes fölkelni, te
> viszont, lusta kölök, bűnös lélek, dagonyázz az ágyadban – hanem: ha
> fölkelsz, ha jössz velünk és megteszed a kellemetlen első lépést, azt a
> kényelmetlen erőfeszítést, amire én tudom, hogy képes vagy, akkor
> százannyit kapsz. Tudom, mert én már régebb óta talpon vagyok, kinéztem, és
> láttam, sőt, meg is tapasztaltam, hogy mennyire pazar a kínálat.
>
> „Érdemes fölkelni” – a szerény szolgálat, a derűs kereszthordozás mondata
> is ez; a háborút átélt, gyerekként kitelepített, a legsötétebb ötvenes
> években szerzetesnek jelentkező hívőé, és általa mindenkié, aki
> körülményektől, élethelyzettől és életállapottól függetlenül képes
> személyesen is nap mint nap tenni valamit, amitől az ébrenlét órái
> érdemesek lesznek a megélésre. Legyen az akár egy legendássá váló
> biciklitúra megszervezése, akár egy hexameterre való rácsodálkozás, némi
> türelmes odafigyelés, vagy a gondok-bajok között is példamutatóan hűséges,
> csöndes jelenlét.
>
> „Érdemes fölkelni” – zseniális, és egyben kemény örökség is ez. Amikor
> Jelenits atya huszonévesen kollégiumi nevelőtanár lett, látta, hogy
> váltótársa, egy idős atya énekszóval ébreszti a fiúkat. Ő a maga
> szerénységével nem érezte magát erre alkalmasnak – az öreg példájából
> kiindulva azonban megtalálta, milyen szavakkal tudna a maga módján ő is
> valami kis személyességet vinni a kamaszok számára a ködös hétköznap
> reggelekbe. És mára ő lett az a nagy öreg, akinek életpéldája láttán talán
> hajlamosak lennénk felsóhajtani: de klassz, amit csinált, és ahogy élt;
> kár, hogy mi ezt nem tudjuk. Hogy nekünk botfülünk van, nem tudunk
> énekelni. Hogy megint egy kiváló Emberrel, egy bölcs pappal, egy
> pótolhatatlan pedagógussal kevesebb.
>
> Jelenits atya azonban ezzel szemben mindennap, minden reggel arra tanít
> minket, hogy sóhajtozás helyett ideje akár egy mégoly tétova, kezdő
> kollégiumi nevelőtanár szintjén, a magunk képességeivel átvenni a stafétát.
> Érdemes fölkelni! Mindenkinek.
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240927/d72718fd/attachment.html>