<div dir="ltr"><div dir="ltr">
<h1 class="gmail-article-title">Jelenits István piarista tanár úrra emlékezve</h1>
<div class="gmail-article-author"><a class="gmail-szerzo" href="https://orszagut.com/szerzo/ujsagiro/varszegi-asztrik-351" rel="author">Várszegi Asztrik</a></div><div class="gmail-article-author"><a href="https://orszagut.com/hitelet/evangelium-irodalom-gimnazium-jelenits-istvan-piarista-tanar-urra-emlekezve-6835">https://orszagut.com/hitelet/evangelium-irodalom-gimnazium-jelenits-istvan-piarista-tanar-urra-emlekezve-6835</a></div>
<div class="gmail-article-subtitle">
<p class="gmail-lead">Tudása, szellemi kisugárzása,
belső elkötelezettsége tette hitelessé, egyértelművé mindazt, amiről
csak szólt. Hitoktatóként pedig példát adott arra, miként kell és lehet
az irodalom segítségével az evangéliumi történeteket, Jézus tanítását a
ma fiataljának, a ma emberének elmondani.</p> </div>
<div class="gmail-container gmail-d-flex gmail-justify-content-between">
<div class="gmail-mb-4">
<div id="gmail-zone6502904" class="gmail-goAdverticum gmail-desktop"></div>
</div>
</div>
<div class="gmail-article-body">
<p><i>Ki fordított hanyatt, hogy bármit is</i></p><p><i>teszünk, csak visszanézünk, mint aki</i></p><p><i>eltávozik? Ahogy ott fent megáll</i></p><p><i>a végső hágón, honnan az egész</i></p><p><i>völgy még egyszer kitárul, s elidőz –</i></p><p><i>úgy élünk mi is: egyre csak búcsúzunk.</i></p><p> </p><p><a href="https://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rilke%2C_Rainer_Maria-1875/Duineser_Elegien_-_Die_Achte_Elegie/hu/9963-Duin%C3%B3i_El%C3%A9gi%C3%A1k_-_A_nyolcadik_el%C3%A9gia?tr_id=1922" target="_self">Rainer Maria Rilke <i>Nyolcadik duinói elégia</i></a></p><p>(Keresztury Dezső fordítása)</p><p> </p><p>Igen,
mi emberek úgy élünk, hogy „egyre csak búcsúzunk”. Amikor tegnap
útközben Győr és Pannonhalma között Jelenits tanár úr halálhírét vettem,
a megrendülés pillanatában kapcsolatunk „egész völgye még egyszer
kitárult” számomra is, és elidőztem emlékeimnél.</p><p>Nem voltam
pannonhalmi bencés diák, de szerzetesnövendékként a főmonostorból a
gimnáziumba zarándokoltunk, hogy meghallgathassuk Jelenits tanár úr
végzős osztályának tartott lelkigyakorlatos előadásait. A magas növésű,
fiatal, tiszta szemű, sugárzó szellemű, dinamikus szerzetespap</p><p class="gmail-highlight">ajkáról bölcsesség, okosság, tiszta magyar beszéd, derű, elevenítő szellem, igaz módon közvetített „jó hír” fakadt.</p><p>Jó volt, szívet tágító volt hallgatni őt.</p><p>Természetesen
részt vehettünk a bencés atyák konvent-lelkigyakorlatain is. Évek
múltán több alkalommal hívták meg lelkigyakorlatra, amelyen közös
életstílusunk örömei és gondjai elemzésével töltötte fel a lelkünket, és
egy reménytelen korban a reményt és a türelmet, a fiatalok iránti
gondoskodó szeretetet ébresztgette hallgatóiban.</p><p>A szerzetestanári
konferenciákon az irodalomtanár az élő irodalomból, az irodalmat
művelők közül szólt hozzánk, kollégákhoz, hogy eligazítson,</p><p class="gmail-highlight">utat mutasson a kortárs keresztény kultúra világában.</p><p>Hitoktatóként
pedig példát adott arra, miként kell és lehet az irodalom segítségével
az evangéliumi történeteket, Jézus tanítását a ma fiataljának, a ma
emberének elmondani.</p><p>Tudása, szellemi kisugárzása, belső elkötelezettsége tette hitelessé, egyértelművé mindazt, amiről csak szólt.</p><p>Sulyok
Elemér rendtársunk biblikus és irodalmi műveltségben Jelenits tanár úr
példáját, módszerét követve tanította főiskolás hallgatóit. Soha nem
titkolta, hogy a „mester” meghatározó módon hatott tanítványára még
gesztusaiban, hangsúlyaiban is.</p><div class="gmail-image gmail-image-div gmail-inner"><div class="gmail-img-wrapper"><img src="https://orszagut.com/data/articles/6/68/article-6835/Jelenits_IstvanWiki_fit_800x10000.jpg?key=ec111f787ea11f48d6cf644c05fffbc6" alt="" width="119" height="188" style="margin-right: 0px;"></div><p class="gmail-kepalairas"><i>Isten jutalmazzon meg Tanár Úr!</i></p></div><p> </p><p>A
kommunista diktatúra éveiben, s további évtizedeiben, amikor az Állami
Egyházügyi Hivatal gondja még arra is kiterjedt, hogy az 1963
szeptemberében elhunyt Sík Sándor piarista tartományfőnököt nem
temetheti a pannonhalmi főapát, Jelenits tanár úr lelke, szellemisége,
emberi tartása minta, példa volt környezetének, a megmaradt katolikus
iskoláknak, hogy miként kell és lehet egyenesnek, tisztának maradni. A
hatalom emberei akkor is váltották egymást, jöttek és mentek, de</p><p class="gmail-highlight">Jelenits tanár úr szerénységével, őszinteségével, jóságos mosolyával, időnként szúrós és kutató tekintetével változatlan maradt.</p><p>Az
1989-es évvel beköszöntő változások közepette is volt találkozásom most
már Jelenits tartományfőnök úrral. Mint frissen kinevezett és
felszentelés előtt álló esztergomi segédpüspök jeleztem neki, hogy <a href="http://www.hirosnaptar.hu/index.php?oldal=matortent&sz=883" target="_self">Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök</a>
úr lelkületében ma is piarista szerzetespap, de a rend 1950-es
részleges feloszlatása miatt nem tehette le az örökfogadalmat. Jelenits
tartományfőnök atya pótolta a történelmi hiányt, magához hívatta Dékány
Vilmost és Kállay Emilt, a hasonló sorsú egyházmegyés papot és a belső
szabályoknak eleget téve mindketten letehették piarista
örökfogadalmukat.</p><p>Így évtizedek kihagyása után nemcsak
lelkületben, hanem jog szerint is a piarista közösség tagjai lettek.
Püspökszentelésünk előtt Vilmos püspök örömteli szívvel mondta: piarista
vagyok és ezt neked is köszönhetem. Boldog volt, szíve ifjúkori vágya
beteljesült. Amikor Jelenits tartományfőnök úr ugyanekkor Kállay Emil
atyát is befogadta a piarista közösségbe, nem tudhatta még, hogy leendő
tartományfőnöküket, saját későbbi elöljáróját fogadta be.</p><div class="gmail-image gmail-image-div gmail-inner"><div class="gmail-img-wrapper"><img src="https://orszagut.com/data/articles/6/68/article-6835/Piarista_Kozpont_Budapest_Duna_feloli_homlokzat_fit_800x10000.jpg?key=d8ea14feb0fff57765f438882de6b956" alt="" width="188" height="141" style="margin-right: 0px;"></div><div class="gmail-cikkkeptable"><p class="gmail-kepalairas"><span class="gmail-source"><i>A pesti piarista rendház Duna felőli homlokzata (Wikipedia)</i><br></span></p></div></div><p> </p><p>Püspöki
hivatali szolgálatot teljesítettem, amikor azt az üzenetet
közvetítettem Jelenits tartományfőnök úrnak és a piaristáknak, hogy
kérjék vissza az 1950-ben államosított Váci utcai központi épületüket.
Ezzel nem kis gondot okoztam neki és rendjének, de döntöttek: a piarista
atyák így visszakerültek a második világháború előtti házukba, sőt a
későbbi Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának is helyet tudtak
adni.</p><p>Hetvenedik születésnapján a szerzetesiskoláról írott egyik
tanulmányommal köszöntöttem Jelenits tanár urat. Rövid ajánlást is írtam
hozzá. Ebben hálám, tiszteletem, szívem szeretete is benne volt. Most,
amikor végigtekintek közös utunk állomásain, nem tudok mást írni, ezt
ismétlem meg: „Jelenits István piarista tanár úrnak, a diákok atyjának a
fiatalabb testvér tiszteletével és szeretetével ajánlom ezt a
tanulmányt, annak is személyesebb hangvételű befejező szakaszát. Nem
adhattam mást, mint ami életünkből, örömeinkből és gondjainkból fakadt
és amely tapasztalatok az utolsó évtizedekben testvéri módon
összekötöttek minket.</p><p>Isten jutalmazzon meg Tanár Úr!”</p><p> </p><p> </p><p>Jelenits István</p><p><i>Reggeli ima</i></p><p> </p><p>Uram, Istenem!</p><p>Tiéd az éjszaka, és tiéd a nappal;</p><p>kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap.</p><p>Add, hogy ma egész nap jókedvű és tiszta legyek,</p><p>a Világosság fia!</p><p>Köszönöm, hogy vagy, és hogy megteremtettél engem is.</p><p>Légy mindig jó hozzám,</p><p>és a te irgalmas szereteted ragyogjon mindig fölöttem!</p><p>Óvj meg a bűntől a mai napon, tölts el a te Lelkeddel!</p><p>Jó akarok lenni, hogy örömöd teljék bennem,</p><p>és szeretni akarlak téged, Uram. Ámen.</p><p> </p><p><i>Nyitókép: Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita</i></p> </div>
</div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr"><br></div><div dir="ltr" class="gmail_attr"><br></div><div dir="ltr" class="gmail_attr"><br></div><div dir="ltr" class="gmail_attr">On Fri, Sep 27, 2024 at 6:32 PM Emoke Greschik <<a href="mailto:greschem@gmail.com">greschem@gmail.com</a>> wrote:<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><div dir="ltr">
<h1>„Érdemes fölkelni!” – Jelenits István atya zseniális öröksége</h1><p>Francesca Rivafinoli írása.</p><div><span><div><div><div><span></span></div></div></div></span></div><img alt="null" src="https://cdn.mandiner.hu/2024/09/ct_CW9TvmkfAFLe7L_w5oDrYlEQICW2jjU5blXgFnX0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwODczNmRlM2Y2YjQyOGM4ZGM0YzNkZjg0OWUwNjE2.jpg" width="188" height="106" style="margin-right: 0px;"><span>Francesca Rivafinoli <div>Mandiner</div></span><span><div></div><div><p>„Érdemes
fölkelni!” – ismert, hogy ezzel ébresztette Jelenits atya reggelenként a
kollégistákat, már kezdő nevelőtanárként; ismert méghozzá azért, mert
piarista öregdiákokon keresztül országszerte máig is számos otthonban
indul a nap ezzel a mondattal. Amely a maga egyszerűségében zseniális:
egyszerre tesz kíváncsivá és buzdít, egyszerre bátorít és nógat. Mint
egy felejthetetlen pedagógus, és mint egy hiteles szerzetespap.</p><p>„Érdemes
fölkelni” – a szeretetteli, személyválogatás nélküli esélyadás mondata
is ez: mindenkit komolyan vesz, mindenkiből kinézi, hogy érdemes lesz
azon a napon a közösségében, a társadalomban jelen lennie, hogy képes
lesz valamit hozzátenni a nagy egészhez és lesz is abban valami öröme,
amiért este hálát adhat. Nincs olyan, hogy neked érdemes fölkelni, te
viszont, lusta kölök, bűnös lélek, dagonyázz az ágyadban – hanem: ha
fölkelsz, ha jössz velünk és megteszed a kellemetlen első lépést, azt a
kényelmetlen erőfeszítést, amire én tudom, hogy képes vagy, akkor
százannyit kapsz. Tudom, mert én már régebb óta talpon vagyok, kinéztem,
és láttam, sőt, meg is tapasztaltam, hogy mennyire pazar a kínálat.</p><p>„Érdemes
fölkelni” – a szerény szolgálat, a derűs kereszthordozás mondata is ez;
a háborút átélt, gyerekként kitelepített, a legsötétebb ötvenes években
szerzetesnek jelentkező hívőé, és általa mindenkié, aki körülményektől,
élethelyzettől és életállapottól függetlenül képes személyesen is nap
mint nap tenni valamit, amitől az ébrenlét órái érdemesek lesznek a
megélésre. Legyen az akár egy legendássá váló biciklitúra megszervezése,
akár egy hexameterre való rácsodálkozás, némi türelmes odafigyelés,
vagy a gondok-bajok között is példamutatóan hűséges, csöndes jelenlét.</p><p>„Érdemes
fölkelni” – zseniális, és egyben kemény örökség is ez. Amikor Jelenits
atya huszonévesen kollégiumi nevelőtanár lett, látta, hogy váltótársa,
egy idős atya énekszóval ébreszti a fiúkat. Ő a maga szerénységével nem
érezte magát erre alkalmasnak – az öreg példájából kiindulva azonban
megtalálta, milyen szavakkal tudna a maga módján ő is valami kis
személyességet vinni a kamaszok számára a ködös hétköznap reggelekbe. És
mára ő lett az a nagy öreg, akinek életpéldája láttán talán hajlamosak
lennénk felsóhajtani: de klassz, amit csinált, és ahogy élt; kár, hogy
mi ezt nem tudjuk. Hogy nekünk botfülünk van, nem tudunk énekelni. Hogy
megint egy kiváló Emberrel, egy bölcs pappal, egy pótolhatatlan
pedagógussal kevesebb.</p></div><div></div></span><span></span><span><div><div id="m_-6665657753065455120gmail-adoceanhukacopthjry"></div></div></span><span><div></div><div><p>Jelenits
atya azonban ezzel szemben mindennap, minden reggel arra tanít minket,
hogy sóhajtozás helyett ideje akár egy mégoly tétova, kezdő kollégiumi
nevelőtanár szintjén, a magunk képességeivel átvenni a stafétát. Érdemes
fölkelni! Mindenkinek.</p></div></span>
</div><br></div>
</blockquote></div></div>