[Grem] Az aranymisés Mészáros Domonkos atya

2024. Nov. 16., Szo, 05:59:48 CET

Nagyon tartalmas, lelkileg tápláló a fenti interjú, ami szerint, egyébként
az aranymisés atya a Szeretetláng mozgalmat is nagyrabecsüli és propagálja
is.

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>

On Fri, Nov 15, 2024 at 5:25 PM Emoke Greschik <greschem at gmail.com> wrote:

> A gyógyulás forrásai: imádság és megbocsátás  -  Beszélgetés az
> aranymisés Mészáros Domonkossal
> Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2024. november 14.,
> csütörtök | 20:00
>
> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-gyogyulas-forrasai-imadsag-es-megbocsatas-beszelgetes-az-aranymises-meszaros-domonkossal
>
>
> A Szent Domonkos-rend magyar tartományi vikariátusának tagját, Mészáros
> Domonkost és tíz paptestvérét ötven évvel ezelőtt, 1974. június 23-án a
> váci székesegyházban szentelte pappá Bánk József megyéspüspök. Domonkos
> atya idén június 23-án mutatta be hálaadó aranymiséjét a Szent Júdás Tádé
> apostolról elnevezett soproni domonkos templomban.
>
> *– Kérem, meséljen a gyermekkoráról! Vallásos családban nőtt fel?*
>
> – Hódmezővásárhelyen születtem 1951. április 21-én, ötödik, legkisebb
> gyermekként. Édesanyám óvónő volt, negyvennégy évesen szült engem, nagyon
> hálás vagyok neki ezért. Gyakran mondogatta, hogy nagy öröm volt számára a
> születésem. Sajnos nem tudott elhelyezkedni óvónőként, ezért sokáig
> varrónőként dolgozott. Először Léván kapott óvónői állást, majd Kistarcsán,
> onnan Székkutasra került, s ott óvodát alapított, ami ma az ő nevét viseli.
> A család 1950-ben került Vásárhelyre, szolgálati lakásba. Rengeteg gyerek
> között nőttem fel. Azóta is nagyon szeretem a gyerekeket, nem zavar, ha a
> templomban hangoskodnak, mert hozzátartoznak az életünkhöz.
> Gyermekkorunkban kifejezetten szerettük a diafilmeket, többek között a
> Gulliverről szóló történeteket. Erzsi nővérem olvasta a szövegeket, mi meg
> a bátyámmal, Antallal hallgattuk. Szegényen éltünk, de élményekben gazdag
> volt a gyermekkorom. A keresztanyám a világháborúban elvesztette a férjét
> és a fiát, mégis rengeteget segített, foglalkozott velünk. Ő gondoskodott
> arról is, hogy a templomban mindig legyen virág. A papok karingjeire,
> albáira hímzéseket készített.
>
> *– Édesapjának mi volt a foglalkozása?*
>
> – Ő vasmunkásként dolgozott. Épített egy Siemens-rendszerű vaskohót;
> vasat, bronzot, alumíniumot öntött, kész alkatrészeket adott el. Nagyon jól
> megélhetett volna ebből az egész család, de a kommunisták bezúzták édesapám
> kohóját, mondván, hogy az kapitalista maradvány, amit fel kell számolni.
> Édesapámtól tanultuk meg mi, gyerekek a szerszámok használatát, tízéves
> koromban megtanított arra is, hogyan szereljem össze a meghibásodott
> biciklimet. Korán megtanultam tőle azt is, hogy jó és értékes dolog
> dolgozni, valami hasznosat kiadni a kezemből. Soha nem ijedtem meg a
> fizikai munkától, így Kárpátalján sem, ahol árvizekkel, építkezésekkel
> kellett szembenéznem.
>
> *– A nyolcadik osztály elvégzése után hol tanult tovább?*
>
> – 1965. augusztus 20-án az édesanyám kormánykitüntetést kapott a
> parlamentben az óvónői munkájáért, de ugyanabban az évben októberben
> kirúgták az állásából, és sehol nem alkalmazták óvónőként, mivel én a
> Kecskeméti Piarista Gimnáziumban kezdtem tanulni. Emiatt el kellett
> hagynunk a szolgálati lakást is, ami azért volt nehéz, mert az öt gyermek
> közül hárman még középiskolában és főiskolán tanultunk, édesapám nyugdíja
> pedig nem volt sok. Összehúztuk magunkat. Húsz forint volt a havi
> zsebpénzem gimnazista és szeminarista koromban, ez elég volt a fogkrémre,
> szappanra, s talán egy vagy két gombóc fagylaltra. De megértettük a
> helyzetünket, nem panaszkodtunk.
>
> *– A hithez, Istenhez már korán közel került?*
>
> – Gyermekkoromtól kezdve rendszeresen ministráltam. Németh Tibor káplán
> atyát nagyon szerettem Vásárhelyen. Minden héten be kellett számolnia a
> rendőrségen, hogy nem folytat-e szocialistaellenes tevékenységet. Ennek
> ellenére is összegyűjtött harminckét ministránst, akikkel versenyeztünk
> nagyböjtben, adventben, ő pedig jutalmazott bennünket. Az előző hat
> szolgálati helyéről szedte össze a gyerekeket, látogattuk egymást, együtt
> kirándultunk. Most, amikor az aranymisém kezdetén körbejártam a templomban,
> meghintettem szenteltvízzel a híveket, és láttam az ország minden részéből,
> sőt a határon túlról is érkezett embereket, akiknek ragyogott a szemük, egy
> gyermekkori élményem köszönt vissza: itt a mennyország.
>
> Óriási élmény volt átélni, hogy az életünkbe befogadott kegyelem miként
> válik valósággá a szolgálatban.
>
> *– Gyermekkorában rendkívüli tehetsége volt a hegedűhöz. Hogyan lett mégis
> római katolikus pap?*
>
> – Az ismert hegedűművész, Márffy János tanár úr Szegedről járt ki tanítani
> Vásárhelyre. Tízéves koromban ő ajánlotta fel nekem a szegedi
> konzervatórium hegedű tanszakát. Ám nem sokkal előtte átéltem egy
> istenélményt, és én inkább azt választottam, mint a zenét.
>
> *– Mi történt?*
>
> – Az egyik hajnali misén a bátyámat helyettesítettem a kötelezően
> elvállalt ministránsszolgálaton. A templomig vezető úton esett az ónos eső,
> a biciklim csúszkált a jégen, az utolsó pillanatban értem oda a misére.
> Felnéztem, és a templomban a mennyezet helyett mintha a mennyországot
> pillantottam volna meg. Úgy éreztem, Isten fogadott, és kimondhatatlan
> szeretetet, boldogságot éltem meg. Csupán néhány pillanatig tartott ez az
> élmény, de elég volt ahhoz, hogy megsejtsem: nem a zenészi pálya az utam.
>
> *– Tíz paptestvérével együtt 1974. június 23-án szentelte pappá Bánk
> József püspök a váci székesegyházban. Ez már a Kádár-rendszer, az
> úgynevezett puha diktatúra időszaka volt. Mennyire mutatkozott meg ez a
> hatalomnak az Egyházhoz való viszonyában?*
>
> – Messziről kezdem a választ. Hetedikes voltam, amikor a vásárhelyi Szent
> István-templom előtt megszólított egy egyetemista: van itt egy kis
> közösség, szívesen látnának engem, ha senkinek, még a szüleimnek, a
> testvéreimnek sem beszélek erről. Csatlakoztam hozzájuk. Hittant tanultunk,
> zenét hallgattunk, kirándultunk. A közösség vezetője és fenntartója,
> Majoros Mária, megyei főkönyvelőként tevékenykedett, de Ármella néven
> titokban domonkos nővér volt. Szenzációs lelkülettel tevékenykedett,
> bármikor felkereshettük őt, az én sorsomat is folyamatosan figyelemmel
> kísérte. Amikor gimnazistaként késő este érkeztem haza Vásárhelyre, akkor
> is elmehettem hozzá beszélgetni. Pénzt is kaptam tőle útiköltségre, hogy
> részt vehessek a titkos lelkigyakorlatokon Püspökszentlászlón, ami nagy
> távolságra volt Hódmezővásárhelytől. Németh János jezsuita atya tartotta
> ezeket a lelkigyakorlatokat, évente egyszer-kétszer, egyébként kertészként
> dolgozott a két doktorátusával. Azonnal megtalálta a hangot a fiatalokkal.
> Misztikus lélek volt.
>
> Sokat köszönhetek az ugyancsak jezsuita Mócsy Imrének is. A nővére
> Vásárhelyen élt, időnként meglátogatta. Csak zárt templomban,
> mellékoltárnál misézhetett. Felajánlottam, hogy ministrálok neki, és ő
> elfogadta. A mise után kiültünk a téren egy padra, és beszélgettünk. A
> helyi plébános nem merte fogadni őt, a börtönviselt jezsuitát. Az
> úgynevezett puha diktatúra idejében sem volt ildomos egy ilyen
> megbélyegzett egyházi személlyel beszélgetnie annak, aki karrierre vágyott.
> De a sok megpróbáltatáson keresztülment Imre atyánál mosolygósabb embert
> nem nagyon láttam életemben.
>
> Mindenképpen meg kell még említenem a Szociális Missziótársulathoz tartozó
> Viktória nővért is, aki Dorozsmán, a cigánytelepen dolgozott. A szeretet és
> a jóság legnehezebb, de legfelemelőbb történeteit élte meg ott, és mesélte
> el nekünk. Megtapasztaltuk nála, hogyan jelenik meg a kereszténység a
> hétköznapokban. A puha diktatúrában nem volt tanácsos egy ilyen lelkületű
> nővérrel találkoznunk, hiába segítette a cigányokat. Az állam 1975-ben
> hozott egy olyan rendeletet, hogyha a hittanra jelentkezők száma eléri a
> harmincat, akkor még egy hittanórát lehet tartani a plébánián, akkor is, ha
> kétszázan jelentkeznének. Ez az iskolai hittanra is vonatkozott. A békepapi
> gyűléseken pedig illett megjelenni, ha valaki ezt nem tette, akkor ide-oda
> helyezgették. Isaszegről például azért helyeztek el, mert reverendában
> fociztam az utcán a gyerekekkel. Egyszer 1981-ben a püspök atyával a
> domonkos szerzetességről kezdtem volna beszélgetni, de ő azonnal mutatta a
> kezével, hogy lehallgató készülék van elhelyezve a püspökségen, ne
> beszéljek erről. Sokakat zártak börtönbe, vonták meg a működési
> engedélyüket, a helyi képzéseket leállíttatták, a pedagógusokat félelemben
> tartották…
>
> *– Az ötven év alatt több helyen szolgált. Említene ebből az időből néhány
> mozzanatot, ami különösen megmaradt Önben?*
>
> – Az első szolgálati helyemről, Szegvárról azért helyeztek el, mert
> elindítottam az ifjúsági hittant. Mindszentre kerültem, nagyon aggódtam a
> hittanosokért. Biciklivel indultam hozzájuk, hogy tartsam bennük a lelket.
> Már Szegvár határán jártam, amikor megszólalt a lelkemben egy hang: rá
> kellene bízni őket a Szentlélekre. Háromszor tettem meg ezt. Nehéz volt,
> mert működött bennem a szeretet és a gondoskodó féltés. Utólag kiderült,
> hogy a szegvári fiatalok minden héten találkoztak, olvasták a Szentírást
> *,* imádkoztak, és támaszt nyújtottak egymás számára. Amikor nemrég, az
> aranymisém alkalmából elmentem Szegvárra, eljött az egykori hittancsoport
> fele, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol ötven évvel ezelőtt
> abbahagytuk.
>
> A rendszerváltozás után Grazba kerültem novíciusmagiszternek. Heten voltak
> a jelentkezők, öten maradtak a noviciátus végére, és hárman lettek közülük
> papok. Onnan Debrecenbe kerültem, s még két éven át folytattam a magiszteri
> feladatot. Utána plébános lettem, és tanítottam a Kossuth Lajos
> Tudományegyetemen krisztológiáról, önnevelésről, önismeretről,
> párkapcsolatról. Két év alatt kétszáznegyvenre nőtt a hallgatók száma.
> Oktathattam az ottani orvostudományi egyetemen is, ugyanilyen érdeklődés
> mellett.
>
> *– Kárpátaljára 1997-ben került.*
>
> – Igen, miután finoman fogalmazva fölmentettek a budapesti Thököly úti –
> akkor még domonkos – Rózsafüzér Királynéja-templom plébániai tisztsége
> alól. Leégett az ottani orgona, és kiderült, hogy Kádár János egyik volt
> embere gyújtotta fel, évekkel a rendszerváltozás után... Kárpátalján kilenc
> évig szolgáltam. Csodálatos évek voltak, szerteágazó munkát végeztünk. Az
> alapítványok segítségével sokat építkezhettem, létrehoztam három katolikus
> óvodát, két egyetemi kollégiumot, három cigány közösségi házat, s ezek
> mellett különböző pasztorális szolgálatokat.
>
> *– Természetes, hogy a pap a megbékélés embere, de gondolom, hogy a
> kárpátaljai szép emlékekkel a lelkében különösen fájdalmasan érinti az
> Ukrajnában immár csaknem három éve dúló háború.*
>
> – Néhány hónappal ezelőtt miséztem Ungváron, és egymás után, zokogva
> borultak a nyakamba a huszon-egynéhány éves özvegyasszonyok, akik ott
> maradtak egyedül a két-három gyermekükkel. Ez borzalmas. Azokban, akik
> hideg fejjel és lélekkel kezelik a háborút, talán megszólalna a
> lelkiismeret, ha közelről megismernék azokat az embereket, akiknek a
> hátralevő életét megnyomorítják. Nincs semmi felelősségérzet ezekben a
> döntéshozókban, ami döbbenetes.
>
> Talán még soha nem volt szükség annyira az imádságra, különösen a
> rózsafüzér-imádságára, mint napjainkban.
>
> *– Nagyon szoros a kapcsolata a MÉCS Családközösséggel és a Szeretetláng
> Mozgalommal.*
>
> – Több mint húsz évvel ezelőtt, 2001-ben a kárpátaljai magyar ajkú
> papoknak lehetőségük volt arra, hogy lelkigyakorlaton vegyenek részt a MÉCS
> Családközösség szervezésében. Mivel a hetvenes-nyolcvanas években sok
> jezsuita típusú lelkigyakorlatot tartottam, megtapasztaltam a Gabriel Calvo
> (spanyol pap, a Marriage Encounter katolikus lelkiségi mozgalom
> megalapítója – *B. D.*) által megalkotott lelkigyakorlatok kincseit,
> láttam, hogyan működik a civil munkatársak bevonása a munkába, hallottam az
> élménybeszámolóikat. Ezek a lelki programok a válságban lévő papokat és
> házaspárokat gyakorló keresztények pozitív tanúságtételeivel segítik
> túllendülni a nehézségeken. Ezért csatlakoztam a MÉCS Családközösséghez,
> több mint száz alkalommal tartottam nekik lelkigyakorlatot. Ma már
> eucharisztikus és máriás típusú MÉCS is létezik. Kiemelt szerepe van az
> imádságnak és a megbocsátásnak, ez két olyan erő, ami elhozza a
> résztvevőknek a belső gyógyulást. Áldás ez, még a születések számára is
> kedvezően hat.
>
> A Szeretetláng Mozgalommal kapcsolatban felidéződik bennem, hogy jelen
> voltam, amikor Erdő Péter bíboros atya 2009. június 6-án hivatalosan
> elismerte a mozgalmat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, a Szent
> István Társulat pedig megjelentette Kindelmann Károlyné Erzsébet
> *Szeretetláng* *lelki naplóját,* Kovács Zoltán mariológus atya briliáns,
> lelkileg és tudományos szempontból is kiváló, teológiai alapossággal megírt
> tanulmányával. Ez döntő felismerést hozott számomra. Azóta hetente húsz
> percet beszélek a Szeretetláng Mozgalomról az EWTN tévében. A
> rózsafüzér-imádság domonkos karizma. A szeretetet és a békét hordozza
> magában, semmi máshoz nem hasonlítható gyümölcsöket érlel. A megbocsátást
> tanítja, és azt is:
>
> arra vagyunk meghívva, hogy az életünket áldozatok árán is odaadjuk
> Jézusnak. Milyen jó lenne, ha ezt minél többen felismernék!
>
> Sopronban harminc, a harmincas-negyvenes éveiben járó családos férfi
> minden csütörtökön este fél kilenckor közösen imádkozza a rózsafüzért.
>
> *– Tizenhét éve szolgál az ország nyugati szélén, Sopronban. Milyen a
> hitélet a hűség városában?*
>
> – Sokan vannak a három-négygyermekes családok, keresztény szellemben
> nevelik a gyerekeiket. Amikor idekerültem, hatvanezren éltek itt, most több
> mint százezren. Hál’ Istennek sokan járnak templomba. Öt plébánia van, a
> hétvégéken körülbelül húsz misével. Majdnem mindenütt megtelnek a padsorok.
>
> *– Sopronban tehát nem igazolódik be az általános vélemény, mely szerint a
> jólét eltávolít a hittől.*
>
> – Úgy látom, hogy az itteni emberek biztonságos élete nem beképzelt, hanem
> kulturált kereszténység. Ha a másik oldalt nézem, a szegényeknek jó
> keresztényeknek kellene lenniük, hiszen a vallás komoly támaszuk tudna
> lenni. Sajnos azonban a periférián élők alig gyakorolják a hitüket. Az
> viszont új fejlemény, hogy nő a felnőttként megtérők száma a drogtól,
> alkoholtól, börtönből szabadultak körében. Örömöt találnak a
> kereszténységben, új irányt ad az életüknek. Ebben az is közrejátszik, hogy
> hét éve éjjel-nappal nyitva áll Sopronban az Örökimádás-kápolna, amelynek
> komoly kegyelmi kisugárzása van.
>
> *– Aranymisésként hogyan gondol vissza az elmúlt ötven évre?*
>
> – Alig hiszem el, hogy eltelt fél évszázad. Ha azonban sorra veszem,
> mennyi mindent adott nekem a Jóisten, megdöbbenek. Boldog vagyok, hogy pap
> lehetek, és azért is, hogy sok mindennel tudtam segíteni másokat. Ha
> mulasztottam valamiben, azt nagyon sajnálom, és bocsánatot kérek azoktól,
> akiket megbántottam.
>
> Az Úristen azonban nem változott, nem hozzám méri a kereszténységet, hanem
> nekem kell hozzámérnem magamat, és ő kijelöli számomra a további lépéseket,
> áldozatokat.
>
> Az ő zsenialitása határozza meg a papi szolgálatom további szakaszát is.
>
> *Fotó: Lambert Attila*
>
> *Bodnár Dániel/Magyar Kurír*
>
> *Az interjú **nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 10-i **számában jelent
> meg.*
>
>
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> Vírusmentes.www.avg.com
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> <#m_4923177272519399930_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20241116/3f67f7a8/attachment.html>