<div dir="ltr"><div>Nagyon tartalmas, lelkileg tápláló a fenti interjú, ami szerint, egyébként az aranymisés atya a Szeretetláng mozgalmat is nagyrabecsüli és propagálja is.</div><div><br></div></div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">On Fri, Nov 15, 2024 at 5:25 PM Emoke Greschik <<a href="mailto:greschem@gmail.com">greschem@gmail.com</a>> wrote:<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><h1>
</h1><h1><font size="4">A gyógyulás forrásai: imádság és megbocsátás  -  </font><font size="4">Beszélgetés az aranymisés Mészáros Domonkossal</font></h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont" target="_blank">Nézőpont</a> – 2024. november 14., csütörtök | 20:00</div><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-gyogyulas-forrasai-imadsag-es-megbocsatas-beszelgetes-az-aranymises-meszaros-domonkossal" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-gyogyulas-forrasai-imadsag-es-megbocsatas-beszelgetes-az-aranymises-meszaros-domonkossal</a><div><br></div></div><div><a rel="lightbox['g143097']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&img=c_img_0510.jpg" width="471" height="314" style="margin-right: 0px;"><span title="7 kép a galériában, kattintson!"><br></span></a></div><h3>A
 Szent Domonkos-rend magyar tartományi vikariátusának tagját, Mészáros 
Domonkost és tíz paptestvérét ötven évvel ezelőtt, 1974. június 23-án a 
váci székesegyházban szentelte pappá Bánk József megyéspüspök. Domonkos 
atya idén június 23-án mutatta be hálaadó aranymiséjét a Szent Júdás 
Tádé apostolról elnevezett soproni domonkos templomban. </h3><div><p><strong>– Kérem, meséljen a gyermekkoráról! Vallásos családban nőtt fel?</strong></p>
<p>– Hódmezővásárhelyen születtem 1951. április 21-én, ötödik, legkisebb
 gyermekként. Édesanyám óvónő volt, negyvennégy évesen szült engem, 
nagyon hálás vagyok neki ezért. Gyakran mondogatta, hogy nagy öröm volt 
számára a születésem. Sajnos nem tudott elhelyezkedni óvónőként, ezért 
sokáig varrónőként dolgozott. Először Léván kapott óvónői állást, majd 
Kistarcsán, onnan Székkutasra került, s ott óvodát alapított, ami ma az ő
 nevét viseli. A család 1950-ben került Vásárhelyre, szolgálati lakásba.
 Rengeteg gyerek között nőttem fel. Azóta is nagyon szeretem a 
gyerekeket, nem zavar, ha a templomban hangoskodnak, mert hozzátartoznak
 az életünkhöz. Gyermekkorunkban kifejezetten szerettük a diafilmeket, 
többek között a Gulliverről szóló történeteket. Erzsi nővérem olvasta a 
szövegeket, mi meg a bátyámmal, Antallal hallgattuk. Szegényen éltünk, 
de élményekben gazdag volt a gyermekkorom. A keresztanyám a 
világháborúban elvesztette a férjét és a fiát, mégis rengeteget 
segített, foglalkozott velünk. Ő gondoskodott arról is, hogy a 
templomban mindig legyen virág. A papok karingjeire, albáira hímzéseket 
készített.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g143097']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&p=1&img=c_img_0534.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– Édesapjának mi volt a foglalkozása?</strong></p>
<p>– Ő vasmunkásként dolgozott. Épített egy Siemens-rendszerű vaskohót; 
vasat, bronzot, alumíniumot öntött, kész alkatrészeket adott el. Nagyon 
jól megélhetett volna ebből az egész család, de a kommunisták bezúzták 
édesapám kohóját, mondván, hogy az kapitalista maradvány, amit fel kell 
számolni. Édesapámtól tanultuk meg mi, gyerekek a szerszámok 
használatát, tízéves koromban megtanított arra is, hogyan szereljem 
össze a meghibásodott biciklimet. Korán megtanultam tőle azt is, hogy jó
 és értékes dolog dolgozni, valami hasznosat kiadni a kezemből. Soha nem
 ijedtem meg a fizikai munkától, így Kárpátalján sem, ahol árvizekkel, 
építkezésekkel kellett szembenéznem.</p>
<p><strong>– A nyolcadik osztály elvégzése után hol tanult tovább?</strong></p>
<p>– 1965. augusztus 20-án az édesanyám kormánykitüntetést kapott a 
parlamentben az óvónői munkájáért, de ugyanabban az évben októberben 
kirúgták az állásából, és sehol nem alkalmazták óvónőként, mivel én a 
Kecskeméti Piarista Gimnáziumban kezdtem tanulni. Emiatt el kellett 
hagynunk a szolgálati lakást is, ami azért volt nehéz, mert az öt 
gyermek közül hárman még középiskolában és főiskolán tanultunk, édesapám
 nyugdíja pedig nem volt sok. Összehúztuk magunkat. Húsz forint volt a 
havi zsebpénzem gimnazista és szeminarista koromban, ez elég volt a 
fogkrémre, szappanra, s talán egy vagy két gombóc fagylaltra. De 
megértettük a helyzetünket, nem panaszkodtunk.</p>
<p><strong>– A hithez, Istenhez már korán közel került?</strong></p>
<p>– Gyermekkoromtól kezdve rendszeresen ministráltam. Németh Tibor 
káplán atyát nagyon szerettem Vásárhelyen. Minden héten be kellett 
számolnia a rendőrségen, hogy nem folytat-e szocialistaellenes 
tevékenységet. Ennek ellenére is összegyűjtött harminckét ministránst, 
akikkel versenyeztünk nagyböjtben, adventben, ő pedig jutalmazott 
bennünket. Az előző hat szolgálati helyéről szedte össze a gyerekeket, 
látogattuk egymást, együtt kirándultunk. Most, amikor az aranymisém 
kezdetén körbejártam a templomban, meghintettem szenteltvízzel a 
híveket, és láttam az ország minden részéből, sőt a határon túlról is 
érkezett embereket, akiknek ragyogott a szemük, egy gyermekkori élményem
 köszönt vissza: itt a mennyország.</p>
<blockquote>
<p>Óriási élmény volt átélni, hogy az életünkbe befogadott kegyelem miként válik valósággá a szolgálatban.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g143097']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&p=1&img=c_img_0699.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– Gyermekkorában rendkívüli tehetsége volt a hegedűhöz. Hogyan lett mégis római katolikus pap?</strong></p>
<p>– Az ismert hegedűművész, Márffy János tanár úr Szegedről járt ki 
tanítani Vásárhelyre. Tízéves koromban ő ajánlotta fel nekem a szegedi 
konzervatórium hegedű tanszakát. Ám nem sokkal előtte átéltem egy 
istenélményt, és én inkább azt választottam, mint a zenét.</p>
<p><strong>– Mi történt?</strong></p>
<p>– Az egyik hajnali misén a bátyámat helyettesítettem a kötelezően 
elvállalt ministránsszolgálaton. A templomig vezető úton esett az ónos 
eső, a biciklim csúszkált a jégen, az utolsó pillanatban értem oda a 
misére. Felnéztem, és a templomban a mennyezet helyett mintha a 
mennyországot pillantottam volna meg. Úgy éreztem, Isten fogadott, és 
kimondhatatlan szeretetet, boldogságot éltem meg. Csupán néhány 
pillanatig tartott ez az élmény, de elég volt ahhoz, hogy megsejtsem: 
nem a zenészi pálya az utam.</p>
<p><strong>– Tíz paptestvérével együtt 1974. június 23-án szentelte 
pappá Bánk József püspök a váci székesegyházban. Ez már a 
Kádár-rendszer, az úgynevezett puha diktatúra időszaka volt. Mennyire 
mutatkozott meg ez a hatalomnak az Egyházhoz való viszonyában?</strong></p>
<p>– Messziről kezdem a választ. Hetedikes voltam, amikor a vásárhelyi 
Szent István-templom előtt megszólított egy egyetemista: van itt egy kis
 közösség, szívesen látnának engem, ha senkinek, még a szüleimnek, a 
testvéreimnek sem beszélek erről. Csatlakoztam hozzájuk. Hittant 
tanultunk, zenét hallgattunk, kirándultunk. A közösség vezetője és 
fenntartója, Majoros Mária, megyei főkönyvelőként tevékenykedett, de 
Ármella néven titokban domonkos nővér volt. Szenzációs lelkülettel 
tevékenykedett, bármikor felkereshettük őt, az én sorsomat is 
folyamatosan figyelemmel kísérte. Amikor gimnazistaként késő este 
érkeztem haza Vásárhelyre, akkor is elmehettem hozzá beszélgetni. Pénzt 
is kaptam tőle útiköltségre, hogy részt vehessek a titkos 
lelkigyakorlatokon Püspökszentlászlón, ami nagy távolságra volt 
Hódmezővásárhelytől. Németh János jezsuita atya tartotta ezeket a 
lelkigyakorlatokat, évente egyszer-kétszer, egyébként kertészként 
dolgozott a két doktorátusával. Azonnal megtalálta a hangot a 
fiatalokkal. Misztikus lélek volt.</p>
<p>Sokat köszönhetek az ugyancsak jezsuita Mócsy Imrének is. A nővére 
Vásárhelyen élt, időnként meglátogatta. Csak zárt templomban, 
mellékoltárnál misézhetett. Felajánlottam, hogy ministrálok neki, és ő 
elfogadta. A mise után kiültünk a téren egy padra, és beszélgettünk. A 
helyi plébános nem merte fogadni őt, a börtönviselt jezsuitát. Az 
úgynevezett puha diktatúra idejében sem volt ildomos egy ilyen 
megbélyegzett egyházi személlyel beszélgetnie annak, aki karrierre 
vágyott. De a sok megpróbáltatáson keresztülment Imre atyánál 
mosolygósabb embert nem nagyon láttam életemben.</p>
<p>Mindenképpen meg kell még említenem a Szociális Missziótársulathoz 
tartozó Viktória nővért is, aki Dorozsmán, a cigánytelepen dolgozott. A 
szeretet és a jóság legnehezebb, de legfelemelőbb történeteit élte meg 
ott, és mesélte el nekünk. Megtapasztaltuk nála, hogyan jelenik meg a 
kereszténység a hétköznapokban. A puha diktatúrában nem volt tanácsos 
egy ilyen lelkületű nővérrel találkoznunk, hiába segítette a cigányokat.
 Az állam 1975-ben hozott egy olyan rendeletet, hogyha a hittanra 
jelentkezők száma eléri a harmincat, akkor még egy hittanórát lehet 
tartani a plébánián, akkor is, ha kétszázan jelentkeznének. Ez az 
iskolai hittanra is vonatkozott. A békepapi gyűléseken pedig illett 
megjelenni, ha valaki ezt nem tette, akkor ide-oda helyezgették. 
Isaszegről például azért helyeztek el, mert reverendában fociztam az 
utcán a gyerekekkel. Egyszer 1981-ben a püspök atyával a domonkos 
szerzetességről kezdtem volna beszélgetni, de ő azonnal mutatta a 
kezével, hogy lehallgató készülék van elhelyezve a püspökségen, ne 
beszéljek erről. Sokakat zártak börtönbe, vonták meg a működési 
engedélyüket, a helyi képzéseket leállíttatták, a pedagógusokat 
félelemben tartották…</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g143097']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&p=1&img=c_img_0625.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– Az ötven év alatt több helyen szolgált. Említene ebből az időből néhány mozzanatot, ami különösen megmaradt Önben?</strong></p>
<p>– Az első szolgálati helyemről, Szegvárról azért helyeztek el, mert 
elindítottam az ifjúsági hittant. Mindszentre kerültem, nagyon aggódtam a
 hittanosokért. Biciklivel indultam hozzájuk, hogy tartsam bennük a 
lelket. Már Szegvár határán jártam, amikor megszólalt a lelkemben egy 
hang: rá kellene bízni őket a Szentlélekre. Háromszor tettem meg ezt. 
Nehéz volt, mert működött bennem a szeretet és a gondoskodó féltés. 
Utólag kiderült, hogy a szegvári fiatalok minden héten találkoztak, 
olvasták a Szentírást<em>,</em> imádkoztak, és támaszt nyújtottak egymás
 számára. Amikor nemrég, az aranymisém alkalmából elmentem Szegvárra, 
eljött az egykori hittancsoport fele, és ott folytattuk a beszélgetést, 
ahol ötven évvel ezelőtt abbahagytuk.</p>
<p>A rendszerváltozás után Grazba kerültem novíciusmagiszternek. Heten 
voltak a jelentkezők, öten maradtak a noviciátus végére, és hárman 
lettek közülük papok. Onnan Debrecenbe kerültem, s még két éven át 
folytattam a magiszteri feladatot. Utána plébános lettem, és tanítottam a
 Kossuth Lajos Tudományegyetemen krisztológiáról, önnevelésről, 
önismeretről, párkapcsolatról. Két év alatt kétszáznegyvenre nőtt a 
hallgatók száma. Oktathattam az ottani orvostudományi egyetemen is, 
ugyanilyen érdeklődés mellett.</p>
<p><strong>– Kárpátaljára 1997-ben került.</strong></p>
<p>– Igen, miután finoman fogalmazva fölmentettek a budapesti Thököly 
úti – akkor még domonkos – Rózsafüzér Királynéja-templom plébániai 
tisztsége alól. Leégett az ottani orgona, és kiderült, hogy Kádár János 
egyik volt embere gyújtotta fel, évekkel a rendszerváltozás után... 
Kárpátalján kilenc évig szolgáltam. Csodálatos évek voltak, szerteágazó 
munkát végeztünk. Az alapítványok segítségével sokat építkezhettem, 
létrehoztam három katolikus óvodát, két egyetemi kollégiumot, három 
cigány közösségi házat, s ezek mellett különböző pasztorális 
szolgálatokat.</p>
<p><strong>– Természetes, hogy a pap a megbékélés embere, de gondolom, 
hogy a kárpátaljai szép emlékekkel a lelkében különösen fájdalmasan 
érinti az Ukrajnában immár csaknem három éve dúló háború.</strong></p>
<p>– Néhány hónappal ezelőtt miséztem Ungváron, és egymás után, zokogva 
borultak a nyakamba a huszon-egynéhány éves özvegyasszonyok, akik ott 
maradtak egyedül a két-három gyermekükkel. Ez borzalmas. Azokban, akik 
hideg fejjel és lélekkel kezelik a háborút, talán megszólalna a 
lelkiismeret, ha közelről megismernék azokat az embereket, akiknek a 
hátralevő életét megnyomorítják. Nincs semmi felelősségérzet ezekben a 
döntéshozókban, ami döbbenetes.</p>
<blockquote>
<p>Talán még soha nem volt szükség annyira az imádságra, különösen a rózsafüzér-imádságára, mint napjainkban.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g143097']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&p=1&img=c_img_0657.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– Nagyon szoros a kapcsolata a MÉCS Családközösséggel és a Szeretetláng Mozgalommal.</strong></p>
<p>– Több mint húsz évvel ezelőtt, 2001-ben a kárpátaljai magyar ajkú 
papoknak lehetőségük volt arra, hogy lelkigyakorlaton vegyenek részt a 
MÉCS Családközösség szervezésében. Mivel a hetvenes-nyolcvanas években 
sok jezsuita típusú lelkigyakorlatot tartottam, megtapasztaltam a 
Gabriel Calvo (spanyol pap, a Marriage Encounter katolikus lelkiségi 
mozgalom megalapítója – <em>B. D.</em>) által megalkotott 
lelkigyakorlatok kincseit, láttam, hogyan működik a civil munkatársak 
bevonása a munkába, hallottam az élménybeszámolóikat. Ezek a lelki 
programok a válságban lévő papokat és házaspárokat gyakorló keresztények
 pozitív tanúságtételeivel segítik túllendülni a nehézségeken. Ezért 
csatlakoztam a MÉCS Családközösséghez, több mint száz alkalommal 
tartottam nekik lelkigyakorlatot. Ma már eucharisztikus és máriás típusú
 MÉCS is létezik. Kiemelt szerepe van az imádságnak és a megbocsátásnak,
 ez két olyan erő, ami elhozza a résztvevőknek a belső gyógyulást. Áldás
 ez, még a születések számára is kedvezően hat.</p>
<p>A Szeretetláng Mozgalommal kapcsolatban felidéződik bennem, hogy 
jelen voltam, amikor Erdő Péter bíboros atya 2009. június 6-án 
hivatalosan elismerte a mozgalmat az Esztergom-Budapesti 
Főegyházmegyében, a Szent István Társulat pedig megjelentette Kindelmann
 Károlyné Erzsébet <em>Szeretetláng</em> <em>lelki naplóját,</em> Kovács
 Zoltán mariológus atya briliáns, lelkileg és tudományos szempontból is 
kiváló, teológiai alapossággal megírt tanulmányával. Ez döntő 
felismerést hozott számomra. Azóta hetente húsz percet beszélek a 
Szeretetláng Mozgalomról az EWTN tévében. A rózsafüzér-imádság domonkos 
karizma. A szeretetet és a békét hordozza magában, semmi máshoz nem 
hasonlítható gyümölcsöket érlel. A megbocsátást tanítja, és azt is:</p>
<blockquote>
<p>arra vagyunk meghívva, hogy az életünket áldozatok árán is odaadjuk Jézusnak. Milyen jó lenne, ha ezt minél többen felismernék!</p>
</blockquote>
<p>Sopronban harminc, a harmincas-negyvenes éveiben járó családos férfi 
minden csütörtökön este fél kilenckor közösen imádkozza a rózsafüzért.</p>
<p><strong>– Tizenhét éve szolgál az ország nyugati szélén, Sopronban. Milyen a hitélet a hűség városában?</strong></p>
<p>– Sokan vannak a három-négygyermekes családok, keresztény szellemben 
nevelik a gyerekeiket. Amikor idekerültem, hatvanezren éltek itt, most 
több mint százezren. Hál’ Istennek sokan járnak templomba. Öt plébánia 
van, a hétvégéken körülbelül húsz misével. Majdnem mindenütt megtelnek a
 padsorok.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g143097']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=143097&v=1&p=1&img=c_img_0630.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– Sopronban tehát nem igazolódik be az általános vélemény, mely szerint a jólét eltávolít a hittől.</strong></p>
<p>– Úgy látom, hogy az itteni emberek biztonságos élete nem beképzelt, 
hanem kulturált kereszténység. Ha a másik oldalt nézem, a szegényeknek 
jó keresztényeknek kellene lenniük, hiszen a vallás komoly támaszuk 
tudna lenni. Sajnos azonban a periférián élők alig gyakorolják a 
hitüket. Az viszont új fejlemény, hogy nő a felnőttként megtérők száma a
 drogtól, alkoholtól, börtönből szabadultak körében. Örömöt találnak a 
kereszténységben, új irányt ad az életüknek. Ebben az is közrejátszik, 
hogy hét éve éjjel-nappal nyitva áll Sopronban az Örökimádás-kápolna, 
amelynek komoly kegyelmi kisugárzása van.</p>
<p><strong>– Aranymisésként hogyan gondol vissza az elmúlt ötven évre?</strong></p>
<p>– Alig hiszem el, hogy eltelt fél évszázad. Ha azonban sorra veszem, 
mennyi mindent adott nekem a Jóisten, megdöbbenek. Boldog vagyok, hogy 
pap lehetek, és azért is, hogy sok mindennel tudtam segíteni másokat. Ha
 mulasztottam valamiben, azt nagyon sajnálom, és bocsánatot kérek 
azoktól, akiket megbántottam.</p>
<blockquote>
<p>Az Úristen azonban nem változott, nem hozzám méri a kereszténységet, 
hanem nekem kell hozzámérnem magamat, és ő kijelöli számomra a további 
lépéseket, áldozatokat.</p>
</blockquote>
<p>Az ő zsenialitása határozza meg a papi szolgálatom további szakaszát is.</p>
<p><strong>Fotó: Lambert Attila</strong></p>
<p><strong><strong>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</strong></strong></p>
<p><em>Az interjú </em><em>nyomtatott változata az Új Ember 2024. november 10-i </em><em>számában<em> jelent meg.</em></em></p></div>

</div><div id="m_4923177272519399930DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid rgb(211,212,222)"><tbody><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:rgb(65,66,78);font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" style="color:rgb(68,83,234)" target="_blank">www.avg.com</a></td></tr></tbody></table><a href="#m_4923177272519399930_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>
</blockquote></div>