[Grem] Székely J.p. teljes interjú: sok kérdésről (a 'szinodalitás veszélyei' rész kiemeléssel

[Emoke Greschik]

 „Egy hanyatló nyugati kultúrában nem biztos, hogy a legfontosabb érték a
befogadó magatartás” – Székely János katolikus püspök
https://www.szabadeuropa.hu/a/egy-hanyatlo-nyugati-kulturaban-nem-biztos-hogy-a-legfontosabb-ertek-a-befogado-magatartas---szekely-janos-katolikus-puspok/32991195.html
*Interjúnkban a szombathelyi egyházmegye püspöke beszél az egyház és az
állam szoros kapcsolatáról és a Ferenc pápa támogatta szinodalitás
veszélyeiről; cáfolja az egyházi iskolák privilegizált helyzetét, és
állítja, hogy megfelelően kezelik az abúzusok ügyét. Szerinte az egyháznak
nem szabad beavatkoznia a konkrét politikai küzdelembe. Az egyháztalanodó
korban a befogadó magatartás helyett inkább bárkákat építene, „ahol az
értékeinket átmenthetjük”.*

*Még február elején kértünk interjút a magyar katolikus egyház fontos
szereplőjétől, gondolkodójától. A szombathelyi egyházmegye püspöke írásban
vállalta a válaszadást, így korlátozott lehetőségeink voltak a párbeszédre.
A válaszok végül június elején érkeztek meg, és Székely János kérte, hogy
csak a választás után publikáljuk, változatlan formában.*

*2010-hez képest az egyházi oktatási intézmények száma több mint a
duplájára nőtt. Ezek az évtized első felében az iskolai és a települési
szintű szegregációs index növekedésével jártak, mára ez a hatás gyengült.
Milyen tudatos intézkedéseket tett/tesz a katolikus egyház mint
iskolafenntartó ezért, vagyis hogy az egyházi intézmények (évezredes
hagyományuknak és az egyház alapvető funkciójának megfelelően) serkentsék a
társadalmi mobilitást, ne a középosztály vagy az elit, hanem – legalább
ugyanannyira – a rászorulók iskolái/óvodái legyenek?*

Mindenekelőtt lássunk néhány adatot! A hátrányos és a halmozottan hátrányos
gyermekek aránya vármegyénként nagy eltéréseket mutat. Amíg például
Győr-Moson-Sopron vármegyében 2,03 százalék az arányuk (az általános
iskolás gyermekeket tekintve), addig Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 41,5
százalék, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig 42,1 százalék. Országos
átlagban a tankerületi fenntartású (azaz állami) általános iskolákban a
hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek aránya 12,8 százalék, a
római katolikus egyházmegyék által fenntartott iskolákban 9,01 százalék, a
görögkatolikus egyház iskoláiban 21,45 százalék, a baptisták iskoláiban
21,70 százalék, a református iskolákban 7,30 százalék, az evangélikus
iskolákban 3,34 százalék, a szerzetesi iskolákban 3,23 százalék. Azon
iskolák aránya, ahol egyetlen hátrányos helyzetű gyermek sem tanul, a
tankerületi iskolák esetében 37,22 százalék, a katolikus egyházmegyék által
fenntartott iskolákban 48,7 százalék (vö. Asztalos György, 2024). Ezekből a
számokból az tűnik ki, hogy az eltérés az egyházi és az állami fenntartású
iskolák között a legtöbb egyház esetében nem nagy, egyes egyházak
(görögkatolikus, baptista) pedig arányosan jóval több hátrányos helyzetű
gyermeket oktatnak, mint az állami fenntartású iskolák. Egyes egyházak
(evangélikus és református) iskoláiban a kevesebb hátrányos helyzetű
gyermek részben abból adódik, hogy a magyarországi romák (akiknek a köréből
igen sok hátrányos helyzetű gyermek kerül ki) többségükben hagyományosan a
római katolikus és a görögkatolikus egyházhoz tartoztak. A szerzetesi
iskolák alacsony arányszámának oka pedig elsősorban az, hogy ezek az
iskolák többnyire az elitképzést tűzték ki célul, ami szintén egy nagyon
fontos közös nemzeti érdek.

A számokon túllépve természetesen helytelen, ha egy egyházi iskola
alapításának (vagy egyházi átvételének) legfőbb célja az, hogy egy
hátrányos helyzetű gyermekektől mentes iskolát hozzanak létre. Ilyen célú
átvételt az egyházaknak nem volna szabad kezdeményezniük, az állami
szerveknek pedig nem volna szabad engedélyezniük. Ahhoz, hogy ez az alapelv
minden család számára valóban elfogadható legyen, az szükséges, hogy
iskoláinkban a nevelés hatékonyan, nyugodt körülmények között tudjon folyni.

Mindezeken túlmenően úgy gondolom (a magyar társadalom többségével együtt),
hogy a szabad iskolaválasztás egy helyes jogelv, mégpedig azért, mert a
gyermek nevelésének joga elsősorban nem az államot, hanem a szülőt illeti
meg. A szülő döntheti el, hogy milyen nevelést szeretne a gyermeke számára.
Egyébként a 33 OECD-ország közül csak nyolc országban van szigorú, körzetes
beiskolázás, a többiben a szabad iskolaválasztás elve érvényesül
(természetesen különböző módokon).

A magyar helyzet jó kezelésének a kulcsa, úgy gondolom, elsősorban a
minőségi oktatás biztosítása a leghátrányosabb helyzetű gyermekek számára
is. Ehhez kellenek anyagi pluszforrások, kellenek elkötelezett és
tehetséges tanárok, kellenek olyan szülők, akik együttműködnek az
iskolával, akik értékelik a tudást, és őszintén támogatják gyermekük
tanulmányait.

Befejezésül a témához hadd idézzem fel a nyíregyházi Huszár telepi iskola
történetét. A Huszár (vagy régi nevén Guszev) telep Nyíregyháza erősen
szegregált városrésze, 2003-ban a lakók 85 százaléka vallotta magát
romának, a telepen ekkoriban egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező
személy sem lakott. A Huszár telepi iskolát az Esélyt a Hátrányos Helyzetű
Gyerekeknek Alapítvány nyomására a nyíregyházi önkormányzat 2007-ben
bezáratta, a 103 – többségében hátrányos helyzetű – gyereket hat kijelölt
iskolában osztotta szét. A szétosztott gyerekeket többnyire nem fogadták
szívesen a kijelölt iskolák, a gyerekek pedig nemigen bírták új iskoláik
magasabb tanulmányi követelményeit. A következő tanévben igen sokan
lemorzsolódtak (osztályt kellett ismételniük, iskolaelhagyók vagy
magántanulók lettek), főként a felsősök.

2011-ben a Huszár telepi iskolát újraalapította a görögkatolikus egyház. Az
új iskola (Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola) alapelve,
hogy nem a gyerekeket akarja az iskolához alakítani, hanem az iskolát
alakítja és teszi otthonossá a gyerekek számára. Az iskola diákjai
kiemelkedően teljesítenek a sport (atlétika, futball, ökölvívás) és a
művészetek (hangszeres zene, néptánc, képzőművészet, előadó-művészet,
modern tánc) területén. Minden gyermeket egyéni fejlesztési terv alapján
segítenek a tanulásban. A nyolcadikosok mindegyike továbbtanul, többen
gimnáziumban vagy technikumban. Vagyis ez a „szegregált” iskola integrál,
segíti a gyermekek felzárkózását, kibontakozását.

*Elismerve a görögkatolikus iskolafenntartó eredményeit, hadd egészítsem ki
azzal, hogy a cigány gyerekek kudarca az integrált iskolákban kódolva volt,
mert a nyíregyházi önkormányzat az úgynevezett hideg integrációt
valósította meg: nem biztosította azokat a módszertani/pedagógiai
pluszokat, amelyek szükségesek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek
oktatásához – és amelyeket Kocsis püspökék megadtak a telepi iskolában. *

*A református egyház vezető püspökének a kegyelmi ügyben játszott szerepe –
tudom, ez egy másik egyházat érintett, de hatásai továbbgyűrűznek –
konzervatív értelmiségieket is arra késztetett, hogy immár hangosan is
gondolkodjanak arról, milyen hatással jár egy egyház társadalmi
megítélésre, missziós szerepének megvalósíthatóságára a
kormánnyal/kormánypárttal/állammal való közeli kapcsolat, az, hogy az
újraelosztásban a sport mellett kiemelten támogatott szereplővé vált. Ön
szerint szükséges-e ezen a közelségen változtatni, és ha igen, hogyan?*

Úgy gondolom, hogy igen sok keresztény ember (és köztük sok egyházi vezető)
azért támogatja a konzervatív eszmeiségű pártokat, mert úgy gondolja, hogy
sok nagyon alapvető kérdésben – például az illegális migráció fékezése, a
család értékének hangsúlyozása, a genderideológia iskoláktól való távol
tartása stb. – ezekhez a politikai erőkhöz hasonlóan gondolkodunk.

Ez a fontos értékekben való hasonlóság természetesen nem menti fel az
egyházakat az alól a prófétai küldetés alól, hogy időről időre felemeljék a
szavukat az aktuális államhatalom igazságtalanságaival szemben, hogy
szóljanak és cselekedjenek a gyöngék, szegények, betegek, idősek, a
társadalom legsérülékenyebb rétegei érdekében.

*Mikesy András pedagógus, egy rendi gimnázium igazgatóhelyettese, az
újjáalakult Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetségének alelnöke nemrég
ezt nyilatkozta lapunknak
<https://www.szabadeuropa.hu/a/a-joisten-munkatarsa-lehetek-mikesy-andras-kereszteny-pedagogus-a-kormanykritikarol-vallasos-kozegben/32786364.html>:
„Ezt a két évet nevezhetjük a közoktatás krízisének, de szerintem sokkal
régebben kezdődött. Ami miatt most különleges, hogy elérte az elitet nevelő
iskolákat is, ezért már az értelmiséget, a sajtót is elkezdte érdekelni.”
Bár az egyházi oktatási intézmények kedvezőbb finanszírozási helyzetben
vannak az államiaknál, de az ön meglátása szerint kellene-e az egyháznak –
kiemelt partnerszerepét kihasználva – befolyásolnia a kormányzatot annak
érdekében, hogy ne maradékelven finanszírozza a közoktatást (így volt ez a
tízes évek konjunktúrájában is), hanem az ország jövőjének
kulcságazataként? Tárgyal-e önökkel az oktatásirányítás, és önök ezeken
előhoznak-e ilyen kérdéseket?*

Hadd kezdjem megint a számokkal. Bár igen sok újságíró leírta már, hogy az
állam több finanszírozást ad az egyházi iskoláknak, mint a tankerületi
iskoláknak (például HVG, 2017. május 16.; Mérce, 2019. november 12.), ettől
még ez az állítás nem lesz igaz. Az említett cikkek szerzői úgy jutnak
ezekhez az állításokhoz, hogy egyes költségoszlopokat kiemelnek (ahol az
egyházi költség – és az ehhez kapott forrás – magasabb; például *dologi*
kiadás), más oszlopokat pedig elegánsan elhagynak (például *egyéb* kiadás,
ahol az állami iskolák kiadásai – és az ezekhez kapott állami forrás –
jóval magasabbak).

Javaslok elolvasni valóban szakszerű elemzéseket, például ezt
<https://szaleziak.hu/article.php?t=az_allami_es_egyhazi_fenntartasu_iskolak_finanszirozasarol_kicsit_egyszerubben>
vagy ezt
<https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/az-allami-es-egyhazi-fenntartasu-iskolak-finanszirozasarol>.
Különösen ajánlom Asztalos Györgynek az Országút újságban megjelent kiváló
írását (2021. december 3.), aki világosan bemutatja a fentebb idézett
cikkek szelektív forráskimutatását és mindenekelőtt azt, hogy az egyházi
iskolák alapvetően ugyanannyi támogatást kapnak, mint az államiak. Az
*alapvetően* szó azért szükséges a mondatba, mert ezek a számítások igen
bonyolultak, sohasem egészen pontosak.

Az azonban igaz, hogy az egyházi iskolák mintha mégis többet tudnának
fordítani az iskolák fenntartására. Ennek oka egyrészt az, hogy az egyházi
iskolákat működtető szakmai szervezeteink sokkal kisebbek, mint a hasonló
funkciót ellátó állami szervek (Klebelsberg Központok), másrészt az egyes
egyházi iskolák gazdaságilag önállók, így jobban tudnak tervezni,
gazdálkodni, spórolni.

A pedagógusok béremelésével természetesen az egyházak is teljes mértékben
egyetértenek. Széchenyi István, a legnagyobb magyar mondta, hogy egy nemzet
ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Az oktatásra áldozni nagyon
fontos feladata minden felelős kormányzatnak. A katolikus egyház elsősorban
a szakpolitikai testületekbe (Köznevelési Érdekegyeztető Tanács,
Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, Szakképzési Innovációs Tanács,
Köznevelési Tudományos Tanács) delegált képviselőin keresztül igyekszik a
pedagógusok helyzetének javítását szolgáló intézkedéseket elérni.
[image: Sulyok Tamás köztársasági elnök (j) és felesége, Nagy Zsuzsanna a
szombathelyi püspöki palotában Székely János szombathelyi megyés püspökkel
2024. április 21-én]
Sulyok Tamás köztársasági elnök (j) és felesége, Nagy Zsuzsanna a
szombathelyi püspöki palotában Székely János szombathelyi megyés püspökkel
2024. április 21-én

*A Ferenc pápa által kiemelten kezelt szinodális út (intenzívebb társadalmi
párbeszéd a döntések előtt), úgy látszik, a magyar katolikus egyház vezetői
számára kevésbé fontos. Például a vatikáni szinóduson való alacsony szintű
képviselet is mutatja ezt. Erről is beszélt lapunknak
<https://www.szabadeuropa.hu/a/a-magyar-egyhaz-es-tarsadalom-europai-megitelese-most-az-hogy-kevesbe-befogado-csiszar-klara-katolikus-teologusprofesszor/32794227.html>
Csiszár Klára teológiaprofesszor, a szinódus egyik résztvevője. Egyetért-e
ezzel, s ha igen, miben látja az okát?*

*A szinodalitás jelszavának örve alatt sok olyan jelenség kezd teret nyerni
az egyházban* (*például a genderideológia*;* a Szentírás isteni
tekintélyének és a Katolikus Egyház Katekizmusa irányadó voltának
megkérdőjelezése*; *az evangélium hirdetésének háttérbe szorulása a
mindenkivel való párbeszéd érdekében; erkölcsi és tanbeli relativizmus és
szubjektivizmus),* *amelyek* *az egyházat* *gyengítik*, *amelyek a hiteles
kereszténységtől idegenek.* Ezért tart bizonyos távolságot ettől a szellemi
áramlattól a magyar katolikus közösség túlnyomó többsége.

*Ön többször hangsúlyozta a szegényekkel, kisemmizettekkel való
szolidaritás növelésének szükségességét az egyházban. Hogyan lehetne ezt
elérni, hogy ne jámbor óhaj maradjon?*

Az első keresztények egyik legfőbb jellemzője volt, hogy szerették egymást,
segítették a szegényeiket, egyenlő méltóságú embernek tartották a
rabszolgát is. Kereszténységünk hitelességének egyik legfőbb mértéke az,
hogy a hitünkből fakad-e szeretet, fakadnak-e tettek.

Gondolva például sajátosan cigány testvéreinkre: mennyire fontos volna,
hogy minden keresztény (és minden jóakaratú ember), ha szegény, rászoruló
család költözik a közelébe, észrevegye őket, megismerje őket, igyekezzen
segíteni tanáccsal, ügyintézéssel, barátsággal, élelemmel, egy-egy számla
kifizetésével. Ebben a közös hazában csak egymás jogait tiszteletben
tartva, egymást segítve, együtt boldogulhatunk.

Ezt próbálja tenni a Katolikus Karitász, a testvéregyházak sok-sok
kezdeményezése, a máltai szeretetszolgálat, de akár az a 95 tanoda és
közösségi ház is, amelyeket a katolikus egyház működtet hátrányos helyzetű
gyermekek délutáni tanulását, sportolását, közösségi életét segítve.

*Egyetért-e Csiszár Klára azon megállapításával, hogy „a magyar egyház és
társadalom európai megítélése most az, hogy kevésbé befogadó”? Érzi-e
szükségességét annak, hogy ennek érdekében akár a politikával szemben is
meg kellene szólalni – hiszen korábban voltak az egyház vezetőinek és egyes
papjainak is választások előtt a híveket egyértelműen politikailag is
orientáló hivatalos megszólalásai?*

Az első keresztényekre a római pogány világ gyakran azt mondta, hogy az
öröm ellenségei, mert nem jártak el a brutalitással teli cirkuszi
játékokra, nem vettek részt erkölcstelen ünnepségeken. A római
közgondolkodás nem tartotta elég befogadónak az első keresztényeket.

Egy hanyatló nyugati kultúrában nem biztos, hogy a legfontosabb érték a
befogadó magatartás. Lehet, hogy sokkal fontosabb bárkákat, élő szigeteket
építeni, ahol az értékeinket átmenthetjük.

*Ön hogyan értékeli azt a tényt, hogy két évtized alatt nagyjából a felére
apadt a hívek száma? Milyen okait látja ennek, és milyen építkezést
javasolna emiatt?*

A népszámlálás eredményeit a helyükön kell kezelni. A magyar népesség
túlnyomó többsége ma is megkeresztelteti a gyermekeit, ma is egyházi
temetést kér elhunyt szerettei számára. Ezek az adatok fontosabbak,
konkrétabbak, mint egy kérdőíven egy fakultatív kérdésre adott vagy nem
adott válasz.

Természetesen a vallástalanodás tény, elszomorító jelenség igen sok
országban. Hála istennek világszinten egyáltalán nem csökken a valláshoz
aktívan kapcsolódók aránya. Jelenleg a föld népességének kb. 84 százaléka
valamilyen formában aktívan vallásos, és ez az arány folyamatosan emelkedik
<https://www.pewresearch.org/religion/2012/12/18/global-religious-landscape-exec/>
.

A nyugati kereszténységnek megtérésre volna szüksége. Szükség lenne először
is újra belátni a hit igazságait, újra meggyőződni ezekről, visszanyerni a
kereszténység intellektuális erejét. Másodszor szükség lenne hitelesebb
keresztény életre: élő szeretetközösségekre, a szegények segítésére,
ragyogó családokra. Harmadszor szükség volna a hit erőltetés nélküli, de
mégis bátor és örömteli továbbadására.

*Látja-e ebben annak a szerepét, hogy esetleg túl közel került az egyház a
hatalomhoz? Amelynek kapcsán persze az egyházellenes társadalmi érzületet
bizonyos ellenzéki pártok meg is lovagolják.*

A vallásosság gyengülése nem magyar jelenség, ennél sokkal tágabb. Gyökerei
a felvilágosodás ideológiájáig nyúlnak vissza (nem tagadva itt a
felvilágosodás számtalan pozitív vonását).

A mindenkori polgári hatalomtól való távolságot elsősorban a kereszténység
saját identitásának megtalálása útján tudjuk elérni. Azt kell világosan
látnunk és tennünk, ami kereszténységünkből fakad, és bátran, néha prófétai
módon is kell tudnunk ezt kimondani az ateista, materialista ideológiákkal,
az erkölcsi relativizmussal és akár egy adott kormányzat
igazságtalanságaival szemben is.

*Hogyan tudná kijelölni a határokat a három
ideológia/megközelítés/szerepfelfogás között: szekuláris állam –
kereszténydemokrácia – politikai kereszténység?*

A kereszténység mindenekelőtt a vallásszabadság biztosítását kéri a
különböző államoktól. Ez jelenti azt a szabadságot, hogy a föld minden
országában mindenki szabadon gyakorolhassa, kifejezhesse a vallását.
Jelenti azt is, hogy az egyház szabadon szólhasson erkölcsi, társadalmi
kérdésekről is, így például a szegénység, a béke, a család, az élet
védelme, az ember jogai, a teremtésvédelem, a társadalmi igazságosság
kérdéseiben.

Jelenti azt is, hogy ha az egyház közfeladatot lát el (oktatási, kulturális
vagy szociális területen), erre az államtól azonos finanszírozást kapjon,
mint a hasonló tevékenységet végző állami intézmények, hiszen az egyházi
oktatásban vagy szociális ellátásban részesülők éppolyan adófizetői az
államnak, mint a többi állampolgár.

Ugyanakkor az egyháznak nem szabad a konkrét politikai küzdelembe
beavatkoznia, konkrét politikai programokról véleményt mondania, hiszen
ezek sohasem fekete-fehér valóságok, hanem esetleges, korhoz kötött
megoldások. A konkrét közéletbe a katolikus hívő mint magánszemély
kapcsolódhat be. A közéletben való részvétel, ahogyan VI. Pál pápa mondta,
az emberszolgálat egyik legnemesebb formája. Ezt a politikai tevékenységet
azonban a keresztény ember nem a kereszténység nevében, hanem saját és
politikai közössége nevében végzi.

*Megfelelőnek tartja-e a magyar katolikus egyház problémakezelését az
egyházon belüli abúzusok ügyében? Ha nem, min változtatna?*

Magyarországon eddigi tudásunk szerint arányait tekintve kevés, egyházi
személyek által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésről
tudunk. Természetesen egyetlen ilyen bűncselekmény is borzalmas, paphoz
vagy szerzeteshez méltatlan, hivatásának a szörnyű megszegése és
beszennyezése. Jézus mondta: *„Aki csak egyet is megbotránkoztat e
kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb lett volna neki, ha malomkövet
kötnének a nyakába és a tengerbe dobnák”* (Mt 18,6). A katolikus egyház
minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy ilyen
bűncselekmények ne fordulhassanak elő, akik pedig ilyen bűncselekményt
elkövettek, azokat a papság/szerzetesség soraiból kizárja. A polgári
perekben az egyház együttműködik az állami hatóságokkal. Minden
egyházmegyének és szerzetesrendnek van gyermekvédelmi szabályzata,
mindenütt biztosított a bejelentés lehetősége. Tegyünk meg mindent egy
olyan társadalomért, ahol az erkölcsi tisztaság újra érték, a médiában, a
kultúránk minden területén, az egyházi és állami intézményekben és
családjainkban is!

*Mit tart fontosabbnak: a társadalmi, kulturális változások követését (a
hit és az egyház alapvető értékeinek megtartása mellett), az alkalmazkodást
a változásokhoz (például a nem intézményes, hanem személyes vallásosság,
Isten-keresés növekedéséhez; a nők szerepe az egyházban; melegemancipáció
stb.), vagy pedig úgy gondolja, hogy az újítások a tanítást kockáztatják?*

A kereszténység lényegét tekintve nem idejétmúlt, nem is modern, hanem
örök. Ugyanúgy, mint a Pitagorasz-tétel, mint a Mozart-rekviem, mint a
család vagy a szeretet értékei. A kifejezési és megélési módok változnak,
és kell is, hogy változzanak. Nagyon fontos például a nők aktívabb
szerepének megtalálása az egyházban. (Persze talán még égetőbb és
időszerűbb az édesapák, a férfi szerepének újramegtalálása családjainkban
és a társadalomban.) Az igazi megújulás egyébként mindig az emberi
szívekben, a mélyben történik, nem külsődleges mozgalmak és aktivizmus
által. Kalkuttai Teréz anyát kérdezte egyszer egy riporter: *„Annyi rossz
van a világban, az egyházban. Ön min változtatna mindenekelőtt, minek
kellene leginkább megváltoznia?”* Teréz anya a riporter szemébe nézett,
majd ezt válaszolta: *„Hogy minek kellene megváltoznia? Magának… és nekem.”*
Az igazi megújulás elsősorban nem a formákat és külsőségeket, nem az
intézményi szintet érinti. Annál mélyebb. Bennünk kell hogy történjen.
Kerényi György <https://www.szabadeuropa.hu/author/kerenyi-gyorgy/bovuqp>

Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot
alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két
börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió
főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar
adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén.
kerenyig at rferl.org

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240618/ba941ef4/attachment.html>