[Grem] Elég az egyházi minimalizmusból

[Emoke Greschik]

 Szép, hogy megnyílt a Notre-Dame – de elég az egyházi minimalizmusból!
https://mandiner.hu/kulfold/2024/12/szep-hogy-megnyilt-a-notre-dame-de-eleg-az-egyhazi-minimalizmusbol

A Notre-Dame új oltára, a papság által viselt miseruhák és a Notre-Dame-mal
párhuzamosan felújított, úgyszintén most átadott berlini Szent
Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus (álnevén egyszerűség) újabb
kudarca. Fel kéne hagyni ezzel.

Szilvay Gergely <https://mandiner.hu/szerzo/szilvay-gergely>

Megnyílt a Notre-Dame, a párizsi Miasszonyunk-székesegyház. Ez jó hír, bár
az örömbe vegyül némi üröm is, ha az ember vet egy pillantást az új oltárra
és a papság miseruhájára, meg hozzáveszi a nemrég újranyílt berlini Szent
Hedvig-katedrálist.

Amint Gregory DiPippo írja
<https://www.newliturgicalmovement.org/2024/11/a-view-to-newly-restored-notre-dame-de.html>
az Új Liturgikus Mozgalom honlapján, a felújítás nagyrészt kiválóan
sikerült, csakhogy:

*„A YouTube-on több ilyen videó is elérhető, amelyeket könnyen megtalálhat
a ‘Notre-Dame interior’ kifejezésre keresve. Azért választottam **ezt a
francia BFMTV hírcsatornától* <https://www.youtube.com/watch?v=k6cb8X88j-4>*,
mert meglehetősen keveset mutat be a restauráció legszembetűnőbb
kudarcából, a szörnyű új liturgikus eszközökből. A modern templomi
berendezkedések egyik buta kortárs felfogása mentén a főajtó előtt
elhelyezett keresztelőkút nem annyira csúnya, mint inkább oda nem illő, és
nagyon hasonlít az új olvasópulthoz és katedrához, alapvetően csak egy
nagyon unalmas másolat az IKEA legrosszabb kínálatából, tisztán
funkcionális és mentes a szépségtől. Az új oltár és tabernákulum viszont
nem csak nincs a helyén, hanem mélységesen és sértően csúnya, akárcsak a
Töviskorona ereklye új vitrine (ebben a videóban nem látható) . Ami még
ennél is rosszabb, hogy, amint ma megtudtam egy barátomtól, az oltár,
amelyet Lustiger bíboros 1987-ben felszentelt, nem semmisült meg a
mennyezet beomlása után a tűz során, ahogyan azt széles körben
terjesztették, és az lesz a sorsa, hogy a gótika egy másik nagy alkotását,
a bourges-i katedrálist elcsúfítsa.”*

*videó:  *
https://mandiner.hu/kulfold/2024/12/szep-hogy-megnyilt-a-notre-dame-de-eleg-az-egyhazi-minimalizmusbol

Mondjuk egyetlen dolgot fel tudok hozni az új oltár védelmére: az legalább
nem asztal, így minimalizmusában is inkább az áldozat-jelleget
hangsúlyozza, nem pedig a lakoma-jelleget. De hát ez sovány vigasz. (Az új
berendezésről készült fotókat a National Catholic Registeren lehet
végignézni
<https://www.ncregister.com/blog/notre-dame-cathedral-new-interior-design-unveiled>
.)

Hozzátenném még, hogy

a párizsi érsek és a papság teljesen inadekvát, nevetséges és infantilis
hangulatú miseruhában volt képes felavatni az újjáépült templomot.

Mondjuk egyetlen dolgot fel tudok hozni az új oltár védelmére: az legalább
nem asztal, így minimalizmusában is inkább az áldozat-jelleget
hangsúlyozza, nem pedig a lakoma-jelleget. De hát ez sovány vigasz. (Az új
berendezésről készült fotókat a National Catholic Registeren lehet
végignézni
<https://www.ncregister.com/blog/notre-dame-cathedral-new-interior-design-unveiled>
.)

Hozzátenném még, hogy

a párizsi érsek és a papság teljesen inadekvát, nevetséges és infantilis
hangulatú miseruhában volt képes felavatni az újjáépült templomot.



Egy állítólag híres francia divattervező, Jean-Charles de Castelbajac pedig
korábban bejelentette
<https://aleteia.org/2024/12/05/top-french-designer-created-new-vestments-for-notre-dame?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3Hc0ABXwBcjkl0aeqgHvCXTebXqcqPBN8jCB5MxJYJBLacvRpeuqrO94k_aem_1Kp4pC5-xw1soI3rjlZoow>,
hogy külön miseruhákat tervezett a Notre-Dame számára, csak hát az sem volt
egy nagy eresztés, de a fenti kifestős-színes izénél biztos, hogy még ez is
jobb.

[image: Jean-Charles de Castelbajac miseruhája a Notre Dame számára]
Jean-Charles de Castelbajac miseruhája a Notre Dame számára
Forrás: Aleteia

Az viszont biztos, hogy ez is jobb volt, mint amiben az érsek, Laurent
Ulrich <https://en.wikipedia.org/wiki/Laurent_Ulrich> a nyitómisét
celebrálta.

Nemhiába létezett egy olyan blog pár évvel ezelőttig, hogy Bad Vestments
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/szoernyu-liturgikus-oeltoezeteket-mutat-be-bad-vestments-blog?quicktabs_1=1>
– bár az főleg az anglikán egyházra koncentrált, de időnként felbukkant
egy-egy batikolt szörnyűség katolikus részről is. A helyzet az, hogy a
modern miseruhák vadabbik része egyszerűen nevetséges, ráadásul a régi,
aranyozott miseruhákkal szemben súlya sincs. Márpedig

a miseruha komoly díszítése és fizikai súlya súlyt ad a viselőjének: azt
érzed, hogy ezt a papot komolyan kell venni, tekintélye van. A modern
startrekes és batikolt izék megaz  infantilis módon, kábé képes
gyerekkönyvek mintájára díszített miseruhák nem sugároznak komolyságot.

Én nem értem, hogy az egyszerűségnek eladott minimalizmus miért hódít az
egyházban. Az absztrakt minimalizmus nem nemes egyszerűség, hanem nemtelen
egyszerűség. A középkori és barokk építészet, de még a 19-20. századi
neostílusok is megadták a dolgok módját, részletesen kidolgozott,
antropomorf szobrokkal, képekkel, aprólékos mintázatokkal, aranyozással és
ezüstözéssel dicsérve az Urat, mindezzel jelezve, hogy Isten konkrét, Isten
személyes, Isten megtestesült, azaz az egyház nem valami elvont elvet
hirdet és tisztel, hanem egy konkrét, abszolút személyt. Eleve a személy
fogalmát a Szentháromságon elmélkedve találta fel a kereszténység (lásd:
perszonalizmus
<https://www.amazon.com/Introduction-Personalism-Juan-Manuel-Burgos/dp/0813229871>
).

A dolognak van az amúgy szépen felújított Notre-Dame-nál sokkal szörnyűbb
aktuális példája: a berlini Szent Hedvig-székesegyház. A Szent Hedvig
1747-1887 közt épült, viszont bombatalálatot kapott a második
világháborúban, és 1952-63 között modernista stílusban építették újjá. Majd
2018-2024 között revonálták, és most, november 24-én nyílt meg újra.
Sajnos, akármennyire is dicséri a német püspöki kar az eredményt, az
szörnyű és katasztrofális, kábé egy lelketlen konferenciateremhez tudnám
hasonlítani.

Ahogy Rod Dreher írja
<https://europeanconservative.com/articles/commentary/st-hedwigs-a-clean-well-lighted-place/>
az új Szent Hedvigről: *„Alig van valami láthatóan keresztény a térben. Ez
a templom esztétikailag és szimbolikusan a szent Semmi imádatára hívja a
látogatókat. Ez egy ‘tiszta, jól megvilágított hely’, Ernest Hemingway
1933-as, azonos nevű novellájának nihilista értelmében.”*
[image: Az új berlini Szent Hedvig-katedrális]
Az új berlini Szent Hedvig-katedrális
Forrás: New Liturgical Movement

Egy katedrálisnak nem az a feladata, hogy nemes egyszerűséget sugározzon,
fehér falakkal és visszafogott ledfényekkel, hanem hogy a mennyei pompát
sugározza. De igazából ez minden templomról elmondható. A katedrális csak
minősített eset.

Egykoron a katedrális, falun a templom volt a település lelki középpontja,
gyakran a földrajzi is, és azért pompázott, mert az Istennek a legszebb, a
legjobb, a legtöbb jár. A templomnak le kell nyűgöznie a belépőt.

Az egyik gyakori kifogás, amit papoktól szoktam hallani ezügyben, az az,
hogy akinek felnőtt hite van, annak nincs szüksége pompára, aranyozásra,
meg gondolom antropomorf angyal- és szentszobrokra sem. Csak egyrészt ez
nem igaz, ha komolyan vesszük a megtestesülés tanát, valamint Káin és Ábel
áldozatának történetét. Másrészt a klasszikus katolikus (és görögkatolikus
és ortodox) esztétika azért is volt olyan, amilyen, mert tudta, hogy a
híveknek bizony segítségre van szükségük, és minden érzéküket meg kell
érinteni, nem csak az agyukat.

A minimalizmus nem a felnőtt hitre apellál, hanem a racionalizmus húzdódik
meg mögötte, miszerint elég az eszünk a hithez. Márpedig nem elég, igenis
kellenek a mankók, akár aranyozás, pompa, szobrok és egyebek formájában,
hiszen az Isten imádása nem csak az agyunk, hanem egész valónk feladata.

És én nem adom a racionalista teológiát.

Egyébként meg miközben az egyház papjai azt hirdetik, hogy legyen minden
hívőnek felnőtt hite, ami szép és helyes, aközben viszont a modern, idióta
miseruhákkal, a bugyuta ábrázolásokkal és a folyamatos
fiataloschág-mániával valójában infantilizmust sugároznak. Némely
fiatalokat bevonzani hivatott gitáros ének valójában inkább taszít, mert
komoly fiatal felnőtt elneveti magát, amikor meghallja őket.

Én elhiszem, hogy minden kornak megvan a maga saját stílusa, irányzata,
csakhogy ez általában elég jól kifejezi az adott kor hozzáállását
mindenhez. Az építészek és más művészek körében divatos kortárs izmusok
pedig – szemben a felemelő romanikával, gótikával, barokkal, stb. –
funkcionalizmust és lelketlenséget tükröznek, márpedig ahhoz nem kéne az
egyháznak alkalmazkodnia.

Akkor inkább már a neostílusok. A templom és az oltár az Isten dicsőségének
hirdetése mellett a hívek lelki javát kellene, hogy szolgálja, ami előrébb
való bármilyen szakmai bizottság és zsűri nárcisztikus agymenésénél. Lehet,
hogy egy 19. századi neobarokk vagy harmincas évekbeli neogót
templomberendezés úgymond nem képvisel kiemelkedő művészeti értéket, de
attól még a lelket felemelheti és kielégítheti a szépérzékünket. A modern
minimalista alkotásokat is nyilván meg lehet érteni, de akkor is csak az
agyunkhoz szólnak. És nekem senki nem jöjjön azzal, hogy így volt az
ősegyházban meg az ókori egyházban, mert ez nem igaz, egyébként meg a
középkort sem lehet kidobni az ablakon.

Tényleg időnként elgondolkodom, hogy ha ez sokáig így marad, akkor
átigazolok a görögökhöz vagy az ortodoxokhoz, nekik még stabil a
szépérzékük. Ha pedig legközelebb „szakmai” zsűrit kér fel egy püspök egy
templom, egy oltár vagy bármi más megpályáztatására, lehet, hogy jól tenné,
ha a zsűri felét hétköznapi laikusokból nevezné ki, akik talán visszavernék
a kortárs építészek és más művészek hibbant ötleteit, és rászorítanák őket,
hogy

felejtsék el a nemes egyszerűségnek beállított nemtelen minimalizmust.

Marshall McLuhan, a huszadik század médiakutató fenegyereke, A
Gutenberg-galaxis írója konvertita katolikus volt, s a vallással
kapcsolatos írásait és beszédeit egybegyűjtő kötetből kiderül (*The Medium
and the Light*
<https://www.goodreads.com/book/show/25958.The_Medium_and_the_Light>), hogy
nem igazán szívlelte azt az egyházi megoldást, amikor a papok minden
fenntartás nélkül bevezetik a legújabb technológiákat a liturgiába meg
egyáltalán az egyház életébe, csak hogy az egyház releváns maradjon, hogy
korszerű legyen.  A liturgia és a mikrofon kapcsolatáról szóló, 1974-es
tanulmányában például azt fejtegeti, hogy a mikrofon lerombolja a latin
rítus pszichológiáját, minthogy a szent imát lecseréli pedagógiai
traktátusokra. Azóta eléggé kiderült, hogy igaza volt. Leghíresebb
megállapítása az, hogy „a médium maga az üzenet”, ami azt jelenti, hogy
gyakran az üzenethordozó maga fontosabb, mint amit közvetít, és hát az
okostelefonok és applikációk világában ez elég egyértelmű. Az okostelefon
bizgerálásának nem tudunk ellenállni, akármit is közvetítsen. Persze a
mondásra a legnemesebb példa maga az Úr Jézus, aki nemcsak üzenetet hoz,
hanem Ő maga az üzenet is (ezt így McLuhan is egyértelműen állította). De
ha a minimalista alkotásokra alkalmazzuk, akkor abból azok nem fognak jól
kijönni.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20241212/ed35522c/attachment.html>