[Grem] !!! Mindig Isten vezette aranymiséjéig sok kísértés, csábítás, nehézség ellenére és "a mustármag fává terebélyesedett".

2024. Aug. 22., Cs, 15:39:50 CEST

Kedves Lista!

Én már legalább 5x újra átelmélkedtem ( a színezésem egyébként az
alaposabb, elmélkedőbb olvasást igyekszik elősegíteni) az aranymisés Nagy
Károly atya életét.
Az egyik megjegyzése, pl. ami megragadt bennem, hogy az Úristen megrostálta
a papnövendékeket is, akikkel együtt kezdett - ő megmaradt HŰSÉGES-nek (ma
mosolygó aranymisés), sokak kiestek a rostán.
Egyébként, az interjú majdnem minden mondata elmélkedési anyag, szerintem.

Egyébként a napokban olvastam Bíró L. püspök atyától, hogy a HŰSÉG mindig
Istentől származik.

Szeretettel,
Emőke / Mőci

On Thu, Aug 22, 2024 at 2:41 PM Tamas Godolle <tamas_godolle at hotmail.com>
wrote:

> Kedvesek!
>
> Ehhez még annyit, hogy Marci öcsém papi pályáját alapvetően (s jó
> irányban!) meghatározta ugyanez a nagyszerű Károly atya, amikor ott
> szolgáltak a Havanna-lakótelepen!
>
> Tamás
> ------------------------------
> *From:* Grem <grem-bounces at turul.kgk.uni-obuda.hu> on behalf of Klára
> Hegyi <hegyiklaramnt at gmail.com>
> *Sent:* Thursday, August 22, 2024 12:32 AM
> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu <grem at turul.kgk.uni-obuda.hu>
> *Cc:* grem at turul banki. hu <grem at turul.banki.hu>
> *Subject:* Re: [Grem] !!! Mindig Isten vezette aranymiséjéig sok
> kísértés, csábítás, nehézség ellenére és "a mustármag fává terebélyesedett".
>
>
> Károly Atya Egyházunk konstruktív, lélekben is délceg alakja. A remetei
> zarándoklatra is számtalanszor biciklis hittanosokkal érkezett. Személyeden
> nem ismerem. Mélyen tisztelem agilitása, imádságos kelkülete okán. Egyházi
> közbeszéd szerint a papok létszáma rövidesen megfeleződik. Kérjük az aratás
> Urát, küldjön hasonló elkötelezett lelkeket a paoi szolgálatra. Amen. Klári
>
> Klára Hegyi <hegyiklaramnt at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. aug. 16.,
> P 13:19):
>
> Köszönöm a megosztást
>
> Emoke Greschik <greschem at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. aug. 16., P
> 10:25):
>
> Interjú az aranymisés Nagy Károllyal
> Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2024. július 16., kedd |
> 19:50
>
> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-mustarmag-mindenhol-fava-terebelyesedett-interju-az-aranymises-nagy-karollyal
>
>
> A nevén szólította, kiválasztotta a Jóisten, s a folyamatos ellenszélben is
> úgy irányította az életét, hogy végül pap lett. Ahová helyezték, ott élő
> közösség született. Nagy Károlyt 1974. június 23-án szentelték pappá
> Vácott, s idén június 22-én mutatta be aranymiséjét a budapesti
> Rózsafüzér királynéja-templomban. A plébánián beszélgettünk vele.
>
> *– Hogyan jött a gondolat, hogy pap legyen?*
>
> – Úriból származom, ott születtem. Amikor a szülőfalumban bemutattam az
> első szentmisémet, a helybéli plébános elmondta a híveknek, hogy valamikor
> réges-régen bent járt egy nagymama a plébánia irodájában a hároméves
> unokájával, és a kisfiú egyszer csak megszólalt:
>
> *Lelkiatya, emeljen föl! Miért? Meg akarom csókolni a Jézuskát. Miért
> akarod megcsókolni? Mert nagyon szeretem.*
>
> A templomban a plébános még hozzátette: hát, itt van az az unoka, *most
> mutatja be az első miséjét.*
>
> *Pici koromtól kezdve mindennap mentem misére a nagymamámmal*. *Otthon
> néha „misézgettem” a hokedlin*, a nagymamám volt a kántor. Ötéves
> koromtól nyolcadikig ministráltam, de kamaszként már eszemben sem volt,
> hogy pap legyek. Az osztálytársaimmal összebeszéltünk, hogy Budapestre
> jelentkezünk egy élelmiszeripari iskolába, fel is vettek bennünket. A
> plébános jött családlátogatásra, és katolikus gimnáziumba invitált, de
> hozzátette, ettől még nem kell papnak mennem, lehetek bármi. Én szívesen
> jártam volna az iskolába, de tartottam attól, hogy mit szólnak hozzá a
> szüleim, mert házépítésben voltunk éppen, pénz nélkül, a kollégiumot pedig
> fizetni kellett. Édesapám erre azt válaszolta: legfeljebb húsz évvel később
> lesz kész a ház, nem áll a jövőm útjába*. Mivel nagy focistának
> számítottam, rám küldték a falu legjobb játékosát, hogy győzzön meg,
> maradjak*. *Végül mégis Kecskemétre kerültem, a Piarista Gimnáziumba.* Második
> este a kollégiumban valami papi hivatással kapcsolatos megbeszélésre az
> igazgatóhoz kellett mennie annak, akinek a nevét olvasták.
>
> *Nagy Károly – hangzott el kétszer is*. Gondoltam, biztos van más is,
> akit így hívnak, hiszen én – mondtam is – nem akarok pap lenni. Végül nem
> agitáltak, de *hogy a nevemen szólítottak, megérintett.*
>
> *– Aztán mégis jelentkezett a szemináriumba.*
>
> – *Harmadikos gimnazista voltam, amikor újra felmerült bennem, hogy pap
> is lehetnék*. Amikor negyedikesként félévkor dönteni kellett a
> továbbtanulásról, utolsóként adtam le a jelentkezési lapot, mert *tanárnak
> is szívesen mentem volna. Végül azt írtam rá: hittudományi főiskola.*
>
> *Sokszor átéltem, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én
> választottalak titeket”,* *hiszen kiválasztott az Isten, és úgy
> irányította az életemet, hogy most itt vagyok.*
>
> *– Hogyan teltek a kispapévei?*
>
> – *Felvettek az egri szemináriumba. Szeptemberben huszonegyen kezdtük meg*
> a tanulmányainkat. *Októberben aztán a névsor közepéről öten behívót
> kaptunk, pedig a kispapokat addig nem vitték katonának.* *Nagyatádra
> kerültem. „Kegyhely” volt – piszok egy hely. *Tízen kispapok az
> úgynevezett sportszázadba kerültünk, ahol *többek között
> börtönviseltekkel voltunk együtt. Állandó volt a trágár beszéd, és sokszor
> hallottuk: Csuhások, sorakozó! Hajtottak minket éjjel-nappal. **Fél évig
> ki sem léphettem a laktanyából*,* pedig mások mehettek*. *Ha valaki
> betért a templomba,* amikor kimenőt kapott, *lecsukták.*
>
> *– Hogyan őrizte meg a hitét? *
>
> – Előtte kaptunk két hónap kóstolót a szemináriumból, és *egymásban is
> tartottuk a lelket*. Semmiféle vallásos irat nem lehetett nálunk, *egy
> pap barátom lapokat küldött be nekem a Szentírásból, levélben. Ezeket köröm
> nagyságúra összegyűrtem, és az őrségben olvasgattam, mert olyankor egyedül
> voltam. A katonaság alatt* megedződtem. *Megtanultam engedelmeskedni*,
> *hiszen* *abszurd és értelmetlen parancsokat osztogattak, teljes
> megalázásban volt részünk.* Amikor leszereltünk, ötből négyen
> visszamentünk a szemináriumba. Jött egy levél, rendőrtoborzó volt a
> leszerelt katonáknak. Köszöntük a meghívást, maradtunk. *Annyi csábítás,
> kísértés, útkereszteződés volt az életemben!* * Mégis ebbe az irányba
> jöttem, Isten irányított.* *A szemináriumban aztán idővel egyedül
> maradtam a katonaviseltek* *közül.* Csukott szemmel kinyitottam *a
> Bibliát. Gedeon történeté*t olvastam, ami arról szól, hogy* Isten
> megrostálta a népet. **Egyértelmű volt számomra, hogy nekem maradnom kell*
> .
>
> *– Amikor felszentelték, Izsákra került, Kecskeméttől harminc kilométerre.*
>
> – Marosi Izidor volt ott a plébános, aki később váci püspök lett. *A
> hetvenes évek vallásüldözésében egy oázis volt az a település: működött az
> iskolai hittan*, holott az igazgató ateista volt, a férje meg a
> párttitkár. *Fegyelmet tudtam tartani a gyerekek között, de mindennap
> játszottam, fociztam velük*. Jó csalinak bizonyult, hogy
>
> *izgalmas történetet olvastam nekik *az óra utolsó öt percében, majd
> kifúrta az oldalukat a kíváncsiság, hogyan fog befejeződni. Holnap elmondom…*
> Így egyre több hittanos lett.*
>
> *– Miért helyezték innen Kecskemétre?*
>
> – Amikor már három éve Izsákon voltam, *a kecskeméti nagytemplomban
> meghalt a plébános*. Ötvenezer ember tartozott oda, *Közép-Európa
> legnagyobb plébániája volt. A püspök nem akarta, hogy békepapok kerüljenek
> oda, ezért rábeszélte Izidor atyát, hogy vállalja az ottani szolgálatot, s
> ő Krisztus testének építése végett igent mondott. *Kecskeméten addig nem
> volt hitoktatás, csak két hónapos szentségi felkészítés, ezért *oda akart
> vinni káplánnak, hogy beindítsuk a hitoktatást. Két évébe telt, mire
> odakerültem, mert nem jártam **békegyűlésre*. A *kecskeméti
> Nagytemplomban aztán az egyik káplántársammal belekezdtünk a kétéves
> szentségi felkészítésbe, *pecsételtünk a gyerekek kiskönyvébe vasárnap és
> a hittanórán.
>
> *– Hogyan emlékszik vissza a Nagytemplomban töltött évekre?*
>
> – *Tizenegy évig voltam ott, s ezalatt ezer hittanossal foglalkoztunk.
> Kijártam tanyákra is. *Az egyik csoportomban nyolcvan nyolcadikos volt
> együtt, többen nem fértek be a terembe. *A szülők havonta jöttek „szülői
> értekezletre”. Észre sem vették, hogy felnőtthittanra járnak, és sokan a
> gyerekeik elsőáldozása után is maradtak. *Ötszáz temetés, ötszáz
> keresztelő és ugyanennyi esküvő volt egy évben*, előfordult, hogy
> szombaton kilenc házasságkötés követte egymást. A házasulandóknak is
> jelenléti ívet kellett vezetniük a vasárnapi szentmise-látogatásról. *Sokan
> nem voltak vallásosak, nem szívesen jöttek, mégis belőlük született meg az
> első házaskör. *Vasárnap óránként volt mise, reggel nyolckor kezdődött a
> családok miséje. Tele volt a nagytemplom a nyolcvanas években. Városföldön
> új templomot is építettünk.*
>
> *– Hogyan került azután a Havanna-lakótelepre?*
>
> – Marosi Izidor atya mondta, hogy készüljek, mert plébánosnak akar
> küldeni Bánk József püspök. Egy hét után aztán azzal állt elő: Nem neked
> kell költöznöd, hanem nekem. Akkor nevezték ki ugyanis váci püspöknek. Én
> Kecskeméten plébániai kormányzó lettem, *Marosi Izidor *pedig püspökként
> megmaradt plébánosnak, nehogy békepapot nevezzenek ki a helyére. *Egy
> szép napon aztán két helyet is felkínált, hogy válasszak. Én azt mondtam,
> ahova a püspök küld, oda megyek. Mindig ez volt az elvem. Így nevezett ki
> plébánosnak a húszezres Havanna-lakótelepre, tízemeletes házak közé. Az
> ottani plébános már nyolcvanéves volt, ötven éve ott szolgált. Nem szabott
> feltételeket a szentségek kiszolgáltatásához, én szigorú feltételrendszert
> képviseltem ott is. Éppen akkor készült el a plébániaépület, de teljesen
> üres volt, matracon aludtam. Az évek során hét rózsafüzércsoport született,
> férfiakból és fiatalokból is, családcsoportok, baba-mama csoportok
> alakultak. Tizenhét évig voltam végül a Havannán.*
>
> *– Hogyan lehetett evangelizálni a lakótelepen?*
>
> – *Szentségimádás és homokozó*. Mivel az odaérkezésemkor fejeződött be az
> építkezés, maradt egy kupac homok a plébánia udvarán.* Egy kétgyerekes
> anyuka kérdezte, bejöhetnek-e játszani a kicsikkel, mert ide nem
> piszkítanak a kutyák. Százával néztek ablakok az udvarra, így aztán más
> anyukák is bekéredzkedtek. Csináltunk egy homokozót, csúszdát, s mindennap
> telt ház lett az udvaron.*
>
> *Ha jött valaki kereszteltetni a gyerekét, mondtam neki, hogy először
> üljön be a homokozóba. *Csodálkozott, ne vicceljek már. De *a felkészülés
> ott kezdődik, a közösséggel.*
>
> Persze beszélgettem vele, adtam neki hittankönyvet is. *Amikor eljött az
> ősz, az anyukák bejöttek a plébániára, később érkezett egy óvónő, aki
> szívesen foglalkozott a gyerekeikkel. Így indult a Szent László Katolikus
> Családóvoda *története.* Nem vallásos szülők* *is jöttek a gyerekeikkel.
> Kérdeztük, miért ide hozzák őket, válaszul volt, *aki *egy szívet rajzolt*. Nem
> kényszerítettem senkit, hogy templomba járjon, mégis bekívánkoztak. *Óriási
> apostolkodási lehetőség volt a lakótelepen! Sok megtérés, házasságrendezés,
> felnőttkeresztelés, elsőáldozás, bérmálás történt.*
>
> *Ezt választottam aranymisés mottómnak: „Az Úr pedig naponta vezetett
> hozzájuk olyanokat, akik hagyták magukat megmenteni.”* *Ötven éve
> egyfolytában ezt tapasztalom*. Sosem látott emberek jöttek és jönnek,
> Isten idevezeti őket.
> *A Katolikus Karitász országos igazgatója is volt.*
>
> – A kilencvenes években esperes lettem. *Az Esztergom-Budapesti
> Főegyházmegye zsinata után hármunkat, Erdő Pétert, Blanckenstein Miklóst és
> engem püspöki helynöknek neveztek ki, hogy a zsinat határozatait életre
> váltsuk*. A püspöki konferencia titkárságáról *telefonált Veres András,
> hogy várják az igenemet, a Katolikus Karitász országos igazgatója lennék*.
> *Mondtam, hogy nem tudom vállalni*, *végül mégis kialkudtunk egy évet.
> Hét éven át maradtam aztán igazgató. Dolgos életem volt, és négy táskám
> aszerint, hogy hova kell mennem aznap: az érsekségre, a karitászba,
> esperesi vagy plébánosi szolgálatba. Ekkor voltak a nagy árvizek* *Kárpátalján,
> Erdélyben*,* a cunami* *Srí Lankán,* *ahol* *kétszázezren meghaltak,
> rengeteg volt* *az árva*, házak tűntek el a föld színéről. *Kétszer is
> jártam ott, mert országos gyűjtést rendezett a püspöki konferencia.
> Négyszázmillió forint jött össze a megsegítésükre, építettünk ebből egy kis
> falut, két kollégiumot külön fiúknak és lányoknak*. Az ünnepélyes átadón
> két angol nyelvű ünnepi beszédet mondtam, bár sosem tanultam angolul. A
> tolmács fonetikusan leírta a szöveget, és segített a kiejtésben.
>
> *– Később áthelyezték a Thököly úti templomba. Mi várta ott?*
>
> – Korábban a domonkosoké volt a templom, ami egy tűzvészben leégett, és
> tíz évig be volt zárva. *Rendbe kellett tenni az épületet, összeszedni a
> közösséget, *mert a csoportok nagy része megszűnt. *Az első Veni Sanctén
> csak három óvodás és egy középiskolás volt jelen*, *és egyetlen fiatal
> pár jött házashittanra. *Sokféle felnőttcsoport alakult aztán, akár
> spontán kezdeményezésből. *A plébánián most van bibliaóra, felnőtthittan,
> katekumencsoport, házaskör, ifjú párok köre, életigekör, nyugdíjas
> csoport… Kéthetente reggel hat órakor összejön öt-hat férfi dicsőíteni,
> alakult egy férfiakból álló Brenner János-rózsafüzércsoport, olyanok is
> vannak, akik közösen olvassák a Szentírást, az úgynevezett E csoportba
> pedig egyedül élők járnak. A covidjárvány alatt az egyik férfi kitalálta,
> hogy minden este fél kilenckor Zoomon közösen mondjunk rózsafüzért a
> betegekért. Egy papot visszaimádkoztunk az életbe*. *Azóta is imádkozunk
> minden este, különböző szándékokra. Minden hónapban megyek túrázni,
> biciklizni a kedves hívekkel, vannak közös lelkigyakorlataink.*
>
> *Egy templom, egy család” – ez a jelmondatunk, nullától százévesig bárki
> csatlakozhat hozzánk. *
>
> *– Miből merített erőt és kitartást a szolgálathoz?*
>
> *– Nagy ajándék, hogy negyedéves kispap koromban hallottam a Fokoláre
> lelkiségéről, mivel meghívták a szemináriumba Tomka Ferenc atyát, aki
> Rómában tanult. Nagyon megtetszett, ahogy a közösség együtt éli az
> evangéliumot. A kispapokkal szerettünk volna hetente egyszer közösen
> olvasni Szentírást, a rektor végül nagy nehezen beleegyezett. Néhányunkban
> fellobbant a közösség iránti vágy, együtt kirándultunk vagy mentünk a
> szegényekhez. Tomka atya „zuglelkigyakorlatokat” tartott nekünk. A lelkiség
> alapja az életige: elkezdtük élni, amit olvastunk a Bibliában, és
> megosztottuk egymással, ki hogyan teszi ezt a mindennapjaiban. Az
> évfolyamból hárman összebeszéltünk, hogy kérjük, helyezzenek minket közel
> egymáshoz. Kétszáz kilométerre, százhúsz kilométerre dobtak szét bennünket.
> Csütörtökön szabadnapot kértünk a plébánosainktól, és utaztunk
> éjjel-nappal, csak hogy találkozhassunk. Ötven éve csütörtök a közös
> napunk.*
>
> *Ma már két ága van a papi Fokolárnak, harminc fölötti létszámmal.
> Tizenvalahányan éljük az anyagi és a lelki javak közösségét*. Hétfő este
> Zoomon beszélgetünk, minden csütörtökön este találkozunk, lelkinapunk van,
> kirándulunk, és *minden nyáron tíz napot együtt nyaralunk. Ez az
> erőforrásunk. Idővel nyitottunk a többi paptestvér felé is, mert sok a
> magányos pap. Vasárnap esténként találkozókat szervezünk, rövid
> munkavacsora után közös esti dicséretet mondunk, majd megosztjuk egymással,
> hogy vagyunk.* Kieresztjük a szelepeket, és feltankolva kezdjük az új
> hetet. *Péntek reggel ketten-hárman összejövünk, elővesszük a vasárnapi
> evangéliumot, és mindenki elmondja, kinek milyen üzenet érkezett. Nem
> prédikációt „gyártunk”, de az is kikerekedhet ebből.*
>
> *– Miért hálás most elsősorban, ha visszatekint az eltelt ötven évre?*
>
> – *Azért, hogy mennyi embert vezetett ide az Isten! *
>
> Minden szolgálati helyemen azt tapasztaltam meg, amit az evangéliumban
> olvasunk, hogy *a mustármag fává terebélyesedik. Hálát adok Istennek,
> hogy az eszköze lehetek, hogy kiválasztott és használt.*
>
> Eszembe jut, hogy egyszer a katonaságtól hazamehettem két napra. A
> kapuügyeletes mindig feltartotta a kimenő katonákat, így lekéstem a
> vonatot, fél nap elúszott. Másnap megtudtam, miért alakult így: akkor
> történt Magyarország legnagyobb vasúti szerencsétlensége, negyvenhárman
> meghaltak. Isten így akart megóvni. Úgy látta jónak, hogy maradjak, mert
> még terve van velem. *Mindenben az ő szeretetét érzem. *
>
> *Fotó: Merényi Zita*
>
> *Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír*
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240822/856b2fff/attachment.html>