[Grem] Elhunyt Biagio testvér, aki Szent Ferencet követve élt a palermói szegények között

[Emoke Greschik]

 Elhunyt Biagio testvér, aki Szent Ferencet követve élt a palermói
szegények között
Kitekintő <https://www.magyarkurir.hu/kitekinto> – 2023. január 13., péntek
| 19:27
https://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-biagio-testver-aki-szent-ferencet-kovetve-elt-palermoi-szegenyek-kozott
6
Január 12-én hunyt el az az 59 éves világi misszionárius, aki 1993-ban
alapította a Remény és Szeretet Misszióját, amely több mint 600
hajléktalant és menekültet fogad be és segít tucatnyi épületében. Gazdag
családba született, de 26 éves korában mindent hátrahagyott, hogy
remeteként és zarándokként Assisi Szent Ferencet kövesse.

Biagio testvért az utóbbi hónapokban nagyon sokan kísérték szeretettel a
halál felé vezető úton, miután 2022 június végén vastagbélrákot
diagnosztizáltak nála. A Remény és Szeretet Missziójának támogatói és
Palermo szegényei Pino Vitrano atya vezetésével folyamatosan imádkoztak
kórteremmé átalakított szobájában és elkísérték az Úrral való találkozásra.
December 30-án meglátogatta Corrado Lorefice palermói érsek és Paolo Romeo
bíboros, nyugalmazott érsek is.

Biagio Conte 1963. szeptember 16-án született Palermóban, jómódú családban,
ahol a fogyasztói társadalom jólétében felnőtt nemzedékének sok fiataljára
jellemző kényelemben, gondtalanul élt. Palermo városában ugyanakkor pokoli
állapotok uralkodtak: az utcákat az emberek Riina vezette maffia által
kiontott vére áztatta, az erőszak mindenhová begyűrűzött. A nap mint nap
tapasztalható igazságtalanságok, az egzisztenciális üresség, az értékek
hiánya egyre súlyosabb lelkiismereti válságba sodorta Biagiót: magába
zárkózott, napjait a szobájában töltötte.

„Elkezdtem – írta később – keresni az igazságot, az igazi szabadságot és az
igazi békét.” És az életösztön végül felülkerekedett, 1990. május 5-én, 26
éves korában úgy döntött, hogy elszakad az anyagias világtól: „Belefáradtam
a hétköznapi életembe – mesélte később –, a szívemben éreztem, hogy mindent
és mindenkit el kell hagynom; elhagytam apám házát azzal a szándékkal, hogy
soha többé nem térek vissza Palermo városába, mert ez a város és annak
társadalma annyi fájdalmat és csalódást okozott.” Mindenét elajándékozta és
a természetbe menekült. Több mint egy évig vándorolt Szicília erdeiben és
hegyei között, remeteként élt, bogyókkal és növényekkel táplálkozott. Így
talált rá a szabadságra, az anyagi szükségletektől mentesen, megtanulta,
hogy az élet lényege nem a gazdagság birtoklása, nem a javak felhalmozása
és fogyasztása, hanem a természettel való harmónia, ami egyben kemény
küzdelem a túlélésért.

Aztán egy nap találkozott egy pásztorral, aki rábízta a nyáját és adott
neki egy kutyát. A juhok legeltetésével magányosan töltött hosszú napokon
és a csillagos éjszakákon Biagio megtanult felnézni az égre és megtanulta
keresni Istent. A pásztor fia Hermann Hesse Szent Ferenc életéről szóló
könyvét ajándékozta neki, és ez olyan volt számára, mint valami
megvilágosodás: „Egyre inkább kezdtem érezni, hogy Jézus, az igaz ember,
aki az életét adta értünk, magával visz egy olyan tapasztalat útjára, amely
később az egész életemet a feje tetejére állítja. A csendben és a
meditációban egyre szabadabbnak és békésebbnek éreztem magam, semmim nem
volt, mégis olyan volt, mintha mindenem meglenne.” Egy nap a hegyekben, a
hóban eltévedve majdnem halálra fagyott. A pásztor sietett a segítségére és
elvitte a corleonei Szent Bernát-remetelakba, ahol egy szerzetesekből álló
közösség élt ferences regula szerint. Találkozott Paolo testvérrel, aki
mesélt neki Szent Ferencről és arról, mi késztette arra, hogy
szegénységben, alázatosan és imádságban éljen.

Elhatározta, hogy gyalogosan megy el Assisibe, és útközben találkozott
csavargókkal, cigányokkal, szabadult rabokkal és mindenféle kirekesztett
emberrel. A szenvedő emberekkel való találkozás közelebb hozta hozzá Szent
Ferenc alakját: „Apránként kezdtem megérteni a missziót: életemet a
szegények közül is a legszegényebbeknek szentelni”. Assisi szegénykéjének
sírjánál arra gondolt, nem Afrikába vagy Indiába kell mennie, hanem vissza
abba a városba, ahová már nem akart visszatérni: „Jézus azt akarta, hogy a
misszió éppen Palermo utcáin szülessen meg.”

Három évvel távozása után visszatért városába, ott maradt a vasútállomáson,
a hajléktalanok között. Velük élt, segített nekik, mosdatta őket, koldult
nekik kenyeret és meleg ételt. „A testvéreimnek hívtam őket, nem éreztem
alacsonyabb rendűnek vagy másnak őket, mint bárkit. Mély tapasztalat volt,
elkezdtem segítséget kérni másoktól, még a palermói érsekségre is elmentem,
hogy felkeressem Pappalardo bíborost, aki megértette azt a fiatalembert és
úgy döntött, eljön az állomásra, hogy az állomás oszlopcsarnokai alatt a
szegény testvérekkel együtt misézzen. Felejthetetlen pillanat volt,
megerősített, és mindenekelőtt felnyitotta a város szemét a sok szegény
testvérre, akik az utcán élnek, akikre senki rá sem nézett, mintha
hulladék, szemét lennének”.

Egyre több volt a csavargó: Palermóban azokban az években a helyi
szegényekhez afrikai migránsok is csatlakoztak, és az állomás már nem volt
elég, hogy mindannyian elférjenek. Biagio elfoglalt ezért egy régi,
elhagyatott épületet, amelyet a hajléktalanok és szegények közösségének
székhelyévé alakított át. Így született meg 1993-ban a Remény és Szeretet
Missziója, „Isten mindent felforgató terve”, ahogyan Biagio testvér
nevezte. Harminc évvel megszületése után a misszió még mindig vonzza az
embereket, akik képesek gyökeresen megváltoztatni életmódjukat, hogy a
remény és szeretet misszionáriusai legyenek, hogy a nagy metropoliszok
marginalizált helyein dolgozzanak.

A következő években Biagio Conte, aki többször éhezett, böjtölt a
szegényekért egy remetebarlangban, és hosszú gyalogos zarándoklatokat tett,
hogy felrázza az általa közömbösnek nevezett társadalmat – „amely saját
bálványait építette és elvesztette értékeit” –, gyakran küzdött
egészségügyi problémákkal. Még kerekesszékbe is került évekig a megerőltető
életmódja miatt. 2014. január 16-án azonban közössége bejelentette, hogy
Biagio testvér az előző nyár óta újra járni tud, köszönhetően egy
tudományosan máig megmagyarázhatatlan gyógyulásnak, amely a lourdes-i
barlang vízében való fürdés után következett be.

A Biagio Conte által alapított misszió ma mintegy 600 embernek nyújt
segítséget tíz szicíliai központban: a befogadás addig tart, amíg a
befogadottak nem találnak saját lakhatást. A három palermói ház mindegyike
rendelkezik konyhával és étkezővel, ahol naponta háromszor ehetnek. Az
élelmiszerek nagy részét egyesületek, magánszemélyek, iskolák,
szupermarketek és élelmiszeripari vállalatok adományozzák, a friss
élelmiszereket, például a teljes értékű étkezéshez szükséges gyümölcsöket
és zöldségeket pedig vásárolják.

A misszió orvosi és jogi segítséget is nyújt, elkíséri misére vagy sétálni
a fogyatékkal élőket, tanfolyamokat szervez az írástudatlanoknak. Az
önkéntesek munkájának köszönhetően a misszió vendégei lehetőséget kapnak
arra, hogy szakmát tanuljanak, megbirkózzanak a társadalomba való
visszatéréssel és a beilleszkedéssel. Biagio testvér missziója a Palermo
legszegényebb negyedeiben élő nincstelen családokat is támogatja. Jelenleg
több mint 300 család részesül segélyben, alapvető szükségleti cikkeket
kapnak, illetve a csecsemők számára tápszert és bébiételt. Éjszakai
missziókból sincs hiány: november 1. és május 31. között minden este egy
lakókocsi járja hét önkéntessel a várost, hogy találkozzon a kirekesztett
emberekkel, meleg itallal és segítséggel kínálja őket.

* Fordította: Thullner Zsuzsanna*

*Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
<https://www.vaticannews.va/it/chiesa/news/2023-01/morto-fratel-biagio-conte-palermo-chi-era-funerali-malattia.html>*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230114/e703537b/attachment.html>