[Grem] A jezsuiták új magyarországi provinciálisa / tartományfőnöke / beszélgetés

[Emoke Greschik]

 A hála fiatalon tartja az ember szívét – Beszélgetés a jezsuiták új
magyarországi provinciálisával
Megszentelt élet <https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet> – 2023.
február 24., péntek | 17:38
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-hala-fiatalon-tartja-az-ember-szivet-beszelgetes-jezsuitak-uj-magyarorszagi-provincialisaval

Arturo Sosa SJ, a Jézus Társasága általános elöljárója András Attilát
nevezte ki a magyarországi jezsuita rendtartomány új vezetőjének. Hivatalát
február 25-én a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban 18 órakor kezdődő
szentmise keretében foglalja el. *A Szív* magazin márciusi számában interjú
olvasható majd az új provinciálissal, az alábbiakban ebből közlünk
részletet a megjelenés előtt.

Néhány hete kapta meg vezetői kinevezését, előzőleg ökonómus volt, vagyis a
rendtartomány pénzügyeit felügyelte. *A Szív* magazin alapgondolatához
kapcsolódva főleg a fiatalokról kérdezte őt Horváth Árpád SJ, de az
interjút olvasva mélyebben is megismerhetjük András Attila atyát. (…)

*– Évekig voltál Miskolcon, a gimnáziumban, illetve a plébánián. Ott, a
fiatalok között mi volt a legfontosabb számodra?*

– Az egyik, hogy a fiataloknak érzékeny a lelkük a jóra. Lenyűgözött,
amikor azt hallottam, hogy az egyéves szeretetszolgálatot, amit különben a
mi iskolánkban Holczinger Ferenc kezdett el a saját osztályával, és ami
mostanra országos szintre nőtte ki magát, sok diák folytatta a kötelezően
előírt időszakon túl is. Folytatták, mert valami fontosat tanultak meg az
életről. Valamit, ami már túlmutat az iskola padjain és az ellenőrzőn.
Meglátásom szerint ez igen komoly jele annak, hogy az iskola az életre
tanít és nevel. A szeretetszolgálatban a diákok idősekhez látogatnak el, és
bevásárolnak nekik, de előfordul olyan is, hogy „csak” beszélgetnek az
idős, magukra maradt, magányos emberekkel. Máskor gyerekeket segítenek
tanulni, olvasni, rajzolni, a kisebbekkel pedig játszanak. Egyszerűen az
idejüket adják, mindazzal együtt, amijük van.

Szent Ignác is azt mondja, hogy aki szeret, az adja, amije van. És ez elég.

Milyen csodálatos, hogy ezt a mi iskolánkban megtapasztalhatják a
fiatalok. A másik fontos dolog a fiatalokkal kapcsolatban az ima. A
kurtabérci lelkigyakorlatok, az iskolai lelkinapok, valamint a kollégiumi
esti-reggeli imák alatt tapasztaltam meg, hogy akarnak, szeretnének
imádkozni. Keresik a módját, hogy Istennel beszélgessenek, hogy
találkozzanak vele. Komolyan tudják venni a csendet, történik bennük
valami, vágynak az egyszerűre, a tisztára. Nemrég voltak Dobogókőn miskolci
diákjaink, akikre még a munkatársaink is felfigyeltek… mármint hogy
mennyire összeszedettek, figyelmesek, érzékenyek tudnak lenni. Meg is
jegyezte egyikük, hogy „ezek a fiatalok még nincsenek elrontva”. Én azt
gondolom, hogy itt nem a „még”- en van a hangsúly, hanem a „már”-on. A mi
diákjaink már megtapasztaltak és tanultak valamit az életből, és
megértettek valamit a Jóisten áradó szeretetéből.

(…)

*– A képzésben lévő jezsuita rendtagokért is felelős voltál eddigi
szolgálatod során. Általában mi nehéz egy fiatal jezsuita szerzetesnek, és
szerinted miért éri meg jezsuitának lenni?*

– A nehéz helyett talán a kihívás kifejezést használnám. Három ilyet látok
ezen a téren. Az elsővel akkor találkozunk, amikor a képzésünk során
elkerülünk különböző országokba filozófiai, teológiai vagy más
tanulmányokra. Helyt kell állni. Azért küldtek egyik vagy másik ország
egyetemére, hogy végezzük el a tanulmányainkat. Hogy haladjunk előre a
jezsuitává válás útján. Ez bizony embert próbáló feladat. Letesszük büszke
magyar énünket, és a tanulmányokra figyelünk, de olyannyira, hogy szinte
másra már se idő, se energia nem marad. Ám az, hogy valaki halad-e a
szerzetesi élet útján, nem csak diplomák megszerzését, főiskolák és
egyetemek befejezését jelenti. Másnak is meg kell születnie közben. És hát
amit az előbb mondtam a fiatalokról, az ránk is igaz, hatványozottan. Az
európai kultúrában képződtünk, alakultunk, saját egyéniségünk formálódott.
Jót tett nekünk, hogy így történt, de közben az egónk is óhatatlanul
megnövekedett, Weöres Sándor képével élve: óriásnak kezdtük érezni magunkat
a törpék között. Azt látom ebben feladatnak, hogy ennek tudatában tudjunk
maradni, és ne váljon természetessé az ego öncélú csiszolása azért, mert ez
az elfogadott a társadalomban.

A második kihívás szerintem akkor jelentkezik, amikor visszajövünk a saját
kultúránkba, és helyt kell állni valamilyen feladatban. Ám először vissza
kell találnunk valahogyan abba, amit hátrahagytunk. És ez nem könnyű, mert
sokat változtunk, és a hátrahagyott világ is alakult és formálódott közben.
Hazatérve a sok értékes, frissen megszerzett tudással, telve fiatalos
lendülettel, tenni akarással, jobbítási, újítási szándékkal meg vagyunk
győződve arról, hogy tudjuk, mit és hogyan kéne tenni. Ez persze egyrészről
nagyon is jó, szükség van a fiatalság lendületes energiájára. De közben nem
szabad elfelejtenünk feltenni a kérdést: hogy azoknak, akikhez küldtek,
vajon mire is volna szükségük? És bizony sokszor nehéz ilyenkor a saját,
akár jogos meggyőződéseinket elengedni, és csak figyelni, észlelni a
környezetet és a közösséget, ahova kerültünk. És ezzel eljutottunk a
harmadik kihíváshoz, hogy az alázatot nem lehet iskolában tanítani. Az
alázatot tanuljuk. Napról napra, helyzetről helyzetre, élethossziglan. De
nemcsak mi, hanem minden ember.

És hogy miért éri meg jezsuitának lenni? Egy novíciustársamat idézve:
jezsuitának lenni annyi, mint elindulni egy úton a sallangmentes
Krisztus-követésre. Ez megéri.

(…)

*– Ha valaki felajánlja, hogy imádkozik érted, konkrétabban mit kérnél
tőle, miben számítasz nagyon a Jóisten segítségére?*

– Tartsa meg bennem a jókedvet és a humorérzéket, ami átsegít a nehezebb
pillanatokon. Ne felejtsem el soha, hogy az alázatot napról napra,
helyzetről helyzetre, élethosszig kell tanulni.

(…)

*– Te hogyan igyekszel megőrizni a szíved fiatalnak?*

– Minden este hálát adok valamiért, amit kaptam a nap folyamán Istentől. A
hála segít, hogy észrevegyem a napi események sokaságában megmutatkozó
ajándékokat.

Ha hálás tudok lenni valamiért, akkor az másképpen lesz az enyém, vagy
mondhatnám úgy is, hogy akkor lesz igazán az enyém.

A hála fiatalon tartja az ember szívét.

(...)

*A beiktatási szertartás IDE KATTINTVA
<https://www.youtube.com/watch?v=xG9gtaN00Oc> online is követhető.*

*Az interjú teljes terjedelmében *A Szív
<https://jezsuitakiado.hu/termek/a-sziv-jezsuita-magazin-2023-marcius/>*
jezsuita magazin 2023 márciusi számában
<https://jezsuitakiado.hu/termek/a-sziv-jezsuita-magazin-2023-marcius/>
olvasható.*

*Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya*

*Szerző: Horváth Árpád SJ*

*Fotó: Pásztor Péter*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230224/0f92e791/attachment.html>