<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">A hála fiatalon tartja az ember szívét – Beszélgetés a jezsuiták új magyarországi provinciálisával</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet">Megszentelt élet</a> – 2023. február 24., péntek | 17:38<div class="gmail-ikonok"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-hala-fiatalon-tartja-az-ember-szivet-beszelgetes-jezsuitak-uj-magyarorszagi-provincialisaval">https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-hala-fiatalon-tartja-az-ember-szivet-beszelgetes-jezsuitak-uj-magyarorszagi-provincialisaval</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g128730']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=128730&v=0&img=c_jezs.jpg" style="margin-right: 0px;" width="708" height="370"><span class="gmail-galcount" title="2 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"></span></a><br></div><div class="gmail-kozepre">Arturo
Sosa SJ, a Jézus Társasága általános elöljárója András Attilát nevezte
ki a magyarországi jezsuita rendtartomány új vezetőjének. Hivatalát
február 25-én a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban 18 órakor
kezdődő szentmise keretében foglalja el. <i>A Szív</i> magazin márciusi
számában interjú olvasható majd az új provinciálissal, az alábbiakban
ebből közlünk részletet a megjelenés előtt.</div><div class="gmail-contentsav"><p>Néhány hete kapta meg vezetői kinevezését, előzőleg ökonómus volt, vagyis a rendtartomány pénzügyeit felügyelte. <em>A Szív</em>
magazin alapgondolatához kapcsolódva főleg a fiatalokról kérdezte őt
Horváth Árpád SJ, de az interjút olvasva mélyebben is megismerhetjük
András Attila atyát. (…)</p>
<p><strong>– Évekig voltál Miskolcon, a gimnáziumban, illetve a plébánián. Ott, a fiatalok között mi volt a legfontosabb számodra?</strong></p>
<p>– Az egyik, hogy a fiataloknak érzékeny a lelkük a jóra. Lenyűgözött,
amikor azt hallottam, hogy az egyéves szeretetszolgálatot, amit
különben a mi iskolánkban Holczinger Ferenc kezdett el a saját
osztályával, és ami mostanra országos szintre nőtte ki magát, sok diák
folytatta a kötelezően előírt időszakon túl is. Folytatták, mert valami
fontosat tanultak meg az életről. Valamit, ami már túlmutat az iskola
padjain és az ellenőrzőn. Meglátásom szerint ez igen komoly jele annak,
hogy az iskola az életre tanít és nevel. A szeretetszolgálatban a diákok
idősekhez látogatnak el, és bevásárolnak nekik, de előfordul olyan is,
hogy „csak” beszélgetnek az idős, magukra maradt, magányos emberekkel.
Máskor gyerekeket segítenek tanulni, olvasni, rajzolni, a kisebbekkel
pedig játszanak. Egyszerűen az idejüket adják, mindazzal együtt, amijük
van.</p>
<blockquote>
<p>Szent Ignác is azt mondja, hogy aki szeret, az adja, amije van. És ez elég.</p>
</blockquote>
<p>Milyen csodálatos, hogy ezt a mi iskolánkban megtapasztalhatják a
fiatalok. A másik fontos dolog a fiatalokkal kapcsolatban az ima. A
kurtabérci lelkigyakorlatok, az iskolai lelkinapok, valamint a
kollégiumi esti-reggeli imák alatt tapasztaltam meg, hogy akarnak,
szeretnének imádkozni. Keresik a módját, hogy Istennel beszélgessenek,
hogy találkozzanak vele. Komolyan tudják venni a csendet, történik
bennük valami, vágynak az egyszerűre, a tisztára. Nemrég voltak
Dobogókőn miskolci diákjaink, akikre még a munkatársaink is
felfigyeltek… mármint hogy mennyire összeszedettek, figyelmesek,
érzékenyek tudnak lenni. Meg is jegyezte egyikük, hogy „ezek a fiatalok
még nincsenek elrontva”. Én azt gondolom, hogy itt nem a „még”- en van a
hangsúly, hanem a „már”-on. A mi diákjaink már megtapasztaltak és
tanultak valamit az életből, és megértettek valamit a Jóisten áradó
szeretetéből.</p>
<p>(…)</p>
<p><strong>– A képzésben lévő jezsuita rendtagokért is felelős voltál
eddigi szolgálatod során. Általában mi nehéz egy fiatal jezsuita
szerzetesnek, és szerinted miért éri meg jezsuitának lenni?</strong></p>
<p>– A nehéz helyett talán a kihívás kifejezést használnám. Három ilyet
látok ezen a téren. Az elsővel akkor találkozunk, amikor a képzésünk
során elkerülünk különböző országokba filozófiai, teológiai vagy más
tanulmányokra. Helyt kell állni. Azért küldtek egyik vagy másik ország
egyetemére, hogy végezzük el a tanulmányainkat. Hogy haladjunk előre a
jezsuitává válás útján. Ez bizony embert próbáló feladat. Letesszük
büszke magyar énünket, és a tanulmányokra figyelünk, de olyannyira, hogy
szinte másra már se idő, se energia nem marad. Ám az, hogy valaki
halad-e a szerzetesi élet útján, nem csak diplomák megszerzését,
főiskolák és egyetemek befejezését jelenti. Másnak is meg kell születnie
közben. És hát amit az előbb mondtam a fiatalokról, az ránk is igaz,
hatványozottan. Az európai kultúrában képződtünk, alakultunk, saját
egyéniségünk formálódott. Jót tett nekünk, hogy így történt, de közben
az egónk is óhatatlanul megnövekedett, Weöres Sándor képével élve:
óriásnak kezdtük érezni magunkat a törpék között. Azt látom ebben
feladatnak, hogy ennek tudatában tudjunk maradni, és ne váljon
természetessé az ego öncélú csiszolása azért, mert ez az elfogadott a
társadalomban.</p>
<p></p>
<p>A második kihívás szerintem akkor jelentkezik, amikor visszajövünk a
saját kultúránkba, és helyt kell állni valamilyen feladatban. Ám először
vissza kell találnunk valahogyan abba, amit hátrahagytunk. És ez nem
könnyű, mert sokat változtunk, és a hátrahagyott világ is alakult és
formálódott közben. Hazatérve a sok értékes, frissen megszerzett
tudással, telve fiatalos lendülettel, tenni akarással, jobbítási,
újítási szándékkal meg vagyunk győződve arról, hogy tudjuk, mit és
hogyan kéne tenni. Ez persze egyrészről nagyon is jó, szükség van a
fiatalság lendületes energiájára. De közben nem szabad elfelejtenünk
feltenni a kérdést: hogy azoknak, akikhez küldtek, vajon mire is volna
szükségük? És bizony sokszor nehéz ilyenkor a saját, akár jogos
meggyőződéseinket elengedni, és csak figyelni, észlelni a környezetet és
a közösséget, ahova kerültünk. És ezzel eljutottunk a harmadik
kihíváshoz, hogy az alázatot nem lehet iskolában tanítani. Az alázatot
tanuljuk. Napról napra, helyzetről helyzetre, élethossziglan. De nemcsak
mi, hanem minden ember.</p>
<blockquote>
<p>És hogy miért éri meg jezsuitának lenni? Egy novíciustársamat idézve:
jezsuitának lenni annyi, mint elindulni egy úton a sallangmentes
Krisztus-követésre. Ez megéri. </p>
</blockquote>
<p>(…)</p>
<p><strong>– Ha valaki felajánlja, hogy imádkozik érted, konkrétabban mit kérnél tőle, miben számítasz nagyon a Jóisten segítségére?</strong></p>
<p>– Tartsa meg bennem a jókedvet és a humorérzéket, ami átsegít a
nehezebb pillanatokon. Ne felejtsem el soha, hogy az alázatot napról
napra, helyzetről helyzetre, élethosszig kell tanulni. </p>
<p>(…)</p>
<p><strong>– Te hogyan igyekszel megőrizni a szíved fiatalnak?</strong></p>
<p>– Minden este hálát adok valamiért, amit kaptam a nap folyamán
Istentől. A hála segít, hogy észrevegyem a napi események sokaságában
megmutatkozó ajándékokat.</p>
<blockquote>
<p>Ha hálás tudok lenni valamiért, akkor az másképpen lesz az enyém, vagy mondhatnám úgy is, hogy akkor lesz igazán az enyém.</p>
</blockquote>
<p>A hála fiatalon tartja az ember szívét.</p>
<p>(...)</p>
<p><em>A beiktatási szertartás <a href="https://www.youtube.com/watch?v=xG9gtaN00Oc" target="_blank">IDE KATTINTVA</a> online is követhető.</em></p>
<p><em>Az interjú teljes terjedelmében </em><a href="https://jezsuitakiado.hu/termek/a-sziv-jezsuita-magazin-2023-marcius/" target="_blank">A Szív</a><em><a href="https://jezsuitakiado.hu/termek/a-sziv-jezsuita-magazin-2023-marcius/" target="_blank"> jezsuita magazin 2023 márciusi számában</a> olvasható.</em></p>
<p><strong>Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya</strong></p>
<p><strong>Szerző: Horváth Árpád SJ</strong></p>
<p><strong>Fotó: Pásztor Péter</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>
</div>