[Grem] Orosz történelemtankönyvek kapcsán
Levente Vihar
lvihar at gmail.com
2023. Aug. 30., Sze, 15:59:15 CEST
No igen, Putyin azt mondja, amit 56-ban az oroszok.
Lásd a beidézett hosszú memoárt is.
ÜdvözletteL.
Reinisch Egon <reinisch at t-online.hu> ezt írta (időpont: 2023. aug. 30.,
Sze, 15:47):
> 56-t is magyar fasiszták csinálták Putyin szerint .
>
>
> https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/
> ----- Eredeti üzenet -----
> From: KEA
> Sent: Tuesday, August 29, 2023 8:44 AM
> To: GREM
> Subject: [Grem] Orosz történelemtankönyvek kapcsán
>
> Kedves Levtársak!
>
> Belefutottam Kohán Mátyás cikkébe a Mandineren:
>
> https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta
>
> ...és hézagos emlékezetem kereke megindult. Emlékszem, olvastam egyszer
> nagyon
> régen, még az ősidőkben valakinek a visszaemlékezésében, hogy az ötvenhatos
> forradalom előtt figyelmeztette egy "szovjet" kollégája, hogy vigyázzon,
> mert
> változások lesznek, és nehogy "elgaloppírozza magát". Épp meg akartam
> kérdezni a
> lista (hivatásos és amatőr) történészeit erről, aztán gondoltam, hogy egy
> guglizást megér. Megért, itt van alább...
>
>
> === === ===
>
> Ötszáz gramm prágai sonka
> — A magyar 56 háttere —
>
>
> Hunnia, 1994.10.25. -- Dr. Tamáska Lóránd
> http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm
>
>
> A memoár befejezetlen. Legalábbis dr. Tamáska Lóránd ennyit küldött el a
> Hunnia
> részére Aachenből. Utána pedig rövidesen meghalt.
>
> Van-e összefüggés a két esemény között, nem tudjuk. Az viszont bizonyos,
> hogy a
> kézirat szerkesztőségünkből hónapokra eltűnt, hiába forgattunk föl érte
> mindent
> – nemrégiben viszont szemünkbe tűnt, nem is elrejtve...
>
> Közreadjuk, mert alapvetően fontos kordokumentumnak tartjuk. Lényeges
> hozzájárulás az 56-os forradalom, Magyarország 1945 utáni helyzete – de
> általában a történelem jobb megértéséhez.
>
>
>
>
>
> I.
>
> 1. Bill Lomaxot én nem tartom illetékesnek abban, hogy az 1956-os
> eseményeknek
> „legjobb ismerője és magyarázója” legyen.
>
> Könyve számos helyéből kitűnik, hogy baloldali, marxista beállítottságú,
> és
> mint
> ilyen, természetszerűleg nyíltan vagy nem nyíltan, de arra törekszik, hogy
> „megmagyarázza a bizonyítványt” – hasonlóan, mint a „Lukács-iskola” tagjai,
> hívei (Fehér Ferenc, HeIler Ágnes stb.) –, hogy hogyan érthető az meg,
> hogy
> a
> „megvalósult szocializmusban, ahol a munkásosztály van hatalmon” és így a
> politikai és gazdasági államberendezés marxista elvekre, vagyis a
> „tudományok
> tudományára” van alapozva – ott a munkásosztály lázad fel a marxista
> rendszer ellen.
>
> Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Lomax nem magyar, így nem ismeri
> személyes megtapasztalások által az 1956-os – ill. azelőtti – magyarországi
> állapotokat. Nem volt – hogy a marxizmus mellett maradjak – a történetek
> megértéséhez elengedhetetlenül szükséges „osztály-élménye”. Nem is
> lehetett,
> mert 1956-ban 12 éves volt és még azt sem tudta, merre van Magyarország.
> Disszertációját és könyvét jóval később, másoktól hallott „ismeretek”
> alapján
> írta meg. Kik voltak a „tájékoztatói”? Nem tudom, de gyanítható, mert
> egyeseknek
> az a megállapítása, hogy a „szocialista” Lomaxot nem tévesztette meg a
> magyar
> emigráció azon túlzott propagandája, miszerint a „forradalmat” az írók
> (Méray,
> Aczél stb.) "lázadása" indította el. Lomax fordítva ítéli meg a helyzetet:
> elsődleges volt a nép mozgalma és az írók, az értelmiség csak másodlagosan
> csatlakozott hozzá. Lomaxnak ez a megállapítása teljesen helytelen és
> világosan
> mutatja, hogy ő „marxista történész”, vagyis nem történész, hanem
> „ideológus”,
> aki nem arra törekszik, hogy történelmi eseményeket objektíve kiértékeljen
> és
> ismertessen, hanem arra, hogy a történelmi tények félremagyarázásával
> hogyan
> lehet Marxnak valamelyik téves tételét igazolni. Minden alapot nélkülöznek
> az
> olyan kijelentések, hogy „Nincs senki, nemcsak nyugaton, de Magyarországon
> sem,
> aki többet tett volna a forradalom igaz történetének ... megismeréséért.”
> Ennek
> a mondatnak majd minden szava valótlan, mert Lomax nem tárta fel igaz
> történetét
> egy nem létező forradalomnak.
>
> 1956 októberében ugyanis – valójában – nem volt népfelkelés, sem
> forradalom
> vagy
> ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a párt által már 1955-ben
> kitervelt,
> később megszervezett és 1956 október 23-án céltudatosan „kirobbantott”
> puccs,
> egy államcsíny, melynek azt kellett szolgálni, hogy az országot 15 éve
> megszállva tartó, gyarmati módra kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen
> kivonulnia és azt követő „öt perc múlva” (Marosán György kijelentése a KB
> egyik
> ülésén) ne kelljen a szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak,
> politikai
> rendszernek összeomlani. De mindezekről később.
>
> 2. Nem tetszik nekem a „bizonyítványt magyarázók” között Gosztonyi Péter
> sem.
> Én ővele 1956-ról személyesen egyszer beszélgettem, akkor is röviden, és
> benyomásaim nem éppen a legjobbak voltak. Nyugati katonai szakértők nem
> sokra
> értékelik és úgy tudják, hogy 1956 okt. 23-án a Kilián-laktanyában mint
> GH-s
> tiszt teljesített szolgálatot, laktanya-ügyeletes volt és lövetett a
> Corvin-közi
> „ellenforradalmi alvilági csőcselékre”. De hát az vesse rá az első követ,
> aki
> nem tévedett életében, nem változtatta véleményét.
>
> 3. Fejtő Ferencet ugyan nem tartom „marxista történésznek”, de legutolsó
> könyve: „Rekviem...” egynéhány téves adata alapján kételyeim támadtak
> adatközléseinek megbízhatóságát illetően.
>
> Lehet, hogy amit leírok, kicsinyeskedésnek tűnik, de én mindig ahhoz a
> bölcs
> megállapításhoz tartottam magamat: „Kicsiny dolgokban mutatkozik az Úristen
> nagysága”, amit természettudományos szemlélettel úgy formulázok át, hogy a
> természet nagyobb csodája az, hogy egy hangya gombostűfej nagyságú fejében
> mennyi intelligencia van, mint az, hogy az 5473g. súlyú agyvelővel
> rendelkező
> elefántból „betanított erdei munkást” lehet képezni.
>
> Ezért számomra a kutató történészt az apró részletek pontos ismerete
> jelenti.
> Ezért nem tudom megérteni, de megbocsátani sem azt a tévedést, amit Fejtő
> könyvének 243. oldalán ír: „...férjhez megy egy híres vegyészhez,
> Zuckerkandl
> Emilhez” ... Z. E soha nem volt vegyész, hanem orvos, az anatómia
> professzora a
> bécsi egyetemen és ráadásul még magyar, mert Győr-ben született 1849-ben.
> Ugyancsak Győrben született 1861-ben fivére, Ottó, aki az urológia tanára
> volt,
> ugyancsak a bécsi egyetemen. A magyar Fejtő Ferencnek igazán illene tudnia
> ezt a
> „kis magyar történetet”. Zuckerkandl Emil felesége révén — Szepes Berta —
> ismeretségben volt Rudolf trónörökössel, aki az íróasztalán álló emberi
> koponyát
> Z. E.-től kapta.
>
> És mindjárt Z. E. után, ugyancsak a 243. oldalon III. Frigyes császárral
> kapcsolatosan azt írja „de alig hat hónappal trónra kerülése után meghal”.
> A
> valóságnak megfelelően három hónapot, helyesebben 99 napot kellett volna
> írnia
> és ezért van az, hogy III. Frigyes a német szakirodalomban, de még a
> köztudatban
> is, mint a 99 napos császár ismert.
>
>
>
> II.
>
>
>
> Most valamit magamról, mert szükségesek a továbbiak jobb megértéséhez:
> 1940-től
> 1958-ig dolgoztam a IX. ker. Üllői út 93. szám alatti egyetemi törvényszéki
> orvostani intézetben, végigmenve a szokásos egyetemi „szamárlétrán”:
> gyakornok,
> tanársegéd, adjunktus, megbízott intézetvezető. 1944 október 17-én lettem a
> budapesti Rendőr-főkapitányság „kültelki” (vagyis a 22 előváros)
> rendőrboncnoka.
> 1945 tavaszán Buda-pest, később „Nagy-Budapest” rendőrboncnoka és a
> Pestvidéki
> Törvényszék (Fő u. 40.), tehát Pest vm., orvosszakértője. 1958
> augusztus—1961
> július között a pécsi egyetem törv. orvostani intézetének tanszékvezető
> docense.
> 1961 dec. 1-jétől élek Németországban, itt is nyugdíjba vonulásomig (1993
> dec.
> 1.) tudományos főmunkatárs egyetemi intézetekben, törvényszéki
> orvosszakértő.
> Ezen hosszú idő alatt is foglalkozásom természete miatt sok olyan dolgot,
> eseményt éltem, tudtam meg, melyek vagy teljességükben nem ismeretesek,
> vagy
> a
> valóságnak nem megfelelően vannak dokumentálva.
>
> Tanítómesterem Orsós Ferenc professzor volt, akiről a Tudományos Akadémia
> kiadásában megjelenő Életrajzi Lexikonban még ma is az olvasható, hogy a
> katyni
> ügyben a németek felkérésére hamis orvosszakértői véleményt adott, ezért a
> nürnbergi perben nemzetközi háborús bűnösnek minősítették, és mint ilyet
> 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia kizárta soraiból. Így „bizonyít” az
> írásos
> dokumentum, holott 1991 tavaszán, nagy vonakodás után — korábban még
> tagadta —
> Gorbacsov beismerte, hogy a katyni bűn-cselekmény Sztálin számlájára
> írandó.
> Ez
> azonban azt is jelenti, hogyha nincs gorbacsovi beismerés, akkor Katyn
> mindvégig
> a németeket terheli.
>
> Én azonban már 1956 májusában Moszkvában aútentikus orosz személy szájából
> hallottam, hogy a katyni „piszkos munkát” a KGB végezte. Ezt nekem AVDEJEV
> orosz
> orvostábornok, a Vörös Hadsereg törv. orv. szolgálatának vezetője mondotta
> hivatali szobájában: Úgy gondolom, mert a törvényszéki orvostan mellett
> szabad
> időmben mindig történelmi tanulmányokkal foglalkoztam, hogy ilyen és
> hasonló
> ismereteimet meg kel örökítenem az utókor számára.
>
> „Bevezetésül” az 1956-os eseményekhez egy másik példát is említhetek.
>
> A magyar Nemzet 1991 október 28-i számában az áll, hogy leleplezték a
> kivégzett
> Dudás József emléktábláját a Frankel Leo utcában. Sem a hír, sem az
> emléktábla
> felírása nem felel meg a valóságnak, mert őt 1957 január 21-én nem
> végezhették
> ki, mert már jan. 19-én, egy szombat délelőttjén Szalma József AVH-s őrnagy
> agyonverte a Gyorskocsi utcában. Ekkor hívta a Gyorskocsi utca a BM bűnügyi
> laboratóriumában dolgozó dr. Földes Vilmos rendőrőrnagyot a „kihallgatás”
> közben
> hirtelen meghalt Dudás halottkémlelésére. Dr. Földes azonban nem volt
> található,
> mert én aznap délelőtt kiküldtem boncolni egy Gödöllő melletti faluba. Így
> a
> halottkémlést dr. Fáber Viktor honv. orvosalezredes, a Honvéd Központi
> Kórház
> (Róbert Károly krt. 44. sz.) kórbonctani osztályának vezetője végezte és
> állított ki halott-vizsgálati leletet „hirtelen szívhalál" diagnózissal.
> Ezért
> mondom, hogy Dudást nem végezték ki, mert halottat nem lehet kivégezni,
> legfeljebb holttestét „szemtanúk” félrevezetése céljából felakasztani.
>
> Dudás aktája megvan vagy a Hadtörténeti Intézetben, vagy az Újabbkori
> Magyar
> Levéltárban. Úgy tudom, hogy az aktában nem található a minden kivégzésről
> készítendő ügyészi jegyzőkönyv.
>
> Ez a kiragadott két példa már mutatja, hogy mennyi „gyónnivalóm” van a
> történészek számára, melyeket nem vihetek magammal a sírba. Meg kell tehát
> írnom
> - és még időben - visszaemlékezéseimet, amelyben az 1956-os eseményeknek is
> sorra kell kerülni. A munka megírása azonban valószínűleg sok időt fog
> igényelni.
>
> Ezért most az 1955-tel, 1956-tal kapcsolatban egy „előzetes” rövid közlés:
>
> Ott kell kezdenem, hogy 1955 januárjában megismertem BALJAKIN orosz
> orvosalezredest, aki az ausztriai szovjet megszálló csapatok
> főhadiszállásán, a
> Baden bei Wienben, az ott működő katonai bíróságnál teljesített törv:
> orvosi
> szolgálatot. Törzsbeosztása az AVDEJEV tábornok vezette katonai törv.
> orvostani
> intézetben volt. (Moszkva, Honvédelmi Minisztérium). Egy Kecskeméten
> öngyilkosságot elkövetett orosz főhadnagyot exhumáltam és adtam
> „felülvéleményt”
> az ügyben, melyet az ÁVH, hatásköri illetékességét durván megsértve,
> „megkavart”
> és kereste az „aljas gyilkost” Kecskemét lakosai között. BALJAKIN mint
> megfigyelő vett részt a boncoláson és így alakult ki közöttünk jó
> kollegialitás,
> ill. barátság. A véralkohol-vizsgálatokról írt egy monográfiát és ezért a
> hétvégeken többször jött Bécsből Pestre, hogy intézetünk könyvtárában a
> témájához tartozó nyugati, főleg német irodalmat tanulmányozza, fotózza.
>
> 1955 őszén Bécsből felhívott telefonon, hogy a semlegességi szerződés
> megkötése
> következtében a főhadiszállás elhagyja Baden bei Wient és a közeli napokban
> Budapesten halad keresztül a tiszti szerelvény. Déltájban lesznek a Keleti
> pályaudvaron, kétórás ebédszünetet tartanak, okvetlen menjek ki hozzá, mert
> nagyon fontos dolgot akar velem közölni. Kimentem. Két órát beszélgettünk,
> sétáltunk a peronon és én — őszintén szólva — el is feledtem megkérdezni,
> miért
> is hívott, gondoltam, el akar búcsúzkodni tőlem, mert valószínűleg soha
> többet
> nem fogunk találkozni. Amikor azonban jelzést adtak kürtszóval, hogy a
> pihenő
> lejárt, a tisztek és családtagjaik (Baljakin felesége, Jelena is ott volt)
> beszálltak a vagonba, a szerelvény már lassan mozgásba kezdett, Baljakin a
> vagon
> lépcsőjén állva a fülemhez hajolt és majdnem szó szerint a következőket
> mondotta:
>
> „Kolléga úr jól tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát és annak
> az
> lesz a következménye, hogy Magyarországon lesznek bizonyos változások. Ne
> higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, nehogy elgaloppírozza magát,
> mert
> annak később igen hátrányos következményei lehetnek.”
>
> Akkor nem értettem meg, hogy tulajdonképpen mire is céloz, mit akar
> mondani.
>
> 1956 májusában szervezett a szakszervezeti központ egy „kirándulást"
> Kijevbe,
> Leningrádba, Moszkvába. Véletlenül tudtam meg és az Orvosszakszervezet
> révén
> sikerült bejutnom a csoportba. Mivel ismertem Baljakin moszkvai címét,
> azonnal
> levélben értesítettem érkezésemről. Csodálatomra a levelet meg is kapta és
> megérkezésünket követő reggel már várt a szálloda előcsarnokában. A
> moszkvai
> pár
> napi tartózkodásunkat majd mindig Baljakin társaságában töltöttem, teljesen
> elszakadva a csoporttól és nem vettem részt a hivatalos programban: képtár,
> múzeum, kolhozlátogatás. Mindezekkel ellentétben én — így jelentette a
> pesti
> illetékeseknek Rózsa elvtárs IBUSZ „kísérő” (valójában ÁVH-s főhadnagy) —
> reggeli után „eltűntem” egy magasrangú szovjet tiszt társaságában és csak
> vacsorára kerültem elő. Feltételezhető, hogy mint tanú vagy szakértő
> szerepeltem
> Farkas Mihálynak a moszkvai katonai bíróság előtt folyó perében. Farkas
> Mihály
> 1953 júliusától kezdve nem volt ugyan honvédelmi miniszter, de megmaradt
> vezérezredesnek és miniszteri posztjáról úgy váltották le „elegánsan”, hogy
> Moszkvába küldték „továbbképzésre” a hadi akadémiára. Nem tudom, hogy 1956
> májusában tartott-e még „fejtágító” kiképzése, az azonban biztos, hogy 1956
> tavaszán, de még a nyár elején is volt Moszkvában, és igyekezett Mikoján
> segítségét megnyerni a személyét fenyegető veszély elhárításához. Rózsa
> velem
> kapcsolatos „gyanúját” megerősítette az a tény, hogy Moszkvából történő
> elutazásomkor Baljakin egy „búcsúztató küldöttséget” szervezett, ami azt
> jelenti, hogy a kijevi pályaudvaron a szerelvény előtt egy 5–6 tagból álló
> orosz
> tiszticsoport állt (kollégák a katonai törv. orv. intézetből) vörös
> rózsacsokrokkal, kis ajándékcsomagokkal, rázták a kezemet és csókolták
> arcomat,
> jobbról-balról, az orosz szokásoknak megfelelően. A jelenethez – melyet
> utazótársaim a vasúti kocsik ablakából bámultak – hozzátartozik az is, hogy
> ugyanakkor kullogott teljesen összetörve, civil ruhában (kék szövet,
> diszkrét
> fehér csíkozással) FARKAS Mihály. Egyesek később Pesten tudni vélték, hogy
> turista utam tulajdonképpen egy „álcázott kiküldetés” volt azzal a KÁDÁRtóI
> kapott megbízatásomnak megfelelően, hogy a moszkvai elvtársaknál MÜNNICH
> Ferenc
> (akkori moszkvai követ, családunk régi jó barátja, apám egyetemi kollégája)
> bevonásával és segítségével „jól eláztassam a »Farkasokat«” (Mihály és
> Vladimír), éspedig nem annyira politikai okból, mint inkább személyes
> bosszúból,
> mivel kapcsolatban nem annyira Vladimír vallatási módszereire kell
> gondolni,
> mint inkább arra, hogy Kádár felesége miatt féltékenykedett F. V.-re, mert
> felesége, MÁRIA korábban mint ÁVH-százados Vladimír beosztottja volt és a
> „nacsalnyik” meg nem engedett módon közeledett az (akkor még) csinos és
> elegánsan öltözködő fiatalasszonyhoz. Vladimír még ma is azt állítja, és
> ezért
> Kádár, különösen azonban közvetlen környezete a legvalótlanabb rágalmakkal:
> fogkiverés, köröm-kiszakítás; herezúzás, szájba hugyozás vádolják őt és
> terjesztik város–országszerte. És engemet is – a később megírandók alapján
> –
> Kádár „közvetlen környezetéhez”, feleségének bosszúért lihegő rokonságához
> soroltak. Az igazság azonban az, hogy Kádár – szavai szerint – Vladimírra
> féltékeny nem volt ugyan, de való, hogy nem szerette. Ki nem állhatta, de
> azért,
> mert bosszantotta, hogy apja miként tolja feljebb és feljebb az ÁVH
> ranglétráján. Itt utalnom kell arra, hogy Vladimír felesége Berei Vera
> volt,
> Berei Andor és Andics Erzsébet leánya. Andics Erzsébet húgát, Andics
> Gabriellát
> pedig 1944 nyarán délután magánórákon én tanítottam, hogy le tudja tenni az
> orvosi diploma elnyeréséhez szükséges ún. zárószigorlatot: 1945 után a
> Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgató főorvosa lett. Gabit dr. Janikovszky Béla
> évfolyamtársam küldte hozzám „bizalommal”, mert ismerte politikai
> felfogásomat.
> 1945 után ÁVH-s ezredes lett - de nem orvosi, hanem nyomozói funkciókat
> teljesített. Péter Gábor ún. belső köréhez (dr. Tímár István, dr.
> Janikovszky
> Béla, dr. Décsi Gyula, dr. Bálint István, Padányi Mihály) tartozott.
> Janikovszky
> volt dr. Szőnyi vallatója, „leleplezője” és így a Rajk per egyik (?)
> elindítója.
> Szőnyi azonban nem mondott mást, mint amit én (megint) már 1945 nyarán
> tudtam
> dr. Kuti (Kacander) Gyula kollégámtól, aki Svájcban tanult, ott szerzett
> orvosi
> diplomát. A Liliom utcában lakott és így 1945 nyarának estéin sokat
> sétálgattunk
> az „Üllői úti fák alatt” (Kosztolányi Dezső). Elmondotta, hogy Svájcban
> kapcsolatban volt Szőnyivel és az akkori helyzetnek megfelelően minden
> emigráns
> igyekezett értesüléseit a szövetségesek hírszerzőinek továbbítani, abban a
> reményben, hogy tesznek valamit a fasiszták feletti győzelemért. Amikor az
> oroszok Jugoszláviát és Magyarország déli részeit elfoglalták, akkor
> igyekeztek
> mielőbb hazajönni, és kalandos utazással, Olaszországon keresztül a
> jugoszlávok
> vitték őket repülőn Szegedre. Ez az egész alapja Szőnyi és „csoportjának”
> az
> amerikaiak, ill. Tito számára végzett „kémtevékenységének”. A Rajk-per
> irataiban
> az olvasható szó szerint, amit Kuti Gyula nekem már 1945-ben elmondott.
> Kuti
> dr.-t is elítélték és jó pár évet ült.
>
> A belső körhöz tartozó Padányi (Pilcz) Mihállyal 8 évig együtt jártunk a
> miskolci gimnáziumba. 1936-ban érettségiztünk, ő műegyetemi, én orvoskari
> hallgató lettem. 1944 őszén ő robbantotta fel Fehér Lajossal a Gömbös
> Gyula-szobrot. Baloldali beállítottságú volt, a fegyveres ellenálláshoz
> csatlakozott, és így nem csodálkoztam, amikor 1945-ben az ÁVH-nál találtam.
> Nyomozási, vallatói munkára ab ovo alkalmas volt, mert apja a Monarchia
> egyik
> legjobb, legtanultabb kémelhárító századosa volt, és 1919-ben a magyar
> Vörös
> Hadsereg - ha jól tudom - kémelhárító főnöke lett, miért később „kirúgták”
> a
> Horthy hadseregből. Szakmájával azonban irodalmilag továbbra is
> foglalkozott
> és
> egy kétkötetes szakkönyvet írt a kémkedés módszereiről..
>
> Padányi Mihály az ÁVH-tól a Földművelésügyi Minisztériumhoz került, lett
> annak
> főmérnöke és mellesleg az ÁVH füle és szeme.
>
> Nem pletykálni akarok, de mert van tapasztalatom különböző szakmák, szervek
> „ténymegállapító” rendszereivel, jól tudom, hogy nemcsak az fontos, mit
> tud
> a
> beszámoló, hanem az is - és ez talán még fontosabb -, honnan tudja azt,
> amit
> mond.
>
> Janikovszky Béla már 1945 előtt kapcsolatban volt Kádár Jánossal, ismerte
> kapcsolatomat Kádár későbbi feleségének családjához. Farkas Vladimír
> nősülése
> után jó ideig a Berei családnál lakott, jó viszonyban volt Andics Gabival.
> Nem
> csoda, ha úgy gondolták a „Farkasok”, hogy én is
>
>
>
> Kádár "közvetlen környezetéhez" tartozom és a történések véletlen; időbeli
> egybeesése: azonos időben Moszkvában a Honvédelmi Minisztériumban,
> katonatiszti
> búcsúztatás a moszkvai pályaudvaron — alapján arra a téves következtetésre
> jutott, hogy én is azok közéstartozom, akik Mihályt „eláztatták"
> Moszkvában.
> Igaz ugyan, hogy kerestem a találkozást Münnich Ferenccel, de nem Kádár
> megbízásából, hanem azért, mert 1956 májusában nem akartam Moszkvából
> hazatérni,
> az ottani törv. orv. intézetben prof. CSERBAKOV-nál, ill. az
> Össz-szövetségi
> Eü.
> Minisztérium Közp. Kutatóintézetében, prof. PROZOROVSKY-nál, a SZU törv.
> orvostani főszakértőjénél akartam vagy egy fél évig dolgozni, hogy így
> „erősítsem” pozíciómat Pesten, és sikeresebben tudjak harcolni ALAPY
> Gyula,
> dr.
> KELEMEN Endre és VIDA Ferenc ellen (akkor az Ig. M.-ban a bírói és ügyészi
> felügyeleti osztály vezetője). Ezen pár hónapos moszkvai tartózkodáshoz
> kellett
> volna Münnich Ferenc segítsége, nem is annyira „hivatalos”, mint inkább
> „magánjellegű”. Úgy gondoltam, hogy így viszonozhatja azokat a vakációs
> napjait,
> melyeket joghallgató korában nagyapám házában, szőlőjében töltött. A
> találkozó
> azonban nem jött létre, most már nem tudom, hogy bent volt-e a követségen,
> de
> feleségével, BERENYI Etelkával sem beszéltem. Moszkvai tartózkodásunk
> alatt
> volt
> egy zártkörű díszelőadás a Bolsoj Teáterben (Rómeó és Júlia) a külföldi
> diplomaták, a május 1-jei ünnepségre érkezett külföldi küldöttségek és
> nómenklatúra tagjai számára. Én a francia követség páholyában ültem, igaz,
> nem
> az első sorban, hanem a hátsó székek egyikén. A szünetben, a nagy
> előcsarnokban
> kerestem Münnich Ferencet, de itt sem sikerült vele beszélnem.
>
> Talán nem kell külön kiemelnem, hogy az IBUSZ előírásainak megfelelően a
> csoportvezetőnek tudnia kellett, hogy „Báránykái” hol vannak, és így Rózsa
> „elvtárs” is tudta, hogy a Honvédelmi Minisztériumban vagyok, ill. megyek a
> követségre Münnich Ferenchez.
>
> Most vissza kell térnem oda, ahol a történések fonalát megszakítottam:
> látogatás
> a moszkvai Honvédelmi Minisztériumban, AVDEJEV orvos-tábornoknál.
>
> Először megmutatta intézetét, bemutatott beosztottjainak. Nagy teremben
> ültek -
> hasonlóan, mint az amerikai filmekből ismert nagy szerkesztőségi hodályok
> —,
> voltak vagy 30—40-en, mind törzstiszt, őrnagytól felfelé.
>
> A törvényszéki orvostan minden fejezetének megvolt a specialistája, a
> célnak
> megfelelően be-rendezett munkaasztallal.
>
> Az intézet megtekintése után AVDEJEV fő-mérnöki szobájába mentünk és
> szakmai
> kérdésekről beszélgettünk. Itt nem BALJAKIN volt a kísérőm, hanem az
> Inturist
> hivatalos tolmácsnője. Olyan magasrangú szovjet polgár külföldivel csak
> oroszul
> beszélhet, amit a hivatalos tolmácsnak kell átfordítani és természetesen a
> külföldi beszédét is. A tolmácsok, meg az lnturist valamennyi
> alkalmazottja
> a
> KGB-hez tartozott. Ezért AVDEJEV nem beszélhetett velem „tanú” nélkül és
> németül, bár tudott (múlt időben mondom, mert már meghalt). Elmesélt
> konkrét
> esetet, kérte hozzászólásomat, kritikámat. Én egy ablak melletti fotelban
> ültem,
> a csatlakozó fal előtt állt egy könyvszekrény (talán összerakható Lingel),
> alul
> több kis fiókkal. Abban voltak akták és fényképfelvételek. Egyszer csak
> AVDEJEV
> - hogy kényelmesebb legyen - leült a padlóra a könyvszekrény előtt,
> húzogatta a
> fiókokat és nyújtotta nekem a fényképfelvételeket. Igazán komikus volt a
> helyzet: egy fiatal külföldi terpeszkedik a fotelben és a „lábai előtt" ül
> egy
> szovjet generális. A tolmácsnő nem győzte szemét mereszteni. Ebben a
> „családias”
> hangulatú helyzetben kérdezi tőlem AVDEJEV: „Hol van a volt főnöke, Orsós
> professzor?” - Mire én: „Hol? Hát az NSZK-ban, a katyni ügy miatt nem
> maradhatott Budapesten.” Mire AVDEJEV dühösen kitörve: „Ne is említse ezt a
> szart. (Így mondta ex verbis.) Nálunk minden gyerek tudja, hogy azt mi
> csináltuk. Orsós-nak van igaza és Nürnbergben (ahol Katynt a németek
> számlájára
> írták) hazudott PROZOROVSKY. Ő volt ugyanis a nagy perben az orosz
> orvosszakértő, mert ő végezte a második exhumálást a Szovjet Tudományos
> Akadémia
> égisze alatt és a Szovjet Tudományos Akadémia BURDENKO akadémikus vezette
> „különleges bizottság” véleménye alapján állapította meg, hogy Orsós hamis
> szakértői véleményt adott. Érthető ezért, hogy a moszkvai Tudományos
> Akadémia
> pesti „kirendeltsége”, az ún, Magyar, ún. Tudományos Akadémiának is
> 1949-ben
> Orsóst ki kellett zárni tagjai közül.
>
> AVDEJEV így folytatta: „Nem értem a magyar illetékeseket. Orsós a legjobb
> szakemberünk és hagyják külföldön tengődni. Hívják azonnal haza.”
>
> Ezért írtam előbb, hogy én már 1956-ban tudtam hitelt érdemlő orosz
> személyiségtől azt megerősítve - amit mindig is tudtam -, hogy a katyni
> tömegmészárlást a „dicsőséges Vörös Hadsereg” és nem a Wehrmacht követte
> el.
>
> Nem hallgathatom el, hogy Katyn nem törvényszéki orvosi probléma, hanem
> világtörténeti mérföldkő, mert annak alapján tartotta meg Sztálin és utódai
> Hitler „ajándékait”: a Baltikumot, Kelet-Lengyelországot, Besszarábiát,
> Moldvát.
>
> Az orosz-német háború kitörésekor - mint általánosan ismert --- a Londonban
> működő legális lengyel kormány kérte Sztálint, hogy most mint
> „szövetséges”,
> küldje Angliába az 1939-ben orosz hadifogságba került lengyel tiszteket.
> Kb.
> 15
> 000. Sztálin a legkülönbözőbb – írásban megőrzött – hazugságokkal
> igyekezett
> megindokolni a tisztek szabadon bocsátásának, utazásainak elmaradását.
> 1943-ban
> azonban kiderült a valódi ok: nem utazhatnak a tisztek, mert már 1940 óta
> halottak. Akkor pedig még nem volt német katona orosz földön. Sztálin ezt a
> megállapítást a Vörös Hadsereg „becsületét” (??) sértőnek mondotta, nem
> ismerte
> el a londoni legális lengyel kormányt, megszakította a diplomáciai
> kapcsolatot,
> és egy új kormányt képezett Moszkvában élő lengyel kommunistákból. Ezek
> később
> mint „Lublini Kormány”, lemondtak Kelet-Lengyelországról és Sztálin a
> területveszteségért a lengyeleket Kelet-Poroszországgal és a nyugati
> határnak az
> Odera–Neise vonaláig való kitolásával pótolta.
>
> Ízléstelennek tartom, hogy a lengyelek mindig csak a nyugati határ
> garantálásáról, vagyis a Sztálintól kapott háborús zsákmányról beszélnek,
> de
> mélyen hallgatnak Kelet-Lengyelországról. Az oroszok felé mukkanni sem
> mernek.
> Nap mint nap állnak elő újabb meg újabb anyagi követelésekkel a németek
> okozta
> háborús pusztítások fejében. Valójában az oroszoktól kell nekik kárpótlást
> kérni, mert Sztálin engedélye nélkül (Molotov–Ribbentrop paktum) nincs
> második
> világháború. Sztálin azonban azt már 1930 óta tervezte: egy általános
> európai
> háború keretén visszaszerezni mindazon területeket, melyekről Lenin
> 1917-ben
> lemondott azért, hogy a német vezérkar segítségével és pénzével hatalomra
> juthasson. Ezért tartották – és tartják ma is – az orosz patrióták Lenint
> hazaárulónak, megfizetett német ügynöknek.
>
> Katyn és Kelet-Lengyelország azért tartozik témánkhoz, mert mutatja, milyen
> trükkökkel dolgoznak az oroszok. Analóg a módszerük 1956-tal:
> „ellenforradalmat”
> organizálnak Magyarországon azért, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés
> egyik
> paragrafusára hivatkozva továbbra is az országban maradjanak.
>
> AVDEJEV-nél tett látogatás után BALJAKIN-nal együtt hagytam el a Honvédelmi
> Minisztérium épületét. Előtte állva kérdezte BALJAKIN: „Mit csinál ma
> délután?”
> Mondtam: ,;Megyek az egyetemi törv. orvostani intézetbe CSERBAKOV
> professzorhoz,
> ott fogok egy kis előadást tartani a magyar törv. orvostan történetéről."
> Mire
> BALJAKIN, tehát egy orosz alezredes, egyenruhában, Moszkvában, a Honvédelmi
> Minisztérium előtt: „Mit keresel te ezeknél a tetves oroszoknál?”
> Valószínűleg
> nagy szemeket meresztve bámultam rá, mert mindjárt folytatta: „Én nem
> vagyok
> orosz, tatár vagyok, Kazanyban születtem a Fekete Szűzmária városában” – s
> közben öklével verte a mellét.
>
> Valószínűleg tatár származása miatt volt szimpátiája a magyarok iránt és a
> pályaudvari búcsúztatáskor mondta: „Ne feledkezzék meg arról, amit tavaly a
> Keleti pályaudvaron mondottam."
>
> Hogy mire célzott, mire figyelmeztetett már 1955 őszén, azt csak 1956 okt.
> 23-a
> után értettem meg.
>
> Ugyanígy voltam a „forradalmi úton megváltozik"-kal is, amit KÁDÁR JÁNOS
> mondott
> nekem 1956 júl. 18-án, egy szerda délutáni napon a Pest megyei
> Pártbizottság
> Arany János utcai pártházában.
>
> Előzmények a következők: 1956 nyarának elején fülembe jutott, hogy
> Gegesi-Kiss
> Pál, az orvosegyetem rektora olyan kijelentést tett volna, hogy én már 10
> éve
> vagyok a törv. orvostani intézet adjunktusa és ezért nem ártana, ha
> átvenném
> egy
> nagyobb vidéki prosectura vezetését. Mindjárt tudtam, hogy Kelemen Endre
> ügyködik ellenem Alapy Gyula segítségével Gegesi-Kiss Pál-nál. A harc már
> 1945
> óta folyt köztem és Kelemen Endre között, mert nem voltam hajlandó tűrni
> hibás
> vagy tudatosan hamis orvosszakértői véleményeit, aminek az lett a
> következménye,
> hogy Alapy Gyula szerint: „Tamáska akadályozza a szocialista
> igazságszolgáltatást”, el kell tüntetni a színről, vagy fegyelmi
> eljárással,
> vagy pedig bele kell „keverni” valamelyik kémperbe, először mint tanút,
> aztán
> mint vádlottat.
>
> 10 év alatt sok mindent megéltem, de nem reagáltam rájuk. Amikor azonban
> Gegesi-Kiss kijelentéseiről értesültem, úgy éreztem, tennem kell valamit.
> Korábban soha protekciót nem vettem igénybe. 1956 júliusában így láttam,
> hogy
> elérkezett az alkalmas időpont a Kelemennel való leszámolásra. Akkor lett
> ugyanis Kádár János a politikai bizottság tagja, a párt
> főtitkár-helyettese,
> Őt
> ártatlanul börtönbe csukták, ő ismeri az Igazságügyi Minisztérium által
> meggyalázott jogszolgáltatási normákat, előírásokat, és ugyanazon
> véleményen
> van, mint azt Tordy Lajos „Szaggatott Krónika” c. visszaemlékezéseiben
> írja,
> nevezetesen, hogy az igazságszolgáltatás zsiványok kezébe került, bűnözök
> ülnek
> az ügyészi és a bírói székben, míg ugyanakkor ártatlanok a vádlottak
> padján.
>
> 1956 július első felében felhívtam tehát telefonon Kádár Jánost a Pest
> Megyei
> Pártbizottságon és mondtam neki, hogy szeretnék vele néhány dologról
> részletesen
> elbeszélgetni. Mire Ő, szószerint: „Jöjjön szerdán du. 4 óra után,
> ugyanis
> az
> az én ún. szabad szombatom, akkor senkinek nem szabad zavarnia, tehát
> tudunk
> nyugodtan beszélni.”
>
> 1956 júl. 18-án, szerdán délután 4 óra után beléptem az Arány János utcai
> pártházba és mentem Kádár dolgozó szobájába. Nagy, majdnem teremszerű
> helyiség
> volt, de kevéssé bebútorozva: íróasztal, könyvszekrény és egy bőrgarnitúra
> dohányzóasztallal. Az üdvözlés után leütünk a kényelmes, nagy fotelokba
> és – a
> szokásnak megfelelően – általános, de közömbös szöveggel indult a
> beszélgetés.
> Azután rátértem az egyetemi állapotokra, a hallgatók hangulatára.
>
> Itt mindjárt meg kell mondanám, hogy a legalább négyórás „beszélgetés”
> lényegileg monológ volt, mert jóformán mindig csak én beszéltem, KÁDÁR
> alig,
> legfeljebb hümmögött. De – úgy tudom – ez a politikusok metódusa, ők
> elsősorban
> adatokat, tényeket szeretnek hallani a beszélő-partnertől, maguk azonban
> szófukarok, nehogy valami kötelező vagy félremagyarázható kijelentést
> tegyenek.
>
> Aztán rátértem a magyar, ún. igazságszolgáltatásra és megtörtént esetekkel
> igazoltam KELEMEN Endre ig. orvosszakértő káros működését, aki nemcsak
> „futószalagon” gyártotta á hamis véleményeket politikai vagy politikai
> jellegű
> perekben, de az 50-es években Magyarországon még a gyógyító orvosi munkát
> is
> hátráltatta azáltal, hogy az ügyészség segítségével műhiba gyanúja címén
> minél
> több kórházi halottat igyekezett boncoltatni, azzal a meggondolással, hogy
> a
> foglalkozástól eltiltott ügyvéd felhajtója, üzletszerzője, pénzt tud
> kizsarolni
> a beijedt orvostól egy „kedvező” záróvéleményért. Minden „beavatott” tudta
> ezt,
> de ALAPY csak nevetett, amikor HOCHVALTER r. őrnagy, a Főkapitányság
> életvédelmi
> osztályának vezetője mindezeket írásos jelentésekkel bizonyította. A
> rendőrség
> „bizalmi csoportja” (belső elhárítás) ugyanis Hochvalter utasítására
> figyelés
> alá vette Kelemen működését.
>
> De jól tudta ezt DOLESCHÁLL Frigyes egészségügyi miniszter is, „de tenni
> nem
> mert” (Szabolcska Mihály) mind a sváb legények a salzburgi csapszékben.
> Engem
> bíztatott, hogy folytassam harcomat Kelemen ellen, ő azonban csak a
> kulisszák
> mögött állhat segítségemre, és pedig azért, mert „cukorbeteg a fiam,
> diétásan
> kell étkeznie, napi 500g prágai sonkára van szüksége, amit én csak a
> miniszteri
> fizetésből tudok fedezni. Kelemen ’jó kapcsolatait’ tudva, nem
> kockáztathatom
> miniszteri állásomat, mert a fiam halálát is jelentheti.” Az 500g prágai
> sonka
> mutatja országunknak azt a lesújtó állapotát mely az 56-os események
> második
> fázisának kialakulásához vezetett.
>
> Szerintem ugyanis 1956 klasszikus, három felvonásos görög tragédia volt: I.
> Kifejlés. II. Tetőzés, III. Bukás.
>
> Adatokkal megalapozott elméletemről később írok egy történész
> szakvéleményt;
> pillanatnyilag csak a Kádár-beszélgetés, meg az 500g prágai sonka miatt
> „szúrtam
> be”.
>
> Tehát folyt a monológom Kádárral, hasonló konkrét példákkal és az ő
> válasza –
> rövid és sztereotip – rendszerint az volt: „Igen, vannak még hibák, de
> azért
> nem
> a párt felelős, az ideológia és a rendszer helyes, hanem egyes személyek,
> akik
> hibákat követnek el.”
>
> Próbáltam „felhergelni", provokatíve mondottam neki: „Nem értem, hogy tud
> maga
> Rákosi Mátyással egy asztalhoz leülni, tanácskozni azzal a bitanggal, aki
> magát
> börtönbe csukatta, ahol kiverték a fogát, letépték a körmét, összezúzták a
> heréjét (a kikosarazott Vladimír bosszúja), szájába hugyoztak. Nem
> reagált.
> Nem
> mondott sem igent, sem nemet. Úgy tudják, hallgat, nem beszél a
> történtekről,
> mert nem akarja, hogy megaláztatása nyilvános téma legyen. Akkor pl. úgy
> beszélték — lehet, hogy csak legenda --, egy pb-ülésen felhozta az ÁVH
> kegyetlen
> módszereit, mire Rákosi „ellenséges propagandának” mondotta a hamis
> vádaskodásokat. Kádár erre kivette szájából a felső protézisét és a
> tanácskozó
> asztal sima lapján a szemközt ülő Rákosihoz csúsztatta, mint a vadnyugati
> filmek
> bárjában a whiskys poharat szokás.
>
> Felemlítettem börtönbeli megveretését azért, mert úgy tudtam, hogy amikor
> az
> családja tudomására jutott, panasszal fordultak a párt vezetőségéhez.
> Kelemen
> Endre vizsgálta volna meg a börtönben és „sértetlennek” véleményezte.
>
> Minden erőlködésem hiábavaló volt. Közismert jéghideg nyugalmából nem
> tudtam
> kilódítani. Már sötétedett kint, amikor szó szerint a következőket mondta:
>
> „Maga jól tudja, hogy Jézus Krisztus az Isten fia volt ás mégsem tudta
> megváltani 33 év alatt a világot. Mi, kommunisták nem vagyunk istenfiak és
> még
> csak 10 éve vagyunk uralmon, nem várhatja el, hogy már minden rendben
> legyen
> az
> országban.” {Kádár „nagy bibliás volt. Már börtön előtt is. Pártgyűlési
> beszédjeiben gyakran idézett a Biblíából. Ezért a nagy „nyelvcspásokkal”
> magát
> minden személyi változáskor a felszínen tartó Apró Antal pártközponti
> tanácskozáson, hogy Rákosi Mátyást megnevettesse: „Milyen kár, hogy nincs
> jelen
> Kádár elvtárs, biztosan megtalálná a kérdéshez álló megfelelő bibliai
> idézetet.”)
>
> A fent írt „kenetteljes” szavaira én olyan dűhős lettem, hogy az asztalra
> csaptam és szó szerint a következőket mondottam neki: „Ha te ilyen
> hűlyeségeket
> beszélsz, akkor nincs értelme velem tárgyalni.”
>
> Felugrottam a fotelből és gyors léptekkel mentem az ajtó felé.
>
> Kádár felugrott, mondhatni utánam futott, az ajtónál elért, jobb felső
> karomat megfogva visszahúzott és szó szerint a következő történelmi
> fontosságú
> kinyilatkoztatást tette:
>
> „Nono, ne legyen olyan heves, legyen még egy kis türelemmel, várjon
> nyugodtan – és ezt mondja meg az egyetemi hallgatóknak is --, elárulom
> magának,
> hogy itt ősszel, októberben forradalmi úton sok minden meg fog változni.”
>
> Nos, most már világos információm forrása. Úgy gondolom, elég
> hiteles
> Erre én BALJAKIN 1955 –beli „figyelmeztetésére” alapozom véleményemet,
> miszerint
> 1956 októberében Budapesten
>
> sem forradalom,
>
> sem ellenforradalom
>
> nem volt, hanem egy államcsíny.
>
> A tétel levezetéséhez, bebizonyításához a következő adatokat, tényeket
> használom
> fel:
>
> 1. A történelmi eseményeknek hosszú, sok évre visszanyúló gyökerei
> vannak.
> Az
> 1956 október 23-i magyar események magvait Párizsban vetették el 1947
> február
> 10-én. Ekkor kötötték meg a magyar—szovjet békeszerződést, melynek
> következtében
> megszűnt a hadiállapot Magyarország és a SZU között, a „megszálló” csapatok
> elhagyták az ország területét, de visszamaradhattak ún. útvonalbiztosító
> egységek, mert Ausztria egy része továbbra is orosz megszállás alatt
> maradt
> és
> ezen csapatok ellátása a Csap—Budapest—Bécs vonalon történt. A
> békeszerződésben
> azonban azt is aláírták, hogy. az osztrák békeszerződést követően egy éven
> belül
> az ,,útvonalmódosítók" is kitakarodnak.
>
> 2. Ismerve az oroszok mentalitását — 70 év alatt soha szavukat,
> szerződéseket
> be nem tartották —, eleve nem gondoltak a kivonulásra. Ellenkezőleg, a
> Tito-ügy
> idejében lényegesen megszaporodtak az „útvonalbiztosítók”, noha Jugoszlávia
> lerohanásával a magyar honvédséget akarták megtisztelni. (De ez egy más
> fejezet
> hazánk szomorú háború -utáni történetében)
>
> A „megbonthatatlan” szovjet-magyar „barátság” más szóval az örökös
> megszállás
> érdekében beleépítettek, belecsempészek a békeszerződésbe egy paragrafust,
> mely
> lényegileg az egész szerződést annullálta, egy értéktelen papírdarabbá
> degradálta. Kikötötték, hogy amennyiben fennáll a „fasizmus”
> visszaállításának
> veszélye, akkor joguk van Magyarországra bevonulni. A „veszély”
> megítélése
> az ő
> szájuk ízétől függött
>
> és a „visszatéréshez” nem igényelték a magyar kormány „behívását’, az az ő
> szuverén joguk volt a „nemzetközi jog” szerint is elismert békeszerződés
> alapján.
>
> 3. 1955 május 15-én – 10 év vajúdás után—megszületett az osztrák
> semlegességi
> szerződés. A szerződés megkötéséig eltelt 10 év, és maga a „szerződés”
> mutatja
> az imperialista orosz politika valódi arcát. Ilyen „szerződésre” a
> nemzetközi
> jog szerint semmi alap nem volt, mert Ausztria nem üzent háborút a
> Szovjetuniónak, vele harcban nem állt, és ha németek üldözése következtében
> orosz csapatok kerültek Ausztria területére„ azt az „üldözés” befejeztével
> azonnal el kellett volna hagyniuk. 1945-ben minden jogérzékkel rendelkező
> ember
> így gondolta, hiszen Ausztria volt Hitler első áldozata. Az Anschluss-szal
> megszűnt az önálló osztrák állam, Németország tartománya lett és így a
> „felszabadított”, ismét szuverénné lett Ausztriát nem lehet Hitler
> cselekeText
> Box: Text Box: deteiért felelőssé tenni. Nem így az oroszok:Csak
> akkor-voltak hajlandók Ausztriából kivonulni, ha Ausztria semleges lesz és
> azonfelül még háborús kárpótlást is fizet a Szovjetuniónak. Az orosz
> szemtelenségnek a magasiskolája a semlegességi szerződés.
>
> 4. Még ma sem tudott okokból 10 évi huzavona után – váratlanul, mert
> senki
> sem
> remélte – létrejött az osztrák semlegességi szerződés 1955 május 15-én,
> aminek
> az kellett, hogy legyen automatikusan a következménye – a párizsi
> szerződésben
> vállalt kötelezettségnek megfelelően, hogy 1956 őszén Magyarországnak
> oroszmentesnek kellett volna lennie.
>
> Ez azonban stratégiailag lehetetlen volt. Az orosz csapatoknak
> Ausztriából,
> Magyarországból való távozása azzal egyenlő, hogy á Varsói Szerződés
> államainak
> délnyugati szárnya nyitott kapuvá válik, mert Csehszlovákiában,
> Ausztriában,
> Magyarországon, Jugoszláviában nincsenek orosz csapatok. Az ausztriai
> kivonulás
> tehát úgy kellett megrendezni, hogy egy időben a ,nyitott kaput" becsukni
> Magyarország változatlan megszállásával.
>
> És erre „jogos" lehetőséget adott a fasizmus visszatérésének veszélye. Nem
> kellett ahhoz semmi más, csak ügyesen, agent-provokatőrök segítségével
> kiváltani. A KGB-nek nagy gyakorlata van az 1956-os „ellenforradalomhoz”
> hasonló népi megmozdulások szervezésében, kivételezésében. Magyarországon
> különösen könnyű .volt a helyzet, mert segítségre állt az egész apparátus:
> párt,
> rendőrség, AVH, honvédség, hiszen az államcsínnyel elsősorban saját
> bőrüket
> és
> összelopott vagyonukat tudták menteni. Nagyon is jól tudták, hogy az
> oroszok
> kivonulása egyet jelent bitorlott hatalmuk összeomlásával, mert nem a nép
> bizalmára, hanem az orosz szuronyokra volt alapozva.
>
> A pártközpontban az volt a nagy kérdés: mi a teendő, hogyan lehet
> „átmenteni” egészben vagy részben a párt uralmat, szerepét. A vélemény, az
> elképzelés általában az volt: szelepeket kell nyitni, az évek alatt
> felhalmozódott feszültséget lassú folyamatossággal kiengedni. Ha az
> oroszok
> kivonulása után az „átmenet” rohamosan történik, akkor az robbanásszerű
> lesz.
>
> Honnan tudom mindezt? Családi kapcsolataim adják meg a feleletek.
>
> Sógorom volt Lukács (Rosenberg) Iván, aki a Tüske u. 8. sz. alatt
> lakott.
> 100% -os zsidó volt, banktisztviselő és, a zsidó törvények idejében
> állásából
> elbocsátották. Iván rokoni kapcsolatban állt Szilágyi Pál
> textilkereskedővel, a
> rádióriporter Szilágyi János apjával. Szilágyi Pál is zsidó volt és így
> neki
> is be kellett csukni a boltot. A katasztrofális következmény úgy lett
> elhárítva, hogy feleségem, Lukács Krisztina – Rosenberg Iván felesége:
> Lukács
> Ilona nővére – feladta Text Box: -ett Text Box: gyógyszerészi
> foglalkozását és
> mint 100%-os ,,árja” átvette a textilbehozatali irodát és tudott a
> jövedelemből
> két-három zsidócsaládot ellátni, támogatni.
>
> Szilágyi Pál felesége Grampoch Lenke, akinek a huga, Ila, Virág
> Károly
> felesége volt. Virág Károly szintén a Tüske u. 8. sz. alatt lakott,
> szerény,
> kertes családi ház emeleti kétszobás lakásában. Lukács Ivánnak a
> földszinten
> volt háromszobás lakása. Virág Károly tanult mestersége szerint szobafestő
> volt, és mint ilyen, APRÓ Antal jóbarátja, mellesleg azonban KÁDÁR Jánossal
> együtt a illegális kommunista párt egyik vezető személyisége. Sógora,
> Szilágyi
> Pál a párt pénztárosa, illetve később (1945 után) a Gazdasági Osztály
> vezetője,
> majd követ Dél-Amerikában, kereskedelmi attasé Stockholmban. Virág
> Károlyt
> 1944
> nyarán elfogta a Gestapo és valószínűleg Komáromban, 1944 őszén
> agyonlőttek.
> Így özvegye, Grampoch Ila „nemzeti nyugdíjas” lett és mert gyermek nem
> volt,
> APRÓ Antal hátartását vezette, nevelte az Apró-gyerekeket, mert Apróné
> Klári
> is
> dolgozott. Ő 1937-38-ban Moszkvában a KOMINTERN-iskolában kapott kiképzést
> agitációra és pártszervezésre. Az iskolának csak külföldi tagja, tanulói
> voltak
> és fő feladatuk volt a külföldi kommunista pártokban „felügyelni” és a
> moszkvai
> pártközpontnak jelentéseket tenni. Természetesen egyben KGB ügynökök is
> voltak.
> Apróné kezdetben a BM-ben dolgozott, később kerületi párt titkár lett.
> Apró
> Antal – emlékezetem szerint – akkor a Bimbó úton lakott, Virágnénak csak le
> kellett sétálnia a Tüske utcából az Apró villához.
>
> 1950-tól 1960-ig hétvégeken, szombat vagy vasárnap délutánokon –
> tavasztól őszig – gyakran voltam a Tüske utca 8-ban, pingpongoztunk,
> uzsonnáztunk. Virágné is köztünk, és olykor jött Szilágyi Pál is
> feleségével, a
> szőke vagy hidrogénezett Lenkével, míg Ila sötét, majd fekete hajú volt. A
> hölgyek csevegtek, a férfiak – Lukács Iván, Szilágyi Pál és én –
> természetesen
> főleg politikáról beszéltek. Nemcsak Szilágyi Pálinak, mint diplomatának
> voltak
> jó értesülései, de Lukács Ivánnak is, mert az ARTEX külföldi piackutatója,
> piacszerzője lett és hónapokat töltött hol Londonban, hol Stockholmban.
>
> Az osztrák semlegességi szerződés megkötése után az volt a
> beszédtéma: mi
> lesz, ha az oroszok Magyarországot is kiürítik? Érdekelve voltak mind a
> ketten,
> Lukács Iván és Szilágyi Pál, nemcsak azért, mert zsidók voltak. A pesti
> zsidók
> között az osztrák semlegességi szerződést követően valóságos pánik tört ki,
> magyarországi pogromtól féltek.
>
> Gondolom, az olvasó nem tart antizemitának, hiszen már eddig is
> elárultam, hogy zsidó sógorom volt és ehhez a tényhez – objektivitásom
> alátámasztására – kiegészítésül még hozzáfűzöm, hogy 1944 március 19-ét
> követően
> életem kockáztatásával több zsidót mentettem a deportálástól. Ezek
> ellenére
> is
> azt kell mondanom – és sok zsidó is azt véli --, nem volt helyes az a
> telhetetlenség, mellyel 1945 után a zsidpk minden vezető állást, fontos
> funkciót
> a kormányban, a pártban, az államigazgatási szervekben, különösen az
> ÁVH-ban, de
> az egyetemeken, az Akadémiában, a Kultuszminisztériumban stb. stb.,
> maguknak
> kaparintottak és így a 45 éves orosz megszállás nem egy proletár, hanem egy
> zsidó-diktatúrával lett azonos. Sokan beszéltek zsidó-rasszizmusról és
> népszerű
> volt a következő vicc: „ Mi a különbség a jeruzsálemi és a pesti kormány
> között?
> Az, hogy a jeruzsálemi kormánynak van egy arab tagja is.” A pesti
> kormány
> akkor kivétel nélkül zsidókból állott, tehát nem volt „még egy” magyar
> tagja
> sem. Így érthető az az aggodalom, hogy az oroszok kivonulását követő
> rendszerváltozásban a 10 év szenvedéseiért, megaláztatásáért felelősséggel
> tartozó és megbüntetendő személyek jórészt és elsősorban zsidók lesznek.
> Megválaszolandó kérdés és egyben feladat volt: hogyan lehet az elvárhatókat
> elhárítani, vagy legalább mérsékelni. A megoldást a párt vezetősége a
> lassú, de
> permanens „átmenetben” (átmenésben) látta.
>
> Ennek a taktikának egyik első része volt a Petőfi-kör létrehívása.
> Sokat
> beszélnek ma a Petőfi-kör „forradalmi” szerepéről, de hallgatnak arról,
> hogy
> a
> pártközpont „leányvállalata” volt, az „áthangolás” szerepével. A
> pártközpontban
> Kiss Károly volt irányítója és felelőse a Petőfi-körnek. Ő tehát Kiss
> Károly
> írta elő a „vitaindító” témát, az előadót, de még a közbeszólók személyét
> is. A
> meggyőződéses TÁNCZOS Gábor csak azt tette, amire Kiss Károlytól utasítást
> kapott. A Petőfi-kör működtetésével kapcsolatban az volt a PÁRT
> elgondolása,
> hogy zárt legyen, s a különböző, főleg értelmiségi érdekcsoportosulások
> képviselői, büntetéstől való félelem nélkül kimondják, kikiabálják sokéves
> sérelmeiket, csalódásaikat. A becsapott, elnyomott és kizsákmányolt
> munkásosztály számára ugyanezért voltak már évek óta az „államilag
> támogatott”
> hétvégi labdarúgómeccsek, a régi „panem et circenses” római politika
> „szocialista” változata. Az volt a hétvégi gőzkieresztő szelep, ott
> kiordíthatta magát az egész héten át dühöngő, rosszul fizetett,
> társbérletben
> őrlődő, élelmezési, bevásárlási nehézségekkel küzdő dolgozó, akinek
> azonban
> azt
> kellett énekelni: „ Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember
> érzi,
> hogy szabad!”
>
> Az „írók lázadása” sem volt őszinte, vagy spontán. Ma már
> nehéz
> megállapítani, bizonyítani, hogy az Írók Szövetsége, illetve annak
> valamelyik
> tagja kapott-e utasítást a pártközponttól. De még elképzelni is nehéz a
> „megtérését” annak a MÉRAY Tibornak, aki szerint az elvetemült amerikaiak
> halálos betegséget létrehozó baktériumokkal fertőzött cserebogarakat
> szórtak
> le
> Korea hómezeire. Minden bizonnyal nem volt meggyőződéses kommunista –
> Sztálin-díjas ACZÉL Tamás kollégájával együtt --, hanem csak bértollnok,
> aki
> a
> mindenkori fizető gazdáinak szája íze szerint írt és ír. Rájuk is illik,
> amit a
> Szabad Nép 1956 októberében írt: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben,
> hazudtunk
> este”. Ha a lélek mérgezői nem is kaptak direkt utasítást a párttól,
> voltak
> annyira intelligensek, hogy mint jó orrú patkányok, kellő időben
> megszimatolták
> az oroszok kivonulását követő veszélyt és igyekeztek menekülni a
> Dávid-csillagos
> vörös gályáról, melynek alsó traktusában az Internacionálé ütemére húzták a
> nehéz evezőlapátokat egy, az önállóságától megfosztott ország lakói.
> Érezték,
> hogy hamarosan, a sors iróniájaként, történelmi fintorként, rájuk üt vissza
> Petőfinek általuk korábban sokszor idézett sorai:
>
> Habár felül a gálya,
>
> S alul a víznek árja,
>
> Azért a víz az úr!
>
> Igyekeztek tehát még a „tenger feltámadása” előtt, a várható
> népfelkelés
> előtt maguknak jobb pozíciót biztosítani a soron következő rendszerben.
>
> Az írók pálfordulása – nem pedig lázadása – azonban jól jött a
> pártnak, mert akarva, nem akarva elősegítette a mesterséges
> „ellenforradalom”
> megszervezését, alkalmas volt a kulisszák mögött álló párt szerepének
> elkendőzésére és egyben az „ellenforradalom” leverését követő –
> „forgatókönyvi”
> előírások szerinti kötelező – leszámolásokhoz bűnbakokat szoláltatott.
>
> A Petőfi-kör vitatkozói, mármint a be nem avatottak, abból a
> naivan
> téves elgondolásból indultak ki, hogy az osztrák semlegességi szerződéshez
> hasonlóan az oroszok a párizsi békeszerződést betartva, Magyarországot is
> ki
> fogják üríteni, és azt követően visszaáll az 1949 előtti koalíciós állapot,
> kormányzat, melyben a „baloldali blokk” (Kommunista, Szocdem.,
> Parasztpárt)
> elég
> erős lesz ahhoz, hogy megőrizzék a „szocializmus vívmányait”. Az
> oroszoknak
> azonban eszük ágában sem volt Magyarországot kiüríteni. Nem tehették,
> stratégiai okból. A párt sem mondhatott le jelenlétükről. Baden bei
> Wienben
> már 1955 nyarán megtervezték maradásukat, amit „legalizálni” tudtak a
> párizsi
> békeszerződéssel, annak a „fasizmus visszatérésének veszélyével”
> kapcsolatos
> paragrafusával. Ezt bizonyítja BALJAKIN 1955 őszén tett kijelentése.
> Nyilvánvaló, hogy az osztrák szerződés megkötetésekor az orosz
> főhadiszállás
> tisztjei megvitatták Ausztria kiürítésének magyarországi vonatkozásait.
>
> Én úgy tudom, hogy az ausztriai orosz csapatok lényegileg nem
> „hazamentek”, hanem áttelepedtek Magyarországra, főleg a Dunántúlra.
> 1955-ben.
> de meg 1956 eleien épületeket foglaltak le itt oroszok számára; kaszárnyák,
> internátusok, szociális gondozottak, öregek menhelyeit; sőt még börtönt is.
>
> Úgy gondolom, hogy ma nincs akadálya azt megállapítani, hogy 1955-ben hány
> orosz
> katonai szerelvény érkezett és hány hagyta el Csapnál az országot. A
> Honvédelmi
> Minisztérium illetékesei talán lesznek olyan „őszinték”, hogy elárulják az
> 1955-öt követően Magyarországba érkező orosz egységek számát és
> elhelyezését. Az
> „elhelyezés részét képezte az ausztriai orosz csapatok hadianyagának
> tárolása.
> Ilyen célra 1955-ben lefoglalták az oroszok a gödöllői kastély gazdasági
> épületeit; istállók, magtárak. A hadianyag 1989-ben még ott volt.
>
> Ezek olyan tények, tárgyi bizonyítékok, melyek igazolják, hogy az 1956
> október
> 23-i „ellen-forradalmat” az oroszok már 1955-ben megtervezték,
> kirobbantották,
> leverték – és maradtak.
>
> Ezért van az, hogy a mai orosz államvezetőség nem hajlandó nyilatkozni 1956
> október 23-ról, annak ellenére, hogy a Parlament hivatalos úton kérte ezt.
> A
> kérés teljesítését 1991 júniusában azzal az indokolással utasították el,
> hogy a
> történtek felelevenítése, tisztázása ártana a magyar-szovjet jó viszonynak.
>
> Ma egy kicsit már továbbmennek. Októberben beismerte a SZU
> külügyminisztériumi
> szóvivője, hogy 1956-ban hibás volt az orosz beavatkozás és az a
> nemzetközi
> jog
> megsértésével történt. Részletes megbeszélésre azonban most sem volt
> hajlandó,
> diplomatikusan elködösítően beszélt és a csel az volt, hogy a „változatlan
> orosz
> álláspont ismert” és éppen ezért nem szükséges a megtörténtekről beszélni.!
>
> Forradalom, ellenforradalom, államcsíny nem lehetséges némi lövöldözés
> nélkül.
> Különösen nem lehetett 1956 őszén Pesten, ahol a világ közvéleményének meg
> kellett mutatni, hogy fasizmus, fehérterror, antiszemitizmus van, ölik a
> zsidókat, a kommunistákat és ezért az oroszok beavatkozása, maradása jogos.
> Fegyver azonban nem volt a polgári lakosság kezében. 1945 óta a
> legszigorúbban
> – kezdetben akasztással – büntették a fegyverrejtegetést. Az
> „ellenforradalmárok” kezébe elhihető módon jusson fegyver. Ezért Kopácsi
> Sándor
> olyan utasítást adott a rendőrüknek, hogy „megtámadásuk” alkalmával minden
> ellenállás nélkül, azonnal adják át fegyvereiket az
> „ellenforradalmároknak”.
> 1956 október 23-án este 8 és 9 óra között a saját szememmel láttam a Madách
> körúton, amint a „kék” rendőrök osztogatták a puskákat az
> „ellenforradalmároknak”.
>
> Ilyen vonatkozásban MALÉTER Pál szerepe sem egészen tiszta. Maléter a
> katonai
> szolgálatra behívott „megbízhatatlan” személyekből (paraszt-,
> kulákgyerekek),
> kiknek kezébe fegyver nem adható, alakított munkászászlóaljak parancsnoka
> volt.
> Egy ilyen egység a Kilián laktanyában volt. A laktanyában igen kevés
> fegyver
> volt és az is szigorú őrizet alatt a vasajtós fegyverszobában. Október
> 23-át
> megelőzően azonban sok fegyvert szállítottak a Kilián laktanyába, és
> majdnem
> hogy őrizet nélkül voltak. Ezért vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a
> Kilián
> laktanyában levő munkászászlóaljnak is fel kellett lázadnia — a tervnek
> megfelelően -- és az „ellenforradalmárok” oldalára állni. Meg is történt,
> Maléter jóváhagyásával. Tököli tárgyalása is felvet néhány kérdést. Józan
> ésszel
> nem érthető, hogy egy, az országa védekezését vezető, irányító
> hadügyminiszter
> az ellenség táborába megy személyes tárgyalásra és hozzá minden előzetes
> biztosítás, védelem nélkül! Időben le akart lépni, hogy a meginduló orosz
> támadáskor ne kelljen intézkednie??
>
> Az „ellenforradalmi” fegyveres zendülés nem érhette meglepetésszerűen a
> pártot
> és a kormányt, mert SZŰCS Miklós vezérkari ezredes már október 20-án
> parancsot
> kapott a honvédelmi minisztertől, hogy szerkesszen meg egy riadótervet, és
> gondoskodjék Budapest fontos objektumainak katonai védelméről, tekintettel
> egy
> várható „ellenforradalomra”.
>
>
>
> Október 23-án délután 5 és 6 óra között a Honvédelmi Minisztériumban
> tanácsadóként működő orosz altábornagy, TYIHONOV már tudta, hogy Budapesten
> „ellenforradalom” van, melynek leverésére a magyar honvédség képtelen, és
> ezért
> szovjet csapatok beavatkozása azonnal szükséges, és anélkül, hogy
> előzetesen
> bárki magyarral beszélt volna, felhívta ANTONOV hadseregtábornokot, a
> Varsói
> Szerződés vezérkari fönöket és engedélyt kért tőle a székesfehérvári
> gépesített
> hadtest Budapestre való rendelésére és az „ellenforradalmi” erők elleni
> bevetésére. Antonov az engedélyt megadta!
>
> Tehát nem Hegedűs András, nem Marosán György vetette tűzbe az orosz
> csapatokat,
> hanem Tyihonov, éspedig minden előzetes megbeszélés, kérés, engedély
> nélkül.
>
>
>
> Egy ilyen nagy horderejű, világpolitikailag is kiható intézkedést azonban
> saját
> szakállára még egy orosz altábornagy sem tesz, ha előzőleg nem lett
> megtervezve,
> és Tyihonov feladata csupán az akció időpontjának meghatározása volt.
>
>
>
>
>
> Megindultak tehát a székesfehérvári szovjet egységek páncélosai, hogy
> kellő
> időben, kellő helyen legyenek a „forgatókönyv” szerinti bevetésre.
> Ismeretes,
> hogy Erdélyben már október 20-án szovjet egységek indultak a magyar határ
> felé.
>
> Megbízható, a dolgokba, a célkitűzésekbe beavatott elvtársak, főleg
> KISZ-tagok,
> egyetemi hallgatók, Petőfi-körösök is munkába kezdtek. Antiszemita
> feliratokat
> firkáltak a falakra. Reakciós, fasiszta szólamokat hangoztattak, tolták az
> eseményeket a beavatkozás jogosságát igazoló „ellenforradalom” felé. A
> kormány
> majd naponkénti átalakítása is azt volt hivatva bizonyítani, hogy
> „jobboldali”
> erők a hatalom megszerzésére törekszenek. Nagy Imre és Kádár szerepe nem
> tisztázott. Minden valószínűség szerint összejátszottak kezdettől a
> pártvezetőséggel és az oroszokkal, hiszen mindkettőjüknek egzisztenciális
> érdeke
> volt, hogy a párt, a rendszer uralmát biztosító orosz megszállás ne
> szűnjön
> meg.
> Szerepüket nem minden meggondolás nélkül kapták a „rendezőktől”. Egyrészt
> alkalmasak voltak a tömegek megtévesztésére, félrevezetésére, vagyis arra,
> hogy
> a párt „reformkommunistái” is a Rákosi-klikk, az oroszok ellen fordul,
> másrészt
> az „el-lenforradalom” leverése után felelőssé lehetett tenni őket, és így
> leszámolni a régi ellenfelekkel, hiszen „ellenforradalmi magatartásuk”
> bebizonyította, hogy korábbi megítélésük, elítélésük nem volt
> megalapozatlan.
> Nagy Imre sorsa beteljesült. Kádárt megmentette Münnich, aki mint
> KGB-generális,
> az államcsíny egyik felügyelője és irányítója volt. Kádár ugyanis Nagy
> Imréhez
> hasonlóan a jugoszláv követségre akart menekülni, de Münnich — akarata
> ellenére
> — a szovjet követségre vitte, mert őt találták alkalmasnak a történések
> továbbvitelére.
>
>
>
> --
>
> Üdvrivalgással:
> KEA.
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
> --
> Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.
> www.avast.com
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230830/4f829e8c/attachment.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról