<div dir="ltr"><div>No igen, Putyin azt mondja, amit 56-ban az oroszok.</div><div>Lásd a beidézett hosszú memoárt is.<br></div><div>ÜdvözletteL.<br></div></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">Reinisch Egon <<a href="mailto:reinisch@t-online.hu">reinisch@t-online.hu</a>> ezt írta (időpont: 2023. aug. 30., Sze, 15:47):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex">56-t is magyar fasiszták csinálták Putyin szerint .<br>
<br>
<a href="https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/" rel="noreferrer" target="_blank">https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/</a><br>
----- Eredeti üzenet ----- <br>
From: KEA<br>
Sent: Tuesday, August 29, 2023 8:44 AM<br>
To: GREM<br>
Subject: [Grem] Orosz történelemtankönyvek kapcsán<br>
<br>
Kedves Levtársak!<br>
<br>
Belefutottam Kohán Mátyás cikkébe a Mandineren:<br>
<a href="https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta" rel="noreferrer" target="_blank">https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta</a><br>
<br>
...és hézagos emlékezetem kereke megindult. Emlékszem, olvastam egyszer <br>
nagyon<br>
régen, még az ősidőkben valakinek a visszaemlékezésében, hogy az ötvenhatos<br>
forradalom előtt figyelmeztette egy "szovjet" kollégája, hogy vigyázzon, <br>
mert<br>
változások lesznek, és nehogy "elgaloppírozza magát". Épp meg akartam <br>
kérdezni a<br>
lista (hivatásos és amatőr) történészeit erről, aztán gondoltam, hogy egy<br>
guglizást megér. Megért, itt van alább...<br>
<br>
<br>
=== === ===<br>
<br>
Ötszáz gramm prágai sonka<br>
— A magyar 56 háttere —<br>
<br>
<br>
Hunnia, 1994.10.25. -- Dr. Tamáska Lóránd<br>
<a href="http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm" rel="noreferrer" target="_blank">http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm</a><br>
<br>
<br>
A memoár befejezetlen. Legalábbis dr. Tamáska Lóránd ennyit küldött el a <br>
Hunnia<br>
részére Aachenből. Utána pedig rövidesen meghalt.<br>
<br>
Van-e összefüggés a két esemény között, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, <br>
hogy a<br>
kézirat szerkesztőségünkből hónapokra eltűnt, hiába forgattunk föl érte <br>
mindent<br>
– nemrégiben viszont szemünkbe tűnt, nem is elrejtve...<br>
<br>
Közreadjuk, mert alapvetően fontos kordokumentumnak tartjuk. Lényeges<br>
hozzájárulás az 56-os forradalom, Magyarország 1945 utáni helyzete – de<br>
általában a történelem jobb megértéséhez.<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
I.<br>
<br>
1. Bill Lomaxot én nem tartom illetékesnek abban, hogy az 1956-os <br>
eseményeknek<br>
„legjobb ismerője és magyarázója” legyen.<br>
<br>
Könyve számos helyéből kitűnik, hogy baloldali, marxista beállítottságú, és <br>
mint<br>
ilyen, természetszerűleg nyíltan vagy nem nyíltan, de arra törekszik, hogy<br>
„megmagyarázza a bizonyítványt” – hasonlóan, mint a „Lukács-iskola” tagjai,<br>
hívei (Fehér Ferenc, HeIler Ágnes stb.) –, hogy hogyan érthető az meg, hogy <br>
a<br>
„megvalósult szocializmusban, ahol a munkásosztály van hatalmon” és így a<br>
politikai és gazdasági államberendezés marxista elvekre, vagyis a <br>
„tudományok<br>
tudományára” van alapozva – ott a munkásosztály lázad fel a marxista <br>
rendszer ellen.<br>
<br>
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Lomax nem magyar, így nem ismeri<br>
személyes megtapasztalások által az 1956-os – ill. azelőtti – magyarországi<br>
állapotokat. Nem volt – hogy a marxizmus mellett maradjak – a történetek<br>
megértéséhez elengedhetetlenül szükséges „osztály-élménye”. Nem is lehetett,<br>
mert 1956-ban 12 éves volt és még azt sem tudta, merre van Magyarország.<br>
Disszertációját és könyvét jóval később, másoktól hallott „ismeretek” <br>
alapján<br>
írta meg. Kik voltak a „tájékoztatói”? Nem tudom, de gyanítható, mert <br>
egyeseknek<br>
az a megállapítása, hogy a „szocialista” Lomaxot nem tévesztette meg a <br>
magyar<br>
emigráció azon túlzott propagandája, miszerint a „forradalmat” az írók <br>
(Méray,<br>
Aczél stb.) "lázadása" indította el. Lomax fordítva ítéli meg a helyzetet:<br>
elsődleges volt a nép mozgalma és az írók, az értelmiség csak másodlagosan<br>
csatlakozott hozzá. Lomaxnak ez a megállapítása teljesen helytelen és <br>
világosan<br>
mutatja, hogy ő „marxista történész”, vagyis nem történész, hanem <br>
 „ideológus”,<br>
aki nem arra törekszik, hogy történelmi eseményeket objektíve kiértékeljen <br>
és<br>
ismertessen, hanem arra, hogy a történelmi tények félremagyarázásával hogyan<br>
lehet Marxnak valamelyik téves tételét igazolni. Minden alapot nélkülöznek <br>
az<br>
olyan kijelentések, hogy „Nincs senki, nemcsak nyugaton, de Magyarországon <br>
sem,<br>
aki többet tett volna a forradalom igaz történetének ... megismeréséért.” <br>
Ennek<br>
a mondatnak majd minden szava valótlan, mert Lomax nem tárta fel igaz <br>
történetét<br>
egy nem létező forradalomnak.<br>
<br>
1956 októberében ugyanis – valójában – nem volt népfelkelés, sem forradalom <br>
vagy<br>
ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a párt által már 1955-ben <br>
kitervelt,<br>
később megszervezett és 1956 október 23-án céltudatosan „kirobbantott” <br>
puccs,<br>
egy államcsíny, melynek azt kellett szolgálni, hogy az országot 15 éve<br>
megszállva tartó, gyarmati módra kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen<br>
kivonulnia és azt követő „öt perc múlva” (Marosán György kijelentése a KB <br>
egyik<br>
ülésén) ne kelljen a szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak, <br>
politikai<br>
rendszernek összeomlani. De mindezekről később.<br>
<br>
2.  Nem tetszik nekem a „bizonyítványt magyarázók” között Gosztonyi Péter <br>
sem.<br>
Én ővele 1956-ról személyesen egyszer beszélgettem, akkor is röviden, és<br>
benyomásaim nem éppen a legjobbak voltak. Nyugati katonai szakértők nem <br>
sokra<br>
értékelik és úgy tudják, hogy 1956 okt. 23-án a Kilián-laktanyában mint GH-s<br>
tiszt teljesített szolgálatot, laktanya-ügyeletes volt és lövetett a <br>
Corvin-közi<br>
„ellenforradalmi alvilági csőcselékre”. De hát az vesse rá az első követ, <br>
aki<br>
nem tévedett életében, nem változtatta véleményét.<br>
<br>
3.  Fejtő Ferencet ugyan nem tartom „marxista történésznek”, de legutolsó<br>
könyve: „Rekviem...” egynéhány téves adata alapján kételyeim támadtak<br>
adatközléseinek megbízhatóságát illetően.<br>
<br>
Lehet, hogy amit leírok, kicsinyeskedésnek tűnik, de én mindig ahhoz a bölcs<br>
megállapításhoz tartottam magamat: „Kicsiny dolgokban mutatkozik az Úristen<br>
nagysága”, amit természettudományos szemlélettel úgy formulázok át, hogy a<br>
természet nagyobb csodája az, hogy egy hangya gombostűfej nagyságú fejében<br>
mennyi intelligencia van, mint az, hogy az 5473g. súlyú agyvelővel <br>
rendelkező<br>
elefántból „betanított erdei munkást” lehet képezni.<br>
<br>
Ezért számomra a kutató történészt az apró részletek pontos ismerete <br>
jelenti.<br>
Ezért nem tudom megérteni, de megbocsátani sem azt a tévedést, amit Fejtő<br>
könyvének 243. oldalán ír: „...férjhez megy egy híres vegyészhez, <br>
Zuckerkandl<br>
Emilhez” ... Z. E soha nem volt vegyész, hanem orvos, az anatómia <br>
professzora a<br>
bécsi egyetemen és ráadásul még magyar, mert Győr-ben született 1849-ben.<br>
Ugyancsak Győrben született 1861-ben fivére, Ottó, aki az urológia tanára <br>
volt,<br>
ugyancsak a bécsi egyetemen. A magyar Fejtő Ferencnek igazán illene tudnia <br>
ezt a<br>
„kis magyar történetet”. Zuckerkandl Emil felesége révén — Szepes Berta —<br>
ismeretségben volt Rudolf trónörökössel, aki az íróasztalán álló emberi <br>
koponyát<br>
Z. E.-től kapta.<br>
<br>
És mindjárt Z. E. után, ugyancsak a 243. oldalon III. Frigyes császárral<br>
kapcsolatosan azt írja „de alig hat hónappal trónra kerülése után meghal”. A<br>
valóságnak megfelelően három hónapot, helyesebben 99 napot kellett volna <br>
írnia<br>
és ezért van az, hogy III. Frigyes a német szakirodalomban, de még a <br>
köztudatban<br>
is, mint a 99 napos császár ismert.<br>
<br>
<br>
<br>
II.<br>
<br>
<br>
<br>
Most valamit magamról, mert szükségesek a továbbiak jobb megértéséhez: <br>
1940-től<br>
1958-ig dolgoztam a IX. ker. Üllői út 93. szám alatti egyetemi törvényszéki<br>
orvostani intézetben, végigmenve a szokásos egyetemi „szamárlétrán”: <br>
gyakornok,<br>
tanársegéd, adjunktus, megbízott intézetvezető. 1944 október 17-én lettem a<br>
budapesti Rendőr-főkapitányság „kültelki” (vagyis a 22 előváros) <br>
rendőrboncnoka.<br>
1945 tavaszán Buda-pest, később „Nagy-Budapest” rendőrboncnoka és a <br>
Pestvidéki<br>
Törvényszék (Fő u. 40.), tehát Pest vm., orvosszakértője. 1958 <br>
augusztus—1961<br>
július között a pécsi egyetem törv. orvostani intézetének tanszékvezető <br>
docense.<br>
1961 dec. 1-jétől élek Németországban, itt is nyugdíjba vonulásomig (1993 <br>
dec.<br>
1.) tudományos főmunkatárs egyetemi intézetekben, törvényszéki <br>
orvosszakértő.<br>
Ezen hosszú idő alatt is foglalkozásom természete miatt sok olyan dolgot,<br>
eseményt éltem, tudtam meg, melyek vagy teljességükben nem ismeretesek, vagy <br>
a<br>
valóságnak nem megfelelően vannak dokumentálva.<br>
<br>
Tanítómesterem Orsós Ferenc professzor volt, akiről a Tudományos Akadémia<br>
kiadásában megjelenő Életrajzi Lexikonban még ma is az olvasható, hogy a <br>
katyni<br>
ügyben a németek felkérésére hamis orvosszakértői véleményt adott, ezért a<br>
nürnbergi perben nemzetközi háborús bűnösnek minősítették, és mint ilyet<br>
1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia kizárta soraiból. Így „bizonyít” az <br>
írásos<br>
dokumentum, holott 1991 tavaszán, nagy vonakodás után — korábban még <br>
tagadta —<br>
Gorbacsov beismerte, hogy a katyni bűn-cselekmény Sztálin számlájára írandó. <br>
Ez<br>
azonban azt is jelenti, hogyha nincs gorbacsovi beismerés, akkor Katyn <br>
mindvégig<br>
a németeket terheli.<br>
<br>
Én azonban már 1956 májusában Moszkvában aútentikus orosz személy szájából<br>
hallottam, hogy a katyni „piszkos munkát” a KGB végezte. Ezt nekem AVDEJEV <br>
orosz<br>
orvostábornok, a Vörös Hadsereg törv. orv. szolgálatának vezetője mondotta<br>
hivatali szobájában: Úgy gondolom, mert a törvényszéki orvostan mellett <br>
szabad<br>
időmben mindig történelmi tanulmányokkal foglalkoztam, hogy ilyen és hasonló<br>
ismereteimet meg kel örökítenem az utókor számára.<br>
<br>
„Bevezetésül” az 1956-os eseményekhez egy másik példát is említhetek.<br>
<br>
A magyar Nemzet 1991 október 28-i számában az áll, hogy leleplezték a <br>
kivégzett<br>
Dudás József emléktábláját a Frankel Leo utcában. Sem a hír, sem az <br>
emléktábla<br>
felírása nem felel meg a valóságnak, mert őt 1957 január 21-én nem <br>
végezhették<br>
ki, mert már jan. 19-én, egy szombat délelőttjén Szalma József AVH-s őrnagy<br>
agyonverte a Gyorskocsi utcában. Ekkor hívta a Gyorskocsi utca a BM bűnügyi<br>
laboratóriumában dolgozó dr. Földes Vilmos rendőrőrnagyot a „kihallgatás” <br>
közben<br>
hirtelen meghalt Dudás halottkémlelésére. Dr. Földes azonban nem volt <br>
található,<br>
mert én aznap délelőtt kiküldtem boncolni egy Gödöllő melletti faluba. Így a<br>
halottkémlést dr. Fáber Viktor honv. orvosalezredes, a Honvéd Központi <br>
Kórház<br>
(Róbert Károly krt. 44. sz.) kórbonctani osztályának vezetője végezte és<br>
állított ki halott-vizsgálati leletet „hirtelen szívhalál" diagnózissal. <br>
Ezért<br>
mondom, hogy Dudást nem végezték ki, mert halottat nem lehet kivégezni,<br>
legfeljebb holttestét „szemtanúk” félrevezetése céljából felakasztani.<br>
<br>
Dudás aktája megvan vagy a Hadtörténeti Intézetben, vagy az Újabbkori Magyar<br>
Levéltárban. Úgy tudom, hogy az aktában nem található a minden kivégzésről<br>
készítendő ügyészi jegyzőkönyv.<br>
<br>
Ez a kiragadott két példa már mutatja, hogy mennyi „gyónnivalóm” van a<br>
történészek számára, melyeket nem vihetek magammal a sírba. Meg kell tehát <br>
írnom<br>
- és még időben - visszaemlékezéseimet, amelyben az 1956-os eseményeknek is<br>
sorra kell kerülni. A munka megírása azonban valószínűleg sok időt fog <br>
igényelni.<br>
<br>
Ezért most az 1955-tel, 1956-tal kapcsolatban egy „előzetes” rövid közlés:<br>
<br>
Ott kell kezdenem, hogy 1955 januárjában megismertem BALJAKIN orosz<br>
orvosalezredest, aki az ausztriai szovjet megszálló csapatok <br>
főhadiszállásán, a<br>
Baden bei Wienben, az ott működő katonai bíróságnál teljesített törv: orvosi<br>
szolgálatot. Törzsbeosztása az AVDEJEV tábornok vezette katonai törv. <br>
orvostani<br>
intézetben volt. (Moszkva, Honvédelmi Minisztérium). Egy Kecskeméten<br>
öngyilkosságot elkövetett orosz főhadnagyot exhumáltam és adtam <br>
„felülvéleményt”<br>
az ügyben, melyet az ÁVH, hatásköri illetékességét durván megsértve, <br>
„megkavart”<br>
és kereste az „aljas gyilkost” Kecskemét lakosai között. BALJAKIN mint<br>
megfigyelő vett részt a boncoláson és így alakult ki közöttünk jó <br>
kollegialitás,<br>
ill. barátság. A véralkohol-vizsgálatokról írt egy monográfiát és ezért a<br>
hétvégeken többször jött Bécsből Pestre, hogy intézetünk könyvtárában a<br>
témájához tartozó nyugati, főleg német irodalmat tanulmányozza, fotózza.<br>
<br>
1955 őszén Bécsből felhívott telefonon, hogy a semlegességi szerződés <br>
megkötése<br>
következtében a főhadiszállás elhagyja Baden bei Wient és a közeli napokban<br>
Budapesten halad keresztül a tiszti szerelvény. Déltájban lesznek a Keleti<br>
pályaudvaron, kétórás ebédszünetet tartanak, okvetlen menjek ki hozzá, mert<br>
nagyon fontos dolgot akar velem közölni. Kimentem. Két órát beszélgettünk,<br>
sétáltunk a peronon és én — őszintén szólva — el is feledtem megkérdezni, <br>
miért<br>
is hívott, gondoltam, el akar búcsúzkodni tőlem, mert valószínűleg soha <br>
többet<br>
nem fogunk találkozni. Amikor azonban jelzést adtak kürtszóval, hogy a <br>
pihenő<br>
lejárt, a tisztek és családtagjaik (Baljakin felesége, Jelena is ott volt)<br>
beszálltak a vagonba, a szerelvény már lassan mozgásba kezdett, Baljakin a <br>
vagon<br>
lépcsőjén állva a fülemhez hajolt és majdnem szó szerint a következőket <br>
mondotta:<br>
<br>
„Kolléga úr jól tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát és annak <br>
az<br>
lesz a következménye, hogy Magyarországon lesznek bizonyos változások. Ne<br>
higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, nehogy elgaloppírozza magát, mert<br>
annak később igen hátrányos következményei lehetnek.”<br>
<br>
Akkor nem értettem meg, hogy tulajdonképpen mire is céloz, mit akar mondani.<br>
<br>
1956 májusában szervezett a szakszervezeti központ egy „kirándulást" <br>
Kijevbe,<br>
Leningrádba, Moszkvába. Véletlenül tudtam meg és az Orvosszakszervezet révén<br>
sikerült bejutnom a csoportba. Mivel ismertem Baljakin moszkvai címét, <br>
azonnal<br>
levélben értesítettem érkezésemről. Csodálatomra a levelet meg is kapta és<br>
megérkezésünket követő reggel már várt a szálloda előcsarnokában. A moszkvai <br>
pár<br>
napi tartózkodásunkat majd mindig Baljakin társaságában töltöttem, teljesen<br>
elszakadva a csoporttól és nem vettem részt a hivatalos programban: képtár,<br>
múzeum, kolhozlátogatás. Mindezekkel ellentétben én — így jelentette a pesti<br>
illetékeseknek Rózsa elvtárs IBUSZ „kísérő” (valójában ÁVH-s főhadnagy) —<br>
reggeli után „eltűntem” egy magasrangú szovjet tiszt társaságában és csak<br>
vacsorára kerültem elő. Feltételezhető, hogy mint tanú vagy szakértő <br>
szerepeltem<br>
Farkas Mihálynak a moszkvai katonai bíróság előtt folyó perében. Farkas <br>
Mihály<br>
1953 júliusától kezdve nem volt ugyan honvédelmi miniszter, de megmaradt<br>
vezérezredesnek és miniszteri posztjáról úgy váltották le „elegánsan”, hogy<br>
Moszkvába küldték „továbbképzésre” a hadi akadémiára. Nem tudom, hogy 1956<br>
májusában tartott-e még „fejtágító” kiképzése, az azonban biztos, hogy 1956<br>
tavaszán, de még a nyár elején is volt Moszkvában, és igyekezett Mikoján<br>
segítségét megnyerni a személyét fenyegető veszély elhárításához. Rózsa <br>
velem<br>
kapcsolatos „gyanúját” megerősítette az a tény, hogy Moszkvából történő<br>
elutazásomkor Baljakin egy „búcsúztató küldöttséget” szervezett, ami azt<br>
jelenti, hogy a kijevi pályaudvaron a szerelvény előtt egy 5–6 tagból álló <br>
orosz<br>
tiszticsoport állt (kollégák a katonai törv. orv. intézetből) vörös<br>
rózsacsokrokkal, kis ajándékcsomagokkal, rázták a kezemet és csókolták <br>
arcomat,<br>
jobbról-balról, az orosz szokásoknak megfelelően. A jelenethez – melyet<br>
utazótársaim a vasúti kocsik ablakából bámultak – hozzátartozik az is, hogy<br>
ugyanakkor kullogott teljesen összetörve, civil ruhában (kék szövet, <br>
diszkrét<br>
fehér csíkozással) FARKAS Mihály. Egyesek később Pesten tudni vélték, hogy<br>
turista utam tulajdonképpen egy „álcázott kiküldetés” volt azzal a KÁDÁRtóI<br>
kapott megbízatásomnak megfelelően, hogy a moszkvai elvtársaknál MÜNNICH <br>
Ferenc<br>
(akkori moszkvai követ, családunk régi jó barátja, apám egyetemi kollégája)<br>
bevonásával és segítségével „jól eláztassam a »Farkasokat«” (Mihály és<br>
Vladimír), éspedig nem annyira politikai okból, mint inkább személyes <br>
bosszúból,<br>
mivel kapcsolatban nem annyira Vladimír vallatási módszereire kell gondolni,<br>
mint inkább arra, hogy Kádár felesége miatt féltékenykedett F. V.-re, mert<br>
felesége, MÁRIA korábban mint ÁVH-százados Vladimír beosztottja volt és a<br>
„nacsalnyik” meg nem engedett módon közeledett az (akkor még) csinos és<br>
elegánsan öltözködő fiatalasszonyhoz. Vladimír még ma is azt állítja, és <br>
ezért<br>
Kádár, különösen azonban közvetlen környezete a legvalótlanabb rágalmakkal:<br>
fogkiverés, köröm-kiszakítás; herezúzás, szájba hugyozás vádolják őt és<br>
terjesztik város–országszerte. És engemet is – a később megírandók alapján –<br>
Kádár „közvetlen környezetéhez”, feleségének bosszúért lihegő rokonságához<br>
soroltak. Az igazság azonban az, hogy Kádár – szavai szerint – Vladimírra<br>
féltékeny nem volt ugyan, de való, hogy nem szerette. Ki nem állhatta, de <br>
azért,<br>
mert bosszantotta, hogy apja miként tolja feljebb és feljebb az ÁVH<br>
ranglétráján. Itt utalnom kell arra, hogy Vladimír felesége Berei Vera volt,<br>
Berei Andor és Andics Erzsébet leánya. Andics Erzsébet húgát, Andics <br>
Gabriellát<br>
pedig 1944 nyarán délután magánórákon én tanítottam, hogy le tudja tenni az<br>
orvosi diploma elnyeréséhez szükséges ún. zárószigorlatot: 1945 után a<br>
Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgató főorvosa lett. Gabit dr. Janikovszky Béla<br>
évfolyamtársam küldte hozzám „bizalommal”, mert ismerte politikai <br>
felfogásomat.<br>
1945 után ÁVH-s ezredes lett - de nem orvosi, hanem nyomozói funkciókat<br>
teljesített. Péter Gábor ún. belső köréhez (dr. Tímár István, dr. <br>
Janikovszky<br>
Béla, dr. Décsi Gyula, dr. Bálint István, Padányi Mihály) tartozott. <br>
Janikovszky<br>
volt dr. Szőnyi vallatója, „leleplezője” és így a Rajk per egyik (?) <br>
elindítója.<br>
Szőnyi azonban nem mondott mást, mint amit én (megint) már 1945 nyarán <br>
tudtam<br>
dr. Kuti (Kacander) Gyula kollégámtól, aki Svájcban tanult, ott szerzett <br>
orvosi<br>
diplomát. A Liliom utcában lakott és így 1945 nyarának estéin sokat <br>
sétálgattunk<br>
az „Üllői úti fák alatt” (Kosztolányi Dezső). Elmondotta, hogy Svájcban<br>
kapcsolatban volt Szőnyivel és az akkori helyzetnek megfelelően minden <br>
emigráns<br>
igyekezett értesüléseit a szövetségesek hírszerzőinek továbbítani, abban a<br>
reményben, hogy tesznek valamit a fasiszták feletti győzelemért. Amikor az<br>
oroszok Jugoszláviát és Magyarország déli részeit elfoglalták, akkor <br>
igyekeztek<br>
mielőbb hazajönni, és kalandos utazással, Olaszországon keresztül a <br>
jugoszlávok<br>
vitték őket repülőn Szegedre. Ez az egész alapja Szőnyi és „csoportjának” az<br>
amerikaiak, ill. Tito számára végzett „kémtevékenységének”. A Rajk-per <br>
irataiban<br>
az olvasható szó szerint, amit Kuti Gyula nekem már 1945-ben elmondott. Kuti<br>
dr.-t is elítélték és jó pár évet ült.<br>
<br>
A belső körhöz tartozó Padányi (Pilcz) Mihállyal 8 évig együtt jártunk a<br>
miskolci gimnáziumba. 1936-ban érettségiztünk, ő műegyetemi, én orvoskari<br>
hallgató lettem. 1944 őszén ő robbantotta fel Fehér Lajossal a Gömbös<br>
Gyula-szobrot. Baloldali beállítottságú volt, a fegyveres ellenálláshoz<br>
csatlakozott, és így nem csodálkoztam, amikor 1945-ben az ÁVH-nál találtam.<br>
Nyomozási, vallatói munkára ab ovo alkalmas volt, mert apja a Monarchia <br>
egyik<br>
legjobb, legtanultabb kémelhárító századosa volt, és 1919-ben a magyar Vörös<br>
Hadsereg - ha jól tudom - kémelhárító főnöke lett, miért később „kirúgták” a<br>
Horthy hadseregből. Szakmájával azonban irodalmilag továbbra is foglalkozott <br>
és<br>
egy kétkötetes szakkönyvet írt a kémkedés módszereiről..<br>
<br>
Padányi Mihály az ÁVH-tól a Földművelésügyi Minisztériumhoz került, lett <br>
annak<br>
főmérnöke és mellesleg az ÁVH füle és szeme.<br>
<br>
Nem pletykálni akarok, de mert van tapasztalatom különböző szakmák, szervek<br>
„ténymegállapító” rendszereivel, jól tudom, hogy nemcsak az fontos, mit tud <br>
a<br>
beszámoló, hanem az is - és ez talán még fontosabb -, honnan tudja azt, amit <br>
mond.<br>
<br>
Janikovszky Béla már 1945 előtt kapcsolatban volt Kádár Jánossal, ismerte<br>
kapcsolatomat Kádár későbbi feleségének családjához. Farkas Vladimír <br>
nősülése<br>
után jó ideig a Berei családnál lakott, jó viszonyban volt Andics Gabival. <br>
Nem<br>
csoda, ha úgy gondolták a „Farkasok”, hogy én is<br>
<br>
<br>
<br>
Kádár "közvetlen környezetéhez" tartozom és a történések véletlen; időbeli<br>
egybeesése: azonos időben Moszkvában a Honvédelmi Minisztériumban, <br>
katonatiszti<br>
búcsúztatás a moszkvai pályaudvaron — alapján arra a téves következtetésre<br>
jutott, hogy én is azok közéstartozom, akik Mihályt „eláztatták" Moszkvában.<br>
Igaz ugyan, hogy kerestem a találkozást Münnich Ferenccel, de nem Kádár<br>
megbízásából, hanem azért, mert 1956 májusában nem akartam Moszkvából <br>
hazatérni,<br>
az ottani törv. orv. intézetben prof. CSERBAKOV-nál, ill. az Össz-szövetségi <br>
Eü.<br>
Minisztérium Közp. Kutatóintézetében, prof. PROZOROVSKY-nál, a SZU törv.<br>
orvostani főszakértőjénél akartam vagy egy fél évig dolgozni, hogy így<br>
„erősítsem” pozíciómat Pesten, és sikeresebben tudjak harcolni ALAPY Gyula, <br>
dr.<br>
KELEMEN Endre és VIDA Ferenc ellen (akkor az Ig. M.-ban a bírói és ügyészi<br>
felügyeleti osztály vezetője). Ezen pár hónapos moszkvai tartózkodáshoz <br>
kellett<br>
volna Münnich Ferenc segítsége, nem is annyira „hivatalos”, mint inkább<br>
„magánjellegű”. Úgy gondoltam, hogy így viszonozhatja azokat a vakációs <br>
napjait,<br>
melyeket joghallgató korában nagyapám házában, szőlőjében töltött. A <br>
találkozó<br>
azonban nem jött létre, most már nem tudom, hogy bent volt-e a követségen, <br>
de<br>
feleségével, BERENYI Etelkával sem beszéltem. Moszkvai tartózkodásunk alatt <br>
volt<br>
egy zártkörű díszelőadás a Bolsoj Teáterben (Rómeó és Júlia) a külföldi<br>
diplomaták, a május 1-jei ünnepségre érkezett külföldi küldöttségek és<br>
nómenklatúra tagjai számára. Én a francia követség páholyában ültem, igaz, <br>
nem<br>
az első sorban, hanem a hátsó székek egyikén. A szünetben, a nagy <br>
előcsarnokban<br>
kerestem Münnich Ferencet, de itt sem sikerült vele beszélnem.<br>
<br>
Talán nem kell külön kiemelnem, hogy az IBUSZ előírásainak megfelelően a<br>
csoportvezetőnek tudnia kellett, hogy „Báránykái” hol vannak, és így Rózsa<br>
„elvtárs” is tudta, hogy a Honvédelmi Minisztériumban vagyok, ill. megyek a<br>
követségre Münnich Ferenchez.<br>
<br>
Most vissza kell térnem oda, ahol a történések fonalát megszakítottam: <br>
látogatás<br>
a moszkvai Honvédelmi Minisztériumban, AVDEJEV orvos-tábornoknál.<br>
<br>
Először megmutatta intézetét, bemutatott beosztottjainak. Nagy teremben <br>
ültek -<br>
hasonlóan, mint az amerikai filmekből ismert nagy szerkesztőségi hodályok —,<br>
voltak vagy 30—40-en, mind törzstiszt, őrnagytól felfelé.<br>
<br>
A törvényszéki orvostan minden fejezetének megvolt a specialistája, a célnak<br>
megfelelően be-rendezett munkaasztallal.<br>
<br>
Az intézet megtekintése után AVDEJEV fő-mérnöki szobájába mentünk és szakmai<br>
kérdésekről beszélgettünk. Itt nem BALJAKIN volt a kísérőm, hanem az <br>
Inturist<br>
hivatalos tolmácsnője. Olyan magasrangú szovjet polgár külföldivel csak <br>
oroszul<br>
beszélhet, amit a hivatalos tolmácsnak kell átfordítani és természetesen a<br>
külföldi beszédét is. A tolmácsok, meg az lnturist valamennyi alkalmazottja <br>
a<br>
KGB-hez tartozott. Ezért AVDEJEV nem beszélhetett velem „tanú” nélkül és<br>
németül, bár tudott (múlt időben mondom, mert már meghalt). Elmesélt konkrét<br>
esetet, kérte hozzászólásomat, kritikámat. Én egy ablak melletti fotelban <br>
ültem,<br>
a csatlakozó fal előtt állt egy könyvszekrény (talán összerakható Lingel), <br>
alul<br>
több kis fiókkal. Abban voltak akták és fényképfelvételek. Egyszer csak <br>
AVDEJEV<br>
- hogy kényelmesebb legyen - leült a padlóra a könyvszekrény előtt, <br>
húzogatta a<br>
fiókokat és nyújtotta nekem a fényképfelvételeket. Igazán komikus volt a<br>
helyzet: egy fiatal külföldi terpeszkedik a fotelben és a „lábai előtt" ül <br>
egy<br>
szovjet generális. A tolmácsnő nem győzte szemét mereszteni. Ebben a <br>
„családias”<br>
hangulatú helyzetben kérdezi tőlem AVDEJEV: „Hol van a volt főnöke, Orsós<br>
professzor?” - Mire én: „Hol? Hát az NSZK-ban, a katyni ügy miatt nem<br>
maradhatott Budapesten.” Mire AVDEJEV dühösen kitörve: „Ne is említse ezt a<br>
szart. (Így mondta ex verbis.) Nálunk minden gyerek tudja, hogy azt mi<br>
csináltuk. Orsós-nak van igaza és Nürnbergben (ahol Katynt a németek <br>
számlájára<br>
írták) hazudott PROZOROVSKY. Ő volt ugyanis a nagy perben az orosz<br>
orvosszakértő, mert ő végezte a második exhumálást a Szovjet Tudományos <br>
Akadémia<br>
égisze alatt és a Szovjet Tudományos Akadémia BURDENKO akadémikus vezette<br>
„különleges bizottság” véleménye alapján állapította meg, hogy Orsós hamis<br>
szakértői véleményt adott. Érthető ezért, hogy a moszkvai Tudományos <br>
Akadémia<br>
pesti „kirendeltsége”, az ún, Magyar, ún. Tudományos Akadémiának is 1949-ben<br>
Orsóst ki kellett zárni tagjai közül.<br>
<br>
AVDEJEV így folytatta: „Nem értem a magyar illetékeseket. Orsós a legjobb<br>
szakemberünk és hagyják külföldön tengődni. Hívják azonnal haza.”<br>
<br>
Ezért írtam előbb, hogy én már 1956-ban tudtam hitelt érdemlő orosz<br>
személyiségtől azt megerősítve - amit mindig is tudtam -, hogy a katyni<br>
tömegmészárlást a „dicsőséges Vörös Hadsereg” és nem a Wehrmacht követte el.<br>
<br>
Nem hallgathatom el, hogy Katyn nem törvényszéki orvosi probléma, hanem<br>
világtörténeti mérföldkő, mert annak alapján tartotta meg Sztálin és utódai<br>
Hitler „ajándékait”: a Baltikumot, Kelet-Lengyelországot, Besszarábiát, <br>
Moldvát.<br>
<br>
Az orosz-német háború kitörésekor - mint általánosan ismert --- a Londonban<br>
működő legális lengyel kormány kérte Sztálint, hogy most mint „szövetséges”,<br>
küldje Angliába az 1939-ben orosz hadifogságba került lengyel tiszteket. Kb. <br>
15<br>
000. Sztálin a legkülönbözőbb – írásban megőrzött – hazugságokkal igyekezett<br>
megindokolni a tisztek szabadon bocsátásának, utazásainak elmaradását. <br>
1943-ban<br>
azonban kiderült a valódi ok: nem utazhatnak a tisztek, mert már 1940 óta<br>
halottak. Akkor pedig még nem volt német katona orosz földön. Sztálin ezt a<br>
megállapítást a Vörös Hadsereg „becsületét” (??) sértőnek mondotta, nem <br>
ismerte<br>
el a londoni legális lengyel kormányt, megszakította a diplomáciai <br>
kapcsolatot,<br>
és egy új kormányt képezett Moszkvában élő lengyel kommunistákból. Ezek <br>
később<br>
mint „Lublini Kormány”, lemondtak Kelet-Lengyelországról és Sztálin a<br>
területveszteségért a lengyeleket Kelet-Poroszországgal és a nyugati <br>
határnak az<br>
Odera–Neise vonaláig való kitolásával pótolta.<br>
<br>
Ízléstelennek tartom, hogy a lengyelek mindig csak a nyugati határ<br>
garantálásáról, vagyis a Sztálintól kapott háborús zsákmányról beszélnek, de<br>
mélyen hallgatnak Kelet-Lengyelországról. Az oroszok felé mukkanni sem <br>
mernek.<br>
Nap mint nap állnak elő újabb meg újabb anyagi követelésekkel a németek <br>
okozta<br>
háborús pusztítások fejében. Valójában az oroszoktól kell nekik kárpótlást<br>
kérni, mert Sztálin engedélye nélkül (Molotov–Ribbentrop paktum) nincs <br>
második<br>
világháború. Sztálin azonban azt már 1930 óta tervezte: egy általános <br>
európai<br>
háború keretén visszaszerezni mindazon területeket, melyekről Lenin 1917-ben<br>
lemondott azért, hogy a német vezérkar segítségével és pénzével hatalomra<br>
juthasson. Ezért tartották – és tartják ma is – az orosz patrióták Lenint<br>
hazaárulónak, megfizetett német ügynöknek.<br>
<br>
Katyn és Kelet-Lengyelország azért tartozik témánkhoz, mert mutatja, milyen<br>
trükkökkel dolgoznak az oroszok. Analóg a módszerük 1956-tal: <br>
„ellenforradalmat”<br>
organizálnak Magyarországon azért, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés <br>
egyik<br>
paragrafusára hivatkozva továbbra is az országban maradjanak.<br>
<br>
AVDEJEV-nél tett látogatás után BALJAKIN-nal együtt hagytam el a Honvédelmi<br>
Minisztérium épületét. Előtte állva kérdezte BALJAKIN: „Mit csinál ma <br>
délután?”<br>
Mondtam: ,;Megyek az egyetemi törv. orvostani intézetbe CSERBAKOV <br>
professzorhoz,<br>
ott fogok egy kis előadást tartani a magyar törv. orvostan történetéről." <br>
Mire<br>
BALJAKIN, tehát egy orosz alezredes, egyenruhában, Moszkvában, a Honvédelmi<br>
Minisztérium előtt: „Mit keresel te ezeknél a tetves oroszoknál?” <br>
Valószínűleg<br>
nagy szemeket meresztve bámultam rá, mert mindjárt folytatta: „Én nem vagyok<br>
orosz, tatár vagyok, Kazanyban születtem a Fekete Szűzmária városában” – s<br>
közben öklével verte a mellét.<br>
<br>
Valószínűleg tatár származása miatt volt szimpátiája a magyarok iránt és a<br>
pályaudvari búcsúztatáskor mondta: „Ne feledkezzék meg arról, amit tavaly a<br>
Keleti pályaudvaron mondottam."<br>
<br>
Hogy mire célzott, mire figyelmeztetett már 1955 őszén, azt csak 1956 okt. <br>
23-a<br>
után értettem meg.<br>
<br>
Ugyanígy voltam a „forradalmi úton megváltozik"-kal is, amit KÁDÁR JÁNOS <br>
mondott<br>
nekem 1956 júl. 18-án, egy szerda délutáni napon a Pest megyei Pártbizottság<br>
Arany János utcai pártházában.<br>
<br>
Előzmények a következők: 1956 nyarának elején fülembe jutott, hogy <br>
Gegesi-Kiss<br>
Pál, az orvosegyetem rektora olyan kijelentést tett volna, hogy én már 10 <br>
éve<br>
vagyok a törv. orvostani intézet adjunktusa és ezért nem ártana, ha átvenném <br>
egy<br>
nagyobb vidéki prosectura vezetését. Mindjárt tudtam, hogy Kelemen Endre<br>
ügyködik ellenem Alapy Gyula segítségével Gegesi-Kiss Pál-nál. A harc már <br>
1945<br>
óta folyt köztem és Kelemen Endre között, mert nem voltam hajlandó tűrni <br>
hibás<br>
vagy tudatosan hamis orvosszakértői véleményeit, aminek az lett a <br>
következménye,<br>
hogy Alapy Gyula szerint: „Tamáska akadályozza a szocialista<br>
igazságszolgáltatást”, el kell tüntetni a színről, vagy fegyelmi eljárással,<br>
vagy pedig bele kell „keverni” valamelyik kémperbe, először mint tanút, <br>
aztán<br>
mint vádlottat.<br>
<br>
10 év alatt sok mindent megéltem, de nem reagáltam rájuk. Amikor azonban<br>
Gegesi-Kiss kijelentéseiről értesültem, úgy éreztem, tennem kell valamit.<br>
Korábban soha protekciót nem vettem igénybe. 1956 júliusában így láttam, <br>
hogy<br>
elérkezett az alkalmas időpont a Kelemennel való leszámolásra. Akkor lett<br>
ugyanis Kádár János a politikai bizottság tagja, a párt főtitkár-helyettese, <br>
Őt<br>
ártatlanul börtönbe csukták, ő ismeri az Igazságügyi Minisztérium által<br>
meggyalázott jogszolgáltatási normákat, előírásokat, és ugyanazon véleményen<br>
van, mint azt Tordy Lajos „Szaggatott Krónika” c. visszaemlékezéseiben írja,<br>
nevezetesen, hogy az igazságszolgáltatás zsiványok kezébe került, bűnözök <br>
ülnek<br>
az ügyészi és a bírói székben, míg ugyanakkor ártatlanok a vádlottak padján.<br>
<br>
1956 július első felében felhívtam tehát telefonon Kádár Jánost a Pest <br>
Megyei<br>
Pártbizottságon és mondtam neki, hogy szeretnék vele néhány dologról <br>
részletesen<br>
elbeszélgetni.  Mire Ő, szószerint: „Jöjjön szerdán du. 4 óra után, ugyanis <br>
az<br>
az én ún. szabad szombatom, akkor senkinek nem szabad zavarnia, tehát tudunk<br>
nyugodtan beszélni.”<br>
<br>
1956 júl. 18-án, szerdán délután 4 óra után beléptem az Arány János utcai<br>
pártházba és mentem Kádár dolgozó szobájába.  Nagy, majdnem teremszerű <br>
helyiség<br>
volt, de kevéssé bebútorozva:  íróasztal, könyvszekrény és egy bőrgarnitúra<br>
dohányzóasztallal.  Az üdvözlés után leütünk a kényelmes, nagy fotelokba <br>
és – a<br>
szokásnak megfelelően – általános, de közömbös szöveggel indult a <br>
beszélgetés.<br>
Azután rátértem az egyetemi állapotokra, a hallgatók hangulatára.<br>
<br>
Itt mindjárt meg kell mondanám, hogy a legalább négyórás „beszélgetés”<br>
lényegileg monológ volt, mert jóformán mindig csak én beszéltem, KÁDÁR alig,<br>
legfeljebb hümmögött. De – úgy tudom – ez a politikusok metódusa, ők <br>
elsősorban<br>
adatokat, tényeket szeretnek hallani a beszélő-partnertől, maguk azonban<br>
szófukarok, nehogy valami kötelező vagy félremagyarázható kijelentést <br>
tegyenek.<br>
<br>
Aztán rátértem a magyar, ún. igazságszolgáltatásra és megtörtént esetekkel<br>
igazoltam KELEMEN Endre ig. orvosszakértő káros működését, aki nemcsak<br>
„futószalagon” gyártotta á hamis véleményeket politikai vagy politikai <br>
jellegű<br>
perekben, de az 50-es években Magyarországon még a gyógyító orvosi munkát is<br>
hátráltatta azáltal, hogy az ügyészség segítségével műhiba gyanúja címén <br>
minél<br>
több kórházi halottat igyekezett boncoltatni, azzal a meggondolással, hogy a<br>
foglalkozástól eltiltott ügyvéd felhajtója, üzletszerzője, pénzt tud <br>
kizsarolni<br>
a beijedt orvostól egy „kedvező” záróvéleményért. Minden „beavatott” tudta <br>
ezt,<br>
de ALAPY csak nevetett, amikor HOCHVALTER r. őrnagy, a Főkapitányság <br>
életvédelmi<br>
osztályának vezetője mindezeket írásos jelentésekkel bizonyította. A <br>
rendőrség<br>
„bizalmi csoportja” (belső elhárítás) ugyanis Hochvalter utasítására <br>
figyelés<br>
alá vette Kelemen működését.<br>
<br>
De jól tudta ezt DOLESCHÁLL Frigyes egészségügyi miniszter is, „de tenni nem<br>
mert” (Szabolcska Mihály) mind a sváb legények a salzburgi csapszékben. <br>
Engem<br>
bíztatott, hogy folytassam harcomat Kelemen ellen, ő azonban csak a <br>
kulisszák<br>
mögött állhat segítségemre, és pedig azért, mert „cukorbeteg a fiam, <br>
diétásan<br>
kell étkeznie, napi 500g prágai sonkára van szüksége, amit én csak a <br>
miniszteri<br>
fizetésből tudok fedezni.  Kelemen ’jó kapcsolatait’ tudva, nem <br>
kockáztathatom<br>
miniszteri állásomat, mert a fiam halálát is jelentheti.”  Az 500g prágai <br>
sonka<br>
mutatja országunknak azt a lesújtó állapotát mely az 56-os események második<br>
fázisának kialakulásához vezetett.<br>
<br>
Szerintem ugyanis 1956 klasszikus, három felvonásos görög tragédia volt: I.<br>
Kifejlés. II. Tetőzés, III. Bukás.<br>
<br>
Adatokkal megalapozott elméletemről később írok egy történész szakvéleményt;<br>
pillanatnyilag csak a Kádár-beszélgetés, meg az 500g prágai sonka miatt <br>
„szúrtam<br>
be”.<br>
<br>
Tehát folyt a monológom Kádárral, hasonló konkrét példákkal és az ő <br>
válasza –<br>
rövid és sztereotip – rendszerint az volt: „Igen, vannak még hibák, de azért <br>
nem<br>
a párt felelős, az ideológia és a rendszer helyes, hanem egyes személyek, <br>
akik<br>
hibákat követnek el.”<br>
<br>
Próbáltam „felhergelni", provokatíve mondottam neki: „Nem értem, hogy tud <br>
maga<br>
Rákosi Mátyással egy asztalhoz leülni, tanácskozni azzal a bitanggal, aki <br>
magát<br>
börtönbe csukatta, ahol kiverték a fogát, letépték a körmét, összezúzták a<br>
heréjét (a kikosarazott Vladimír bosszúja), szájába hugyoztak. Nem reagált. <br>
Nem<br>
mondott sem igent, sem nemet. Úgy tudják, hallgat, nem beszél a <br>
történtekről,<br>
mert nem akarja, hogy megaláztatása nyilvános téma legyen. Akkor pl. úgy<br>
beszélték — lehet, hogy csak legenda --, egy pb-ülésen felhozta az ÁVH <br>
kegyetlen<br>
módszereit, mire Rákosi „ellenséges propagandának” mondotta a hamis<br>
vádaskodásokat. Kádár erre kivette szájából a felső protézisét és a <br>
tanácskozó<br>
asztal sima lapján a szemközt ülő Rákosihoz csúsztatta, mint a vadnyugati <br>
filmek<br>
bárjában a whiskys poharat szokás.<br>
<br>
Felemlítettem börtönbeli megveretését azért, mert úgy tudtam, hogy amikor az<br>
családja tudomására jutott, panasszal fordultak a párt vezetőségéhez. <br>
Kelemen<br>
Endre vizsgálta volna meg a börtönben és „sértetlennek” véleményezte.<br>
<br>
Minden erőlködésem hiábavaló volt. Közismert jéghideg nyugalmából nem tudtam<br>
kilódítani. Már sötétedett kint, amikor szó szerint a következőket mondta:<br>
<br>
„Maga jól tudja, hogy Jézus Krisztus az Isten fia volt ás mégsem tudta<br>
megváltani 33 év alatt a világot. Mi, kommunisták nem vagyunk istenfiak és <br>
még<br>
csak 10 éve vagyunk uralmon, nem várhatja el, hogy már minden rendben legyen <br>
az<br>
országban.” {Kádár „nagy bibliás volt. Már börtön előtt is. Pártgyűlési<br>
beszédjeiben gyakran idézett a Biblíából. Ezért a nagy „nyelvcspásokkal” <br>
magát<br>
minden személyi változáskor a felszínen tartó Apró Antal pártközponti<br>
tanácskozáson, hogy Rákosi Mátyást megnevettesse: „Milyen kár, hogy nincs <br>
jelen<br>
Kádár elvtárs, biztosan megtalálná a kérdéshez álló megfelelő bibliai <br>
idézetet.”)<br>
<br>
A fent írt „kenetteljes” szavaira én olyan dűhős lettem, hogy az asztalra<br>
csaptam és szó szerint a következőket mondottam neki: „Ha te ilyen <br>
hűlyeségeket<br>
beszélsz, akkor nincs értelme velem tárgyalni.”<br>
<br>
Felugrottam a fotelből és gyors léptekkel mentem az ajtó felé.<br>
<br>
     Kádár felugrott, mondhatni utánam futott, az ajtónál elért, jobb felső<br>
karomat megfogva visszahúzott és szó szerint a következő történelmi <br>
fontosságú<br>
kinyilatkoztatást tette:<br>
<br>
     „Nono, ne legyen olyan heves, legyen még egy kis türelemmel, várjon<br>
nyugodtan – és ezt mondja meg az egyetemi hallgatóknak is --, elárulom <br>
magának,<br>
hogy itt ősszel, októberben forradalmi úton sok minden meg fog változni.”<br>
<br>
      Nos, most már világos információm forrása.  Úgy gondolom, elég hiteles<br>
Erre én BALJAKIN 1955 –beli „figyelmeztetésére” alapozom véleményemet, <br>
miszerint<br>
1956 októberében Budapesten<br>
<br>
      sem forradalom,<br>
<br>
sem ellenforradalom<br>
<br>
nem volt, hanem egy államcsíny.<br>
<br>
A tétel levezetéséhez, bebizonyításához a következő adatokat, tényeket <br>
használom<br>
fel:<br>
<br>
1.  A történelmi eseményeknek hosszú, sok évre visszanyúló gyökerei vannak. <br>
Az<br>
1956 október 23-i magyar események magvait Párizsban vetették el 1947 <br>
február<br>
10-én. Ekkor kötötték meg a magyar—szovjet békeszerződést, melynek <br>
következtében<br>
megszűnt a hadiállapot Magyarország és a SZU között, a „megszálló” csapatok<br>
elhagyták az ország területét, de visszamaradhattak ún. útvonalbiztosító<br>
egységek, mert Ausztria egy része továbbra is orosz megszállás alatt maradt <br>
és<br>
ezen csapatok ellátása a Csap—Budapest—Bécs vonalon történt. A <br>
békeszerződésben<br>
azonban azt is aláírták, hogy. az osztrák békeszerződést követően egy éven <br>
belül<br>
az ,,útvonalmódosítók" is kitakarodnak.<br>
<br>
2.  Ismerve az oroszok mentalitását — 70 év alatt soha szavukat, <br>
szerződéseket<br>
be nem tartották —, eleve nem gondoltak a kivonulásra. Ellenkezőleg, a <br>
Tito-ügy<br>
idejében lényegesen megszaporodtak az „útvonalbiztosítók”, noha Jugoszlávia<br>
lerohanásával a magyar honvédséget akarták megtisztelni. (De ez egy más <br>
fejezet<br>
hazánk szomorú háború -utáni történetében)<br>
<br>
A „megbonthatatlan” szovjet-magyar „barátság” más szóval az örökös <br>
megszállás<br>
érdekében beleépítettek, belecsempészek a békeszerződésbe egy paragrafust, <br>
mely<br>
lényegileg az egész szerződést annullálta, egy értéktelen papírdarabbá<br>
degradálta.  Kikötötték, hogy amennyiben fennáll a „fasizmus” <br>
visszaállításának<br>
veszélye, akkor joguk van Magyarországra bevonulni.  A „veszély” megítélése <br>
az ő<br>
szájuk ízétől függött<br>
<br>
és a „visszatéréshez” nem igényelték a magyar kormány „behívását’, az az ő<br>
szuverén joguk volt a „nemzetközi jog” szerint is elismert békeszerződés <br>
alapján.<br>
<br>
3. 1955 május 15-én – 10 év vajúdás után—megszületett az osztrák <br>
semlegességi<br>
szerződés. A szerződés megkötéséig eltelt 10 év, és maga a „szerződés” <br>
mutatja<br>
az imperialista orosz politika valódi arcát. Ilyen „szerződésre” a <br>
nemzetközi<br>
jog szerint semmi alap nem volt, mert Ausztria nem üzent háborút a<br>
Szovjetuniónak, vele harcban nem állt, és ha németek üldözése következtében<br>
orosz csapatok kerültek Ausztria területére„ azt az „üldözés” befejeztével<br>
azonnal el kellett volna hagyniuk. 1945-ben minden jogérzékkel rendelkező <br>
ember<br>
így gondolta, hiszen Ausztria volt Hitler első áldozata.  Az Anschluss-szal<br>
megszűnt az önálló osztrák állam, Németország tartománya lett és így a<br>
„felszabadított”, ismét szuverénné lett Ausztriát nem lehet Hitler <br>
cselekeText<br>
Box:   Text Box:   deteiért felelőssé tenni. Nem így az oroszok:Csak<br>
akkor-voltak hajlandók Ausztriából kivonulni, ha Ausztria semleges lesz és<br>
azonfelül még háborús kárpótlást is fizet a Szovjetuniónak. Az orosz<br>
szemtelenségnek a magasiskolája a semlegességi szerződés.<br>
<br>
4. Még ma sem tudott okokból 10 évi huzavo­na után – váratlanul, mert senki <br>
sem<br>
remélte – lét­rejött az osztrák semlegességi szerződés 1955 május 15-én, <br>
aminek<br>
az kellett, hogy legyen automa­tikusan a következménye – a párizsi <br>
szerződésben<br>
vállalt kötelezettségnek megfelelően, hogy 1956 őszén Magyarországnak<br>
oroszmentesnek kellett volna lennie.<br>
<br>
Ez azonban stratégiailag lehetetlen volt.  Az orosz csapatoknak Ausztriából,<br>
Magyarországból való távozása azzal egyenlő, hogy á Varsói Szerződés <br>
államainak<br>
délnyugati szárnya nyitott kapuvá válik, mert Csehszlovákiában, Ausztriában,<br>
Magyarországon, Jugoszláviában nincsenek orosz csapatok. Az ausztriai <br>
kivonulás<br>
tehát úgy kellett megrendezni, hogy egy időben a ,nyitott kaput" becsukni<br>
Magyarország változatlan megszállásával.<br>
<br>
És erre „jogos" lehetőséget adott a fasizmus visszatérésének veszélye. Nem<br>
kellett ahhoz semmi más, csak ügyesen, agent-provokatőrök segítségével<br>
kiváltani.  A KGB-nek nagy gyakorlata van az 1956-os „ellenforradalomhoz”<br>
hasonló népi megmozdulások szervezésében, kivételezésében.  Magyarországon<br>
különösen könnyű .volt a helyzet, mert segítségre állt az egész apparátus: <br>
párt,<br>
rendőrség, AVH, honvédség, hiszen az államcsínnyel elsősorban saját bőrüket <br>
és<br>
összelopott vagyonukat tudták menteni. Nagyon is jól tudták, hogy az oroszok<br>
kivonulása egyet jelent bitorlott hatalmuk összeomlásával, mert nem a nép<br>
bizalmára, hanem az orosz szuronyokra volt alapozva.<br>
<br>
       A pártközpontban az volt a nagy kérdés: mi a teendő, hogyan lehet<br>
„átmenteni” egészben vagy részben a párt uralmat, szerepét.  A vélemény, az<br>
elképzelés általában az volt: szelepeket kell nyitni, az évek alatt<br>
felhalmozódott feszültséget lassú folyamatossággal kiengedni.  Ha az oroszok<br>
kivonulása után az „átmenet” rohamosan történik, akkor az robbanásszerű <br>
lesz.<br>
<br>
       Honnan tudom mindezt?  Családi kapcsolataim adják meg a feleletek.<br>
<br>
       Sógorom volt Lukács (Rosenberg) Iván, aki a Tüske u. 8. sz. alatt <br>
lakott.<br>
  100% -os zsidó volt, banktisztviselő és, a zsidó törvények idejében <br>
állásából<br>
elbocsátották. Iván rokoni kapcsolatban állt Szilágyi Pál <br>
textilkereskedővel, a<br>
rádióriporter  Szilágyi János apjával.  Szilágyi Pál is zsidó volt és így <br>
neki<br>
is be kellett csukni a boltot.  A katasztrofális következmény úgy lett<br>
elhárítva, hogy feleségem, Lukács Krisztina – Rosenberg Iván felesége: <br>
Lukács<br>
Ilona nővére – feladta Text Box: -ett Text Box:   gyógyszerészi <br>
foglalkozását és<br>
mint 100%-os ,,árja” átvette a textilbehozatali irodát és tudott a <br>
jö­vedelemből<br>
két-három zsidócsaládot ellátni, tá­mogatni.<br>
<br>
       Szilágyi Pál felesége Grampoch Lenke, akinek a huga, Ila, Virág <br>
Károly<br>
felesége volt.  Virág Károly szintén a Tüske u. 8. sz. alatt lakott, <br>
szerény,<br>
kertes családi ház emeleti kétszobás lakásában.  Lukács Ivánnak a <br>
földszinten<br>
volt háromszobás lakása.  Virág Károly tanult mestersége szerint szobafestő<br>
volt, és mint ilyen, APRÓ Antal jóbarátja, mellesleg azonban KÁDÁR Jánossal<br>
együtt a illegális kommunista párt egyik vezető személyisége.  Sógora, <br>
Szilágyi<br>
Pál a párt pénztárosa, illetve később (1945 után) a Gazdasági Osztály <br>
vezetője,<br>
majd követ Dél-Amerikában, kereskedelmi attasé Stockholmban.  Virág Károlyt <br>
1944<br>
nyarán elfogta a Gestapo és valószínűleg Komáromban, 1944 őszén agyonlőttek.<br>
Így özvegye, Grampoch Ila „nemzeti nyugdíjas” lett és mert gyermek nem volt,<br>
APRÓ Antal hátartását vezette, nevelte az Apró-gyerekeket, mert Apróné Klári <br>
is<br>
dolgozott.  Ő 1937-38-ban Moszkvában a KOMINTERN-iskolában kapott kiképzést<br>
agitációra és pártszervezésre.  Az iskolának csak külföldi tagja, tanulói <br>
voltak<br>
és fő feladatuk volt a külföldi kommunista pártokban „felügyelni” és a <br>
moszkvai<br>
pártközpontnak jelentéseket tenni.  Természetesen egyben KGB ügynökök is <br>
voltak.<br>
  Apróné kezdetben a BM-ben dolgozott, később kerületi párt titkár lett. <br>
Apró<br>
Antal – emlékezetem szerint – akkor a Bimbó úton lakott, Virágnénak csak le<br>
kellett sétálnia a Tüske utcából az Apró villához.<br>
<br>
       1950-tól 1960-ig hétvégeken, szombat vagy vasárnap délutánokon –<br>
tavasztól őszig – gyakran voltam a Tüske utca 8-ban, pingpongoztunk,<br>
uzsonnáztunk.  Virágné is köztünk, és olykor jött Szilágyi Pál is <br>
feleségével, a<br>
szőke vagy hidrogénezett Lenkével, míg Ila sötét, majd fekete hajú volt.  A<br>
hölgyek csevegtek, a férfiak – Lukács Iván, Szilágyi Pál és én – <br>
természetesen<br>
főleg politikáról beszéltek.  Nemcsak Szilágyi Pálinak, mint diplomatának <br>
voltak<br>
jó értesülései, de Lukács Ivánnak is, mert az ARTEX külföldi piackutatója,<br>
piacszerzője lett és hónapokat töltött hol Londonban, hol Stockholmban.<br>
<br>
       Az osztrák semlegességi szerződés megkötése után az volt a <br>
beszédtéma: mi<br>
lesz, ha az oroszok Magyarországot is kiürítik?  Érdekelve voltak mind a <br>
ketten,<br>
Lukács Iván és Szilágyi Pál, nemcsak azért, mert zsidók voltak.  A pesti <br>
zsidók<br>
között az osztrák semlegességi szerződést követően valóságos pánik tört ki,<br>
magyarországi pogromtól féltek.<br>
<br>
       Gondolom, az olvasó nem tart antizemitának, hiszen már eddig is<br>
elárultam, hogy zsidó sógorom volt és ehhez a tényhez – objektivitásom<br>
alátámasztására – kiegészítésül még hozzáfűzöm, hogy 1944 március 19-ét <br>
követően<br>
életem kockáztatásával több zsidót mentettem a deportálástól.  Ezek ellenére <br>
is<br>
azt kell mondanom – és sok zsidó is azt véli --, nem volt helyes az a<br>
telhetetlenség, mellyel 1945 után a zsidpk minden vezető állást, fontos <br>
funkciót<br>
a kormányban, a pártban, az államigazgatási szervekben, különösen az <br>
ÁVH-ban, de<br>
az egyetemeken, az Akadémiában, a Kultuszminisztériumban stb. stb., maguknak<br>
kaparintottak és így a 45 éves orosz megszállás nem egy proletár, hanem egy<br>
zsidó-diktatúrával lett azonos.  Sokan beszéltek zsidó-rasszizmusról és <br>
népszerű<br>
volt a következő vicc: „ Mi a különbség a jeruzsálemi és a pesti kormány <br>
között?<br>
  Az, hogy a jeruzsálemi kormánynak van egy arab tagja is.”  A pesti kormány<br>
akkor kivétel nélkül zsidókból állott, tehát nem volt „még egy” magyar tagja<br>
sem.  Így érthető az az aggodalom, hogy az oroszok kivonulását követő<br>
rendszerváltozásban a 10 év szenvedéseiért, megaláztatásáért felelősséggel<br>
tartozó  és megbüntetendő személyek jórészt és elsősorban zsidók lesznek.<br>
Megválaszolandó kérdés és egyben feladat volt: hogyan lehet az elvárhatókat<br>
elhárítani, vagy legalább mérsékelni.  A megoldást a párt vezetősége a <br>
lassú, de<br>
permanens „átmenetben” (átmenésben) látta.<br>
<br>
       Ennek a taktikának egyik első része volt a Petőfi-kör létrehívása. <br>
Sokat<br>
beszélnek ma a Petőfi-kör „forradalmi” szerepéről, de hallgatnak arról, hogy <br>
a<br>
pártközpont „leányvállalata” volt, az „áthangolás” szerepével.  A <br>
pártközpontban<br>
Kiss Károly volt irányítója és felelőse a Petőfi-körnek.  Ő tehát Kiss <br>
Károly<br>
írta elő a „vitaindító” témát, az előadót, de még a közbeszólók személyét <br>
is.  A<br>
meggyőződéses TÁNCZOS Gábor csak azt tette, amire Kiss Károlytól utasítást<br>
kapott.  A Petőfi-kör működtetésével kapcsolatban az volt a PÁRT <br>
elgondolása,<br>
hogy zárt legyen, s a különböző, főleg értelmiségi érdekcsoportosulások<br>
képviselői, büntetéstől való félelem nélkül kimondják, kikiabálják sokéves<br>
sérelmeiket, csalódásaikat.  A becsapott, elnyomott és kizsákmányolt<br>
munkásosztály számára ugyanezért voltak már évek óta az „államilag <br>
támogatott”<br>
hétvégi labdarúgómeccsek, a régi „panem et circenses” római politika<br>
„szocialista” változata.  Az volt a hétvégi gőzkieresztő szelep, ott<br>
kiordíthatta magát az egész héten át dühöngő, rosszul fizetett, <br>
társbérletben<br>
őrlődő, élelmezési, bevásárlási nehézségekkel küzdő dolgozó, akinek azonban <br>
azt<br>
kellett énekelni:  „ Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember <br>
érzi,<br>
hogy szabad!”<br>
<br>
             Az „írók lázadása” sem volt őszinte, vagy spontán.  Ma már <br>
nehéz<br>
megállapítani, bizonyítani, hogy az Írók Szövetsége, illetve annak <br>
valamelyik<br>
tagja kapott-e utasítást a pártközponttól.  De még elképzelni is nehéz a<br>
„megtérését” annak a MÉRAY Tibornak, aki szerint az elvetemült amerikaiak<br>
halálos betegséget létrehozó baktériumokkal fertőzött cserebogarakat szórtak <br>
le<br>
Korea hómezeire.  Minden bizonnyal nem volt meggyőződéses kommunista –<br>
Sztálin-díjas ACZÉL Tamás kollégájával együtt --, hanem csak bértollnok, aki <br>
a<br>
mindenkori fizető gazdáinak szája íze szerint írt és ír.  Rájuk is illik, <br>
amit a<br>
Szabad Nép 1956 októberében írt: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben, <br>
hazudtunk<br>
este”.  Ha a lélek mérgezői nem is kaptak direkt utasítást a párttól, voltak<br>
annyira intelligensek, hogy mint jó orrú patkányok, kellő időben <br>
megszimatolták<br>
az oroszok kivonulását követő veszélyt és igyekeztek menekülni a <br>
Dávid-csillagos<br>
vörös gályáról, melynek alsó traktusában az Internacionálé ütemére húzták a<br>
nehéz evezőlapátokat egy, az önállóságától megfosztott ország lakói. <br>
Érezték,<br>
hogy hamarosan, a sors iróniájaként, történelmi fintorként, rájuk üt vissza<br>
Petőfinek általuk korábban sokszor idézett sorai:<br>
<br>
                         Habár felül a gálya,<br>
<br>
                         S alul a víznek árja,<br>
<br>
Azért a víz az úr!<br>
<br>
       Igyekeztek tehát még a „tenger feltámadása” előtt, a várható <br>
népfelkelés<br>
előtt maguknak jobb pozíciót biztosítani a soron következő rendszerben.<br>
<br>
             Az írók pálfordulása – nem pedig lázadása – azonban jól jött a<br>
pártnak, mert akarva, nem akarva elősegítette a mesterséges <br>
 „ellenforradalom”<br>
megszervezését, alkalmas volt a kulisszák mögött álló párt szerepének<br>
elkendőzésére és egyben az „ellenforradalom” leverését követő – <br>
„forgatókönyvi”<br>
előírások szerinti kötelező – leszámolásokhoz bűnbakokat szoláltatott.<br>
<br>
             A Petőfi-kör vitatkozói, mármint a be nem avatottak, abból a <br>
naivan<br>
téves elgondolásból indultak ki, hogy az osztrák semlegességi szerződéshez<br>
hasonlóan az oroszok a párizsi békeszerződést betartva, Magyarországot is ki<br>
fogják üríteni, és azt követően visszaáll az 1949 előtti koalíciós állapot,<br>
kormányzat, melyben a „baloldali blokk” (Kommunista, Szocdem., Parasztpárt) <br>
elég<br>
erős lesz ahhoz, hogy megőrizzék a „szocializmus vívmányait”.  Az oroszoknak<br>
azonban eszük ágában sem volt Magyarországot kiüríteni.  Nem tehették,<br>
stratégiai okból.  A párt sem mondhatott le jelenlétükről.  Baden bei <br>
Wienben<br>
már 1955 nyarán megtervezték maradásukat, amit „legalizálni” tudtak a <br>
párizsi<br>
békeszerződéssel, annak a „fasizmus visszatérésének veszélyével” kapcsolatos<br>
paragrafusával.  Ezt bizonyítja BALJAKIN 1955 őszén tett kijelentése.<br>
Nyilvánvaló, hogy az osztrák szerződés megkötetésekor az orosz főhadiszállás<br>
tisztjei megvitatták Ausztria kiürítésének magyarországi vonatkozásait.<br>
<br>
             Én úgy tudom, hogy az ausztriai orosz csapatok lényegileg nem<br>
„hazamentek”, hanem áttelepedtek Magyarországra, főleg a Dunántúlra. <br>
1955-ben.<br>
de meg 1956 eleien épületeket foglaltak le itt oroszok számára; kaszárnyák,<br>
internátusok, szociális gondozottak, öregek menhelyeit; sőt még börtönt is.<br>
<br>
Úgy gondolom, hogy ma nincs akadálya azt megállapítani, hogy 1955-ben hány <br>
orosz<br>
katonai szerelvény érkezett és hány hagyta el Csapnál az országot. A <br>
Honvédelmi<br>
Minisztérium illetékesei talán lesznek olyan „őszinték”, hogy elárulják az<br>
1955-öt követően Magyarországba érkező orosz egységek számát és <br>
elhelyezését. Az<br>
„elhelyezés részét képezte az ausztriai orosz csapatok hadianyagának <br>
tárolása.<br>
Ilyen célra 1955-ben lefoglalták az oroszok a gödöllői kastély gazdasági<br>
épületeit; istállók, magtárak. A hadianyag 1989-ben még ott volt.<br>
<br>
Ezek olyan tények, tárgyi bizonyítékok, melyek igazolják, hogy az 1956 <br>
október<br>
23-i „ellen-forradalmat” az oroszok már 1955-ben megtervezték, <br>
kirobbantották,<br>
leverték – és maradtak.<br>
<br>
Ezért van az, hogy a mai orosz államvezetőség nem hajlandó nyilatkozni 1956<br>
október 23-ról, annak ellenére, hogy a Parlament hivatalos úton kérte ezt. <br>
A<br>
kérés teljesítését 1991 júniusában azzal az indokolással utasították el, <br>
hogy a<br>
történtek felelevenítése, tisztázása ártana a magyar-szovjet jó viszonynak.<br>
<br>
Ma egy kicsit már továbbmennek.  Októberben beismerte a SZU <br>
külügyminisztériumi<br>
szóvivője, hogy 1956-ban hibás volt az orosz beavatkozás és az a nemzetközi <br>
jog<br>
megsértésével történt.  Részletes megbeszélésre azonban most sem volt <br>
hajlandó,<br>
diplomatikusan elködösítően beszélt és a csel az volt, hogy a „változatlan <br>
orosz<br>
álláspont ismert” és éppen ezért nem szükséges a megtörténtekről beszélni.!<br>
<br>
Forradalom, ellenforradalom, államcsíny nem lehetséges némi lövöldözés <br>
nélkül.<br>
Különösen nem lehetett 1956 őszén Pesten, ahol a világ közvéleményének meg<br>
kellett mutatni, hogy fasizmus, fehérterror, antiszemitizmus van, ölik a<br>
zsidókat, a kommunistákat és ezért az oroszok beavatkozása, maradása jogos.<br>
Fegyver azonban nem volt a polgári lakosság kezében.  1945 óta a <br>
legszigorúbban<br>
– kezdetben akasztással – büntették a fegyverrejtegetést.  Az<br>
„ellenforradalmárok” kezébe elhihető módon jusson fegyver.  Ezért Kopácsi <br>
Sándor<br>
olyan utasítást adott a rendőrüknek, hogy „megtámadásuk” alkalmával minden<br>
ellenállás nélkül, azonnal adják át fegyvereiket az „ellenforradalmároknak”.<br>
1956 október 23-án este 8 és 9 óra között a saját szememmel láttam a Madách<br>
körúton, amint a „kék” rendőrök osztogatták a puskákat az <br>
„ellenforradalmároknak”.<br>
<br>
Ilyen vonatkozásban MALÉTER Pál szerepe sem egészen tiszta. Maléter a <br>
katonai<br>
szolgálatra behívott „megbízhatatlan” személyekből (paraszt-, <br>
kulákgyerekek),<br>
kiknek kezébe fegyver nem adható, alakított munkászászlóaljak parancsnoka <br>
volt.<br>
Egy ilyen egység a Kilián laktanyában volt. A laktanyában igen kevés fegyver<br>
volt és az is szigorú őrizet alatt a vasajtós fegyverszobában. Október 23-át<br>
megelőzően azonban sok fegyvert szállítottak a Kilián laktanyába, és majdnem<br>
hogy őrizet nélkül voltak. Ezért vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a <br>
Kilián<br>
laktanyában levő munkászászlóaljnak is fel kellett lázadnia — a tervnek<br>
megfelelően -- és az „ellenforradalmárok” oldalára állni. Meg is történt,<br>
Maléter jóváhagyásával. Tököli tárgyalása is felvet néhány kérdést. Józan <br>
ésszel<br>
nem érthető, hogy egy, az országa védekezését vezető, irányító <br>
hadügyminiszter<br>
az ellenség táborába megy személyes tárgyalásra és hozzá minden előzetes<br>
biztosítás, védelem nélkül! Időben le akart lépni, hogy a meginduló orosz<br>
támadáskor ne kelljen intézkednie??<br>
<br>
Az „ellenforradalmi” fegyveres zendülés nem érhette meglepetésszerűen a <br>
pártot<br>
és a kormányt, mert SZŰCS Miklós vezérkari ezredes már október 20-án <br>
parancsot<br>
kapott a honvédelmi minisztertől, hogy szerkesszen meg egy riadótervet, és<br>
gondoskodjék Budapest fontos objektumainak katonai védelméről, tekintettel <br>
egy<br>
várható „ellenforradalomra”.<br>
<br>
<br>
<br>
Október 23-án délután 5 és 6 óra között a Honvédelmi Minisztériumban<br>
tanácsadóként működő orosz altábornagy, TYIHONOV már tudta, hogy Budapesten<br>
„ellenforradalom” van, melynek leverésére a magyar honvédség képtelen, és <br>
ezért<br>
szovjet csapatok beavatkozása azonnal szükséges, és anélkül, hogy előzetesen<br>
bárki magyarral beszélt volna, felhívta ANTONOV hadseregtábornokot, a Varsói<br>
Szerződés vezérkari fönöket és engedélyt kért tőle a székesfehérvári <br>
gépesített<br>
hadtest Budapestre való rendelésére és az „ellenforradalmi” erők elleni<br>
bevetésére.  Antonov az engedélyt megadta!<br>
<br>
Tehát nem Hegedűs András, nem Marosán György vetette tűzbe az orosz <br>
csapatokat,<br>
hanem Tyihonov, éspedig minden előzetes megbeszélés, kérés, engedély nélkül.<br>
<br>
<br>
<br>
Egy ilyen nagy horderejű, világpolitikailag is kiható intézkedést azonban <br>
saját<br>
szakállára még egy orosz altábornagy sem tesz, ha előzőleg nem lett <br>
megtervezve,<br>
és Tyihonov feladata csupán az akció időpontjának meghatározása volt.<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
     Megindultak tehát a székesfehérvári szovjet egységek páncélosai, hogy <br>
kellő<br>
időben, kellő helyen legyenek a „forgatókönyv” szerinti bevetésre. <br>
Ismeretes,<br>
hogy Erdélyben már október 20-án szovjet egységek indultak a magyar határ <br>
felé.<br>
<br>
Megbízható, a dolgokba, a célkitűzésekbe beavatott elvtársak, főleg <br>
KISZ-tagok,<br>
egyetemi hallgatók, Petőfi-körösök is munkába kezdtek. Antiszemita <br>
feliratokat<br>
firkáltak a falakra. Reakciós, fasiszta szólamokat hangoztattak, tolták az<br>
eseményeket a beavatkozás jogosságát igazoló „ellenforradalom” felé. A <br>
kormány<br>
majd naponkénti átalakítása is azt volt hivatva bizonyítani, hogy <br>
„jobboldali”<br>
erők a hatalom megszerzésére törekszenek. Nagy Imre és Kádár szerepe nem<br>
tisztázott. Minden valószínűség szerint összejátszottak kezdettől a<br>
pártvezetőséggel és az oroszokkal, hiszen mindkettőjüknek egzisztenciális <br>
érdeke<br>
volt, hogy a párt, a rendszer uralmát biztosító orosz megszállás ne szűnjön <br>
meg.<br>
Szerepüket nem minden meggondolás nélkül kapták a „rendezőktől”. Egyrészt<br>
alkalmasak voltak a tömegek megtévesztésére, félrevezetésére, vagyis arra, <br>
hogy<br>
a párt „reformkommunistái” is a Rákosi-klikk, az oroszok ellen fordul, <br>
másrészt<br>
az „el-lenforradalom” leverése után felelőssé lehetett tenni őket, és így<br>
leszámolni a régi ellenfelekkel, hiszen „ellenforradalmi magatartásuk”<br>
bebizonyította, hogy korábbi megítélésük, elítélésük nem volt <br>
megalapozatlan.<br>
Nagy Imre sorsa beteljesült. Kádárt megmentette Münnich, aki mint <br>
KGB-generális,<br>
az államcsíny egyik felügyelője és irányítója volt. Kádár ugyanis Nagy <br>
Imréhez<br>
hasonlóan a jugoszláv követségre akart menekülni, de Münnich — akarata <br>
ellenére<br>
— a szovjet követségre vitte, mert őt találták alkalmasnak a történések<br>
továbbvitelére.<br>
<br>
<br>
<br>
-- <br>
<br>
Üdvrivalgással:<br>
KEA.<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a> <br>
<br>
<br>
-- <br>
Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.<br>
<a href="http://www.avast.com" rel="noreferrer" target="_blank">www.avast.com</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div>