[Grem] Beszélgetés az aranymisés Barsi Balázs ferences szerzetessel

[Emoke Greschik]

 Beszélgetés az aranymisés Barsi Balázs ferences szerzetessel
Megszentelt élet <https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet> – 2021.
szeptember 26., vasárnap | 20:02

https://www.magyarkurir.hu/hirek/krisztus-hangja-bennunk-beszelgetes-az-aranymises-barsi-balazs-ferences-szerzetessel
5
Barsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, teológus napjaink
egyik legismertebb egyházi személyisége. Könyvei, elmélkedései rendkívül
népszerűek, sokak lelki-szellemi táplálékai. 1971. augusztus 8-án
szentelték pappá szülőfalujában, Sióagárdon. Ötven évvel később ugyanezen a
napon, ugyanitt mutatta be aranymiséjét. Vele beszélgettünk.

*– Mindössze tizennyolc éves volt, amikor belépett Szent Ferenc rendjébe.
Milyen élmények hatására döntött úgy ilyen fiatalon, hogy igent mond az Úr
hívására, és egész életét Istennek szenteli?*

– A végső okát nem tudom annak, hogy miért lettem szerzetes, pap, hiszen az
életem Istenben van, ő hívott meg. Egy püspök mesélte: kisgyermekkorában
ministrált, s nem gondolt arra, hogy pap legyen. Egyszer átmentek a
plebániáról a templomba az édesanyjával, aki a kezét fogta. Megkérdezte
tőle, hogy ki lehet pap. Az, akit az Isten hív, válaszolta az édesanyja.  A
későbbi főpásztor ekkor arra számított, hogy valaki leszól az égből, egy
hang hallatszik. Ám

Isten a vágyainkon keresztül hív, szólít – vonz az oltár.

Az ötvenes években gyermekként mindennap láttam két orsolyita nővért, akik
ott éltek száműzetésben a sióagárdi plébánián. Nem gondoltam arra, hogy
szerzetes leszek, de mélyen megérintett, hogy amikor elérkezett a zsolozsma
ideje, ők mindennek meghaltak. Számukra Isten nem időnként előjövő téma
volt, hanem valaki, aki mindenek felett áll, kiszólít az időből. Ilyenkor
minden tevékenységünket elfelejtjük. Már három-négyévesen azt mondtam, hogy
pap szeretnék lenni. Ez a Jóisten titka, mint ahogy az egész személyünk
titka benne van, mert ő a semmiből, a nem létezőből hívott elő minket.
Magunkból kiindulva nem tudjuk értelmezni magunkat, mint ahogy a világból
kiindulva a világot sem. A létezésünk hatalmas nagy kérdés. Ha valaki a
létezést, a világot próbálja megmagyarázni a teremtő Istenen kívül, az
gyatra ostobaság. Akkor inkább ne mondjon az illető semmit.

A lényeg, hogy a Jóisten meghívott. Az ember semmiben ne legyen teljesen
biztos. A fontos az, hogy igent mondjon a hívásra, s az Isten előkészítő
munkája, vonzása és az ember gyatra igenje találkozik, és ott az emberi
élet valahogy beteljesedik. A Bibliát tanulmányozva sokszor eltűnődtem
azon: ki hív, kit és mikor? Isten szólt és lettek. Az Isten első akarata
tehát, hogy legyenek létezők, legyen ember. Létezem. Amikor aztán az ember
elszakad Istentől, ő akkor sem szakad el tőlünk, hiszen Fiában teremtett
minket. És akkor hívja Ádámot, aki bujkál előle, mert hiányzik neki Isten.

*– Ádám, hol vagy?*

– Igen, ő hívja a teremtményt. Elbújtam, mert vétkeztem és félek tőled.
Isten később is sokszor hívja az embert, a pogányokat is, mindenkit, ma is,
a lelkiismeretünkön keresztül.

Csak ne gyártsunk olyan elméletet, hogy nincs is lelkiismeret, meg hogy az
a tudatalatti világunknak a megnyilatkozása. Dehogy! Az valakinek a szava.

És amikor az Úristen látta, hogy az emberiség egyetemesen nem válaszol
ezekre a hívásokra, akkor meghívta Ábrahámot és Izraelt, mindig, újra és
újra, végül pedig Fiában hívta meg az apostolokat, a tanítványokat. Az ő
követésére, az isteni életben való részesedésre, tehát kereszténynek
hívott. Ez az, amit szeretnék elmondani minden papnak, szerzetesnek,
házasságban élőnek, bármely hivatást követő embernek: bocsánat, hát csak
egy keresztény lehet szerzetes, pap. Az én papságom, szerzetességem nem
fakultatív másodállás. Nekem itt kell kereszténynek, embernek, Isten
teremtményének lennem. Ha ma valaki feladja a papságát vagy a
szerzetességét, azt már majdnem ünneplik, hogy milyen bátor tettet hajtott
végre. Nem! Aki ezt teszi, megtört a hitben, rettenetes sötétségben van. Az
más, hogy van újratervezés, hogy Isten megmentheti, de ne mondjuk, hogy
visszakapcsol egy úgynevezett korábbi sebességre a lassú menetről. Mit
jelent ez? A hívő éppúgy életszentségre van hívva, mint a szerzetes vagy a
pap. Amikor Szent Pál azt mondta, jaj nekem, ha nem hirdetem az
evangéliumot, akkor ez a jaj azt jelenti: elkárhozom, végem van. Nem
mondhatta: vannak, akik Palesztinában maradtak, megházasodtak, szentül
élnek, miért fussam be én a Római Birodalmat, miért prédikáljak állandóan?
Jaj nekem, ha nem hirdetem… Ez, hogy Isten konkrét életformára hív, olyan
mondanivaló, amellyel újjászülethetne a papság, a szerzetesség.

*– Hogyan ismerhetjük fel, hogy Isten papnak, szerzetesnek vagy világi
kereszténynek hív-e minket?*

– Olyan belső mozgás zajlik bennünk, hogy rádöbbenünk: én most élek.
Azelőtt élő halott voltam, a sötétben botorkáltam. Isten közben is hív
minket, szól hozzánk, papként, szerzetesként, világiként is, a mindennapi
evangéliumban. Utoljára pedig, ahogyan a szentáldozásban imádkozunk: az
utolsó órában hívj magadhoz engem! Éppen ezért a szerzetes vagy a pap
elsősorban azt mondja a többi kereszténynek: ott légy szent, ahol vagy. Ha
valakiben felvetődik, hogy papnak, szerzetesnek, apácának akar menni,
tisztáznia kell magában ezt a kérdést. Lehet, hogy Isten csak megérintette,
és azt akarja: ott légy szent, ahol vagy! Ha valaki a megérintettség
hatására beöltözik barna habitusba vagy fehér apácaruhába, az lehet egy
nagy bukás kezdete is.

Isten mindannyiunkat szentségre hív, vagyis önmagához, a saját életében
való részesedésre.

*– Mivel magyarázza, hogy miközben napjainkban soha nem tapasztalt keletje
van az ezoterikus, okkult tanoknak, a katolicizmus, a kereszténység
visszaszorulóban van? Ma reggel például egy hölgyismerősöm kétségbeesetten
panaszolta, hogy elszakadt a csuklójára kötött színes szalag, ami hite
szerint megvédte őt a rossztól. Most fél, hogy valami nagy baj éri.
Felajánlottam, hogy adok neki rózsafüzért vagy feszületet, mire
megkérdezte: mit kezdjek ezekkel? Pedig meg van keresztelve, katolikusnak.*

– Iszonyatos a vallási analfabetizmus a katolikusoknál, iszonyatos! Tóth
Tihamér püspök egykor azt mondta: ha valaki elveti a Hiszekegyet, ezer más
hitet talál ki magának. A másik dolog: a mi hitünk nem valamiben, hanem
valakiben való hit. Ennek az illetőnek azért meg kellene magyarázni:
valamiben nem hiszek, legföljebb megbízom annak a feltalálónak a
tudományában, aki ezt orvosságként ajánlja nekem. De az orvosságban nincs
végső bizodalmam! Énrajtam semmi nem segít, vagyis nem valami segít, hanem
valaki. Nem győzöm hangoztatni, amit a tibeti lámák nyilatkozatából
olvastam: a mi vallásunkban nincs isten. Tessék ezt végiggondolni! Hiszen
minden Isten.

Soha ilyen vad, őrült, szégyenletes, babonás világban nem éltünk, mint ahol
most vagyunk. Ennek ki kell futnia magát, mint ahogy minden rossz
elméletnek, és már látszik, hogy zsákutca. A kereszténység óriási korszaka
következik vértanúkkal, belső tisztulással, megújulással, miközben
rettenetesen végigostoroz majd minket az ellenség. Az Úristen is engedi,
hogy megtisztuljunk. Az ember mégiscsak Isten képmása marad, és ha a
bizalmát sok mindenbe vetette is, egyszer csak rájön arra, hogy semmi sem
segít rajta, csak valaki. És ki? Egyetlen vallásalapító sem, csak az, aki
azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” Az összes vallás vagy filozófiai
elmélet elvezet odáig, hogy van a világon túl valami vagy valaki. Na, most
itt van a probléma. Hogy ez a valaki mit gondol meg milyen, arról fogalmunk
sincs, és nem is lehet, csak kinyilatkoztatás által. Jézus pedig azt
mondta: „Atyám, azt akarom, hogy azok, akiket nekem adtál, ott legyenek
velem, ahol én vagyok. Azt akarom, hogy lássák dicsőségemet, amelyet tőled
kaptam, mivel te már a világ teremtése előtt szerettél engem” (Jn 17,24).
Valaki ezt vagy elfogadja, vagy visszautasítja. Ha elfogadja, hirtelen sok
minden fényre derül, ami addig érthetetlen volt. A hitünkben van logika is,
van egy pont, ahol el lehet fogadni, és ha elfogadtuk, akkor azt mondja az
értelem: jól tetted. Olyasmi nyer számunkra világosságot, amit a saját
eszünkkel nem tudtunk volna kitalálni.

*– Miért utasítják el mégis annyian a kereszténységet? Miért közömbösek az
élő Isten tanítása iránt, miközben lelkesen elfogadják a babonákat? *

– Nem gondolják végig, hogy valamiben nem lehet, nem szabad hinni. Az
elektromosságban nem hiszek, mert akkor esetleg agyonvág. Vagy tudom, hogy
van, vagy nem tudom. A természettudományok ilyen fejlődési fokán, ahol
állunk, hiszünk egy karperecben, hogy az majd megvéd a rossztól, vagy
megszünteti a rákomat? Ez abszurdum. Van ennél súlyosabb dolog is. Az Úr
Jézus azt mondja: aki szeret engem, megtartja parancsaimat. Az, hogy valaki
elbocsássa a férje vagy a felesége mellett tartott szeretőjét, hogy a
mocskosan szerzett milliárdjait a szegényeknek adja, és kiálljon az emberek
elé azzal, hogy hatalmasat vétkeztem, ez nem könnyű. Nekünk,
keresztényeknek sem könnyű. Istent nem lehet csak az értelemmel megérteni.
Ez mindennapos harc saját magunk ellen is, de a szentek bizonyítják, hogy
emberré tesz minket Krisztus.

Teréz anyáról a liberálisok – most nevezzük őket filozófiai relativistáknak
– azt mondták: nem szent ez a Teréz anya, csak jó ember. Köszönöm szépen,
pontosan erről van szó. Természetesen, aki hallgat a lelkiismeretére, az
valakinek a szavára hallgat. Nincs még benne semmiféle vallásban, de arra
hallgat. Például, hogy ne lopj, ne hazudj, ne pletykálkodj, mert olyan
tüzeket gyújtasz, hogy azokkal pokollá teszed a környezeted, a munkahelyed!
És ne fényezd magad állandóan, hiszen magadban beismered, tudod, hogy ki
vagy! Ezt mind a belső hang mondja, de nem hallgatunk rá. Ám nincs más
menekülés. Az összes többi zsákutca, magunkból magunkba lépünk.

Az ember viszont ki van lyukasztva a végtelenre.

Az egyik magyar városban tizennégy év után adta fel magát egy
rendőrgyilkos, mert nem tudott megszabadulni a lelkében őt naponta vádoló
hangtól. A lelkiismeret hangja Krisztus velünk született, bennünk lévő
hangja. Ő megvilágosít minden embert, aki a világra jön, nem csak a
katolikusokat. De aki elfogadja őt Isten Fiának, halottaiból
föltámadottnak, az végtelenül nagy világosságot kap, és tudja, kié ez a
hang, honnan jön, és mire hív. Azt mondja az Úr Jézus: ti vagytok a föld
sója, és nem azt, hogy ti vagytok a föld. Ha valaki fölfedezi a rákot, s
mégis mindenki támadja, ostobának nevezi, attól még neki van igaza. Ez nem
szavazás kérdése.

*– Krisztus azt mondta, hogy az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt.
Viszont föltette a kérdést: talál-e még hitet a földön az Emberfia, ha újra
eljön dicsőségben? Az emberiség, legalábbis az úgynevezett fejlett világ,
mintha valóban a hitetlenség felé haladna...*

– A pokol kapui sem vesznek erőt rajta… Jézus ezt Péternek mondta, amikor
az megvallotta: „Te vagy az élő Isten Fia, az Isten szentje”. Ami az
Egyházban nem a Krisztusba vetett hitből fakad, azon vegyen is erőt a pokol
kapuja, az essen össze. Ám hajszálereken nagyon sok minden van kapcsolatban
vele. De ebbe nem tartozik bele a karrierizmus, a politizálás, a megalkuvás
meg a többi. Ha ezeken erőt vesznek a pokol kapui, akkor tisztul az Egyház.
Eljön az Emberfia, csak az a kérdés, talál-e hitet a földön... Találni fog,
egészen biztos. Minket felszólít arra, hogy várjunk. Ha Krisztust senki sem
várná, akkor nem lenne világvége és beteljesülés, hanem maradna ez az örök
folyamat, aminek semmi értelme nincsen. Az Egyház mélyén maga Krisztus az
alany. A Szentlélek ott van, és nagyon sok egyszerű hívő, szent lelkében
mélyen benne van. Közülük sokaknak erős a hitük. Az is meg van jövendölve,
hogy a végén, a legutolsó időkben nagyon sok vértanú lesz. Nekik ugyancsak
van hitük. Inkább ez a nagy figyelmeztetés számunkra:

a ti dolgotok nem az, hogy lessétek az időt, a napot meg az órát, hogy
mikor lesz a világvége, hanem hogy várjatok élő hittel.

*– Ha végigtekint ötvenéves papi, szerzetesi hivatásán, hogyan összegezné? *

– Mindig irigyeltem azokat, akik év végén arról prédikálnak, hogy
összefoglaljuk az elmúlt évet. Én soha semmit nem tudtam magamnak
összegezni. Jézusra hagyom ezt. Gyónok, imádkozom, reménykedem. Jézus az,
aki összefoglalja az én életemet is. Talán az ötven év tapasztalata, hogy a
kezébe teszem, mert az Atya mindent őbenne teremtett, ő a kezdet és a vég,
az alfa és az ómega.

Ma is, holnap is, mindennap összefoglal a hitben, ha belekapaszkodom, és
remélem, hogy majd az utolsó percben is.

*Szerző: Bodnár Dániel*

*Fotó: Fábián Attila*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210928/0fed6ed9/attachment.html>