[Grem] !!! Pál Feri atya előadásáról 'Nem magamért futottam'

[Emoke Greschik]

 Nem magamért futottam – Pál Feri sport és lélek kapcsolatáról
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2021. október 8., péntek |
12:58
https://www.magyarkurir.hu/hirek/nem-magamert-futottam-pal-feri-sport-es-lelek-kapcsolatarol

10
*Hit/Vallás-Sport* címmel rendezett konferenciát a Magyar Sporttudományi
Társaság szeptember 28-án Budapesten, a Magyar Sportok Házában. Mások
mellett nagy sikerű előadást tartott *Eredményesen és elégedetten* címmel
Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember is az 1987-es év
magasugró országos bajnoka.

Az előadó elárulta, hogy legkedvesebb képzése tanulmányai során az volt,
amikor lelkigondozónak készült a Testnevelési Egyetemen. A kurzus egyik
alkalmára az osztrák olimpiai válogatott hivatásos és egyben hivatalos
lelkigondozóját is meghívták, hogy a résztvevők kérdezgethessék. Az egyik
kérdés az volt, mitől lesz jó sportlelkigondozó valaki. Szeressen
sportolni, de legfőképpen szeresse a sportolókat – hangzott a válasz.

Pál Feri elsősorban mentálhigiénés szakemberként szólalt meg, de
természetesen a sportoló és a katolikus pap is előbújt olykor belőle.
Elsődlegesen nem a sportról, hanem inkább a sportolóról, az edzőről és a
szurkolóról mondta el gondolatait.

Öt lépésben vázolta fel, hogy miként lehet eredményesen és elégedetten
sportolni. Az első lépés az erőfeszítés megbecsülése. Lehet, hogy még
fényévekre vagyunk ilyenkor a sikertől, pláne az olimpiai bajnoki címtől,
de csak akkor indulhatunk el ezen az úton, ha megbecsüljük azt az
erőfeszítést, amelyet teszünk. Volt egy kislány, akinek mindkét lábából
hiányzott egy-egy izom. Amikor otthon elmondta, hogy az iskolában győzött a
futásban, az édesapja hitetlenkedve kérdezte: „És mennyi előnyt kaptál?”
Erre a kislány: „Azt, hogy tudtam, mindent bele kell adnom, ha győzni
akarok!”

Az erőfeszítés megbecsülésére azért is van szükség, hogy ne csak sikeressé,
elégedetté is legyen az ember

– hangsúlyozta az előadó.

A második lépés a teljesítmény, ami még mindig nem tévesztendő össze a
sikerrel.

A teljesítményt olyasféleképpen lehet jól értékelni, mint az a testnevelő
tanár, aki nem úgy osztályozott, hogy mindenkire érvényesen azonos szintet
várt el, mivel tudta, hogy nem élsportolókat képez, s ha jól csinálja a
dolgát, akkor tanítványai szeretni fognak sportolni.

Többek között kötélmászásból az év elején felmérést végzett. Év végén úgy
osztotta ki a jegyeket, hogy aki már az elején is fel tudott mászni és az
év végén is, az ugyanúgy ötöst kapott, mint aki az elején még csak nagy
nehézségek révén mászott fel, de az év végén ügyesen felkúszott. Ám ennél a
tanárnál az is ötöst kapott, aki az év elején csak felugrott, nem is nagyon
tudta húzni magát, de év végén már három lépésnyit fel tudott kulcsolni,
mert erőfeszítést tett, hogy fejlődjön. Lehet, hogy kívülről semminek tűnik
a teljesítményünk, de nekünk akkor is kell tudnunk a saját tevékenységünket
értékelnünk – szögezte le Pál Feri.

A harmadik lépés az eredmény. Lehet, hogy kevésen múlik egy jó eredmény –
hét ponton, három centin vagy épp két tizeden –, de akkor is jó, ha el
tudjuk ismerni a saját eredményeinket, mert emiatt akkor is meg tudjuk őket
becsülni, ha nem járnak együtt sikerrel.

Erre egy sporton kívüli példát hozott az előadó: egy alkoholista édesanya
nagyon szerette volna látni a gyermekeit, de képtelen volt ennek érdekében
leszokni az italról. A pszichológusa nem arra biztatta, hogy végleg tegye
le az alkoholt az egyik napról a másikra, hanem hogy a vasárnapi láthatás
előtt már szombat estétől kezdve ne igyon. A nő ezt, ha iszonyú elvonási
tünetekkel is, de tudta vállalni, és hétről hétre, hónapokon keresztül
rendszeresen meg tudta látogatni a gyermekeit. A pszichológus az eredményét
teljesen semmibe vevő környezetével szemben ezt értékelni tudta, aminek
hatására az édesanya összeszedett annyi energiát, hogy el tudta hagyni az
alkoholt.

Az eredményes és elégedett sportolás negyedik és ötödik lépése a siker,
illetve a dicsőség. A kettő közötti különbséget úgy határozta meg Pál Feri,
hogy

siker az, amikor tapsolnak az emberek, és dicsőség az, amikor tapsolnak az
angyalok.

Aki e kettő közötti különbséget fel tudja fogni, annak már nem lesz olyan
nagy baj, ha nem tapsolnak az emberek, de az angyalok igen – mutatott rá a
mentálhigiénés szakember, aki szerint ez a fair play szellemiségében is
megmutatkozik.

Pál Feri beszélt arról is, hogy nem mindegy, hogy valakit a
hiánymotiváltság vagy a növekedésmotiváltság visz előre. Mert hiába lesz
sikeres valaki akár hosszú évekig, ha az a cél vezeti, hogy valamikor
valami nagyot elérjen, mert akkor az egész folyamat – akár világcsúcsok és
azok megtartása is – csak szorongással van tele, nem leli benne örömét az
ember, mint az a kislány, akinek már tanulmányai elején is csak a
valamikori nyelvvizsga lebeg a szeme előtt. Viszont az, aki élvezi azt,
amit csinál, annak a motivációja nem a sikerre fog vonatkozni elsődlegesen,
az élvezi a játékot, vagy angoltanulás közben élvezi, hogy mindennap tanul
jó pár új szót, hogy az édesapjával úgy tud beszélni, hogy az édesanyja nem
érti, hogy arra készül, hogy egy angliai úton majd ő kéri a jegyet a
pénztáros nénitől. A visszavonulására készülő Cseh Laci is azt nyilatkozta
nemrégiben: azt csinálná másképp, hogy jobban élvezné, hogy sikeres.

A motivációt más ismérvek alapján is kategorizálta Pál Feri, hozzátéve,
hogy egyik sem rossz önmagában, csak van, ami nagyobb teljességet ad.
Sportolhat valaki biológiai motivációból, azaz gyakorlatilag megélhetési
célból, de az önmegvalósítás részeként is. Ez utóbbi eredhet külső
motiváltságból, hogy szeretne nagyon sikeres lenni, de lehet belső is: hogy
száz százalékban benne legyen abban, amit tesz, egyfajta flow-élménye
legyen azáltal, hogy mester, profi.

Van még egy ezeken túlmutató motiváltság is, amikor a belső késztetéshez
még küldetéstudat is hozzáadódik: „ez a dolgom a világban, erre vagyok
kitalálva”. Balczó András versenyzett például ilyen énfölülmúlással, ahogy
ki is fejezte: nem magamért futottam. „Szerintem a plusz, ami minket
vezetett, az volt, hogy szerettük is egymást” – fogalmazta meg a
háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóink közül Benedek Tibor, hogy miért
épp ők nyertek, és nem a szintén klasszis szerbek vagy az Egyesült Államok
csapata.

Harmadik ausztráliai előadóútja idején Pál Feri elérte, hogy találkozhasson
Cathy Freeman futónővel, az ausztrálok nemzeti ikonjával, aki „Egerszegi
Krisztina, Darnyi, Puskás és Balczó egy személyben”. Érdeklődött tőle, mi
volt a sikerének a titka, hogy úgy nyert utcahosszal 400 méteren, hogy 300
méternél még csak harmadik, 350-nél második volt.

Cathy Freeman elárulta, hogy a motivációja nagy részben abból adódott, hogy
a súlyos mozgásszervi betegségben szenvedő nővére nem tudott futni, tehát ő
adományként élte meg, hogy tud. Ha már futok, akkor minél gyorsabban fussak
– ez volt a célja.

Amikor Feri atya megkérdezte, hogy a győzelmének van-e spirituális
tartalma, az ausztrál őslakos futónő szintén igennel felelt, mondván, hogy
amikor ott állt a dobogó tetején, nyilvánvaló volt, hogy ott van vele az
egész népe.

Cathy Freeman létre is hozott egy alapítványt, amely évente négyszáz
gyermek családját támogatja, akik olyan helyen laknak, ahol alapból nem
tanulnak meg angolul, ami hihetetlen hátrányt jelent számukra. „Mi a célod
ezzel?” – kérdezte a mentálhigiénés szakember, amire az volt a felelet: „A
legfontosabb, hogy mi tizenhatan, akik az alapítványnál vagyunk, szeressük
egymást.”

A hit és a sport kapcsolatát papként, a teológia felől is megközelítette az
előadó, abból a szempontból, hogy milyen mértékű spiritualitás jellemez egy
adott sportolót. Lehet valakinek sebzettségközpontú spiritualitása, ami
egyáltalán nem is meglepő egy sportembernél, hiszen általában egy valaki
nyer, az összes többi veszít.

A már emlegetett osztrák olimpiai lelkigondozót felkereste egy nagyon jó
sprinter, aki éremre is esélyes volt, de a minimálisan megcélzott döntőbe
jutást sem érte el. Teljesen össze volt omolva, s feltette a sokak által
megfogalmazott kérdést: Hol van ilyenkor Isten? Mivel a fájdalmán kívül nem
sok mindent látott, a lelkigondozó kérte, menjen el, és térjen kicsit
később vissza. A futó ekkor még csak hitt Istenben, de nem bízott benne.
Egy év múlva, amikor újra felkereste a lelkigondozót, elárulta neki, hogy a
szavait humbugnak találta, de aztán keserűségében egy last minute úton
elment Balira egy hónapra. Ott megismerkedett egy nővel, aki a felesége
lett, és akkor már együtt gyermeket is vártak. A sprinter elismerte, hogy a
családja sokkal fontosabb számára, mint a sportsikerei, tehát ki is tudott
kerülni ebből a sebzettségközpontú spiritualitásból.

Létezik énközpontú spiritualitás is, ebben az esetben egy sportoló azért
imádkozik, hogy győzzön, gyakorlatilag eszköznek használja Istent
természetes és emberi céljainak elérésére.

A harmadik fajta spiritualitás az istenközpontú vagy más néven többközpontú
spiritualitás. A második név azért fontos, mert valamiképpen az Istenben
nem hívők is megélhetik. Ebben az esetben valami nagyobb, emberfeletti
dolognak adja át magát a versenyző. Ilyen lehet a már emlegetett fair play,
amelynek nagyon szép példáját mondta el Pál Feri: Wichmann Tamás sokszoros
világbajnok kenus azzal segítette ugyanabban a számban induló fiatal
jugoszláv sporttársát, akinek szülőhazájában ellehetetlenedett a képzése,
hogy ő maga edzette, sőt még nála is lakhatott.

A következő vb-n Wichmann azért nem lett tízszeres világbajnok, mert az
őáltala edzett fiú nyerte a viadalt. Ez az ezüstérem nem csupán egy második
helyet jelentett, hanem pályafutása koronáját; nemzetközi fair play díjat
is kapott egyébként érte.

Sárosi Laura tollaslabdázó olimpikonunk története is egyedülálló ezen a
téren. Az olimpiára selejtező Európa-bajnokságon ellenfelének elszakadt a
cipője, és mivel nem volt kéznél a tartalék cipője, csak úgy tudta volna
kicserélni, ha elhagyja a pályát – de azzal automatikusan elvesztette volna
a meccset. A magyar tollasozó odaadta a saját tartalék cipőjét
ellenfelének, aki aztán megverte, de az önfeláldozó sortoló a
világranglistán betöltött helyezése alapján kijutott az olimpiára.

Ezzel kapcsolatban Pál Feri arra is rámutatott, hogy az önmegvalósításnak
három fokozata van: az önérvényesítés (amely a sportban sokszor mások
kárára történik), az önátadás vagy más néven flow, és önmagunk felülmúlása,
tehát ha fair módon küzdünk.

Szvjatoszlav Richter zongoraművész kérte segítőitől időskorában, hogy
precízen lapozzanak. Ők nagyon megijedtek, hogy mi van vele, elfelejtette a
darabokat? Nem felejtettem el, hanem én változtam meg – mondta nekik. –
Régen azt szerettem, ha nagybetűvel volt kiírva a saját nevem, és kicsivel
a zeneszerzőké, de most már épp fordítva.

*A konferenciáról szóló teljes beszámolónk ITT
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-angyalok-tapsaert-hit-es-sport-kapcsolatarol-rendeztek-konferenciat-budapesten>olvasható.*

*Szerző: Agonás Szonja*

*Fotó: Merényi Zita*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20211008/a1745169/attachment.html>