[Grem] 'Házasodni vagy elválni?' - Gondolatok az évközi 27. vasárnapra

[Emoke Greschik]

 Házasodni vagy elválni? – Gondolatok évközi 27. vasárnapra
Sebestyén Péter <https://katolikus.ma/author/s-peter/>
https://katolikus.ma/hazasodni-vagy-elvalni-gondolatok-evkozi-27-vasarnapra/
 1. Nem jó az embernek egyedül. (Ter 2,18–24)

A házasságok az égben köttetnek. Az életfogytig tartó szövetség intézményét
Isten „találta ki”. A házasságban a legszorosabb kapcsolat jön létre férfi
és nő, két emberi személy között, ami egyben az élet titokzatos
továbbadásának jele és helye. Férfi és nő együtt testesítik meg az ember
fogalmát, a házasságban pedig – mint férj és feleség – egyenrangú társként
hordozzák Isten titkát. A héber nyelvben az asszony szó az *is*(férfi)
szónak nőnemű alakja: *isa.*
2. Jézus… Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. (Zsid 2,9–11)

Jézus Krisztus mint igaz Isten és igaz ember egyszerre fölötte áll az
angyaloknak, de kisebb is náluk, hogy megtestesülésével és megváltásával
felemelje az embert.
3. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.
(Mk 10,2–16)

A mai kor írástudói és farizeusai is azzal torkollják le az egyházat –
maradinak és idejétmúltnak nevezve házasságról, nemiségről alkotott
felfogását –, hogy „ilyen a világ, minek az a papír, minket ne
kényszerítsen senki, jobb, ha nincsenek kötöttségek. És különben is, mit
szól bele a pap vagy a pápa, aki azt sem tudja, mi a házasság, hisz nem él
benne”… Mint ahogyan az orvos sem operálta ki saját szívét, hogy fogalma
legyen egy szívműtétről. És a futballbírók jelentős része sem volt élfocizó…

A női egyenjogúság és a nemi szerepcserék világában – ahol egyre gyakrabban
találkozunk nőies férfiakkal és férfias nőkkel – a feleség nem akar
„lábjegyzet lenni férje élettörténetében”, egyes országok majdnem házassági
rangra emelik az ún. élettársi kapcsolatot. Pedig az is világos, hogy aki
csak *majdnem* érte el a vonatot, az lekéste.

Jézus az Isten által teremtett rendről nem nyit vitát. Hiába szeretnék a
farizeusok Mózesre hivatkozva a válás igazolását keresni. Ő visszautal
Isten eredeti tervére. Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, hogy
felbonthatatlan kötelékben, életre szóló szövetségben, visszavonhatatlan
döntéssel együtt járják az élet útját. Azzal, hogy kölcsönös hűségben és
termékenységben az élet gyarapodását szolgálják és munkálják, a Teremtő
szándékát valósítják meg.

A felbonthatatlanság, a kizárólagosság vágya szívünkbe van kódolva. Ezt
jelzik a fiatal szerelmesek vallomásai, az a szent naivitás, amellyel a
paradicsomi állapotokat idézik. Hiába a „felvilágosult” korszellem, a
szabadelvű média próbálkozásai, hiába a sok beteges eltévelyedés és
istentelen lazítás (lásd gender-ideológia, fogyasztói szemlélet, szingli
életmód, egyneműek házassága, abortusz törvényesítése és hasonlók), hiába a
szabadidős keresztények az irányú szándéka, hogy lejjebb tegyék az erkölcsi
mércét. Az egyház nem áll a kinyilatkoztatás fölött, de nincs is
alárendelve a világ elvárásainak. Jézus Krisztus akaratának megfelelően ma
is védelmezi a házasság szentségét, a tiszta szerelmet „a maga
feltétlenségében, tisztaságában és kizárólagosságában”
(B. B.) Vallja, hogy az erkölcsi törvényeket, az élet alapértékeit nem
lehet meg-, illetve leszavazni. Az egyház nem a társadalomhoz és
kordivatokhoz méri magát, hanem zsinórmértéke az örök Isten. Prófétai
küldetése Krisztus lelkületéből táplálkozik.

A házasság Isten féltve őrzött kincse. Ezért teherbíróbb a házasság
szentségén alapuló családi kötelék, mert Isten akaratára és a vele való
állandó, mély, személyközi kapcsolatra épül. A házastársak nem egymástól, s
nem is a házasságtól lesznek boldogok, hanem attól, hogy egymás kölcsönös
szeretetében és elfogadásában felismerik Istent. Az *agapét:* szeretlek,
mert vagy, úgy, ahogy vagy, mert szereteted az Úr szeretetének lenyomata.
Ebből merítenek erőt az újrakezdéshez, a megbocsátáshoz, ahhoz, hogy ne
szürküljön el kapcsolatuk, hogy megbecsüljék a másikat, és folyton bizalmat
szavazzanak egymásnak.

Bruno Ferrero története szerint egy aranylakodalmas házaspár ünnepségén
előjött a kérdés: – Mi a titka a jó házasságnak? A ragyogó arcú ünnepelt,
háziasszony pedig ezt felelte: – Tudjátok, az esküvőm napján elhatároztam,
írok egy tízes listát a férjemnek azon rossz tulajdonságairól, amelyeket
hajlandó leszek minden körülmények között elnézni. Erre megkérdezték tőle:
– És mik voltak azon a listán? Az asszony elpirulva azt felelte: – Az a
lista sosem készült el. De valahányszor a férjem valami olyasmit tett,
amivel felmérgesített, azt mondtam magamban: Szerencse, hogy ez rajta van!

A házasság hosszú utazás ismeretlen tájra. Elhatározzuk, döntünk és
belevágunk, bár nem látjuk előre a váratlan eseményeket. De kézbe vehetjük
a térképet, az útikönyvet, megismerhetjük a hely történelmét, tudva azt,
hogy az oroszlánt nem jelzi a térkép. Nem takaríthatjuk meg az önálló
döntéseket, szükség lesz személyes bátorságra, gyors cselekvésre,
megfontolt helyzetfelismerésre, józan ítélőképességre. Nem az ígéret
földje, de az benne a szép, az a csodálatos kihívás és kaland, hogy
Istennel együtt gyalogolhatunk az ígéret földje felé, akár 40–50 éven
keresztül, mint az izraeliták. Közben nyeljük a port, szenvedünk a
hőségtől, de rábukkanunk néhány oázisra is, amelytől azt érezzük, sőt
meggyőződtünk arról, hogy megérte. Megtaláltuk azt az utat, amit Isten
nekünk szánt. Fejlődik, érik személyiségünk, kilépünk önzésünkből,
gazdagítjuk egymást, és eggyé válnak gondolataink, érzéseink. Isten
tapintatos szeretetét fedezzük fel házastársunk titkában, amikor gyengéden
magunkhoz szorítjuk, amikor a gyermek felkéredzkedik ölünkbe, és unokáink
csillogó tekintete elárulja, hogy a szülők mennyire szeretik egymást.

Aki szeretetben odaadja magát a másiknak, feltétel nélkül – az szent. Ezért
is szentség a házasság. Isten maga kísér el bennünket házas állapotunkban,
és egy életre elkötelezi magát velünk.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20211003/7f5e6b7e/attachment.html>