[Grem] !!! Interjú a járvány idején újonnan kinevezett solymári plébánossal, Szemere János atyával

[Emoke Greschik]

 Ha ma nem foglalkozunk fiataljainkkal, holnapután már késő lesz

https://vasarnap.hu/2021/05/14/szemere-janos-solymari-plebanos-interju/

Szemere János újonnan kinevezett solymári plébánossal beszélgettünk az
elhívásról, a fiatalság hitéről, a kereszténység helyzetéről és a vallást
ért folyamatos támadásokról.

*– *
*Német-lengyel szakon tanult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen,
ösztöndíjasként volt lehetősége kimenni Lengyelországba. Majd kipróbálhatta
magát a katedra mögött is, tanított egy évig. Eddig teljesen olyan az
élete, mint egy átlagos világi fiatalnak. Ezután viszont éles fordulat
következett és viszonylag idős fejjel, 27 évesen belépett a szemináriumba.
Miért választotta mégis a papi hivatást? *

– Az ember fokozatosan ismeri fel Isten tervét. Azt gondolom, hogy velem
papként vannak tervei. Késői felismerés volt az enyém, amit egy hosszabb
útkeresés előzött meg. Egy katolikus, vallásos, hagyományos értékek szerint
élő családban nőttem fel, de még ennek ellenére sem volt azonnal
egyértelmű, hogy ebbe az irányba induljak. Egyszerűen nem találtam a
helyemet. Nem vonzott az az életcél, ami normális és elvárható lett volna,
hogy tanulok, felnövök, munkát keresek, megházasodom és gyermekem lesz. Úgy
éreztem, ha mindez sikerülne, akkor sem érezném magam teljesnek. Valami
hiányzott. Eleinte minden idegszálammal tiltakoztam az ellen, hogy papnak
menjek. Szó sem lehet róla – mondogattam. Aztán mikor először
megfogalmazódott bennem az elhatározás, onnantól három évbe telt, hogy
konkrét lépés is kövesse. A szemináriumba való belépést lelkigyakorlatok
hada előzte meg. Nagyon szerettem elvonulni, kedvenc szentjeim is
túlnyomórészt remeteszentek voltak akkor. Az ő életrajzaikat faltam,
tudattalanul, minden szándék nélkül is ezek vonzottak.

*Volt bennem egy vágy a papságra, egy irányultság, hogy mindenképpen ez
szeretnék lenni, de sokáig nem fogalmazódott meg bennem a miértje. Csak a
felszentelés környékén tudtam erre egy racionális választ adni: „azért
szeretnék pap lenni, mert aszkéta életformára vágyom.”*
[image: Szemere János plébános]
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/05/IMG_1573-scaled.jpg>

Szemere János solymári plébános – A kép forrása: Vasarnap.hu

*– **Ha valaki vallásos családból jön, mennyire meghatározó az életében?
Mely tényezők befolyásolják a hitünk alakulását, formálódását?*

– Van, amit öröklünk, hozunk otthonról és van, amit kapunk, látunk útközben
az iskolában, az egyházi intézményekben, a templomba járáskor, a helyi
plébánostól stb.

*A vallás egy rendszer, de a hitünk az teljesen személyes. Hétmilliárd
embernek hét milliárd különféle hite van.*

Nyilván vannak alapvetőségek, amit betartunk, és amit elfogadunk az
egyháztól, egyfajta iránymutatás. De ahhoz, hogy tényleg erős és személyes
hitem legyen, ahhoz igenis tudni kell, hogy mi az, ami ténylegesen rám
vonatkozik, amit kötelező érvénnyel el kell fogadnom, és mi az, amit nem
feltétlenül szükséges. Isten annyira nagyvonalú, hogy a hitkérdést teljesen
személyre szabottan tudja kezelni. A személyes istenhit kialakulása egy
életen át tartó folyamat, buktatókon át, a jó tanácsokon, a személyes
meggyőződésen, jón és rosszon keresztül jutok el újra és újra Istenig. A
hitem életem végéig alakul, formálódik és ettől lesz személyes az Istennel
való kapcsolatom.

*– **Az ifjúsággal mindig is aktív volt a kapcsolata. Plébánosként
folyamatosan találkozik családokkal, gyerekekkel, fiatalokkal. Cserkészetbe
járt, ministránsvezető volt, tanított. Hogyan látja a mai fiatalság számára
mennyire népszerű a papi hivatás vagy egyáltalán az istenhit? *

– Az emberek mostanában a hivatásukra lassabban, hosszas keresgélés után
találnak rá. Régen ez azért volt egy picivel könnyebb, mert amit az apa
csinált, azt a gyerek is követte. Ez a fajta természetes rend, egyszerűen
megakadt. Mára a hivatás felismerése komoly kihívássá vált a fiatalok
számára. Ha visszaemlékszem a korosztályomra, mi, akik a hetvenes években
születtünk, általános iskolába a nyolcvanas években jártunk, középiskolába
a kilencvenes években, közülünk mindenki egyfajta katolikus-konzervatív
vagy egyházi nevelést kapott. Mégis ott ültünk, és azon tanakodtunk, hogy
mik akarunk lenni? Hogy ki, milyen utat válasszon magának? Ez jellemezte
sokunkat abban az időben, a mai ifjúságot meg még inkább. Tanítok és
sokszor fel szoktam nekik tenni a kérdést, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Középiskolában, az érettségi vége felé még sokan nem tudják, egyfajta
bizonytalanságban élnek.

Mindezek mellett engem optimizmus jellemez. Manapság is szeretek
fiatalokkal foglalkozni. Ha felkérést kapok lelkigyakorlat vezetésre vagy
bármilyen ifjúsági programban való részvételre, gondolkodás nélkül
elfogadom. *„A természetfeletti a természetesre épít.”*

*Hogy a fiatalok felismerjék papi, szerzetesi hivatásukat, annak alapja a
hitélet elmélyítése. Ha mi nem teszünk értük, mások fogják elvonni
figyelmüket, hiszen „a hit a hallásból ered” (Róm 10,17), és „mindenki, aki
segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt,
akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S
hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem
küldték őket?” (Róm 10,13-15). Alapvető küldetésünk tehát, hogy
megszólítsuk a fiatalokat, mivel ők a jövőnk záloga.*

Először az érdeklődési körükön keresztül tudunk velük kapcsolatba lépni,
majd véleményem szerint ebből felismerik saját útjukat. Nélkülözhetetlen az
értük mondott ima. Prohászka Ottokár, egykori székesfehérvári püspök egyik
gondolata is ezt a szemléletet támogatja: *„Népem, ha élni akarsz, tiszta
ifjúságod legyen!”.* Tiszta testében, lelkében, szellemében.
[image: Szemere János plébános]
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/05/IMG_1577-scaled-e1620900518345.jpg>

Szemere János solymári plébános – A kép forrása: Vasarnap.hu

Sok személyes élményeim közül egyet szeretnék itt megemlíteni. Egy nyári
vakáció idején ellátogattam nővéremékhez, ahol hat gyermek van. Láttam
unokaöcséimet és unokahúgaimat, ahogy a számítógép előtt ülnek és a monitor
bűvöletében bámulnak ki fejükből. Annyira megrendített a látvány, hogy
azonnal elhatározás született bennem. Megkérdeztem tőlük: *„ki akar
játszani egyet?”* Tüstént felálltak a számítógép elől, és egész estig
játszottunk az udvaron, este pedig társasoztunk.

*Ha ma nem foglalkozunk fiataljainkkal, esetleg holnap még keresni fogják
társaságunkat, de holnapután már késő lesz. Megéri a fáradozás.*

*– **Hogyan lehetne a fiatalokat mégis a hit felé terelni? Fontos lenne,
hogy legyen egy fogódzójuk, egy támpontjuk, amihez igazodhatnak az
életben.  *

– A kulcsszó: a család. Csak a gyerekkel biztos, hogy nem jutnánk sokra.
Családban kell gondolkodni, a családokat kell megerősíteni, ez
meggyőződésem. Egy házasság esetén is, külön-külön nem lehet foglalkozni a
felekkel, csak párban. Elsősorban inkább a szülő-, vagy
családpasztorációban gondolkodom, ami aztán vonzza a gyermekeket. Nem
kizárt persze, hogy a gyerek bevonzza a szüleit a templomba, de ez ritka.
Az sokkal inkább járható út, hogy szülő jön a szentmisére és látja a gyerek
a mintát. Azt gondolom, mindennel így van, a szülőnek kell élen járnia és
példát mutatnia. A család lelki megerősítésén fáradozik a pap. Viccesen
szokták mondani, hogy „a kutyát és a papot a szájáért tartják”. Ezt Péter
apostol úgy fogalmazza meg, hogy a pap feladata az evangélium hirdetése és
ima. Mindenképpen fontos, hogy a pap foglalkozzon a közösség lelki életével
is. A plébániához tartozó emberek életébe érdemes belefolyni, mert sokat
számít a személyes jelenlét, a támogatás. A kötelező protokoll – gondolok
itt prédikálásra, temetésre, esketésre, keresztelésre stb. – önmagában
kevés, ki kell lépni a templom falain kívülre és belefolyni a közösség
életébe. Meg kell ismerni a hívek problémáit, fájdalmukat, örömüket, meg
kell tudni szólítani őket és útravalót adni nekik.

*– **Mit jelent Önnek az, hogy Rómában tanult kánonjogot? Miért nyitott a
jog felé?*

– A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, ahol latin-hittan
fakultációt választottam. Azért megyek vissza ennyire a régmúltba, mert
utólag visszagondolva a lelkigyakorlatokra, amelyeket a szemináriumba
lépésem előtt végeztem, eszembe jut, hogy mindig az életem teljes hosszát
szemléltem, keresve azokat az eseményeket, amelyeken keresztül Isten
belépett az életembe, illetve terelgetett, amire vagy igent mondtam vagy
nemet? Ezeken a lelkigyakorlatokon lassan-lassan megértettem, hogy a
lelkemben már akkor döntöttem a papság mellett, amire csak később tudtam
igent mondani. Az a felismerés, hogy a lelkem mélyén a teológia már akkor
érdekelt, később megerősített. Kállay Emil atya volt a hitoktatónk a
fakultáción, aki nagyon hitelesen tudta átadni, amit tanított. Bár a
kánonjog felkeltette az érdeklődésem, akkor még nem lett folytatása. A
teológián a figyelmem a biblikum felé fordult. Később viszont, a
szentelésem után egyházjogi tanulmányokat végezhettem Rómába. A két
tudományágat összeegyeztethetőnek tartom magamban. Nyilván minden teológiai
tudományág összefügg egymással.

*A Biblia is egyfajta erkölcsi útmutatást ad, ahogy a kánonjog is, sőt az
egyházi törvények egyenesen a Bibliában gyökereznek. Vagyis megvan bennük a
közös nyelv.*

Nem vagyok kifejezetten az a „vegytiszta” jogász alkat, ezt elismerem, de
nagyon sokat köszönhetek a jogi ismereteknek a pasztorációban. Az
egyházjogot amúgy az egyház kétezer éves lelkipásztori tapasztalatának
tartom.
[image: Szemere János plébános]
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/05/Elo-szentmise-kozvetites-a-Solymari-Plebaniatemplombol_2021_04.18._2.jpg>

Élő szentmise közvetítés a Solymári Plébániatemplomból 2021. április 18-án.
– A kép forrása: Solymári Plébánia Facebook-oldala

*– **Mit gondol, a világjárvány milyen hatással volt az emberekre hit
szempontjából, vagy a vallási élet szempontjából? *

– Viccesen fogalmazva két dolog nőtt meg a járvány ideje alatt: a
népszaporulat és a válások száma, ami az összezártságnak köszönhető.
Kevesebben jöttek templomba, az biztos. Egyes egyházmegyék teljesen
bezártak a járvány alatt. A székesfehérvári egyházmegyében püspök atya a
plébánosok döntésére bízta a szentmisék celebrálását a biztonsági előírások
betartásával. Emiatt templomunkban nagyjából a helyek egyötödére
engedhettünk be híveket. Minden második pad le volt zárva, padonként pedig
csak három személy tartózkodhatott bent a távolságot betartva, maszkot
viselve, fertőtlenítés után. Jóllehet a helyi tv közvetítette a
szentmiséket, de nyilván az nem ugyanaz, mint a jelenléti részvétel. A
járvány elmúltával minden helyre fog állni. Felém nagyon sokan jelezték,
hogy türelmetlenül várják a korlátozások feloldását, és a szentmisére is
látványosan egyre többen merészkednek el.

*– **Ha jól tudom, akkor az elődje tragikus hirtelenséggel hunyt el. Nem
lehetett kedvező helyzetben a plébánia átvételekor. Hogyan élte meg ezt a
tragikus helyzetet? *

– Fura volt, kicsit rá is nyomta a bélyegét az érkezésemre. Kiss Csaba atya
elődöm február 16-án, hamvazószerda előtti kedden halt meg. Viszonylag
kevés pap van a Fehérvári egyházmegyében: összesen 81, ebből 62 az aktív és
mindez több mint 150 plébániára. Solymár kiemelt hely tizenkétezres
lélekszámmal, ezért nem lehetett pap nélkül hagyni, sem a környező
plébániák plébánosai között felosztani. Adta magát a helyzet, hogy valakit
ide kell helyezni. Előző szolgálati helyem Lajoskomárom központtal hét
falut jelentett, amelyhez tartozott egy 200 fős idősotthon és négy iskola,
közülük az egyik az egyházmegye fenntartásában, ami több törődést igényelt.
Ötödik évemet kezdtem ott. Szokták mondani, hogy egy év, mire megismerik a
papot, öt év, mire a lelkiélet beindul, és tíz év után érnek be az első
gyümölcsök. Ott most valami elindult, utódom sokat tehet a lelkek üdvére.
Mindenesetre püspök atya ezeket is mérlegelve disponált Solymárra. Március
4-én temettük Csaba atyát, március 7-én volt ott a búcsúmisém, március
14-én mutattam be itt az első szentmisémet. Nyilván emberileg rányomta a
bélyegét az áthelyezésre Csaba atya halála, ezt nem lehet ignorálni, az
érzelmeink velünk vannak. A viharos költözés engem is lefárasztott, de hát
már hozzá vagyok szokva, nem ez az első helyezésem. Egy bőröndnyi ruhám
van, egy ágyam, egy asztalom, egy ruhásszekrényem és egy könyvszekrényem.
Egy kocsifordulóval elhoztunk mindent. Itt is emberek vannak, itt is
szolgálni kell, itt is az evangéliumot kell hirdetni.

*– **Több helyen szolgált már plébánosként, de ez egy új helyzet.
Világjárvány idején megismerni egy új közösséget, kialakítani a kapcsolatot
a hívekkel, kijárni a családokhoz. Azért ez nagy kihívás, nem?*

Bevallom, még tán jobban is tetszik, hogy így alakult a helyzet. Egyáltalán
nem baj, ha lassan ismerkedünk meg egymással. Tudom, hogy most egy
kényszerhelyzet adta ismerkedés zajlik, de végül is, amikor egy fiú udvarol
egy lánynak, eltelik 1-2 év, nem rögtön ez első héten veszi el feleségül,
nem rögtön a megismerkedés után mondanak igent egymásnak. Végső soron nem
baj, hogy ez most így történt. Nyilván a hívek jobban látnak engem, mint én
őket. Bár csak hat hete vagyok itt, néhányan már meg-megkerestek, majd
előbb-utóbb kialakul az ismeretség.
[image: Szemere János plébános]
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/05/Elo-szentmise-kozvetites-a-Solymari-Plebaniatemplombol_2021_04.18..jpg>

Élő szentmise közvetítés a Solymári Plébániatemplomból 2021. április 18-án.
A kép forrása: Solymári Plébánia Facebook-oldala

*– **A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tavaly elmaradt. Hogyan
készülnek az eseményre? Mit jelent ez az egyházmegyének, Solymárnak?*

– Gőzerővel készülünk. Lelki megújulást várok az eseménytől. Hatalmas
horderejű, egészen más, mint 1938-ban. Eltelt majd egy évszázad, a világ is
más lett, mások a hangsúlyok. Más volt az akkori Magyarország vallási
összetétele, más most. Az ilyen nemzetközi vallási megmozdulások mindig
pozitív hatásúak. Óriási kegyelem, hogy nálunk rendezik, ennek határokon
túl ívelő, a világot összefogó jelentősége van. Az egyházmegye már előző
évben is hatalmas erőtartalékok megmozgatásával készült, de biztos vagyok
benne, hogy minden egyházmegye így élte meg. Már egy évnyi munka előzte meg
a tavalyi évet is. Külön lelki programokkal készültünk.

*Tavaly a sátán megakadályozta a megvalósulást a vírusjárvánnyal, de mi nem
adtuk fel, folytatjuk, újra készülünk. Ráadásul ellátogat az eseményre maga
a Szentatya is, ezért még nyertünk is a járvány miatti
kényszerhalasztással. A bűn felett győzött a kegyelem, a sátán legyőzetett
sokadjára. Ebből egy sokkal nagyobb gyümölcs fakadt.*

Azt gondolom, hogy nemcsak katolikus szemmel nézve hatalmas dolog, mivel ez
egy gigantikus méretű lelki program, amely jó hatással lesz az emberek
lelkére és életük további folytatására. Csak jót látok benne, hatalmas
erőt, lehetőséget, kegyelmet. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez egy egyesítő
erő.

*– **A kereszténység támadás alatt áll. A hagyományos családmodell
bomlasztása, a templomok meggyalázása itthon és külföldön egyaránt,
keresztek tördelése a fővárosban – ezek mind egy érezhető tendencia jelei.
Hogyan látja mekkora a baj?*

– A 20. század eléggé megnyirbálta az emberiséget. Felnőtt egy apa nélküli
nemzedék. A világháborúk, meg utána a diktatúrák a férfi nemet meglehetősen
próbára tették. Aztán felnőtt egy anya nélküli nemzedék is, mert a nők
belekényszerültek a munkába. Azt gondolom, hogy ez a legősibb isteni terv
elleni támadás. Nem véletlen, hogy a legutóbbi rendkívüli és rendes püspöki
szinódus is a családról beszél, és megszületik az *Amoris laetitia* (’A
családban megélt szeretet’) kezdetű pápai dokumentum.

*A család a termékenység és az élet továbbadásának a helye, az emberi
ellenség, a sátán támadásának legfőbb célpontja.*

Nyilván ezt akarja lerombolni.  A 20. század is bőséggel tesz ez ellen a
szentély vagy szentség ellen. Az sem véletlen, hogy XIII. Leó pápának a *Szent
Mihály arkangyal* kezdetű imádsága pont a századforduló előtt születik meg,
hiszen annyi emberellenes, egyházellenes és Isten-ellenes történés zajlik a
világban. Viszont mindig Istené és az életé az utolsó szó.

*– **Mit tehet ilyenkor egy plébános? Mit javasolhat a híveknek?*

– Jézus azt mondta: *„Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”*
(Jn 15,20). Jézus tanítása mindig megosztást fog eredményezni azok között,
akik nem hajlandók a párbeszédre.

*Nagyon fontos viszont tudatosítani, hogy nem a másik ember az ellenség,
hanem a sátán. Minden ember testvér valahol. A sátán próbál minket egymás
ellen kijátszani. Kétmilliárd keresztényből 400 milliót üldöznek. Sokak az
életükkel fizetnek hitükért, mások kisebb atrocitás vagy verbális támadások
áldozatai lesznek. A sátán próbálkozik, és vannak, akik csatlakoznak ehhez
egy félreértett ideológia mentén.*

A katolikus egyház és a vallási vezetők elítélik az erőszakot. Nagyon jó
úton halad a vallásközi párbeszéd, amelynek Szent II. János Pál pápa adott
lendületet. Az utódpápák is folytatták ezt a törekvést, ami fantasztikus.
Fontos tisztítani az emlékezetet, fontos tisztán látni. Ennek egyik legjobb
eszköze, hogy megismerjük a másikat. Egy nővér egyszer azt mondta, hogy ha
valaki nem szimpatikus, menj oda hozzá és kezdj el vele beszélgetni. Lehet,
rájössz, hogy az ítéleted téves volt. Az elfojtott ítélkezés atombombaként
működik. Ki kell mondani, ami bennünk feszül. Az egyik válasz a kérdésre
tehát az, hogy szükség van a párbeszédre, amelyet plébániai szinten is
gyakorolhatunk. A másik válasz, hogy

*vannak isteni, természeti törvények, amelyek kiiktathatatlanok. Ezeket
lehet félreérteni, félremagyarázni vagy ignorálni, de az isteni törvények
objektívek, vagyis akkor is léteznek, ha nem veszünk róluk tudomást, vagy,
ha félremagyarázzuk őket.*

A párbeszéd során ezeket közösen felismerhetjük, és ezáltal közös alappá
válnak, amely közelebb hoz, békét teremt. Ezen a szinten a különbségek
marginalizálódnak, mivel a közös pont válik kiindulási alappá. Ahhoz, hogy
ebben lépéseket tegyünk előre, felelősek vagyunk hitünk mélyebb megélésében
és vallásunk alaposabb megismerésében. Plébánosként ennek a folyamatnak
elősegítésében látom a feladatomat, illetve a hívek felelősségét. Ha ezen a
téren cselekszünk, eleget tudunk tenni Szent Péter apostol felszólításának:

*„Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki
a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek.”* (1Pét 3,15)

*Kisfaludy Nóra*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210514/500bb9ea/attachment.html>