[Grem] Az identitáspolitika patológiája

[Reinisch Egon]

"A progresszív identitáspolitika ugyanis pontosan úgy viselkedik, ahogy 
minden totalitárius rendszer tette ezt a múltban: nem pusztán a jelent 
akarja uralni és a jövőt meghatározni, de a múltat is a maga képére 
akarja formálni. Ha lehet, a múltat retusálni kell, átírni, betiltani, 
de a legjobb végképp eltörölni."

Hamarosan be lesz tiltva az Iliász ,bár már lehet ,hogy már most sem 
olvassák .Hiszen nem létezik, hogy egy férfi egy nőért indít háborút .

Valaki egyszer azt mondta :Az Európai történelem akkor ér véget ,ha az 
ókori klasszikusokat már nem olvassák .

E.

2021.08.01. 14:11 keltezéssel, KEA írta:
> Az identitáspolitika patológiája
>
> Szemlélek Értékmagazin, 2019.01.04. -- Bolyki László
> https://szemlelek.blog.hu/2019/01/04/az_identitaspolitika_patologiaja
>
>
> Jelenleg ott tartunk, hogy a szabadság nevében már nem elég, hogy 
> bárki kilóghat a sorból, hanem a haladás nevében be kell tiltani 
> minden sort, mivel az sérti az abból kilógók érzékenységét.
>
>
> Az utóbbi időkben parázs társadalmi vitáknak lehetünk szemtanúi, midőn 
> a lélegzetelállító hatékonysággal munkálkodó LMBTQ+ lobbi, valamint a 
> genderelméletet a közbeszéd homlokterébe navigáló úgynevezett 
> identitáspolitika egyre több gyakorlati sikert ér el a nyugati 
> társadalmi normák átformálása területén. Ezúttal nem bánom, hogy kis 
> hazánkba minden társadalmi jelenség, változás, hóbort némi késéssel 
> érkezik a kies Nyugatról, mert így talán van időnk és lehetőségünk 
> fölkészülni, gondolkodni és józan párbeszédeket folytatni a témában. 
> Elég, ha az amerikai társadalmat évek óta lázban tartó "öltöző-vitára" 
> gondolunk, ami az Obama-adminisztráció utolsó éveinek központi 
> témájává vált. E vita arról szól, vajon használhatja-e egy férfi a női 
> öltözőt, amennyiben női identitással rendelkezik (és ugyanez fordítva, 
> egy nő a férfi öltözőt), valamint, hogy a felelős hatóságok 
> kötelesek-e egy harmadik (semleges nemű) jellel ellátott toalettet is 
> kialakítani a férfi-női mosdók mellett. A hagyományos, 
> progressziómentes gondolkodás szerint az öltöző használatának 
> kizárólagos feltétele az ember biológiai neme, amiben ha esetleg 
> elbizonytalanodna is valaki (lásd: "Azt se’ tudja, hogy fiú-e vagy 
> lány!"), bármikor ellenőrizheti, hiszen a bizonyítékok egyértelműek és 
> "kéznél vannak". A progresszív identitáspolitikán keresztül komoly 
> társadalmi befolyásra szert tevő gender ideológia azonban ezt 
> megkérdőjelezi, midőn elkülöníti egymástól a biológiai nem és a 
> társadalmi nem fogalmát.
>
> Komoly vita folyik már a tekintetben is, hogy az, amit "gender 
> tudományoknak" szokás nevezni, egyáltalán megfelel-e a tudományosság 
> alapvető kritériumainak, vagy inkább egy erős politikai hátszéltől 
> vezérelt ideológiának kellene tekinteni. Ezúttal ne menjünk bele 
> akadémikus vitákba, csak vizsgáljuk meg azt, hogy e "tudományos 
> elmélet" miképpen válik mindennapi valósággá azokban az országokban, 
> melyekben politikai dimenziókba emelték, és ezáltal társadalmi szinten 
> alkalmazták azt! Vegyünk néhány példát a 2010-es évek bőséges terméséből:
>
>      2017-től a londoni metró utastájékoztatói többé nem kezdődhetnek 
> úgy, hogy “Ladies and gentlemen!”, mivel ez a megszólítás a "tegnap 
> mára már meghaladott világát idézi" (copyright Sadiq Khan, London 
> polgármestere), hiszen "kirekesztő, elavult és sértő".
>
>     2011 januárjában az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy 
> az útleveleken lecserélik az "édesanya" és "édesapa" kifejezéseket, 
> helyettük semlegesnek minősített megjelölést kell majd használni, 
> tehát az "egyes és kettes számú szülő" fog szerepelni a hivatalos 
> dokumentumokban.
>     A svéd evangélikus egyház 2017 novemberében olyan módon 
> változtatta meg saját egyházi szabályzatát, hogy a továbbiakban ne 
> lehessen hímnemű lényként utalni Istenre, sem személyes névmás 
> használata által, sem úgy, hogy Atyának nevezik őt. Ennek nyomán 
> például a "Mi Atyánk" is "Mi szülőnk"-re változik.
>
>     Jordan Petersont, a világhírű kanadai pszichológus professzort ki 
> akarták rúgatni a hallgatói, mert nem volt hajlandó a maguk által 
> választott identitásuk szerint megszólítani őket. Ez konkrétan azt 
> jelenti, hogy ha például egy John nevű férfi hallgató megkövetelte 
> tőle, hogy "her majesty"-nek, azaz "őfelsége, a királynő"-nek 
> szólítsa, tekintettel arra, hogy a John nevű fiatalember éppenséggel 
> királynő identitással rendelkezett, akkor ő ezt elutasította.
>
> Ezekben a történetekben az a közös, hogy hivatalos szervek (hatóságok, 
> egyházak, oktatási intézmények) arra kötelezik a többségi társadalmat, 
> hogy a nemi szerepeket a továbbiakban kizárólag a genderelmélet által 
> meghonosított társadalmi nem fogalmán keresztül értelmezze, mégpedig 
> azon törpe kisebbség kedvéért, akiknek a nemi identitása nem egyezik 
> meg a biológiai nemükkel. Tehát ha a londoni metrón éppen 120 ladies 
> és 113 gentlemen utazik, de utazik még 2 olyan személy is, akik nem 
> tartják magukat egyiknek sem, akkor az ő kedvükért nem fogják 
> bemondani, hogy "hölgyeim és uraim", nehogy traumatizálódjanak utazás 
> közben. Az útlevelekben pedig, ugyanilyen alapon, azok kedvéért 
> cserélik ki az "apa" és "anya" szavakat egyes és kettes számú szülőre, 
> akik egyszerre rendelkeznek édesanya identitással, valamint férfi nemi 
> szervekkel, esetleg fordítva.
>
>     Aki pedig ezzel nem kíván egyetérteni, vagy éppen abszurdnak 
> tartja, azt intoleránsnak, kirekesztőnek, esetleg szexistának nevezik.
>
> Tudom, hogy léteznek embertársaim, akik nem tudnak azonosulni azzal a 
> testtel, azzal a nemmel, amelybe beleszülettek, és azzal is tisztában 
> vagyok, hogy ez rengeteg szenvedést és nehézséget okoz számukra. Annak 
> ellenére, hogy én magam nem értek egyet a jelenkori megoldási 
> kísérletek többségével, örülök, hogy olyan társadalomban élhetünk, 
> ahol az érintettek nem az én véleményemet kérdezik, hanem saját maguk 
> dönthetik el, hogy miképpen viszonyulnak saját identitásukhoz. Tehát 
> ha úgy kívánják, fölvállalhatják a maguk választotta identitást, sőt, 
> ha akarják, akár át is műttethetik magukat olyanra, amilyenre csak 
> akarják. De miért nem elegendő, ha a társadalom teljes szabadságot 
> biztosít minden polgárának ahhoz, hogy megélje, ha nemi identitása 
> eltér a többségétől? Miért kéne egy kisebbség kedvéért lebontani a 
> többség által elfogadott évszázados, sőt, évezredes kulturális 
> mintákat, archetipikus mélységekben gyökerező társadalmi normákat és 
> irányelveket?
>
> Jelenleg ott tartunk, hogy a szabadság nevében már nem elég, hogy 
> bárki kilóghat a sorból, hanem a haladás nevében be kell tiltani 
> minden sort, mivel az sérti az abból kilógók érzékenységét. Ma már nem 
> az a lényeg, hogy aki nem lép egyszerre, az is kapjon rétest estére, 
> hanem hogy mindenféle egyszerre lépés üldözendő, minthogy súlyosan 
> traumatizálja azokat, akik nem kívánnak egyszerre lépni, mégis kérnek 
> rétest estére. Így jutottunk el odáig, hogy nem pusztán kívánatos és 
> jó dolog másnak lenni, hanem hogy ciki, sőt, szigorúan tilos 
> nem-másnak lenni.
>
> Avagy miután a közintézmények főbejáratait (nagyon helyesen) 
> akadálymentesítettük a mozgáskorlátozott embertársainkra való 
> tekintettel, és a lépcsők mellé kerekesszékes közlekedésre alkalmas 
> rámpákat építettünk, tényleg szükséges a lépcsőket ledózerolni? A 
> kerekesszékes embertársaink valóban traumatizálódnak a lépcsők 
> látványától, amelyek arra emlékeztetik őket, hogy vannak, akiknek két 
> egészséges lábuk van? Sőt, ha továbbvisszük a párhuzamot, akkor az 
> identitáspolitika ideológiai harcosai szerint nem csak a posta, az 
> okmányiroda és a városháza lépcsőit kell ledózerolni, hanem a Nemzeti 
> Múzeum, az Akropolisz, a Szent Péter-bazilika lépcsőit is, de még a 
> Genezis könyvében szereplő Jákób lajtorjáját is át kell nevezni, hogy 
> az ősi szöveg ne legyen kirekesztő.
>
>     A progresszív identitáspolitika ugyanis pontosan úgy viselkedik, 
> ahogy minden totalitárius rendszer tette ezt a múltban: nem pusztán a 
> jelent akarja uralni és a jövőt meghatározni, de a múltat is a maga 
> képére akarja formálni. Ha lehet, a múltat retusálni kell, átírni, 
> betiltani, de a legjobb végképp eltörölni.
>
> Ezért kell átírni évszázadok óta élő, generációk sokasága által 
> megőrzött hagyományokat, apáról fiúra szálló tradíciókat (egyébként 
> pfujj, ez is szexista volt!), az emberiség kollektív tudattalanjának 
> kincseit őrző meséket, ikonikus irodalmi alkotásokat, vagy akár a 
> Szentírás szövegét is, amennyiben nem gendersemlegesek, vagy nem 
> felelnek meg a PC (politikai korrektség) követelményeinek.
>
> Az önfelszámoló identitás
>
> A progresszív identitáspolitika igyekszik erősnek, modernnek, 
> toleránsnak és érzékenynek bemutatni az általa preferált értékrendet, 
> pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. E divatos ideológia és annak 
> társadalmi leképeződései első ránézésre a toleranciáról, elfogadásról 
> és a feltétel nélküli szeretetről szólnak. Aki egyetért vele, 
> lájkolja, posztolja, osztja, az jó fej, haladó, szivárványos, modern 
> és toleráns, aki nem, az viszont maradi, intoleráns, bigott, 
> barnainges, erőszakos, kirekesztő, esetleg fasiszta. A haladó 
> identitáspolitika által érzékenyített lélek ugyanis beteges, gyenge, 
> ugyanakkor erőszakos és önpusztító.
>
> Az erős identitás valójában nem sérül, amikor szembetalálkozik az 
> övétől eltérő identitással, ahogy az erős értékrenddel bíró lélek sem 
> traumatizálódik, amikor szembekerül az övétől eltérő 
> értékválasztással. Vegyünk egy példát! A mi gyermekeink megszokták, 
> hogy a családi asztal körül ülve, étkezés előtt imádkozunk. Ám azt is 
> tudják, hogy az oviban és a suliban ez nem szokás, tehát ebből a 
> szempontból mi egy kisebbséget képviselünk. Vajon miért nem jut 
> eszembe bemenni az oviba és kötelezővé tenni mindenki számára, hogy 
> asztali áldást mondjanak étkezés előtt? Vagy hogy az összes gyerek 
> várja meg, amíg az én gyermekem elmondja az asztali áldást, és csak 
> azután hozzálátni az étkezéshez? Nem, a gyermekem nem fog 
> traumatizálódni az óvodában amiatt, hogy az intézmény nem kíván 
> alkalmazkodni az ő kisebbségi szokásához, én pedig nem kívánom 
> megváltoztatni az óvoda szokásrendjét a saját kisebbségi létem lelki 
> békéje miatt. Ugyanezen okok miatt nevezhető teljes nonszensznek az a 
> progresszív gyakorlat, mely során bizonyos országokban beszüntetik a 
> karácsonyi vásárokat, betiltják az adventi betlehemeseket, lebontják 
> az évszázadok óta épített utcai kőkereszteket, megszüntetik a húsvéti 
> körmeneteket, megváltoztatnak karácsonyi énekeket, mondván, mindezek 
> sértik a muszlim kisebbség érzékenységét. Ez nem igaz. A muszlim 
> kisebbségnek ugyanis nagyon is erős identitástudata van, és pontosan 
> tudják (a saját otthonaikban kőkeményen meg is követelik), hogy aki 
> vendég, az alkalmazkodik azokhoz, aki otthon van (más kérdés, hogy 
> nagyon sokan egyszerűen nem akarnak alkalmazkodni, ám ennek semmi köze 
> az érzékenységhez és a traumákhoz).
>
>     Amikor muszlim országokban turnézom, nem sérti az érzékenységemet 
> az, hogy ott muszlim mecsetek, szokások és jelképek vannak előtérben, 
> sőt, gyönyörködöm azok szépségében, miközben megtartom és egy 
> pillanatig sem érzem fenyegetve a saját keresztény értékrendemet. Ez 
> így van rendjén!
>
> A “safe space” mérhetetlen infantilitása
>
> Éppen az imént emlegetett Jordan Peterson fejtette ki, hogy az 
> identitás nem pusztán az ember szubjektív érzékelésétől függ. Illetve 
> 2 és 4 éves korunk közt még valamennyire természetesnek mondható, hogy 
> elvárjuk a környezetünktől, hogy úgy tekintsen ránk, aminek önmagunkat 
> gondoljuk: királynak, Ronaldónak, dinoszaurusznak, Singer varrógépnek, 
> tarajos sünnek vagy Winnetounak. A személyiség egészséges fejlődésének 
> egyik legfontosabb és legérzékenyebb processzusa éppen abban áll, 
> ahogy a magunkról alkotott képünk organikus kölcsönhatásba lép azokkal 
> a visszajelzésekkel, melyeket a környezetünk ad számunkra. Ennek 
> belátásához bőven elegendő a józan paraszti ész, hiszen hiába érzem 
> magam Ronaldónak, ha a grundon állandóan a kapuba állítanak a srácok, 
> Alain Delonnak, ha egy kislány sem jön el velem randira, Albert 
> Einsteinnek, ha minden dolgozatom kettes. Ha a visszajelzéseket nem 
> vesszük figyelembe, akkor elszakadunk a valóságtól, és egy beteges, 
> rögeszmés, infantilis, nárcisztikus személyiség válhat belőlünk.
>
> Képzeljük el, hogy én, aki egy általános iskolai harmadikos kisfiú 
> vagyok, valóban elhiszem magamról, hogy én vagyok Alain Delon 
> reinkarnációja, az iskola legmenőbb arca, akiért nemhogy az osztály 
> legszebb leánykái, de még a nyolcadikos lányok is megőrülnek, és akkor 
> még nem is beszéltünk Edit néniről, a csinos és fiatal 
> tornatanárnőről. Ekkor – ahelyett, hogy kipróbálnám, vajon hogyan 
> működik "terepen" ez az alsó tagozatos, hátulgombolós Alain Delonka – 
> a diákönkormányzat hathatós segítségével elérem, hogy az egész iskola 
> kötelező módon Delon úrnak szólítson, megtiltanám, hogy bárki 
> kételkedni merészeljen alaindelonságomban, továbbá – nehogy 
> megsérüljön érzékeny énképem – alapvető személyiségi jogként 
> kötelezővé tenném, hogy velem randizzanak a legszebb lányok. Meg 
> persze Edit néni.
>
> Ha mindezt elképzeltük, akkor már meg is van, hogy mit jelent a haladó 
> körökben használt "safe space" kifejezés. A safe space az a hely, 
> amely biztosítja számomra, hogy soha senki ne kérdőjelezze meg a 
> szubjektív ön-érzékelésem érvényességét, ezáltal biztosítva azt, hogy 
> a gyerekes énképem ne legyen kénytelen kölcsönhatásba lépni a valósággal.
>
> Mit is jelent ez hosszú távon? Azt, hogy egy infantilis, küzdeni 
> képtelen, narcisztikus társaság fogja ráerőszakolni a maga beteg 
> világképét a többségi társadalomra. Amit pedig modern, progresszív 
> társadalmi fejlődésként artikulálnak, az valójában egy patologikus 
> pszichés működés társadalmi normává emelése.
>
> Út a tejes káoszba
>
> Mindezek gyakorlati következményeképpen most ott tartunk, hogy 
> amennyiben valaki transzneműként él, akkor a körülötte élő társadalom 
> nem pusztán elfogadni köteles ezt, hanem köteles a választott neme 
> szerinti jogokat biztosítani számára. Tehát egy női identitással élő 
> férfi elindulhat női sportversenyeken, bemehet a női mosdóba, vagy a 
> zuhanyzóba, elvárhatja, hogy nőként szólítsák meg, hogy ne hangozzék 
> el a metróban, hogy "Hölgyeim és uraim". A haladó gondolkodás mindezt 
> óriási társadalmi fejlődésként éli meg és ünnepli, mert kizárólag a 
> kisebbség jogai felől közelíti meg a kérdést.
>
> Pedig ezzel a szemléletmóddal az a legnagyobb probléma, hogy – bár már 
> az iménti példák is rengeteg morális kérdést vetnek fel – egy 
> határtalan és beláthatatlan következményekkel járó társadalmi káoszra 
> nyit kaput.
>
> Az identitáspolitika ugyanis nem fog megállni a nemek kérdésénél, mert 
> nem is teheti! Ha az vagyok, akinek-aminek érzem magam, akkor az nem 
> vonatkozhat kizárólag a nememre!
>
> Ha én transzkorúnak érzem magam, ami azt jelenti, hogy 45 éves férfi 
> létemre egy 8 éves kislánynak érzem magam, akkor jár nekem 
> gyermekfelügyelet? És vajon öltözhetek az uszoda női öltözőjében? És 
> az ugrálóvárba bemehetek, ahol ki van írva, hogy csak 8 év alatti 
> gyermekeknek? Ha esetleg két hónapos kisfiúnak érzem magam, akkor a 72 
> éves édesanyámnak (ezúton is csókoltatom szeretettel) jár a GYES?
>
>     És ha 67 évesnek érzem magam, akkor elballaghatok a 
> nyugdíjfolyósító intézetbe, kérhetek nyugdíjat?
>
> Ha a Fesztiválzenekar brácsaművészeként koncertmester identitásom van 
> (tehát transz-szólamú vagyok), akkor a zenekar kénytelen 
> koncertmesteri szobát és persze gázsit fizetni nekem? Vagy esetleg a 
> kollégáim teljes joggal megszakadnak a röhögéstől és megkérdezik, hogy 
> nincs-e lázam?
>
> És ha én transzsorsú vagyok, például olimpiai bajnok identitással 
> rendelkezem, akkor jár az aranyérem és persze az életjáradék? És ha 
> esetleg én transzfinanciális identitással rendelkezem (azaz egy 
> szegény testébe született gazdag embernek tartom magam), akkor jár 
> nekem egy hatalmas vagyon?
>
> Tényleg ne higgyük, hogy ez vicc! Bár úgy tűnhet, de ami tíz éve 
> rekeszizmokat görcsberántó vicc volt a Monty Pythonban, az ma a 
> legteljesebb valóság. Tehát a mai viccek is valósággá fognak válni, 
> úgyhogy gondolkodjunk róluk felelősséggel!
>
> Transzkorú embertársaink már vannak, és tényleg komolyan veszi őket az 
> érzékenyített, azaz a progresszív identitáspolitikára finomhangolt 
> társadalom! 2015-ben a Daily Mail online kiadása adott hírt arról a 
> kanadai hétgyerekes családapáról, bizonyos Stefonknee Wolschtról, aki 
> 46 évesen döbbent rá, hogy ő nő, mégpedig egy újszülött kislány. Hat 
> évvel később, midőn már hatéves kislány identitással rendelkezett, 
> otthagyta a "kirekesztő, elavult és sértő" gondolkodású (azaz a 
> progresszív identitáspolitikával és a genderelméletekkel szemben 
> minimális megértést tanúsító) családját, és új életet kezdett olyan 
> barátaival, akik kvázi a szüleiként örökbe fogadták őt, hogy kedvére 
> cumizzon, babázzon és kifestőkönyveket színezgessen. Kanadában 
> mindehhez teljes támogatást kapott, különböző LMBTQ szervezetek, sőt, 
> haladó szellemiségű egyházak is bátorították őt, mondván, milyen 
> csodálatos, hogy végre szégyenkezés és bujkálás nélkül megélheti valós 
> identitását. Ugye, értjük, hogy itt nem csak az a probléma, hogy a 
> feleségét és a hét gyermekét magára hagyó 52 éves pasas rózsaszín 
> tüllruciban barbizik egy cukimuki lányszobában?! (Bár én már itt 
> feladom…) Ugye, értjük, hogy nem az a kérdés, hogy mennyire vagyunk 
> toleránsak és jó fejek, amikor ehhez a transzkorú férfihez próbálunk 
> viszonyulni? Hanem hogy ez egy pokolian veszélyes dominó effektus 
> kezdő impulzusa. Ugyanis fölmerül a kérdés, hogy akkor ez a 
> férfi/kislány vajon köteles-e gyerektartást fizetni a hátrahagyott 
> gyermekei után. Egy hatéves kislány ugyanis nem kötelezhető ilyesmire… 
> És akkor indulhat az őrület!
>
> Vagy itt a másik történet: egy 69 éves holland férfi, bizonyos Emile 
> Ratelband kereken 20 évvel érzi fiatalabbnak magát tényleges koránál, 
> ezért megpróbálta átíratni a születési dátumát a helyi okmányirodánál, 
> amit a felelős szervek megtagadtak tőle. Ezért aztán a jó Emile 
> beperelte az okmányirodát, mondván, hogy amennyiben egy transznemű 
> megváltoztathatja a nemét, akkor ő, aki büszke transzkorúnak tartja 
> magát, miért nem teheti meg ugyanezt a korával kapcsolatosan... A 
> bíróság egyelőre nem engedélyezte a változtatást, mert bár elismerte 
> az illető jogát a kora megváltoztatásához, kezelhetetlennek tartja azt 
> a problémát, hogy ebben az esetben éppen 20 év törlődne egy személy 
> életéből. És akkor a transzsorsú, a transzfinanciális, transzfajú, 
> illetve a transzszólamú embertársainkról még nem is beszéltünk!
>
> Konklúzió: Monty Python, a sakk és a vizsla
>
>     A központi kérdés nem az, hogy ki milyen identitástudattal 
> rendelkezhet, ki minek vagy kinek érezheti, illetve képzelheti magát, 
> hanem hogy ebből mi következik az őt körülvevő többségi társadalom 
> számára.
>
> Nem azért érzi magát a ma embere a Monty Python legvadabb epizódjában, 
> mert egy egyetemista férfi királynőnek érzi magát, hanem azért, mert a 
> genderideológia gondolatrendőrsége a tanáraik számára kötelezővé 
> teszi, hogy őfelségének szólítsák őt, mondván, hogy tiszteletben kell 
> tartani a választott identitását. Nem azért, mert bizonyos 
> embertársaink szerint 72+ nemi identitás létezik, hanem mert a kanadai 
> kormány emiatt nyelvújításba kezdett, és kötelezővé tette az új 
> személyes névmások (például zhe és zher) használatát. Nem azért, mert 
> vannak a "normálistól" eltérő beállítottságú embertársaink, hanem mert 
> az LMBTQ+ mozgalom ideológiai harcosai és a gender studies 
> társadalommérnökei a társadalom átformáló törekvéseik miatt elvárják, 
> hogy harcba szálljunk a józan ésszel, a biológiával, a nyelvtannal, a 
> történelemmel, a természet legalapvetőbb törvényeivel, átírjuk a 
> kulturális kánont, és ha lehet, a Szentírást is. Tehát tulajdonképpen 
> arról van szó, hogy egy pár évtizedes, erőszakos ideológia kedvéért 
> bontsuk le a nyugati társadalom alappilléreit, tekintsük semmisnek, 
> elavultnak és meghaladottnak azokat az archetípusokat, melyek 
> oszlopként tartják a nyugati kultúrát. Ez nem szabadság, hanem őrület. 
> A szabadsághoz szilárd értékrendre van szükség, valamint arra, hogy 
> azt rugalmasan kezeljük – engedjük, hogy eltérhessenek attól azok, 
> akik úgy látják helyesnek. Nem pedig arra, hogy szüntessünk be minden 
> értékrendet.
>
> Egy híres mondás szerint a sakk azért olyan zseniális, mert csak 
> néhány szabályt kell betartani, és a lehetőségek végtelen tárháza 
> nyílik meg előttünk. Ám ha azt a néhány alapszabályt betiltjuk, akkor 
> nem a valódi szabadság kapuja nyílik meg előttünk, hanem értelmetlenné 
> válik az amúgy csodálatos játék.
>
> bl.jpgKét mondatban összefoglalva: A szabadság egészséges mértéke 
> odáig tart, hogy minden embertársamnak elidegeníthetetlen joga van 
> ahhoz, hogy vizslának érezze magát, és akként is éljen. De ha emiatt 
> én köteles vagyok neki kutyaházat építeni, napi háromszor 
> megsétáltatni és megetetni, az már nem szabadság, hanem erőszak és 
> elmebaj.
>

-- 
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus