[Grem] Kopasz I. atya / 10 % esély után gyógyult meg, gyógyul a covidból

[Emoke Greschik]

Tíz százalék esélye volt az életben maradásra – Kopasz István atya
gyógyulása
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2021. április 23., péntek
| 10:55
https://www.magyarkurir.hu/hirek/tiz-szazalek-eselye-volt-az-eletben-maradasra-kopasz-istvan-atya-gyogyulasa

*Világszerte imádkoztak érte: családtagok, papok, hívek és közösségek.* *Közel
két hónap *után a saját lábán hagyta el a kórházat. Az orvosok a maguk
biztatására fényképet kértek tőle. Három hónap telt el a hazatérése óta,
napról napra erősödik, és küzd a felépülésért. Kopasz István plébánosnál
jártunk.

*„Három hét altatás után a többedik próbálkozásra tudtak felébreszteni.
Depresszióba estem, úgy éreztem, feladom, nincs értelme küzdeni*.* Akkor
volt a 60. születésnapom. Sorra jöttek a köszöntések, az ajándékok,** de én
nem tudtam örüln*i. Sok szent mondja, hogy számára a kereszt lett a
tankönyv. Én is megértettem, mit jelent a keresztre feszített Jézussal való
kapcsolat.

*Mélyen, egzisztenciálisan átéreztem, hogy vagy igent mondok erre a
szenvedésre Jézussal együtt, és akkor várható a feltámadás, vagy nem.*

*Jézus követésével együtt jár a kereszt*. Ő van az egyik felén, én a
másikon. Nem azt kell kérnem, hogy leszállhassak a keresztről, hanem erőt
ahhoz, hogy fennmaradhassak. Nem az a kereszténység, hogy bedobunk egy kis
imádságot, és kijön a megoldás, elmúlik a panaszom, megoldódik a
nehézségem. *Megértettem, hogy ott kell maradnom Jézussal a kereszten.
Onnantól kezdve fényes a történet. Nagyon sokat segített a testvérek
szeretete, imádsága szerte a világon.”*

*István atyáért Ugandától Dél-Koreán, Brazílián, Németországon és Svájcon
át Lengyelországig a világ minden táján imádkoztak. Imát mondtak érte a
hozzátartozói is – 94 éves édesanyja, 8 testvére, az ő 35 gyerekük és a 22
dédunoka –, pap testvérei a Fokoláre mozgalomból, *ismerősök és
ismeretlenek kérték Istentől a gyógyulását. Nagy Károly *plébániáján minden
este online kapcsolódtak össze a hívek, és együtt imádkozták a rózsafüzért.
Ugyancsak naponta imádkoztak érte üllési és zsombói hívei.* István atya
számára ez az Egyház szeretetének nagyon konkrét megtapasztalása volt,
annak a megerősítő megélése, hogy világméretű család vagyunk.

Üllés és Zsombó plébánosa október végén betegedett meg. Egyre csak
emelkedett a láza. Felhívta a háziorvosát, és szinte azonnal jött is érte a
mentő. Úgy véli, a fertőzést a testvéreitől kaphatta el, akik mindannyian
átestek a betegségen. Édesanyjukról csak sejtik, hogy ő is
megfertőződhetett, de neki nem voltak tünetei. István atya került a
legsúlyosabb állapotba. Lélegeztetőgépre tették, altatni kellett, több
alkalommal dialízisre volt szüksége.

*Az orvosok szerint tíz százalék esélye volt az életben maradásra. *

Hozzátartozói naponta érdeklődtek telefonon, nem biztatták őket semmi
jóval. Egy alkalommal, amikor az orvosok azt mondták, az az éjszaka lesz a
vízválasztó, Kondé Lajos elvitte neki a betegek szentségét. „Azt mondják,
akkor fordulat állt be az állapotomban. Az utolsó héten mindennap
felébresztettek, figyelték, beindul-e a légzés, ha levesznek a gépről. Húsz
nap után tudtam önállóan lélegezni. De a tudatom nem talált vissza a
valósághoz*. Az altatás ideje alatt bennem egy rémvilág élt, úgy éreztem,
megfigyelnek, elrabolnak, és amikor felébresztettek, összefolyt bennem a
képzelet és a valóság.*

Az orvosok számára sikertörténet vagyok. Az egyikük fényképet kért tőlem.
»Magunkat erősíteni, hogy lássuk, van, aki felépült a kezeink alatt« –
mondta.

*Akkor onnan tízből nyolc beteg nem jött ki a saját lábán, és ez nagyon
nagy teher az orvosoknak**. Én nagyon hálás vagyok nekik, megköszöntem a
gondosságukat, amivel visszasegítettek az életbe.”*

Amikor december 19-én hazaengedték a kórházból, hosszú, nehéz munka állt
előtte, a küzdelem a felépüléséért. A tüdeje vitálkapacitása ötven
százalékos, a diffúziós kapacitása harmincnyolc százalékos volt, holott
nyolcvan százalék a normál élethez szükséges érték. „Nincs még nálunk
protokollja a rehabilitációnak” – mondja. István atyának a gyógytornász
testvére ad segítséget. „Egy évem van, hogy javuljon az állapotom, utána
már nem várható változás, a szervezet beáll arra a szintre, ami van. Minden
napomnak része a gyógytorna, a légzőgyakorlat, az intervallumtréning.
Feszegetni kell a határokat. Mindez arra kényszeríti a tüdőt, hogy
aktiválja a működésbe még be nem vont részeket.* Nyáron még száz kilométert
kerékpároztam, most harminc méter futás után is lihegek**. Próbáltam
felmenni a hatodik emeletre, de a harmadiknál már légszomjam volt. **Sík
terepen viszont már jól megy a gyaloglás, az állóképességem megvan,
tizenkét kilométeres túrát is tettem már.”*

*Kopasz István atya nem sokkal a beszélgetésünk előtt érkezett vissza egy
mátrai szanatóriumból, ahol rehabilitációs kezelésen vett részt. „Öt hét
után úgy jöttem haza, hogy most néhány százalékkal rosszabbak az
eredményeim. Miközben fizikailag erősödtem, a tüdőkapacitásom nem javult.*

*Jézus azt mondja, elég neked az én kegyelmem.”*

*És sorolja a példákat, csupa olyan embert, akinek elég volt az é*lethez
Isten kegyelme: a *Naphimnusz*t vakon író Szent Ferencet, a zsinat miatt
aggódó XXIII. Jánost, a süketen zenét szerző Beethovent és a saját
kamaszkori hittanárát, aki az egész életét végigbetegeskedte, de a
növendékei közül öten lettek papok.

„Két napig bennem volt a csodálkozás és az aggodalom, de *most már nyugodt
vagyok. Isten megnyugtatott. Így állok a folytatás elé. A kereszténység
középpontjában nem egy tan, hanem egy személy áll, Isten, aki szeret
minket. Én benne hiszek. Kell néha egy kis idő, hogy megerősödjek, hogy
visszatérjek a hitemhez egy-egy nehézség után, de alapvetően a hitem éltet.
Hiszem, hogy Isten szeret, akkor is, amikor megengedi, hogy valami rossz
történjen velem, *emberileg nehéz helyzetbe kerüljek.* Hogy mi a szerencse,
és mi a szerencsétlenség, nem mindig tudjuk felmérni. Amióta eljöttem
Zsombóról, megnőtt a szkóla létszáma, a Szent Mónika körben egymást segítik
a tagok, találkoznak, keresztutat jártak online. A hívek körében ősszel
elindított munkacsoportok is szépen dolgoznak.** Legyen távol tőletek
minden keserűség, harag és indula*t – *olvastam Szent Pálnál.* Már a
kórházban szíven ütött ez a mondat. Nem tudok minden dologra úgy nézni,
hogy ne érezzek keserűséget, de* az élet aztán megtanít, hogy ami az egyik
pillanatban szerencsétlenségnek tűnik, arról később kiderülhet, hogy
ajándék, és Isten szeretete volt mögötte.”*

*Szerző: Trauttwein Éva*

*Fotó: Lambert Attila*

*Magyar Kurír*


<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_-2971550917472274924_m_1882007751270276421_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210424/1e0fe07e/attachment.html>