[Grem] Megvédhető-e Európa keresztény öröksége? / Latorcai János (KDNP)

2021. Ápr. 19., H, 19:01:25 CEST

 *Megvédhető-e Európa keresztény öröksége?*
A kereszténydemokratáknak meg kell állítaniuk az értékeink feladását
jelentő balliberális törekvéseket.

https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html
2021. április 18. 21:56
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#>

*Hetven évvel ezelőtt, 1951. április 18-án írták alá az Európai Szén- és
Acélközösség megalapításáról szóló párizsi szerződést, amely közvetlen
előfutára volt az alig néhány évvel később, a római szerződéssel életre
hívott – a ma ismert Európai Unió elődjének tekinthető – Európai Gazdasági
Közösségnek.*

*Az európai földrész egyesítésének egykori előmozdítói olyan emberek
voltak, akiket mély keresztény hitük formált: Konrad Adenauer, Alcide de
Gasperi és Robert Schuman*. Ez a megállapítás olyannyira igaz, hogy *
utóbbi két személynek a katolikus egyházban a boldoggá avatási eljárása már
kezdetét is vette*. Ennek ismeretében teljesen érthető és egyben
szimbolikus üzenete is van annak, hogy *1951-ben a tárgyalások megkezdése
előtt a három államférfi egy Rajna-parti bencés kolostorban találkozott,
hogy elmélkedjenek és imádkozzanak. *Mindannyian tudatában voltak annak,
hogy a második világháborút követően, az egyik győztes nagyhatalom, a
Szovjetunió kommunista diktatúrájának árnyékában Európa újjáépítése csak
akkor lehet sikeres, ha az szilárd, mindenkinek elfogadható alapzaton
nyugszik.

*Eltökélten hittek abban, hogy az ókori görög demokrácia ideája végül az
Isten előtti – nemeken, fajokon, osztályokon átívelő – egyenlőségre és a
társadalom tagjainak a személyes részvételére és felelősségére épülő modern
kereszténydemokráciában tud kiteljesedni*. A görög filozófiából azt is
megtanulták, hogy a politikai konfliktusok megoldásának a leghatékonyabb
módja a logikus érvelésen alapuló, egymás megértésére törekvő vita, majd az
elveik megőrzésével megkötött kompromisszum.

*Az antik Róma hagyatékaként **azt is tudták, hogy a kompromisszumok csak
akkor időtállók, ha azokat szerződésbe foglalják, és mindenki tiszteletben
tartja a pacta sunt servanda, azaz a szerződés kötelez elvét.* Az alapító
atyáknak ez elsődleges történelmi tapasztalat is volt, mert miként azt a de
Gasperitől származó idézet fogalmazza: *1919 és 1939 között
hetven-egynéhány nemzetközi szerződést kötöttek, de mindegyik puszta
papírlappá változott*, amikor alkalmazni, betartani kellett volna azokat.

Pontosan tudták, hogy a szerződések betartásának a legjobb módja nem a
kényszer és az erőszak, hanem az, ha a felek erkölcsileg is képesek
azonosulni az abban foglalt célokkal és kötelezettségekkel. Ez *a közös
morális alap az alapító atyáknak egyértelműen a keresztény etika volt.*

Ezek után érdemes feltenni a kérdést: *hét évtizeddel a párizsi szerződés
után hol tart most Európa, mi valósult meg az alapítók álmából?*

Egy szűk körű, a gazdaság csupán néhány szegmensét átfogó
együttműködésből *mára
egy rendkívül szerteágazó, a kontinens szinte egészét behálózó közösséggé
nőtte ki magát az Európai Unió.* Az egyik, ha nem a legfontosabb célját, *a
béke megőrzését sikerült megvalósítania.* Hiszem, hogy a jelenlegi béke nem
a háború hiánya, hanem annál több, s ha nem is tökéletes, de *igazságosabb
rendet biztosít, mint* *az elmúlt évszázadok erőszakos konfliktusaival
terhelt **Európája*. Ez a béke évtizedekig *– a radikális iszlám
előretöréséig *– mindannyiunknak a hétköznapok biztonságát jelentette,
kontinensünket pedig a világ legélhetőbb otthonává változtatta. Olyan
hellyé, ahol az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett a teremtett
környezet védelmére is fokozott figyelem hárul, s ahol a döntések
meghozatalakor a következő generációk jövőjére is tekintettel vannak. *Az
egységes piac és az uniós támogatási rendszer pedig annak a reményével is
kecsegtetett, hogy a gazdasági értelemben eltérő fejlettségű területek,
régiók és országok közötti különbségek idővel majd mérséklődnek.*

A nagyszabású célok végül *egyre szélesebb körű intézményi hátter*et
igényeltek, miközben a bővülő infrastruktúrából sokan azt a téves
következtetést vonták le, hogy minden meglévő nehézség leküzdhető csupán a
tagállamok közötti koordináció központosításával*. Sokan őszintén hitték és
hiszik ma is, hogy minden probléma megoldását egy egységesebb és
központosítottabb Európa jelentheti.*

Az integráció mélyítését célzó politika számára azonban* a 2008-as pénzügyi
és gazdasági krízis, valamint annak kezelése, azt követően pedig a 2015-ös
migrációs válság súlyos csapást jelentett, amit betetőzött a 2016-os
brexit-népszavazás**. Így érkeztünk el 2020-ba, *a brexit és migrációs
válság által megtépázott Európába, melynek *a világméretű
koronavírus-járvány negatív hatásaival* is szembe kellett néznie. *A
járványkezelés és az oltások beszerzése, valamint előállítása körüli
anomáliák *– elég csak az AstraZeneca-vakcinák kiviteli korlátozásával
kapcsolatos brüsszeli botladozásra vagy az engedélyezési eljárás
körülményességére gondolni – *pedig tovább erősítették az
euroszkeptikusokat.*

Egy az Euronews hírcsatorna által készíttetett, 2020. októberi felmérés
szerint *az euroszkeptikusok aránya már harminc százalék körül jár,
miközben csak minden második német és harmadik olasz, illetve francia véli
úgy, hogy több jót kap az integrációtól, mint rosszat*. A németek 58
százaléka ennek ellenére hisz az európai egységben, és véleményük szerint
az Egyesült Királyság polgárai rosszul döntöttek, amikor elhagyták az
Európai Uniót. A megkérdezett olaszok, franciák többsége szerint viszont a
szigetországi választók jól döntöttek, és a brexitnek hosszú távú előnyei
lesznek.

Mindezek után fel kell tennünk a kérdést, hogy *egy nagyon sok szempontból
sikeres együttműködés megítélése miért ennyire kedvezőtlen a magállamokban*.
A legfrissebb eredményeket egyértelműen befolyásolja a koronavírus-járvány
nyomán fellépő általános feszültség, de ez nem megváltoztatta, csupán
megerősítette a trendeket.

*Vannak, akik úgy vélik, hogy a probléma elsősorban intézménylegitimitási
természetű*, és az euroszkepticizmus terjedése leginkább annak köszönhető,
hogy *az emberek nem látják át a brüsszeli bürokrácia működését, valamint
hogy az Európai Parlament közvetlen választása ellenére is alacsony az
uniós vezetők legitimitása a tagországokban.*

Meggyőződésem, hogy* a probléma ennél sokkal mélyebben gyökerezik**, és
elsősorban *nem az intézményi legitimitás kérdésével *függ össze,*
hanem *Európa
lelkével. Konkrétabban azzal, hogy az európai integráció vezetői miként
gazdálkodtak kontinensünk páratlan szellemi és kulturális örökségével az
elmúlt hét évtizedben.*

1951 óta az európai közösség folyamatosan bővült. A vasfüggöny leomlásával,
a kelet-közép-európai rendszerváltásokat követően végre megszűnt
kontinensünk mesterséges megosztottsága. A 2004-es uniós csatlakozásunkkal
pedig hazánk és az egykori szovjet blokk legtöbb állama véglegesen
visszanyerte helyét az európai demokratikus államok közösségében.

*Az európai demokráciák és különösen a nyugat-európai liberális demokrácia
eszméje és gyakorlata azonban igen sokat változott az elmúlt évtizedekben.
Az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megfelelő
kiindulópontot jelentett ahhoz, hogy kontinensünkön a keresztény
humanizmusban gyökerező emberi méltóság tisztelete egyre általánosabbá
váljon**. Mára azonban ez az alapvetően helyes gyakorlat az értékek
relativizálódásának a következtében lassan öncéllá válik. **Ez érhető
tetten a legmagasabb szintű és presztízsű nemzetközi dokumentumok
„rugalmas” értelmezésekor is*.* Példaként említhetem az 1966-ban elfogadott
ENSZ-dokumentumnak, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmányának a 23. cikkelyét, mely kimondja, hogy a család a
társadalom természetes és alapvető egysége, és joga van a társadalom és az
állam védelmére.* Ez a gondolat még többé-kevésbé elfogadható *a
progresszívek*nek is, de *a következő kitételt, miszerint valójában a
házasságkötésre alkalmas korban levő férfiak és nők házasságkötési és
családalapítási jogát kell elismerni, **már inkább igyekeznek éppen az
emberi méltóságra hivatkozva relativizálni.*

Intézményi oldalról vizsgálva elmondható, hogy az európai demokráciák egyre
inkább körülbástyázottakká váltak, és ez a folyamat egyúttal sajnálatosan a
démosztól, azaz *a néptől való eltávolodás*sal is együtt járt*, egyfajta
elitpolitizáláshoz vezetett. *Ez a probléma a nemzetállamok többségben is
megfigyelhető, de *legszembetűnőbben mégis az Európai Unió vezetésében
érhető tetten*. *Tökéletes látleletét adja ennek az európai parlamenti
választásokon való részvétel nagysága*. Az 1979. évi első EP-választás óta
a részvételi arány 63 százalékról évről évre folyamatosan csökkent, és így
érkezett el 2014-ben a 42,54 százalékos történelmi mélypontra, ahonnan –
nem kis részben a minden EU-s állampolgárt érintő migrációs krízis miatt
felfokozott politikai kampánynak is köszönhetően – 2019-ben ismét ötven
százalék fölé emelkedett. Az, hogy trendfordulón vagyunk túl, vagy csupán
egy rendkívüli helyzet eredménye okozta a szavazási kedv növekedését, ma
még bizonyosan nem dönthető el, az azonban egyértelműen látszik, hogy a
részvételi arány az adott időszakban zajló tagállami választásokhoz képest
továbbra is rendkívül alacsony maradt.

Az okok közül feltétlenül ki kell emelni, hogy *az EU struktúrájának –
többek között az Európai Bizottság megválasztása sajátos szabályainak –
köszönhetően európai szinten sokkal gyengébb a korreláció a választásokon
leadott szavazatok és a végrehajtott programok között, mint a tagállamok
esetében*. Mindemellett nem hagyható szó nélkül, hogy *a tagállami
törvényhozásokhoz viszonyítva jóval gyengébb az Európai Parlament ellenőrző
és szuverén jogalkotási képessége is.** Utóbbi problémát* *tökéletesen
megvilágítja az őshonos európai kisebbségek ügyében indított Minority
SafePack európai polgári kezdeményezés,* mely a szükséges állampolgári
támogatások összegyűjtését követően került az Európai Parlament elé, amely
hatalmas többséggel – 524 igen, 67 nem szavazattal és 103 tartózkodással –
fogadta el állásfoglalását, és felszólította az Európai Bizottságot arra,
hogy dolgozza ki azokat a kereteket, amelyekkel a kisebbségekhez tartozó
személyek jogait védhetik az unióban. Ezzel szemben *az illetékes biztos
úgy vélekedett, hogy e téren nincs szükség további jogalkotásra, és ezzel a
probléma lényegében lekerült a napirendről*. *Ez a gyakorlat kísértetiesen
emlékezet II. József, a kalapos király uralkodásának az egyik meghatározó
eszméjére: „mindent a népért, semmit a nép által”.*

Az eset sajnos nem egyedülálló. *Az elmúlt tíz évben egyre többször fordult
elő, hogy magasztos, demokratikus elvekre hivatkozva sorsdöntő kérdésekben
sem kérték ki az európai emberek véleményét, mint például a migrációs
krízis esetében*, vagy éppen azzal ellentétes döntést hoztak, miként azt a
Minority SafePack esete mutatja.

A súlyos problémák és a belső feszültségek ellenére a rendszer
haszonélvezői mindent megtesznek annak fenntartásáért. *Ha szükséges,
készek kerékbe törni még az egyéni és a politikai diskurzus szabályait
évszázadokon át meghatározó görög filozófia és logika alaptörvényeit is,
különösen, ha ezzel egy nehezen módosítható megállapodás megkerülhető.*

A szerződő felek jogainak a tiszteletben tartása helyett az utóbbi
időben *pontosan
ez a gyakorlat kezdett teret nyerni. Sokszor éppen **a legfontosabb
szerződések **megkerülésével, átértelmezésével próbált a brüsszeli vezetés
nyomást gyakorolni* *azon tagállamokra, amelyek egy-egy vitában a többségi
véleménnyel szemben is készek voltak megvédeni saját álláspontjukat. *Ez a
fajta eljárás, miközben aláássa a szerződés kötelez ősi jogelvét, egyúttal
az antik Róma egyik legrosszabb örökségét, *a birodalmi gondolkodást* *is a
felszínre hozza.*

Nem véletlen, hogy *az alapítók számtalan alkalommal hívták fel a figyelmet
**ennek a veszélyére.* Az európai közösséget nem egy központi hatalomként,
nem egyfajta „szent szövetségként” képzelték el, és *nem volt céljuk **az
európai államok összevegyítése egy nemzetek feletti szuperállamban*.
Megértették, hogy az európai nemzetek és államok történelmi valóságot
képviselnek, különbözőségeik nem hátrányt, hanem előnyt jelentenek
mindannyiunknak. Konkrét példával élve, *Schuman célja nem* *egy államok
feletti állam létrehozása **volt, hanem az unió, a kohézió, a koordináció,
vagyis az egység, az összetartó erő és az összehangolt tevékenység
erősítése, miként azt az Európáért című könyvében kifejtette. Schuman még
azt is hozzáfűzte, hogy mindez a valóságban csak akkor lesz működőképes, ha
érvényesül a demokrácia és a nemzetek közötti kapcsolatok egyenlőségének a
keresztény tanításból fakadó alapelve.*

Sajnálatos és szerencsétlen módon az alapítók által talán legfontosabbnak
tartott keresztény alapokat becsüli meg legkevésbé a mai nyugat-európai
vezetés és az ahhoz szorosan kapcsolódó „elit”. Sőt *egyre inkább azt
tapasztaljuk, hogy **a keresztény értékeket – legyen szó nem csupán a
vallásról, a hitéletről, hanem a gondolkodásmódról vagy éppen a kultúráról
és annak szimbólumairól is *– *tudatosan és szisztematikusan igyekeznek
kiszorítani* a hétköznapokból. *A történelmi múlt* *teljes megkérdőjelezése
zajlik, melynek végső célja az elmúlt évszázadok hagyományainak a
felszámolása az úgynevezett haladás, a progresszió jegyében. *De merre is
haladunk, és melyek azok a rendkívüli értékek, amelyek miatt sutba kellene
dobnunk a görög, a római és legfőképpen a keresztény örökségünket?

*A nyugati világ eszmei és politikai fejlődése, a Szovjetunió felbomlását
követően alapvető fordulatot vett.* Az átalakulás gyökerei ugyan 1968-ig
nyúlnak vissza, de – a kommunista veszéllyel szemben – az akkori
kereszténydemokraták és a liberálisok által létrehozott szövetség
véglegesen csak az 1990-es évek elején bomlott fel, az addig eltelt idő
azonban mély nyomokat hagyott a kereszténydemokratákon is. *Talán a legjobb
példa erre a belga kereszténydemokrata párt története, mely hosszú éveken
át egészen 1999-ig irányította az országot, majd egy választási vereséget
követően programját alapjaiban átdolgozva lemondott **arról, hogy a
társadalmat keresztény gondolatokkal és értékekkel telítse*. Ezek után már
teljesen érthető, hogy néhány évvel később a keresztény értékekről
formailag is lemondva miért *módosította nevét Humanista Demokratikus
Középre az egykori kereszténydemokrata párt.*

*A nyugati kereszténydemokrata pártok ehhez hasonló önfeladása, valamint a
liberálisok és az újbaloldal szellemi házassága következtében a
kereszténydemokrata gondolkodás és értékek rövid időn belül háttérbe
szorultak, de nem sokkal később a hagyományos, individualista szemléletre
épülő liberalizmus is elvesztette eszmei fogódzóit*. Az újbaloldali, de
továbbra is osztályharcos alapon álló személet a liberalizmust már nem az
összes kultúra lehetséges találkozási pontjának, hanem a kultúrák egy
csoportja politikai kifejeződésének tekintette, s mint ilyet
összeegyeztethetetlennek tartotta más kultúrákkal. Ezért *születhettek meg
azok a kollektivista „multikulti” és „antirasszista” mozgalmak, melyek
erőszakos tüntetéseikkel és ellenállást nem tűrő tudományos-közéleti
térfoglalásaikkal **a történelem, a múlt **átírásával – szükség szerint
végleges eltörlésével – próbálják meg felszámolni* *az általunk ismert
európai kultúrát.*

*De ami talán a legszörnyűbb, hogy mindezen folyamatokról a XXI. század
orwelli „újbeszéljének”, a politikai korrektségnek az árnyékában Nyugaton
lassan már beszélni sem lehet*.* A PC valójában egy erkölcsi abszolutizmus
a szabadság nevében, mely a kötelezően elvárt önkorlátozás következtében* *a
véleménynyilvánítás szabadságát és ezáltal az őszinte és kiegyensúlyozott
diskurzus lehetőségét **ássa alá*. *Mára oda jutottunk, hogy* a*ki mindezek
ellenére veszi a bátorságot és József Attila szavaival „nem csak a valódit,
hanem az igazat is kimondja”, az* *egyúttal **munkáját, egzisztenciáját **is
kockáztatja. **Mindennek tökéletes látlelete** Petry Zsolt **esete*,* aki
őszinte véleményéért végül az állásával fizetett a véleménynyilvánítás
szabadságára oly kényes Németországba*n.* Az uralkodó nyugati politika most
már*, ahogy Orbán Viktor a Petry-üggyel kapcsolatosan megfogalmazta:*
elnyomó politika.*

Pontosan itt érhető tetten, hogy minden látszólagos különbség ellenére *a
bolsevista ateizmus és materializmus jelenlegi európaizált megjelenési
formája és működése, valamint az egykori szovjet változata között több a
hasonlóság, mint a különbség.*

Aki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, az valójában szemet huny a XX.
század egyik legnagyobb tanulsága felett. *Alister McGrath északír teológus
fogalmazta meg talán legtisztábban**, hogy ha egy társadalom elveti Isten
ideáját és mást állít a helyébe, az végül szörnyűséges diktatúrához vezet,
hiszen egy erkölcs és értékek nélkül formálódó társadalomban a legsötétebb
emberi ösztönök ellenállás nélkül törhetnek a felszínre.*

*Isten ideájának a társadalom szervezési elvei közé történő visszaemelését **a
magukat progresszívnak valló baloldaliak és liberálisok* *a társadalmi
fejlődés* *tagadásaként, anakronizmusként bélyegeznék meg*. Azt azonban
néhány – az utóbbi időben elsősorban az Egyesült Államokban bekövetkezett
társadalmi eseményekből láthatóan már egyre több – anarchistán kívül ma még
senki sem tagadja, hogy szükség van valamilyen „kovászra”, amely
összetartja a társadalmat.

*Egy, a jelenlegi balliberális elit által megálmodott multikulturális
társadalomban – *melyben a valláson és a származáson túl az egyéni
önmeghatározáshoz kapcsolódóan elképesztő diverzitás figyelhető meg –
*nyilvánvalóan
erkölcsi relativizmus uralkodik.* Egy egyszerű példával megvilágítva, *ebben
az elképzelt „szép új világban” egy ateista joggal tehetné fel a kérdést,
hogy neki miért nem lehet több felesége. A sokat hangoztatott tolerancia
ugyan megkönnyítheti az együttélést egy ilyen társadalomban, de
**közösségformáló
erővel **biztosan nem rendelkezik. *Sokan éppen ezért a jólétben vélik
felfedezni azt az eszményt, amely képes lehet majd összetartani ezt az
egyre jobban széthulló társadalmat. Ez azonban alapvető tévedés –
figyelmeztetett Barankovics István –, hiszen a jólét nem eszmény, csak
eszköz, mely megkönnyítheti a szellemi és erkölcsi értékek elérését.

Ha tévedek, és mégis létezne egy eszme, mely képes lenne kovászként
összetartani ezt az igencsak porózus társadalmat, akkor is egészen
bizonyosan egy teljesen más Európa épülne fel belőle, mint amit
megismertünk, s amire jogos büszkeséggel tekintünk.

Éppen ezért *úgy gondolom, hogy a keresztény alapok jelentik az egyetlen
alternatívát Európának*.* Ezek a fundamentumok történelmileg is
bizonyították, hogy a világnézetek pluralitása ellenére is lehetséges
bizonyos etikai konszenzust létrehozni.** Francis Schaffer amerikai
teológus írta: az a legműködőképesebb koncepció, ha a nemzetet egyfajta
keresztény alapokon nyugvó erkölcsi konszenzus irányítja. Az államnak
sohasem szabad a polgáraira erőltetnie a keresztény hitet, ezzel szemben a
törvényeknek keresztény felfogásból kell fakadniuk és tükrözniük kell a
Bibliából megismert isteni értékrendet; a béke, az élet, az emberi méltóság
tiszteletét, a szeretet és az irgalmasság mindenekfelettiségét.*

Ehhez *Umberto Eco, nem hívő olasz író-filozófus gondolatát *kölcsön véve
még annyit tennék hozzá, hogy *Krisztus alakja modell lehet az evilági
etikát valló nem hívőknek is, hiszen Krisztus az egyetemes szeretet, az
ellenségnek való megbocsátás, a mások üdvösségéért önmagát feláldozó Isten
Fia olyan misztériumot képvisel, amely megnemesíti azok szívét is, akik nem
hisznek.*

Éppen ezért, ha számunkra fontos Európa jövője, akkor *nincs más út, vissza
kell térnünk az alapokhoz, ahonnan Schuman, de Gasperi és Adenauer annak
idején elindult.*

*Az első lépés ezen az úton annak a felismerése, hogy **a kereszténység
Európában nem csupán vallás, hanem létforma, mely **alapjaiban hatja át
gondolkodásunkat, cselekedeteinket, tetteinket és határozza meg társadalmi
intézményeinket.* Azt hiszem, ezt az axiómát a baloldali és a liberális
gondolkodók legjobbjai is pontosan értik, csak éppen képtelenek elfogadni
azt. Ezért is tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a szellemi
tudományokból kiűzzék a kereszténységet, vagy éppen kisajátítsák azokat a
fogalmakat és társadalmi intézményeket, amiket valójában a kereszténységnek
köszönhetünk.

*A második lépés éppen ezért szükségszerűen az, hogy **a politikai
korrektség erkölcsi abszolutizmusától** megszabadulva megpróbáljuk
visszaszerezni saját fogalmainkat és azokat az eredeti jelentésüknek
megfelelően a társadalom szolgálatába állítsuk*. Egy valós példája lehet
ennek a haladás eredetileg keresztény fogalma, mely a világ jó részének
közgondolkodásában már éppen annak antitéziseként szerepel. Hogy mit is
jelent a kettő közti különbség a valóságban, azt a hazai
kereszténydemokrácia egyik legnagyobb alakjának,* Barankovics Istvánnak a
szavain*ál nehéz jobban visszaadni:* „A materialista haladáspárti szerint
haladni annyit tesz, mint kiterjeszteni az ember uralmát a természeten és
azt az élvezet szolgálatába állítani. A keresztény eszme szerint a haladás
az ember harmonikus uralma a természeten és önmagán, abból a célból, hogy
az embereszmény a legtökéletesebben megvalósulhasson.”*

*A harmadik lépésben *ennek szellemében* olyan magasztos eszményt kell a
társadalom, az európai közösség elé állítani, amely megragadó és
áldozatvállalásra érdemes jövő látomását adja.*

Ez nem lehet sem a bolygónk kizsákmányolásához vezető „élj a mának”
individualista és hedonista felfogása, de az ezt tagadó kollektivista
ideológiák sem jelenthetnek megoldást, hiszen azok éppen erkölcsi
relativizmusukkal ássák alá a polgári együttélés alapját jelentő, maradandó
erkölcsi törvényeket. *A kereszténydemokrácia azonban egyidejűleg tudja
támogatni az egyéni teljesítményt és a természetes közösségek boldogulását,
és éppen ezért arra is képes, hogy feloldja az individualista és a
kollektivista eszmék közötti ellentéteket.*

Ez az európai kereszténydemokrata vízió mai kapitalista világunkban* nem
választható el az anyagi értelemben vett jóléttől,* *de annál többről kell
szólnia,* mert az európai gazdasági és politikai összefogás az erkölcsi
problémák megoldása nélkül egész biztosan életképtelen lenne. *A XX. század
gazdasági és technikai robbanása bizonyította, hogy ez az egyébként pozitív
változás nem járt együtt az emberiség erkölcsi fejlődésével, éppen ezért **a
XXI. században minden korábbinál nagyobb szükségünk van olyan szilárd
kapaszkodókra, amelyek alapján képesek lehetünk különbséget tenni a hasznos
és a veszélyes újítások között.*

A politikai együttműködés előtt álló erkölcsi problémák megoldása során
pedig *iránymutató lehet számunkra Szent II. János Pál pápa Veritatis
splendor kezdetű enciklikája, melyben az erkölcs és a politikai, valamint a
társadalmi élet megújításával kapcsolatos egyházi tanítás is megismerhető.*

*Az enciklika kiemeli, hogy a kormányzók és a kormányzottak közötti
igazmondás, a nyilvános adminisztráció áttekinthetősége, a közügyek
szolgálatában a pártatlanság, a politikai ellenfelek jogainak a
tiszteletben tartása, a közpénzek becsületes és helyes kezelése egyaránt
olyan elvek, amelyeknek gyökere a személy transzcendens értékében és az
állam működésének az objektív erkölcsi követelményeiben található*.
Kereszténydemokrata felfogás szerint *a közerkölcsökért, a demokrácia
kibontakozásáért mindenkit felelősség terhel*, ha nem is egyenlő mértékben.

*Manapság azonban az európai társadalmak polgárainak döntően csak a jogok
iránt van érzéke, és többé-kevésbé viszolyognak** azoktól a
kötelezettségektől, amelyek az embert társaival és a társadalommal szemben
terhelik.* *A kereszténydemokrácia felfogása ezzel szemben a
kötelezettségek kölcsönös teljesítését a jogok érvényesítésének és ezáltal
a demokratikus működés alapfeltételének tekinti.*

Mindennek megvalósításakor *negyedik lépésként a kereszténydemokrata
politikusoknak meg is kell felelniük ezeknek az erényeknek*, ahogy azt
Varga Lászlótól is sokszor hallhattuk:* „Nem elég csak tisztességesnek
lenni, hanem annak is kell látszani.” S ez igazán nem is könnyű feladat.
Adenauer mondta egykoron, hogy „kereszténynek lenni valami nagyon hatalmas,
olyan valami, ami nagyon nehéz. Szerényen meg kellene elégednünk annyival,
hogy pusztán ezt mondjuk: törekszünk rá, hogy keresztények legyünk.*
Erőfeszítéseinkkel igyekszünk keresztényként élni, és ezen az úton haladva
szeretnénk lassan a tökéletesség egyre magasabb fokait elérni.”

Nekünk*, az alapító atyák kései követőinek nem pusztán megőrizni és
védelmezni, hanem tovább kell fejlesztenünk és meg kell szilárdítanunk azt
a spirituális és politikai örökséget, amelyet ezek a nagy, a szó
legnemesebb értelmében vett európai államférfiak hagytak az utókorra.*

Ha magyar kereszténydemokrataként magunkénak valljuk Barankovics István
örök érvényű szavait, miszerint „az a társadalom és kultúra, mely a célját
megszabó eszménnyel nem bír, hasonló az emberhez, akinek számára az élet
elvesztette értelmét”, akkor és ebből mi magunk is megérthetjük, hogy
pontosan mire utalt *Schuman, amikor krédójukat egy mondatba sűrítve arra
figyelmeztette az utókort, hogy* *„Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”.*

Vagy meg tudjuk állítani az értékeink feladását jelentő, többek között a
nemi azonosság, a nemzeti szuverenitás és önazonosság feloldására irányuló
törekvéseket, vagy semmi sem tudja majd megvédeni a migráció szorításában
vergődő Európát és abban bennünket, hogy be ne következzen Schuman
gondolatának a második fele.

*Az alapító atyák személyes életútja, az **akkori ateista diktatúrák
idején* *tanúsított
bátor ellenállásuk, majd a második világháborút követően vezetésükkel
végbement szellemi megújulás arra kötelez minket, hogy erőnket megfeszítve
küzdjünk azért, hogy Európának ne csak keresztény múltja, hanem keresztény
jövője is legyen.*

*Latorcai János*

*A szerző az Országgyűlés alelnöke, a KDNP országos választmányának az
elnöke*
Magyar Nemzet
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210419/52a934c5/attachment.html>