[Grem] A szerzetesrendek működési engedélyének megvonása 1950-ben

[Rita Kunsay-Sipos]

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-itt-dontes-egyoldaluan-
tortenik-szerzetesrendek-mukodesi-engedelyenek-megvonasa-1950-ben
ajánló:
Kedves Testvérek!
70 évvel ezelőtt történt.
Tizenkétezer Istennek adott életet érintett csak a "kis Magyarország"
területén.
Mégis még mindig belőlük élünk és merítünk erőt ma is.
(Az én életem alakításában például konkrétan részt vett 1960-óta egy
ciszter pap, egy salvator, egy bencés, három irgalmas, egy keresztes és egy
karmelita nővér, egy 6 év börtönt viselt jezsuita pap, egy halálra szánt
karmelita pap, valamint egy szalézi szerzetes pap)...és még sokan mások.
Hála legyen értük.
Akit esetleg nem érdekel ez, annak halvány fogalma sincs semmiről.
Szeretettel:
Laci atya


*„Itt a döntés egyoldalúan történik” – A szerzetesrendek működési
engedélyének megvonása 1950-ben*
MEGSZENTELT ÉLET <https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet>

 2
Hetven évvel ezelőtt, 1950. augusztus 30-án jött létre a Magyar
Népköztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar között az a
megállapodás, amely tisztázatlan jogi besorolása ellenére negyven éven
keresztül – amíg Paskai László bíboros, esztergomi érsek és Németh Miklós
miniszterelnök 1990. február 6-án fel nem bontotta – az állam és a
katolikus egyház közötti kapcsolatok alapját képezte.

*Az egyezményt megelőző tárgyalásokat, illetve a megállapodás tartalmát és
következményeit Fejérdy András a BTK Történettudományi Intézetének
tudományos főmunkatársa mutatja be *„Itt a döntés egyoldalúan történik” *című
írásában.*

Az állam és egyház szétválasztásából fakadó új helyzet szabályozására,
valamint az iskolák államosítása nyomán kialakult bizonytalanság
rendezésére a kormány már 1948 őszén hasonló alapegyezmények aláírására
bírta a református, unitárius és evangélikus egyházakat, valamint az
izraelita felekezetet. A magyar katolikus egyház vezetése azonban ekkor még
ellenállt a nyomásnak. A megegyezést ugyan sem XII. Piusz pápa, sem a helyi
egyház vezetése nem utasította eleve vissza, de egy modus vivendi aláírását
csak kellő garanciák megléte esetén ítélték vállalhatónak.

Miután az 1947 tavaszán kezdeményezett konkordátum-tárgyalások – a
Szentszék és a magyar kormány közötti megegyezést célzó egyeztetések – Nagy
Ferenc kormányának bukásával érdemben meg sem indultak, 1948 elején merült
fel ismét egy egyezmény megkötésének lehetősége. A Mindszenty József
bíborossal egyeztetett tárgyalási taktika alapján Czapik Gyula egri érsek
négy feltétel teljesülésének igényével ült tárgyalóasztalhoz. Az öt
tárgyalási forduló alkalmával azonban sem a Szentszék és Magyarország
közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását, sem az 1946 óta betiltott
katolikus egyesületeknek, illetve egy katolikus napilap kiadásának
engedélyezését, sem pedig a pártok egyház és vallásellenes támadásainak
megszüntetését nem sikerült elérni. A tárgyalások az egyházi iskolák
államosításának napirendre tűzésével végleg zsákutcába torkolltak.

Az 1948 őszén Mindszenty személyével szemben mind intenzívebbé váló
támadások légkörében a püspöki kar mérsékelt, megegyezés-párti szárnya
ugyan még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tett a Szentszék és a magyar
kormány közötti egyeztetések megindítására, ám miután a szovjet vezetés
helytelennek tartotta a Vatikánnal folytatott tárgyalásokat és megegyezést,
Rákosi a nyílt leszámolást választotta. Mindszenty 1948. december 26-i
letartóztatása a Szentszék részéről is véget vetett minden tárgyalási
hajlandóságnak: XII. Piusz a jezsuita Mócsy Imre útján a magyar püspökökhöz
eljutatott levelében tárgyalások helyett helytállásra szólította fel a
főpásztorokat. A pápai üzenet hatására a püspökök lemondták a kormánnyal
1949. január 8-ára tervezett egyeztetést. Ezzel a tárgyalások több mint egy
évre megszakadtak.

A Magyar Népköztársaság 1949. augusztus 20-án kihirdetett alkotmánya elvben
biztosította az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad
gyakorlásának jogát, és ezen szabadságjogok biztosítása érdekében az
egyházat különválasztotta az államtól. A továbbiakban az állam arra
hivatkozva kívánta tárgyalóasztalhoz ültetni a magyar püspököket, hogy a
szeparáció és a lelkiismereti és vallásszabadság deklarálása után szükséges
egy kölcsönös megállapodásban rögzíteni az állam és egyház közötti viszony
új keretrendszerét. A katolikus püspöki kar, mint az Apostoli Szentszék
kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet, 1949 végéig sikerrel hárította
el egy ilyen megállapodás aláírását célzó tárgyalások megkezdését. Ez az
elutasító magatartás, az 1949. október 22-én alkotott kormányrendelet
értelmében kötelező állameskü letételének szentszéki engedély hiányában
történő megtagadása a püspökök részéről, továbbá a papoknak a párt által
irányított békemozgalomba való belépését megtiltó püspökkari nyilatkozat
nyomán, a Jugoszlávia és a Szovjetunió között kibontakozó szembenállásnak,
illetve a koreai háború kirobbanásának légkörében a pártállami vezetés
végül drasztikus eszközökkel kényszerítette tárgyalóasztalhoz a magyar
püspököket. 1950 nyarán támadást intéztek a szerzetesrendek ellen. Az
egyházszakadással fenyegető papi békemozgalom megszervezése egyúttal azt a
célt szolgálta, hogy a püspökök aláírják a tárgyalások eredményeként
létrejött, az egyház számára lényegében semmiféle garanciát nem tartalmazó
megállapodást.

Egy bizalmas belügyminisztérium rendelkezés értelmében 1950. június 7-ét
követően az ÁVH irányításával előbb a határsávból, majd az ország többi
részéből is több hullámban embertelen módon internálták a szerzeteseket. Az
események ellen tiltakozva 1950. június 20-án Grősz József kalocsai érsek,
a püspöki kar elnöke levélben fordult Darvas József vallás- és
közoktatásügyi miniszterhez, amelyben a sérelmek orvoslására tárgyalások
megindítására tett javaslatot. A levél nyomán a püspöki kar és a kormány
képviselői először június 28-án ültek tárgyalóasztalhoz. Jóllehet a
püspökök kizárólag a szerzeteseket ért sérelmek ügyében kívántak tárgyalni
és valamiféle kompromisszumos megoldást találni, a tárgyalásokat de facto
vezető Rákosi Mátyás államminiszter amellett érvelt, hogy a szerzetesek
ügye önállóan nem, csak az állam és egyház közötti viszony átfogó
rendezésének részeként oldható meg.

A lengyel püspöki kar és állam között 1950. április 14-én aláírt
megállapodásra hivatkozva azt az ellenérvet sem fogadta el, hogy ilyenre a
püspöki karnak nem, csak a Szentszéknek van joga. A kommunista politikus
így sikeresen kényszerítette ki, hogy a július 5-i, második tárgyalási
fordulóra a püspökök már átfogóbb tárgyalási javaslattal érkeztek, amelyben
a Magyar Népköztársaság elismerése, az állammal szemben ellenséges
tevékenység tiltása, illetve az újjáépítés támogatása mellett tételesen
felsorolták azokat a területeket, amelyeken az egyház belső szabadságának
biztosítását elengedhetetlennek tartották.

A július és augusztus folyamán lezajlott további hat tárgyalási forduló
középpontjában mindenesetre változatlanul a szerzetesrendek ügye állt. A
megbeszéléseket vezető – és uraló – Rákosi, arra hivatkozva, hogy a
Horthy-korszakban aránytalanul megnőtt a szerzetesek létszáma, ráadásul
időközben számos – korábban szerzetesek által ellátott – funkciót az állam
vett át, a rendek számának csökkentését követelte, és a fenyegetődzéstől
sem riadt vissza: „A globális szám, amiről szó van 11000 vagy 12000.
Elképzelésünk az, hogy önök redukálják a minimumra a szerzetesrendeket,
mert ha ezt nem tudják megcsinálni, akkor az állam kénytelen maga rendet
csinálni. […] Mi rámehetünk arra is, hogy az állam tekintélyével,
eszközeivel kezdjünk egy ilyen redukáló kúrát, fogyókúrát, de az nagyon
nehéz és kellemetlen. […] Szeretnénk ha valami megegyezés jönne létre.” A
sarokba szorított egyházi tárgyalódelegáció hiába állt elő különféle
kompromisszumos javaslatokkal, csak annyit sikerült elérni, hogy Rákosi
mintegy kompromisszumként elfogadta: „Jelképesen néhány szerzetesrendet
hagyunk meg, és ezzel az állam mentes lesz a gyanútól, hogy a
szerzetesrendek általános megszüntetésére törekszik. Ilyen formát kell
találni.”

Miután azonban a püspökök jelezték, hogy nem járulhatnak hozzá a
szerzetesrendek működési engedélyének még részleges megvonásához sem,
legfeljebb tudomásul vehetik a kormány intézkedését és megbeszéléseket
folytathatnak „a feloszlatás által érintett egyének sorsának enyhítésére”,
a kommunista politikus „önkritikát” gyakorolt: „Mi nem jól vittük a
dolgokat, először meg kellett volna vonni a működési engedélyt az összes
szerzetesrendtől és utána leülni tárgyalni, mert akkor a püspöki kar nem
lett volna abban a helyzetben, hogy negatívan tűr egy lépést, ami neki nem
kellemes.”

A püspöki tárgyalódelegáció puhítása nem csupán a tárgyalóasztal mellett
folyt. A papi békemozgalom 1950. augusztus 1-i megszervezésével ugyancsak
nyomást kívántak rájuk gyakorolni a megegyezés érdekében, bár Rákosi
természetesen ennek ellenkezőjéről győzködte a püspököket: „Mi az önök
helyzetét könnyítjük meg, amikor megmutatjuk, hogy az alsó papság, amely a
tömeggel kapcsolatban áll, kezdeményezi ezt. […] Ne vegyék ezt a püspök
urak vagy a rendek vezetői úgy, mint valami külön utat, avagy
hátbatámadást, erről szó sincs. Ez egy egészséges dolog.”

A nehéz és hosszú egyeztetések során az is felmerült, hogy a püspöki kar
megszakítja a tárgyalásokat. Az egyház, a hívek és a szerzetesek iránti
felelősség tudatában a püspökök végül augusztus 30-án mégis aláírták a
megállapodást, amelyet az utolsó tárgyalási fordulón, Czapik Gyula egri
érsek inkább diktátumként jellemzett a tárgyalás vezetését az utolsó
fordulóban Rákositól átvevő Kádár Jánosnak: „Államtitkár úr, ez a módszer,
hogy elébe teszik az embernek, hogy vagy elfogadom, vagy nem, ez nem
tárgyalás, mert itt a döntés egyoldalúan történik.”

Jóllehet a püspökök – éppen a kormány által hivatkozott lengyel példa
alapján – az egyházi szabadság főbb területeit legalább egy függelékben
rögzíteni kívánták, a katolikus egyházzal kötött megállapodás végül kevés
konkrét rendelkezést tartalmazott, és a gyakorlati végrehajtást a kormány
és a püspöki kar megbízottaiból létrehozandó paritásos bizottságra bízta. A
megállapodásban az egyház elismerte a szocialista államot, és kiállt a béke
megőrzése és az atomfegyver használata ellen. Vállalta továbbá, hogy híveit
a kormány által vezetett építő munkában való aktív részvételre buzdítja,
egyúttal eljár azokkal szemben, akik ez ellen fellépnek. Ennek ellenében a
Magyar Népköztársaság kormánya az – alkotmányban is rögzített –
vallásszabadságnak és az egyház lelkipásztori működésének biztosítását
vállalta, visszaadott nyolc korábban államosított egyházi középiskolát, és
engedélyezte, hogy ezekben a tanítás ellátásához szükséges „megfelelő számú
férfi és női tanítórend működjék.” Az egyezmény végül ígéretet tett arra,
hogy az állami költségvetésből 18 éven keresztül folyamatosan csökkenő
mértékben továbbra is támogatást nyújtanak katolikus egyházi célokra.

Az egyezmény aláírását követően a kormány az 1950. évi 34. számú
törvényerejű rendelettel szeptember 7-én megvonta 13 férfi és 41 női
szerzetesrend működési engedélyét Magyarországon. A rendházak kiürítésére
és a szerzetesek távozására három hónapos határidőt adtak. A mintegy 2300
szerzetest és 8800 szerzetesnőt érintő intézkedés nem vonatkozott a
visszaadott nyolc egyházi középiskolát működtető négy szerzetesrend
(piaristák, bencések, ferencesek kapisztránus provinciája, Miasszonyunkról
nevezett szegény iskolanővérek) mintegy 60–60 tagjára. A „kereten kívüli”,
valamint betiltott szerzetesi közösségek az illegalitásban folytatták
életüket egészen 1989. augusztus 30-ig, amikor az 1989. évi 17. számú
törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezte a működési engedélyt megvonó
1950-es jogszabályt.

Fejérdy András a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karának
egyetemi docense. Kutatási területe a 19–20. századi katolikus
egyháztörténelem, különös tekintettel a szentszéki diplomácia történetére.

*Forrás: btk.mta.hu
<https://btk.mta.hu/ismerettar/evfordulok/1559-itt-a-dontes-egyoldaluan-tortenik-az-1950-es-megallapodas-es-a-szerzetesrendek-mukodesi-engedelyenek-megvonasa>*

*Fotó: btk.mta.hu <http://btk.mta.hu>;*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200908/1f057ca4/attachment.html>