[Grem] Bíró L. püsp. 2020. januári levele mindenkihez, aki a család mellett áll

[Emoke Greschik]

 Hívom a családokat 2020 januárjában – Bíró László püspök levele
https://www.magyarkurir.hu/hirek/hivom-csaladokat-2020-januarjaban-biro-laszlo-puspok-levele

1
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat
szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet
mellett áll!

„Olyan szívfájdító nézni ezeket a fiatalokat – szólította meg bátyját, az
örömapát az eljegyzési ünnepségen az öccse –, amint itt örömtől sugárzó
arccal fogadják a gratulációkat. Tele vannak reménnyel, tervekkel, gyönyörű
elképzelésekkel, biztosra veszik, hogy sikerül úrrá lenniük azon a sok
nehézségen, amelyek itt tornyosulnak előttünk, az egyes ember előtt éppúgy,
mint az egész emberi társadalom előtt. Vajon van-e alapja reményüknek, nem
csupán légvárakat építenek? És van e valaki, akiben bízhatnak, akire
számíthatnak minden helyzetben?” „Nézd – válaszolt az örömapa –,
visszagondolva a saját eljegyzésünkre, úgy látom, hogy ezek a fiatalok ma
sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint amilyenben mi voltunk akkor. Mi
csak titokban járhattunk hittanra, szüleink otthon próbálták többé-kevésbé
megalapozni hitünket, a mai fiataloknak sokkal jobb lehetőségük van Isten
segítségére építeni, szabadon gyakorolhatják vallásukat, éveken át
rendszeres hitoktatásban, sőt jegyesoktatásban is részesülhetnek, Mi azért
bíztunk Istenben, mert ezt láttuk szüleinktől, akik tudatosan, megfontoltan
építettek Istenre, mert így nevelkedtek, nagyszüleink ebben a szellemben
indították őket az életbe.” „Én azonban azt mondom – vette át ismét a szót
az örömapa öccse –, hogy ebben a szüleinktől kapott hitben csalódtam. Arra
tanítottak, hogy minden ügyemben bizalommal forduljak Istenhez, hogy
imádkozzak, kérjek, higgyek Isten meg nem szűnő gondoskodó szeretetében, de
Ő nem segített. Hiába kértem, hogy jó állásom legyen, nem sikerült ilyet
kapnom. Kértem, hogy segítsen akkor, amikor egyéni vállalkozó lettem, a
vállalkozásom csődbe ment, megbuktam. Házasságomban is kértem a
támogatását, mint tudod, feleségem otthagyott, pont akkor, amikor csődbe
mentem és adósságaim miatt reménytelen helyzetbe kerültem. Csapdában
vagyok.”

*Hol vagy? – ez az ősrégi kérdés már a Szentírás első lapjain megjelenik,
amikor Isten megkérdezi Ádámot: „Hol vagy?” A bűnbe esett és ezért
elrejtőzni akaró Ádám zavarodottan magyarázkodik, és Évára hárítaná Isten
parancsának megszegéséért a felelősséget, megjegyezve, hogy te, az Isten
adtad mellém az asszonyt, akitől a tiltott gyümölcsöt kaptam. Isten pedig
kimondja az igazságot: engedetlenségetek következményeként mindkettőtöknek
nehézségekkel megküzdve kell élnie (vö. Ter 3, 9–13).*

Nem mindig egyszerű válaszolni, ha azt kérdezik tőlünk: *Hol vagy most?*
Térbeli helyzetünkről nem mindig adunk szívesen felvilágosítást, és nem is
mindenkinek. Autóbuszon, villamoson sokszor hallani, amint valaki
telefonálva erre a kérdésre kitérő választ ad, talán mert valamiért
„tilosban” jár, vagy mert éppen azért töltött el sok időt egy áruházban,
mert kereste, hogy milyen ajándékkal lepje meg a kérdezőt. A választól
függ, hogy a kérdező megnyugszik-e, vagy éppen fokozódik gyanakvása,
esetleg féltő aggodalma. Még *bonyolultabb a helyzet, ha arra kell választ
adnunk, hogy hol tartunk életutunkon. *Tanárok szokták megkérdezni volt
diákjaikat: mondd, *mi van veled, hol dolgozol, mivel foglalkozol?
Viszonylag könnyű helyzetben van, aki rendben folytatja vagy befejezte
tanulmányait, dolgozik valahol, családi körülményei is rendezettek, más
szóval egyenesen halad útján. Az viszont, akinek életútja kitérőkkel,
újrakezdésekkel, netán buktatókkal tarkított, már nehezen tud nyílt,
egyértelmű választ adni, mert sokszor maga sem tudja, hogy hol tart most,
előre vagy hátrafelé halad, netán egy helyben toporog.*

*Hogyan tudod segíteni gyermekeidet, hogy a nekik megfelelő jó úton
induljanak és járjanak?*

*Fontos lenne, hogy időnként magunktól is megkérdezzük, hogy hol vagyunk,
merre járunk*? *Nem mindig könnyű erre válaszolni, de ha sikerül egyértelmű
és világos választ adnunk, akkor jó érzés fog el bennünket, valamiféle
felszabadultság vesz erőt rajtunk. *Ha más kérdez, akkor sem mondhatunk
olyat, amivel félretájékoztatjuk a kérdezőt, legfeljebb meggondolhatjuk,
hogy most van-e a teljes igazság feltárásának ideje. *Kapcsolatainkban
mindig a teljes őszinteségre és egyértelműségre kell törekednünk.** A
féligazságokba, a hátsó szándékú közlésekbe, a színlelt kedvességekbe
előbb-utóbb belegabalyodunk, olyan láncokat rakunk magunkra, amelyektől
nagyon nehéz megszabadulnunk.* *„Akár mondtok, akár tesztek valamit,
tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, és adjatok hálát az Atyaistennek
általa!” (Kol 3, 17) – tanítja Szent Pál.*

*Hogyan tudjátok családotokban, magatokban és gyerekeitekben az őszinteség,
nyíltság és bizalom légkörét kialakítani? A családi asztalnál lefolytatott
beszélgetések, a közös imák alkalmával meg tudtok-e nyílni fenntartás
nélkül egymás és Isten előtt? Másrészt hogyan tudtok védekezni a digitális
„okoseszközökön” érkező álságos kapcsolatkeresések és hamis
információkérések okozta károk ellen?*

Az elmúlt évszázadokban *sok nagy szent jutott el tévelygések és
botladozások után az életszentségre vezető útra.* Közéjük tartozik a néhány
hete *szentté avatott J. H. Newman bíboros, aki* *hosszú utat járt be, amíg
anglikán papból **római katolikus bíboros lett.* *Útjáról így vall **a
Tűzoszlop című versé**ben* *(utalva** az Izraelt a pusztában vezető
tűzoszlopra*, vö.: Kiv 13,21–22):

*Tűzoszlop*






*Vezess, drága fény, a sötétben, mely körülvesz,vezess hát engem!Sötét az
éj, hazám távol,vezess hát engem!Óvd léptemet: nem kívánom látni,mi messze
van, elég, ha egy lépést tudok tenni.*






*Nem mindig voltam ilyen; nem is kértem,hogy te vezess,utamat én szabtam
meg,de most te vezess!A harsány nap volt ínyemre, s bár féltem,gőg uralta
szívemet: bocsásd meg, mi volt.*






*Oly sokáig áldott erőd, hát biztosújra kész vezetni már,ingoványon s
sziklákon át, mígfel nem száll az éj,s a fénnyel angyalok mosolya nem
fogad,mit oly rég szerettem, de elhagytam utamon.*

(Görföl Tibor fordítása)

Az eljegyzési ünnepség záróakkordjaként a menyasszony nagyapja szólt a
fiatalokhoz. „Tudjátok – kezdte mondókáját –, jó régen volt, amikor én
eljegyeztem a nagyit, egészen más világ volt akkor. Mégis úgy gondolom,
hogy örömötök, boldog tervezgetéseitek mögött ugyanúgy ott lappanghat
valami szorongás, egy kis bizonytalanság, mint ahogy az a mi
eljegyzésünkkor is ott volt. Eleinte nehéz volt elfogadnunk, hogy most már
igazán nincs Te és Én, hanem csak Mi; hogy nincs olyan, hogy ezt én így
akarom, hanem azt kell kitalálnom, hogy te mit és hogy szeretnél. Arra is
rá kellett jönnünk, hogy ha valami problémánk, gondunk van, akkor nem
mehetünk egyenként senkihez tanácsért, mert az bármit mond, agyunkon
átcikázik a félelem: mit szól majd ehhez a másik? Teltek-múltak a
napok-hetek, és kezdtünk rájönni, hogy most már csak az a jó, ami közös,
mert kezd közöttünk a határ lebomlani. Mire elérkezett a kettőnk első közös
karácsonya, minden imánk, minden kérésünk és minden hálaadásunk közös volt.
Azt kívánom nektek is, hogy tudjatok együtt kérni, mindenért és egymásért
együtt hálát adni és őszintén mondani: szerető és irgalmas Atyánk, legyen
meg a Te akaratod!”

*Bíró László tábori püspök, *
*az MKPK Családbizottságának elnöke, *
*a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke*

*Fotó: Famiglia Cristiana*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200104/e27176b2/attachment.html>