[Grem] Szerencsés Károly: PLAGIZÁTOROK

[Emoke Greschik]

*Szerencsés Károly: Plagizátorok*

*Hát itt vannak újra a plagizátorok, akik erőszakkal akarnak hatalomhoz
jutni*

Szerencsés Károly
<http://magyarhirlap.hu/tart/kereses?HNDTYPE=SEARCH&name=doc&page=1&fld_in_content=1&fld_title=&fld_sort=score&fld_keyword=&fld_author=405>
– 2019.01.12. 02:31

Magukhoz ragadnák. Terrorral izgatnak, börtönnel, akasztófával fenyegetnek.
Képtelen elméleteket kiabálnak hangszórókba, hogy ők a kilencmillió nevében
követelik a hatalmat. A többség nevében. Mint tették elődeik 1918-ban és
1919-ben, 1944-ben és 1946-ban. Külföldről várnak és kapnak segítséget.
Felforgatnának mindent, a politikai rendszert, a stabilitást s vele a
gazdasági rendet, el­véve a fejlődés, gyarapodás esélyét is.
Lelkiismeretlenül megtennék: újra ellopnák a vagyont és eladósítanák az
országot. Aztán széttárnák a kezüket. A bezárt gyárakból elbocsátanák a
munkásokat, az inflációt elengednék, újra szembesülnénk a valódi nyomorral,
de akkor már késő lenne, tehetetlenül néznénk magunk elé. Nyomnák a „fehér
pénzt”, mint 1919-ben, aztán a „millpengőket”, mint 1945 után. A lényeg,
hogy mindenki tönkremenjen, proletár legyen, lehajtott fejjel,
kiszolgáltatva éljen.

Hát megint megtennék? Hiába volt az isteni szerencse s jótétemény, hogy
esélyt kaptunk 1989–90-ben? Esélyt, amellyel éltünk is. Jól-rosszul, de
megteremtettük és működtettük a demokratikus politikai rendszert. S most
itt vannak megint, akik rendszert akarnak buktatni. Csakhogy ez a
demokratikus magyar rendszer, a parlamentarizmus, a népakaratra épülő
legitimitás. Ebben lehet a hatalmat megszerezni, megtartani és elveszteni
is. Annyival biztosan jobb minden diktatúránál, hogy újra és újra neki
lehet veselkedni, s meg lehet győzni a népet az igazunkról. Megtörtént ez
ebben a demokráciában nyolcszor is, ha csak a parlamenti választásokat
nézzük. S megtörténhet kilencedszer is. Hacsak nem sikerül a plagizátorok
terve.

Láthatólag mindenre elszánták magukat, pedig nem fog sikerülni, most nem. A
nemzet most ugyanis nincs elerőtlenedve, nem ténfereg megverve a történelem
országútján, szeme előtt nem a végső csőd, a pusztulás, a nemzethalál
lebeg. Nem löki félre az állomáson a frontról kifacsartan hazatérők
szerelvényét Szamuely Tibor akasztani rohanó páncélvonata. Nem tapossa
agyon a földekre siető asszonyokat orosz páncélos, de még német bakák sem
merik leszorítani a fagyos útról visszavonuló magyar „szövetségeseiket”.
Pontosabban megtennék, csakhogy már nem hagyjuk. Nem vagyunk tehetetlenek.
S éppen azért nem, mert maholnap egy emberöltő telik el ebben a
rendszerben, a szabadságban. S akinek véleménye van, bele akar szólni a
dolgok menetébe, megteheti erőszak nélkül. Nem volt ez így a „boldog
békeidőkben”, de még a két világháború között sem. S – bár mindkét korszak
felfelé ívelt – azért nagyon rossz vége lett. A csőcselék lázadása, az
ország bukása. Tudjuk hát már jól, hogy e kettő együtt jár. Ne bízzuk el
azért magunkat, de bízzunk magunkban!

Kun Béláékkal Szálasiék a legközelebbi rokonok, ahogy a szabadságra a
legveszélyesebb történelmi pillanat az volt, amikor Sztálin és Hitler
szövetséget kötött. Hej, amikor a nyilasok zöldingesen felsorakoztak a
Parlament lépcsőjén 1939-ben! Az volt a szép csoportkép. Bementek ők is –
kellett a mentelmi jog, meg a fizetség –, aztán kijöttek rögtön,
„bojkottáltak”. Elmentek egy szép szimbolikus Szálasi-vacsorára,
szónokoltak a feudális rendszer megdöntéséről, a hungarista forradalomról.
A mártírjaikról. Mártír az kell. De mobiltelefonnal a kézben valahogy nem
olyan hiteles. Ezen az estén csak kenyeret és vizet fogyasztottak. A sajtót
meghívták, de szelfi is készült, lila dzsekiben, kis ízléses kartonruhában.
Megfogadjuk: kitartunk a végsőkig! A Völkischer Beobachter is megírja, de
ha nem, az Összetartás biztosan. Előbbi a német nemzetiszocialisták lapja,
utóbbi a nyilasoké. Mielőtt valaki újraalapítaná. A nyilasok közt egyetlen
nő sem volt. Verekedtek, még robbantottak is. Sztrájkot szerveztek. Most
nők is vannak. Dülledt szemekkel kiabálnak. Aztán hazamennek, megsimogatni
a kisgyermeket. Aludj el szépen, kis Balázs! Hogy ezt ki írta, nem árulom
el, csak annyit, hogy mondott egy tanulságos mesét is arról, hogy „Fölszív
a vágy, mint patakot a hőség.”

Masíroztak 1945-ben a kommunisták – egyenruhába préselt elmével –, éppen
hetvenen. Ők is készíttettek fotót, aztán ők is bementek a Parlamentbe, és
ők sem fogadták el egyetlen percre sem a népakaratot. A döntést. Pedig
többen voltak, mint a mostani „lázadók”. Talán épp annyian, mint a
nyilasok. Vitatkozni nem szerettek, szívesebben verekedtek, gyilkoltak.
Sztrájkolni akkor nem lehetett, mert ez az orosz jóvátételi szállítások
rovására mehetett volna. A parlamentben kisebbségben voltak, hát kimentek
az utcára. Ott aztán üvöltöztek: „Földet vissza nem adunk!”, s hiába
magyarázta a kisgazda miniszterelnök, hogy senki nem akarja visszavenni a
földet. A „nemzetközi sajtó” már meg is írta: a feudalizmus tér vissza.
„Összeesküvés a köztársaság ellen!” – üvöltötték a Hősök terén. A „jól
tájékozott” nemzetközi sajtó már meg is írta, hogy a magyarok fasiszta
összeesküvést kíséreltek meg, amely veszélyeztette egész Európa békéjét.
Micsoda népség ez! Ki bánja, ha el is pusztul! Hisz maga sem bánja!

Itt vannak a plagizátorok. Mondanak mindenfélét. Diktatúrát,
rabszolgaságot, függő bíróságokat, sérülő akadémiai szabadságot,
korrupciót, populizmust, antiszemitizmust. Elvakultság, gőg és kegyetlenség
árad a plagizátorok szavaiból. De az emberek világosabban látnak ma, mint
egykoron, ócska szólamokkal meg nem téveszthető már a nép. A munkásságot
még egyszer kijátszani a többi társadalmi csoport ellen nem sikerülhet. A
munkásság vívja ki bátran, ami neki jár, de az bizonyosan nem a káosz, az
erőszak, a bukás. A lázadás a csőcselékkel még akkor sem lehet célravezető,
ha utóbbiak parlamenti mandátum birtokában vannak. Volt ilyen mandátuma a
nyilas Kovarcz Emilnek meg Wirth Károlynak s a kommunista Dadi Imrének is.
A parlament meg is fosztotta mandátumuktól őket, mert robbantottak, puccsot
szerveztek, gyilkosságra bujtogattak. Aztán már külső segítséggel –
erőszakkal – maga a parlament vált semmissé. Látszattá.

Hát itt vannak újra, akik ezt akarják. Csinálnának majd ők olyan választási
törvényt, hogy abba belekékülnénk. Lesz ötletük, hiszen már olyan
Népfrontjuk van, hogy abba még Balogh páter, Erdei Ferenc és Ortutay Gyula
is belepirult volna.

Látjuk, mi történik Franciaországban, ahol kigúnyolták a nemzeti érzést, s
ahol természetéből kivetkőzött a rend, s a közbiztonság helyébe zűrzavar,
aggodalom és átok lépett. Erőszakba, gyűlöletbe torkollott az állandó
ingerlés, s torkollana nálunk is. Lázadásra fogadkoznak a Parlament
lépcsőjén parlamenti képviselők. A „rendszer ellen”. Dúlnak az indulatok.
De talán eddig abban egyetértettünk, hogy a rendszer a népakaratra épüljön,
ne erőszakra, önjelöltek legitimnek vélt akaratára. Voltak trükközések,
megdöbbentő beismerések, sikertelen puccs, de sikerült megmaradni a
rendszer – a parlamentarizmus – keretei között. Volt bojkott, volt erőszak
is az utcán, de a politikai erők, talán a „taxisblokád” kivételével,
elutasították az erőszakos hatalommegragadást. Ha akkor nem engedtünk az
erőszaknak, most biztosan nem fogunk. Nagy utat tett meg az ország 1990
óta. A plagizátorok hangja: pusztába kiáltott szó. Békét akarunk. Végre
több emberöltőt, amelyekben értelmesen építkezhetünk, gyarapodhatunk,
biztonságban tervezhetünk. Elég lázadás nekünk megőrizni szuverenitásunkat,
nemzetünket, nyelvünket, kultúránkat. Hiszen ez ellen van minden. Szájalás,
nyelvelés, zsibongás.

Béke, gyermek, hit és erő. Mosoly. Tudás és erkölcs. Az erő és az erőszak
nem rokonok, nem is testvérek. Az erő az eljövendő öröm, s nem kétséges,
hogy a szeretet erejénél nincs nagyobb. De nem elég áthárítani a megoldást
másokra, még a „békesség Istenére sem”, hogy tiporja össze a sátánt, a
legnagyobb plagizátort. Magunknak is meg kell mutatnunk ez erőnket. Hogy
ellenállunk az erőszaknak, akkor is, ha az a szabadság álarcában
mutatkozik. Éppen, mert ragaszkodunk a szabadsághoz, joghoz, igazsághoz.
Sokszor elpereg ezekben az ökölrázós napokban a csendes, értő szó. De ha
elhangzik, az a jó.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190121/54c67999/attachment.html>