[Grem] Roska család (zenészek, természettudósok, pap) / Chipetnyi történetek -interjú

[Emoke Greschik]

Fizikai Szemle 2002/3. 70.o.

*ROSKA TAMÁS - CHIPETNYI TÖRTÉNETEK*

*Millenniumi mesékhttp://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0203/mm0203.html
<http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0203/mm0203.html> *

*Roska Tamás: Feleségem zongoraművész, én pedig kutató vagyok,* ez segített
sok tekintetben.

*Esztó Zsuzsanna, zongoraművész (Roska Tamás felesége): * Abszolút
optimistán, áll hozzá mindenhez: Na, nekimegyünk és megoldjuk, és minden jó
tesz. Ez mindvégig jellemezte Tamást.

*Roska Botond, neurobiológus (Roska Tamás fia): Számomra az volt a nagy
élmény, hogy mindkét szülőmet nagyon izgatta valami. hétköznap, ha
hazamentünk, akkor vagy a zenéről beszélgettünk, vagy a tudományról. Vagy a
kettő kapcsolatáról, vagy zenét hallgattunk, vagy valaki zongorázott.*

*Roska Tamás: Általános iskolában volt egy fizikatanárom,* aki egy nagyon
tehetséges, dolgos, és mai szemmel nézve, hihetetlenül karizmatikus tanár
volt. *Sturman Sándor*nak hívták. *Amikor általános iskolás voltam,
nyaranta vele mentem rádiót, jégszekrényt, meg ilyesmit javítani. Emlékszem
milyen élmény volt, mikor először csináltam magamnak egy rádiót.*

Édesapám, és a nagyapám is sebész volt, tehát kvázi gondolhatta volna az
ember, hogy én is orvos leszek. De mindenkinek világos volt, hogy mire
készülők: az elektronika, a villamosmérnökség az út, amin elindulok.

Ma elképzelhetetlen, hogy valaki kitűnően érettségizik, és nem jelentkezhet
egyetemre.* Édesapám a helyi kórháznak volt a sebész-főorvosa. Az 1956
utáni megtorlás idején ő is belekerült abba a szórásba, hogy egy
kisvárosban néhány embert, néhány ismertebb embert hogyan lehet
megfélemlíteni, pontosabban rajtuk keresztül az egész közösséget. Elvitték
internálótáborba, majd utána börtönben volt, tulajdonképpen szinte
semmiért, és mikor érettségiztünk, az érettségi után mondta az igazgató,
hogy sajnos nem tudják továbbítani az én egyetemre való jelentkezésemet.*

Akkor följöttünk Budapestre, és *egy évig a Hang- és Kinotechnikai gyárban
dolgoztam anyagmozgató segédmunkásként. *De ez egy olyan élettapasztalatot
jelentett így visszagondolva, amit nem lehet másképp megszerezni, csak így.
Nemcsak azért, mert* az ember reggel 4-kor fölkelt, hogy 5-kor elinduljon
és 6-ra odaérjen, de hihetetlen erőbedobást jelentett, hogy fölkészüljek a
következő évre, hogy reményeim szerint biztosan fölvegyenek.*

Mikor végre *bekerültem az egyetemre, *nagyon izgalmas élményeim voltak.
Rögtön az elején *Fáber Gusztáv professzor úr* azzal a furcsa ötlettel állt
elő, hogy ő szeretne mindegyikünkkel külön-külön beszélni. Fáber világhírű
mechanika professzor volt, ezen kívül ő tervezte a hidak újjáépítésének
statikáját. Nagy becsben álló, *nagyon kedves, de nagyon szigorú embernek
ismertük. *Namost, odamentünk. Énrám is rám került a sor. 10-12 percet
beszélgettünk, és valahogy úgy jöttem ki, hogy a marsall-bot a kezemben
van. Nekem valami fontosat kell majd csinálnom.

Aztán eltelt még egy-két év, és *Simonyi Károly professzor úr *kezdett
minket tanítani. Azt már hallottuk, hogy a tanár úrra majd oda kell
figyelni. Alig vártuk, hogy elkezdődjenek az órái. *A két év alatt, ameddig
tanított nagyon mély ismeretet kaptunk tőle a természetről, és az emberről.*

Különösen* érdekes az, hogy a gyerekeink pályája, foglalkozása hogyan
alakult, és így talán egy kicsit nagyobb áttekintésünk van a világról
családon belül is.*

*Esztó Zsuzsanna: Az esküvőt nagyon-nagyon komolyan vettük mind a ketten.*

*Roska Tamás:* *A gyerekek szempontjából a zene nagyon fontos dolog, Zsuzsi
lányunk zeneakadémista volt, Botond fiúnk csellistának indult. Később ő is
zeneakadémista lett előkészítőn*, még mielőtt a tudománynak szentelte magát.*
Zsófi is elkezdett zongorázni, de aztán végül átváltott az énekre.*
Szerencsére nagycsaládban nőttünk fel, és a gyerekek is. *Péter a
legnagyobb fiúnk. Nemrég doktorrá avatták teológiából*. Néha magam félve
gondolok arra, hogy vajon az én gyerekeimnek milyen példát mutattam, amit
nem mutat az emb*er, hanem éli.*

*Roska Botond: A legfontosabb egy olyan családban felnőni, ahol az egyik
legértékesebb dolog az új dolgok megismerése. Ez mindennél fontosabb.
Fontos, hogy mindig valami egészen újat találjon az ember. Ennek az újnak a
felfedezése örömet okoz, és ez az öröm igazi érték. Azt hiszem, hogy ez az
az értékrendszer, amiből talán a legtöbbet tanultam. És ezt a családomnak
köszönhetem.*

*Roska Tamás: Ha nem jön közbe egy csonthártyagyulladás, akkor talán Botond
most csellista. Egy barátunk azt mondta, amikor Botond elkezelte az orvosi
egyetemet, majd később kutatói pályára ment, hogy úgy csinálja, mintha
csellózna: teljes idegrendszerével, teljes erőbedobással. Talán az ember
akaratlanul is befolyásolja gyermekeit. Talán a túlzott kötődés a munkához
szintén motiválhatta a gyerekeket. 1968 augusztus elején, éppen a prágai
felkelés, a prágai tavasz előtt, volt egy nemzetközi konferencia Prágában.
Fiatal kutatóként először mentem egy ilyen nagyobb konferenciára. Ott Ernie
Cue professzor úr, Berkeley-ből hallotta az előadásomat, és 1970-ben
meghívott, hogy menjek ki hozzá. Az Országos Ösztöndíj Tanács, ami az
akkori BM-től függött, kellő előkészítés után úgy döntött, hogy mégsem
mehetek ki. Az akkori rend szerint megkértek egy-két dologra, hogy ezt-azt
hozzak majd haza. Természetesen ezek illegális információk lettek volna,
amire én azt mondtam, hogy szó se lehet róla. Nem engedtek ki. 1974-ben a
Távközlési Kutató Intézetben dolgoztam, ahol egy vezető egyszer
megkérdezte, hogy miért nem megyek én ki. Hát mondtam, miért. Ezen ő
annyira meglepődött, hogy azt mondja, hát majd ő elintézi. Elintézte.*

*Esztó Zsuzsanna: Egyetlenegyszer tudott telefonálni egy fél év alatt.
Életünk legkeményebb időszaka volt. De olyan hasznos volt számára, hogy
eldöntöttük, ennek így kellett lennie.*

*Roska Tamás: A 80-as évek elején Magyarországon nagyon fontos kormányzati
cél volt, hogy a kutatók olyan programokban vegyenek részt, az elektronika,
számítástechnika csúcstechnológiájában, ahonnan a legfontosabb
információkat át lehet konvertálni, át lehet vinni a Szovjetunióba. *Ebben
néhányan jeleztük, hogy* nem kívánunk részt venni, így lettünk persona non
grata. *Így kerültünk akkor ide*, a SZTAKI-ba, * ahova *Vámos Tibor*
fogadott be. A Távközlési Kutatóintézetből érkeztünk, ahol a
hatvanas-hetvenes években hihetetlenül nagy kutatás-fejlesztés volt. Ez az
intézet ebben az időben Közép-Európa talán legerősebb elektronikai,
távközlési kutatóbázisa volt. Ennek a kutatásnak meghatározó alakja
volt *Csurgay
Árpád* professzor úr. Mi akkor kihátráltunk ebből a nem túl nemes
feladatból, amit az. akkori kormányzat ránk szabott, és így jutottunk *egy
nagyon-nagy kutató laboratóriumból ebbe a néhány kis szobába, föl a várba,
a volt clarissa kolostor helyén a SZTAKI-ba. Ez valóban oázis volt, az
egész elektronika, számítástechnika történetét újratanultuk.* Ez a
másfél-két év* egy teljesen szabad kutatási lehetőség*et teremtett ebben a
kellemes, csendes környezetben. Végiggondolhattuk, hogy mi lesz a következő
évtizedben a fejlődés.

Ott elkezdtük újra tanulni a szakma alapelemeit. Másfél év alatt egyszer
csak észrevettem, hogy az akkor feljövő neuroszámítógép-terület egy csomó
részéhez én értek, hiszen korábban a nemlineáris rendszerek kvalitatív
elméletében már hasonló dolgokkal foglalkoztam. Akkor ragadott meg a
neuroszámítógépek irányzata. Ekkor *került nemsokára a kezembe
Hámori-József professzor úr könyve, a “Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a
bal". Ez engem akkor nagyon izgatott. Beleolvastam, hogy az agy két
féltekéje mit csinál*. Addig soha nem tanultam neurobiológiát, és nem
igazán tudtam* az agykutatás*ról. De annyira* megragadott,* hogy gondoltam,
ezt előbb-utóbb el kell olvasnom. Egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet.
Úgy éreztem, hogy megtaláltam egy olyan alapelvet, a természetnek egy olyan
csodálatos konstrukcióját, amely alapja lehet egy újfajta
számítógép-elvnek. Ez pedig *az agy két féltekéjének a munkamegosztása, *ami
nagyon leegyszerűsítve úgy szól, hogy van egy (többnyire a bal oldalt levő)
félteke, amelyik logikai következtető, tehát hosszú következtetésekkel jut
el az új felismeréséig. És van egy másik (jobbfelőli) oldal, amely az
egyszerre megragadás, a képi megragadás, az intuíció helye. Ebből *született
pár hónap múlva a duális, majd később analogikainak nevezett számítógépe*lv.
Ezután, 1988 nyarán meglátogatott *Chua* professzor úr, akinek elmondtam,
mivel foglalkozom, ő meg elmondta, hogy most készülnek publikálni egy új
dolgozatot, a celluláris-neurális hálózatokról.

*Prof. Leon O. Chua - Berkeley Egyetem Kalifornia: Az eredeti CNN, melyet
én találtam fel egy hallgatóval együtt, valójában egy igen elvszerű
számítógép volt. Egyáltalán nem büszkélkedhetett túl nagy teljesítménnyel.
Akkor lépett előre, amikor Roska professzor úr előállt csodálatos
ötletével, az univerzális CNN számítógéppel, amit lényegében ő alkotott
meg.*

*Roska Tamás: **1992-ben megalkottuk a Analogikai Celluláris
Számítógépelvet, azt az újfajta számítógépet, amelyiknek az elemi
műveletei, hullámok, téridőbeli jelenségek, úgy, mint például az agy egy
csomó részében, a látórendszerben, valamint a retinában is. *Akkor még csak
egy olyan chip volt, ami mondjuk egy nagyon egyszerű elemi utasítást 6 x
6-os processzor tömbön volt képes megoldani. Ebből kellett eljutni egy
tárolt programú, sokezer processzort tartalmazó számítógéphez. Ez elég nagy
figyelmet keltett a *San Francisco Chronicá*-ban, amelyik az egyik
legnagyobb újság volt a Szilíciumvölgyben. Egész oldalas cikk foglalkozott
ezzel, két aspektusból. Az egyik maga az új számítógép-elv: egyszer csak
kiderül, hogy van olyan számítógép is, ami ugyanúgy tárolt programú,
ugyanúgy programozható, de az elemi utasítása egy tér-időbeli hullám. A
másik pedig: akkor találkoztunk *Frank Earbyn* professzor úrral, aki a
retinakutatás világhírű alakja, akit nagyon megragadott ez a modell. Azt
mondta, hogy ezt tulajdonképpen egy neurobiológusnak, egy retinakutatónak
kellett volna föltalálnia, mert ez olyan, mint egy retina.

*Roska Botond: Az agyban a retina áll legközelebb ezekhez a chipekhez,
hiszen ha kivesszük, a retina, maga is ugyanúgy néz ki, mint egy chip. Ez
egy kis lapocska, amiben rétegek vannak, és abban az analóg chipben, amit
az édesapámék feltaláltak, szintén rétegek vannak. Itt az egymással közel
levő neuronok egymással beszélgetnek. A chipen is közel levő analóg
processzorok egymással beszélgetnek. És ezért, mert a struktúrája hasonló,
olyanná lehet esetleg programozni a chipet, ami hasonló dolgot csinálhat,
mint a retina.*

*Roska Tamás:* Úgy is gondolhatjuk, hogy minden kis képponthoz, a retinánk
szinte minden kis fényérzékelőjéhez tartozik egy kis számítógép, és a
lokális minden kis számítógépnek van analóg memóriája és logikai memóriája
is, és így tovább. Az igazi előnye a mi technológiánknak - úgy érzem - a
bonyolult, zajos mozgó világban fölfedni mozgó képeket. Két évvel ezelőtt
az Intel cég kihozott egy tízezer Pentium processzoros szuperszámítógépet,
aminek 2 m2 az összes szilíciumfelülete. Ehhez hasonló teljesítményt ér el
a mi chipünk, 1 négyzetcentiméternyi felületen.

Nekünk olyan komplex feladatokat kell találni, amit valós időben már nem
tud megoldani az 1 gigaherzes, meg majd a 10 gigaherzes Pentium sem, hanem
csak a mi chipünk. Hát, ez az az irány, amiről most szó van. Bármennyire
igyekeztünk írásban is közreadni, hogy ez még nem látóprotézis, *óhatatlanul
fölmerül (már csak a vágy szintjén is), hogy előbb-utóbb lesz egy protézis,
egy chip, amit beültetnek, és akkor a vakok látni fognak. Ebben az irányban
óriási erők mozognak mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Az
elektronika-számítástechnika és az idegtudományok együttműködésének
koronája lesz, ha egyszer ezt meg lehet csinálni.*

*12-13 év óta sok időt töltöttem kinn, Berkeley-ben, Kaliforniában, évente
átlagosan 4 hónapot. Minden kötelezettség nélkül szabadon kutathattam*.
Ráadásul a világ egyik legjobb helyén, a Szilícium-völgyben, ahol az élet a
szakmai, kutatási és tudományos élet - ritmusa sokkal nagyobb. Kaptam
egyszer professzori felkérést Berkeleyből. Chua professzor írt, hogy menjek
ki állandó professzornak. Akkor közel voltam ahhoz, hogy ezt elfogadjam. De
Eötvös Loránd írta valahol, hogy* a tudománynak nincs hazája, de a
kutatónak van. Hát ez is egy fontos szempont.*

*1990-ben egész véletlenül úgy adódott, hogy az egyik kezdeményezője
lehetettem annak, hogy a Pázmány Egyetem újra kibontakozzék.* 1992-ben a
veszprémi egyetem rektora megkért, hogy egy új fakultást szervezzek, a
műszaki informatika szak akkor kezdődött Magyarországon, aztán egyszer
elindult a Műegyetemen is. *Három évvel ezelőtt pedig ez az új információs
technológia kar megalakult a Pázmány Egyetemen, ahol olyasmit tudunk
csinálni először Európában, ami csak egy-két amerikai egyetemen van, hogy
összekapcsoljuk az elektronikai, számítástechnikai mérnökképzést az élő
tudományokkal.*

Nemrég kaptam meg a világ egyes számú bankárának, *Alan Greeraspan*nak egy
előadás-átiratát. És az valahogy így szól: 21. század valósága
koncepcióvezérelt gazdaság*. Ahhoz, hogy olyan fiatal szakembereket
neveljünk, akik ebben a koncepcióvezérelt gazdaságban sikeresek lesznek,
ezeknek a fiataloknak ismeretekre kell szert tenniük. Olyan tárgyakat kell
tanulniuk, mint például matematika, fizika, ez természetes. De gazdaság,
meg nyelvek, történelem, filozófia, művészet, képzőművészet. Majd azt írja,
hogy Mozart D-moll zongoraversenyének hallgatása hasonló élményeket kelt,
mint egy szép matematikai tétel megismerése. **Tehát egy olyan
multidiszciplináris műveltségre van szükség, amely szélesebb körben fogja
át egyrészt az emberi tudást, másrészt pedig az emberiséget magát.*

Az emberről alkotott kép sokféle. *A családban ez a három kérdés a
művészet, a tudomány és az emberről alkotott kép. Péter fiam pap, ő
teológiából doktorált. Botond természettudományt csinál neurobiológiából.
Feleségem zongoraművész. Lányomnál a művészet és a humán tudományok
kapcsolódnak*. Azt hiszem, hogy ez egy nagy titok. A művészet, a tudomány
és az emberség együtt legyen, és természetesen e mögött a megértésünk. Maga
a megértés is egy hihetetlenül gazdag dolog.

*Hajlamosak vagyunk mai korban azt hinni, hogy csak az az igaz, amit a
természettudományok megmutatnak.** Nem. Ha meghalljuk a Mozart Requiemjét,
akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy, ha elolvasunk egy Arany-verset, vagy
ránézünk egy Munkácsy-képre, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy, ha látunk
valakit, aki a családját nemes értékekre neveli, akkor tudjuk, hogy igaz.*

Úgy érzem: *ez a három oldala az igazságnak meghatározó, és ezek nem
egymásba skatulyázottak, ezek külön világok. És úgy érzem, ez az ember
világa.*

__________________________

Televízióadás a magyar közszolgálati csatornán 2002 márciusában.
Szerkesztő *Montskó
Éva.*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190820/df22104c/attachment.html>