[Grem] A keresztény tolerancia és annak határai

[Emoke Greschik]

 A keresztény tolerancia
<http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/31/a_kereszteny_tolerancia>

*Fülep Dániel tanulmánya:*

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/31/a_kereszteny_tolerancia

*A tolerancia erény, a türelem egyik fajtája, a másik ember
lelkiismeretének aktív tiszteletben tartását jelenti. A toleráns ember
szomorúsággal, de mértéktartással viseli a jelenlévő, elsősorban másoktól
eredő rosszat, szenvedést is vállalva kitart a jóért folytatott
küzdelmében, s a legmesszemenőbbig bízik és remél a másik embernek az
igazat és a jót felismerni és követni kész és meghatározott helyzetben
alkalmazni képes lelkiismeretében. A személyes szabadság és a lelkiismeret
addig tolerálható, amíg nyilvánvaló módon a kinyilatkoztatott igazság
határain belül marad.*
[image: tolerance.jpg]

*A tolerancia fogalmi megközelítése*

A tolerancia a maga eredeti* filozófiai jelentésében elválaszthatatlan a
bátorság erényétől, a jó és a rossz megkülönböztetésétől, valamint a
lelkiismerettől.*

*A bátorság (fortitudo) a négy sarkalatos erény egyike, a bátor ember nehéz
helyzetekben, fenyegető rosszal vagy veszéllyel szemben is helyt tud állni.*
A bátorság szentírási megfelelője a lelki erősség, teológiailag a
megfeszített Krisztus erejében való részesedés, amely erkölcsi erényként
kitartóvá teszi az embert a jóért folytatott küzdelemben és a szenvedés
viselésében. *A bátorság és lelki erősség legnagyobb tette a vértanúság. A
bátorság (v. lelki erősség) egyik kísérője a hosszan tűrés, a béketűrés,
vagyis a türelem erénye (patientia). Ennek segítségével az ember
szomorúsággal, de mértéktartással viseli a jelenlévő, elsősorban másoktól
eredő rosszat.*

Ezen belül találjuk meg a tolerancia (a tolero, ‘elvisel, eltűr’ szób*ól)
erényét, amely a türelem egyik fajtája. A tolerancia az emberiesség
megnyilvánulása. A másik ember lelkiismeretének aktív tiszteletben tartásá*t
jelenti. Amíg annak a másiknak a tudatosan rossz volta, a bűnös szándéka be
nem bizonyosodik, *a jót feltételezi róla. Így biztosít szabad teret a
másiknak, ami elengedhetetlenül fontos a személyiség kibontakozásához.*

A tolerancia lényege szerint tehát a lelkiismeretre irányul. *A
lelkiismeret (szüneideszisz, conscientia) az értelem ítélő aktusa, mellyel
a személy a jó egyetemes ismeretét egy meghatározott helyzetben alkalmazza.
Egyaránt kihatással van a múltra, a jelenre és az eljövendőre is:
cselekvésre vagy a cselekvés megtagadására indítja az akaratot;
visszatekintve megítéli a cselekedetet vagy magát a személyt, aki azt
elkövette; s eligazít a további döntésekben. A lelkiismeret szabadsága a
személy alapvető joga az igazság, elsősorban a vallási igazság
megismeréséhez és szolgálatához.*

Mindebből látható, hogy aki valóban toleráns, szomorúsággal, egyszersmind
mértéktartással viseli a jelenlévő, elsősorban másoktól eredő rosszat,
szenvedést is vállalva kitart a jóért folytatott küzdelmében, s a
legmesszemenőbbig bízik és remél a másik embernek az igazat és a jót
felismerni és követni kész lelkiismeretében.

*A tolerancia tehát* semmi esetre sem jelenti a meggyőződés nélküliséget,
sőt *teljes egészében épít az egyetemes igazságra, a jó és a rossz
megkülönböztethetőségére, és a lelkiismeret általános érvényére és
megkérdőjelezhetetlen értékére.*

*A keresztény tolerancia*

A tolerancia filozófiai megközelítése után vessünk egy pillantást annak
teológiai alapjára. A Katolikus Egyház a tolerancia fogalmát Isten hozzánk
való toleranciájának értelmezése alapján közelíti meg.

*Isten türelme irántunk végigkíséri az Ószövetséget, amelyben a választott
nép hűtlensége ellenére az Úr mindig hű marad, de leginkább Jézus Krisztus
megváltó művében fejeződik ki.*

“Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt
akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23) Isten az embert
még elesett állapotában is magáénak vallja (Bölcs 11,24; 12,16), hivatkozik
az ember testi gyengeségére és törékenységére is (Zsolt 78,38; Sir 18,8).
Isten időt enged a bűnbánatra. Türelmes, mert nem akarja, hogy valaki is
elvesszen, hanem inkább azt, hogy megbánja bűneit (Jób 33,29; Jer 15,15).

*Isten a megtorló igazságosságot visszatartotta Jézus eljöveteléig, hogy
majd az ő egyetlen és örök engesztelő áldozatában kapjon elégtételt. *Ahogyan
Szent Pál írja:

Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus
Krisztus megváltása árán. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a
hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a
korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert
amint ő igaz, úgy akar igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz. (Róm
3,24–26a)

*Az evangéliumban a gondviselő Isten toleránsnak mutatkozik, aki eltűri a
bűnöst, jóságával és emberszeretetével kegyelmet és időt biztosít neki.* *(Lásd
a konkolyról s a búzáról szóló példabeszédet, Mt 13,24–30) **Az Úr Jézus a
hegyi beszédben összekapcsolja a toleranciát, a tökéletességet, a mennyei
Atyához való hasonlatosságot és az ellenségszeretetet. Arra figyelmeztet,
hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk üldözőinkért.* Legyünk
tökéletesek, mint a mennyei Atya, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra,
és esőt ad az igazaknak és bűnösöknek egyaránt. (Mt 5,45–48)

A keresztény tolerancia tehát Istennek a bűnös iránti türelméből indul ki,
melynek célja, hogy időt és lehetőséget adjon a megtérésre. „Mert úgy
szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki
őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Ezért
énekli Szent Pál:* „A szeretet türelmes”. (1Kor 13,4) A tolerancia erénye
ekképpen Krisztus megváltó művébe kapcsol be bennünket, amely az önként
vállalt kereszthalálban (vö. Jn 10,17–18) éri el csúcspontját. A krisztusi
értelemben vett tolerancia tehát szenvedéssel jár, és célja a
kiengesztelődés.*

*A tolerancia alapvető keresztény magatartás*

A szívtelen szolgáról (Mt 18,21–35) szóló példabeszéd, bár alapvetően az
imádságról szól, és jól fölismerhetően az Úr imájához (bocsásd meg
vétkeinket, miképpen mi is *megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek) *írt
magyarázó példázatnak tekinthető, egyfajta midrás. (A példázatot tömören
elemzi Harmai Gábor, Ahogy én megkönyörültem rajtad..., Magyar Sion V. /
XLVII. (2011/1) 37–40). Egyúttal hűen példázza, hogy *Isten azt várja el
tőlünk, az emberek egymás iránt is hasonló megértéssel és elnézéssel
viselkedjenek.*

*A keresztény ember tudatában van bűnösségének, tisztában van azzal, hogy
szüksége van a megigazulásra és a megszentelő isteni malasztra, ezért
állandó bűnbánatban és megtérésben él. Nem tekintheti jobbnak magát a
másiknál. *(Vö. Mt 7,3; Jn 8,7) Krisztus követője továbbá nem feledkezik
meg arról, hogy „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk,
mindnyájunkért” (Róm 8,32), végtelen irgalmával időt és lehetőséget ad a
megváltás kegyelmének a befogadására. Ez az alapja annak, hogy a keresztény
ember maga is türelemmel és megértéssel kell, hogy tekintsen embertársaira.

*A keresztény ember nem ítélkezik. Tudja, hogy ítéletet hozni csak az Úrnak
van joga.* „Mert ismerjük azt, aki így szólt: »*Enyém a bosszú, én majd
megfizetek!« *És ismét: *»Az Úr ítéletet tart népe felett«*.” (Róm 10,30;
vö. MTörv 32.35–36) Aki ítélkezik, saját fejére von ítéletet. *„Ne
ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek.*” (Mt 7,1) * Az Úr az utolsó napon
mindenkit megítél tettei szerint.* (Vö. Mt 25,31–46)

*A keresztény ember nem fordul el eleve a bűnöstől. Figyelemre méltó, hogy
Jézus egy asztalhoz ült a vámosokkal, bűnösökkel és farizeusokkal, szóba
állt a pogányokkal, még azt is engedte, hogy a bűnös nő megkenje a lábát,
amiért sokan meg is botránkoztak rajta és szemére is vetették, hogy kikkel
barátkozik.* (Vö. Mt 8, 5–13; 9, 9–10; Lk 17, 36–5; 19,1–10; Jn 4,1–42)
Ugyanakkor Jézus ezt sohasem öncélúan tette, hanem mindig a lélek
gyógyításának a szándékával. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra,
hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a
bűnösöket.” (Mk 2,17)

*A keresztény tolerancia tehát nem engedi meg az előítéletes elzárkózást a
bűnöstől, hanem annak javát keresi, megkívánja a megértést és a tapintatot,
az alázatos bűnbánatra számít, arra a meggyőződésre, hogy az igaz
bűnbánatra mindig nyerhető feloldozás, a kegyelem erejével meg tudjuk
változtatni az útjainkat, és egy napon mindnyájan oda kell állnunk az Úr
ítélőszéke elé.* Ezért szükséges, hogy őszintén *nézzünk bele
lelkiismeretünk tükrébe, a felebarát iránt pedig legyünk tapintatosak,
együttérzők és megértők, a haragban késedelmesek, béketűrők és irgalmasok.*
Adjunk időt és lehetőséget egymásnak a megbánásra, a bűntől való
szabadulásra, valamint a gondolatok, a szavak és a cselekedetek jobbá
tételére, *s szavunkkal, személyes példánkkal, imádságunkkal és minden
tőlünk telhető segítséggel azon legyünk, hogy a másik megtérjen és éljen.*
(Vö. Ez 18,23)

*A tolerancia határai*

Az eddig elmondottak alapján jól látható, hogy a keresztény toleranciát
semmiképp sem a felvilágosodás pátosza diktálja, nem a jó és a rossz
különbségének tagadására épül. *A keresztény hit *nem szolgáltatja ki
valamely aktuális közmegegyezésnek vagy egy hatalmaskodó elitnek a jó és
rossz tudását, hanem ellenkezőleg, *messzemenően tisztában van az isteni
törvénnyel, a kinyilatkoztatással, a bűn és a kegyelem valóságával, az
erkölcsi kategóriákkal, a megtérés szükségességével.*

*A tolerancia* biblikus és teológiai értelmezése a kereszténység abszolút
igazságigényét sem vonja kétségbe, sőt határozottan kijelenti, hogy az
*kizárólag
az Isten egyszülött Fiához, az egyetlen üdvözítőhöz, az Úr Jézus
Krisztushoz való hasonulás által lehetséges. A keresztény ember
toleranciája a megváltó műhöz kapcsolódik, amely az igazságosság napja
előtt az irgalom óráját hirdeti meg. „Az Emberfia azért jött, hogy
megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.*” (Lk 19,10)

A toleranciát tehát nem szabad semmiképpen sem azonosítani az
álláspont-nélküliséggel. Az igazságban való szilárd meggyőződés, a jóakarat
és lelkiismereti tisztaság nélkül igazán nem is lehet toleranciát
gyakorolni. *A hiteles tolerancia megőrzi a bátorságot a hamissággal
szemben való ellentmondáshoz, a másik javát kereső szeretetteljes testvéri
intelemhez, a jóra való buzdításhoz, és a hitre való neveléshez, akkor is,
ha ez szükségszerűen konfliktusokat idéz elő. Mert nem a hamis – az igazság
helyett egyfajta cinkosságra épülő – látszatbéke megőrzése a célja, hanem a
másikkal való teljesebb közösség elérése Krisztusban, vagyis végső soron az
Istennel való kiengesztelődés szolgálata.*

A tolerancia hiteles felfogása *nem állhat meg a „másság” elfogadásánál,
nem fulladhat a „minden mindegy” neutralizmusba, hanem azzal a szándékkal
tűri, viseli el a másikat, mert őt mintegy egyenrangú – bűnös és
megváltásra szoruló – útitársnak tekinti az élet útján, és akit nagy
megértéssel és tapintattal, de ereje és tudása szerint a legjobb irányba
kell segítenie.*

A tolerancia a felebarát személyes szabadságának és lelkiismeretének teljes
tiszteletben tartása lévén valósul meg, azonban ez sem lehet öncélú. *Sem a
szabad akarat, sem a lelkiismeret nem bálványozható, vagyis nem kezelhető
végső vonatkoztatási pontként.* *Azért fontosak számunkra, mert ezek által
vagyunk képesek felismerni és követni az igazságot. *A szabad akaratra és a
lelkiismeretre való puszta hivatkozás nem fedezhet hamis, téves ítéleteket,
döntéseket és ártó szándékot. *A személyes szabadság és a lelkiismeret
tehát addig tolerálható, amíg nyilvánvaló módon a kinyilatkoztatott igazság
határain belül marad. Mihelyt ütközik vele, vagyis objektíven felismerhető
és tárgyában súlyos törvényszegés történik, kontrollt kell gyakorolni.*

*Az áteredő bűn következtében az értelem elhomályosult, az akarat
meggyöngült, az emberi természet pedig rosszra hajló lett, ami
mindnyájunkat sújt,* és ez az egyetlen oka annak, hogy a szabadsággal való
visszaéléssel, és a téves lelkiismerettel szemben – mert* ezek
legyőzése* *csakis
hit által és a kegyelem útján lehetséges – türelmesnek kell lennünk.*

*A tolerancia továbbá nem pragmatikus taktikázás. Sohasem lehetünk
toleránsak azért, hogy bármiféle önös érdeket szolgáljunk vele. *Ezzel
kihasználnánk a másik esendőségét, visszaélnénk bizalmával, és eltérítenénk
a helyes útról, mert saját érdekeinket állítanánk az igazság helyébe,
amelyet mindnyájunknak keresni és követni kell.

A tolerancia nem gyávaság, hanem *biztos alap ahhoz, hogy mindig készek
legyünk bizalommal várni a másikra, és ha megfelelő a pillanat, akkor
bátran inteni, buzdítani, tanítani őt, még akkor is, ha ez nekünk
kellemetlenséggel, megpróbáltatással jár.* *A tolerancia ellenállása
megértő és békülékeny, vagyis szelíd, és mindig készen áll a kéznyújtásra.*

Ez a tűrőképesség ugyanakkor minket is véd: az ellenállás akkor is
kötelező, amikor az egyéni lelkiismeretünk szabadságát kell megőrizni. Mi
sem válhatunk eszközzé a felebarát kezében*. A tolerancia nem mehet a hit,
a meggyőződés és az önbecsülés kárára. Senki sem kívánhatja, hogy a
tolerancia nevében adjuk fel hitünket, meggyőződésünket, önazonosságunkat.*

A lelkiismeret és a személyes növekedés tiszteletben tartása, valamint a
jóra való segítés kölcsönös, ezért a másik felet is kötelezi. Alázattal fel
kell ismerni, hogy mi magunk rászorulunk Isten és az embertársaink
irgalmára, tanító szavára, intelmeire, jó példájára. A felebarátok közötti
tolerancia mindig kétirányú.


*Forrás:** Fülep Dániel, A keresztény házasság megtámadása, in Balásházy
I.–Major Gy.–Farkas P. szerk., Boldogabb családokért és ifjúságért I.
kötet, A családi élet válsága és a demográfiai válság okainak elemzése,
Családtudományi Platform, L’Harmattan Kiadó, Budapest 2018, 217–261.*
t <http://katolikusvalasz.blog.hu/tags/tolerancia>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180603/e05c31f4/attachment.html>