[Grem] Int. G.Müller bíborossal az Egyház megosztottságáról és annak leküzdéséről

[Emoke Greschik]

 Megkülönböztetni a valódi és hamis prófétákat (interjú Gerhard Müller
bíborossal)
<https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/12/20/megkulonboztetni_a_valodi_es_hamis_profetakat_interju_gerhard_muller_biborossal>


*https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/12/20/megkulonboztetni_a_valodi_es_hamis_profetakat_interju_gerhard_muller_biborossal
<https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/12/20/megkulonboztetni_a_valodi_es_hamis_profetakat_interju_gerhard_muller_biborossal>*

*A német Die Tagespost lap december 5-én közölt hosszú interjút
<https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/Wahre-und-falsche-Propheten-unterscheiden;art312,194058>
Gerhard Müller bíborossal
<https://katolikusvalasz.blog.hu/tags/M%C3%BCller>, a Hittani Kongregáció
előző prefektusával. Az alábbiakban ezt az interjút adjuk közre teljes
terjedelmében, magyar nyelven.*
[image: 49263_glider-detail_1s1vss_pj2jxj.jpg]
*Megkülönböztetni a valódi és hamis prófétákat*



*Beszélgetés Gerhard Müller bíborossal az Egyház megosztottságáról és annak
leküzdéséről*

*Regina Einig, Die Tagespost, 2018. december 5.*


*Eminenciás úr, a spanyol püspökök nem akarnak felvenni homoszexuálisokat a
papi szemináriumokba. Mi erről a véleménye?*

Ez megfelel az általános egyházi szabálynak, és épp a minap Ferenc pápa is
megerősítette
<https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/12/01/ferenc_papa_nincs_helye_homoszexualisoknak_a_papsagban_vagy_szerzetesrendekben>.
Mindazonáltal olyan, hogy "homoszexuális", mint harmadik nem a férfi és a
nő mellett, nem létezik. Az amerikai David Mattson *"Miért nem nevezem
magamat melegnek?"*
<https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/30/muller_biboros_a_genderelmelet_ideologiai_vakuumbol_nott_ki>
című könyvére hivatkozom, aki érintettként a magas teológiai minőségű
érvelésével hitelesebb, mint az összes idevágó ideológia együttvéve. A papi
szemináriumba való felvétel megköveteli, hogy a férfi természetes módon és
erkölcsösen viszonyuljon a nemiségéhez, a kegyelem segítségével pedig képes
teljesíteni azt az ígéretet, hogy a mennyek országa kedvéért nőtlenségben
és önmegtartóztatásban él.


*Ferenc pápa szerint a szerzetesi és a papi életben nincs helye
homoszexuális hajlamoknak. Tekinthetjük ezt a kérdés lezárásának?*

Ehhez semmit sem lehet hozzátenni, akkor sem, ha néhányan jogtalanul
továbbra is arra a pápai kijelentésre hivatkoznak, hogy *"Ki vagyok én,
hogy másokat megítéljek?"*. A viselkedés erkölcsi megítélése nem azonos a
személyről alkotott ítélettel.


*Mi az oka annak, hogy válságba került az Egyház hitelessége?*

A hetvenes évek önmagukat progresszívnek tituláló személyeinek hitbeli
hiányossága, és a felelősök megbocsáthatatlan naivitása, akik az
irgalmasság hamis értelmezése és a férfiatlan konfliktuskerülés miatt sem a
bajokról nem vettek tudomást, sem a következményeket nem vállalták. A
Hittani Kongregáció prefektusaként munkatársaimmal több, mint ezer olyan
esettanulmányt vizsgáltam át, amelyek a szexuális visszaélések áldozatainak
drámáját dokumentálták: életreszóló traumák, amelyek következménye az
alkohol, a drog, és a házasságra való képtelenség, akár az öngyilkosságig
is eljutva. Nem az Egyház szexuális etikája vagy a cölibátusi életforma a
felelős ezért a nyomorúságért, hanem az ezektől való megbocsáthatatlan
elszakadás.


*Apropó hetvenes évek: 1968-tól Németországban egyetlen olyan
erkölcsteológus sem kapott katedrát, aki maradéktalanul képviselte volna az
Egyház tanítását. Miért?*

A teológia szabadságát nem értelmezik felelősségteljesen, az *"evangélium
tanítása"* (ld. Gal 2,14) szerint. Gyakran hallottam a magukat
"progresszívnek" tartó doktori témavezetők körében, hogy a doktori
disszertációt vagy habilitációs dolgozatot úgy kell megfogalmazni, hogy ne
jöjjön tisztázandó kérdés Rómából. És ha az illetőnek már egy állami
egyetem professzoraként megvan a zsíros állása, úgy, hogy nem lehet neki
felmondani, attól kezdve "szabadon", vagyis a többségi véleményhez
igazodva, Rómát kritizálva nyilatkozhat meg.


*Korszerű még az állami egyetemeken folyó teológusképzés?*

Csak akkor, ha a teológiaprofesszorok a köztisztviselői státuszukat a
valódi szabadságuk garanciájaként, a teológiától idegen felfogásokkal
szemben érvényesítik, és elvégzik azt a megbízást, amelyet egy tanszékre
való kinevezéssel kapnak. Minden tudománynak megvannak a maga alapelvei. Ha
a teológia megfeledkezik a saját alapelvéről, a kinyilatkoztatott hitről,
úgy annak megismerési elvei és igazságról alkotott kritériumai tagadásával
saját maga alatt vágja el a fát.


*De az Ön kritikusai a Ferenc pápa által szorgalmazott szabad dialógusra
hivatkoznak.*

A szabad dialógus éppen azt jelenti, hogy elismerjük a teológia alapelveit
Isten szavában. Eretnek nézeteket képviselni, és eközben a pápára
hivatkozni, önmagában való ellentmondás. Nyilvánvalóan nem a pápához való
hűségről van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi médiabeli tekintélyét
kihasználják, instrumentalizálják. De ha a pápa valami kényelmetlen dolgot
mond, például azt, hogy az abortusz gyilkosság, akkor vége a tréfának.


*Hogyan kellene az Egyháznak átalakítania a teológusképzést?*

Tisztán katolikus meggyőződésű püspököket és teológiaprofesszorokat kellene
kinevezni. Olyanokat, akik *"alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak"* (2Tim
2,2). Szükségünk van a hittudatunk teológiai és filozófiai reflexiójára. A
diffúz és világias életfelfogású teológusoknak meg kell térnie – vagy
emberi nagyságot mutatva mondjanak le a professzori állásukról, illetve ne
fogadják el a felkínált püspöki széket.


*Mégis ragaszkodik néhány teológus ahhoz, hogy "továbbfejlesszék" a
tanítóhivatalt, s az Egyház önkorrekciójának példájaként a Syllabus
<http://katolikus-honlap.freeweb.hu/060210/syllabus.htm>-ra vagy a
halálbüntetés példájára
<https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/08/02/ferenc_papa_atirta_a_katolikus_egyhaz_katekizmusat>
hivatkoznak. Mi alapján tudják a hívők még egyáltalán a tanítás ún.
"fejlődését" a tévedéstől megkülönböztetni?*

A Szentírás alapján, amelyet a *"világi gondolkodás"* (vö. Róm 12,2) nem
relativizálhat, mert Isten szava a teológia legmagasabb rendű normája.
Tisztátalanság, gyilkosság, házasságtörés, fiatalok meggyalázása és hasonló
dolgok – aki ilyet tesz, *"nem részesül Isten országából"* (1Kor 6,9). A
tanítás legitim fejlődésének eredménye nem lehet önellentmondás. A
halálbüntetés a szekuláris államban elvetendő, és ez a különbség az előző
évszázadok értelmezéséhez képest. A Syllabus a tévedhetetlenséget sohasem a
kinyilatkoztatott igazságokkal kapcsolatban hirdette, hanem a kor
kontextusában mutatott rá bizonyos tévedésekre, és azok végzetes
következményeire. A Syllabus jónéhány figyelmeztetése később beigazolódott,
gondoljunk például az ateizmus, a materializmus, a nacionalizmus és a
kommunizmus pusztító következményeire való figyelmeztetésre.
Tisztességtelen rá hivatkozni annak érdekében, hogy az Egyház
tévedhetetlenségét az üdvösséghez szükséges hitigazságok tekintetében
relativizálják, és olyan tetteket igazoljanak, amelyek objektíven
ellentmondanak Isten szent és bennünket megszentelő akaratának.


*Mely területeken volna az Egyháznak mit tanulnia?*

Az aszkézis, a misztika, és a fegyelem területein. Egy hedonista világ
ellenpólusaként meg kell különböztetnie a hamis és az igaz prófétákat.
Olyan helyzetben vagyunk, mint amely a nyugati kereszténység XVI. századi
kettészakadása előtti és utáni időhöz, valamint a XVIII. század végének
szekularizációjához hasonló. Akkor csak a hitben és az Egyház küldetésének
felismerésében való megújulás tette lehetővé a valódi újrakezdést.


*Sok katolikus már semmit sem vár a püspöki szinódusoktól. Mi az Ön
tapasztalata erről?*

Ezeken az alkalmakon a teológia már rég nem játszik olyan szerepet, mint
amilyen megilletné. Néha az érvelés színvonala egyenesen kínos. Gyakran
anekdotázásba fullad az eszmecsere. A lelkipásztoroknak és teológusoknak
voltaképpen készeknek és képeseknek kellene lenniük arra, hogy bárkinek
megfelelő választ adjanak, *"aki azt kérdezi, mi az alapja a reményeteknek"*
(1Pét 3,15). Az már a mélypont, amikor vallásszociológusokat és
marketingszakembereket kérnek fel stratégiák kidolgozására arról, hogyan
lehet a hitet "jobban eladni", mintha a hit, amely által üdvözülünk, egy a
vélemények piacán kínált áru volna.

Természetesen vannak magas intellektusú püspökeink, de őket szinte
szisztematikusan távoltartják a felelősségteljes pozícióktól. A teológiában
nem becsülik a magas színvonalú szakmaiságot. Sőt, szinte hibának vélik az
"emberközeli pasztorációban", mintha egy olyan korban, amelyben a hit
értelmét tagadják, fontosabbak volnának a menedzseri képességek, mint a
teológiai éleslátás. Ez a hittudomány és a pasztoráció, az ortodoxia és az
ortopraxis a katolicizmustól teljesen idegen szembeállításával függ össze.


*Róma miért nem von le mindebből megfelelő következtetéseket?*

Róma meg van félemlítve és szenved attól az állandó előítélettől, hogy túl
szigorú, vagy hogy egy olyan intézmény, mint a Hittani Kongregáció, nem
való a mai korba. Számtalanszor utalnak anakronisztikusan a római
inkvizícióra vagy Szent Hivatalra, azért, hogy a pápa megbízásából működő
Kongregáció döntéseit előre relativizálják és elutasítsák. Senki sem
vállalja fel a fék szerepét, és nem adja meg a professzoroknak a fejlődés
lehetőségét. Pedig az ilyen taktikus játékokkal nem jutunk messzire. Ha
csökken a teológia színvonala, és szubjektív vélemények kaotikus elegyévé
válik, nincs értelme tovább annak, hogy az egyetemeken teológiai képzés
folyjon. Néhány esetben már olyan zavaros és reménytelen a helyzet, hogy
egyes intézmények már az egyházi tanítóhivatal segítségével sem képesek
önmaguk megreformálására. Wucherpfennig esetében
<https://katolikusvalasz.blog.hu/tags/Wucherpfennig> például taktikai
játszadozással érvényesítettek egy semmitmondó, nem egyértelmű
szabályzatot, amely gúnyt űz a hit tanának igazságából. Sajnos Ladaria
bíboros sem tudta ezt megakadályozni.


*A Hittani Kongregáció prefektusaként elegendő mozgástérrel rendelkezett
ahhoz, hogy befolyást gyakoroljon a teológusokra?*

A Hittani Kongregáció először mindig párbeszéddel igyekszik megoldani a
problémákat, nem bürokratikus rutinnal. Professzorkoromból tudom, milyen
nyomás nehezedik a karokon a fiatal teológusokra. Lényegesen beleavatkoznak
a teológia szabadságába a tanszékvezetői kinevezésekkel. Nem a szakma
legjobbjait választják, hanem az ideológiailag megbízhatóakat. Aki nem
Róma-ellenes, az nem a "mi kutyánk kölyke". Olyasvalakinek, aki Joseph
Ratzingerről vagy II. János Pálról doktorált vagy habilitált, aligha volna
esélye Németországban tanszékhez jutni. Az ilyeneket még bemutatkozó
előadásra sem hívják meg, akkor sem, ha toronymagasan fölötte állnak a
többi jelöltnek.


*Milyen szerepet játszik Rómában a helyi egyházak pénze?*

A Róma nyelvét beszélő világnak kisebbrendűségi komplexusa van a német
nyelvűvel szemben, egyrészt annak pénze miatt, másrészt a "német teológia"
- korábbi – tekintélye folytán. Ez oda vezet, hogy a németekkel nem
foglalkoznak, amíg jön a pénz, ugyanúgy, mint ahogy a régi rómaiak sem
törődtek a germánok viszálykodásaival. Csakhogy az Egyház nem politikai
nagyhatalom, hanem a Krisztusban hívők egyetemes közössége, amelyet az
evangélium igazsága és az isteni kegyelemből kapott szentségek egyesítenek.
Tehát itt mindenki felelősséggel tartozik mindenki iránt, elsősorban a *"pápa,
mint az egyház egységének és közösségének örökérvényű princípiuma és
fundamentuma"* (Lumen gentium 18).


*A kritikusai a szemére vetik, hogy a hozzászólásaival szítja az Egyházon
belüli konfliktusokat. Mit szól ehhez?*

Ezt pont azok mondják, akik így cselekszenek. Ezek a támadások a
progresszivista pártharcos szellem tipikus megnyilvánulásai, amelynek nem
az igazság, hanem a hatalom a legfontosabb. De az Egyház egy, és az
Istentől eredő hitben egyesül, nem az egyik pártnak a másik felett aratott
győzelméből. Szent Pálnak jónéhány személyeskedő sértést el kellett
szenvednie a kora "főapostolaitól". Aki az érvelésében bizonytalan, annak
az arcátlan, pimasz viselkedés a fegyvere.

Igen, az Egyház megosztott, de a progresszívok részéről a régi tévedések
felmelegítésén kívül semmi jövőbe mutató nem hangzik el. Az ő modelljük,
amely az Egyházat jónéhány országban az eljelentéktelenedés szélére
sodorta, nem lehet recept a jórészt házon belül kreált válság leküzdésére.
Nem attól lesz az Egyház újra hiteles, ami szembemegy Isten akaratával, és
tönkreteszi az embereket.


*Mennyire reprezentálja a német egyház állapota a világegyházét?*

Semennyire. A teológiaprofesszorok nagy többsége világszerte hű a
tanítóhivatalhoz. Természetesen mindenütt vannak problémák, de azok
jóakarattal, az együttműködés szellemében tisztázhatók az Egyház java
érdekében. A legtöbb probléma a közép-európai térségben van, ahol a
legmélyebb a válság. A római nemzetközi szakmai kongresszusokon a németek
általában a távollétükkel tűnnek ki. A tudományos minőség a spanyoloknál, a
lengyeleknél, az USA-ban és Itáliában legalább olyan – ha nem magasabb –
színvonalú. Az úgynevezett "német egyházfik" önmagukat nevetségesen
túlbecsülve még mindig arról ábrándoznak, hogy ők taníthatják a többieket,
és ők alakíthatják a világegyház fejlődését. Eközben itt az ideje, hogy
mások iskolájába iratkozzanak be, és alázatosan megtanulják tőlük, hogyan
maradhatnak hűségesek Isten szavához, és hogyan nyerhetnek abból energiát
az újraevangelizációra.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20181220/262dd1a9/attachment.html>