[Grem] Az idei 'Szt.Erzsébet rózsája' díj idei kitüntetettje: Kisfalus I.M.Kl. nővér

[Emoke Greschik]

Életéből kiragyog Krisztus – Beszélgetés a Szent Erzsébet rózsája díj idei
kitüntetettjével
2017. november 19. vasárnap 19:56
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén a kilencvenhárom éves Kisfalusi
Ilona M. Klavéria nővért, a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek
Társulatának tagját tüntette ki a Szent Erzsébet rózsája díjjal. Vele
beszélgetünk.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=82645&img=o_IMG_8282.jpg>

*– Ön igen fiatalon, tizenhat éves korában fejezte ki szándékát, hogy
csatlakozik a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatához,
de a feloszlatás állandó veszélye miatt csak 1949-ben tette első
fogadalmát. Soha nem is akart más lenni, csak Krisztus menyasszonya?*

–* Az egészségem gyenge volt, egymás után értek a legkülönbözőbb
betegségek, nem is mertem arra gondolni, hogy majd valamikor családom
legyen. A bátyám, János mindig papnak készült, de csak harmincnyolc éves
korában szentelték fel, mert hat évig katonáskodott a háborúban. Sokat
fohászkodott azért, hogy apáca legyek, mert akkor lesz neki megbízható
gazdasszonya.* Bár görögkatolikus pap volt, soha nem gondolt a nősülésre.*
Volt egy unokatestvérünk, aki Amerikában élt, ő szerzetesnővér lett, és
küldözgette haza a fényképeket. Kislánykoromban János bátyám mindig
mutogatta nekem, nézd csak, milyen szép apáca lenne belőled. Én még a
seprűvel is megkergettem, hagyj engem békén, hogy lennék én apáca! *Mindig
azt gondoltam, hogy szerzetesnővérnek csak a jámbor lányok jelentkeznek, én
viszont nagyon szeleburdi gyerek voltam. *Az Úristennek azonban az volt a
terve velem, hogy apáca legyek, s ennek nem tudtam és nem is akartam
ellenállni. Hozzáteszem, hogy tizenkét gyermekes görögkatolikus család
tagjaként születtem. Az anyai nagyszüleim különösen vallásosak voltak.
Nagymama a Rózsafüzér Társulat vezetőségi tagja volt, nagyapa pedig
állandóan olvasta a Bibliát. Ilyen légkörben nőttem fel. *Mindvégig éreztem
az Úristen különleges kegyelmét. Amikor jelentkeztem a rendbe, a
rendfőnöknő azt mondta nagymamának: természetes, hogy magának apáca unokája
legyen.

*– Amikor 1950-ben a kommunista hatalom feloszlatta a szerzetesendeket, Ön
hazament a magyar–szlovák határon lévő Viszlóra, a szülőfalujába. Hogyan
emlékszik vissza azokra az időkre?*

– A *bátyám akkor járt a papi szemináriumba. A Viszló melletti településen,
Rakacán egy idős pap szolgált, Bobák János parókus úr, aki nagyon jól
ismerte a családunkat. Jámbor lelkületű volt, meglátta a bátyámban a
hivatástudatot, és biztatta őt, hogy menjen papnak, ő állja majd a
taníttatása költségeit. Amikor hazamentem, üzent értem, hogy menjek el
hozzá gazdasszonynak, mert özvegyember volt, a felesége halála után egyedül
nevelte az öt, félárván maradt fiát. Sokat foglalkoztam velük, kölcsönösen
megszerettük egymást. Mind az öt fiúból pap lett. * Amikor hármat már
fölszenteltek közülük, szinte könyörögtek az öccseiknek, hogy ne menjenek
papnak, legyen a családban orvos, mérnök vagy tanár is. Ám a két kisebb
testvér hajthatatlan volt, olyan erősen érezték az Úr hívását. Végül
Amerikában szentelték pappá őket.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=82645&img=o_IMG_8315.jpg>

*– 1953-ban, titokban tett örökfogadalmat. Miután bátyja, Kisfalusi János
Rakacára került parókusnak, mellette szolgált gazdasszonyként és karitatív
tevékenységet végzett. Miből állt ez?*

– *Rakaca híres görögkatolikus búcsújáróhely, Miskolc közelében. A
környékről rengetegen jártak a búcsúba. Negyvenkét évig szolgáltam itt.
Ezerfős a falu, a többség cigány származású. Nagyon megszerettek, és én is
őket. Gyakran kértek kölcsönt tőlem, hol visszafizették, hol nem. A lelki
gondjaikkal sokszor fordultak hozzám, meghallgattam őket, megtanítottam a
gyerekeiket keresztet vetni és különböző imádságokra. * Azt azonban nem
tudtam elérni, hogy rendszeresen templomba járjanak. Ezenkívül *én voltam a
felelős a vendégek ellátásáért a parókián. Búcsújáróhely lévén rengetegen
érkeztek hozzánk, nemritkán nyolcvan-száz személy is egyszerre. Ilyenkor le
kellett vágni egy hízót, tíz tyúkot, hogy senki ne maradjon éhen. Évközben
felneveltem a disznót, a tyúkokat. A vendégek ilyenkor is jártak a
parókiára, őket is el kellett látnom. Mindez teljes embert igényelt, *egy
papné, akinek gyerekei vannak, biztosan nem vállalta volna ezt, lehetetlen
is lett volna az anyai teendők ellátása mellett. Sokszor előfordult, hogy
csak úgy, teljesen váratlanul toppantak be hozzánk a vendégek. Ilonka, ezek
az emberek messziről érkeztek, ebéd kell nekik, gyorsan főzz valamit,
mondta ilyenkor a bátyám. Én pedig igyekeztem teljesíteni a kérését.
Nekiláttam, és míg a parókus testvérem süteménnyel meg itallal kínálta
őket, megfőtt az ebéd. *Voltak olyan feladataim is, amelyekre nem
számítottam. Rakacán száz hold földje volt az Egyháznak. A II. világháború
után ezeket az ingatlanokat elvették és téeszesítették. Nekünk nem maradt
semmi. Szerettem volna, hogy legalább egy kis darabka földet adjanak nekem,
ahol tudnék kukoricát, krumplit termelni. Addig harcoltam, amíg végül a
téeszelnök azt mondta az illetékeseknek: adjanak neki egy kis földdarabot,
de úgy, hogy én ne tudjak róla. Gondoltam magamban, bánom is én, hogy tudsz
róla vagy sem, csak legyen. Így aztán a nagy háztartás mellett a mezőn is
dolgoztam. Kezdetben csak kapáltam. Rakacán többen haltak meg úgy, hogy nem
voltak utódaik, és a haláluk előtt a földjeiket felajánlották a
misealapítvány javára. Ott hevertek a területek parlagon. Mondogatták nekem
a faluban, nézze csak, itt is egy földdarab, ott is, szántsa meg. Mindezt
az én törékeny alkatommal.* Soha nem voltam erős egészségű, de
gyermekkoromtól kezdve hozzászoktam a munkához. Otthon, Viszlón, egészen
kicsikorunktól kezdve dolgoztunk a földeken, és ebbe beletartozott a
tehenek vezetgetése is. *Rakacán elkértem az otthoniaktól a teheneket, és
megszántottam a földet. Minden helyzetben föltaláltam magam, volt bennem
vállalkozó szellem.   *

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=82645&img=o_IMG_8410.jpg>

*– Milyen volt a hitélet Rakacán?*

*– Akkoriban még nagyon mély, buzgó hitélet volt ott. Az ezerlelkes faluból
tizennyolcan lettek papok. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy a már
említett idős papnak mind az öt fia papnak ment. Ott volt előttük a példa,
és a bátyám mindennapokban megélt, sugárzó hite is.*

*– A szerzetesi nevét, Klavéria, milyen megfontolásból választotta?*

– Kláver Szent Péter (1580–1654) jezsuita szerzetes pap a missziósok
védőszentje volt, én pedig sokáig készültem arra, hogy misszióba megyek.
Kínában szerettem volna szolgálni, két rendtársammal együtt, már az
útlevelünk is megvolt, de a kommunista hatalomátvétel miatt már nem
engedtek ki bennünket. *Amikor megtudtam, hogy Kláver Szent Péter a
missziósok védőszentje, a Klavéria név felvételét kértem a szerzetesi
beöltözésemkor.*

*– Mit jelent Önnek a Szent Erzsébet rózsája díj
<https://www.magyarkurir.hu/hazai/kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat>?*

*– Azt, hogy nem éltem hiába. Ez gyönyörű kitüntetés, csak nem tudom, hogy
miért kapom. Talán azért a sok tevékenységért, meg azért, hogy még tehénnel
is szántottam és vetettem? Olyan munkákat is végeztem, amik nem asszonynak
valók.* Visszahallottam, hogy az országban sok helyen beszélték az emberek:
képzeljétek, van olyan falu is, ahol a papnak tehene van, a gazdasszonya
meg azokkal szánt, vet. *Meghatározta az életemet az is, hogy édesapám
hatvankét éves korában meghalt. Nagy szegénységben éltünk. A parókus
bátyámmal együtt mi fogadtuk magunkhoz a négy kisebb testvérünket és
édesanyánkat. Népes család voltunk, és gondoskodnunk kellett a mieinkről.
Taníttattuk is a testvéreinket, katolikus iskolába jártak, ahová jelentős
összeget kellett befizetni akkoriban. Neki kellett gyürkőznünk a munkának,
de az Isten által elénk gördített feladatoktól soha nem ijedtünk meg, sem a
bátyám, sem én. Aki családot alapít, annak gondoskodnia is kell a
családjáról.* Nekem a testvéremről, kettőnknek pedig a többi testvérünkről
és az édesanyánkról.* Úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt. A
testvéreim és az ő leszármazottaik pedig nagyon szeretnek, ezt mindig
érzem.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=82645&img=o_IMG_8387.jpg>

*– Kilencvenhárom évesen hogyan telnek a mindennapjai?*

*– Ó, én soha nem unatkozom*. Ezt a fogalmat nem ismertem hosszú életem
során. *Sokat olvasok, szeretek beszélgetni, főleg a gyengébb egészségű
társaimmal, és igyekszem lelket önteni beléjük*. A Jóisten kegyelme egész
életemben segített, a legnehezebb időkben is ott volt mellettem. A Szent
Erzsébet rózsája díjat is az ő kegyelmének tudom be. Csak* sejtem, hogy
Orosz Atanáz püspök atya javasolt erre a díjra. Néhány évvel ezelőtt
Rakacán járt a búcsúban, és akkor egy cigány asszony odajött hozzám,* é*s
azt mondta: énekeljünk már el ketten egy éneket. Elénekeltünk egy szép
Mária-éneket.* Gyönyörűen hangzott. Köztudott, hogy a cigányoknak jó
hangjuk van. Egy cigány nagymama pedig ugyanezen a búcsún megkereszteltette
a három pici unokáját a püspök atya jelenlétében. A *cigány asszonyok mind
odahívtak, hogy legyek ott mellettük, mint máskor is, amikor keresztelnek.
Püspök atyának nagyon tetszett, hogy ilyen jó barátságban vagyok a
cigányokkal, és ennyire ragaszkodnak hozzám.*

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel

<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20171120/a142b772/attachment.html>