[Grem] Lackfi János interjú: hit, vallásos irodalom

[Emoke Greschik]

2010-12-06 08:03:00 A menetrendszerű cet gyomrában

http://mindennapi.hu/cikk/kultura/lackfi-janos-interju/2010-12-06/571
Lackfi János-interjú *"Minden vérbeli irodalom vallásos" - állítja Lackfi
János költő a Mindennapi-nak. Sorozatunkban művészeket kérdezünk hitről,
nemhitről, és az alkotásról.*

*– Egy beszélgetésünkben így fogalmaztál magadról: neofita vagyok. Hogyan
és mikor született meg benned ez az "új hit"?*

– Neofitaságon azt értem, hogy „hitéletem” alakulása eltért a szokásos
egyházi rutintól. Tizenkilenc-húsz évesen kezdtem misére járni, esküvőmön
voltam elsőáldozó, és huszonhárom évesen, a brüsszeli magyar Misszióban
bérmálkoztam.

*- Az újhitűségnek megvan az áldása, de az átka is..*

- Egyrészt új szemmel nézem felekezetemet, és háklisabb vagyok: jobban
zavar az időnként rátelepült gagyi vagy képmutatás, mint azt, aki belenőtt,
hozzászokott. Másrészt elefánt vagyok a porcelánboltban, keresztény
körökben olykor túl nyers, talán szándékosan provokatív is tudok lenni, nem
érzem zsigerből az illendőségi határokat. Lelkesedés-katolicizmusom
hozadéka az is, hogy robbanékony lendülettel fogtam bele, ezért amikor
elfogy a puskapor, legbelül menekülni kezdek Isten elől. Ezt
Jónás-szindrómának szoktam nevezni, de eddig még sosem volt úgy, hogy a
menetrendszerű cet meg ne érkezett volna.

*– Most a katolikus felekezethez tartozol. Korábban volt hozzá kötődésed?
Ha nem, miért pont oda köt az "új hit"?*

– Katolikusnak kereszteltek, és mivel szintén katolikus feleségem
vezetgetett a hit felé, nem volt ebből különösebb gondom. Hazataláltam. Úgy
érzem, fontos, hogy éppen a családom mindkét ágán nemzedékek óta vallott
hit áramába kapcsolódtam be. Eshetett volna persze másképpen,
találkozhattam volna egy református vagy ortodox lánnyal. Mindemellett
hitelvi síkon is nagyon sok olyan kincset találtam a katolicizmusban
(oltáriszentség, gyónás, szentségi házasság), amelyek más felekezeteknél
másképp vagy egyáltalán nem jelenülnek meg. Márpedig nekem ezek a mankók
létfontosságúak: ilyen egy nyomorék lélek vagyok.

*– Megváltoztatta hited az írásaidat?*

– Ha az ember gondolkodása változik, az nyilván gondolatait tartalmazó
írásain is nyomot hagy. Engem rengeteg személyes és intellektuális impulzus
ért a hitem felől, Szent Ágoston, az egyházatyák, lelki írók irányából.
Eleinte harcos nagy buzgalommal igyekeztem saját magam előtt is
megindokolni hitemet, egyebek közt plébániai lapokban megjelent cikkekkel.
Inkább talán tőlem kellett volna megvédeni a hitet, de a Jóisten igazán
türelmes! Ezek is szükséges állomások voltak persze…

*– És költői műveidet illetően?*

- Az 1990-es évek közepén lírai törmelékek kezdtek el papírra „potyogni” a
tollamból, és „legendákká”, versciklusokká szerveződtek, végeredményben öt
szent lírai emléktörmelékeivé álltak össze. A kötet címe Öt seb lett.
Bújtatottan viszont a biblikus szófűzés, a népi vallásosság kicsit vajákos
stílusa sokszor előbukkan írásaimban, prózában, versben egyaránt.

*– Szerinted egy keresztény író írhat olyat, ami dogmatikailag ellenkezik
az egyháza nézeteivel?*

– Vajon egy materialista írhat olyat, ami ellenkezik a gravitációval, az
egyedfejlődés elméletével vagy a Mengyelejev-táblázattal? És ugyan minek
tenné, ha meg van győződve ezek valóságosságáról? Bátran papírra veti, hogy
„a stroncium nem létezik”, na bumm! Vajon egy ilyen gesztus tényleg értékes
irodalmilag vagy csak a kevés számú kémikus olvasót froclizó provokáció?
Kreatív író

Lackfi János író, költő, műfordító 1971-ben született, első kötete 1992-ben
jelent meg. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékének oktatója,
a Kreatív Írás program egyik vezetője. A többszörösen díjazott költő az
utóbbi években gyerekkönyveivel is nevet szerzett magának.

A dogmák az egyház olyan sarkigazságai, mint például Krisztus isteni és
emberi természetének egysége, a szentháromság egylényegű volta, Mária
istenanyasága, és így tovább. Ilyen hittételekről a vers, a próza igen
ritkán beszél közvetlenül. Ráadásul az író figurákkal dolgozik, és azok
mindenfélét beszélnek összevissza, nyilván olyasmit is, amiben én nem
hiszek. Nem gondolom, hogy betegesen rettegni kellene attól, mi illik és mi
nem a meggyőződésemhez. Ráadásul a hívő számára a teremtett világ olyan
puzzle, amely sokféleképpen összerakható, de sehogy sem teljes. Mindig
hiányzik egy-két elem, és az újrakomponálás roppant izgalmas folyamat:
túlontúl rövid embereszünkkel próbálunk felfogni olyasmit, amit magasabb
rendű intelligencia szervezett eggyé!
Annak persze jóval nagyobb a valószínűsége, hogy más hívők számára
megbotránkoztatót írunk le, de ez még, ugye, nem dogmatagadás, sokkal
inkább ízlésbeli kérdés. A kegyes irodalmat ugyanis sokszor bébipapivá
édesítik, ezért a templomjárók egy részének gyomra nemigen bírja a
fűszeresebb ételeket…

*– Mi a véleményed a "vallásos irodalomról"?*

– Attól függ, mit nevezünk annak. Az eklézsia-giccs szorosabb rokonságban
áll a nem vallásos dilettantizmussal, mint a voltaképpeni irodalommal.
Minden vérbeli irodalom vallásos, ahogy minden igaz tudomány is. Nem
tételesen, hanem lényege szerint, hiszen nem szép elvet akar bebizonyítani,
hanem hűséggel bemutatni a teremtett világot.
Létezik persze tételesen vallástalan, provokatív irodalom, ám ha egy
alkotás túlságosan rövidre zárja az értelmezési lehetőségeket, akkor inkább
pamfletről beszélhetünk, mint esztétikai értékről. A túlontúl szándékolt
vallásosság is ilyen eredményre vezet. Ha megírja valaki, hogy mondjuk egy
pap bűnbe esik, az önmagában nem vallásos vagy vallástalan irodalom. Lehet
vallásos töltetű, ha minden vívódást és bűnbánatot plasztikusan érzékeltet.
Lehet vallástalan, ha a bűn vonzó voltára és az ember esendőségére helyezi
a hangsúlyt. Ha szépen és hitelesen írják meg, végeredményben mélyen emberi
történet lesz, márpedig az emberbe eredendően bele van kódolva az Isten
utáni sóvárgás.

*– Van különbség egy hívő és egy nem hívő alkotó munkája között?*

– Éppen Abbé François-nak, a szegénypasztoráció nagyhatású francia papjának
könyvét olvasom: szerinte nem ott húzódik a demarkációs vonal, hogy ki
hisz, ki nem hisz, hanem az önző és a szolgáló embertípus között.
Mindkettőből van bőven mindkét táborban. Az ő felfogásában az igazak azok,
akiknek természetükké válik a másokkal való osztozás. Ha lehet olyan
irodalmat csinálni, amely nem kiszolgál mindenféle igényeket, hanem
szolgálja a legkülönfélébb igényű befogadókat, legyen szó bár dalszövegről,
bábjátékról, gyerekversről, filozófiai költeményről, regényről,
tárcanovelláról, esszéről, előadásról, műfordításról, akkor én emellett
horgonyoznék le.
A megosztás, az osztozás, a szolgálat szándékán túl másik alapszempontom a
szakmai becsület. Proust francia író példaképnek állította elénk a
katedrálisok szobrászmestereit, mert azok három-négy emelet magasban is
precízen megmunkálták a figurák hátát, fürtös haját, pedig ezeket
legfeljebb a galambok és maga az Úr láthatta. Egy tisztességgel megmunkált
alkotás igenis közelebb vihet Istenhez, bár persze a hit sokkal inkább
kegyelem és szívbéli nyitottság dolga, szüntelenül munkálkodni kell rajta.
Önmagában egy mázsa jó könyv sem téríthet meg senkit, minden a személyes és
eleven Isten-kapcsolat meglétén vagy hiányán múlik.

*Kiss Judit Ágnes*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170524/e5446068/attachment.html>