<div dir="ltr">2010-12-06 08:03:00
<h2 class="m_8404135760884182914gmail-mainBevezeto">A menetrendszerű cet gyomrában</h2><p><a href="http://mindennapi.hu/cikk/kultura/lackfi-janos-interju/2010-12-06/571" target="_blank">http://mindennapi.hu/cikk/<wbr>kultura/lackfi-janos-interju/<wbr>2010-12-06/571</a><br></p><h1 class="m_8404135760884182914gmail-mainCimsor">Lackfi János-interjú</h1>
            <img src="http://mindennapi.hu/upload/lead/5/7/1/lead_370.jpg" style="display:block;margin-bottom:25px">
              <b>"Minden vérbeli irodalom vallásos" - állítja Lackfi 
János költő a Mindennapi-nak. Sorozatunkban művészeket kérdezünk hitről,
 nemhitről, és az alkotásról.</b>
      
    
<div style="display:inline-block;width:100%;margin-top:5px;overflow:hidden;text-align:center">
    <div style="margin-bottom:10px">
</div>  
</div>


<p><b>– Egy beszélgetésünkben így fogalmaztál magadról: neofita vagyok. Hogyan és mikor született meg benned ez az "új hit"?</b></p>
<p>– Neofitaságon azt értem, hogy „hitéletem” alakulása eltért a 
szokásos egyházi rutintól. Tizenkilenc-húsz évesen kezdtem misére járni,
 esküvőmön voltam elsőáldozó, és huszonhárom évesen, a brüsszeli magyar 
Misszióban bérmálkoztam.</p>
<p><b>- Az újhitűségnek megvan az áldása, de az átka is..</b></p>
<p>- Egyrészt új szemmel nézem felekezetemet, és háklisabb vagyok: 
jobban zavar az időnként rátelepült gagyi vagy képmutatás, mint azt, aki
 belenőtt, hozzászokott. Másrészt elefánt vagyok a porcelánboltban, 
keresztény körökben olykor túl nyers, talán szándékosan provokatív is 
tudok lenni, nem érzem zsigerből az illendőségi határokat. 
Lelkesedés-katolicizmusom hozadéka az is, hogy robbanékony lendülettel 
fogtam bele, ezért amikor elfogy a puskapor, legbelül menekülni kezdek 
Isten elől. Ezt Jónás-szindrómának szoktam nevezni, de eddig még sosem 
volt úgy, hogy a menetrendszerű cet meg ne érkezett volna.</p>
<p><b>– Most a katolikus felekezethez tartozol. Korábban volt hozzá kötődésed? Ha nem, miért pont oda köt az "új hit"?</b></p>
<p>– Katolikusnak kereszteltek, és mivel szintén katolikus feleségem 
vezetgetett a hit felé, nem volt ebből különösebb gondom. Hazataláltam. 
Úgy érzem, fontos, hogy éppen a családom mindkét ágán nemzedékek óta 
vallott hit áramába kapcsolódtam be. Eshetett volna persze másképpen, 
találkozhattam volna egy református vagy ortodox lánnyal. Mindemellett 
hitelvi síkon is nagyon sok olyan kincset találtam a katolicizmusban 
(oltáriszentség, gyónás, szentségi házasság), amelyek más felekezeteknél
 másképp vagy egyáltalán nem jelenülnek meg. Márpedig nekem ezek a 
mankók létfontosságúak: ilyen egy nyomorék lélek vagyok.</p>
<p><b>– Megváltoztatta hited az írásaidat?</b></p>
<p>– Ha az ember gondolkodása változik, az nyilván gondolatait 
tartalmazó írásain is nyomot hagy. Engem rengeteg személyes és 
intellektuális impulzus ért a hitem felől, Szent Ágoston, az 
egyházatyák, lelki írók irányából. Eleinte harcos nagy buzgalommal 
igyekeztem saját magam előtt is megindokolni hitemet, egyebek közt 
plébániai lapokban megjelent cikkekkel. Inkább talán tőlem kellett volna
 megvédeni a hitet, de a Jóisten igazán türelmes! Ezek is szükséges 
állomások voltak persze…</p>
<p><b>– És költői műveidet illetően?</b></p>
<p>- Az 1990-es évek közepén lírai törmelékek kezdtek el papírra 
„potyogni” a tollamból, és „legendákká”, versciklusokká szerveződtek, 
végeredményben öt szent lírai emléktörmelékeivé álltak össze. A kötet 
címe Öt seb lett. Bújtatottan viszont a biblikus szófűzés, a népi 
vallásosság kicsit vajákos stílusa sokszor előbukkan írásaimban, 
prózában, versben egyaránt.</p>
<p><b>– Szerinted egy keresztény író írhat olyat, ami dogmatikailag ellenkezik az egyháza nézeteivel?</b></p>
<p>– Vajon egy materialista írhat olyat, ami ellenkezik a gravitációval,
 az egyedfejlődés elméletével vagy a Mengyelejev-táblázattal? És ugyan 
minek tenné, ha meg van győződve ezek valóságosságáról? Bátran papírra 
veti, hogy „a stroncium nem létezik”, na bumm! Vajon egy ilyen gesztus 
tényleg értékes irodalmilag vagy csak a kevés számú kémikus olvasót 
froclizó provokáció?</p>
<div class="m_8404135760884182914gmail-alap_keret_jobbra">Kreatív író<br>
<br>
Lackfi János író, költő, műfordító 1971-ben született, első kötete 
1992-ben jelent meg. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia 
Tanszékének oktatója, a Kreatív Írás program egyik vezetője. A 
többszörösen díjazott költő az utóbbi években gyerekkönyveivel is nevet 
szerzett magának.</div>
<p>A dogmák az egyház olyan sarkigazságai, mint például Krisztus isteni 
és emberi természetének egysége, a szentháromság egylényegű volta, Mária
 istenanyasága, és így tovább. Ilyen hittételekről a vers, a próza igen 
ritkán beszél közvetlenül. Ráadásul az író figurákkal dolgozik, és azok 
mindenfélét beszélnek összevissza, nyilván olyasmit is, amiben én nem 
hiszek. Nem gondolom, hogy betegesen rettegni kellene attól, mi illik és
 mi nem a meggyőződésemhez. Ráadásul a hívő számára a teremtett világ 
olyan puzzle, amely sokféleképpen összerakható, de sehogy sem teljes. 
Mindig hiányzik egy-két elem, és az újrakomponálás roppant izgalmas 
folyamat: túlontúl rövid embereszünkkel próbálunk felfogni olyasmit, 
amit magasabb rendű intelligencia szervezett eggyé! <br>
Annak persze jóval nagyobb a valószínűsége, hogy más hívők számára 
megbotránkoztatót írunk le, de ez még, ugye, nem dogmatagadás, sokkal 
inkább ízlésbeli kérdés. A kegyes irodalmat ugyanis sokszor bébipapivá 
édesítik, ezért a templomjárók egy részének gyomra nemigen bírja a 
fűszeresebb ételeket…</p>
<p><b>– Mi a véleményed a "vallásos irodalomról"?</b></p>
<p>– Attól függ, mit nevezünk annak. Az eklézsia-giccs szorosabb 
rokonságban áll a nem vallásos dilettantizmussal, mint a voltaképpeni 
irodalommal. Minden vérbeli irodalom vallásos, ahogy minden igaz 
tudomány is. Nem tételesen, hanem lényege szerint, hiszen nem szép elvet
 akar bebizonyítani, hanem hűséggel bemutatni a teremtett világot. <br>
Létezik persze tételesen vallástalan, provokatív irodalom, ám ha egy 
alkotás túlságosan rövidre zárja az értelmezési lehetőségeket, akkor 
inkább pamfletről beszélhetünk, mint esztétikai értékről. A túlontúl 
szándékolt vallásosság is ilyen eredményre vezet. Ha megírja valaki, 
hogy mondjuk egy pap bűnbe esik, az önmagában nem vallásos vagy 
vallástalan irodalom. Lehet vallásos töltetű, ha minden vívódást és 
bűnbánatot plasztikusan érzékeltet. Lehet vallástalan, ha a bűn vonzó 
voltára és az ember esendőségére helyezi a hangsúlyt. Ha szépen és 
hitelesen írják meg, végeredményben mélyen emberi történet lesz, 
márpedig az emberbe eredendően bele van kódolva az Isten utáni sóvárgás.</p>
<p><b>– Van különbség egy hívő és egy nem hívő alkotó munkája között?</b></p>
<p>– Éppen Abbé François-nak, a szegénypasztoráció nagyhatású francia 
papjának könyvét olvasom: szerinte nem ott húzódik a demarkációs vonal, 
hogy ki hisz, ki nem hisz, hanem az önző és a szolgáló embertípus 
között. Mindkettőből van bőven mindkét táborban. Az ő felfogásában az 
igazak azok, akiknek természetükké válik a másokkal való osztozás. Ha 
lehet olyan irodalmat csinálni, amely nem kiszolgál mindenféle 
igényeket, hanem szolgálja a legkülönfélébb igényű befogadókat, legyen 
szó bár dalszövegről, bábjátékról, gyerekversről, filozófiai 
költeményről, regényről, tárcanovelláról, esszéről, előadásról, 
műfordításról, akkor én emellett horgonyoznék le. <br>
A megosztás, az osztozás, a szolgálat szándékán túl másik alapszempontom
 a szakmai becsület. Proust francia író példaképnek állította elénk a 
katedrálisok szobrászmestereit, mert azok három-négy emelet magasban is 
precízen megmunkálták a figurák hátát, fürtös haját, pedig ezeket 
legfeljebb a galambok és maga az Úr láthatta. Egy tisztességgel 
megmunkált alkotás igenis közelebb vihet Istenhez, bár persze a hit 
sokkal inkább kegyelem és szívbéli nyitottság dolga, szüntelenül 
munkálkodni kell rajta. Önmagában egy mázsa jó könyv sem téríthet meg 
senkit, minden a személyes és eleven Isten-kapcsolat meglétén vagy 
hiányán múlik.</p>
<p><b>Kiss Judit Ágnes</b></p>
<p> </p>



    </div>