[Grem] interj F.ppval svdorszgi ltogatst megelzen

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Okt. 30., V, 14:02:18 CET 

http://www.magyarkurir.hu/hirek/interju-ferenc-papaval-sved-jezsuita-signumban-nehezseg-akkor-tamad-amikor-valaki-bezarkozik

".............

A pápa bejött a szobába, és kérte, hogy üljünk le, ahová akarunk. Én
leültem az egyik fotelbe, Spadaro atya pedig a másikba, velem szemben. A
pápa így a köztünk lévő díványra ült. Be akartam mutatkozni az én nem túl
választékos olasztudásommal, mely viszont elég volt ahhoz, hogy megértsük
egymást és beszélgessünk egymással. A pápa néhány tréfás megjegyzése után
bekapcsoltuk a hangfelvevőinket és megkezdtük a beszélgetést. Spadaro atya
lefordította angolból azt a néhány kérdést, amelyet fel akartam tenni a
pápának, s így előre meg is fogalmaztam, aztán viszont magától folyt
köztünk a beszélgetés, baráti és mesterséges távolságtartástól mentes
légkörben.* Főképpen nyílt és egyenes volt ez a beszélgetés, nem
kerülgettük a szavakat, *és távol volt attól a légkörtől, amely általában a
nagy vezetőkkel vagy hasonló emberekkel való találkozásokra jellemző. *Többé
semmi kétségem afelől, hogy Ferenc pápa szereti a beszélgetést, szeret
beszélgetni másokkal.* Időnként kivár, hogy elgondolkodjon, mielőtt
válaszolna, válaszaiból pedig az sugárzik, hogy komolyan átérzi az adott
témát, de nem lesz levert vagy szomorú. Sőt
*többször is tanújelét adta humorérzékének látogatásunk során.*


*– Szentatya, október 31-én ellátogat Lundba és Malmőbe, hogy részt vegyen
a reformáció ötszáz évéről tartott ökumenikus megemlékezésen, amelyet a
Lutheránus Világszövetség és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai
Tanács szervez. Milyen reményeket fűz ehhez a történelmi eseményhez, milyen
várakozásokkal néz elébe?*
– Egyetlen szó jut eszemben: *közeledni.* Az a reményem és az a várakozásom,*
hogy közelebb kerüljek fivéreimhez és nővéreimhez.* A közelség mindenkinek
jót tesz. A távolság viszont megbetegít minket. Amikor eltávolodunk
egymástól, magunkba zárkózunk, monádokká válunk, és képtelenek leszünk
találkozni egymással. Hagyjuk, hogy a félelem uraljon minket.* Meg kell
tanulnunk felülemelkedni magunkon, hogy találkozzunk a többiekkel. Ha nem
tesszük, akkor mi, keresztények is a megosztottság betegségébe esünk. *Azt
várom, hogy sikerül egy lépést előre tenni a közeledésben, hogy sikerül
közelebb kerülni Svédországban élő fivéreimhez és nővéreimhez.

*– Argentínában a lutheránusok meglehetősen kis létszámú közösséget
alkotnak. Volt lehetősége közvetlen kapcsolatot ápolni velük?*

– Igen, eléggé. Nem felejtem el, amikor először mentem be egy lutheránus
templomba: ez épp az ő központjuk volt* Argentínában, Buenos Airesben, az
Esmeralda utcában. Tizenhét éves voltam. Jól emlékszem arra a napra. Egyik
munkatársamnak, Axel Bachmann-nak volt az esküvője. Ő volt a nagybátyja
Mercedes García Bachmann evangélikus teológusnőnek. És Mercedes anyukája,
Ingrid is abban a laborban dolgozott, ahol én. Az volt az első alkalom,
amikor részt vettem egy lutheránus szertartáson. *A második alkalom mélyebb
nyomot hagyott bennem. Nekünk, jezsuitáknak van egy teológiai karunk San
Miguelben, ahol tanítottam. Ahhoz közel, alig tíz kilométerre volt az
evangélikus teológiai kar. Rektora egy magyar volt, Leskó Béla, egy igazán
derék ember. Nagyon szívélyes kapcsolatban álltam vele. Én tanár voltam, a
spirituális teológia tanszékét vezettem. Meghívtam annak az evangélikus
karnak a spirituálisteológia-tanárát, egy svéd embert, Anders Ruuthot, hogy
tartson egy előadást, velem együtt. Emlékszem, akkor egy meglehetősen nehéz
időszakon mentem keresztül lelkileg. Nagy bizalmam ébredt őbenne, és
megnyitottam előtte szívemet. Sokat segített nekem abban az időszakban!
Később Brazíliába küldték – jól tudott portugálul is –, aztán pedig
visszatért Svédországba. Ott publikálta habilitációs dolgozatát „Isten
Országának Egyetemes Egyházáról” [portugálul Igreja Universal do Reino de
Deus], amely a hetvenes évek végén jött létre Brazíliában. Ez egy kritikus
dolgozat volt erről a [pünkösdi evangélikus] egyházról. Svédül írta, de
volt benne egy fejezet angolul is. Elküldte nekem, én pedig elolvastam azt
az angolul írt fejezetet: remek írás volt! Aztán teltek az évek…*
Segédpüspök lettem Buenos Airesben. Egyszer eljött meglátogatni a
püspökségen Uppsala akkori prímás érseke. Quarracino bíboros nem volt
otthon. Meghívott az istentiszteletükre az Azopardo utcába, a Buenos
Aires-i Iglesia Nórdicába, amelyet korábban „svéd templom”-nak hívtak.
Meséltem neki Anders Ruuthról, aki aztán még egyszer visszatért Argentínába
egy esketésre. Abból az alkalomból ismét találkoztunk,* de az volt az
utolsó: egyik fia, a zenész – a másik orvos –, egy napon felhívott
telefonon, s közölte velem, hogy meghalt.

*Az evangélikusokkal való kapcsolataim másik fejezete a dán egyházhoz
kötődik. Jó kapcsolatban álltam az akkori pásztorral, Albert Andersennel,
aki most az Amerikai Egyesült Államokban él. Ő kétszer is meghívott igét
hirdetni*. Az első egy liturgikus alkalom volt. Kényes volt a helyzet: hogy
ne keltsek zavart a szentáldozáshoz járulással, aznap nem misét mondtam,
hanem keresztelőt tartottam. Később pedig meghívott, hogy tartsak egy
előadást a fiataljainak. Emlékszem arra, hogy ővele komoly vitát
folytattam, amikor már az Egyesült Államokban volt.* Ez a pásztor igencsak
leszidott azzal kapcsolatban, amit egyik vallási kérdésekre vonatkozó
argentin törvényről mondtam. De meg kell mondanom, hogy őszintén,
tisztességesen, igaz barátként szidott le. Amikor visszatért Buenos
Airesbe, elmentem, hogy bocsánatot kérjek tőle, mert tényleg bántó volt,
ahogyan kifejeztem magam akkor. *Aztán nagyon közeli kapcsolatom volt az
argentin David Calvóval, az Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház [Iglesia
Evangèlica Luterana Unida] pásztorával. Ő is kiváló ember volt!

*Aztán arra is emlékszem, hogy a „Szentírás napján”, melyet Buenos Airesben
szeptember végén tartottak, visszatértem abba a templomba, ahol első
alkalommal, még fiatalon voltam, az Esmeralda utcában. *Ott találkoztam
Mercedes García Bachmann-nal. Volt egy beszélgetésünk. Az volt az utolsó
hivatalos találkozóm a lutheránusokkal, amikor Buenos Aires-i érsek voltam.
Később viszont fenntartottam a személyes kapcsolatot néhány lutheránus
barátommal. De az az ember, aki oly nagyon jót tett az életemnek, az Anders
Ruuth volt: hatalmas szeretettel és hálával gondolok rá. Amikor eljött
találkozni velem a svéd egyház prímás érseknője felemlegettük azt a kettőnk
közti barátságot. Jól emlékszem arra, amikor 2015 májusában Antje Jackelén,
a svéd egyház prímás érseknője eljött ide, a Vatikánba hivatalos
látogatásra: nagy, szép beszédet mondott. Később is találkoztam vele, Maria
Elisabeth Hesselblad szentté avatásakor. Akkor a férjét is üdvözölhettem:
nagyon szeretetre méltó emberek! Aztán pápaként elmentem prédikálnia a
római lutheránus templomba. *Mélyen érintettek a kérdések, amelyeket akkor
feltettek nekem: a kisfiú kérdése és egy hölgynek a kérdése az
eucharisztiában való közös részesedésről. Szép és mély kérdések voltak. És
igen kiváló annak a templomnak a pásztora!*



*– Az ökumenikus párbeszéd során a különböző közösségeknek igyekezniük
kellene gazdagítani egymást hagyományaik legjavával. A katolikus egyház mit
tanulhatna a lutheránus hagyománytól?– Két szó jut eszembe: reform és
Szentírás. Próbálom kifejteni. Az első szó a reform. Az elején ott volt
Luther reformja, amely az egyház egyik nehéz időszakában történt. Luther
egy bonyolult állapotra kívánt megoldást nyújtani. Aztán ez a kezdeményezés
– politikai körülmények közrejátszása folytán is, gondoljunk csak a cuius
regio eius religio [akié a föld, azé a vallás] gyakorlatára – az
elkülönülés állapotává vált, és nem az egész egyház reformfolyamatává, mely
alapvetően fontos, hiszen az egyház semper reformanda [mindig megújításra
szorul].* *A második szó a Szentírás, Isten szava. Luther nagy lépést tett
annak érdekében, hogy Isten szava a nép kezébe kerüljön. A reform és a
Szentírás az a két alapvető dolog, amelyet elmélyíthetünk a lutheránus
hagyomány vizsgálatával*. Eszembe jutnak most a pápaválasztó konklávé
előtti általános bíborosi gyűlések, és hogy a reform igénye mennyire
elevenen volt jelen eszmecseréinkben.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_03.jpg>

*– Ön előtt csak egyszer látogatta meg pápa Svédországot, mégpedig II.
János Pál 1989-ben. Ökumenikus lelkesedés jellemezte az akkori időket, és
mély vágy élt az emberekben a katolikusok és lutheránusok egységére. Úgy
tűnik, azóta az ökumenikus mozgalom veszített erejéből, és új akadályok
keletkeztek. Hogyan kellene bánni ezekkel az akadályokkal? Ön szerint
melyek a legjobb eszközök a keresztények egységének előmozdítására?*

– Nyilvánvalóan* a teológusokra tartozik, hogy folytassák a párbeszédet és
tanulmányozzák a problémákat: ez kétségtelen.* A teológiai párbeszédnek
folytatódnia kell, hiszen tovább kell haladnunk ezen az úton. Gondolok itt
azokra az eredményekre, amelyeket ezen az úton elértünk a megigazulásról
szóló nagy ökumenikus dokumentummal: ez nagy előrelépést jelentett.
Gondolom, ez után az előrelépés után nem lesz könnyű előrehaladni, *mert
bizonyos teológiai témákat eltérően értelmezünk.* Megkérdeztem
Bartholomaiosz pátriárkát, igaz-e, amit Athénagorasz pátriárkáról mesélnek,
vagyis hogy azt mondta volna VI. Pálnak: „Mi csak haladjuk előre, a
teológusokat pedig egy szigetre küldjük, vitatkozzanak csak ott maguk
közt!” Azt válaszolta, hogy ez egy igaz poén.* Az biztos tehát, hogy a
teológiai eszmecserét folytatni kell, még ha nem lesz is könnyű.*

Személy szerint azt is gondolom, hogy az ökumenikus lelkesedésről *a
hangsúlyt át kell helyezni a közös imára és az irgalmasság cselekedeteire,
vagyis arra, hogy közösen dolgozzunk, közösen segítsük a betegeket, a
szegényeket, a fogvatartottakat.* *Az együttes cselekvés a párbeszéd magas
szintű és hatékony formája. Az oktatásra is gondolok. *Fontos, hogy együtt
és ne egymástól függetlenül dolgozzunk. Van egy kritérium, amelyet minden
esetben világosan szemünk előtt kell tartani:* a prozelitizmus [hívek
toborzása] egyházi területen bűn. **XVI. Benedek azt mondta nekünk, hogy az
egyház nem toborzás, hanem vonzás által gyarapszik.* A toborzás bűnös
magatartás. Olyan lenne, mintha az egyházat szervezetté változtatnánk.*
Beszélni egymással, imádkozni, dolgozni együtt: ezen az úton kell járnunk.
Nézd, az egység terén **az egyetlen, aki soha nem hibázik, az ellenség, az
ördög*. *Amikor a keresztényeket üldözik és megölik, ez azért történik,
mert keresztények, és nem azért, mert lutheránusok, kálvinisták,
anglikánok, katolikusok vagy ortodoxok.* Létezik a vér ökumenizmusa.

Emlékszem egy jelenetre, amelyet a Wandsbek-Hamburg-i Szent József-plébánia
plébánosával éltem meg. Ő foglalkozott *a Hitler által lefejeztetett* *vértanúk
boldoggá avatási ügyével. A katekizmust tanították, ezért* *lefejezték őket*,
egymás után. Az első kettő után, akik katolikusok voltak, egy lutheránus
pásztort is ugyanazért elítéltek és megöltek. Hármójuk vére egybefolyt. *A
plébános elmondta nekem, hogy képtelen volt folytatni a két katolikus
boldoggá avatási ügyének képviseletét anélkül, hogy bele ne vette volna a
lutheránust is: vérük ugyanis egybefolyt! De VI. Pál szentbeszédére is
emlékszem, amelyet 1964-ben Ugandában tartott: együtt, egy csoportként
beszélt a katolikus és anglikán vértanúkról. *Erre gondoltam, amikor
jómagam is meglátogattam Uganda földjét. Ez történik napjainkban is: ott
vannak az ortodoxok, a Líbiában megölt kopt vértanúk.* Ez a vér
ökumenizmusa.* *Az előttünk álló feladat tehát: együtt imádkozni, együtt
dolgozni és megérteni a vér ökumenizmusát. *


*– Korunkban az emberek aggodalmának egyik legnagyobb oka a vallási
köntösben jelentkező terrorizmus terjedése. Az assisi találkozó a
vallásközi párbeszéd fontosságát
<http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-assisiben-egyedul-beke-szent-haboru-sohasem>is
előtérbe állította [2016. október 20-án – a ford.]. Hogyan élte meg ezt a
találkozót?*
– Ott volt minden vallás, amely kapcsolatban áll a Szent Egyed Közösséggel.*
Azokkal találkoztam, akikkel a Szent Egyed Közösség összekötött: nem én
választottam ki, hogy kivel találkozzam. Sokan voltak ott, és a találkozó
tiszteletteljes volt,* *szinkretizmus **nélkül.* Valamennyien együtt
beszéltünk a békéről és együtt kértük a békét. *Erős szavakkal szóltunk
közösen a béke érdekében*, melyet a vallások tényleg akarnak. Nem lehet
háborúzni a vallás vagy Isten nevében: az ugyanis istenkáromlás, sátáni
tett! *Ma fogadtam mintegy négyszáz olyan embert, akik ott voltak Nizzában
[a 2016. július 14-i terrortámadáskor – a ford.], és üdvözöltem a
sebesülteket, olyan embereket, akik elveszítették feleségüket, férjüket
vagy gyermeküket.* *Az az őrült, aki elkövette azt a mészárlást, abban a
hiszemben tette, hogy Isten nevében cselekszik. *Szegény, zavarodott elméjű
ember! Szeretettel kijelenthetjük, hogy zavarodott volt, aki Isten nevével
akarta igazolni tettét. Ezért az assisi találkozó nagyon fontos.


*– Ön azonban nemrégiben a terrorizmus egy másik formájáról, a
pletykálásról is beszélt. Hogyan értette ezt, és miképpen lehet azt
legyőzni?*
– Igen, létezik egy belső, megbúvó terrorizmus, amely egy nehezen kiirtható
bűnös szokás.* A szóbeszéd és pletykálás bűnös szokását a terrorizmus egyik
formájának tartom: az erőszak mély sebeket okozó formája,* amely
mindannyiunk rendelkezésére áll bensőnkben, és mélyreható megtérést
igényel. Ezzel a terrorizmussal az a nehézség, hogy mindannyian valósággá
válthatjuk. *Mindenki terroristává tud válni már azáltal is, hogy a nyelvét
használja. *Nem azokról az összetűzésekről beszélek, amelyek nyíltan
történnek, mint a háborúk. A terrorizmus alantas, rejtett formájáról
beszélek, amely úgy működik, hogy szavakkal „bombázunk”, s ez nagy kárt
okoz. *E terrorizmus az eredendő bűnben gyökerezik, s a bűnözés egyik
formája. Egyik módja annak, hogy teret nyerjünk magunk számára, elpusztítva
**a másikat*. A *szív mélyreható megtérésére van tehát szükség,* hogy
legyőzzük ezt a kísértést, és alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat e
téren. *A kard sok embert megöl, de még többet megöl a nyelv, *mondja Jakab
apostol levelének harmadik fejezetében. A nyelv kicsiny testrész, mégis
pusztító tüzet tud fellobbantani, mely felemészti egész életünket. Nyelvünk
halálos méreggel lehet tele. Nehéz féken tartani ezt a fajta terrorizmust!

*– A vallás lehet áldás, de lehet átok is. A média gyakran tudósít vallási
csoportok közötti összetűzésekről a világban. Egyesek azt állítják,
békésebb lenne a világ, ha nem lenne vallás. Mit válaszol erre a kritikára?*

– *A bálványimádásokról van szó, melyek egy valláshoz tapadhatnak, *és nem
a vallásról! *Vannak valláshoz tapadó bálványimádások: a pénzimádat, az
ellenségeskedés keresése, a térnek az idő fölé helyezése, a térben való
területnyerés kapzsisága. Létezik a tér meghódításának, az uralkodásnak a
bálványimádása, mely rosszindulatú vírusként támad*ja a vallásokat. *A
bálványimádás egy álvallás, eltévesztett vallásosság. „Immanens
transzcendenciának” hívom, vagyis önellentmondást jelent*. Ezzel szemben a*z
igazi vallások annak a képességnek a kifejlődését jelentik, amellyel az
ember rendelkezik, hogy átlépje határait az abszolútom felé. A vallás
jelensége transzcendens, és az igazsággal, a szépséggel, a jósággal és az
egységgel áll kapcsolatban.* *Ahol nincs meg ez a nyitottság, ahol nincs
transzcendencia, ott nincs igazi vallás, ott bálványimádás van. *A
transzcendenciára való nyitottság tehát semmiképpen nem lehet terrorizmus
okozója, mert ez a nyitottság mindig egységben van az igazság, a szépség, a
jóság és az egység keresésével.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_05.jpg>

*– Ön gyakran beszélt, nagyon világos szavakkal, a keresztények szörnyű
helyzetéről a Közel-Kelet egyes térségeiben. Van még remény az ott élő
keresztények számára a helyzet békésebb és emberi alakulására?*

– *Hiszem, hogy az Úr nem hagyja népét magára, nem hagyja el.* Amikor
olvasunk Izrael népének kemény megpróbáltatásairól a Szentírásban, vagy
emlékezetünkbe idézzük a vértanúk szenvedéseit, megállapítjuk, hogy az Úr
mindig segítségére sietett népének. Emlékezzünk csak a hét testvér és
anyjuk megölésére az Ószövetségben, a Makkabeusok könyvében [vö. 2Makk
7,1–42]. Vagy ott van Eleazár vértanúsága [vö. 2Makk 1,18–31]. Nyilvánvaló,
hogy* a vértanúság a keresztény élet egyik formája. Emlékezzünk csak Szent
Polikárpra és a szmürnai egyháznak írt levelére, amelyben leírja
elfogásának körülményeit és készülését a halálra*. Igen,* manapság **a
Közel-Kelet vértanúk* *földje*. Kétségtelen, hogy vértanú és *halálra adott*
*Szíriá*ról beszélhetünk. Szeretném megemlíteni egy személyes élményemet,
amely szívembe vésődött:* Leszbosz szigetén találkoztam egy apával s két
gyermekével. Ő elmesélte nekem, hogy őrülten szerelmes volt feleségébe. Ő
muzulmán volt, felesége pedig keresztény. Amikor jöttek a terroristák,
követelték, hogy a nő vegye le a keresztjét, ő azonban nem volt hajlandó
erre, azok pedig elvágták a torkát férje és gyermekei szeme láttára. És ez
a férfi csak hajtogatta nekem: „Nagyon szeretem, nagyon szeretem!” Igen ez
az asszony vértanú.* *A keresztények viszont tudják, hogy van remény. „A
vértanúk vére a keresztények magvetése” *[idézet Tertullianustól (Apológia
50,13) – a ford.]: kezdettől fogva tudjuk.


*– Több mint ezerkétszáz év óta csak európai területről választottak pápát,
azóta Ön az első nem európai pápa, és Ön gyakran ráirányította a figyelmet
az egyház olyan térségekben folyó életére, amelyeket a világ
„peremterületeinek” tartanak. Ön szerint a katolikus egyháznak hol lesznek
a legélőbb közösségei a következő húsz évben? Az európai egyházak pedig
miképpen tudnak hozzájárulni a jövő kereszténységéhez?*
– Ez a kérdés a térhez, a földrajzhoz kötődik. Én irtózom térkategóriákban
beszélni, de mindig hangsúlyozom, hogy *a peremről mindig jobban láthatók a
dolgok, mint a középpontból. Az egyházi közösségek élénksége* nem a tértől,
nem a földrajztól, hanem *a Lélektől függ. I*gaz, hogy a fiatal egyházaknak
frissebb a szelleme, és léteznek megöregedett, kissé eltompult egyházak is,
amelyek mintha csak azzal törődnének, hogy megőrizzék területeiket.
Esetükben nem mondom, hogy nincs náluk a Lélek: ott van, de be van zárva
egy struktúrába, mereven a területvesztés félelmében. Egyes országok
egyházaiban világosan látszik, hogy hiányzik a frissesség. Ebben az
értelemben *a peremterületek frissessége több teret ad a Léleknek. El kell
kerülni* *az egyházak* *rossz megöregedésének következményeit*. Érdemes
újra elolvasni Joel próféta könyvének harmadik fejezetét, ahol arról van
szó, hogy az öregek álmokat álmodnak, az ifjak pedig látomásokat látnak
[vö. Joel 3,1]. Az öregek álmaiban rejlik annak lehetősége, hogy
fiataljainknak ismét legyenek látomásaik, ismét legyen jövőjük. Az egyházak
ezzel szemben időnként a programjaikba, a tervkészítéseikbe zárkóznak.
Elismerem; tudom, hogy ezek szükségesek, de nagyon nehezemre esik sok
reményt fűznöm az organigramokhoz. *A Lélek az, aki indít és hajt előre
bennünket! A Lélek pedig az álmodó és prófétáló képességünkben rejtőzik.*
Ez a kihívás – úgy látom – az egész egyházat érinti. Az öregek és a
fiatalok összefogása a mai kor feladata az egyház számára, kihívást jelent
frissé válásának képessége számára.* Krakkóban, a világifjúsági találkozón
ezért tanácsoltam a fiataloknak, hogy beszéljenek a nagyszüleikkel. A
fiatal egyház még inkább megfiatalodik, ha a fiatalok beszélgetnek a
nagyszülőkkel, és ha az idősek képesek nagyot álmodni, mert ez teszi
lehetővé, hogy a fiatalok prófétáljanak. *Ha a fiatalok nem prófétálnak, az
egyházban elfogy a levegő.


*– Svédországi látogatásával a világ egyik legelvilágiasodottabb országát
érinti. A lakosság jó része nem hisz Istenben, és a vallás viszonylag kis
szerepet játszik a közéletben és a társadalomban. Ön szerint mit veszít az,
aki nem hisz Istenben?*
– Nem arról van szó, hogy elveszítene valamit. Arról van szó, hogy* nem
fejleszti ki kellőképpen transzcendenciára irányuló képességét.* A
*transzcendencia
útja helyet ad Istennek, és itt a kis lépések is fontosak, még az is, ha
ateistából valaki agnosztikussá válik. Nehézség – meglátásom szerint –
akkor támad, amikor valaki bezárkózik, és önmagában teljesnek tartja
életét, tehát önmagába zárva, a radikális transzcendencia igénye nélkül él.*
Ahhoz azonban, hogy megnyissunk másokat a transzcendenciára, nincs szükség
sok beszédre. Aki éli a transzcendenciát, az látható: élő tanúbizonyság. Az
ebéd közben, amikor együtt ebédeltem néhány fiatallal Krakkóban, egyikük
megkérdezte: „Mit kell mondanom egy barátomnak, aki nem hisz Istenben?
Hogyan tudom megtéríteni?” Én pedig így válaszoltam: „Az utolsó dolog, amit
tenned kell, hogy mondj valamit. *Cselekedj! Élj! Aztán pedig látva az
életedet, a tanúságtételedet, a másik talán majd megkérdezi, miért élsz
így.”* Meg vagyok győződve arról, hogy *aki nem hisz, vagy aki nem keresi*
*Istent,* * valószínűleg nem érezte meg* a *nyugtalanságot valaki
tanúságtételében.* És ez szorosan kötődik a jóléthez. Nyugtalanságot
nemigen találunk a jólétben. Ezért hiszem, hogy *az ateizmus, vagyis a
transzcendencia előtti bezárkózás* *ellen igazából csak az ima és a
tanúságtétel hat.*


*– Svédországban a katolikusok kicsiny közösséget jelentenek, s azt is a
világ különböző nemzeteiből érkezett bevándorlók alkotják. Találkozni fog
néhányukkal, amikor misét mond majd Malmőben november elsején. Hogyan látja
a katolikusok szerepét egy olyan kultúrában, mint a svéd?*
– *Egészséges együttélést képzelek el, ahol mindenki megélheti a saját
hitét és nyíltan tanúságot tehet saját hitéről, *nyitott és ökumenikus
szellemben élve. Nem lehet katolikusnak lenni, és szektásan elkülönülni. *
Törekedni kell együtt lenni a többiekkel. Katolikusság* *és szektás
elkülönülés* *két ellentétes dolog.* Ezért kezdetben nem is szándékoztam
misét mondani a katolikusoknak ezen út keretében: az ökumenikus
tanúságtételt akartam hangsúlyozni. Aztán *alaposan elgondolkodtam arról,
hogy egy olyan katolikus nyáj pásztora vagyok, amely más közeli
országokból, Norvégiából és Dániából is érkezik majd. S mivel a katolikus
közösség nagyon kérlelt, úgy döntöttem, mondok egy misét, és így egy nappal
meghosszabbítom az utazást.* Azt akartam ugyanis, hogy *a misét ne
ugyanazon a napon és ne ugyanazon a helyen tartsuk, ahol az ökumenikus
találkozó lesz,* hogy elkerüljük a szintek összekeverését. Az ökumenikus
találkozót meg kell őrizni a maga mély jelentésében az egység szelleme
szerint, amely az enyém. Tudom, ez szervezési nehézségeket támasztott, mert
így Svédországban leszek mindenszentek napján is, amely itt, Rómában fontos
ünnep. De nézeteltérések elkerülése végett azt akartam, hogy így legyen.


*– Ön jezsuita. 1879 óta működnek jezsuiták Svédországban: plébániákat
vezetnek, lelkigyakorlatokat tartanak, kiadják a Signum folyóiratot,
tizenöt éve pedig a „Newman” Egyetemi Intézetet is fenntartják. Milyen
szándékoknak és értékeknek kellene jellemeznie a jezsuiták apostoli
tevékenységét ebben az országban?*
– Azt hiszem, *a jezsuitáknak Svédországban elsődleges feladatuk az, hogy a
lehető legtöbb módon előmozdítsák a párbeszédet azokkal, akik* *az
elvilágiasodott társadalomban **élnek*, és a nem hívőkkel:* beszélni,
megosztani, megérteni, mellettük állni.* Aztán természetesen *elő kell
segíteni az ökumenikus párbeszédet. A svéd jezsuiták számára Fáber Szent
Péter kell, hogy a példaképük legyen, aki mindig úton volt, és akit jó,
nyitott lélek vezérelt. *A jezsuitáknak ne legyen megülepedett
struktúrája. *Nyugtalan
szívre van szükség, és persze, kellenek struktúrák is, de ne visszafogók!*


*– Kicsoda Jézus Jorge Mario Bergoglio számára?*
– *Jézus számomra az, aki irgalommal rám tekintett és megmentett engem.
Kapcsolatomnak vele mindig ez a vezérelve és alapigazsága. Jézus értelmet
adott életemnek itt, a földön, és reményt a jövőbeli éltre. Irgalommal rám
nézett, megragadott és útnak indított… **Adott egy nagyon fontos kegyelmet
is: a szégyen kegyelmét. *Egész lelki életem le van írva Ezekiel
tizenhatodik fejezetében. Főleg az utolsó versekben, ahol az Úr feltárja,
hogy a következő szavakkal kötött szövetséget Izraellel:* „Megtudod, hogy
én vagyok az Úr, hogy emlékezz erre és szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne
nyisd ki többé a szádat, ha majd megbocsátom mindazt, amit elkövettél!”*
[Ez 16,63].* A szégyenkezés pozitív dolog: cselekvésre indít, de azt is
megérteti veled, hol a helyed, ki vagy, és meggátol minden gőgöt és
önteltséget.*

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_07.jpg>

*– Szentatya, egy végső mondat erről a svédországi útról?*
Nagyon egyszerű dolog jut eszembe, amit hozzáfűznék: együtt haladni, együtt
járni! *Ne maradjunk merev látószövegbe zárva, mert merev szemléletben
nincs lehetőség reformra.*

* * *

Mintegy másfél órát beszélgettünk így, hármasban, a pápa, Spadaro atya és
én. Végül Ferenc elkísért minket a lifthez. Kérte, hogy imádkozzunk érte.
Az ajtók becsukódtak, miközben ő integetett nekünk, és olyan sugárzó
mosollyal nézett ránk, amelyet sosem felejtek el.

Kint már besötétedett. A Szent Péter kivilágított kupolája megmutatta,
hogyan ragyog, miközben mi kocsiba szálltunk, hogy időben érkezzünk a
vacsorára a *Civiltà Cattolica* közösségébe.

Ulf Jonsson SJ
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161030/61329472/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl