<div dir="ltr"><br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/interju-ferenc-papaval-sved-jezsuita-signumban-nehezseg-akkor-tamad-amikor-valaki-bezarkozik">http://www.magyarkurir.hu/hirek/interju-ferenc-papaval-sved-jezsuita-signumban-nehezseg-akkor-tamad-amikor-valaki-bezarkozik</a><br><br>".............<br><br>A pápa bejött a szobába, és kérte, hogy üljünk le, ahová akarunk. Én
leültem az egyik fotelbe, Spadaro atya pedig a másikba, velem szemben. A
pápa így a köztünk lévő díványra ült. Be akartam mutatkozni az én nem
túl választékos olasztudásommal, mely viszont elég volt ahhoz, hogy
megértsük egymást és beszélgessünk egymással. A pápa néhány tréfás
megjegyzése után bekapcsoltuk a hangfelvevőinket és megkezdtük a
beszélgetést. Spadaro atya lefordította angolból azt a néhány kérdést,
amelyet fel akartam tenni a pápának, s így előre meg is fogalmaztam,
aztán viszont magától folyt köztünk a beszélgetés, baráti és mesterséges
távolságtartástól mentes légkörben.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Főképpen nyílt és egyenes volt ez a
beszélgetés, nem kerülgettük a szavakat, </b></span>és távol volt attól a
légkörtől, amely általában a nagy vezetőkkel vagy hasonló emberekkel
való találkozásokra jellemző. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Többé semmi kétségem afelől, hogy Ferenc
pápa szereti a beszélgetést, szeret beszélgetni másokkal.</b></span> Időnként
kivár, hogy elgondolkodjon, mielőtt válaszolna, válaszaiból pedig az
sugárzik, hogy komolyan átérzi az adott témát, de nem lesz levert vagy
szomorú. Sőt <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>többször is tanújelét adta humorérzékének látogatásunk
során.<br></b></span><br><p></p>
<p><strong>– Szentatya,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> október 31-én ellátogat Lundba és Malmőbe, hogy
részt vegyen a reformáció ötszáz évéről tartott ökumenikus
megemlékezésen, amelyet a Lutheránus Világszövetség és a Keresztények
Egységét Előmozdító Pápai Tanács szervez. Milyen reményeket fűz ehhez a
történelmi eseményhez, milyen várakozásokkal néz elébe?</span><br></strong><br>–
Egyetlen szó jut eszemben: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>közeledni.</b></span> Az a reményem és az a
várakozásom,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> hogy közelebb kerüljek fivéreimhez és nővéreimhez.</b></span> A
közelség mindenkinek jót tesz. A távolság viszont megbetegít minket.
Amikor eltávolodunk egymástól, magunkba zárkózunk, monádokká válunk, és
képtelenek leszünk találkozni egymással. Hagyjuk, hogy a félelem uraljon
minket.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Meg kell tanulnunk felülemelkedni magunkon, hogy találkozzunk a
többiekkel. Ha nem tesszük, akkor mi, keresztények is a <span style="background-color:rgb(234,209,220)">megosztottság
betegségébe</span> esünk. </b></span>Azt várom, hogy sikerül egy lépést előre tenni a
közeledésben, hogy sikerül közelebb kerülni Svédországban élő
fivéreimhez és nővéreimhez.<br><br><strong>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Argentínában a lutheránusok meglehetősen kis létszámú közösséget alkotnak. Volt lehetősége közvetlen kapcsolatot ápolni velük?</span></strong><br><br>–
Igen, eléggé. Nem felejtem el, amikor először mentem be egy lutheránus
templomba: ez épp az ő központjuk volt<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Argentínában, Buenos Airesben, az
Esmeralda utcában. Tizenhét éves voltam. Jól emlékszem arra a napra.
Egyik munkatársamnak, Axel Bachmann-nak volt az esküvője. Ő volt a
nagybátyja Mercedes García Bachmann evangélikus teológusnőnek. És
Mercedes anyukája, Ingrid is abban a laborban dolgozott, ahol én. Az
volt az első alkalom, amikor részt vettem egy lutheránus szertartáson. </b></span>A
második alkalom mélyebb nyomot hagyott bennem. Nekünk, jezsuitáknak van
egy teológiai karunk San Miguelben, ahol tanítottam. Ahhoz közel, alig
tíz kilométerre volt az evangélikus teológiai kar. Rektora egy magyar
volt, Leskó Béla, egy igazán derék ember. Nagyon szívélyes kapcsolatban
álltam vele. Én tanár voltam, a spirituális teológia tanszékét vezettem.
Meghívtam annak az evangélikus karnak a spirituálisteológia-tanárát,
egy svéd embert, Anders Ruuthot, hogy tartson egy előadást, velem
együtt. Emlékszem, akkor egy meglehetősen nehéz időszakon mentem
keresztül lelkileg. Nagy bizalmam ébredt őbenne, és megnyitottam előtte
szívemet. Sokat segített nekem abban az időszakban! Később Brazíliába
küldték – jól tudott portugálul is –, aztán pedig visszatért
Svédországba. Ott publikálta habilitációs dolgozatát „Isten Országának
Egyetemes Egyházáról” [portugálul Igreja Universal do Reino de Deus],
amely a hetvenes évek végén jött létre Brazíliában. Ez egy kritikus
dolgozat volt erről a [pünkösdi evangélikus] egyházról. Svédül írta, de
volt benne egy fejezet angolul is. Elküldte nekem, én pedig elolvastam
azt az angolul írt fejezetet: remek írás volt! Aztán teltek az évek…<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
Segédpüspök lettem Buenos Airesben. Egyszer eljött meglátogatni a
püspökségen Uppsala akkori prímás érseke. Quarracino bíboros nem volt
otthon. Meghívott az istentiszteletükre az Azopardo utcába, a Buenos
Aires-i <em>Iglesia Nórdicába</em>, amelyet korábban „svéd templom”-nak
hívtak. Meséltem neki Anders Ruuthról, aki aztán még egyszer visszatért
Argentínába egy esketésre. Abból az alkalomból ismét találkoztunk,</b></span> de az
volt az utolsó: egyik fia, a zenész – a másik orvos –, egy napon
felhívott telefonon, s közölte velem, hogy meghalt.<br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az
evangélikusokkal való kapcsolataim másik fejezete a dán egyházhoz
kötődik. Jó kapcsolatban álltam az akkori pásztorral, Albert
Andersennel, aki most az Amerikai Egyesült Államokban él. Ő kétszer is
meghívott igét hirdetni</b></span>. Az első egy liturgikus alkalom volt. Kényes
volt a helyzet: hogy ne keltsek zavart a szentáldozáshoz járulással,
aznap nem misét mondtam, hanem keresztelőt tartottam. Később pedig
meghívott, hogy tartsak egy előadást a fiataljainak. Emlékszem arra,
hogy ővele komoly vitát folytattam, amikor már az Egyesült Államokban
volt.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Ez a pásztor igencsak leszidott azzal kapcsolatban, amit egyik
vallási kérdésekre vonatkozó argentin törvényről mondtam. De meg kell
mondanom, hogy őszintén, tisztességesen, igaz barátként szidott le.
Amikor visszatért Buenos Airesbe, elmentem, hogy bocsánatot kérjek tőle,
mert tényleg bántó volt, ahogyan kifejeztem magam akkor. </b></span>Aztán nagyon
közeli kapcsolatom volt az argentin David Calvóval, az Egyesült
Evangélikus-Lutheránus Egyház [Iglesia Evangèlica Luterana Unida]
pásztorával. Ő is kiváló ember volt!<br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Aztán arra is emlékszem,
hogy a „Szentírás napján”, melyet Buenos Airesben szeptember végén
tartottak, visszatértem abba a templomba, ahol első alkalommal, még
fiatalon voltam, az Esmeralda utcában. </b></span>Ott találkoztam Mercedes García
Bachmann-nal. Volt egy beszélgetésünk. Az volt az utolsó hivatalos
találkozóm a lutheránusokkal, amikor Buenos Aires-i érsek voltam. Később
viszont fenntartottam a személyes kapcsolatot néhány lutheránus
barátommal. De az az ember, aki oly nagyon jót tett az életemnek, az
Anders Ruuth volt: hatalmas szeretettel és hálával gondolok rá. Amikor
eljött találkozni velem a svéd egyház prímás érseknője felemlegettük azt
a kettőnk közti barátságot. Jól emlékszem arra, amikor 2015 májusában
Antje Jackelén, a svéd egyház prímás érseknője eljött ide, a Vatikánba
hivatalos látogatásra: nagy, szép beszédet mondott. Később is
találkoztam vele, Maria Elisabeth Hesselblad szentté avatásakor. Akkor a
férjét is üdvözölhettem: nagyon szeretetre méltó emberek! Aztán
pápaként elmentem prédikálnia a római lutheránus templomba. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Mélyen
érintettek <span style="background-color:rgb(246,178,107)">a kérdések</span>, amelyeket akkor feltettek nekem: a kisfiú kérdése
és egy hölgynek <span style="background-color:rgb(246,178,107)">a kérdése </span><span style="background-color:rgb(255,229,153)">az eucharisztiában</span> való közös részesedésről.
Szép és mély<span style="background-color:rgb(246,178,107)"> kérdések</span> voltak. És igen kiváló annak a templomnak a
pásztora!</b></span><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><strong><br>– Az ökumenikus párbeszéd során a különböző
közösségeknek igyekezniük kellene gazdagítani egymást hagyományaik
legjavával. A katolikus egyház mit tanulhatna a lutheránus hagyománytól?<br><br>–
Két szó jut eszembe: reform és Szentírás. Próbálom kifejteni. Az első
szó a reform. Az elején ott volt Luther reformja, amely az egyház egyik
nehéz időszakában történt. Luther egy bonyolult állapotra kívánt
megoldást nyújtani. Aztán ez a kezdeményezés – politikai körülmények
közrejátszása folytán is, gondoljunk csak a <em>cuius regio eius religio</em> [akié a föld, azé a vallás] gyakorlatára – az <span style="background-color:rgb(234,209,220)">elkülönülés állapotává vált,</span> és <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nem</span> az egész egyház reform<em>folyamatává</em>, mely alapvetően fontos, hiszen az egyház <em>semper reformanda</em>
[mindig megújításra szorul].</strong></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A második szó a Szentírás, Isten szava.
Luther nagy lépést tett annak érdekében, hogy Isten szava a nép kezébe
kerüljön. A reform és a Szentírás az a két alapvető dolog, amelyet
elmélyíthetünk a lutheránus hagyomány vizsgálatával</b></span>. Eszembe jutnak most
a pápaválasztó konklávé előtti általános bíborosi gyűlések, és hogy a
reform igénye mennyire elevenen volt jelen eszmecseréinkben.<br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_03.jpg" rel="lightbox['g73214']"><br><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&p=1&img=c_03.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Ön előtt csak egyszer látogatta meg pápa Svédországot,
mégpedig II. János Pál 1989-ben. Ökumenikus lelkesedés jellemezte az
akkori időket, és mély vágy élt az emberekben a katolikusok és
lutheránusok egységére</span>. Úgy tűnik, azóta az ökumenikus mozgalom
veszített erejéből, és <span style="background-color:rgb(208,224,227)">új akadályok keletkeztek. Hogyan kellene bánni
ezekkel az akadályokkal?</span> Ön szerint melyek a legjobb eszközök a
keresztények egységének előmozdítására?</strong><br><br>– Nyilvánvalóan<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> a
teológusokra tartozik, hogy folytassák a párbeszédet és tanulmányozzák a
problémákat: ez kétségtelen.</b></span> A teológiai párbeszédnek folytatódnia
kell, hiszen tovább kell haladnunk ezen az úton. Gondolok itt azokra az
eredményekre, amelyeket ezen az úton elértünk a megigazulásról szóló
nagy ökumenikus dokumentummal: ez nagy előrelépést jelentett. Gondolom,
ez után az előrelépés után nem lesz könnyű előrehaladni, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>mert bizonyos
teológiai témákat eltérően értelmezünk.</b></span> Megkérdeztem Bartholomaiosz
pátriárkát, igaz-e, amit Athénagorasz pátriárkáról mesélnek, vagyis hogy
azt mondta volna VI. Pálnak: „Mi csak haladjuk előre, a teológusokat
pedig egy szigetre küldjük, vitatkozzanak csak ott maguk közt!” Azt
válaszolta, hogy ez egy igaz poén.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Az biztos tehát, hogy a teológiai
eszmecserét folytatni kell, még ha nem lesz is könnyű.</b></span><br><br>Személy
szerint azt is gondolom, hogy az ökumenikus lelkesedésről <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a hangsúlyt át
kell helyezni a közös imára és az irgalmasság cselekedeteire, vagyis
arra, hogy közösen dolgozzunk, közösen segítsük a betegeket, a
szegényeket, a fogvatartottakat.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az együttes cselekvés a párbeszéd magas
szintű és hatékony formája. Az oktatásra is gondolok. </b></span>Fontos, hogy
együtt és ne egymástól függetlenül dolgozzunk. Van egy kritérium,
amelyet minden esetben világosan szemünk előtt kell tartani:<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a
prozelitizmus [hívek toborzása] egyházi területen bűn. </b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>XVI. Benedek azt
mondta nekünk, hogy az egyház nem toborzás, hanem vonzás által
gyarapszik.</b></span> A toborzás bűnös magatartás. Olyan lenne, mintha az egyházat
szervezetté változtatnánk.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Beszélni egymással, imádkozni, dolgozni
együtt: ezen az úton kell járnunk. Nézd, az egység terén </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az egyetlen,
aki soha nem hibázik, az ellenség, az ördög</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Amikor a keresztényeket
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">üldözik és megölik, ez azért történik, </span>mert keresztények, és nem azért,
mert lutheránusok, kálvinisták, anglikánok, katolikusok vagy ortodoxok.</b></span>
Létezik a vér ökumenizmusa.<br><br>Emlékszem egy jelenetre, amelyet a
Wandsbek-Hamburg-i Szent József-plébánia plébánosával éltem meg. Ő
foglalkozott <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a Hitler által lefejeztetett</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>vértanúk boldoggá avatási
ügyével. A katekizmust tanították, ezért</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>lefejezték őket</b></span>, egymás után.
Az első kettő után, akik katolikusok voltak, egy lutheránus pásztort is
ugyanazért elítéltek és megöltek. Hármójuk vére egybefolyt. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A plébános
elmondta nekem, hogy képtelen volt folytatni a két katolikus boldoggá
avatási ügyének képviseletét anélkül, hogy bele ne vette volna a
lutheránust is: vérük ugyanis egybefolyt! De VI. Pál szentbeszédére is
emlékszem, amelyet 1964-ben Ugandában tartott: együtt, egy csoportként
beszélt a katolikus és anglikán vértanúkról. </b></span>Erre gondoltam, amikor
jómagam is meglátogattam Uganda földjét. Ez történik napjainkban is: ott
vannak az ortodoxok, a Líbiában megölt kopt vértanúk.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Ez a vér
ökumenizmusa.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az előttünk álló feladat tehát: együtt imádkozni, együtt
dolgozni és megérteni a vér ökumenizmusát. </b></span><br><br><strong>– Korunkban az emberek aggodalmának egyik legnagyobb oka a vallási köntösben jelentkező terrorizmus terjedése.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Az <a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-assisiben-egyedul-beke-szent-haboru-sohasem">assisi találkozó a vallásközi párbeszéd fontosságát </a>is előtérbe állította </span>[2016. október 20-án – a ford.]. Hogyan élte meg ezt a találkozót?<br></strong><br>–
Ott volt minden vallás, amely kapcsolatban áll a Szent Egyed
Közösséggel.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Azokkal találkoztam, akikkel a Szent Egyed Közösség
összekötött: nem én választottam ki, hogy kivel találkozzam. Sokan
voltak ott, és a találkozó tiszteletteljes volt,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>szinkretizmus<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> </span></b></span><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)">nélkül.</span></b>
Valamennyien együtt beszéltünk a békéről és együtt kértük a békét. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Erős
szavakkal szóltunk közösen a béke érdekében</b></span>, melyet a vallások tényleg
akarnak. Nem lehet háborúzni a vallás vagy Isten nevében: az ugyanis
istenkáromlás, sátáni tett! <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ma fogadtam mintegy négyszáz olyan embert,
akik ott voltak Nizzában [a 2016. július 14-i terrortámadáskor – a
ford.], és üdvözöltem a sebesülteket, olyan embereket, akik
elveszítették feleségüket, férjüket vagy gyermeküket.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Az az őrült, aki
elkövette azt a mészárlást, abban a hiszemben tette, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Isten </span>nevében
cselekszik. </b></span>Szegény, zavarodott elméjű ember! Szeretettel
kijelenthetjük, hogy zavarodott volt, aki Isten nevével akarta igazolni
tettét. Ezért az assisi találkozó nagyon fontos.<br><br><strong>– Ön
azonban nemrégiben <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a terrorizmus egy másik formájáról, a pletykálásr</span>ól
is beszélt. Hogyan értette ezt, és miképpen lehet azt legyőzni?<br></strong><br>–
Igen, létezik egy belső, megbúvó terrorizmus, amely egy nehezen
kiirtható bűnös szokás.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> A szóbeszéd és pletykálás bűnös szokását a
terrorizmus egyik formájának tartom: az erőszak mély sebeket okozó
formája,</b></span> amely mindannyiunk rendelkezésére áll bensőnkben, és mélyreható
megtérést igényel. Ezzel a terrorizmussal az a nehézség, hogy
mindannyian valósággá válthatjuk. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Mindenki terroristává tud válni már
azáltal is, hogy a nyelvét használja. </b></span>Nem azokról az összetűzésekről
beszélek, amelyek nyíltan történnek, mint a háborúk. A terrorizmus
alantas, rejtett formájáról beszélek, amely úgy működik, hogy szavakkal
„bombázunk”, s ez nagy kárt okoz. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>E terrorizmus az eredendő bűnben
gyökerezik, s a bűnözés egyik formája. Egyik módja annak, hogy teret
nyerjünk magunk számára, elpusztítva<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a másikat</b></span>. A <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>szív mélyreható
megtérésére van tehát szükség,</b></span> hogy legyőzzük ezt a kísértést, és
alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat e téren. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>A kard sok embert megöl,
de még többet megöl a nyelv, </b></span>mondja Jakab apostol levelének harmadik
fejezetében. A nyelv kicsiny testrész, mégis pusztító tüzet tud
fellobbantani, mely felemészti egész életünket. Nyelvünk halálos
méreggel lehet tele. Nehéz féken tartani ezt a fajta terrorizmust!<br><br><strong>–
A vallás lehet áldás, de lehet átok is<span style="background-color:rgb(208,224,227)">. A média gyakran tudósít </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">vallási
csoportok közötti összetűzésekről a világban</span>. Egyesek azt állítják,
békésebb lenne a világ, ha nem lenne vallás. Mit válaszol erre a
kritikára?</strong><br><br>– <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>A bálványimádásokról van szó, melyek egy
valláshoz tapadhatnak, </b></span>és nem a vallásról! <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Vannak valláshoz tapadó
bálványimádások: a pénzimádat, az ellenségeskedés keresése, a térnek az
idő fölé helyezése, a térben való területnyerés kapzsisága. Létezik a
tér meghódításának, az uralkodásnak a bálványimádása, mely rosszindulatú
vírusként támad</b></span>ja a vallásokat. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>A bálványimádás egy álvallás,
eltévesztett vallásosság. „Immanens transzcendenciának” hívom, vagyis
önellentmondást jelent</b></span>. Ezzel szemben a<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>z igazi vallások annak a
képességnek a kifejlődését jelentik, amellyel az ember rendelkezik, hogy
átlépje határait az abszolútom felé. A vallás jelensége transzcendens,
és az igazsággal, a szépséggel, a jósággal és az egységgel áll
kapcsolatban.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ahol nincs meg ez a nyitottság, ahol nincs
transzcendencia, ott nincs igazi vallás, ott bálványimádás van. </b></span>A
transzcendenciára való nyitottság tehát semmiképpen nem lehet
terrorizmus okozója, mert ez a nyitottság mindig egységben van az
igazság, a szépség, a jóság és az egység keresésével. <br><strong><br></strong></p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_05.jpg" rel="lightbox['g73214']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&p=1&img=c_05.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Ön gyakran beszélt, nagyon világos szavakkal, <span style="background-color:rgb(255,229,153)">a
keresztények <span style="background-color:rgb(234,209,220)">szörnyű helyzetéről </span>a Közel-Kelet egyes térségeiben</span>.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Van
még remény az ott élő keresztények számára a helyzet békésebb és emberi
alakulására?</span></strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Hiszem, hogy az Úr nem hagyja népét magára, nem hagyja el.</b></span> Amikor
olvasunk Izrael népének kemény megpróbáltatásairól a Szentírásban, vagy
emlékezetünkbe idézzük a vértanúk szenvedéseit, megállapítjuk, hogy az
Úr mindig segítségére sietett népének. Emlékezzünk csak a hét testvér és
anyjuk megölésére az Ószövetségben, a Makkabeusok könyvében [vö. 2Makk
7,1–42]. Vagy ott van Eleazár vértanúsága [vö. 2Makk 1,18–31].
Nyilvánvaló, hogy<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a vértanúság a keresztény élet egyik formája.
Emlékezzünk csak Szent Polikárpra és a szmürnai egyháznak írt levelére,
amelyben leírja elfogásának körülményeit és készülését a halálra</b></span>. Igen,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
manapság<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a Közel-Kelet vértanúk</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>földje</b></span>. Kétségtelen, hogy vértanú és
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>halálra adott</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Szíriá</b></span>ról beszélhetünk. Szeretném megemlíteni egy
személyes élményemet, amely szívembe vésődött:<span style="background-color:rgb(249,203,156)"><b> Leszbosz szigetén
találkoztam egy apával s két gyermekével. Ő elmesélte nekem, hogy
őrülten szerelmes volt feleségébe. Ő muzulmán volt, felesége pedig
keresztény. Amikor jöttek a terroristák, követelték, hogy a nő vegye le a
keresztjét, ő azonban nem volt hajlandó erre, azok pedig elvágták a
torkát férje és gyermekei szeme láttára. És ez a férfi csak hajtogatta
nekem: „Nagyon szeretem, nagyon szeretem!” Igen ez az asszony vértanú.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A
keresztények viszont tudják, hogy van remény. „A vértanúk vére a
keresztények magvetése” </b></span>[idézet Tertullianustól (Apológia 50,13) – a
ford.]: kezdettől fogva tudjuk. <br><br><strong>– Több mint ezerkétszáz
év óta csak európai területről választottak pápát, azóta Ön az első nem
európai pápa, és Ön gyakran ráirányította a figyelmet az egyház olyan
térségekben folyó életére, amelyeket a világ „peremterületeinek”
tartanak.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Ön szerint a katolikus egyháznak hol lesznek a legélőbb
közösségei a következő húsz évben? Az európai egyházak pedig miképpen
tudnak hozzájárulni a jövő kereszténységéhez?</span><br></strong><br>– Ez a
kérdés a térhez, a földrajzhoz kötődik. Én irtózom térkategóriákban
beszélni, de mindig hangsúlyozom, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a peremről mindig jobban láthatók
a dolgok, mint a középpontból. Az egyházi közösségek élénksége</b></span> nem a
tértől, nem a földrajztól, hanem <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a Lélektől függ. I</b></span>gaz, hogy a fiatal
egyházaknak frissebb a szelleme, és léteznek megöregedett, kissé
eltompult egyházak is, amelyek mintha csak azzal törődnének, hogy
megőrizzék területeiket. Esetükben nem mondom, hogy nincs náluk a Lélek:
ott van, de be van zárva egy struktúrába, mereven a területvesztés
félelmében. Egyes országok egyházaiban világosan látszik, hogy hiányzik a
frissesség. Ebben az értelemben <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a peremterületek frissessége több teret
ad a Léleknek. El kell kerülni</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>az egyházak</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>rossz megöregedésének
következményeit</b></span>. Érdemes újra elolvasni Joel próféta könyvének harmadik
fejezetét, ahol arról van szó, hogy az öregek álmokat álmodnak, az ifjak
pedig látomásokat látnak [vö. Joel 3,1]. Az öregek álmaiban rejlik
annak lehetősége, hogy fiataljainknak ismét legyenek látomásaik, ismét
legyen jövőjük. Az egyházak ezzel szemben időnként a programjaikba, a
tervkészítéseikbe zárkóznak. Elismerem; tudom, hogy ezek szükségesek, de
nagyon nehezemre esik sok reményt fűznöm az organigramokhoz. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A Lélek
az, aki indít és hajt előre bennünket! A Lélek pedig az álmodó és
prófétáló képességünkben rejtőzik.</b></span> Ez a kihívás – úgy látom – az egész
egyházat érinti. Az öregek és a fiatalok összefogása a mai kor feladata
az egyház számára, kihívást jelent frissé válásának képessége számára.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
Krakkóban, a világifjúsági találkozón ezért tanácsoltam a fiataloknak,
hogy beszéljenek a nagyszüleikkel. A fiatal egyház még inkább
megfiatalodik, ha a fiatalok beszélgetnek a nagyszülőkkel, és ha az
idősek képesek nagyot álmodni, mert ez teszi lehetővé, hogy a fiatalok
prófétáljanak. </b></span>Ha a fiatalok nem prófétálnak, az egyházban elfogy a
levegő.<br><br><strong>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Svédország</span>i látogatásával <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a világ egyik
legelvilágiasodottabb országá</span>t érinti. <span style="background-color:rgb(234,209,220)">A lakosság jó része nem hisz</span>
<span style="background-color:rgb(255,229,153)">Istenben, </span>és a vallás viszonylag kis szerepet játszik a közéletben és a
társadalomban.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Ön szerint <span style="background-color:rgb(234,209,220)">mit veszít az, aki nem hisz</span> Istenben?</span><br></strong><br>–
Nem arról van szó, hogy elveszítene valamit. Arról van szó, hogy<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> nem
fejleszti ki kellőképpen transzcendenciára irányuló képességét.</b></span> A
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>transzcendencia útja helyet ad Istennek, és itt a kis lépések is
fontosak, még az is, ha ateistából valaki agnosztikussá válik. Nehézség –
meglátásom szerint – akkor támad, amikor valaki bezárkózik, és
önmagában teljesnek tartja életét, tehát önmagába zárva, a radikális
transzcendencia igénye nélkül él.</b></span> Ahhoz azonban, hogy megnyissunk
másokat a transzcendenciára, nincs szükség sok beszédre. Aki éli a
transzcendenciát, az látható: élő tanúbizonyság. Az ebéd közben, amikor
együtt ebédeltem néhány fiatallal Krakkóban, egyikük megkérdezte: „Mit
kell mondanom egy barátomnak, aki nem hisz Istenben? Hogyan tudom
megtéríteni?” Én pedig így válaszoltam: „Az utolsó dolog, amit tenned
kell, hogy mondj valamit. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Cselekedj! Élj! Aztán pedig látva az életedet,
a tanúságtételedet, a másik talán majd megkérdezi, miért élsz így.”</b></span> Meg
vagyok győződve arról, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>aki nem hisz, vagy aki nem keresi</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Istent,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
valószínűleg nem érezte meg</b></span> a <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>nyugtalanságot valaki tanúságtételében.</b></span> És
ez szorosan kötődik a jóléthez. Nyugtalanságot nemigen találunk a
jólétben. Ezért hiszem, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az ateizmus, vagyis a transzcendencia
előtti bezárkózás</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>ellen igazából csak az ima és a tanúságtétel hat.</b></span><br><br><strong>–
<span style="background-color:rgb(217,234,211)">Svédországban</span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">a katolikusok kicsiny közösséget jelentenek, s azt is a
világ különböző nemzeteiből érkezett bevándorlók alkotják. </span>Találkozni
fog néhányukkal, amikor misét mond majd Malmőben november elsején.
<span style="background-color:rgb(208,224,227)">Hogyan látja a katolikusok szerepét egy olyan kultúrában, mint a svéd?</span><br></strong><br>–
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Egészséges együttélést képzelek el, ahol mindenki megélheti a saját
hitét és nyíltan tanúságot tehet saját hitéről, </b></span>nyitott és ökumenikus
szellemben élve. Nem lehet katolikusnak lenni, és szektásan elkülönülni.
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Törekedni kell együtt lenni a többiekkel. Katolikusság</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>és szektás
elkülönülés</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>két ellentétes dolog.</b></span> Ezért kezdetben nem is szándékoztam
misét mondani a katolikusoknak ezen út keretében: az ökumenikus
tanúságtételt akartam hangsúlyozni. Aztán <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>alaposan elgondolkodtam arról,
hogy egy olyan katolikus nyáj pásztora vagyok, amely más közeli
országokból, Norvégiából és Dániából is érkezik majd. S mivel a
katolikus közösség nagyon kérlelt, úgy döntöttem, mondok egy misét, és
így egy nappal meghosszabbítom az utazást.</b></span> Azt akartam ugyanis, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">a
misét </span>ne ugyanazon a napon és ne ugyanazon a helyen tartsuk, ahol az
ökumenikus találkozó lesz,</b></span> hogy elkerüljük a szintek összekeverését. Az
ökumenikus találkozót meg kell őrizni a maga mély jelentésében az egység
szelleme szerint, amely az enyém. Tudom, ez szervezési nehézségeket
támasztott, mert így Svédországban leszek mindenszentek napján is, amely
itt, Rómában fontos ünnep. De nézeteltérések elkerülése végett azt
akartam, hogy így legyen.<br><br><strong>– Ön jezsuita. 1879 óta
működnek jezsuiták Svédországban: plébániákat vezetnek,
lelkigyakorlatokat tartanak, kiadják a Signum folyóiratot, tizenöt éve
pedig a „Newman” Egyetemi Intézetet is fenntartják. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Milyen szándékoknak
és értékeknek kellene jellemeznie a jezsuiták apostoli tevékenységét
ebben az országban?</span><br></strong><br>– Azt hiszem, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a jezsuitáknak
Svédországban elsődleges feladatuk az, hogy a lehető legtöbb módon
előmozdítsák a párbeszédet azokkal, akik</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az elvilágiasodott
társadalomban </b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>élnek</b></span>, és a nem hívőkkel:<span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b> beszélni, megosztani, megérteni,
mellettük állni.</b></span> Aztán természetesen <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>elő kell segíteni az ökumenikus
párbeszédet. A svéd jezsuiták számára Fáber Szent Péter kell, hogy a
példaképük legyen, aki mindig úton volt, és akit jó, nyitott lélek
vezérelt. </b></span>A jezsuitáknak ne legyen megülepedett struktúrája<span style="background-color:rgb(255,229,153)">. </span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Nyugtalan
szívre van szükség, és persze, kellenek struktúrák is,</span> de ne
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">visszafogók!</span></b></span><br><br><strong>– Kicsoda Jézus Jorge Mario Bergoglio számára?<br></strong><br>–
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Jézus számomra az, aki irgalommal rám tekintett és megmentett engem.
Kapcsolatomnak vele mindig ez a vezérelve és alapigazsága. Jézus
értelmet adott életemnek itt, a földön, és reményt a jövőbeli éltre.
Irgalommal rám nézett, megragadott és útnak indított… </b><b>Adott egy nagyon
fontos kegyelmet is: a szégyen kegyelmét. </b></span>Egész lelki életem le van írva
Ezekiel tizenhatodik fejezetében. Főleg az utolsó versekben, ahol az Úr
feltárja, hogy a következő szavakkal kötött szövetséget Izraellel:<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
„Megtudod, hogy én vagyok az Úr, hogy emlékezz erre és szégyenkezz, és
gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha majd megbocsátom
mindazt, amit elkövettél!”</b></span> [Ez 16,63].<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> A szégyenkezés pozitív dolog:
cselekvésre indít, de azt is megérteti veled, hol a helyed, ki vagy, és
meggátol minden <span style="background-color:rgb(234,209,220)">gőgöt és önteltséget.</span></b></span><br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&img=o_07.jpg" rel="lightbox['g73214']"><br><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73214&p=1&img=c_07.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<strong>– Szentatya, egy végső mondat erről a svédországi útról?<br></strong><br>Nagyon
egyszerű dolog jut eszembe, amit hozzáfűznék: együtt haladni, együtt
járni! <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ne maradjunk merev látószövegbe zárva, mert merev szemléletben
nincs lehetőség reformra.</b></span><br><br>* * *<br><br>Mintegy másfél órát
beszélgettünk így, hármasban, a pápa, Spadaro atya és én. Végül Ferenc
elkísért minket a lifthez. Kérte, hogy imádkozzunk érte. Az ajtók
becsukódtak, miközben ő integetett nekünk, és olyan sugárzó mosollyal
nézett ránk, amelyet sosem felejtek el.<br><br>Kint már besötétedett. A
Szent Péter kivilágított kupolája megmutatta, hogyan ragyog, miközben mi
kocsiba szálltunk, hogy időben érkezzünk a vacsorára a <em>Civiltà Cattolica</em> közösségébe.<br><br>Ulf Jonsson SJ</div>