[Grem] A hzassg hete /interj Hegeds Endre zongoramvsz s felesge, alkottrsa

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Feb. 9., K, 15:16:52 CET 

Házasság hete – „Az igazi szerelemben nem lehet kérdés, hogy örökre együtt
maradunk”
2016. február 8. hétfő 10:51
http://www.magyarkurir.hu/hirek/hazassag-hete-az-igazi-szerelemben-nem-lehet-kerdes-hogy-orokre-egyutt-maradunk
Február 7-én, vasárnap kezdődött az idei házasság hete. A programsorozat
„házaspár arca” idén Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és
felesége, egyben alkotótársa, Hegedűs Katalin. Harminchat és fél éve
házasok, három gyermekük van. A művész házaspárral beszélgettünk.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3717.jpg>

*Február 4-én Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be
<http://www.magyarkurir.hu/hazai/hazassaghete-2016-szeretet-szenvedelyesdontes>
az országszerte február 7-én elkezdődött házasság hete
<http://hazassaghete.hu/> rendezvényt. „A szeretet: szenvedély és döntés”
jelmondattal meghirdetett programsorozat a házasság építésének
szükségességére, a mindenkori megújulás lehetőségére hívja fel a figyelmet.*


*– Az, ha egy gyereknek különleges tehetsége van a zenéhez, nagyon korán
kiderül. Gondolom, az Önök esetében is így volt ez…*

*Hegedűs Endre:* A szüleim zeneszerető és zeneművelő emberek voltak,
Édesapám kiválóan zongorázott, annak ellenére, hogy soha életében nem vett
zeneórát. Pénzt is keresett a zenéléssel, rendszeresen fellépett a
hódmezővásárhelyi tiszti klubban [Hegedűs Endre Hódmezővásárhelyen
született és nőtt fel – *a Szerk.*], a tánciskolában, lakodalmakon. Később
megtanult fúvós hangszereken játszani, amikor felvették a vásárhelyi
honvédzenekarba. Nagyszerű trombitás vált belőle. Egyik alapítója volt a
makói állami zeneiskolának. Hangszerelt is örökzöld melódiákat
fúvószenekarra, ezért országos versenyen miniszteri jutalmat is kapott.

Az otthonunkban mindig szólt a zene, már csak azért is, mert a szoba
közepén állt egy nagy, fekete varázsdoboz. Másfél éves voltam, amikor
megkezdtem első sétáimat, és az egyik ilyen próbálkozás rögtön a zongorához
vezetett, belekapaszkodtam a szélébe, felnyúltam a fejem fölé, és
megcsiklandoztam a billentyűket, melyek számomra gyönyörű hangokon
szólaltak meg. Elhatároztam, ha tudok, felmászom a zongoraszékre, és
először két ujjal, néggyel, nyolccal, majd hamarosan tízzel elkezdtem
zongorázni. Az általam hallott, nekem kedves dallamokat meg tudtam keresni
a zongorán, sőt, egyszerű kíséreteket is szerkesztettem hozzájuk, teljesen
ösztönösen. Ötéves koromban már én voltam Hódmezővásárhely egyik ismert
zenész személyisége, bármit le tudtam játszani hallás után. A zene
kezdettől fogva jelen volt az életemben. Mondom is gyakran, hogy én másfél
éves korom óta „*egy ügyű”* ember vagyok, mindig zongorázni szerettem
volna, és a Jóisten megadta számomra ezt a nagy kegyelmet!

*Hegedűs Katalin:* Nálunk is volt otthon egy nagy zongora. Édesanyám sokat
énekelt, édesapám pedig szájharmonikázott. Négy-öt éves koromban sokat
játszottam az utcán a környékbeli gyerekekkel, főleg a nyári időszakokban.
Közben ha megszomjaztunk, megéheztünk, bementünk a szüleink lakására,
mindig máshoz. Emlékszem, hogy egy Kamarás Éva nevű lányhoz jött a Gebora
bácsi tanítani, tangóharmonikára tanította, én pedig a fülemben lévő
dallamokat megpróbáltam kikeresni a hangszer billentyűin. Gebora bácsi azt
mondta a szüleimnek, nagyon fogékony vagyok a zenére, érdemes lenne
tanulnom. Mivel ott volt a zongora, Gebora bácsi elkezdett nekem
zongoraórákat adni.

Hatéves koromban már eljátszottam a zeneiskolában a *Für Elise*-t, fel is
vettek. Érdekes, hogy kislányként nem akartam zenész lenni, nem szerettem
gyakorolni. Tizennyolc éves koromban aztán egy zongoraóráról hazafele menet
váratlanul belém hasított a felismerés, hogy mindenképpen zenésznek kell
lennem. Emlékszem, otthon sírva borultam apukám nyakába, hogy nem tudnék
más lenni, csak muzsikus. Ezt követően sikeresen felvételiztem a
tanítóképző főiskolára, s miután elvégeztem azt, bejutottam a
Zeneakadémiára karvezető szakra. Két évvel később felvettek a zongora
szakra is. Drága szüleimnek köszönöm, hogy három diplomám van.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3774.jpg>

*– Mikor kezdődött a máig tartó szerelmük, szeretet-kapcsolatuk?*

*Hegedűs Endre:* Mivel együtt jártunk a Zeneakadémiára, felületesen
ismertük már egymást folyosói beszélgetések, viccelődések szintjén. Máig a
fülemben cseng Katica vidám kacagásának a hangja. Verácska barátnőjével
együtt verték fel a Zeneakadémia folyosóinak csendjét. Eleinte azonban
különösebben nem érdeklődtünk egymás iránt. Egyszer aztán Ránki Dezső
koncertjén szorongtunk a második emeleti karzaton, és miután hatalmas
tömegben állva hallgattuk az akkor hirtelen híressé vált kiváló ifjú
művészt, Katica félvén, hogy elveszti az egyensúlyát, rám támaszkodott,
vagy átölelt, megfogta a derekamat, nem tudom. Ezt bárhogyan mondom, Katica
azonnal közbeszól, hogy az nem úgy volt.

Koncert után felajánlottam neki, hogy hazakísérem. Az biztos, hogy
Beethovenből semmire sem emlékszem, de arra igen, hogy a Zeneakadémiától
villamossal huszonkét megállót utaztunk Budafokra a szülői házhoz, este
tizenegy órakor. Végig beszélgettünk, röpült a lelkünk, sorra vettük
mindazokat a kérdéseket, melyek akkoriban fontosak voltak számunkra.
Pillanatok alatt megteremtődött köztünk a tökéletes harmónia, lelki egység,
boldogok voltunk. Sajnos azonban elérkezett a búcsú ideje, haza kellett
mennem, és akkor az első puszi kicsit hosszabbra sikeredett. Másnap már
délelőtt találkoztunk a Zeneakadémián, mentünk a Városligetbe sétálni.
Egész nap együtt voltunk, csak erre emlékszem. Harmadnap pedig
megkérdeztem: Katica, lennél-e a feleségem? Mire elakadt a lélegzete, és
halkan csak annyit mondott: hát jó…

*Hegedűs Katalin:* Valóban így történt az első igazi találkozásunk. A
Zeneakadémiára együtt jártunk, de eleinte Bandi egy volt a százötven diák
közül. Egyetlen emlékem van csupán a korábbi időszakból: amikor megnyerte
az athéni nemzetközi zongoraversenyt, úgy, hogy nem adtak ki első díjat, és
második lett, akkor gratuláltam neki. Aztán következett a Ránki-koncert…

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3673.jpg>

*– Művész úr egyszer úgy jellemezte önmagát, mint aki melankóliára hajlamos
természet. Művésznő viszont szangvinikus. Hogyan lehet ezt a két, egymással
ellentétes személyiséget összehangolni, most már csaknem negyven éve?*

*Hegedűs Endre:* Csak azt tudom mondani, hogy a szeretet az mindent
felülír. Szent János azzal kezdi az evangéliumát, hogy csak a szeretet
létezik. Isten a szeretet, Isten a fény, és a fény a sötétségben világít.
Ez a Teremtőtől kapott gyönyörű ajándék. Magunktól még szeretni sem vagyunk
képesek, pedig olyan bőven kaptunk belőle. Csodálatos érzés összesimítani
ezt a két egymástól nagyon különböző lelket. Ennek ellenére, úgy illünk
egymáshoz, mint kulcs és zárja. Ha külön tesszük a kettőt, látszólag semmi
közük egymáshoz, mégis, tökéletesen együtt tudnak működni. A mi életünk is
egyfajta ragyogásban telik el, de természetesen nem mindig. A mindig
mosolygó emberre azt mondják, kezeltesse magát, bolond. Aki pedig állandóan
mélabús, szedjen gyógyszert, vagy menjen pszichológushoz. Nyilván a mi
életünk is fentekből és lentekből áll össze, de nem ötven-ötven százalék,
nem fifti-fifti az arány, hanem sokkal több a szépség és a boldogság.
Működik bennünk Isten megtartó kegyelme.

*Hegedűs Katalin:* II. János Pál pápa már krakkói érsekként is sokat
foglalkozott fiatal párokkal. Egyik alkalommal egy fiatal pár felkereste
Karol Wojtyłát, és ragyogó arccal kiáltották: érsek atya, mi annyira
szeretjük egymást! A későbbi pápa azt válaszolta nekik: inkább mondjátok
azt, hogy Isten szeretetéből részesülünk. Ez engem nagyon megérintett.
Erről van szó: a szeretetünk és a szerelmünk részesedés Isten szeretetéből,
amely végtelen. Ha benne igyekezünk megélni a napjainkat, akkor ez a nagy
temperamentumbeli különbség egyáltalán nem probléma, inkább gazdagodási
lehetőség, hajtóerő.

*– Annak, hogy ma annyira instabilak a szerelmi kapcsolatok, kevés a
házasságkötések száma, s a megkötött frigyek többsége is felbomlik, legfőbb
oka az Istentől való elfordulás?*

*Hegedűs Katalin:* Ez egészen biztos, s emellett közrejátszik az önzés is.
Robert Sarah bíborosnak jelent meg a közelmúltban egy csodálatos könyve,
amelynek a címe hajszálpontosan kifejezi a lényeget: *Isten, vagy a semmi*.
Isten az, aki magához vonz bennünket, Ő az egyetlen lehetőségünk az életre.
Ha Őt nem keressük, akkor előbb-utóbb magunkat kezdjük isteníteni, és akkor
jön az önzés. Az, hogy én akarok boldog lenni, nem a másikat akarom azzá
tenni. Így azonban fölborul a teremtés rendje. Nem olyan túl bonyolult ez.

*Hegedűs Endre:* Ez így van, csak hát az ember, amint öntudatra ébred,
azonnal elkezdi táplálni és fejleszteni az egóját, az énjét, és ehhez még
bátorítást is kap, hiszen egy gyerekben az őt nem gondos és okos
szeretettel körülvevő szülők mit erősítenek? Azt, hogy igenis ébredjen
öntudatra, hogy csakis ő a fontos, senki más! Keményen harcolja ki a neki
fontos dolgokat, hogy úgy boldoguljon az életben, hogy mások kára akár nem
is számít. Nekünk van három gyermekünk, akik immár felnőttkorba léptek,
noha még egyetemre járnak. Mi ketten nagyon odafigyeltünk arra, hogy a
személyiségük egészségesen fejlődjön, de éppen ilyen fontos volt, hogy
mindig Istenhez vezettük őket. Nagy örömmel mondhatjuk, hogy nem is hagyták
el Őt, szeretik a templomot, részesei az egyház életének. Bízunk benne,
hogy a Jóisten megsegíti őket, megtalálják a párjaikat, és lesznek
gyermekeik, és így mi is boldog nagyszülők leszünk.

Azt látjuk, hogy manapság a dolgok „önátadás része” kezd elveszni a
házasságokban. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy házassági szerződéseket
kötnek. Előre meghatározzák, hogy ki mit vitt bele a frigybe, hogy ha majd
elválnak, ne legyen vita. Ilyen lelkülettel azonban nem lehet nekimenni a
házasságnak. A szeretet az örök. Remélem, hogy mindenkinek jutott legalább
egyszer abból a csodából, hogy fülig szerelmes legyen. Nekünk ez
megadatott, és akkor ott nem volt méricskélés, nem volt időgazdálkodás. A
szerelmesek minden időt egymással akarnak tölteni, nem tudnak elég időt
arra szakítani, hogy beszélgessenek, mert minden idő kevés. Ez a fajta
feltétel nélküli önátadás azt a célt is tartalmazza, hogy a másikat akarom
boldogabbnak látni, hogy az én boldogságom a másik mosolya és öröme is. Ha
ez kölcsönös, akkor megvalósul valami olyan egység, ami boldogságot ad, és
rámutat arra a másik világra, ahol ez a szeretet teljes lesz.

*Hegedűs Katalin:* Milyen szép az is, hogy az Isten megadja azt a kezdő
lökést, ajándékot, amikor két emberben fölgyullad valami egymás iránt.
Minden időt vele szeretnék tölteni, nem fogyok ki a témából. Isten
megajándékoz minket ezzel az érzéssel, de a mi dolgunk, hogy megőrizzük, ne
hagyjuk kialudni a lángot. Mi a kezdet kezdetén eldöntöttük, hogy örökre
együtt szeretnénk maradni. Az igazi szerelemben ez nem lehet kérdés. Ha
meghozunk egy döntést, akkor ahhoz mindig ragaszkodnunk kell! Talán a
kezdeti időkből lehet erőt meríteni a jövőre, hogy mennyit voltunk együtt,
mennyit beszélgettünk, nevettünk, mennyire szerettük egymást.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3627.jpg>


*– Feltételezem, hogy Önök is szoktak vitázni…*

*Hegedűs Katalin:* Ajaj, persze…


*– Művész úr egyszer azt mondta, én nem tudom boldoggá tenni a feleségemet,
csak a bennem élő Krisztus képes erre…*

*Hegedűs Endre:* Így igaz. Te tedd boldoggá Katicámat, Istenem, és add,
hogy segítő munkatársad lehessek ebben. Ezt kérem mindennapi imáimban az
Istentől.

*Hegedűs Katalin:* Két ember köti össze az életét a házasságban, egy férfi
és egy nő. Istenre, a végtelenre teremtett lények vagyunk. Ha pedig így
van, akkor egyedül Ő az, aki igazán ki tudja teljesíteni az életünket.
Ebben vagyunk társak, egymás kiteljesedésében.

*Hegedűs Endre:* Karinthynak van egy nagyon kedves mondata: „Egy emberpár
nem tudja egymást boldoggá tenni, lehetetlen, mert mind a kettő mást akar.
A férfi a nőt, a nő meg a férfit.” A vicces mondás mögött hatalmas rejtett
tartalom van, mert tényleg, csak együttesen megy ez, és együttesen vagyunk
emberek. Tizennégy éves koromtól kezdve több lánnyal is jártam, mindegyikbe
szerelmes voltam, és mindegyiket el is akartam venni feleségül. A lányok
megijedtek ettől a hőfoktól, vagy túl korainak gondolták a házasságot, és
minden esetben számomra szomorúan végződött a kapcsolat: a lányok sorra
otthagytak. Amikor pedig lánymentes időszakok voltak, akkor nagyon is
megéltem a féloldalasságomat. Hogy milyen rettenetes dolog, hogy nincs
mellettem az a bizonyos másik pólus, akivel együtt létrejön a harmónia, az
egység, a nagybetűvel írt Ember.

Az is bizonyos, hogy Katicával mi ketten vagyunk egyek, de hármasban,
velünk az Isten! Mindennap megtapasztaljuk az Ő kegyelmét, nem győzzük
megköszönni azt a sok ajándékot, amit ad nekünk. Kezdve azon, hogy Isten
annyira szeretett minket, hogy nem akarta, hogy ne létezzünk, létrehozott
bennünket a semmiből. Ez kimondhatatlanul nagy csoda. Isten nekünk adta ezt
a fantasztikus kalandot, ami az élet, amit csak együtt érdemes megélni.
Természetesen nem mindenkinek ez az út jut, hiszen ott vannak a papok, a
szerzetesek, ott vannak azok, akik valamilyen oknál fogva nem házasodtak
meg. Az ő életük is lehet teljes, de ez általában az önátadásban valósul
meg, amikor az ember nem magát építi, hanem szétosztja szeretetben.

*Hegedűs Katalin:* A házasságot ketten kell, hogy építsük. Az, hogy az
egyik egészen odaajándékozza magát, a másik viszont nem, hosszú távon
biztos, hogy nem működhet. Minden házasságot meg lehet menteni, akármilyen
mély kútba került, akármilyen mély válságban van, ha azt mindketten
akarják. Ha azonban csak az egyik fél dolgozik rajta, a másik viszont nem
akarja, akkor sajnos menthetetlenek. Nagyon sok esetben így van. Gyakori az
is, hogy belép a képbe egy harmadik. Hol van már az, amikor boldogok
voltunk együtt… És akkor elég elmenni azzal az új másikkal egy kis
kávézásra, s elérkezhet az a pont, amikor már nincs visszaút. Egyáltalán
nem szabad egyik házasfélnek sem megengedni, hogy legyen bármiféle
kikacsintás a kapcsolatukból. Ám ehhez az kell, hogy mindkét félnek
egyformán fontos legyen a közös lét.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3649.jpg>


*– Azért a művészvilágban elég gyakori a kikacsintás. Hogyan tudtak ezek
ellen védekezni, pláne, hogy sikeresek, népszerűek?*

*Hegedűs Katalin:* Ez így van. Itthon voltam a három gyerekkel, Bandi
gyakran volt távol, heteket töltött Amerikában, Japánban. Telefonon
keresztül persze folyamatosan kapcsolatban voltunk, ma pedig, az internet
világában ez már egyáltalán nem gond. Bandiért odakint rajongtak, a játéka
mellett azért is, mert jóképű és nagyon kedves személyiség. Ennek ellenére
egészen biztos vagyok benne, hogy soha nem csalt meg, de még abban is, hogy
meg sem környékezték. Visszahallottam, hogy állandóan rólam beszélt, engem
dicsért, így nem is volt lehetőségük más hölgyeknek nála, mert egy pillanat
alatt lepattintotta őket ezzel. Ha ilyen szeretettel beszél a több ezer
kilométer távolságban lévő feleségéről, akkor kár próbálkozni. Fordítva
ugyanez volt a helyzet, soha még csak eszembe sem jutott, hogy kárpótoljam
magam, amiért ilyen sokáig itt hagyott a férjem.

*Hegedűs Endre:* Itt megint visszajutunk oda, hogy ami embernek lehetetlen,
az Istennek lehetséges. Mint mindenben, ebben is szükség van az isteni
kegyelemre. A Jóisten azt szeretné, ha mi együttesen lennénk boldogok.
Egymás mellett a helyünk, és ez lelki rokonság, egyezség is, mert akkor is
egyek vagyunk, amikor térbelileg távol vagyunk egymástól.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3699.jpg>


*– Belevésődtek egymás lelkébe?*

*Hegedűs Endre:* Így van, pontosan.

*Hegedűs Katalin:* Ez volt az említett első találkozásunknál is, összeért a
lelkünk.


*– Többször is hivatkoztak Isten kegyelmére. Napjainkban viszont az emberek
döntő többsége Istennel szemben vagy ellenséges, vagy közömbös. Úgy élnek,
mintha Isten nem is létezne, természetes hát, hogy önerőből akarják
megoldani válságba került kapcsolataikat, házasságukat. Ez viszont
általában válással végződik.*

*Hegedűs Endre:* Ezt a lelkiállapotot nem nagyon ismerem, soha nem jutottam
el a nihilizmus azon fokára, hogy ne higgyek Istenben. A kérdésére Barsi
Balázs ferences atyának az egyik eszmefuttatása jut eszembe: a langyos
katolikusoknál sokkal többre becsüli a meggyőződéses ateistákat. Az
ateista, aki nagyon keresi az igazságot – amennyiben átlátja, hogy ő milyen
tökéletesen istentagadó –, akkor vagy öt percen belül megőrül, vagy talál
egy másik istent. Esetleg észreveszi a lelkében lévő elképesztő űrt. Van
ott egy rész, amelyet Isten magának tart fent, írja Balázs atya. A mi
lelkünkben ez az űr foglalt, átadjuk Istennek, és cserébe kapjuk a rengeteg
kegyelmet. Ezzel együtt léteznek az örök emberi értékek, melyekben egy
ateista is hihet. Egy teljesen extrém példával megvilágítva ezt: egy
istentagadó ember is segít a harcmezőn megsebesült bajtársának, igyekszik
biztonságos helyre vinni, kockára téve a saját életét. Természetesen egy
Istenben nem hívő ember is élhet mások javára. Élhet teljes életet,
házasságban is. Sok példa van erre.

*Hegedűs Katalin:* Mi kapaszkodunk Istenbe, és ez nekünk rengeteget segít.
Igyekszünk benne élni, a házasságunkat benne gondozni. Ám az tény, hogy sok
hívő pár házassága felbomlik, ezzel szemben sok nem vallásos házastárs
szépen, hűségesen és tisztességben leéli egymás mellett az életét. Alapvető
és nemes emberi tulajdonságokra van szükség, hűségre, tisztességre, az
adott szó betartására. A baj az, hogy napjainkban a relativizmus uralkodik,
ahogy arra már a korábbi pápa, XVI. Benedek is figyelmeztetett. A világ
ettől beteg, mert egy idő után eljutunk oda, hogy én majd megmondom, mi az
igazság, és mi a hamis, mi a jó és mi a rossz. Persze a pillanatnyi
érdekemnek megfelelően. Ha önző módon, magamat istenítve állok hozzá
bármiféle kapcsolathoz, akkor az csak felbomlással végződhet.

A másik válaszom pedig a kérdésére, hogy mit mondjunk a házaspároknak, akik
nem élnek istenhitben... ott vannak a szerteágazó családterápiás
foglalkozások. Rengeteg lehetőség van a segítségkérésre. Azt azonban
tudatosítani kellene magunkban, hogy felelősek vagyunk egymásért. Nem
lehetünk közömbösek egymás iránt. Ha azt látom, hogy egy családos férfi
közelében settenkedik egy nő, akkor kell, hogy legyen bátorságom ahhoz,
hogy szóvá tegyem: vigyázz, itt mindenki sérülni fog! Ez törvényszerű, ha
valaki kilép egy házastársi-családi közösségből. Itt felvetődik még a
barátság kérdése is. Ennek lényege, hogy nagyon figyelünk egymásra.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3588.jpg>


*– Ha azt látom, hogy a barátaimnál valami nem stimmel, akkor finoman
megkérdezem, hogy mi a gond. Az önök házasságában voltak-e válságos
időszakok?*

*Hegedűs Katalin:* Az 1990-es években három évet töltöttünk Japánban, ami
engem kissé megviselt. Bandi ünnepelt művész volt, reggeltől estig
tanított, fellépett, én meg ott voltam először két, majd három gyerekkel.
Ez az időszak megtépázta a házasságunkat. Magányosnak éreztem maga, a tűz
lángolása kicsit alábbhagyott. Amikor hazajöttünk, a barátainknak is
feltűnt, hogy valami nincs rendben velünk. Én voltam az, aki inkább
panaszkodott. S akkor a barátaink azt javasolták, hogy menjünk el a Házas
Hétvége lelkigyakorlatára. Itt teljes őszinteséggel feltártuk egymásnak a
gondjainkat, és újra fellobbant bennünk a láng. Itt is az történt, hogy a
barátaink mankót adtak a kezünkbe segítségül. Nem arról volt szó persze,
hogy felvetődött volna bennünk a válás gondolata, de nehézségeink azok
bizony voltak azokban az időkben.

*– A Házas Hétvégével kapcsolatban művész úrnak van az a szlogenje, hogy
„papa-mama szerviz”. Ez mit jelent?*

*Hegedűs Endre:* A gyermekeink számára pattant ki a fejemből ez a
kifejezés. Amikor nagyon kicsik voltak, nem szerették volna, hogy este
elmenjünk. Havonta egyszer kiscsoportos találkozókon veszünk részt a Házas
Hétvége keretében. Együtt imádkozunk, utána pedig a házastársak közös
problémáiról tartunk előadásokat, majd beszélgetünk ezekről. Számunkra ez
nagyon fontos volt mindig, a gyerekeink viszont azt szerették volna, ha
otthon maradunk. Toporzékoltak, hogy ne menjünk el! Hirtelen fogalmazódott
meg bennem, hogy azt mondjam: tudjátok, mi most papa-mama szervízbe
megyünk, és ez azt jelenti, hogy holnap majd nem fogunk veszekedni a
mamával. Ez meggyőzte a kicsinyeinket: jó, akkor menjetek! A veszekedéseink
egyébként folyamatosan csökkennek, de nem maradnak el, mert az a házasság,
amelyben a két fél mindig mosolyog, az halott dolog, csakúgy, mint amikor
mindketten lehorgasztott fejjel, bánatosan élik az életüket. A házasság
hullámokban valósul meg, mint ahogy az emberi élet, és a muzsika is. Ami
lényeges, hogy többet legyünk fent, mint lent, és ezt a házasság megadja
nekünk.

*Hegedűs Katalin:* Nagyon fontos az is, hogy mindkettőnk számára ott van
Michael atya, a lelkivezetőnk, Krisztus Légiójának papja, most már sok éve.
Rendszeresen élünk a szentségekkel, gyónunk, áldozunk. Élet fakad
mindezekből. Számunkra ezek csodálatos lehetőségek, mint ahogy az is, hogy
vannak közösségeink. Rendkívül fontos, hogy a családban legyen összetartás,
de nem szabad, hogy teljesen bezárkózzunk, és ez a házaspárokra különösen
is igaz. Vannak olyan házastársak, akik például azért nem akarnak gyereket,
mert attól félnek, hogy az megzavarná a kettőjük szerelmi kapcsolatát. Ők a
barátaiktól is elzárkóznak, ez a „csak mi” gondolkodás azonban
besavanyodáshoz vezet. Ha viszont kapunk elgondolkoztató impulzusokat
kívülről, akkor azt beépítjük a kapcsolatunkba, amely ezek révén
gazdagodik, és így mi is fényesebben sugározzuk a szeretetet mások irányába.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=67439&img=o_IMG_3623.jpg>


*– Gyakran elhangzik ma, hogy többek között azért is születik olyan kevés
gyerek, mert ez nehezen összeegyeztethető a karrierrel. Önöknek viszont
három gyermekük van, és a karrierjük is töretlenül ívelt a magasba. Ezek
szerint mégis összeegyeztethető ez a két dolog?*

*Hegedűs Katalin:* A közelmúltban beszélgettem Várnagy Andreával, Farkas
Zsolt feleségével, ők is mindketten zongoraművészek, velük szoktunk
nyolckezesezni is. A legteljesebb mértékben egyetértettünk abban, hogy
feleség és anya vagyunk, s ez nincs egy szinten azzal, hogy emellett
zongoraművészek is, vagy bármi más. A feleség és anya szerepe följebb van.
Ezért nekem nem is volt kérdés, hogy melyik legyen az első. Emlékszem,
egyszer felajánlottak egy félállást számomra az egyetemen, de nem fogadtam
el, mert már megvolt a három gyerekünk, akiket nem hagyhattam magukra. A
másik lényeges szempont, hogy amikor az első gyermekünket, Marcit
megszültem, akkor azt mondtam: most már valóban elmondhatom, hogy nő vagyok!

*Hegedűs Endre:* Néri Szent Fülöp mondta, hogy legyetek jók, ha tudtok. A
másik, ami eszembe jut, hogy drága Szűcs Ervin barátom, amikor halálos
betegen feküdt a kórházi ágyán, és meglátogattuk az utolsó alkalommal, ránk
nézett, nem szomorúan, de egyfajta távolságból, mint aki már közeledik
ahhoz a másik világhoz, és azt mondta: higgyétek el, hogy minden kiég,
minden elvész, csak a szeretet marad. Valóban, a szeretet az örök, mindig
velünk van, ha tiszta szívvel közeledünk egymás felé, ha tudjuk, hogy ezt
ajándékba kaptuk, és tovább kell adnunk, mert magától nem marad meg, hanem
megromlik. Ezt megtartva Isten céljai szerint élünk. A mi dolgunk, hogy
naponta keressük, naponta megtaláljuk Őt, és tovább adjuk az embereknek.

*Hegedűs Katalin:* Ott van a Szent Pál-i Szeretethimnusz. Ez Krisztusról
szól, Ő a tökéletes szeretet. Sok esküvőn is felolvassák e csodálatosan
szép szöveget a Szentírásból. Ma, amikor olyan sokan visszaélnek a
*szeretet* szóval, nem árt, ha eszünkbe jut, hogy milyen is az igazi
szeretet: türelmes, a rosszat nem rója fel, örül az igazságnak. Mindennap
elbukunk, de ettől még törekednünk kell a tökéletes, isteni szeretet
elérésére.


Fotó: Lambert Attila
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160209/3bd25dc7/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl