[Grem] Roger Scruton: Mi a bal? / A baloldal: bolondok, csalk, lzadk - R. Scruton szerint / Szilvay Gergely
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2016. Aug. 6., Szo, 16:57:55 CEST
Az alábbi írás legvégét idézem:
" Természetesen sokféle baloldali irányzat, számos eszmevilág létezik, s a
hétköznapi baloldaliság egyáltalán nem feltétlen van kapcsolatban a Scruton
által tárgyalt gondolatkörökkel. A kapcsolat hol közvetlenebb, hogy
közvetett, hol nincs is. ...... *nem árt vele tisztában lenni, hogy kik és
hogyan befolyásolták az értelmiségi gondolkodást, határozták meg az
intellektuális divatokat az előző száz évben.*
*Scruton szerint nyilvánvalóan a vallás hagyta űr egyre fájóbb és
elkeseredettebb megnyilvánulása mindaz, ami az általa tárgyalt szerzőknél
felbukkan. Soraiból pedig kitetszik, hogy úgy látja: a régi rend, a
normalitás, a külső rendezett világ megkérdőjelezése, majd ezt követően az
emberi természet létének kétségbe vonása, majd az egyén elszigetelése a
tökéletlen világtól, végül az értelem kétségbe vonása és a Semmi ünneplése
egyfajta fokozódó intellektuális sátánizmus megnyilvánulása. Hiszen a
gonosz a teológia szerint is
<http://www.magyarkurir.hu/hirek/horvath-sandor-o-p-angyalok-demonok?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
mindig az atomizáltságot, szétesést, bomlást, ha tetszik, a dekonstrukciót
igyekszik elősegíteni."*
*Bolondok, csalók, lázadók − a baloldal Scruton szerint
<http://mandiner.hu/tag/louis_althusser/>*
http://mandiner.hu/cikk/20160805_szilvay_gergely_bolondok_
csalok_lazadok_a_baloldal_scruton_szerintr
<http://mandiner.hu/tag/louis_althusser/>.
2016. augusztus 5. 13:23
A baloldal szerint semmiféle szokás, hagyomány, hierarchia, intézmény nem
állhat a fejlődés útjában.
*[image: baloldal1.jpg] *
*„I hate my flesh.*
*Its dimension poisoned my soul with doubt.*
*It made me question*
*the essence of the »I«.*
*Slaves are those of this world*
*given freedom to lay chains upon The Master.”*
(Emperor: With Strength I Burn
<https://www.youtube.com/watch?v=WFcOSPEI0Bg&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
)
*„Nem meglepő, hogy Lukács reputációja ma Magyarországon nem oly
tekintélyes, mint 1968 Párizsában volt. De tanítványai – Heller Ágnes,
Fehér Ferenc, Márkus György, Kis János és mások – folytatták a 'marxista
humanizmus' üzenetének feltárását, méghozzá vagy kényelmes, külföldi
egyetemi állásokban, vagy 1989 után Magyarországon. Részint Lukács máig
tartó hatásának tulajdonítható, hogy Magyarországon kétszer megválasztottak
egy jobboldali kormányt, kétharmados többséggel. Ennek az oka nem Orbán
Viktor és a Fidesz kiemelkedő nagyszerűsége, hanem az, hogy az alternatíva
taszító, mivel benne él tovább Lukács forrongó haragja”* – nem egy friss
publicisztikából idézünk, hanem Roger Scruton újra kiadott és kiegészített
művéből, a *Thinkers of the New Left (Az új baloldal gondolkodói)* című
könyvéből.
Megelégedésünkre Scruton nem hagyta ki a lehetőséget, hogy amúgy nem épp
aktuálpolitikai hangolású, de polemikus kötetében megejtse a fenti
kiszólást.
*Az új baloldal gondolkodói*, amely a korábban a Scruton által alapított *The
Salisbury Review-*ban megjelent tanulmányokból állt össze, eredetileg
1985-ben látott napvilágot, – ahogy Scruton írja – *„a thatcheri terror
tetőfokán”*, amikor még az egyetemen tanított és már ismert volt arról a
baloldali egyetemi körökben, hogy ő ügyük első számú kerékkötője. A kötetet
tehát felháborodás fogadta, a recenzensek lehúzták, mindenki igyekezett
odaférni és még egyet belerúgni a szerzőbe. A munka akkoriban a kiadóra is
ráhozta a frászt, mivel a jobban fogyó akadémikus szerzők bojkottálták
miatta, így Scruton kertje hamarosan tele lett a Thinkers of the New Left
bedobozolt példányaival.
Nem csoda, hogy a brit úriember a 2015 végén megjelent, új kiadásnak a
bevezetőjében leszögezi, hogy a könyvet provokációnak szánta – ami nem
jelenti azt, hogy ne gondolná komolyan, amit ír benne.
[image: thinkersofthenewleft.jpg]
*De mi is van a kötetben?*
Mi a bal? – teszi fel a kérdést az első fejezet, amit az utolsó
ellensúlyoz: Mi a jobb? Aki olvasott már Scrutont vagy egy-két
ideológiákról, politikaelméletről szóló könyvet, annak nem ezekben lesz új
információ; de Scruton könnyed, ironikus, mégis komoly stílusa miatt
érdemes ezeket is elolvasni.
A lényeg a két fejezet között van: a baloldali panteonra célzott folyamatos
ágyútűz. Először a régimódi brit komcsik kapják meg a magukét, nevezetesen
Eric Hobsbawm és Thompson. Majd jönnek az amerikai egalitáriusok, Galbraith
és Ronald Dworkin. Mindez azonban még csak a bemelegítő. Ezután lendül bele
igazán Scruton: a *„Felszabadítás Franciaországban: Sartre és Foucault”*
című fejezetben a francia újbaloldal előzményeit és a nevezett két szerzőt
tárgyalja, hogy utána a németekre, Habermasékra térjen rá. A legfontosabb
fejezet azonban a *„Nonszensz Párizsban”*, amiben Althusser, Jacques Lacan
és Deleuze *„nonszensz-gépezetét”* mutatja be, hogy utána a globális
kultúrharc vázlatát kapjuk meg Gramscitól Saidig. A kötetet Badiou és a
napjainkban oly népszerű, de a sztálinista terrort mégiscsak védelmébe vevő
Slavoj Žižek kritikája zárja.
A felsorolt gondolkodók elméletei és mondanivalója, világlátása Scruton
szerint a lehető legtávolabb áll a mindennapi, józan paraszti ésszel
gondolkodó emberekétől, és néhányukat leszámítva nem is hallottak róluk
szélesebb körökben. Ami miatt Scruton mégis fontosnak tartja tárgyalni
őket, az az egyetemi világban való beágyazottságuk. Ezen szerzők ugyanis az
intellektuális divatok fősodrában vannak a mai napig.
A kötet* „megjelenése az egyetemi karrierem végének kezdetét jelentette, a
kritikusok komoly kétségeket vetettek fel intellektuális kompetenciámat
illetően, ahogy erkölcsi tartásomat is megkérdőjelezték”* – jegyzi meg
Scruton, aki korábban már büszkén leszögezte, hogy a baloldali elit
részéről érkező minden támadás és kerékkötés sokszorosan megérte az
életében. Őszintén? Irigykedünk. Igyekszünk
<http://mandiner.hu/cikk/20160611_a_meleghazassagot_kritizalja_uj_koteteben_a_mandineres_szerzo?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
a nyomába érni.
Roger Scruton itthon talán a legismertebb kortárs nyugati konzervatív
gondolkodó, ám leginkább a konzervativizmust taglaló köteteit
<http://bookline.hu/product/home.action?_v=Roger_Scruton_A_konzervativizmus_jelentese&id=17587&type=22&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
olvassuk,
mivel ezek érhetőek el magyarul (plusz az *Iszom, tehát vagyok
<http://bor.mandiner.hu/cikk/20120217_a_jambor_ut_s_az_ereny_roger_scruton_konyverol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>*,
ami már létében cáfolata a konzervativizmust aszketizmussal vádoló
meglátásoknak). Holott Scruton sokkal érdekesebb, informatívabb és
brilliánsabb azokban a köteteiben, amelyekben nem a saját
világlátását taglalja köldöknéző jelleggel, hanem alkalmazza azt. Ilyen
például a zöld filozófiáról szóló kötete
<http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/67-green-philosophy.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>,
a szexuális vágy filozófiájáról szóló
<http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/24-sexual-desire.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>,
grandiózus munkája, a modern kultúráról írt kis esszékötete
<http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/15-an-intelligent-persons-guide-to-modern-culture.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
és persze a Thinkers of the New Left
<http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/172-fools-frauds-a-firebrands.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>.
Utóbbi igen kiváló arra, hogy átfogó képet kapjunk a kortárs baloldali
gondolkodás gyökereiről, összefüggéseiről és marhaságairól. Mindezt úgy,
hogy Scruton azt sem rejti véka alá, ha nagyon szereti például Sartre
stílusát, esetleg részben egyetért vele. Sziporkázó kritika ide, időnként
gúnyos kiszólások oda, itt-ott még a mély megrendülés hangja is megszólal a
kötetben, például Foucault-val kapcsolatban.
[image: roger-scruton.jpg]
<http://www.ideasfestival.co.uk/blog/coleridge-lectures/coleridge-lectures-2015-roger-scruton/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
*Scruton*
*Mi a bal?*
Mint Scruton figyelmeztet: a mai baloldali gondolkodásban a felszabadítás
nem a politikai elnyomástól való megszabadulást jelenti, hanem az
úgynevezett „struktúrák” alóli emancipációt, ahol a „struktúra” a „burzsoá
rend”, pontosabban a Nyugat intézményeit, szokásait, konvencióit jelenti.
Az áldozatok felszabadítása sosem ér véget, mivel ha egy ügyet győzelemre
vezettek, felbukkan a horizonton az áldozatok új csoportja: a
férfidominancia alól felszabadított nők után jöttek az állatok, majd a
homofóbiától megszabadítani kívánt melegek és transzok, meg az
iszlamofóbiától szenvedő muszlimok.
Szép lassan – jegyzi meg Scruton – a társadalmi rend régi normái az emberi
jogok áthágásaivá avanzsáltak. Így aztán szinte több törvény szabályozza
életünket, mint a felszabadítás előtt – *„gondoljunk csak a
diszkriminációellenes törvényekre”*. A két fő cél a felszabadítás és a
„társadalmi igazságosság”, ugyanakkor a kettő nem mindig egyeztethető
össze. Mindenesetre ez a mentalitás abszolutizálta az egyenlőséget:
semmilyen egyenlőtlenséget nem tart elfogadhatónak alapjáraton, és
semmiféle szokás, hagyomány, hierarchia, intézmény nem állhat az útjában,
nem igazolhatja magát más alapokon.
A balos célok eléréséhez a legfontosabb egy Újbeszél megalkotása, amely
úgymond „feltárja” a felszín mögött meghúzódó, rejtett struktúrákat
(amelyek leginkább hatalmiak). Ez az Újbeszél Scruton szerint
kifejlesztette a maga saját nyelvtanát, szókészletét, amelynek egyik fő
célja, hogy lehetőleg elkerüljön a valósággal való minden találkozást és
immunis legyen a racionális érvekre.
Az Újbeszél erőkről, osztályokról és egyéb személytelen dolgokról szeret
szövegelni, mintha az izmusok az embereken keresztül érnének el politikai
változásokat, de sosem belőlük fakadnának, és nem volnának nagy emberek,
hősök a történelemben. *„Ahol a konzervatívok és a régimódi liberálisok
tekintélyről, kormányzásról és intézményekről beszélnek, ott a baloldaliak
hatalomról és uralomról szólnak.”* Állandóan harcolni kell valamiért, az
„igazság” igazából csak hatalom, amit mindig meg kell szüntetni.
[image: eric-hobsbawm.jpg]
<http://www.telegraph.co.uk/culture/books/non_fictionreviews/9946352/Fractured-Times-by-Eric-Hobsbawm-review.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
*Hobsbawm*
*Baloldali szemfényvesztők*
A sort Scruton két marxista történésszel, az itthon kevéssé ismert E. P.
Thompsonnal és az itthon nagyon is ismert, grandiózus művek szerzőjével ( *A
forradalmak kora; A tőke kora; A birodalmak kora; A szélsőségek kora*),
Eric Hobsbawmmal kezdi, akinek kapcsán Scruton azt írja: ha kellően
szelektívek vagyunk, a tények megfelelő kiválogatásával kimutathatjuk, hogy
az anyagi javak termelése a fejlődés motorja.
A marxista történetírás a történelem újraírását jelenti úgy, hogy a
társadalmi osztályok lesznek a fő témái. A felsőbb osztályokat démonizálni
kell, az alsókat pedig romantizálni. Hobsbawm híres a feltalált
hagyományokról szóló könyvéről, amelyben ki akarja mutatni, hogy számos
hagyomány csak 19. századi találmány a hatalmon lévők részéről. Scruton úgy
vélekedik: az angolszász common law, a katolikus liturgia és még számos más
kulturális jelenség cáfolja Hobsbawm tételét. Hobsbawm *The Age of Extremes*
című könyvéről pedig hihetetlennek tartja, hogy nem jutott ugyanarra a
sorsa, amire David Irving holokauszttagadása, tekintve hogy megvédi Lenint,
és sem Lenin tisztogatásait, sem az ukrán éhínséget nem említi. Hobsbawm
esete azt mutatja Scruton szerint: milyen messze el lehet menni a
kollaborációban a baloldal által elkövetett szörnyűségek védelmében.
Ezt követően John Kenneth Galbraith liberális keynesiánus közgazdász és
Ronald Dworkin baloldali filozófus eszméi kerülnek Scruton kése alá.
Dworkin a common law, a törvények újraértelmezésének szószólója a
társadalmi igazságosság fényében, azaz társadalommérnöki célok érdekébe
állítaná a jogot, s imigyen az aktivista alkotmánybíráskodás támogatója.
Scruton viszont azon a régimódi állásponton van, hogy a jognak nem átfogó
politikai célokat kell elősegítenie, hanem egyes, konkrét ügyek megoldását,
szemben Dworkin filozófushoz méltatlan, retorikai kérdésekkel dúsított
érvelésével, amely inkább egy advokátoréhoz hasonlít, és csak a
követeléseket, jogokat hangsúlyozza, a kötelességeket nem.
Az angolszász világ után szerzőnk a franciákra tér át. Márpedig a francia
baloldali gondolkodás mindig radikálisabb és őrültebb volt a decens
angolszásznál (szó ne érje a ház elejét: a kontinentális konzervativizmus
is robosztusabb az angolszásznál). A legjobb példák erre: Sartre és
Foucault.
[image: jean-paul-sartre.jpg]
*Sar**tre*
*Sartre: a modern intellektuális sátánizmus mestere*
Sartre-ról Scruton tömören megállapítja: sztálinista, utópista és rövidlátó
volt. Hosszan taglalja, miként mentegette a kommunizmust. Az 1968-as
lázadások sztárja szerint mivel nincs Isten, nincs emberi természet sem, és
egyetemes erkölcs sem létezik. Mivel nincs emberi lényeg, esszencia, ezért
az embernek magának kell megalkotnia a saját lényegét: akkor létezik
teljességgel, amikor eléri céljait. Tudvalevő, hogy Sartre szerint *„a
másik ember a pokol”*, és központi fogalmak számára a magány és a semmi.
Jelentéktelenek vagyunk: az én a semmi és a semmi az én. Csak a saját
szabadságunk a biztos, semmi más. Ezt azonban veszélyezteti bármiféle
vallás vagy társadalmi erkölcs. Sartre az „autentikusság” apostola.
Scruton szerint* „Sartre a nyugati filozófia nagy tagadója, Mefisztója, aki
szerint a szeretet, barátság, megállapodás és a normális burzsoá rend mind
önellentmondásos dolgok”*. Testünk szégyen forrása, és minden emberi
kapcsolatunkat megmérgezi a test, ami börtönbe zár minket, korlátozza a
szabadságunkat. Scruton malíciózusan megjegyzi: Sartre ronda ember volt,
ennek ellenére sikeres volt a nőknél, akik közül egyvalaki, a feminizmus és
a genderről való gondolkodás egyik kulcsfigurája, Simone de Beauvoir az
élettársa volt. Scruton szerint a Sartre-féle autentikusság: illúzió.
Sartre kérdésére pedig Szent Ágoston jobb választ adott: a világgal való
elégedetlenségünk forrása az eredendő bűn. Sartre egy vallási űrt próbál
kétségbeesetten betölteni filozófiájával.
Miután a marxizmussal való viszonyát taglalta, Scruton megállapítja:
Sartre *„értelmetlen
invokációkkal”* készíti fel magát a marxista oltár előtt való szolgálatra.
Ez a sajátos zsargon az olvasó figyelmének elterelését szolgálja a
valóságról. *A lét és a semmi* című munkája után az intellektuális
vizsgálódás szabályait már totálisan elutasítja * A dialektikus ész
kritikája* című munkájában, ahol Sartre minden előfeltevését
megkérdőjelezés nélkül el kell fogadnia az olvasónak, a szerző pedig csak
valótlan kérdéseket tesz fel – állapítja meg Scruton. Angol úriemberünk
több ponton *„sátáninak”*, *„démoninak”* titulálja a francia
egzisztencialista filozófiáját, aki annyira elégedetlen volt a létező
világgal, hogy jakobinus hévvel utasította azt el. Sartre *Saint Genet*
című munkáját pedig egyenesen *„a modern sátánizmus mesterművének”* nevezi
Scruton, amelyben a burzsoá polgárt ábrázolja félelmetes összetettséggel,
kiemelve annak heteroszexualitását és a bűncselekmények iránti
ellenérzését. A burzsoá a „normalitás” illúziójának bajnoka Sartre szerint.
[image: michelfoucault.jpg]
<https://roarmag.org/essays/foucault-new-political-imagination/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
*Foucault*
*Foucault: a hatalom filozófusa*
Sartre marxista ízű, burzsoáellenes retorikáját, keverve a strukturalista
nyelvészettel az egyik legdivatosabb filozófus, Michel Foucault vitte
tovább, akinek a tudás és a hatalom álltak vizsgálódásai középpontjában.
Foucault a burzsoát leplezte le szüntelen, állítva, hogy igazából minden
csak a burzsoá hatalom maszkja: a nyelv, a kapcsolatok, szóval tényleg
minden pusztán a hatalom titkos struktúráit alkotja.
Foucault keményen konstrukcionista: szerinte az „ember” reneszánsz
találmány, mivel csak azóta van speciális jelentősége annak, hogy emberek
vagyunk, nem pedig mondjuk csak földművesek, katonák vagy épp nemesek.
Scruton megjegyzi: ez alapján viszont a dinoszauruszok is pusztán modern
találmányok. Franciánk szerint a modern lélek is mai találmány, mégpedig az
igazságszolgáltatási rendszer találmánya. Foucault a szexuális viszonyokban
is hatalmat látott elsősorban, a hatalmi viszonyok alól pedig az őrültek, a
bolondok házának lakói az egyedül szabadok meglátása szerint.
Scruton szerint akármilyen elkeseredett küzdelmet folytatott is Foucault a
burzsoá hatalom szerinte mindent átható jelenléte ellen, amikor a nők és
gyermekek helyzetéről értekezik az ókori Róma szexuális szokásait
taglalván, és szóba kerül a kölcsönös függés és a gondoskodás, közel kerül
a felismeréshez: nem a hatalom, hanem a szeretet az, ami mozgatja a világot.
Foucault idővel kénytelen volt tudomást venni a valóságról, és amikor
tisztába került helyzetével, tudniillik hogy AIDS-es, akkor – vélekedik
Scruton – végül felnőtt: kései munkáit olvasva arra lehet jutni, hogy*
„Foucault harcos baloldalisága nem a valóság kritikája volt, hanem védelem
az ellen, amellyel elutasította azt a felismerést, hogy minden hibájával
együtt a normalitás minden, amink van”.*
*[image: frankfurtschool.png]*
*Horkheimer és Adorno*
*Frankfurti Iskola: a „kritikai elméletek” születése*
*„A német baloldal funkcionálisan tökéletes bürokratájának tipikus példája
Jürgen Habermas”*, akire Lukács György és a Frankfurti Iskola tárgyalása
után tér rá Scruton. Mint írja: a Frankfuri Iskola egyik meghatározó
személyisége, Horkheimer alapította meg a „kritikai elméleteket”, ami a
kapitalista kultúra szisztematikus kritikáját jelentette számára. Az igazi
„kritikai filozófia” tehát – mutat rá Scruton – Marxé, mégpedig a korai
Marxé. Hozzáteszi: Horkheimer kritikai filozófiája igazából Kant
filozófiája, ami a marxizmus formázott újra.
A Frankfurti Iskola számára a felvilágosodás felváltotta a misztériumot a
szakemberséggel, valamint azonos volt a technológiával és a
tömegtermeléssel. Az alany tárggyá válik, beköszönt az elidegenedés.
Scruton megjegyzi: a Frankfurti Iskola felvilágosodás-kritikájában sok
igazság van, ám eme kritika jóval régebbi a Frankfurti Iskolánál:
nevezetesen már a Bibliában is megtalálható. A probléma az, hogy a
frankfurtiánusok marxista módon gondolkodnak, és hogy a burzsoá
társadalommal szemben politikai alternatívát szeretnének felállítani.
Nemrég írtunk egyébként
<http://mandiner.hu/cikk/20151005_michael_walsh_a_marxistak_tehetnek_a_nyugat_valsagarol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
arról a kötetről, amely úgyszintén a Frankfurti Iskolát ostorozza: The
Devil's Pleasure Palace: The Cult of Critical Theory and the Subversion of
the West (Az ördögi gyönyörök palotája: a kritikai elmélet kultusza és a
nyugat felforgatása) – szól az amerikai keményvonalas jobboldali szerző
és reneszánszember, Michael Walsh könyvének a címe. Az ördögi gyönyörök
palotája ugyan eredetileg egy korai Schubert-opera (Des Teufels
Lustschloss) címe, ám Walsh a könyvében a magyar marxista gondolkodó,
Lukács György és a frankfurti iskola, a kulturális marxizmus és a *„kritikai
gondolkodás”* tanait szedi szét harcias kedvvel.
A kritikai gondolkodás számára – állítja az amerikai író – az a
kiindulópont, hogy semmi sem valódi a világon, minden csak illúzió, minden
társadalmi konstrukció. Ennek nyomában a „Gonosz Baloldal” (Unholy Left) *„új
nihilistái”* meg akarják szabadítani minden elnyomó „izmustól” a
társadalmat (patriarchizmus, szexizmus, patriotizmus, stb.). Mindez
ugyanakkor nem más, mint *„démoni kísértés”*: a frankfurti iskola követői *„a
kontextusmentesség kontextusában élnek”*.
A Nyugat válságát az a „démoni” gondolkodás okozza, amely a kulturális
marxizmust képviselő, Nyugat-gyűlölő frankfurti iskola, s Lukács György és
társai eszméiben található – állítja Michael Walsh, aki szerint az „új
nihilisták” meg akarták szabadítani minden elnyomástól a társadalmat, de
csak új poklot és gyökerektől elszakított létezést teremtettek milliók
számára.
[image: habermas_1.jpg]
*Habermas*
*Habermas: az unalmas bürokrácianyelv bajnoka*
Korunk egyik leghíresebb filozófusa, Jürgen Habermas ebből a közegből
érkezett, ám hátat fordított neki. Habermas szerint az emancipációnak a
nyelvvel kell kezdődnie – ami mégiscsak furcsa megállapítás egy olyasvalaki
részéről, aki egy olvashatatlanul unalmas és tudálékos
szociológiai-bürokrata zsargont használ. Ez már nem a proletár autentikus
nyelve – mutat rá Scruton, hanem a szabadon beszélő akadémikusé, aki jól
megmondja, hogyan is vannak a dolgok.
Habermas szövegeiben véget nem érnek az „egyrészt-másrésztek”, tautológiák
és definíciók váltogatják egymást, mindennek célja pedig valamiféle uralom
nélküli párbeszéd, *„de miről és miért”*? Habermas valamiféle erőszak
nélküli, önkéntes konszenzust szeretne létrehozni – de megint csak,* „miről
és miért”*? – kérdezi Scruton. Habermas ugyan a nyelvről kíván írni, de
igazából a társadalmi szerződésről ír.
Az ember jóléte egy szóval összegezhető a fenti szerzőknél: „burzsoá”. Hogy
ez a burzsoá miként létezik a gyakorlatban, akkor egy másik elvont fogalmat
kapunk: „kapitalizmus”. Azaz a valódi élet a maga konkrétságában kimarad a
számításból, mindent eltakar az Újbeszél elvont, életszerűtlen nyelvezete,
amiben az ember csak elvontan jelenik meg, a társadalmat pedig felváltja az
„értelmiségiek bizottsága”.
[image: althusser.jpg]
*Althusser*
*Elszabadul a pokol: nonszensz Párizsban*
A németek után Scruton visszatér a franciákhoz: jön Louis Althusser, aki
úgyszintén a strukturalizmus és marxizmus híve volt, s akinek mentális
problémái is voltak; nem mellesleg megölte a feleségét. Jön Jacques Lacan,
aki praktizáló pszichoanalitikusként kattant rá a strukturalizmusra. És jön
Gilles Deleuze, akire nagy hatást gyakorolt Sartre, s aki öngyilkos lett.
Ekkor a forradalom volt az egyik fő témája a francia gondolkodásnak, s a
bevett megállapítás-megállapodás szerint az értelmiségi definíció szerint a
forradalom mellett kell, hogy álljon, ez az egyetlen legitimálója az
intellektuális kutakodásnak. A forradalmak pedig céljuk eléréséhez át kell,
hogy alakítsák a nyelvet. Mivel Althusser nagy újbeszélő volt, ezért vele
kezdi Scruton a fejezetet. Nála a marxista írások szentek és nincsenek
megkérdőjelezve, viszont nem reagál semmire azokon kívül. Aki
megkérdőjelezi mindezt, az a személytelen Tőke szolgálatában áll.
Scruton szerint Althusser személytelen, strukturális okozatokról értekezik,
próbálván megalapítani egy *„metaelméletet”*, de *„metaelmélete éppenséggel
semmit nem alapoz meg, sőt egyáltalán nem is elmélet”*, hanem varázsigék
ismételgetése. Minden változás a társadalom* „strukturális
ellentmondásaiból”* fakad – állítja Mao Ce-tung nyomán Althusser. Ám –
mutat rá Scruton – ezek az ellentmondások egyszerűen csak problémák,
amelyeket az emberek kezelni próbálnak. Sruton hosszan idéz Althussertől
egy-egy bekezdést, majd megállapítja: semmi értelmes nem hámozható ki
azokból, ugyanis értelmetlen zagyvaságok. Számára minden társadalmi
intézmény elnyomó, és valamiféle *„objektív összeesküvés”* része. Althusser
tehát – vonja le a következtetés Scruton – paranoiás.
Lacan és Deleuze, Althusser barátai tovább dolgoztak azon, hogy
lehetetlenné tegyék az ésszerű érvelést: semmi nem jelent semmit, és ez a
forradalom, a jelentés eltüntetése. Mindehhez kellett némi marxizmus, némi
Saussure-ben fakadó strukturalizmus, freudi pszichológia, meg Kojeve-féle
hegelianizmus. Mindebben legjobban pedig Jacques Derrida teljesített,
akivel kapcsolatban azonban Scruton kritikájáról már máshol írtam
<http://konzervatorium.blog.hu/2015/05/14/a_semmi_szolgalataban_queer_a_kis_liderc?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>.
Derrida dekonstrukciós elméletével a dolgok és szavak jelentése ellen lázad.
[image: jacques-derrida.jpg]
*Derrida*
A dekonstrukcionisták az egyet nem értőkről hívei rituálisan megállapítják,
hogy nem tartoznak közéjük, s tulajdonképpen vallási jellegű közösséget
alkotnak, csak épp imádatuk tárgya a vallási imádat tárgyának inverze: a
derridai *„lényegiesített üresség”* (substantified void), ami
tulajdonképpen az isteni valós jelenlét ellentéte, *„a Semmi Valódi
Jelenléte”*.
Scruton a kultúráról írt kötetében így festi ezt le: *„Mikor végül a
függöny felmegy, hihetetlen látkép tárul elénk: a tagadás világa, egy
világ, amiben, bárhova is tekintünk, jelenlét helyett hiányt találunk, nem
az emberek világát, hanem az üres bálványokét, egy világot, ami ott, ahol
mi rendet, barátságot és erkölcsi értékeket keresünk, csak a hatalom
csontvázait tudja nyújtani. Ebben a világban nincs teremtés, habár tele van
okossággal – okossággal, amit tudatosan állítanak hadrendbe a Semmi
szolgálatára. Ez a nemteremtés világa, remény, hit és szeretet nélkül,
minthogy nincs ’szöveg’, ami ilyen transzcendens dolgokat jelenthetne
egyáltalán. Ez egy olyan világ, amiben a tagadás össszeállt a hatalommal és
az értelemmel annak érdekében, hogy a hiányt tegyék meg a mindent átfogó
jelenlétté. Ez, röviden, a Gonosz birodalma”.*
Természetesen sokféle baloldali irányzat, számos eszmevilág létezik, s a
hétköznapi baloldaliság egyáltalán nem feltétlen van kapcsolatban a Scruton
által tárgyalt gondolatkörökkel. A kapcsolat hol közvetlenebb, hogy
közvetett, hol nincs is. A szomszédban lakó DK-s vagy MSZP-s lehet, hogy
ugyancsak összehúzná a szemöldökét, ha elkezdenénk neki felolvasni a fenti
szerzők műveiből. De azért nem árt vele tisztában lenni, hogy kik és hogyan
befolyásolták az értelmiségi gondolkodást, határozták meg az intellektuális
divatokat az előző száz évben.
[image: the-exorcist-2.jpg]
<http://valasz.hu/kultura/az-ordoguzo-filmek-gyerekesek-36654/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
Scruton szerint nyilvánvalóan a vallás hagyta űr egyre fájóbb és
elkeseredettebb megnyilvánulása mindaz, ami az általa tárgyalt szerzőknél
felbukkan. Soraiból pedig kitetszik, hogy úgy látja: a régi rend, a
normalitás, a külső rendezett világ megkérdőjelezése, majd ezt követően az
emberi természet létének kétségbe vonása, majd az egyén elszigetelése a
tökéletlen világtól, végül az értelem kétségbe vonása és a Semmi ünneplése
egyfajta fokozódó intellektuális sátánizmus megnyilvánulása. Hiszen a
gonosz a teológia szerint is
<http://www.magyarkurir.hu/hirek/horvath-sandor-o-p-angyalok-demonok?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
mindig az atomizáltságot, szétesést, bomlást, ha tetszik, a dekonstrukciót
igyekszik elősegíteni.
- Mandiner Szilvay Gergely: Bolondok, csalók, lázadók − a baloldal
Scruton szerint
<http://mandiner.blog.hu/2016/08/05/bolondok_csalok_lazitok_a_baloldal_scruton_szerint?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608>
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160806/e17975a7/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl