<div dir="ltr"><div>Az alábbi írás legvégét idézem:<br><br>" Természetesen sokféle
baloldali irányzat, számos eszmevilág létezik, s a hétköznapi
baloldaliság egyáltalán nem feltétlen van kapcsolatban a Scruton által
tárgyalt gondolatkörökkel. A kapcsolat hol közvetlenebb, hogy közvetett,
hol nincs is. ...... <u><b>nem árt vele tisztában lenni, hogy kik és
hogyan befolyásolták az értelmiségi gondolkodást, határozták meg az
intellektuális divatokat az előző száz évben.</b></u><p><u><b>Scruton
szerint nyilvánvalóan a vallás hagyta űr egyre fájóbb és
elkeseredettebb megnyilvánulása mindaz, ami az általa tárgyalt
szerzőknél felbukkan. Soraiból pedig kitetszik, hogy úgy látja: a régi
rend, a normalitás, a külső rendezett világ megkérdőjelezése, majd ezt
követően az emberi természet létének kétségbe vonása, majd az egyén
elszigetelése a tökéletlen világtól, végül az értelem kétségbe vonása és
a Semmi ünneplése egyfajta fokozódó intellektuális sátánizmus
megnyilvánulása. Hiszen a gonosz a <a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/horvath-sandor-o-p-angyalok-demonok?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">teológia szerint is</a> mindig az atomizáltságot, szétesést, bomlást, ha tetszik, a dekonstrukciót igyekszik elősegíteni."</b></u></p></div><div><br><font size="4"><b><a href="http://mandiner.hu/tag/louis_althusser/" target="_blank">Bolondok, csalók, lázadók − a baloldal Scruton szerint</a></b></font><br><br><a href="http://mandiner.hu/cikk/20160805_szilvay_gergely_bolondok_csalok_lazadok_a_baloldal_scruton_szerint" target="_blank">http://mandiner.hu/cikk/201608<wbr>05_szilvay_gergely_bolondok_<wbr>csalok_lazadok_a_baloldal_<wbr>scruton_szerint</a><a href="http://mandiner.hu/tag/louis_althusser/" target="_blank">r</a>.</div>
<div>
<div>2016. augusztus 5. 13:23 </div>
<div>
<div><span style="vertical-align:bottom;width:400px;min-height:20px"></span></div>
</div>
<div style="margin-top:3px">
</div>
</div>
<p>
A baloldal szerint semmiféle szokás, hagyomány, hierarchia, intézmény nem állhat a fejlődés útjában.
</p>
<div>
</div>
<div>
<p style="text-align:center"><i><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/1608/baloldal1.jpg" alt="baloldal1.jpg"> </i><img src="http://mandiner.hu/images/ga1.gif"></p> <p style="text-align:right"><i>„I hate my flesh.</i><br><i>Its dimension poisoned my soul with doubt.</i><br><i>It made me question</i><br><i>the essence of the »I«.</i><br><i>Slaves are those of this world</i><br><i>given freedom to lay chains upon The Master.”</i><br>(<a href="https://www.youtube.com/watch?v=WFcOSPEI0Bg&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">Emperor: With Strength I Burn</a>)<img src="http://mandiner.hu/images/ga2.gif"></p> <p> </p> <p><i>„Nem
meglepő, hogy Lukács reputációja ma Magyarországon nem oly tekintélyes,
mint 1968 Párizsában volt. De tanítványai – Heller Ágnes, Fehér Ferenc,
Márkus György, Kis János és mások – folytatták a 'marxista humanizmus'
üzenetének feltárását, méghozzá vagy kényelmes, külföldi egyetemi
állásokban, vagy 1989 után Magyarországon. Részint Lukács máig tartó
hatásának tulajdonítható, hogy Magyarországon kétszer megválasztottak
egy jobboldali kormányt, kétharmados többséggel. Ennek az oka nem Orbán
Viktor és a Fidesz kiemelkedő nagyszerűsége, hanem az, hogy az
alternatíva taszító, mivel benne él tovább Lukács forrongó haragja”</i> – nem egy friss publicisztikából idézünk, hanem Roger Scruton újra kiadott és kiegészített művéből, a <i>Thinkers of the New Left (Az új baloldal gondolkodói)</i> című könyvéből.</p> <p>Megelégedésünkre
Scruton nem hagyta ki a lehetőséget, hogy amúgy nem épp aktuálpolitikai
hangolású, de polemikus kötetében megejtse a fenti kiszólást.</p> <p><i>Az új baloldal gondolkodói</i>, amely a korábban a Scruton által alapított <i>The Salisbury Review-</i>ban megjelent tanulmányokból állt össze, eredetileg 1985-ben látott napvilágot, – ahogy Scruton írja – <i>„a thatcheri terror tetőfokán”</i>,
amikor még az egyetemen tanított és már ismert volt arról a baloldali
egyetemi körökben, hogy ő ügyük első számú kerékkötője. A kötetet tehát
felháborodás fogadta, a recenzensek lehúzták, mindenki igyekezett
odaférni és még egyet belerúgni a szerzőbe. A munka akkoriban a kiadóra
is ráhozta a frászt, mivel a jobban fogyó akadémikus szerzők
bojkottálták miatta, így Scruton kertje hamarosan tele lett a Thinkers
of the New Left bedobozolt példányaival.</p> <p>Nem csoda, hogy a brit
úriember a 2015 végén megjelent, új kiadásnak a bevezetőjében leszögezi,
hogy a könyvet provokációnak szánta – ami nem jelenti azt, hogy ne
gondolná komolyan, amit ír benne.</p> <p><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/thinkersofthenewleft.jpg" alt="thinkersofthenewleft.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;"></p> <p><b>De mi is van a kötetben?</b></p> <p>Mi
a bal? – teszi fel a kérdést az első fejezet, amit az utolsó
ellensúlyoz: Mi a jobb? Aki olvasott már Scrutont vagy egy-két
ideológiákról, politikaelméletről szóló könyvet, annak nem ezekben lesz
új információ; de Scruton könnyed, ironikus, mégis komoly stílusa miatt
érdemes ezeket is elolvasni.</p> <p>A lényeg a két fejezet között van: a
baloldali panteonra célzott folyamatos ágyútűz. Először a régimódi brit
komcsik kapják meg a magukét, nevezetesen Eric Hobsbawm és Thompson.
Majd jönnek az amerikai egalitáriusok, Galbraith és Ronald Dworkin.
Mindez azonban még csak a bemelegítő. Ezután lendül bele igazán Scruton:
a <i>„Felszabadítás Franciaországban: Sartre és Foucault”</i> című
fejezetben a francia újbaloldal előzményeit és a nevezett két szerzőt
tárgyalja, hogy utána a németekre, Habermasékra térjen rá.
A legfontosabb fejezet azonban a <i>„Nonszensz Párizsban”</i>, amiben Althusser, Jacques Lacan és Deleuze <i>„nonszensz-gépezetét”</i>
mutatja be, hogy utána a globális kultúrharc vázlatát kapjuk meg
Gramscitól Saidig. A kötetet Badiou és a napjainkban oly népszerű, de a
sztálinista terrort mégiscsak védelmébe vevő Slavoj Žižek kritikája
zárja.</p> <p>A felsorolt gondolkodók elméletei és mondanivalója,
világlátása Scruton szerint a lehető legtávolabb áll a mindennapi, józan
paraszti ésszel gondolkodó emberekétől, és néhányukat leszámítva nem is
hallottak róluk szélesebb körökben. Ami miatt Scruton mégis fontosnak
tartja tárgyalni őket, az az egyetemi világban való beágyazottságuk.
Ezen szerzők ugyanis az intellektuális divatok fősodrában vannak a mai
napig.</p> <p>A kötet<i> „megjelenése az egyetemi karrierem végének
kezdetét jelentette, a kritikusok komoly kétségeket vetettek fel
intellektuális kompetenciámat illetően, ahogy erkölcsi tartásomat is
megkérdőjelezték”</i> – jegyzi meg Scruton, aki korábban már büszkén
leszögezte, hogy a baloldali elit részéről érkező minden támadás és
kerékkötés sokszorosan megérte az életében. Őszintén? Irigykedünk. <a href="http://mandiner.hu/cikk/20160611_a_meleghazassagot_kritizalja_uj_koteteben_a_mandineres_szerzo?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">Igyekszünk</a> a nyomába érni.</p> <p>Roger Scruton itthon talán a legismertebb kortárs nyugati konzervatív gondolkodó, ám leginkább a konzervativizmust taglaló <a href="http://bookline.hu/product/home.action?_v=Roger_Scruton_A_konzervativizmus_jelentese&id=17587&type=22&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">köteteit</a> olvassuk, mivel ezek érhetőek el magyarul (plusz az <i><a href="http://bor.mandiner.hu/cikk/20120217_a_jambor_ut_s_az_ereny_roger_scruton_konyverol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">Iszom, tehát vagyok</a></i>,
ami már létében cáfolata a konzervativizmust aszketizmussal vádoló
meglátásoknak). Holott Scruton sokkal érdekesebb, informatívabb és
brilliánsabb azokban a köteteiben, amelyekben nem a saját
világlátását taglalja köldöknéző jelleggel, hanem alkalmazza azt. Ilyen
például a <a href="http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/67-green-philosophy.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">zöld filozófiáról szóló kötete</a>, a <a href="http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/24-sexual-desire.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">szexuális vágy filozófiájáról szóló</a>, grandiózus munkája, a modern kultúráról írt kis <a href="http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/15-an-intelligent-persons-guide-to-modern-culture.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">esszékötete</a> és persze a <a href="http://www.roger-scruton.com/articles/2-books/172-fools-frauds-a-firebrands.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">Thinkers of the New Left</a>.
Utóbbi igen kiváló arra, hogy átfogó képet kapjunk a kortárs baloldali
gondolkodás gyökereiről, összefüggéseiről és marhaságairól. Mindezt úgy,
hogy Scruton azt sem rejti véka alá, ha nagyon szereti például Sartre
stílusát, esetleg részben egyetért vele. Sziporkázó kritika ide,
időnként gúnyos kiszólások oda, itt-ott még a mély megrendülés hangja is
megszólal a kötetben, például Foucault-val kapcsolatban. </p> <p style="text-align:center"><a href="http://www.ideasfestival.co.uk/blog/coleridge-lectures/coleridge-lectures-2015-roger-scruton/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/roger-scruton.jpg" alt="roger-scruton.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;"></a></p> <p style="text-align:center"><b>Scruton</b></p> <p><b>Mi a bal?</b></p> <p>Mint
Scruton figyelmeztet: a mai baloldali gondolkodásban a felszabadítás
nem a politikai elnyomástól való megszabadulást jelenti, hanem az
úgynevezett „struktúrák” alóli emancipációt, ahol a „struktúra” a
„burzsoá rend”, pontosabban a Nyugat intézményeit, szokásait,
konvencióit jelenti. Az áldozatok felszabadítása sosem ér véget, mivel
ha egy ügyet győzelemre vezettek, felbukkan a horizonton az áldozatok új
csoportja: a férfidominancia alól felszabadított nők után jöttek az
állatok, majd a homofóbiától megszabadítani kívánt melegek és transzok,
meg az iszlamofóbiától szenvedő muszlimok.</p> <p>Szép lassan – jegyzi
meg Scruton – a társadalmi rend régi normái az emberi jogok áthágásaivá
avanzsáltak. Így aztán szinte több törvény szabályozza életünket, mint a
felszabadítás előtt – <i>„gondoljunk csak a diszkriminációellenes törvényekre”</i>.
A két fő cél a felszabadítás és a „társadalmi igazságosság”, ugyanakkor
a kettő nem mindig egyeztethető össze. Mindenesetre ez a mentalitás
abszolutizálta az egyenlőséget: semmilyen egyenlőtlenséget nem tart
elfogadhatónak alapjáraton, és semmiféle szokás, hagyomány, hierarchia,
intézmény nem állhat az útjában, nem igazolhatja magát más alapokon.</p> <p>A
balos célok eléréséhez a legfontosabb egy Újbeszél megalkotása, amely
úgymond „feltárja” a felszín mögött meghúzódó, rejtett struktúrákat
(amelyek leginkább hatalmiak). Ez az Újbeszél Scruton szerint
kifejlesztette a maga saját nyelvtanát, szókészletét, amelynek egyik fő
célja, hogy lehetőleg elkerüljön a valósággal való minden találkozást és
immunis legyen a racionális érvekre.</p> <p>Az Újbeszél erőkről,
osztályokról és egyéb személytelen dolgokról szeret szövegelni, mintha
az izmusok az embereken keresztül érnének el politikai változásokat, de
sosem belőlük fakadnának, és nem volnának nagy emberek, hősök a
történelemben. <i>„Ahol a konzervatívok és a régimódi liberálisok
tekintélyről, kormányzásról és intézményekről beszélnek, ott a
baloldaliak hatalomról és uralomról szólnak.”</i> Állandóan harcolni kell valamiért, az „igazság” igazából csak hatalom, amit mindig meg kell szüntetni.</p> <p style="text-align:center"><a href="http://www.telegraph.co.uk/culture/books/non_fictionreviews/9946352/Fractured-Times-by-Eric-Hobsbawm-review.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/eric-hobsbawm.jpg" alt="eric-hobsbawm.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;"></a></p> <p style="text-align:center"><b>Hobsbawm</b></p> <p><b>Baloldali szemfényvesztők</b></p> <p>A
sort Scruton két marxista történésszel, az itthon kevéssé ismert E. P.
Thompsonnal és az itthon nagyon is ismert, grandiózus művek szerzőjével
( <i>A forradalmak kora; A tőke kora; A birodalmak kora; A szélsőségek kora</i>),
Eric Hobsbawmmal kezdi, akinek kapcsán Scruton azt írja: ha kellően
szelektívek vagyunk, a tények megfelelő kiválogatásával kimutathatjuk,
hogy az anyagi javak termelése a fejlődés motorja.</p> <p>A marxista
történetírás a történelem újraírását jelenti úgy, hogy a társadalmi
osztályok lesznek a fő témái. A felsőbb osztályokat démonizálni kell, az
alsókat pedig romantizálni. Hobsbawm híres a feltalált hagyományokról
szóló könyvéről, amelyben ki akarja mutatni, hogy számos hagyomány csak
19. századi találmány a hatalmon lévők részéről. Scruton úgy vélekedik:
az angolszász common law, a katolikus liturgia és még számos más
kulturális jelenség cáfolja Hobsbawm tételét. Hobsbawm <i>The Age of Extremes</i>
című könyvéről pedig hihetetlennek tartja, hogy nem jutott ugyanarra a
sorsa, amire David Irving holokauszttagadása, tekintve hogy megvédi
Lenint, és sem Lenin tisztogatásait, sem az ukrán éhínséget nem említi.
Hobsbawm esete azt mutatja Scruton szerint: milyen messze el lehet menni
a kollaborációban a baloldal által elkövetett szörnyűségek védelmében. </p> <p>Ezt
követően John Kenneth Galbraith liberális keynesiánus közgazdász és
Ronald Dworkin baloldali filozófus eszméi kerülnek Scruton kése alá.
Dworkin a common law, a törvények újraértelmezésének szószólója a
társadalmi igazságosság fényében, azaz társadalommérnöki célok érdekébe
állítaná a jogot, s imigyen az aktivista alkotmánybíráskodás támogatója.
Scruton viszont azon a régimódi állásponton van, hogy a jognak nem
átfogó politikai célokat kell elősegítenie, hanem egyes, konkrét ügyek
megoldását, szemben Dworkin filozófushoz méltatlan, retorikai
kérdésekkel dúsított érvelésével, amely inkább egy advokátoréhoz
hasonlít, és csak a követeléseket, jogokat hangsúlyozza, a
kötelességeket nem. </p> <p>Az angolszász világ után szerzőnk a
franciákra tér át. Márpedig a francia baloldali gondolkodás mindig
radikálisabb és őrültebb volt a decens angolszásznál (szó ne érje a ház
elejét: a kontinentális konzervativizmus is robosztusabb az
angolszásznál). A legjobb példák erre: Sartre és Foucault.</p> <p style="text-align:center"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/jean-paul-sartre.jpg" alt="jean-paul-sartre.jpg"></p> <p style="text-align:center"><b>Sar</b><b>tre</b></p> <p><b>Sartre: a modern intellektuális sátánizmus mestere</b></p> <p>Sartre-ról
Scruton tömören megállapítja: sztálinista, utópista és rövidlátó volt.
Hosszan taglalja, miként mentegette a kommunizmust. Az 1968-as lázadások
sztárja szerint mivel nincs Isten, nincs emberi természet sem, és
egyetemes erkölcs sem létezik. Mivel nincs emberi lényeg, esszencia,
ezért az embernek magának kell megalkotnia a saját lényegét: akkor
létezik teljességgel, amikor eléri céljait. Tudvalevő, hogy Sartre
szerint <i>„a másik ember a pokol”</i>, és központi fogalmak számára a
magány és a semmi. Jelentéktelenek vagyunk: az én a semmi és a semmi az
én. Csak a saját szabadságunk a biztos, semmi más. Ezt azonban
veszélyezteti bármiféle vallás vagy társadalmi erkölcs. Sartre az
„autentikusság” apostola.</p> <p>Scruton szerint<i> „Sartre a nyugati
filozófia nagy tagadója, Mefisztója, aki szerint a szeretet, barátság,
megállapodás és a normális burzsoá rend mind önellentmondásos dolgok”</i>.
Testünk szégyen forrása, és minden emberi kapcsolatunkat megmérgezi a
test, ami börtönbe zár minket, korlátozza a szabadságunkat. Scruton
malíciózusan megjegyzi: Sartre ronda ember volt, ennek ellenére sikeres
volt a nőknél, akik közül egyvalaki, a feminizmus és a genderről való
gondolkodás egyik kulcsfigurája, Simone de Beauvoir az élettársa volt.
Scruton szerint a Sartre-féle autentikusság: illúzió. Sartre kérdésére
pedig Szent Ágoston jobb választ adott: a világgal való
elégedetlenségünk forrása az eredendő bűn. Sartre egy vallási űrt próbál
kétségbeesetten betölteni filozófiájával.</p> <p>Miután a marxizmussal való viszonyát taglalta, Scruton megállapítja: Sartre <i>„értelmetlen invokációkkal”</i>
készíti fel magát a marxista oltár előtt való szolgálatra. Ez a sajátos
zsargon az olvasó figyelmének elterelését szolgálja a valóságról. <i>A lét és a semmi</i> című munkája után az intellektuális vizsgálódás szabályait már totálisan elutasítja <i> A dialektikus ész kritikája</i>
című munkájában, ahol Sartre minden előfeltevését megkérdőjelezés
nélkül el kell fogadnia az olvasónak, a szerző pedig csak valótlan
kérdéseket tesz fel – állapítja meg Scruton. Angol úriemberünk több
ponton <i>„sátáninak”</i>, <i>„démoninak”</i> titulálja a francia
egzisztencialista filozófiáját, aki annyira elégedetlen volt a létező
világgal, hogy jakobinus hévvel utasította azt el. Sartre <i>Saint Genet</i> című munkáját pedig egyenesen <i>„a modern sátánizmus mesterművének”</i>
nevezi Scruton, amelyben a burzsoá polgárt ábrázolja félelmetes
összetettséggel, kiemelve annak heteroszexualitását és a bűncselekmények
iránti ellenérzését. A burzsoá a „normalitás” illúziójának bajnoka
Sartre szerint.</p> <p style="text-align:center"><a href="https://roarmag.org/essays/foucault-new-political-imagination/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/michelfoucault.jpg" alt="michelfoucault.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;"></a></p> <p style="text-align:center"><b>Foucault</b></p> <p><b>Foucault: a hatalom filozófusa</b></p> <p>Sartre
marxista ízű, burzsoáellenes retorikáját, keverve a strukturalista
nyelvészettel az egyik legdivatosabb filozófus, Michel Foucault vitte
tovább, akinek a tudás és a hatalom álltak vizsgálódásai középpontjában.
Foucault a burzsoát leplezte le szüntelen, állítva, hogy igazából
minden csak a burzsoá hatalom maszkja: a nyelv, a kapcsolatok, szóval
tényleg minden pusztán a hatalom titkos struktúráit alkotja.</p> <p>Foucault
keményen konstrukcionista: szerinte az „ember” reneszánsz találmány,
mivel csak azóta van speciális jelentősége annak, hogy emberek vagyunk,
nem pedig mondjuk csak földművesek, katonák vagy épp nemesek. Scruton
megjegyzi: ez alapján viszont a dinoszauruszok is pusztán modern
találmányok. Franciánk szerint a modern lélek is mai találmány, mégpedig
az igazságszolgáltatási rendszer találmánya. Foucault a szexuális
viszonyokban is hatalmat látott elsősorban, a hatalmi viszonyok alól
pedig az őrültek, a bolondok házának lakói az egyedül szabadok meglátása
szerint.</p> <p>Scruton szerint akármilyen elkeseredett küzdelmet
folytatott is Foucault a burzsoá hatalom szerinte mindent átható
jelenléte ellen, amikor a nők és gyermekek helyzetéről értekezik az
ókori Róma szexuális szokásait taglalván, és szóba kerül a kölcsönös
függés és a gondoskodás, közel kerül a felismeréshez: nem a hatalom,
hanem a szeretet az, ami mozgatja a világot.</p> <p>Foucault idővel
kénytelen volt tudomást venni a valóságról, és amikor tisztába került
helyzetével, tudniillik hogy AIDS-es, akkor – vélekedik Scruton – végül
felnőtt: kései munkáit olvasva arra lehet jutni, hogy<i> „Foucault
harcos baloldalisága nem a valóság kritikája volt, hanem védelem az
ellen, amellyel elutasította azt a felismerést, hogy minden hibájával
együtt a normalitás minden, amink van”.</i></p> <p><i><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/frankfurtschool.png" alt="frankfurtschool.png" height="365" width="560"></i></p> <p style="text-align:center"><b>Horkheimer és Adorno</b></p> <p><b>Frankfurti Iskola: a „kritikai elméletek” születése</b></p> <p><i>„A német baloldal funkcionálisan tökéletes bürokratájának tipikus példája Jürgen Habermas”</i>,
akire Lukács György és a Frankfurti Iskola tárgyalása után tér rá
Scruton. Mint írja: a Frankfuri Iskola egyik meghatározó személyisége,
Horkheimer alapította meg a „kritikai elméleteket”, ami a kapitalista
kultúra szisztematikus kritikáját jelentette számára. Az igazi „kritikai
filozófia” tehát – mutat rá Scruton – Marxé, mégpedig a korai Marxé.
Hozzáteszi: Horkheimer kritikai filozófiája igazából Kant filozófiája,
ami a marxizmus formázott újra.</p> <p>A Frankfurti Iskola számára a
felvilágosodás felváltotta a misztériumot a szakemberséggel, valamint
azonos volt a technológiával és a tömegtermeléssel. Az alany tárggyá
válik, beköszönt az elidegenedés. Scruton megjegyzi: a Frankfurti Iskola
felvilágosodás-kritikájában sok igazság van, ám eme kritika jóval
régebbi a Frankfurti Iskolánál: nevezetesen már a Bibliában is
megtalálható. A probléma az, hogy a frankfurtiánusok marxista módon
gondolkodnak, és hogy a burzsoá társadalommal szemben politikai
alternatívát szeretnének felállítani.</p> <p>Nemrég <a href="http://mandiner.hu/cikk/20151005_michael_walsh_a_marxistak_tehetnek_a_nyugat_valsagarol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">írtunk egyébként</a> arról a kötetről, amely úgyszintén a Frankfurti Iskolát ostorozza: <span>The
Devil's Pleasure Palace: The Cult of Critical Theory and the Subversion
of the West (Az ördögi gyönyörök palotája: a kritikai elmélet kultusza
és a nyugat felforgatása) – szól az
amerikai keményvonalas jobbold<wbr>ali szerző és reneszánszember, Michael
Walsh könyvének a</span><span> címe. Az ördögi gyönyörök palotája ugyan
eredetileg egy korai Schubert-opera (Des Teufels Lustschloss) címe, ám
Walsh a könyvében a magyar marxista gondolkodó, Lukács György és a
frankfurti iskola, a kulturális marxizmus és a </span><i>„kritikai gondolkodás”</i><span> tanait szedi szét harcias kedvvel.</span></p> <p>A
kritikai gondolkodás számára – állítja az amerikai író – az a
kiindulópont, hogy semmi sem valódi a világon, minden csak illúzió,
minden társadalmi konstrukció. Ennek nyomában a „Gonosz Baloldal”
(Unholy Left) <i>„új nihilistái”</i> meg akarják szabadítani minden
elnyomó „izmustól” a társadalmat (patriarchizmus, szexizmus,
patriotizmus, stb.). Mindez ugyanakkor nem más, mint <i>„démoni kísértés”</i>: a frankfurti iskola követői <i>„a kontextusmentesség kontextusában élnek”</i>.</p> <p>A
Nyugat válságát az a „démoni” gondolkodás okozza, amely a kulturális
marxizmust képviselő, Nyugat-gyűlölő frankfurti iskola, s Lukács György
és társai eszméiben található – állítja Michael Walsh, aki szerint az
„új nihilisták” meg akarták szabadítani minden elnyomástól a
társadalmat, de csak új poklot és gyökerektől elszakított létezést
teremtettek milliók számára.<img src="http://mandiner.hu/images/ga1.gif" alt=""></p> <p><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/habermas_1.jpg" alt="habermas_1.jpg"></p> <p style="text-align:center"><b>Habermas</b></p> <p><b>Habermas: az unalmas bürokrácianyelv bajnoka</b></p> <p>Korunk
egyik leghíresebb filozófusa, Jürgen Habermas ebből a közegből
érkezett, ám hátat fordított neki. Habermas szerint az emancipációnak a
nyelvvel kell kezdődnie – ami mégiscsak furcsa megállapítás egy
olyasvalaki részéről, aki egy olvashatatlanul unalmas és tudálékos
szociológiai-bürokrata zsargont használ. Ez már nem a proletár
autentikus nyelve – mutat rá Scruton, hanem a szabadon beszélő
akadémikusé, aki jól megmondja, hogyan is vannak a dolgok.</p> <p>Habermas
szövegeiben véget nem érnek az „egyrészt-másrésztek”, tautológiák és
definíciók váltogatják egymást, mindennek célja pedig valamiféle uralom
nélküli párbeszéd, <i>„de miről és miért”</i>? Habermas valamiféle erőszak nélküli, önkéntes konszenzust szeretne létrehozni – de megint csak,<i> „miről és miért”</i>? – kérdezi Scruton. Habermas ugyan a nyelvről kíván írni, de igazából a társadalmi szerződésről ír.</p> <p>Az
ember jóléte egy szóval összegezhető a fenti szerzőknél: „burzsoá”.
Hogy ez a burzsoá miként létezik a gyakorlatban, akkor egy másik elvont
fogalmat kapunk: „kapitalizmus”. Azaz a valódi élet a maga
konkrétságában kimarad a számításból, mindent eltakar az Újbeszél
elvont, életszerűtlen nyelvezete, amiben az ember csak elvontan jelenik
meg, a társadalmat pedig felváltja az „értelmiségiek bizottsága”.</p> <p><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/althusser.jpg" alt="althusser.jpg"></p> <p style="text-align:center"><b>Althusser</b></p> <p><b>Elszabadul a pokol: nonszensz Párizsban</b></p> <p>A
németek után Scruton visszatér a franciákhoz: jön Louis Althusser, aki
úgyszintén a strukturalizmus és marxizmus híve volt, s akinek mentális
problémái is voltak; nem mellesleg megölte a feleségét. Jön Jacques
Lacan, aki praktizáló pszichoanalitikusként kattant rá a
strukturalizmusra. És jön Gilles Deleuze, akire nagy hatást gyakorolt
Sartre, s aki öngyilkos lett.</p> <p>Ekkor a forradalom volt az egyik fő
témája a francia gondolkodásnak, s a bevett megállapítás-megállapodás
szerint az értelmiségi definíció szerint a forradalom mellett kell, hogy
álljon, ez az egyetlen legitimálója az intellektuális kutakodásnak. A
forradalmak pedig céljuk eléréséhez át kell, hogy alakítsák a nyelvet.
Mivel Althusser nagy újbeszélő volt, ezért vele kezdi Scruton a
fejezetet. Nála a marxista írások szentek és nincsenek megkérdőjelezve,
viszont nem reagál semmire azokon kívül. Aki megkérdőjelezi mindezt, az a
személytelen Tőke szolgálatában áll.</p> <p>Scruton szerint Althusser személytelen, strukturális okozatokról értekezik, próbálván megalapítani egy <i>„metaelméletet”</i>, de <i>„metaelmélete éppenséggel semmit nem alapoz meg, sőt egyáltalán nem is elmélet”</i>, hanem varázsigék ismételgetése. Minden változás a társadalom<i> „strukturális ellentmondásaiból”</i>
fakad – állítja Mao Ce-tung nyomán Althusser. Ám – mutat rá Scruton –
ezek az ellentmondások egyszerűen csak problémák, amelyeket az emberek
kezelni próbálnak. Sruton hosszan idéz Althussertől egy-egy bekezdést,
majd megállapítja: semmi értelmes nem hámozható ki azokból, ugyanis
értelmetlen zagyvaságok. Számára minden társadalmi intézmény elnyomó, és
valamiféle <i>„objektív összeesküvés”</i> része. Althusser tehát – vonja le a következtetés Scruton – paranoiás.</p> <p>Lacan
és Deleuze, Althusser barátai tovább dolgoztak azon, hogy lehetetlenné
tegyék az ésszerű érvelést: semmi nem jelent semmit, és ez a forradalom,
a jelentés eltüntetése. Mindehhez kellett némi marxizmus, némi
Saussure-ben fakadó strukturalizmus, freudi pszichológia, meg
Kojeve-féle hegelianizmus. Mindebben legjobban pedig Jacques Derrida
teljesített, akivel kapcsolatban azonban Scruton kritikájáról <a href="http://konzervatorium.blog.hu/2015/05/14/a_semmi_szolgalataban_queer_a_kis_liderc?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">már máshol írtam</a>. Derrida dekonstrukciós elméletével a dolgok és szavak jelentése ellen lázad.</p> <p style="text-align:center"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/jacques-derrida.jpg" alt="jacques-derrida.jpg"></p><p style="text-align:center"><b>Derrida</b></p> <p>A
dekonstrukcionisták az egyet nem értőkről hívei rituálisan
megállapítják, hogy nem tartoznak közéjük, s tulajdonképpen vallási
jellegű közösséget alkotnak, csak épp imádatuk tárgya a vallási imádat
tárgyának inverze: a derridai <i>„lényegiesített üresség”</i> (substantified void), ami tulajdonképpen az isteni valós jelenlét ellentéte, <i>„a Semmi Valódi Jelenléte”</i>.</p> <p>Scruton a kultúráról írt kötetében így festi ezt le: <i>„Mikor
végül a függöny felmegy, hihetetlen látkép tárul elénk: a tagadás
világa, egy világ, amiben, bárhova is tekintünk, jelenlét helyett hiányt
találunk, nem az emberek világát, hanem az üres bálványokét, egy
világot, ami ott, ahol mi rendet, barátságot és erkölcsi értékeket
keresünk, csak a hatalom csontvázait tudja nyújtani. Ebben a világban
nincs teremtés, habár tele van okossággal – okossággal, amit tudatosan
állítanak hadrendbe a Semmi szolgálatára. Ez a nemteremtés világa,
remény, hit és szeretet nélkül, minthogy nincs ’szöveg’, ami ilyen
transzcendens dolgokat jelenthetne egyáltalán. Ez egy olyan világ,
amiben a tagadás össszeállt a hatalommal és az értelemmel annak
érdekében, hogy a hiányt tegyék meg a mindent átfogó jelenlétté. Ez,
röviden, a Gonosz birodalma”.</i> </p> <p>Természetesen sokféle
baloldali irányzat, számos eszmevilág létezik, s a hétköznapi
baloldaliság egyáltalán nem feltétlen van kapcsolatban a Scruton által
tárgyalt gondolatkörökkel. A kapcsolat hol közvetlenebb, hogy közvetett,
hol nincs is. A szomszédban lakó DK-s vagy MSZP-s lehet, hogy ugyancsak
összehúzná a szemöldökét, ha elkezdenénk neki felolvasni a fenti
szerzők műveiből. De azért nem árt vele tisztában lenni, hogy kik és
hogyan befolyásolták az értelmiségi gondolkodást, határozták meg az
intellektuális divatokat az előző száz évben.</p> <p style="text-align:center"><a href="http://valasz.hu/kultura/az-ordoguzo-filmek-gyerekesek-36654/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank"><img src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/the-exorcist-2.jpg" alt="the-exorcist-2.jpg"></a></p> <p>Scruton
szerint nyilvánvalóan a vallás hagyta űr egyre fájóbb és
elkeseredettebb megnyilvánulása mindaz, ami az általa tárgyalt
szerzőknél felbukkan. Soraiból pedig kitetszik, hogy úgy látja: a régi
rend, a normalitás, a külső rendezett világ megkérdőjelezése, majd ezt
követően az emberi természet létének kétségbe vonása, majd az egyén
elszigetelése a tökéletlen világtól, végül az értelem kétségbe vonása és
a Semmi ünneplése egyfajta fokozódó intellektuális sátánizmus
megnyilvánulása. Hiszen a gonosz a <a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/horvath-sandor-o-p-angyalok-demonok?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank">teológia szerint is</a> mindig az atomizáltságot, szétesést, bomlást, ha tetszik, a dekonstrukciót igyekszik elősegíteni.</p> </div>
<div>
<ul><li><a href="http://mandiner.blog.hu/2016/08/05/bolondok_csalok_lazitok_a_baloldal_scruton_szerint?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608" target="_blank"><span>Mandiner</span> <span><span>Szilvay Gergely: </span>Bolondok, csalók, lázadók − a baloldal Scruton szerint</span></a></li></ul>
</div></div>