[Grem] Lnyi Andrs 10 pontja a migrcirl
Rita Kunsay-Sipos
ritakunsay at gmail.com
2015. Okt. 30., P, 14:06:46 CET
http://mandiner.hu/cikk/20150831_lanyi_andras_a_zurzavar_fele_migracio_es_mi_vii
Tíz pont a bevándorlókról − Migráció és mi VII.
<http://mandiner.hu/cikk/20150831_lanyi_andras_a_zurzavar_fele_migracio_es_mi_vii>
külföld <http://mandiner.hu/tag/kulfold/>, vélemény
<http://mandiner.hu/tag/velemeny/>, belföld
<http://mandiner.hu/tag/belfold/>, válság <http://mandiner.hu/tag/valsag/>,
természet <http://mandiner.hu/tag/termeszet/>, társadalom
<http://mandiner.hu/tag/tarsadalom/>, bevándorlás
<http://mandiner.hu/tag/bevandorlas/>, világ <http://mandiner.hu/tag/vilag/>,
állam <http://mandiner.hu/tag/allam/>, Lányi András
<http://mandiner.hu/tag/lanyi_andras/>, környezet
<http://mandiner.hu/tag/kornyezet/>, migráció
<http://mandiner.hu/tag/migracio/>, menekültügy
<http://mandiner.hu/tag/menekultugy/>, menekültek
<http://mandiner.hu/tag/menekultek/>, Migráció és mi
<http://mandiner.hu/tag/migracio_es_mi/>.
2015. augusztus 31. 13:16
Az egyén szabadságjogai nem játszhatók ki a népek önrendelkezési joga
ellenében. Az állam feladata, hogy korlátozza a bevándorlást és szabályozza
a letelepedést a maga földjén.
*Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető
magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre
forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig
megjelent írások ezen a linken keresztül
<http://mandiner.blog.hu/tags/Migr%C3%A1ci%C3%B3_%C3%A9s_mi?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201510>
olvashatók.*
*
*Tíz pont a bevándorlókról *– *Vagy mi megyünk oda (segíteni), vagy ők
jönnek ide (lakni)*
*Lányi András*, az ELTE docensének írása
1. Hetek óta figyelem a tranzitzónák lakóit, megfigyeléseimet bárki
ellenőrizheti. Úgy találtam, hogy az ott képtelen zsúfoltságban várakozó
ázsiai családok, köztük a jövevények többségét alkotó fiatal férfiak
igyekeznek a nomád körülményekhez képest kulturált módon berendezkedni.
Őszintén szólva, nem tartom valószínűnek, hogy hasonló helyzetben
honfitársaim ilyen fegyelmezetten viselkednének.
Aki valaha foglalkozott tartósan hátrányos helyzetű csoportokkal, azt is
nyomban látni fogja, hogy a tranzitzónák lakóinak többsége nem ezek közül
kerül ki. (Mondjuk, a Keleti pályaudvar környékén nem nehéz elvégezni az
összehasonlítást.) A mögöttük álló út viszontagságaihoz képest meglepően
jóltáplált és jólöltözött, méltósággal viselkedő emberek többsége odahaza
nem a társadalom alsó rétegeihez tartozott, és életükre nem lehetett
jellemző sem az állandó nélkülözés, sem a tartós üldöztetés.
Úgy tűnik tehát, az afgánok, szírek, pakisztániak, bangladesiek közül is
elsősorban azok vállalkoznak a viszontagságos nyugati utazásra, akik a
magyarok közül: az értékesíthető tudással, jó munkavégző képességgel
rendelkező közepes helyzetű csoportok, s nem azok, akiknek az élete,
biztonsága odahaza közvetlen veszélyben forog. Persze ilyenek is akadnak
köztük, a migrációnak azonban szemlátomást nem ez a fő oka, legalábbis
azoknak az esetében nem, akik egyáltalán eljutnak Magyarországig. A
megtizedelt, földönfutóvá lett áldozatok, akiknek egyik napról a másikra
kellett elhagyni az otthonukat, rendszerint a legközelebbi biztonságosnak
vélt országba vagy országrészbe jutnak csak el, és általában nincsenek
abban a helyzetben, hogy a költséges tengerentúli utazásba belevágjanak.
*
2. Minden bizonnyal más a helyzet az Afrikából érkezők körében, akik
Dél-Európa partjait ostromolják. A fekete kontinens a világ legszegényebb
része, és itt növekszik a népesség a leggyorsabban. A bronzkori termelési
és higiénés viszonyokat felváltó hirtelen modernizáció robbanásszerű
változásokat hozott. A népesség megsokszorozódott, mert a megszülető
gyermekek többsége megéri a felnőttkort, ugyanakkor a megélhetésüket
biztosító természeti források beszűkültek. Szélsőséges hatalmi és vagyoni
különbségek alakultak ki, melyek fennmaradását az egymással hadakozó
kegyetlen terror- és erőszakszervezetek korszerű fegyverzete szavatolja,
állandósítva a véres belháborúkat. A tudatlanság és a nők jogfosztottsága
lehetetlenné teszi a családtervezést, az exportra termelő mezőgazdasági
monokultúrák földéhsége a táplálék megtermelését, a klímaváltozás az
ivóvízellátást. Az afrikaiakat az elemi ínség készteti, hogy elhagyják
otthonaikat, és a gazdag Európába költözzenek.
Akár az ázsiai, akár az afrikai bevándorlókat nézzük, úgy találjuk tehát,
hogy helytelen és megtévesztő a tömeges migrációt a menekült-kérdés és a
menekült-jog fogalmi keretei között tárgyalni. Ami a tényleges üldöztetés
elől menekülőket illeti, az új helyzet inkább nehezíti ügyük
megkülönböztetett, a nemzetközi jognak megfelelő kezelését. Annál is
inkább, minthogy a bevándorlók egy jelentős része úti okmányok nélkül
érkezik, lehetetlenné téve, hogy kilétüket, származásukat, jogosultságukat
az európai hatóságok ellenőrizhessék (ami jóhiszeműségre aligha vall).
*
3. Bárkinek, aki felelős módon kíván véleményt formálni a mostani tömeges
migrációról, először arra kell elfogadható magyarázatot adnia, hogy az
Európa határain megjelenő illegális bevándorlók száma miért ugrott meg
egyik évről a másikra, éspedig a Földközi-tengeren keresztül és a Balkánon
át érkezőké ugyanakkor, az Ázsiából illetve Afrikából útnak indulóké
egyidejűleg.
Mi történt vajon? E távoli országok lakói egymással össze nem beszélhettek;
a terrorcselekmények közvetlen hatása sem kielégítő magyarázat: az érintett
térségekben eddig is folytak helyi háborúk. A legtöbben mégis idén
döntöttek úgy, hogy sok ezer kilométert tesznek meg idegen országokon,
földrészeken, sivatagon, hegyláncokon, tengereken át, viszontagságos
körülmények között, nem egyszer életüket kockáztatva.
Annyi bizonyos, hogy az utaztatásukat szervező és bonyolító hálózatoknak ez
a hirtelen tömegessé lett transzkontinentális turizmus hatalmas üzletet
jelent. Ezért okkal feltételezzük, hogy a migrációs láz gerjesztésében az
utóbbiak aktív szerepet játszanak, akár üzleti, akár politikai célzattal
teszik, s akár rábeszéléssel, akár ennél erőszakosabb eszközökkel érik el
céljukat (a kettő természetesen nem zárja ki egymást). Annyi bizonyos, hogy
a migrációs trendekben világszerte és egyidejűleg bekövetkezett hirtelen
változásra elfogadható magyarázattal még senki nem állt elő.
*
4. Milyen hatással lesz Európára a majdnem kizárólag muzulmán országokból
érkező tömeges bevándorlás? Földrészünkön jelenleg kb 20-25 millió muszlim
él, e családok túlnyomó többsége az elmúlt fél évszázadban telepedett le
kontinensünkön. Ha a mostani migrációs trendek tartósnak bizonyulnak – amit
nincs okunk kétségbe vonni –, akkor számuk egy-két évtizeden belül
megkétszereződhet. Tudni kell azonban, hogy a jövevények termékenységi
rátája az európainak a többszöröse. Ezért elképzelhető, hogy egyes
célországokban az iszlám kultúra már ebben az évszázadban többségbe
kerülhet.
Európa bűnei számosak: felelősségünk a globális klímaváltozásért, más
földrészek lakóinak elnyomorodásáért tagadhatatlan, bűnhődni azonban most
erényeinkért fogunk. A tudatos – ha nem is okvetlenül morális célokat
követő – önkorlátozás, amelyet a szaporodás terén a huszadik század második
felétől kezdve az európaiak tanúsítanak, sajnos, nem a helyi ökoszisztéma
újjáéledését teszi majd lehetővé, hanem a fehér embernél szaporább
jövevények térhódítását és többségbe kerülését. Az ökológiai gondolkodás
klasszikusai már a múlt században rávilágítottak erre a kínos
összefüggésre: egyesek racionális önkorlátozása rövid távon csak az
irracionálisan önző mások számára biztosít előnyt, akiknek terjeszkedése
(szaporodása) viszont hosszabb távon az egész ökológiai-társadalmi rendszer
összeomlásához vezet, ami végül minden szereplőt maga alá temet.
*
5. A folyamat valóságos neve: népvándorlás. Népvándorlás és honfoglalás –
emberek milliói a természeti és/vagy társadalmi viszonyokban bekövetkezett
változások hatására felkerekednek, és új hazát keresnek ott, ahol az
életkörülmények kedvezőbbek. E kedvezőbb életkörülményeket valaki
megteremtette: ezek minden esetben egy olyan civilizáció gyümölcsei, amit a
más civilizációs mintákat követő jövevények tömeges letelepedése és az
ennek nyomán kialakuló kezelhetetlen konfliktusok válságba sodornak. Idővel
azután a bennszülötteknél szaporább bevándorlók kiszorítják a régebben ott
élőket, vagy a saját kulturális mintáik átvételére kényszerítik az addigra
jócskán meggyengült befogadó népességet. A római birodalom hanyatlásának és
bukásának története szépen példázza ezt a folyamatot.
Ha a fogadó országok nem tanúsítanak ellenállást, a honfoglalóknak nem kell
okvetlenül erőszakhoz folyamodniuk. Míg a Nagy Népvándorlás idején a népek
közötti érintkezés meghatározó módja a fegyveres harc volt, a mostani Még
Nagyobb Vándorlás történetében a háborúskodás egyelőre alárendelt szerepet
játszik, inkább oka, mintsem következménye a migrációnak. A végeredmény
ettől még ugyanaz marad. Civilizációkat általában nem az ellenük viselt
háború pusztít el, hanem az őket hordozó népesség eltűnése, s ez az eltűnés
a régészek tanúsága szerint nem kihalást jelent, hanem beolvadást,
elkeveredést.
Jelen esetben mégsem számíthatunk arra, hogy civilizációnk békés
körülmények között tűnik el. Európa ugyanis egyike a leginkább
túlnépesedett földrészeknek, s jólétét köztudomásúlag már régóta annak
köszönheti, hogy technológiai-gazdasági és katonai fölényét más földrészek
természeti forrásainak kisajátítására és felélésére használta. Ezek az
egyenlőtlen csereviszonyok lassan bár, de mérséklődnek, s ennek
következtében az öreg kontinens még a jelenlegi népességet sem fogja tudni
a mostanihoz hasonló színvonalon eltartani, nemhogy annak a másfél- vagy
kétszeresét. Az Európai Unió keretében zajló folyamatok máris jelzik ezt: a
centrum-országok kíméletlen igyekezete, hogy gazdaságukat a periféria
rovására tegyék fenntarthatóvá.
Az erőforrások és a hely szűkössége előbb-utóbb óhatatlanul egymás ellen
fordítja majd a befogadó és a bevándorló társadalom szegényeit, miközben a
gazdag üzletemberek váltig örülnek az olcsó munkaerőnek, az arab
milliomosok bevásárolják magukat az európai gazdaságba, és a politikailag
korrupt uniós bürokraták nyitottságról fecsegnek. Azokon a településeken,
ahol a színes bőrű, muzulmán többség érvényesíteni akarja majd jogos
autonómia-igényét vagy bevezeti az iszlám törvénykezést, a kor szavára
süket őslakosság ellenállása polgárháborúhoz fog vezetni.
*
6. Az új népvándorlást elsősorban a globális ökológiai katasztrófa váltotta
ki. Az emberiség szaporodása már régen meghaladta a Föld eltartó
képességének mértékét, eddig is csak más fajok kiszorítása, elpusztítása
árán volt fenntartható. A megnövekedett népesség eltartását olyan tömeges
hatású, nagyléptékű technológiák alkalmazása tette lehetővé, melyek rohamos
ütemben pusztítják tulajdon létünk természeti alapjait. Az ipari
társadalmak lakói ráadásul a jólétet összetévesztették az anyagi javak
egyre gyorsabb ütemű elhasználásával, s miután ez a korcs életideál a
kifosztott népekre ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol, világszerte
elterjedt, ami még inkább sietteti az élővilág pusztulását.
Elsőként – a klímaváltozás és a környezetszennyezés együttes hatására – az
egészséges ivóvíz vált tartósan elérhetetlenné nagyjából az emberiség 15%-a
számára. Figyelem! Ha egymásra helyezzük azoknak az országoknak a térképét,
ahol a leggyorsabban süllyed a talajvíz szintje, a migránsokat kibocsátó
országok térképével, döbbenetes egybeesést tapasztalunk. (Kína, amely
hasonló ivóvíz-hiánnyal küzd, tömérdek energia felhasználásával képes
jól-rosszul kezelni ezt a problémát.) Megváltoztatja-e a migrációs
konfliktus megítélését, ha azt az ökológiai válság következményeként
azonosítjuk? Erre a kérdésre rövidesen visszatérünk.
*
7. Sokan úgy gondolják azonban, hogy az elöregedett kontinensnek mindettől
függetlenül, kifejezetten jól jön a kívülről érkező vérfrissítés. A
bevándorlók főleg olyan szakmákban helyezkednek el, ahol hiány van munkás
kezekben, megjelenésük tehát felpezsdíti a gazdaságot, és segít eltartani
az életkor meghosszabbodásával arányosan növekvő nyugdíjas népességet. A
délről és keletről érkező milliókból idővel jó európaiak lesznek, a velük
beáramló kulturális sokféleség pedig gazdagítja, színesíti majd életünket.
Ha pár évtizeddel ezelőtt gondolhattunk is ilyesmit, a tények azóta
rácáfoltak a várakozásokra, melyekből legfeljebb a bevándorlók olcsó
munkaerejére alapozott üzleti számítások teljesültek. Ezért az olcsóságért
azonban hatalmas árat fizetnek Európa nagyvárosai. A bevándorlók többsége
nem vált „jó európaivá”, nincsenek is ilyen szándékaik. Az első nemzedék
élete rendszerint rámegy a civilizációs szakadék áthidalásának
igyekezetére, a beilleszkedésre. A második bosszút áll a kudarcért, ami
szüleiket a munka világában, őket magukat az iskolában éri. (Aligha
véletlen, hogy az iskolában sikeres, „hajtós” kelet-ázsiai fiatalokkal van
a legkevesebb baj.) Mint a téma szociológus kutatói megállapították, az
életformák és szokások sokfélesége nem multikulturális társadalmat
teremtett, hanem frusztrált, egymással szemben is ellenséges kisebbségeket,
és legalább ennyire frusztrált befogadó társadalmat, katasztrofális
közbiztonságot, hanyatló közoktatást, túlterhelt infrastruktúrát, egekbe
szökő szociális kiadásokat.
A helyi társadalmat összetartó bizalom és szolidaritás alapja, az
intézmények működőképességének elengedhetetlen feltétele ugyanis az a közös
nyelv (volt), amit kultúrának nevezünk: egyetértés a szavak és cselekedetek
értelmét illetően. Minden újabb nemzedék, minden újabb jövevény hozzátesz
valamit ehhez az értelemhez, és ez által a rend nem sérül, éppen
ellenkezőleg, új elemekkel gyarapszik. De hogy a régi és az új szervüljön,
s ne keletkezzen véres zűrzavar, az mérték és idő kérdése. Néhány évtized
leforgása alatt sokmillió jövevény beáramlása romba dönti a civilizációt,
amelyet néhány ezer vagy tízezer idegen érkezése csak gazdagítana. (Ha a
nyár folyamán részletekben hullik le ránk az a pusztító felhőszakadás,
amely augusztus közepén elborította Budapestet, áldás lett volna a városra
nézve.)
*
8. Az emberi jogok védelmezői szerint azonban nem ez a kérdés. Sőt, mindez
nem kérdés. Az alapvető szabadságjogok ugyanis minden embert egyformán
megilletnek, s ezek között a szabad költözködés jogát Európa nyugati felén
immár félezer éve nem szokás elvitatni. (Egészen pontosan azóta, hogy a
földjeikről elűzött angol parasztok uraiktól cserébe ezt a „jogot” kapták:
mehetnek, amerre látnak.) Megtagadhatjuk-e a jobb életre vágyakozó
ázsiaiaktól és afrikaiaktól, hogy ott telepedjenek le családjaikkal, ahol
akarnak?
Erre a kérdésre általánosságban határozott igennel kell válaszolnunk:
megtagadhatjuk, mert az egyén szabadságjogai nem játszhatók ki a népek
önrendelkezési joga ellenében. A népfenség elvén (fikcióján, oké) működő
demokratikus jogállam kizárólagos joga, hogy az általa képviselt közösség
nevében eldöntse, kit és milyen feltételekkel bocsát be a maga területére.
Kötelessége az ország törvényes rendjének, területi integritásának, lakói
biztonságának védelme bárkivel szemben, így az állam egyes polgáraival és
más államok polgáraival szemben is. A közszabadság és a közjó azért élvez
ilyenkor elsőbbséget az egyén jogaihoz képest, mert az egyén szabadsága és
erkölcsi méltóságának tisztelete nem valami velünk született adottság,
hanem történelmi vívmány: elismerésükre tehát csak a közösség tagjaiként
számíthatunk, amely elkötelezte magát ezen értékek mellett.
A közösség érdekében és felhatalmazásával az állam feladata, hogy
korlátozza a bevándorlást és szabályozza a letelepedést a maga földjén.
Határainak illegális átlépését éppen ezért bűncselekményként szankcionálja.
Más a helyzet akkor, ha a határsértők nagy tömegben lépik át egy ország
határait. Ezt rendszerint ellenséges támadásnak szokták minősíteni. A
félreértések elkerülése végett: a migránsoknak én sem ellenséges, sem
támadó szándékot nem tulajdonítok. De nem azért, mert fegyvertelenül lépik
át a határt. Előfordulhat ugyanis, hogy épp a fegyvertelenség a legerősebb
fegyverük.
*
9. A népszuverenitásra történt fenti hivatkozást azonban vagy fel kell
adnunk, vagy meg kell védenünk egy jogos ellenvetéssel szemben, ami a
bevándorlókat (pontosabban a bevándorlást) támogató álláspont morális
alapját képezi, ez pedig így szól: az emberiség ma már, a globális
egymásrautaltság korában egyetlen közösséget alkot. Az úgynevezett
űrhajó-etika álláspontja szerint mindannyian egyetlen, Föld nevű űrhajó
utasai vagyunk. A közösségen belüli szolidaritás parancsa tehát bennünket a
bevándorlók költözési szabadságának elismerésére, azaz befogadására
kötelez. Ha ezt a követelményt összekapcsoljuk azzal a korábban elfogadott
vélekedéssel, mely szerint az őket otthonuk elhagyására késztető okok
minden bizonnyal összefüggenek a globális ökológiai válság
következményeivel, ezekért pedig mi mint a modern ipari civilizáció
haszonélvezői igenis felelősséggel tartozunk, akkor elháríthatatlannak
tűnik a végkövetkeztetés, hogy ügyük a mi ügyünk, és nekünk tárt karokkal
kell fogadni őket.
Az űrhajó-modell érvényességével szemben azonban súlyos rendszerelméleti
aggályok merültek fel. Garret Hardin szerint az űrhajó hasonlat elsősorban
azért sántít, mert a Föld és a földi folyamatok általunk elvben és
lényegében is kormányozhatatlanok, ténylegesen pedig senki sincs, akit az
utasok felhatalmaztak volna a kormányzásra. Ilyen felhatalmazással továbbra
is csak a kisebb közösségek, nemzetek vezetői rendelkeznek. Globális
felelősségünk és – mondjuk így – lokális cselekvőképességünk szembeállítása
szinte megoldhatatlan erkölcsi dilemma elé állít bennünket. Ebből a
lehetséges következményeket latolgatva keresünk kiutat. E következményeket
Hardin szerint az űrhajónál hitelesebben írja le a mentőcsónak-hasonlat.
Mindannyian a globális ökológiai katasztrófa hajótöröttjei vagyunk. A
szerencsés vagy élelmesebb utasok mentőcsónakon menekülnek, a többiek
megpróbálnak feljutni a máris túlterhelt és ingatag járművekre. Ha
felvesszük őket, elsüllyedünk, senki se jár jobban, ezen a módon tehát nem
vagyunk képesek megmenteni őket, legfeljebb mi is velük pusztulunk.
Létezne vajon a megmentésükre más módszer is? Igen, és a népvándorlás
áldozatain csakis ez segíthet. Többségük ugyanis ugyanúgy nem „szeretne”
Európában élni, ahogy a hajléktalanok többsége nem szeret a híd alatt
aludni. Befogadásuk vagy elutasításuk épp ezért egyaránt afféle csővégi
megoldás, vagyis egyáltalán nem megoldás, még csak nem is érinti a probléma
lényegét.
Megoldást az jelentene, ha békén élhetnének a szülőföldjükön. Pont. Nincs
más megoldás. Ehhez a feltételek hatalmas áldozatok árán - de még így is:
aránylag könnyebben – helyreállíthatók: „csupán” a javak eloszlásának
szélsőséges egyenlőtlenségét kellene enyhíteni; hozzájuttatni őket –
helyben és ellenszolgáltatás nélkül - az ökológiai változásokhoz való
alkalmazkodás eszközeihez; s mindenekelőtt felszámolni a terror-államok,
terrorista csoportok rémuralmát, amely az egész világ biztonságára nézve a
legkomolyabb fenyegetést jelenti. Íme ez az, amit globális felelősségünk
elismerése megkövetel, s ami a mentőcsónak utasait is megmenti a
pusztulástól.
*
10. Azonban mindig felmerül a képmutatás gyanúja, ha valaki olyan megoldást
javasol, ami nem áll a hatalmában, hogy ne kelljen megtennie azt, amit ő
maga is tehetne. „Addig is”, amíg Európa vezetőit sikerül meggyőzni arról,
hogy ne a letelepedésben, hanem az otthonmaradásban támogassák a kontinens
határait szó szerint ostromló tömeget, mit kezdjünk velük?
Láttuk, a jobb élet reményében ide igyekvő embermilliókra mindenképpen
csalódás vár, mert a folyamat, ami Európába sodorja őket, megállíthatatlan,
és rövid időn belül itt is felszámolja a viszonylagos jólétet, biztonságot
és társadalmi békét, amelynek reménye őket otthonuk elhagyására késztette.
(Ha pedig kiderülne, hogy mégiscsak kényszer hatására keltek útra, akkor
útjuk egyengetésével e kényszer alkalmazóit s nem áldozatait jutalmazzuk.)
Ezért rövid távon egyvalamit tehetünk: igyekeznünk kell csillapítani és
korlátozni a bevándorlási lázat. Nem csak a magunk érdekében, ezt jól
véssük az eszünkbe! Kimondani is kegyetlenség, azonban igaz: minden fekete
kisgyerek megmenekülése, akit kimentenek a Földközi-tenger hullámai közül,
három másik afrikai gyereket ítél hasonló szenvedésre. (Gyengébbek
kedvéért: természetesen ki kell menteni őket.)
Közhely a közlekedéstudományban: a túlterhelt útvonalak gondját nem
kiszélesítésük oldja meg – az csak vonzza a forgalom növekedését –, hanem
az út beszűkítése, az áthaladás útjába állított akadályok, amelyek az
autósokat más megoldások felé terelik.
*
A gyakorlati tennivalók megállapításához a publicista hozzáértése ritkán
elegendő, két javaslatot azonban az alkalommal élve mégis megkockáztatnék.
A felelősen gondolkodó magyar civilek, mindjárt akár
a Mandiner szerkesztői, szerzői és olvasói kezdeményezhetnék országunk s
még inkább az Európai Unió vezetőinél az alábbi intézkedéseket:
1. Indítsanak expedíciókat a 3. pontban foglalt kérdés tisztázására: mi
történt tavaly óta Afrika és Ázsia egymástól távoli országaiban, ami a
migrációs robbanást előidézte, s az áldozatok hogy jutnak el idáig?
2. Anyagi áldozatokat és diplomáciai erőfeszítéseket nem kímélve szervezzék
meg a schengeni határokhoz érkező illegális bevándorlók haladéktalan és
emberséges hazaszállítását.
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20151030/9c8a04b4/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl