[Grem] Lackfi J.klt (44),most szletett 6. l, de valjban 8. gyermeke, s 1. unokja

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Mjus. 18., H, 18:44:32 CEST 

„Szakadék peremén billegünk mindannyian” – a ma 44 éves nagypapa, Lackfi
János a Mandinernek
<http://mandiner.hu/cikk/20150518_szakadek_peremen_billegunk_mindannyian_a_ma_44_eves_nagypapa_lackfi_janos_a_mandinernek>
http://mandiner.hu/cikk/20150518_szakadek_peremen_billegunk_mindannyian_a_ma_44_eves_nagypapa_lackfi_janos_a_mandinernek
2015. május 18. 09:42 | *Írta: Stumpf András
<http://mandiner.hu/szerzo/stumpf_andras>*

*„Friss gyermekem már az anyaméhben nagynéni volt! A tetejébe az unokám
nagynénje!”* Lackfi János ma ünnepli 44. születésnapját, de már egy hónapja
nagypapa, múlt pénteken pedig megszületett hatodik gyereke, Julianna. *Harminc
könyv szerzője, számos irodalmi díj birtokosa, nemzedékének egyik
legolvasottabb költője, írója, akinek tankönyvbe került verse* is kavart
már vihart: még a jobbikos Dúró Dóra is kikelt ellene. Szerinte mégsem baj,
ha „a valóság trolljai” rárontanak az irodalomra, s azzal sincs gond, ha
„száll az ének site-ról site-ra”. Az irodalom halála ugyanis szerinte nem a
szeretet vagy a gyűlölet. „*Az irodalom halála az unalom.*” Szupertitkos
könyvterv, gyerekek, unoka, házasság, kultúra, politika, Isten, élet és
halál – születésnapi nagyinterjúnk.

*Egy hónapja nagyapa, múlt pénteken pedig megszületett hatodik gyereke.
Egyszer csak elhatározta, hogy megállítja a nemzetfogyást?*

*Á, csak nincs otthon tévénk... *

*Ennyi?*

Na jó, nem. Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy *nem a statisztikák
kozmetikázása volt az elsődleges cél. *

*Hát?*
Cél nem volt. Biztosan számít, hogy egyikünktől sem idegen ez a
macskacsalád: mi hárman vagyunk testvérek, feleségemék heten. Úgy voltunk
vele, hogy ha a Jóisten gondolja, akkor beköszön. Most köszön be
nyolcadjára.

*Valamit elszámoltunk? Nem a hatodik babájuk érkezett három napja?*

*Hat élő gyermekünk van idelenn, kettő odafenn. Két babánk nem született
meg.* Ők Róza és Lőrinc.* Őket is számon tartjuk, beszélünk róluk. Tagjai a
családnak akkor is, ha nem ismerhettük meg őket testi valójukban. Két éve,
amikor úgy volt, hogy érkezik az új emberke, nagyon belelkesedtünk.
Tizenegy év után újra kisbabás szülőnek lenni... Tanakodtunk, mit hova
teszünk majd, a munkákat hogyan szervezzük át... Aztán mire kialakítottunk
mindent, kiderült, hogy ő **már nem él. *Megszenvedtük. *Ekkor jelentette
be Simon fiunk, hogy megnősül, szervezni kezdtük az esküvőt, ez adott új
célt, értelmet...*

*Simon fiuk 22 éves. Ha élettapasztalatunkat és sztereotípiáinkat
elővesszük, úgy képzeljük: borgőzös éjszakán fogant a kis unokája, Vilmos,
aztán jött a lázas esküvőszervezés... *

Nem talált. *Szépen, módszeresen készültek a házasságra, meg is volt az
esküvő, de azt mondták, hogy babát rögtön az elején talán még nem akarnak.
Aztán egy-két hónap múlva szóltak, hogy bejelenteni valójuk van.* A forint
világgazdasági helyzetével kapcsolatban akarhatnak közölni valamit -
tanakodtunk. De nem! *A baba volt! Marhára örültünk. Julival, a
feleségemmel átálltunk erre a projektre. Hogy akkor most illő módon
hozzáöregszünk a nagypapa- és nagymamaszerephez.* És akkor, becsúszó
szereléssel...* A Jóistennek van humora. Küldött nekünk is egy kisbabát.*
Egyszerre kell tehát megfiatalodnunk, visszababásodnunk, meg előre
nagyszülősödnünk.

*Honnan volt akkora önbizalma, hogy úgy gondolja, íróként képes lesz majd
eltartani egy ekkora családot? *

Amikor elrettentő rádióműsort hall az ember arról, hogy járjuk csak körbe a
bababoltokat, mennyi is a *„bekerülési költsége”* egy gyereknek, akár meg
is ijedhetne, de a kereskedelmi szemlélet okafogyott, ha egy élőlényről
beszélünk. *Az aggodalmakat nem lehet megúszni, minél több gyerek van,
annál többért aggódsz. Abban azért bíztam, hogy ha odateszem a magamét, a
Jóisten is megsegít. Tudnék hajmeresztő történeteket mesélni zakózsebben
talált ezresekről, égből hulló milliós kölcsönökről, alkalmas pillanatban
kapott díjakról, talán mesének tűnne, pedig valóság...* Másrészt mindig
szerettem dolgozni. Kedvenc napom a hétfő. Nyilván azért is, mert
hobbimotoros vagyok. Abból élek, ami a bolondériám, a vesszőparipám.

*A gyerekeket is erre nevelik? Hobbimotorozásra? Vagy nekik azért közgázt
kell végezniük?*

Dehogy. *A lényeg, hogy találjanak rá arra, ami nekik nem puszta gályázás.
Aztán hogy miből élnek meg... **Hiába úszol a pénzben, ha végigszenveded az
életed*. *Huszonévesen nekünk sem volt pénzünk, de nagyon megorroltunk
volna, ha bárki azt mondja ránk, hogy szegények vagyunk. Pedig voltak olyan
telek, hogy Simonnak tudtunk venni csirkemellet, amit lefagyasztottunk,
hogy meglegyen a fehérjeadagja, mi meg ettük a sült krumplit tökfőzelékkel.*
Aztán a tökfőzeléket sült krumplival. Fő a változatosság. *Néha csalamádéra
is futotta friss kenyérrel, de egyik este például csak egy fej vöröshagyma
volt otthon. Olyan romantikus a népdalban, hogy „van vöröshagyma a
tarisznyába', keserű magába”. De az nem keserű, hanem durva. Semmi
romantikus nincs a szűnni nem akaró éji hascsikarásban.* *Mégse vettük
észre, hogy szűkölködnénk, annyi felfedezni való és feladat volt előttünk.
Felváltva jártunk egyetemre, az aluljáróban passzoltuk át a gyereket a
másiknak, nem volt idő siránkozni. Most meg öröm öröm hátán. Friss
gyermekem már az anyaméhben nagynéni volt! A tetejébe az unokám nagynénje.*

*Tényleg nem mindennapi.*

*„Te már más nemzedékhez tartozol, ezt te nem értheted”* – mondja majd a
lányom nála három héttel idősebb unokámnak a homokozóban. Alig várom!



*„Inkább ne vernéd a feleséged, ne innál annyit, ne súgnád be a
haverjaidat” – ilyenek jártak a fejemben.*

*Pazar helyzet. Rögtön meg is verselte a kicsi születését.*

A Facebook-oldalamon szét is lájkolták, hatvanezer ember látta. Persze a
gyönyörű kis Julianna fotójával együtt: *„Eszelős nagy / buli van ma, / ide
huppant / Julianna...”* Alig él, máris nagy lájkvadász. És itt azt, hogy
„alig él”, vegyük szó szerint: ha az orvos előző délután be nem fekteti a
kórházba feleségemet, alighanem sem anyuka, sem leánya nem ússza meg élve.
Ilyen pengeélen táncolás az életünk. A minap, mikor jöttem elfelé a
kórházból, a szülészettel szomszédos belgyógyászat épületéből épp egy
koporsót hoztak kifelé. Szakadék peremén billegünk mindannyian. Julianna
lányom mini ökle lecsap az asztalra, halkabban, mint ahogy egy légy
leszáll: legyen élet! És lesz. Ez ellen nincsenek érvek. *Amikor Vilmos
unokám néhány hete megszületett, azt is rögtön megverseltem. Nem fértem a
bőrömbe, nem fért belém az ujjongás. *Amúgy létezik egy Versgyár nevű
kezdeményezésem a honlapomon
<http://www.lackfi-janos.hu/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505>.
Ha valaki tényleg jó verstémát küld, megírom. Volt már hasonló furcsa
generációütközős történet, jó kis vers lett belőle. A sztori annyi, hogy az
özvegy nagymama a fiatalos lendülettel latolgatja a szóba jöhető
férfijelölteket, miközben a huszonéves, házasulandó unoka ugyanígy
párkereséssel tölti az idejét. Vicces párhuzamosságok lettek ebből. Már nem
nős – még nem nős. Lakáskeresés – két lakás összeköltöztetése. Félelem, mit
szólnak az illetőhöz a szülők – félelem, hogy reagálnak az unokák. A
libikóka két végén ülve... Tükörszimmetrikus bizonytalanságok. Léteznek
ilyen mókás nemzedéki összecsúszások.

*A gyerekek és unoka is a Lackfi nevet viseli?*

Igen.

*Pedig írói álnévnek indult önnél. *

Úgy. *Volt is gondom a Lackfi névből, amíg nyolc ezelőtt hivatalosan is fel
nem vettem.* Postákon talán szunnyadnak még kósza meghatalmazások,
amelyeket azért írtam, hogy fölvehessem saját honoráriumomat. Mint magammal
egy háztartásban élő unokatestvér.* Tíz évvel ezelőtt, Párizsban meg nem
engedtek fel a gépre. A terrorista nyilván úgy fog jönni, hogy teljesen más
névre foglaltat repjegyet! *Hiába mutogattam kötetet, képes programfüzetet,
hogy író meg mifene, aztat, ugye, mindenki mondhassa... A franciák
hajthatatlanok voltak.

*A gyerekek **– a kicsi Juliannát leszámítva **– még az Oláh névvel
születtek?*

Igen. Nekik meg ebből volt gondjuk. Amikor ilyen-olyan díjat kaptam,
tévében szerepeltem, feszítette őket a büszkeség, de kellemetlen volt,
mikor az osztálytársak kérdezgették, hogy akkor most ki az apjuk valójában.
Mára tehát belackfiasodtak hivatalosan is, hét különböző kerületet jártam
sorra az intézkedések alkalmával... Az adminisztráció ritka öröme!

*Apja, Oláh János mit szólt ehhez? Egy kicsit minden férfiban ott van, hogy
tovább akarja adni a nevét.*

A baseballban remekül működne az Oláh János Jr., Oláh W. Jánosként amerikai
elnök is lehetnék, de az Oláh János és népi zenekara is jól jöhet
alkalomadtán. Vannak szakmák, ahol ez tradicionálisan működik. Az irodalom
nem ilyen. Nagy László öccse Ágh Istvánként lett ismert, Jékely pedig apja,
Áprily miatt indult polgári néven. Az elején egészen evidens volt szüleim
számára is, hogy ezt fogom tenni. Sőt, tanácsolták – mindketten írók,
tudták, ilyen ez a szakma. Amikor aztán igazságügyileg is felvettük a
Lackfi nevet, az azért megsuhintotta őket.

*Jól működött az álneve, vagy azért a szakmában mindenki tudta, hogy Oláh
János és Mezey Katalin gyereke?*

Sokan a közelmúltig nem tudták. Volt olyan is, aki megrótt, amiért a Magyar
Naplóban publikálok. Hogy merem? Mondtam: többek között úgy, hogy az apám a
főszerkesztő, meg egyáltalán, miféle beleaggódás ez? *Fedezék volt a
Lackfi-név. Szórakoztató helyzetek születtek belőle.* Kezdetben sokan
előadták nekem a nagyhalált különféle szerkesztőségekben, hogy így a
magasztos költészet, fiatalember, meg úgy a fenséges költészet... Közben én
pontosan tudtam az összes pletykát az illetőről, meg azt is, hogy az
irodalmár nem fénylő lángoszlop, amely furtonfurt ihellik, hanem Pista meg
Jóska, amifélék gyakorta megfordultak nálunk gyerekkoromban. Mivel ismertem
a szóbeszédet, elég harciasan is álltam hozzájuk akkoriban: *„Inkább ne
vernéd a feleséged, ne innál annyit, ne súgnád be a haverjaidat”* – ilyenek
jártak a fejemben.

*Katolicizmusából következik, hogy ön viszont nem lett alkesz és a
gyerekeiről sem tudni ilyesmit? *

*Biztosan benne van, de nem nagyon emberkednék ezzel. Hat éve nem iszom
csepp alkoholt sem, tizenhat éve nem gyújtottam rá, de éppen mert mindkét
örvény be akart szippantani. Onnan fordultam vissza, ahonnan terápia nélkül
még egyáltalán lehetséges. Hiába, szenvedélyes ember vagyok, jobb nem
játszani a tűzzel. Szent Pál írja: „aki áll, ügyeljen, hogy el ne essék”.
Amúgy tény, hogy az egyházi év ünnepei, a böjti időszak, az adventi
készülődés részei az életünknek. Ahogy az esti ima és magánimádságaink,
Istentől kapott személyes SMS-eink is. Jól felfogott kötelességünk
gyerekeinkért imádkozni.* *Nem állítom, hogy kamaszainkat beleértve
mindenki megveszekedett katolikus a családban. „Unom az egészet, nem érek
rá, fontosabbak a barátaim, normális papot még nem láttam...” Ilyen
vélekedések röpdösnek, alappal, alap nélkül, s ez rendben is van.** Ha nem
küzdenek meg a hitükért, az nem is lesz önálló életvitel alapja, csak rájuk
nyomott kaloda. Szabad embereket szeretnénk nevelni. Az ő döntésük, hogy
felnőttként kimondják-e az igent, a nemet, a talánt. Szurkolunk nekik, s ha
pont a mi véleményünkre kíváncsiak, ott vagyunk. *

*„Valahol tehát létezik Magyarország. Egy Magyarország. Nem kettő, meg sok.
Egy. Ebben makacsul hiszek.”*

*Politikáról viszont nem nyilvánít véleményt, ahogy Esterházy és Nádas
szükség esetén megmondja a Népszabadságban, mit kell gondolni Gyurcsányról.
Generációs különbség, hogy ön és mondjuk Varró Dániel nem?*

Részben az lehet. Változnak az idők. A létező szocializmus vájt egy kis
falfülkét az értelmiségnek. Ott lánglelkűsködhetett mindenki,
pózolgathatott, kicsit elszigetelten, valamennyire hallhatóan. A
vasmunkások meg műszak után nyilván iszonyú lelkesedéssel hallgatták a
fővárosból érkezett író elvtársakat.

*Tapasztalat?*

Persze. Atyámékkal voltunk ilyen tájolásokon. Kolhozavató hangulat,
emelvény, ők fönt, öntudatos munkásparasztok lent. A rendszerváltáskor
aztán mindenki úgy érezte, el kell mondania a véleményét. Ma viszont vannak
már erre szakmák. Politikus, politológus, elemző, publicista... Profik
foglalkoznak ezzel hivatásszerűen, nem biztos, hogy nekünk, íróknak,
költőknek muszáj *„üzenni”*. Lehetni azért lehet! Alkati kérdés ez, a mi
nemzedékünkben is van, aki politikai verset ír. Például Erdős Virág, akinek
a munkáit puszta irodalom-alapon nagyon régóta nagyon szeretem. De Jónás
Tamás, régi jó barátom, szintén kiment a tüntetésre és elmondta versét.
Nincs ezzel bajom, csak nem az én utam. Az én könyveim olvasásához amúgy
sem kell párttagkönyv.

*Merthogy az olvasók nem sorolják ide vagy oda? *

Sőt! Voltam olyan boros esten, ahol jobbomon az ajropéer kozmopoliták
ültek, balomon meg a népiek. Én így hol népdalt daloltam, hol meg Rilkéről
értekeztem, kicsit az ütköző szerepét is betöltve. Akkor éreztem, hogy a
helyemen vagyok. Mélyen értem-érzem mindkét tábort. Kapolcson, a Kaláka
Versudvarban amolyan hopmester, hivatalosan *„házigazda”* vagyok, és ötödik
éve versműhelyt tartok tíz napig minden áldott délben. Babzsákon ücsörögve
írogatták verseiket a népek csodás hangulatban. Aztán bejelöltek
Facebookon. Az egyiknek akkora karmos turul volt a háttérképe, hogy el sem
fért a képernyőn, a másik meg tagja volt a *„Most rögtön akasszuk fel a
miniszterelnököt, de előtte még heréljük is ki lehetőleg”* nevezetű nemes
társadalmi mozgalomnak. Ez a két ember úgy tudott együtt ülni, verset írni,
hogy nem ontották ki egymás belét. Valahol tehát létezik Magyarország. Egy
Magyarország. Nem kettő, meg sok. Egy. Ebben makacsul hiszek.

*Haza a magasban?*

Vagy a mélyben. Vagy középen. Valahol. Lényeg, hogy van.

*Ön meg inkább elfojtja, amit közéletről, politikáról gondol, nehogy
belezavarjon ebbe?*

Lejátszom én ezeket a focikat belül, végkimerülésig. Nem úszhatom meg.
Regényt is szánok ennek. Orhan Pamuknak van egy remek könyve, a Hó,
amelyben egészen szélsőséges társadalmi csoportok véleményét úgy tudja
bemutatni, hogy egyiket sem miskárolja ki. Ott a terrorista, aki ijesztő,
de valami végső szeretet fényében megérthető. Nem azért, mert terrorista,
hanem mert ember. Vagy a misztikus imám. Az opportunista. A Nyugat-imádó.
Nyüzsög mindenki, Pamuk fölrajzolja Törökország politikai palettáját, de az
állásfoglalást az olvasóra hagyja. Valami hasonlóba kezdtem én is.

*Mikor készül el?*

Nem tudom. Elakadtam vele, félbehagytam és egy másik fába, pontosabban
regénybe vágtam a fejszét.

*Mibe?*

Az szupertitkos. A félbehagyott regényt szétnyilatkoztam, úgyhogy most már
tudom: nem szerencsés, ha annyit beszélek valamiről, míg a végén elhiszem,
hogy létezik. Miközben nem is. Elég fárasztó előállítani valamit, ami már
van. A közélettől ugyanakkor cseppet sem ódzkodom: egy sor fontos dolog
mellé oda kell állni, csak azok nem napi politikai ügyek. Az Igazgyöngy
Alapítvány, a Bátortábor, a Habitat for Humanity, a Másszínház, számos
természetvédelmi, idősek ügyét felkaroló, sérült személyekkel foglalkozó
projekt ilyen. Egyik sem kecsegtet politikai haszonnal, sőt, a politika
szemében szálka olykor a nagy civilkedés, de ezek tényleg fontos ügyek.

*Életkora, katolicizmusa, nagycsaládossága látszólag a Fideszre
predesztinálná. Nem keresték soha, hogy lenne feladat, szolgálni kellene a
hazát?*

Volt rá példa. Azt nem mondom meg, melyik pártból.

*Miért mondott nemet?*

Annyira nagymérvűek voltak az igények és olyan szerények a feltételek, hogy
két út látszott. Az egyik, hogy nem munkálkodsz és felveszed a szerény
illetményt. A másik, hogy munkálkodsz és ügyeskedsz mellette, visszaélve
rendkívüli fontosságoddal. Megfontoltam, meggondoltam, nemet mondtam.

*Pedig ma ön lehetne L. Simon László! *

Na, az biztos...

*Ő egyébként jó költő?*

Nem hiszem, hogy itt, most minősítenem kellene kollégákat.

*Olvasott tőle?*

Persze. Ismerem. Szakmabeli, nem tegnap óta. Irodalomszervezői érdemei a
Párizsi Magyar Műhely folyóirat, illetve a FISZ körül elvitathatatlanok, s
vannak szövegei is. Ilyenek. Meg olyanok. Nem dolgom szétcincálni őket.
Amikor még írtam kritikákat, akkor is azt tűztem ki magam elé, arról
szólok, amit igazán szeretek. Biztosan lehetne kardozni, odamondani,
lehúzni, kivesézni, amit nem tartok elég erősnek, csak minek? Az ember
élete arra is rámenne, ha mindenről, amit jónak tart, mélyen, értőn írna.

*Nagyon diplomatikus. Kapott is a Fidesztől szülinapi ajándékot!*

Kaptam? Mit?

*Pont most, a születésnapján indul az InternetKon!*

Csodás!

*„Karinthyval értek egyet, aki hazafelé odaköszönt a sarkon álló
hölgyikének: jó estét, kedves kolléga!”*

*A net hatása a költészetre viszont tényleg érdekes téma. El lehet adni
verseskötetet, ha elérhető neten is? *

Transzferváltás volt már néhányszor az írás-olvasás történetében. Amikor az
ókorban ívekre szabdalták a pergament, az micsoda borzalom volt az akkoriak
szemében! A pergament! Amelyet szét kellett hajtani addig, s ráfeküdni
szinte. Mint egy szerelmi aktus, olyan volt addig az olvasás. Aztán jön
valaki és kitalálja, hogy ívekre szabdalja! Botrány... Egy ideig még a
következő oldal első szavait is odaírták a lap aljára, úgy rettegtek a
lapozás halálugrásától... Amikor a középkorban Gutenberg elkezdte
stemplizni a könyveket, azok valódi szerelmesei azt is botránynak
tartották. Ponyván árulják, kútba ugrott cselédlányokról, sziámi ikrekről,
tyúkpörökről, kísértetekről írnak? Pfuj. Eleve féléves borjú speciálisan
kikészített bőréből készült a pergamen. Kellett az íráshoz valódi ezüstöt
tartalmazó iniciálé-tinta. S ha olvasni akartál, tíz évig tanultál előtte
latinul, összespóroltad a pénzt, majd elmentél Heidelbergbe, s további évek
után ott volt előtted az egyetlen példány, vasláncon. Ráadásul hangosan
kellett olvasni, testet kellett adni a betűnek. Erre jön ez a
könyv-pecsételő, és tönkreteszi az egész misztériumot! A nettel is
változnak az olvasási szokások, persze. Száll az ének site-ról site-ra. A
lényeg, hogy ne azon siránkozzunk, mennyi szemét van a neten! Tegyünk fel
értékes dolgokat. Ezért van honlapom, írói Facebook-adatlapom. És a
Digitális Irodalmi Akadémia is bárki számára elérhető a Petőfi Irodalmi
Múzeum honlapján.

*Az fizet a költőnek?*

A tagság életjáradékszerűséggel jár, amennyire tudom. A lap csupa befutott,
tekintélyes alkotó műveit osztja. Jó ötlet. Működik. Kinézetre szürke kis
oldal – hatalmas kincsekkel.

*Kapitalista körülmények között, ahol a példányszámtól függ a pénze, ahol
nem közéleti-politikai lángoszlop, nem vátesz, miben különbözik a szerepe
mondjuk a cigányzenészétől?*

Bizonyos értelemben semmiben. Karinthyval értek egyet, aki hazafelé
odaköszönt a sarkon álló hölgyikének: jó estét, kedves kolléga! Hisz
egyikünk a testét, másik a lelkét árulja... A cigányzenész is kolléga. Van
azonban különbség prosti és prosti, cigányzenész és cigányzenész, költő és
költő között. Hiszek abban, hogy a költészet, az irodalom nem az elit
kábítószere, amit gazdag emberek meg tudnak fizetni, hogy aztán kéjes
tripbe ringassák magukat. Ennél sokkal ősibb dolog. Abba a pillanatba
szeretem visszahelyezni, amikor valaki a kocsmában először asztalra csap:
idefigyeljetek, olyan sztorim van, hogy lehidaltok! Vagy amikor a sámán
elkezd esőért imádkozni, s megszabja a kereteket, a ritmikát, a rituálé
mikéntjét, a szavakat, amelyek mágikus elevenítő erővel bírnak. Ez az erő
nem enyészett el máig sem, csak nagyon rossz csatornákon szokott beragadni.

*Amikor ezek a csatornák kinyílnak ön előtt is, s mondjuk tankönyvbe
válogatják Véletlen
<https://verspatika.wordpress.com/2008/03/15/lackfi-janos-veletlen/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505>
című versét, akkor meg kikel ellene a Jobbik. Meglepődött, mekkora vihart
kavart? *

*Dúró Dóra maga szólott rólam. Ez azért valami, nem? Vagyis létezem. Most
mondják, hogy nincs az irodalomnak társadalmi hatása! Amúgy az a vers
két-három évig illedelmesen szunnyadt abban az árva tankönyvben, mígnem
valaki egyszer csak kinyitotta. Aztán be is fotózta, a poéma meg gyorsan
körbejárta a netet. Kétféle reakció volt rá. Az egyik: dögöljön meg Lackfi
János, lehetőleg máma még. A másik, hogy ez milyen zseniális. Az igazság
közepütt van: ügyesen összeütött dalocska, azt hiszem, a balhéhoz meg
kellett a provokatív hangja. Nem baj, ha az irodalomra rárontanak a valóság
trolljai. Számomra azért volt tanulságos végigolvasni vagy nyolcszáz
kommentet, mert láttam, sokan teljesen szűzen kerültek az irodalom hatása
alá. Nem jött át, hogy a „tündibündi” nyelvhasználatot karikírozom. Az sem,
hogy nem én karikírozom először. Petőfi például a lateiner okoskodást
gúnyolta ki. „Diligenter frequentáltam / Iskoláim egykoron, / Secundába
ponált mégis / Sok szamár professorom”. Ma nem a latinnal, hanem a
kamuangollal szoktak a művelt diákok „menőzni”, úgyhogy át is gyúrtam ezt:
„Sziriöszli kimaxoltam / Iskoláim egykor én, / Projektjeim diszlájkolta /
Sok lúzer prof könnyedén”. A Véletlen ugyanez, csak éppen a laza tini
szlenget mutatja meg. Mindenesetre örültem, hogy szélsőséges véleményeket
kaptam a versre, meg arra, mit keres a „tinibugyi” a tankönyvben. Az
irodalom halála ugyanis nem a szeretet vagy a gyűlölet. Az irodalom halála
az unalom.*

*Az irodalmi szűzhártyát át tudja szakítani olyan feladat, mint Tóth Árpád
és Jékely verseinek összehasonlítása? Az idei érettségi feladata.*

Ez már az ínyenc feladat volt. Aki olcsón meg akarta úszni, a Senecától
vett, habkönnyű elmélkedést választotta az idő fogalmáról. Barátságos
érettségi volt ez. Tóth Árpád és Jékely szövegei nagyon szépek, de első
lépcsőben e szerzőktől mást tennék a diákok elé. Vajon mindenki tudja-e, mi
az, hogy „*nyaratszaka*”? Lábjegyzet nem volt hozzá. Szerkezetében is
másképp tanítanám az irodalmat. Falatkákat adnék, sokféle rövidebb
szöveget, kóstolót.

*17 évig tehette ezt a Pázmányon. Miért hagyta ott a tanítást?*

A prózaírás miatt. Öt regény rohad a gépemben különböző állapotokban.

*Nem arról van szó: olyan jól cseng már a kassza, hogy nincs feltétlenül
szüksége a havi fixre?*

Nem vagyok nagytőkés, de ez is benne van. Nem panaszkodom.

*A szintén pénzzel járó Magyar Művészeti Akadémiának pedig nem is tagja,
ugye?*

JAK, FISZ, Írószövetség, Pen Club, Műfordítók Egyesülete... Van elég
tagságom.

*Nem politikai oka van, hogy éppen ez már nem fér bele?*

Ha balhé van versek, prózák tartalma miatt, az felajz. Ha az
irodalompolitika körül, az hidegen hagy. Jelenleg nem vágyom semmilyen
plusz tagságra. Szeretnék végre a művekkel foglalkozni. Majd ha öreg leszek
és iszonyú tapasztalt – talán többet szöszölök különféle testületekben.

*Dédapa korában?*

Ha minden jól megy, nincs az azért olyan messze. Szóval legyen inkább: ük-.
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150518/1e269b22/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl