<div dir="ltr"><div class=""><a href="http://mandiner.hu/cikk/20150518_szakadek_peremen_billegunk_mindannyian_a_ma_44_eves_nagypapa_lackfi_janos_a_mandinernek">„Szakadék peremén billegünk mindannyian” – a ma 44 éves nagypapa, Lackfi János a Mandinernek</a></div><a href="http://mandiner.hu/cikk/20150518_szakadek_peremen_billegunk_mindannyian_a_ma_44_eves_nagypapa_lackfi_janos_a_mandinernek">http://mandiner.hu/cikk/20150518_szakadek_peremen_billegunk_mindannyian_a_ma_44_eves_nagypapa_lackfi_janos_a_mandinernek</a><br><div class="">
<div>2015. május 18. 09:42 | <b>Írta: <a href="http://mandiner.hu/szerzo/stumpf_andras">Stumpf András</a></b> </div>
<div>
<div class=""><span style="vertical-align:bottom;width:400px;height:20px"></span></div>
</div>
<div style="margin-top:3px">
</div>
</div>
<p class="">
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>„Friss gyermekem már az anyaméhben nagynéni volt! A tetejébe
az unokám nagynénje!”</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Lackfi János ma ünnepli 44. születésnapját, de
már egy hónapja nagypapa, múlt pénteken pedig megszületett hatodik
gyereke, Julianna.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> </b></span><b>Harminc könyv szerzője, számos irodalmi díj
birtokosa, nemzedékének egyik legolvasottabb költője, írója, akinek
tankönyvbe került verse</b></span> is kavart már vihart: még a jobbikos Dúró Dóra
is kikelt ellene. Szerinte mégsem baj, ha „a valóság trolljai”
rárontanak az irodalomra, s azzal sincs gond, ha „száll az ének site-ról
site-ra”. Az irodalom halála ugyanis szerinte nem a szeretet vagy a
gyűlölet. „<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Az irodalom halála az unalom.</b></span>” Szupertitkos könyvterv,
gyerekek, unoka, házasság, kultúra, politika, Isten, élet és halál –
születésnapi nagyinterjúnk.
</p>
<div class="" id="articleBillboard">
</div>
<p><strong>Egy hónapja nagyapa, múlt pénteken pedig
megszületett hatodik gyereke. <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Egyszer csak elhatározta, hogy megállítja a
nemzetfogyást?<img src="http://mandiner.hu/images/ga1.gif" id="ga1" class=""></span></strong></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Á, csak nincs otthon tévénk... <img src="http://mandiner.hu/images/ga2.gif" id="ga2" class=""></b></span></p><p><strong>Ennyi?</strong></p><p>Na jó, nem. Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>nem a statisztikák kozmetikázása volt az elsődleges cél. </b></span></p><p><strong>Hát?</strong></p>Cél
nem volt. Biztosan számít, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)">egyikünktől sem idegen ez a
macskacsalád: mi hárman vagyunk testvérek, feleségemék heten. Úgy
voltunk vele, hogy ha a Jóisten gondolja, akkor beköszön. Most köszön be
nyolcadjára.</span> <p><strong>Valamit elszámoltunk? Nem a hatodik babájuk érkezett három napja?</strong></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Hat
élő gyermekünk van idelenn, kettő odafenn. Két babánk <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nem született
meg.</span></b></span> Ők Róza és Lőrinc.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Őket is számon tartjuk, beszélünk róluk. Tagjai a
családnak akkor is, ha nem ismerhettük meg őket testi valójukban. Két
éve, amikor úgy volt, hogy érkezik az új emberke, nagyon belelkesedtünk.
Tizenegy év után újra kisbabás szülőnek lenni... Tanakodtunk, mit hova
teszünk majd, a munkákat hogyan szervezzük át... Aztán mire
kialakítottunk mindent, kiderült, hogy ő </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>már nem él. </b></span>Megszenvedtük.
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ekkor jelentette be Simon fiunk, hogy megnősül, szervezni kezdtük az
esküvőt, ez adott új célt, értelmet...</b></span></p><p><strong><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Simon fiuk 22 éves.</span>
Ha élettapasztalatunkat és sztereotípiáinkat elővesszük, úgy képzeljük:
borgőzös éjszakán fogant a kis unokája, Vilmos, aztán jött a lázas
esküvőszervezés... </strong></p><p>Nem talált. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Szépen, módszeresen
készültek a házasságra, meg is volt az esküvő, de azt mondták, hogy
babát rögtön az elején talán még nem akarnak. Aztán egy-két hónap múlva
szóltak, hogy bejelenteni valójuk van.</b></span> A forint világgazdasági
helyzetével kapcsolatban akarhatnak közölni valamit - tanakodtunk. De
nem! <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A baba volt! Marhára örültünk. Julival, a feleségemmel átálltunk
erre a projektre. Hogy akkor most illő módon hozzáöregszünk a nagypapa-
és nagymamaszerephez.</b></span> És akkor, becsúszó szereléssel...<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> A Jóistennek van
humora. Küldött nekünk is egy kisbabát.</b></span> Egyszerre kell tehát
megfiatalodnunk, visszababásodnunk, meg előre nagyszülősödnünk. </p><p><strong>Honnan volt akkora önbizalma, hogy úgy gondolja, íróként képes lesz majd eltartani egy ekkora családot? </strong></p><p>Amikor elrettentő rádióműsort hall az ember arról, hogy járjuk csak körbe a bababoltokat, mennyi is a <em>„bekerülési költsége”</em>
egy gyereknek, akár meg is ijedhetne, de a kereskedelmi szemlélet
okafogyott, ha egy élőlényről beszélünk. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Az aggodalmakat nem lehet
megúszni, minél több gyerek van, annál többért aggódsz. Abban azért
bíztam, hogy ha odateszem a magamét, a Jóisten is megsegít. Tudnék
hajmeresztő történeteket mesélni zakózsebben talált ezresekről, égből
hulló milliós kölcsönökről, alkalmas pillanatban kapott díjakról, talán
mesének tűnne, pedig valóság...</b></span> Másrészt mindig szerettem dolgozni.
Kedvenc napom a hétfő. Nyilván azért is, mert hobbimotoros vagyok. Abból
élek, ami a bolondériám, a vesszőparipám.</p><p><strong><span style="background-color:rgb(255,229,153)">A gyerekeket is erre nevelik?</span> Hobbimotorozásra? Vagy nekik azért közgázt kell végezniük?</strong></p><p>Dehogy.
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A lényeg, hogy találjanak rá arra, ami nekik nem puszta gályázás. Aztán
hogy miből élnek meg... </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Hiába úszol a pénzben, ha végigszenveded az
életed</b></span>. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Huszonévesen nekünk sem volt pénzünk, de nagyon megorroltunk
volna, ha bárki azt mondja ránk, hogy szegények vagyunk. Pedig voltak
olyan telek, hogy Simonnak tudtunk venni csirkemellet, amit
lefagyasztottunk, hogy meglegyen a fehérjeadagja, mi meg ettük a sült
krumplit tökfőzelékkel.</b></span> Aztán a tökfőzeléket sült krumplival. Fő a
változatosság. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b><span style="background-color:rgb(217,234,211)">Néha csalamádéra is futotta friss kenyérrel, de egyik
este például csak egy fej vöröshagyma volt otthon.</span> Olyan romantikus a
népdalban, hogy <em>„van vöröshagyma a tarisznyába', keserű magába”</em>.
De az nem keserű, hanem durva. Semmi romantikus nincs a szűnni nem
akaró éji hascsikarásban.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mégse vettük észre, hogy szűkölködnénk, annyi
felfedezni való és feladat volt előttünk. Felváltva jártunk egyetemre,
az aluljáróban passzoltuk át a gyereket a másiknak, nem volt idő
siránkozni. Most meg öröm öröm hátán. Friss gyermekem már az anyaméhben
nagynéni volt! A tetejébe az unokám nagynénje.</b></span> </p><p><strong>Tényleg nem mindennapi.</strong></p><p><em>„Te már más nemzedékhez tartozol, ezt te nem értheted”</em> – mondja majd a lányom nála három héttel idősebb unokámnak a homokozóban. Alig várom! </p><p style="text-align:center"><strong><img alt="" src="http://mandiner.hu/gallery/Lackfi_Janos_interju_03.jpg" height="373" width="560"><br><br></strong><em><strong>„Inkább ne vernéd a feleséged, ne innál annyit, ne súgnád be a haverjaidat” </strong><strong>– ilyenek jártak a fejemben.</strong></em></p><p><strong>Pazar helyzet. <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Rögtön meg is verselte a kicsi születését.</span></strong></p><p>A Facebook-oldalamon szét is lájkolták, hatvanezer ember látta. Persze a gyönyörű kis Julianna fotójával együtt: <em><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>„Eszelős nagy / buli van ma, / ide huppant / Julianna...</b></span>”</em>
Alig él, máris nagy lájkvadász. És itt azt, hogy „alig él”, vegyük szó
szerint: ha az orvos előző délután be nem fekteti a kórházba
feleségemet, alighanem sem anyuka, sem leánya nem ússza meg élve. Ilyen
pengeélen táncolás az életünk. A minap, mikor jöttem elfelé a kórházból,
a szülészettel szomszédos belgyógyászat épületéből épp egy koporsót
hoztak kifelé. Szakadék peremén billegünk mindannyian. Julianna lányom
mini ökle lecsap az asztalra, halkabban, mint ahogy egy légy leszáll:
legyen élet! És lesz. Ez ellen nincsenek érvek. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Amikor Vilmos unokám
néhány hete megszületett, azt is rögtön megverseltem. Nem fértem a
bőrömbe, nem fért belém az ujjongás. </b></span>Amúgy létezik egy Versgyár nevű
kezdeményezésem a <a target="_blank" href="http://www.lackfi-janos.hu/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505">honlapomon</a>.
Ha valaki tényleg jó verstémát küld, megírom. Volt már hasonló furcsa
generációütközős történet, jó kis vers lett belőle. A sztori annyi, hogy
az özvegy nagymama a fiatalos lendülettel latolgatja a szóba jöhető
férfijelölteket, miközben a huszonéves, házasulandó unoka ugyanígy
párkereséssel tölti az idejét. Vicces párhuzamosságok lettek ebből. Már
nem nős – még nem nős. Lakáskeresés – két lakás összeköltöztetése.
Félelem, mit szólnak az illetőhöz a szülők – félelem, hogy reagálnak az
unokák. A libikóka két végén ülve... Tükörszimmetrikus bizonytalanságok.
Léteznek ilyen mókás nemzedéki összecsúszások. </p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>A gyerekek és unoka is a Lackfi nevet vis<span style></span>eli?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Igen.<strong><br></strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Pedig írói álnévnek indult önnél. </strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Úgy.</span>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Volt is gondom a Lackfi névből, amíg nyolc ezelőtt hivatalosan is fel
nem vettem.</b></span> Postákon talán szunnyadnak még kósza meghatalmazások,
amelyeket azért írtam, hogy fölvehessem saját honoráriumomat. Mint
magammal egy háztartásban élő unokatestvér.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Tíz évvel ezelőtt, Párizsban
meg nem engedtek fel a gépre. A terrorista nyilván úgy fog jönni, hogy
teljesen más névre foglaltat repjegyet! </b></span>Hiába mutogattam kötetet, képes
programfüzetet, hogy író meg mifene, aztat, ugye, mindenki mondhassa... A
franciák hajthatatlanok voltak. </p><p><strong>A gyerekek </strong><strong>– a kicsi Juliannát leszámítva </strong><strong>– még az Oláh névvel születtek?</strong></p><p>Igen.
Nekik meg ebből volt gondjuk. Amikor ilyen-olyan díjat kaptam, tévében
szerepeltem, feszítette őket a büszkeség, de kellemetlen volt, mikor az
osztálytársak kérdezgették, hogy akkor most ki az apjuk valójában. Mára
tehát belackfiasodtak hivatalosan is, hét különböző kerületet jártam
sorra az intézkedések alkalmával... Az adminisztráció ritka öröme!</p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Apja, Oláh János mit szólt ehhez? Egy kicsit minden férfiban ott van, hogy tovább akarja adni a nevét.</strong></span></p><p>A
baseballban remekül működne az Oláh János Jr., Oláh W. Jánosként
amerikai elnök is lehetnék, de az Oláh János és népi zenekara is jól
jöhet alkalomadtán. Vannak szakmák, ahol ez tradicionálisan működik. Az
irodalom nem ilyen. Nagy László öccse Ágh Istvánként lett ismert, Jékely
pedig apja, Áprily miatt indult polgári néven. Az elején egészen
evidens volt szüleim számára is, hogy ezt fogom tenni. Sőt, tanácsolták –
mindketten írók, tudták, ilyen ez a szakma. Amikor aztán igazságügyileg
is felvettük a Lackfi nevet, az azért megsuhintotta őket. </p><p><strong>J<span style="background-color:rgb(217,234,211)">ól működött az álneve, vagy azért a szakmában mindenki tudta, hogy Oláh János és Mezey Katalin gyereke?</span></strong></p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)">Sokan
a közelmúltig nem tudt</span>ák<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><span style></span></span>. Volt olyan is, aki megrótt, amiért a Magyar
Naplóban publikálok. Hogy merem? Mondtam: többek között úgy, hogy az
apám a főszerkesztő, meg egyáltalán, miféle beleaggódás ez? <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Fedezék volt
a Lackfi-név. Szórakoztató helyzetek születtek belőle.</b></span> Kezdetben sokan
előadták nekem a nagyhalált különféle szerkesztőségekben, hogy így a
magasztos költészet, fiatalember, meg úgy a fenséges költészet... Közben
én pontosan tudtam az összes pletykát az illetőről, meg azt is, hogy az
irodalmár nem fénylő lángoszlop, amely furtonfurt ihellik, hanem Pista
meg Jóska, amifélék gyakorta megfordultak nálunk gyerekkoromban. Mivel
ismertem a szóbeszédet, elég harciasan is álltam hozzájuk akkoriban: <em>„Inkább ne vernéd a feleséged, ne innál annyit, ne súgnád be a haverjaidat”</em> – ilyenek jártak a fejemben.</p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Katolicizmusából következik<span style></span>, hogy ön viszont nem lett alkesz és a gyerekeiről sem tudni ilyesmit? </strong> </span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Biztosan
benne van, de nem nagyon emberkednék ezzel. Hat éve nem iszom csepp
alkoholt sem, tizenhat éve nem gyújtottam rá, de éppen mert mindkét
örvény be akart szippantani. Onnan fordultam vissza, ahonnan terápia
nélkül még egyáltalán lehetséges. Hiába, szenvedélyes ember vagyok, jobb
nem játszani a tűzzel. Szent Pál írja: <em>„aki áll, ügyeljen, hogy el ne essék”</em>.
Amúgy tény, hogy az egyházi év ünnepei, a böjti időszak, az adventi
készülődés részei az életünknek. Ahogy az esti ima és magánimádságaink,
Istentől kapott személyes SMS-eink is. Jól felfogott kötelességünk
gyerekeinkért imádkozni.</b></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Nem állítom, hogy kamaszainkat beleértve
mindenki megveszekedett katolikus a családban. <em>„Unom az egészet, nem érek rá, fontosabbak a barátaim, normális papot még nem láttam...”</em>
Ilyen vélekedések röpdösnek, alappal, alap nélkül, s ez rendben is van.</b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
<span style="background-color:rgb(255,229,153)">Ha nem küzdenek meg a hitükért, az nem is lesz önálló életvitel alapja,
csak rájuk nyomott kaloda. Szabad embereket szeretnénk nevelni. Az ő
döntésük, hogy</span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">felnőttként kimondják-e az igent, a nemet, a talánt.
Szurkolunk nekik, s ha pont a mi véleményünkre kíváncsiak, ott vagyunk. </span></b></span></p><p style="text-align:center"><img alt="" src="http://mandiner.hu/gallery/Lackfi_Janos_interju_02.jpg" height="373" width="560"></p><p style="text-align:center"><em><strong>„Valahol tehát létezik Magyarország. Egy Magyarország. Nem kettő, meg sok. Egy. Ebben makacsul hiszek.”</strong></em></p><p><strong><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Politikáról
viszont nem nyilvánít véleményt,</span> ahogy Esterházy és Nádas szükség
esetén megmondja a Népszabadságban, mit kell gondolni Gyurcsányról.
Generációs különbség, hogy ön és mondjuk Varró Dániel nem?</strong></p><p>Részben
az lehet. Változnak az idők. A létező szocializmus vájt egy kis
falfülkét az értelmiségnek. Ott lánglelkűsködhetett mindenki,
pózolgathatott, kicsit elszigetelten, valamennyire hallhatóan. A
vasmunkások meg műszak után nyilván iszonyú lelkesedéssel hallgatták a
fővárosból érkezett író elvtársakat. </p><p><strong>Tapasztalat?</strong></p><p>Persze.
Atyámékkal voltunk ilyen tájolásokon. Kolhozavató hangulat, emelvény,
ők fönt, öntudatos munkásparasztok lent. A rendszerváltáskor aztán
mindenki úgy érezte, el kell mondania a véleményét. Ma viszont vannak
már erre szakmák. Politikus, politológus, elemző, publicista... Profik
foglalkoznak ezzel hivatásszerűen, nem biztos, hogy nekünk, íróknak,
költőknek muszáj <em>„üzenni”</em>. Lehetni azért lehet! Alkati kérdés
ez, a mi nemzedékünkben is van, aki politikai verset ír. Például Erdős
Virág, akinek a munkáit puszta irodalom-alapon nagyon régóta nagyon
szeretem. De Jónás Tamás, régi jó barátom, szintén kiment a tüntetésre
és elmondta versét. Nincs ezzel bajom, csak nem az én utam. Az én
könyveim olvasásához amúgy sem kell párttagkönyv.</p><p><strong>Merthogy az olvasók nem sorolják ide vagy oda? </strong></p><p>Sőt!
Voltam olyan boros esten, ahol jobbomon az ajropéer kozmopoliták ültek,
balomon meg a népiek. Én így hol népdalt daloltam, hol meg Rilkéről
értekeztem, kicsit az ütköző szerepét is betöltve. Akkor éreztem, hogy a
helyemen vagyok. Mélyen értem-érzem mindkét tábort. Kapolcson, a Kaláka
Versudvarban amolyan hopmester, hivatalosan <em>„házigazda”</em>
vagyok, és ötödik éve versműhelyt tartok tíz napig minden áldott délben.
Babzsákon ücsörögve írogatták verseiket a népek csodás hangulatban.
Aztán bejelöltek Facebookon. Az egyiknek akkora karmos turul volt a
háttérképe, hogy el sem fért a képernyőn, a másik meg tagja volt a <em>„Most rögtön akasszuk fel a miniszterelnököt, de előtte még heréljük is ki lehetőleg”</em>
nevezetű nemes társadalmi mozgalomnak. Ez a két ember úgy tudott együtt
ülni, verset írni, hogy nem ontották ki egymás belét. Valahol tehát
létezik Magyarország. Egy Magyarország. Nem kettő, meg sok. Egy. Ebben
makacsul hiszek. </p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Haza a magasban?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Vagy a mélyben. Vagy középen. Valahol. Lényeg, hogy van. </span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Ön meg inkább elfojtja, amit közéletről, politikáról gondol, nehogy belezavarjon ebbe?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Lejátszom
én ezeket a focikat belül, végkimerülésig. Nem úszhatom meg. Regényt is
szánok ennek</span>. Orhan Pamuknak van egy remek könyve, a Hó, amelyben
egészen szélsőséges társadalmi csoportok véleményét úgy tudja bemutatni,
hogy egyiket sem miskárolja ki. Ott a terrorista, aki ijesztő, de
valami végső szeretet fényében megérthető. Nem azért, mert terrorista,
hanem mert ember. Vagy a misztikus imám. Az opportunista. A
Nyugat-imádó. Nyüzsög mindenki, Pamuk fölrajzolja Törökország politikai
palettáját, de az állásfoglalást az olvasóra hagyja. Valami hasonlóba
kezdtem én is.</p><p><strong>Mikor készül el?</strong></p><p>Nem tudom. Elakadtam vele, félbehagytam és egy másik fába, pontosabban regénybe vágtam a fejszét. </p><p><strong>Mibe?</strong></p><p>Az
szupertitkos. A félbehagyott regényt szétnyilatkoztam, úgyhogy most már
tudom: nem szerencsés, ha annyit beszélek valamiről, míg a végén
elhiszem, hogy létezik. Miközben nem is. Elég fárasztó előállítani
valamit, ami már van. A közélettől ugyanakkor cseppet sem ódzkodom: egy
sor fontos dolog mellé oda kell állni, csak azok nem napi politikai
ügyek. Az Igazgyöngy Alapítvány, a Bátortábor, a Habitat for Humanity, a
Másszínház, számos természetvédelmi, idősek ügyét felkaroló, sérült
személyekkel foglalkozó projekt ilyen. Egyik sem kecsegtet politikai
haszonnal, sőt, a politika szemében szálka olykor a nagy civilkedés, de
ezek tényleg fontos ügyek.</p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Életkora, katolicizmusa,
nagycsaládossága látszólag a Fideszre predesztinálná. Nem keresték soha,
hogy lenne feladat, szolgálni kellene a hazát?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Volt rá példa. Azt nem mondom meg, melyik pártból. <strong><br></strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Miért mondott nemet?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Annyira
nagymérvűek voltak az igények és olyan szerények a feltételek, hogy két
út látszott. Az egyik, hogy nem munkálkodsz és felveszed a szerény
illetményt. A másik, hogy munkálkodsz és ügyeskedsz mellette, visszaélve
rendkívüli fontosságoddal. Megfontoltam, meggondoltam, nemet mondtam. </span></p><p><strong>Pedig ma ön lehetne L. Simon László! </strong></p><p>Na, az biztos...</p><p><strong>Ő egyébként jó költő?</strong></p><p>Nem hiszem, hogy itt, most minősítenem kellene kollégákat. </p><p><strong>Olvasott tőle?</strong></p><p>Persze.
Ismerem. Szakmabeli, nem tegnap óta. Irodalomszervezői érdemei a
Párizsi Magyar Műhely folyóirat, illetve a FISZ körül elvitathatatlanok,
s vannak szövegei is. Ilyenek. Meg olyanok. Nem dolgom szétcincálni
őket. Amikor még írtam kritikákat, akkor is azt tűztem ki magam elé,
arról szólok, amit igazán szeretek. Biztosan lehetne kardozni,
odamondani, lehúzni, kivesézni, amit nem tartok elég erősnek, csak
minek? Az ember élete arra is rámenne, ha mindenről, amit jónak tart,
mélyen, értőn írna.</p><p><strong>Nagyon diplomatikus. Kapott is a Fidesztől szülinapi ajándékot!</strong></p><p>Kaptam? Mit?</p><p><strong>Pont most, a születésnapján indul az InternetKon!</strong></p><p>Csodás!</p><p style="text-align:center"><img alt="" src="http://mandiner.hu/gallery/Lackfi_Janos_interju_01.jpg" height="373" width="560"></p><p style="text-align:center"><em><strong><span style="text-align:start">„Karinthyval értek egyet, aki hazafelé odaköszönt a sarkon álló hölgyikének: jó estét, kedves kolléga!”</span></strong></em></p><p><strong>A net hatása a költészetre viszont tényleg érdekes téma. El lehet adni verseskötetet, ha elérhető neten is? </strong></p><p>Transzferváltás
volt már néhányszor az írás-olvasás történetében. Amikor az ókorban
ívekre szabdalták a pergament, az micsoda borzalom volt az akkoriak
szemében! A pergament! Amelyet szét kellett hajtani addig, s ráfeküdni
szinte. Mint egy szerelmi aktus, olyan volt addig az olvasás. Aztán jön
valaki és kitalálja, hogy ívekre szabdalja! Botrány... Egy ideig még a
következő oldal első szavait is odaírták a lap aljára, úgy rettegtek a
lapozás halálugrásától... Amikor a középkorban Gutenberg elkezdte
stemplizni a könyveket, azok valódi szerelmesei azt is botránynak
tartották. Ponyván árulják, kútba ugrott cselédlányokról, sziámi
ikrekről, tyúkpörökről, kísértetekről írnak? Pfuj. Eleve féléves borjú
speciálisan kikészített bőréből készült a pergamen. Kellett az íráshoz
valódi ezüstöt tartalmazó iniciálé-tinta. S ha olvasni akartál, tíz évig
tanultál előtte latinul, összespóroltad a pénzt, majd elmentél
Heidelbergbe, s további évek után ott volt előtted az egyetlen példány,
vasláncon. Ráadásul hangosan kellett olvasni, testet kellett adni a
betűnek. Erre jön ez a könyv-pecsételő, és tönkreteszi az egész
misztériumot! A nettel is változnak az olvasási szokások, persze. Száll
az ének site-ról site-ra. A lényeg, hogy ne azon siránkozzunk, mennyi
szemét van a neten! Tegyünk fel értékes dolgokat. Ezért van honlapom,
írói Facebook-adatlapom. És a Digitális Irodalmi Akadémia is bárki
számára elérhető a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. </p><p><strong>Az fizet a költőnek?</strong></p><p>A
tagság életjáradékszerűséggel jár, amennyire tudom. A lap csupa
befutott, tekintélyes alkotó műveit osztja. Jó ötlet. Működik. Kinézetre
szürke kis oldal – hatalmas kincsekkel.</p><p><strong>Kapitalista
körülmények között, ahol a példányszámtól függ a pénze, ahol nem
közéleti-politikai lángoszlop, nem vátesz, miben különbözik a szerepe
mondjuk a cigányzenészétől?</strong> </p><p>Bizonyos értelemben
semmiben. Karinthyval értek egyet, aki hazafelé odaköszönt a sarkon álló
hölgyikének: jó estét, kedves kolléga! Hisz egyikünk a testét, másik a
lelkét árulja... A cigányzenész is kolléga. Van azonban különbség prosti
és prosti, cigányzenész és cigányzenész, költő és költő között. Hiszek
abban, hogy a költészet, az irodalom nem az elit kábítószere, amit
gazdag emberek meg tudnak fizetni, hogy aztán kéjes tripbe ringassák
magukat. Ennél sokkal ősibb dolog. Abba a pillanatba szeretem
visszahelyezni, amikor valaki a kocsmában először asztalra csap:
idefigyeljetek, olyan sztorim van, hogy lehidaltok! Vagy amikor a sámán
elkezd esőért imádkozni, s megszabja a kereteket, a ritmikát, a rituálé
mikéntjét, a szavakat, amelyek mágikus elevenítő erővel bírnak. Ez az
erő nem enyészett el máig sem, csak nagyon rossz csatornákon szokott
beragadni. </p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Amikor ezek a csatornák kinyílnak ön előtt is, s mondjuk tankönyvbe válogatják <a target="_blank" href="https://verspatika.wordpress.com/2008/03/15/lackfi-janos-veletlen/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201505">Véletlen</a> című versét, akkor meg kikel ellene a Jobbik. Meglepődött, mekkora vihart kavart? </strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Dúró
Dóra maga szólott rólam. Ez azért valami, nem? Vagyis létezem. Most
mondják, hogy nincs az irodalomnak társadalmi hatása! Amúgy az a vers
két-három évig illedelmesen szunnyadt abban az árva tankönyvben, mígnem
valaki egyszer csak kinyitotta. Aztán be is fotózta, a poéma meg gyorsan
körbejárta a netet. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Kétféle reakció volt rá.</span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Az egyik:</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">dögöljön meg
Lackfi János, lehetőleg máma még</span><span style="background-color:rgb(217,234,211)">. A másik, hogy </span>ez milyen zseniális. Az
igazság közepütt van: ügyesen összeütött dalocska, azt hiszem, a
balhéhoz meg kellett a provokatív hangja. Nem baj, ha az irodalomra
rárontanak a valóság trolljai. Számomra azért volt tanulságos
végigolvasni vagy nyolcszáz kommentet, mert láttam, sokan teljesen
szűzen kerültek az irodalom hatása alá. Nem jött át, hogy a <em>„tündibündi”</em> nyelvhasználatot karikírozom. Az sem, hogy nem én karikírozom először. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Petőfi például a lateiner okoskodást gúnyolta ki. <em>„Diligenter frequentáltam / Iskoláim egykoron, / Secundába ponált mégis / Sok szamár professorom”</em></span>. Ma nem a latinnal, hanem a kamuangollal szoktak a művelt diákok „menőzni”, úgyhogy<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> át is gyúrtam ezt: <em>„Sziriöszli kimaxoltam / Iskoláim egykor én, / Projektjeim diszlájkolta / Sok lúzer prof könnyedén”</em></span>.
A Véletlen ugyanez, csak éppen a laza tini szlenget mutatja meg.
Mindenesetre örültem, hogy szélsőséges véleményeket kaptam a versre, meg
arra, mit keres a <em>„tinibugyi”</em> a tankönyvben. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Az irodalom halála ugyanis nem a szeretet vagy a gyűlölet. Az irodalom halála az<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> unalom</span>.</span></b></span></p><p><strong>Az
irodalmi szűzhártyát át tudja szakítani olyan feladat, mint Tóth Árpád
és Jékely verseinek összehasonlítása? Az idei érettségi feladata.</strong></p><p>Ez
már az ínyenc feladat volt. Aki olcsón meg akarta úszni, a Senecától
vett, habkönnyű elmélkedést választotta az idő fogalmáról. Barátságos
érettségi volt ez. Tóth Árpád és Jékely szövegei nagyon szépek, de első
lépcsőben e szerzőktől mást tennék a diákok elé. Vajon mindenki tudja-e,
mi az, hogy „<em>nyaratszaka</em>”? Lábjegyzet nem volt hozzá.
Szerkezetében is másképp tanítanám az irodalmat. Falatkákat adnék,
sokféle rövidebb szöveget, kóstolót. </p><p><strong>17 évig tehette ezt a <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Pázmányon. Miért hagyta ott a tanítást?</span></strong></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">A prózaírás miatt. Öt regény rohad a gépemben különböző állapotokban. </span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><strong>Nem arról van szó: olyan jól cseng már a kassza, hogy nincs feltétlenül szüksége a havi fixre?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Nem vagyok nagytőkés, de ez is benne van. Nem panaszkodom.</span></p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>A szintén pénzzel járó Magyar Művészeti Akadémiának pedig nem is tagja, ugye?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)">JAK, FISZ, Írószövetség, Pen Club, Műfordítók Egyesülete... Van elég tagságom.</span></p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Nem politikai oka van, hogy éppen ez már nem fér bele?</strong></span></p><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)">Ha
balhé van versek, prózák tartalma miatt, az felajz. Ha az
irodalompolitika körül, az hidegen hagy. Jelenleg nem vágyom semmilyen
plusz tagságra. Szeretnék végre a művekkel foglalkozni. Majd ha öreg
leszek és iszonyú tapasztalt – talán többet szöszölök különféle
testületekben. </span></p><p><strong>Dédapa korában?</strong></p><p>Ha minden jól megy, nincs az azért olyan messze. Szóval legyen inkább: ük-. <br></p></div>