[Grem] - : az örményirtási kérdésről...

László Imre doncimil at gmail.com
2015. Ápr. 25., Szo, 11:18:21 CEST 

Tekintettel a tegnapi szent György naphoz fűződő 100 éves , tragikus
történelmi eseménysorozat kapcsán megsokasodott híradásokra, megküldöm egy
kedves és szakavatott barátom gondolataiból összeállított kis szösszenést,
segítendő az eligazodást...  .)    -m-
p.s.: a mai török adminisztráció részben szakított az ifjú-török radikális
nacionalista hagyományokkal és bűnbánó módon elismeri az atrocitásokat,
viszont a nemzetközi jogi fogalom szerinti genocídiumot nem kívánja
elismerni, ez egy másik kérdés...



*Az örmények helyzete ellentmondásos volt a Török Birodalomban…*

Egyrészt a társadalom elitjét alkották, uralva a pénzügyeket és a
kereskedelmet. A kultúrában is jelentős erővel voltak jelen, de még az
államigazgatásban is. A háború kitörésekor 1914-ben még a külügyminiszter
is örmény volt. A "leghűségesebb nemzetként" emlegették őket.

A fordulat az orosz-török háborúk miatt történt, amikor orosz támogatással
örmény forradalmi szervezetek (Dasnak, Hincsak) alakultak,
szélsőbalos-soviniszta ideológiai háttérrel. Céljuk a birodalomból
kiszakítani a megteremtendő Nagy-Örményországot, orosz protektorátus alatt.
Ennek érdekében az oroszok nekik ígértek hat vilajetet a birodalomból, ahol
viszonylag nagy számban (de sehol nem többségben) éltek. Ezeken a vidékeken
gerillaháborúba és etnikai tisztogatásba kezdtek. (Ezekről is vannak
feljegyzések, dokumentumok, fényképfelvételek - nem kevésbé borzalmasak,
mint amelyek az örmények szenvedéseiről készültek.)

Az örmények többsége nem támogatta a forradalmi szervezeteket, de ezek
szokásos módon a terrort saját népükön kezdték. Az együttműködő, a
birodalom iránt lojális örményeket kivégezték, beleértve örmény papokat is.
A konstantinápolyi pátriárkát karácsony napján lőtték le, az oltár előtt -
nem az oszmán állam, nem törökök, hanem örmény terroristák. Az indíték
pedig a birodalomhoz való hűsége volt. A gazdag örmény polgárokat
megsarcolták, kvázi "hadiadót" vetettek ki rájuk. Aki pedig nem működött
együtt, azt lelőtték.

Az oroszoktól elszenvedett sorozatos vereség miatti elkeseredés bizony
többször is az örményen csattant - természetesen többnyire azokon, akik mit
sem tehettek a háborús kollaborációról. De a pogrom és a népharag már csak
ilyen. Az oszmán állam igyekezett fenntartani a rendet, vegyes sikerrel. Az
örmények helyzete hasonló lett az európai zsidósághoz: egyszerre volt
jellemző a pénzügyi kulcspozíciók birtoklása, valamint az ellenük időnként
fellángoló népharag. De mindez kifejezetten az oroszokkal való kollaboráció
után kezdődött. Noha Oroszország a Kaukázus egyes területeinek megszállása
után, már a XIX. században, a keresztények patrónusaként az új orosz
 területeken telepítésekkel változtatta meg az etnikai viszonyokat, nagy
örmény kolóniák létrehozásával, mint a legismertebb Karabah.

A két balkáni háború alatt (1912-13) 7 millió (!) törököt űztek el
szülőföldjéről, többszázezer ártatlan halálos áldozattal. Mindez nem menti,
de részben magyarázza az elkeseredettséget és az emiatt néha
kontrollálhatatlan népharagot. A menekült tömegek komoly bizonytalanságot,
fezsültséget keltenek minden társadalomban.



A nyilvános kivégzések fotóin szereplő akasztottak rendre manipulatív
kommentárral jelennek meg, mintha geyszerűen "örmény értelmiségieket"
akasztottak volna fel. A valóságban ezek az elítéltek a Dasnak és a Hincsak
aktivistái, vezetői voltak, akik a világháború árnyékában fegyveres harcot
szerveztek az oszmán állam ellen.

Az utolsó csepp a Van városbeli felkelés volt. Az orosz csapatok
előretörésekor az oszmán seregek hátában örmény forradalmárok felkelést
robbantottak ki, összejátszva a támadó oroszokkal. Ez adta a döntő lökést
ahhoz a parlementi döntéshez, amely az örmények deportálásáról szólt, a
frontövezetből szíriai területekre.

A döntés szerint minden kitelepített örménynek felmérték a vagyonát, és
kárpótlást kellett kapniuk  új lakóhelyükön. A deportálás elsősorban
vonaton történt, már amennyire a kor infrastrukturális viszonyai és a
háborús erőfeszítések ezt lehetővé tették. Hosszú gyalogmenetek is voltak,
ahol az éhség és betegségek miatt rengetegen haltak meg. (Hozzáteendő: az
éhínség a környék muszlim lakosait is érintette, katasztrófális volt az
ellátás.) Kurd szabadcsapatok is rendszeresen támadták a menetoszlopokat,
így állva vérbosszút az örmény terroristák által lemészárolt kurd
falvakért. (Persze ártatlanokat ért a bosszú, amint az szokásos.) Az oszmán
állam hadbírósága a támadókat és a hatalmukkal visszaélő hivatalnokokat,
katonákat hadbíróság elé állította, elmarasztalta, mintegy 40 esetben ki is
végezte. Mindez kevés volt azonban, nem tudták fenntartani a rendet és a
biztonságot. Van tehát miért megkövetni az örménységet. Ahogy ezt meg is
tette a hivatalban lévő ME a napokban, akárcsak elődje a jelenlegi KE,
Erdogan 2014-ben, de a szándékolt népirtás elismerése nélkül.

Igazolható, államilag megszervezett és az örmény népesség kiirtását célzó,
a nemzetközi jog definíciójának megfelelő genocídium nem is volt.

Az örmények tragédiája egy több évtizedes, idegen hatalmak által szított
etnikai háború lezárása volt. A kegyelet megilleti őket, ahogy a többi
áldozatot is.





*Magáról a „genocídium” jogi definíciójáról:*

A népirtás *emberiesség és béke elleni bűn*, nemzetközi jogi
<http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_jog> bűncselekmény a
Párizsban 1947 <http://hu.wikipedia.org/wiki/1947>. évi február 10.
<http://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_10.> napján kelt békeszerződés
<http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rizsi_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9sek> 6.
cikke szerint. 1948 <http://hu.wikipedia.org/wiki/1948>-ban a népirtás
bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről ENSZ egyezmény (ún.
*Genocídium-egyezmény*) született.

Előzménye, ahogy magát a kifejezést a lengyel származású amerikai
jogász, Raphael Lemkin, az 1944-ben publikált Axis Rule in Occupied Europe (A
tengelyhatalmak uralma a megszállt Európában) című művében meghatározta.



A népirtás nemzetközi jogi fogalmát tehát a népirtás bűntettének
megelőzéséről és megbüntetéséről szóló ENSZ
<http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyes%C3%BClt_Nemzetek_Szervezete>-egyezmény
határozza meg 1948-ban. Eszerint népirtást követ el az, aki valamely nemzeti,
etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges *kiirtása céljából*

a) a csoport tagjait megöli,

b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy
lelki sérelmet okoz,

c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy
annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,

d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések
meggátolása,

e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja.

http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pirt%C3%A1s

 The Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide
<http://en.wikipedia.org/wiki/Convention_on_the_Prevention_and_Punishment_of_the_Crime_of_Genocide>
(CPPCG)
was adopted by the UN General Assembly
<http://en.wikipedia.org/wiki/UN_General_Assembly>on 9 December 1948 and
came into effect on 12 January 1951 (Resolution 260 (III)). Article 2:

 Any of the following acts committed with *intent to destroy
<http://en.wikipedia.org/wiki/Genocide#Intent_to_destroy>*, in whole or in
part <http://en.wikipedia.org/wiki/Genocide#In_part>, a national
<http://en.wikipedia.org/wiki/Nation>, ethnical
<http://en.wikipedia.org/wiki/Ethnicity>, racial
<http://en.wikipedia.org/wiki/Race_(classification_of_human_beings)> or
religious <http://en.wikipedia.org/wiki/Religion> group, as such:

-       killing members of the group;

-       causing serious bodily or mental harm to members of the group;

-       deliberately inflicting on the group conditions of life, calculated
to bring about its physical destruction in whole or in part;

-       imposing measures intended to prevent births within the group;

-       forcibly transferring children of the group to another group.

(Article 2 CPPCG)

http://en.wikipedia.org/wiki/Genocide_definitions







Az ENSZ által elfogadott definíció kulcseleme tehát, hogy a bűntett a
"*megsemmisítés
szándékával*" ('*intent to destroy*') történjen. Ha így volt, akkor
genocídium. Ha nem, akkor bármilyen borzalmak is történtek, nem az.



Az pedig nem igazolt, hogy az oszmán állam vagy az 1913-ban hatalomra
jutott forradalmi "ifjútörök" kormány (CUP) meg akarta volna semmisíteni az
örmény népet. Semmiféle "örményellenes" propaganda nem volt, és nem volt
semmilyen jogkorlátozó előzménye sem a deportálásoknak. Ami "csak" a
frontvonal közelében élő örményeket érintette. - A fővárosban például
háborítatlanul élte tovább életét többszázezer örmény, akiknek parlamenti
képviselőik voltak. Ahogy vallási vezetőjük, az örmény pátriárka is
hivatalban volt mindvégig, békében.



Az örmény menetoszlopokat megtámadó fegyvereseket hadbíróság elé állítását
mi motiválta, ha tényleg állami akarat lett volna a tömeges gyilkosság,
akkor miért ítélték volna el őket?



Nagy kérdés miért "ülnek" a franciák, az örmény vádak első számú nemzetközi
képviselőjeként a dokumentumokon, amelyeket Konstantinápolyból vittek el
1919-ben, a főváros angol-francia megszállása idején az állami archívumból.
Talán éppen azért, mert nincs köztük olyan, ami az állami szintű
szándékosságot igazolná. Ennek rövidesen ki kell derülnie, ha lejár az
iratok 100 éves titkosítása.





*Nemzetközi jogi speciális helyzet*



Izrael határozottan ellenzi az örmény tragédia népirtásnak (genocídiumnak)
minősítését. /Ismeretes, hogy a zsidó állam a holokauszt egyediségét,
semmilyen más eseménnyel nem egybeesőségét hirdeti.



A teljes, avagy akár a részleges, de szándékolt megsemmisítés igazolása
igen nehéz. A Soah-on kívül ilyesmire talán a Mongol Birodalom XIII.
századi gyakorlatból lehetne példát keresni, vagy esetleg az USA az
indiánokkal szemben, de főleg ha egyes törzsek történetét elkülönítve
vizsgálnánk, lehetne gyanúsított, mert általánosságban, minden indiánra nem
volna megállapítható. Hasonló lehet Ausztrália esete az őslakóival a még
brit időkben. Esetleg a Párizsi forradalmi hatóságok eljárása Vendomban
lehetne ilyen még... De ezek mind feltételezések, egy bírósági ítélet
megalapozásához szükséges dokumentumokat nem volna könnyű előteremteni
egyik esetben sem. A kiirtás szándékának igazolása egy állami
adminisztrációs iratokat feltételező feladatot jelent. A magyar történelem
ismertebb népirtásai ilyen tekintetben nem felelnek meg a kritériumnak sem
a hírhedt madéfalvi sICULICIDIUM tekintetében, de a mócföldi magyarirtások
sem, hiszen ezeket Avram Iancu román lázadói hivatalos államiság háttere
nélkül követték el. Ehhez nem volna elég azt sem bizonyítani, hogy
„bizonyos aulista körök” szervezték volna az etnikai lakosság uszítását,
hiszen nem logikus, hogy az udvarnak a magyar nemesség kiirtása konkrét
célja lett volna. Hasonló a probléma a kurd szabadcsapatosok kegyetlen
mészárlásaival.



A jogi meghatározás nem esik egybe a köznyelvben igen elterjedt népirtás
fogalmával.

Ezért parttalan az ezzel kapcsolatos vita. Az ENSZ definíciója és a hágai
ítélkezési gyakorlat szerint az örmény tragédia nem minősíthető
népirtásnak, az elterjedt szóhasználat szerint viszont igen. Valószínűleg
így soha sem lesz megegyezés a minősítésben.



Ezért kellene a tények minél alaposabb megismerésére helyezni a hangsúlyt,
mert még bőven van még feltárandó kérdések.

A törökök már évekkel ezelőtt javaslatot tettek nemzetközi
történészbizottság felállítására, de az örmények ezt elutasítják.

A levéltárakat szintén egyoldalúan nyitották meg a törökök, viszonzatlan
gesztusként. Holott döntő jelentőségű lehet az 1919-ben Franciaországba
hurcolt levéltári anyag.



A genocídium-kampány évtizedekkel az események után indult, a
hatvanas-hetvenes években. Ennek több oka is lehet, de a történtek
szempontjából ez mind külső, politikai ok. Ha valóban a múlt feltárása
lenne a szándék, akkor történészi és nemzetközi jogi vizsgálatokat kellene
szorgalmazniuk, minden dokumentum alapos feltárásával és értékelésével.
Ehelyett a kampány azt célozza, hogy mindenféle ország, az ügyben teljesen
tájékozatlan képviselőit rövid politikai állásfoglalás megtételére (értsd:
megbélyegzésre) vegyék rá, egy olyan történelmi kérdésben, amelyben még a
történészeknek is tisztázatlan.



Mindez alátámaszthatják azt a feltételezést, hogy a többségében
diaszpórában élő örmény nemzeti összetartozás fontos elemeként szükséges a
népirtás közös szenvedésének élményét fenntartani... felhasználva ezt a
valóban szörnyű történelmi katasztrófát...



A téma terítéken lesz még sokáig, ahol a vita nem a tények elismeréséről
szól (azokat senki sem tagadja), hanem a genocídium kimondásáról vagy ki
nem mondásáról.

Ugyanis, ha elismerné Törökország jogi értelemben a népirtást, akkor azt is
elismerné, hogy előre eltervezett megsemmisítési szándék lett volna az
oszmán állam korabeli vezetői részéről. Ezen túl pedig kárpótlási igények
özönét kellene felvállalnia, és még inkább folyamatos nyomásgyakorlás
lehetőséget biztosítaná maga ellen.



Vagyis nem a tényeken folyik a vita, hanem a minősítésen. Ami inkább
politika, mint történelem.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150425/3a214108/attachment.html

További információk a(z) Grem levelezőlistáról