[Grem] nagypnteki evanglium, elmlkeds, imdsg

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2014. pr. 18., P, 08:40:42 CEST 

 2014. április 18. – Nagypéntek










































































































































*Abban az időben Jézus kiment  tanítványaival a Kedron völgyén túlra,  ahol
  egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás
is,   aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás
 kapott   egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól
szolgákat, és   kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel
fölszerelkezve. Jézus   tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és
megkérdezte tőlük:  „Kit   kerestek?” Azok  ezt  válaszolták: „A  názáreti
 Jézust.” Jézus  erre  így   szólt: „Én vagyok.“  Júdás is  ott volt
 köztük, aki  elárulta. Mikor  azt   mondta nekik:  „Én vagyok”,
 meghátráltak és  a földre  estek. Ezért  újra   megkérdezte tőlük:  „Kit
 kerestek?”  Azok ezt  válaszolták:  „A  názáreti   Jézust.” Erre Jézus így
szólt: „Megmondtam  már, hogy én vagyok. Ha  tehát   engem kerestek,
engedjétek  el ezeket!” Így  beteljesedett, amit  korábban   megmondott:
„Senkit sem  veszítettem el azok  közül, akiket nekem  adtál.”   Simon
Péternél volt egy  kard. Kirántotta, és  a főpap szolgájára  sújtott
  vele: levágta a  jobb fülét.  A szolgának Malkusz  volt a  neve. De
 Jézus   rászólt Péterre:  „Tedd vissza  hüvelyébe kardodat!  Ne igyam  ki
talán  a   kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”   Ekkor a  csapat,  az
 ezredes  és a  zsidó  szolgák  elfogták  Jézust,  és   megkötözték.
Először Annáshoz vezették, mert  ő apósa volt Kaifásnak,  aki   abban az
évben főpap volt. Ő adta  a zsidóknak azt a tanácsot, hogy  jobb,   ha egy
ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány  követte
  Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett
Jézussal   a főpap  udvarába,  Péter  meg  kint várakozott  a  kapu  előtt.
 A  másik   tanítvány, aki  ismerőse  volt a  főpapnak,  visszajött, szólt
 a  kapuban   őrködő  lánynak,  és  bevitte  Pétert.   A  kaput  őrző
 szolgáló   közben   megjegyezte: „Talán te is ennek az  embernek a
tanítványai közül vagy?”  Ő   azt felelte: „Nem vagyok!”  Mivel hideg volt,
a  szolgák és a  fegyveresek   tüzet  raktak,  hogy  fölmelegedjenek.
 Péter  is  köztük  álldogált,   és   melegedett. A főpap eközben
tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.   Jézus ezt  válaszolta
neki:  „Én a  világhoz nyíltan  beszéltem. Mindig  a   zsinagógákban és a
templomban  tanítottam, ahova minden zsidónak  bejárása   van. Titokban
 nem  mondtam  semmit. Miért  kérdezel  hát  engem?  Kérdezd   azokat, akik
 hallották,  amit  beszéltem.  Íme,  ők  tudják,  hogy  miket   mondtam!” E
szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és  így   szólt:
„Így  felelsz  a főpapnak?”  Jézus  ezt mondta  neki:  „Ha  rosszul
  szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz
engem?”   Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.   Simon Péter
még mindig  ott állt, és  melegedett. Újra megkérdezték  tőle:   „Talán te
is az ő tanítványai közül  vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!”  A   főpap
egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
  megjegyezte: „Nem  téged láttalak  én  a kertben  ővele?” De  Péter
 ismét   tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.   Kaifástól tehát
elvezették  Jézust a helytartóságra.  Kora reggel volt.  A   zsidók nem
mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,  és
  elkölthessék a  húsvéti  bárányt.  Ezért  Pilátus  jött  ki  hozzájuk,
 és   megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha
 nem   volna gonosztevő,  nem adtuk  volna  őt a  kezedbe!” Pilátus  ezt
 mondta:   „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte  ti a saját törvényetek
szerint!”  A   zsidók ezt válaszolták  neki: „Nekünk  senkit sem  szabad
megölnünk!”  Így   beteljesedett,  amit  Jézus  arról  mondott,  hogy
 milyen  halállal   fog   meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra,
maga elé hívatta Jézust, és   megkérdezte tőle:  „Te  vagy-e a  zsidók
 királya?” Jézus  így  válaszolt:   „Magadtól mondod  ezt,  vagy  mások
 mondták  neked  rólam?”  Pilátus  ezt   felelte: „Hát zsidó vagyok én?
Saját  néped és a főpapok adtak a  kezembe.   Mit tettél?” Ekkor Jézus így
szólt:  „Az én országom nem ebből a  világból   való. Ha ebből  a világból
 volna az országom,  szolgáim harcra  kelnének,   hogy ne  kerüljek a
 zsidók kezére.  De az  én országom  nem innét  való.”   Pilátus
megkérdezte: „Tehát  király vagy?” Jézus  így felelt: „Te  mondod,   hogy
király vagyok.  Én arra születtem,  és azért jöttem  a világba,  hogy
  tanúságot tegyek  az igazságról.  Aki  az igazságból  való, az  hallgat
 a   szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után
Pilátus   újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem
 találok   benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon
 bocsássak.   Akarjátok-e, hogy  elbocsássam  nektek a  zsidók  királyát?”
De  ők  ismét   kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló
volt.   Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből
koszorút   fontak, a  fejére tették,  és bíborszínű  köntöst adtak  rá.
Azután  eléje   járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!”
És közben  arcul   verték. Pilátus ezután újra  kiment, és így  szólt
hozzájuk: „Íme,  elétek   vezetem őt, hogy megtudjtok: nem  találok benne
semmi vétket.” És  kijött   Jézus, töviskoronával,  bíborruhában. Pilátus
 pedig így  szólt: „Íme,  az   ember!” A főpapok és a  szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni  kezdtek:   „Feszítsd  meg!  Feszítsd  meg!”
 Pilátus  azt  mondta  nekik:  „Vigyétek,   feszítsétek őt ti keresztre,
mert én semmi vétket sem találok benne!” De a   zsidók ezt felelték:
„Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell   halnia, mert Isten
fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még   jobban megijedt.
Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte  Jézust:   „Honnan való
vagy?” De Jézus nem  válaszolt neki semmit. Erre Pilátus  azt   mondta
neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van  arra,   hogy
megfeszítselek,  vagy  arra,  hogy  elbocsássalak?”  Erre  Jézus  azt
  mondta: „Semmi hatalmad sem volna  fölöttem, ha onnan felülről nem
 kaptad   volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
  Ettől fogva Pilátus  azon volt,  hogy szabadon bocsássa  Jézust. A
 zsidók   azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja.   Mert mindaz,  aki királlyá  teszi magát,  ellene szegül  a
császárnak.”  E   szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói  székbe   ült a  kövezett  udvaron, amelyet  héberül
 Gabbatának hívnak.  A  húsvéti   készület napja volt, a hatodik óra
 körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme,  a   királyotok!” De azok  így
kiáltoztak:  „El vele, el  vele! Feszítsd  meg!”   Pilátus megkérdezte:
„Keresztre  feszíttessem a  királyotokat?” A  főpapok   azonban  ezt
  felelték:   „Nincs  királyunk,   csak   császárunk!”   Erre
  kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.   Ekkor a zsidók átvették
Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem  ért   az úgynevezett
Koponyák  helyére, amelyet héberül  Golgotának hívnak.  Ott   keresztre
feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust   meg
középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette.  Ez
  volt ráírva:  „A názáreti  Jézus,  a zsidók  királya.” A  feliratot
 sokan   olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel   volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok   kérték Pilátust: „Ne  azt írd: A  zsidók királya
hanem  ahogy ő mondta:  A   zsidók királya  vagyok”.  Pilátus  azonban ezt
 válaszolta:  „Amit  írtam,   megírtam.”   A katonák pedig,  miután Jézust
 keresztre feszítették,  fogták a  ruháit,   négyfelé osztották,  mindegyik
 katonának  egy  részt.  Azután  a  köntöse   következett. A  köntös
 varratlan volt,  egy  darabból szabva,  ezért  így   szóltak egymáshoz:
„Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié   legyen!” Így
beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között  ruháimat,   s a
köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.   Jézus
keresztje mellett  ott állt anyja,  anyjának nővére, Mária,  Kleofás
  felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus  látta, hogy ott áll anyja és
 a   tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te
 fiad!”   Azután a tanítványhoz  szólt: „Íme,  a te  anyád!” Attól  az
órától  fogva   házába fogadta őt a tanítvány.   Jézus tudta, hogy minden
beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így   szólt: „Szomjazom.”
Volt  ott egy  ecettel telt  edény. Belemártottak  egy   szivacsot, izsópra
tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus  megízlelte   az ecetet, így
szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.   A zsidók
 pedig, mivel  az előkészület  napja volt,  és a  holttestek  nem
  maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
 keresztre   feszítettek lábszárát,  és vetesse  le  őket a  keresztről. Az
 a  szombat   ugyanis nagy  ünnep  volt.  Elmentek  tehát  a  katonák,  és
 megtörték  a   lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
 fölfeszítettek.   Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt.
Ezért nem  törték   meg a lábszárát, hanem az  egyik katona beledöfte
lándzsáját az  oldalába.   Ekkor vér és víz folyt ki belőle.  Az tanúskodik
erről, aki látta ezt,  és   az ő  tanúságtétele  igaz. Jól  tudja  ő, hogy
 igazat  mond, hogy  ti  is   higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy
beteljesedjék az Írás: „Csontot   ne törjetek benne!”  És ami az  Írás más
helyén  áll: Föltekintenek  arra,   akit keresztülszúrtak.”   Arimateai
 József,  aki  Jézus  tanítványa  volt,  bár  a  zsidóktól  való
  élelmében csak titokban, engedélyt  kért Pilátustól, hogy levehesse
 Jézus   testét. Pilátus megengedte. El  is ment, és  levette Jézus testét.
 Eljött   Nikodémus is, aki korábban egyszer  éjszaka ment Jézushoz. Hozott
 mintegy   száz font mirha-  és áloékeveréket.  Fogták Jézus  testét, és
 fűszerekkel   együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás  temetni a
zsidóknál. Azon  a   helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy  új   sírbolt, ahova még nem temettek senkit.  Mivel a
sír közel volt, a  zsidók   készületi napja miatt oda temették Jézust.*
  Jn 18,1–19,42

  Elmélkedés:





















































*   Nagypénteki csend   Nagypénteki  gondolatainkban,  elmélkedésünkben
 óvatosnak  kell  lennünk.   Megvan bennünk ugyanis a hajlandóság, hogy
Jézus kereszthalálát  önmagában   szemléljük és ennek következtében
tragédiaként, negatív eseményként  éljük   meg. Szerencsésebb, ha az Úr
 keresztáldozatát úgy szemléljük, mint  földi   életének betetőzése,  végső
 fejleménye,  illetve  a  feltámadás  fényében   tekintjük.   A
 kereszthalál  és  a   feltámadás  időrendisége  nyilvánvaló,  a   halál
  következik be  először, aztán  a  feltámadás kis  idő  múlva. Ha  csak
 az   időbeli kapcsolatot nézzük,  könnyen abba  a hibába esünk,  hogy túl
 kell   lennünk a  kereszten a  feltámadás érdekében.  A nagypénteket
 átvészeljük   valahogy, talán a  szigorú böjtöt is  megtartjuk, amit az
 Egyház ajánl  e   napra, de  jöjjön  gyorsan a  feltámadás  szép húsvéti
 ünnepe!  A  lehető   leggyorsabban szűnjön meg a  világra és
gondolatainkra boruló  nagypénteki   sötétség,  hogy  minél  hamarabb
 örvendezhessünk  annak,  hogy   Krisztus   feltámadt és  mi találkozhatunk
 vele. Felejtsük  el az  egész szörnyű  és   botrányos  kereszthalált   és
  koncentráljunk  a   feltámadásra!   Ez   a   gondolkodásmód  és   sietős
 szándék   azonban  egy   kicsiny,   látszólag   jelentéktelen dolgon
 megbukik: a  feltámadt Krisztus  testén látszanak  a   sebhelyek  és
 éppen  ezekről  ismerhető  fel,  hogy  ő  az.  A  feltámadt   Krisztussal
 való  találkozások  történeteiben  az  evangélisták  azzal  a   szándékkal
említik  meg e  sebeket, hogy  senki ne  gondolja azt,  hogy  a
  kereszthalál egy  múltbéli esemény,  amelyet elfelejthetünk,  és most
 már   csak a jelenre és a  Feltámadott jelenlétére kell figyelnünk. A
 feltámadt   Krisztus megmutatja  sebhelyeit, hogy  apostolai
meggyőződhessenek  arról,   hogy valóban az ő Mesterük áll előttük, aki
meghalt a kereszten.   A kereszthalál és a  feltámadás között nem  csupán
időbeli kapcsolat  van,   hanem Jézus Krisztus  személye köti  össze a két
 eseményt. Ő  halt meg  a   kereszten és  ő támadt  fel. Aki  meghalt, az
 részesült a  feltámadásban.   Szent Pál apostol így fogalmazza meg ezt az
igazságot a korintusiakhoz írt   első  levelében:  „Krisztus  meghalt  a
 bűneinkért  az  Írások   szerint,   eltemették, és harmadnapon feltámadt,
az Írások szerint” (1Kor 15,3-4).   Az események másik összekötő kapcsa  az
Isten megdicsőítése. Jézus  élete,   halála és feltámadása  megdicsőíti az
Atyát,  dicsőséget szerez  Istennek.   Hiába gondolják egyesek, hogy
legyőzhetik Istent, mert szégyent  vallanak.   Nem a gonosz győz, hanem
 Isten. Nem győzedelmeskedik az emberi  gonoszság   és gyűlölet, még ha
nagypénteken úgy is tűnik egy rövid időre, hanem Isten   győzelme válik
nyilvánvalóvá. Jézus tökéletes engedelmessége, a szenvedést   és a halált
is vállaló engedelmessége, dicsőséget szerez az Atyának,  mert   ennek
köszönhetően valósul meg a  megváltás isteni terve. A  megdicsőülést
  azért is  érdemes  kiemelnünk,  mert emberileg  kudarcként  értékelhető
 a   kereszthalál. Hiába tanított csodálatos  módon Jézus, hiába tett
 csodákat   isteni erejével,  hiába  hittek  benne  oly sokan,  az  élete,
 a  munkája   kudarccal végződött. Azt is mondhatnák egyesek, hogy hiába
volt vele Isten   egész életében, a legfontosabb pillanatban mégis elhagyta
és nem  mentette   meg a  haláltól.  Ha így  gondolkozunk  és így
 szemléljük  a  nagypénteki   eseményt, csak  erősödik  bennünk a  tudat,
 hogy a  jó  elkerülhetetlenül   kudarcra van ítélve  a világon,  mert az
emberi  rosszindulat és  gyűlölet   könyörtelenül elnyom  minden  jó
 kezdeményezést.  A  kereszthalált  és  a   feltámadást összeköti a csend.
Abban a pillanatban, amikor Jézus  kileheli   lelkét, a világ elnémul.
Isten  Fia szenvedése, az ártatlan halála  láttán   az ember elnémul.  Most
emberi  szó felesleges. Csendesedjünk  el, hogy  a   feltámadás az öröm
szavait adja ajkunkra harmadnapon. *  © Horváth István Sándor

  Imádság:





*   Megfeszített és  feltámadt Urunk!  Értünk szenvedtél,  értünk haltál
 meg.   Irántunk  való  szeretetből  vállaltad  a  szenvedést  és  irántunk
  való   szereteted nagy jele a kereszt. Utam a kereszthez vezet, amely
 szereteted   bizonyítéka. Letérdelek, leborulok  kereszted előtt, s  némán
szemlélem  a   megváltás titkát, a szeretet titkát,  a halál titkát, az
újjászületést  és   feltámadást rejtő titkot.*
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20140418/103e96d7/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl