[Grem] Blaise PASCAL : Re: A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése

2013. Feb. 2., Szo, 15:51:24 CET

291.

.... ,,Miért öltök meg engem?''

292.

A vízen túl lakik.

293.

,,Miért ölsz meg engem? -- Hogy-hogy? Hát nem a folyó másik oldalán
laksz? Barátom, ha ezen az oldalon laknál, gyilkos lennék, és
igazságtalanságot követnék el, ha most így megölnélek; de mivel a másik
parton laksz, vitéz katona vagyok, és ez így helyes.''

----- Eredeti üzenet -----
Feladó: "mihály kiss" <hikissmy at gmail.com>
Címzett: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Elküldött üzenetek: Péntek, 2013 Február 1 22:49:00
Tárgy: Re: [Grem]	A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése

A „Wilhelm Gustloff”-hajó katasztrófájáról megemlékező írás ritkán citált, borzadályos epizódot idéz a második világháború utolsó hónapjaiból. Számos szívbemarkoló aprólékossággal ecsetelt részlet mellett azonban csaknem említetlen a tragédia történeti hátterének egynéhány érdemi mozzanata. Mindezek ismerete híján a szörnyű esemény mintha előre nem is sejthetően váratlanul, a kiszámíthatatlan vakvégzet kíméletlenségével sújtaná elszenvedőit, a merőben vétlen áldozatokat. Az iszonyú veszteség felett megrendült emlékezés a német munkásember boldogítására felajánlott, jobb sorsra méltó, jámbor és üdvös járművet, valamint tehetetlenül kiszolgáltatott utasait megsemmisítő egyetlen valószínű okként azt sejteti, hogy fatális módon egy ellenséges tengeralattjáró szeszélyesen pásztázó periszkópjának látókörébe került. 

Hogy mitől, miért ellenséges? Az emlékező utalásában attól, azért, mert egy önmagát kétségkívül elvetemült hangütésre ragadtató korabeli szerző hagymázas és vérgőzös, elrémítően embertelen felszólításoktól hemzsegő, fertelmes propagandaszövegével fanatizált személyzet és parancsnokság irányítása alatt állt. Az előtörténetéből kiragadott hajó hidegvérrel elrendelt kilövése a felkínált olvasat szerint ebből értelmezhető, levezethető, ilyetén megközelítésből magyarázatot lelhet: egy őseredeti és állatias gyűlölségre hajlamos idegen hatalom, és ennek parancsutasításit lélektelenül végrehajtó kiszolgálói erkölcsileg minősíthetetlen viselkedésmódjában. A felmérhetetlen gyász korbácsolta indulatok csillapítására mindebből még egy névvel azonosítható, egyszemélyes felelőst-okozót is kipécézhetünk, hogy a kataklizma előidézését mindenestül az ő nyakába varrjuk. 

Holott meglehet, hogy ez a tizennégyezerszeres tömeggyilkossággal terhelhető démoni tettes nímand balek maga is egy tumultuózus tömegszerencsétlenségben. Elátkozott betetőzője rajta kívül álló, tőle függetlenül, tán egyéb kifejezett szándékai-óhajai, vágyai ellenére, mások által előkészített, és előre sejthetően balvégzetre sikló történéseknek. Még mielőtt belefeledkeznénk a visszaemlékezés egyoldalú, az áldozatot és a tettest eredendően és kibékíthetetlenül egymással szembeállító, leegyszerűsítő sugallatába, legalább egy-két szócikk erejéig érdemes böngészni a Wikipédia német nyelvű, idevágó anyagaiból. 

Ízelítőül közreadok pár szemelvényt, még ha nem is igazán szakszerűnek mondható tolmácsolásban. 

A „Kraft durch Freude” szócikkből: 

„Die nationalsozialistische Gemeinschaft Kraft durch Freude (KdF) war eine politische Organisation mit der Aufgabe, die Freizeit der deutschen Bevölkerung zu gestalten, zu überwachen und gleichzuschalten .” 

(A nemzetiszocialista Erő az Örömből (KdF) közösség politikai szervezet volt, azzal a feladattal, hogy a német népesség szabadidejét (szabadidős tevékenységét) alakítsa, felügyelje és egységesítse.) 

„Das Ziel der Organisation „Kraft durch Freude“ war es, dem deutschen Volk (Leistungs-)„Kraft“ zu verleihen, einerseits, um die volkswirtschaftliche Produktion anzukurbeln, andererseits aber auch, um aus den Deutschen ein körperlich gesundes, kriegstüchtiges Volk zu machen.” 

(A KdF szervezet célja az volt, hogy a német népnek (teljesítő-)erőt kölcsönözzön (nyújtson), egyfelől a népgazdaság teljesítményét fokozandó, másfelől viszont azért is, hogy a németekből testileg egészséges, harcra kész népet formáljon.) 

„Für die nationalsozialistischen Ideologen war Freizeit nicht als Selbstzweck denkbar, sondern musste im Dienste des Staates und des Volkes stehen. Offizielles Ziel von KdF war „die Schaffung eines neuen deutschen Menschen und einer neuen deutschen Gesellschaftsordnung. Der politischen und der wirtschaftlichen folgt die gesellschaftlich-kulturelle Neuordnung der deutschen Volksgemeinschaft“. [3] Auf der anderen Seite diente auch diese Organisation letztlich der Kriegsbereitschaft. Ein gesundes und motiviertes Volk galt den Nationalsozialisten auch als besonders kriegstüchtig. „ 

(A nemzetiszocialista ideológia nem öncélnak gondolta el a szabadidőt, hanem az állam és a nép szolgálatába kellett állnia. A KdF hivatalos célja az volt, hogy „az új német embert és a német társadalom új rendjét megalkossa. A politika és a gazdaság a német népközösség társadalmi-kulturális újjáalakítását követi (hozzá igazodik).” Másfelől végső soron ez a szervezet is a harckészséget szolgálta. Az egészséges és motivált népet a nemzetiszocialisták a háborúra különösen alkalmasnak tekintették.) 

A „Wilhelm Gustloff”, das Schiff – szócikkből: 

„Das Schiff, das nach dem von den Nationalsozialisten zum Märtyrer stilisierten Wilhelm Gustloff benannt wurde, war eigentlich für Kreuzfahrten konzipiert, jedoch war eine Nutzung als Lazarettschiff von Anfang an konstruktiv berücksichtigt worden.” 

(A nemzetiszocialisták által mártírrá stilizált WG-ról elnevezett hajót voltaképpen túrahajónak tervezték, ám kórházhajóként való alkalmazását kezdettől konstruktíven (rugalmasan) tekintetbe vették.) 

„Auf seiner ersten regulären Fahrt lief das Schiff am 2. April 1938 London an, um im Rahmen einer nationalsozialistischen Propaganda -Aktion den in England lebenden Deutschen und Österreichern Gelegenheit zu geben, über den bereits erfolgten Anschluss Österreichs an das Deutsche Reich abzustimmen.” 

(Első rendeltetésszerű (szabályos, szabályszerű) útján a hajó 1938. ápr. 2-án Londonba tartott, hogy a nemzetiszocialista propaganda keretében az Angliában élő németeknek és osztrákoknak alkalmat adjon a már lezajlott (végbevitt) Anschluss, Ausztriának a Német Birodalomhoz csatolása elfogadásához.) 

„Im Jahr 1939 brachte das Schiff die Soldaten der Legion Condor , mit der Hitler den Putsch -General Franco im Spanischen Bürgerkrieg unterstützt hatte, …” 

(1939-ben a hajó a Kondor-Légió katonáit szállította , akikkel Hitler a puccsista Franco-tábornokot a spanyol polgárháborúban támogatta, …) - Ez az ”üdülőút” az egyetlen, amiről az emlékező a hajó obskúrus használata kapcsán említést tesz.- 

„Nach dem Beginn des Zweiten Weltkrieges wurde die Wilhelm Gustloff am 22. September 1939 als Lazarettschiff der Kriegsmarine übergeben. Während der Besetzung Norwegens im Frühjahr 1940 diente sie als Verwundetentransporter. Ab 20. November 1940 wurde die Wilhelm Gustloff als Wohnschiff für die 2. U-Boot - Lehrdivision in Gdingen (damals: Gotenhafen ; heute: Gdynia ) genutzt.” 

(A második világháború kezdete után a WG-t 1939 szept. 22-től kórházhajóként átadták a haditengerészetnek. Norvégia megszállása idején, 1940 elején sebesültszállítóként szolgált. 1940 nov. 20-tól a WG-t a 2. tengeralattjáró divízó (tanegység?) lakóhajóként használta Gdanskban.) 

„Die Versenkung der Wilhelm Gustloff entsprach geltendem Kriegsvölkerrecht . Als Truppentransporter hatte sie den rechtlichen Status eines Kriegsschiffs , das von der sowjetischen U-Boot-Besatzung auch nur als solches wahrgenommen werden konnte: Als schwimmende Kaserne der Wehrmacht hatte sie einen grauen Tarnanstrich, sie fuhr zum Zeitpunkt der Torpedierung abgeblendet durch Kriegsgebiet und wurde von einem weiteren Kriegsschiff begleitet. Zudem war die Wilhelm Gustloff mit Flugabwehrgeschützen [17] bewaffnet und hatte kampffähige Soldaten an Bord. Jeder einzelne dieser Punkte machte sie zu einem vom damaligen Kriegsrecht gedeckten, legitimen Ziel gegnerischer Angriffe.” 

(A WG elsüllyesztése megfelelt az érvényben lévő hadi jognak. Mint csapatszállítónak, hadihajó volt az érvényes jogi státusa, amelyet a szovjet tengeralattjáró legénysége csak ilyenként észlelhetett: szürkére volt álcázva, mint a Wehrmacht úszó kaszárnyája, a torpedótámadás időpontjában elsötétítetten haladt harci területen, egy további hadihajó kíséretében. Mindehhez a WG légelhárító fegyverzettel volt felszerelve, és a fedélzetén harcképes katonák voltak. E pontok (kitételek) mindegyike az akkori hadi joggal megegyezően ellenséges támadás legitim célpontjává tette.) 

Nekem ez utolsó passzust észbe venni az igazán lidérces – mindazzal egyetemben, hogy a hajó létrehozásának, működtetésének tisztátalan, ármányos és álságos előzményei egyre súlyosbodó figyelmeztetésként előrevetíthették komor esélyeit, boldogtalan sorsát. Hátborzongató, mennyi katasztrofális eltévelyedés, vétkes és ragályos önhittség, akarnokság, egyszerre félelmetes és szánalmas, siratni való és elborzasztóan elvakult, tömegesen tébolyult, önámító buzgólkodás készítette elő apokaliptikus, utolsó útját. 

Ha ebben a szörnyű merülésben nem látunk rá a saját elfogultságaink, önzésünk, korlátoltságunk, botorul erőszakos, lapítva is vicsorító, zabolátlan késztetéseink közveszélyes és önpusztító következményeinek rettenetes példázatára, akkor marad számunkra a permanens, páni rettegés, hogy bármikor idegen, atavisztikusan ellenséges, irracionális hatalmak célkeresztjébe kerülhetünk, miközben kényszeredetten gyanútlan, színlelt derűnk „örömétől” „erőt” remélve előbb szorgos építői, majd fejvesztett menekülésre fanyalodván felkéredzkedő hullajelölt utasai leszünk egy még iszonytatóbb végre rendeltetett újabb hajónak. 

KM. 

2013. január 31. 19:53 Dr. Weinzierl Tamás írta, < dr.weinzierl at t-online.hu > : 

KEdves Flóra, a felvetésére csak annyit reagálnék, hogy a németek - az éppen aktuális kormányuktól, vagy az uralkodó ideológiától függetlenül - hagyományosan precíz népség. Mindig mindent listáztak, legyenek azok egy hajóra feltolongó menekülők, vagy éppen a táborokba megérkező, a nácik által ellenségnek minősített szerencsétlenek. A drezdai inferno után "csak" 33 ezer áldozatot tudtak azonosítani, holott - mérsékelt vélemények szerint - 150 ezer körül volt a valós áldozat-szám (a "hős" szovjetek elől menekülő kelet-porosz civilekkel, stb. volt tele a város). 

Az más kérdés, hogy mi lett ezzel a "rendkívül pontos" konkrét összesítéssel. Vélhetőleg a kikötő-parancsnokság irattárában túlélte a háborút. Ha nem, és valóban csak az amúgy tökrészeg torpedó-kapitány, a "Szovjetunió Hőse" álmodott ekkora létszámot, akkor már csak azt kérdezem: a 9/11 tornyokba becsapódó gépek utáni több mint ezer fokos hőt hogy élhette túl az elkövetők útlevele?! Amelyeket - a szintén "rendkívül pontos" beszámolók szerint - sértetlenül találtak meg a közelben. Pedig - RAy Bradbury óta biztosan tudjuk - a papír 451 fok Fahrenheiten gyullad meg. Vagy mégsem? 

ÜDv: W. Tamás 

----- Original Message ----- 
From: Koós Flóra 
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 

Sent: Thursday, January 31, 2013 10:32 AM 
Subject: Re: [Grem]A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése 

Nekem sajnos épp ezektől a rendkívül pontos beszámolóktól megy el a kedvem az egész történelemtől. 
Ha valaki került már olyan helyzetbe, ahol nagy tömeg zsúfolódik össze ellenőrizetlenül, és ráadásul okkal kitör a pánik, akkor azt is megtapasztalhatja, hogy az események teljesen követhetetlenné válnak. 
Nem tudom elképzelni, miféle pontos nyilvántartás készülhetett a felvett utasokról, és az időpontokról. Kinek készült volna? 
Hogy nem veszett el a süllyedéskor? 
Hogyan képzelhető el, hogy miután már vizelet és ürülékszag és nyilván sok-sok vér (hát sebesültek voltak és szültek!) terjengett, folyt a hajón, az utasok "jól viselték a megpróbáltatást"? 
Ezt még a túlélőknek sem hiszem el. 
Kifejezetten rosszul viselhették. 
Azt el tudnám fogadni, ha valaki arról tudósítana, hogy az eddigi vizsgálatok, kutatások szerint ez és ez valószínűsíthető. 
Az is rendben van, ha stilizált irodalmi munka felhívja a figyelmet, emléket állít, stb. 
De ha úgy szól a leírás, mintha csak filmet készített volna róla valaki, ráadásul aprólékosan, hiszen meg is tudjuk számolni a személyeket!, hát akkor nekem ez kevés a hitelességhez. 
Nem mintha nem gondolnám, hogy a katonaember kegyetlen, és a tömegtársadalomban ez ésszel nem is követhető, végtelen sok szenvedést okoz. 

Aminek láttán bizony valóban csak nagyon halkan szabad tovább beszélnünk. 

----- Original Message ----- 
From: Dr. Weinzierl Tamás 
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
Sent: Thursday, January 31, 2013 9:58 AM 
Subject: Re: [Grem]A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése 

KEdves KEA, nagyon köszönöm, hogy feltetted ezt az írást, jómagam csak annyit fűznék hozzá, hogy ha valakit ugyanez a borzalom "irodalmi köntösbe" öltöztetve érdekel, akkor olvassa el Günter Grass regényét, a "Ráklépésben"-t. Pontosan erről szól. És még annyit: 
egyáltalán nem véletlen, hogy a mai napig mély hallgatás övezi a német civilek elleni háborús terrortámadásokat (most itt nem kizárólag a drezdai - és más német városok elleni - terrorbombázásra gondolok, hanem a prágai német polgárok megtizedelésére, stb. is), mert ne adja Isten, még a győztes angolszászok kellene hogy bocsánatot kérjenek az iparszerűen elkövetett genocídium miatt. De ez már messzire vezet, üdvözlettel: Weinzierl Tamás 

From: KEA 
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
Sent: Wednesday, January 30, 2013 10:25 PM 
Subject: [Grem] A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése 

1945 január 30. – Emékezzünk ! A világ legnagyobb hajókatasztrófája. A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztése 

magyartudat.com -- 2013.01.30., Dán János 
http://www.magyartudat.com/1945-januar-30-emekezzunk-a-vilag-legnagyobb-hajo-katasztrofaja-a-wilhelm-gustloff-elsullyesztese/ 

Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és „Wilhelm Gustloff”? 

Szinte mindenkinek, aki a “hivatalos történetírás” műveit olvassa, annak a világ legnagyobb hajó katasztrófájaként rögtön a „Titanic” története jut az eszébe. Igen, ezt a hajókatasztrófát már valóban rengetegszer feldolgozták, csak filmből ez idáig négy készült a történetből. A „Titanic” elsüllyedésekor 1517 ember veszett oda. Ez valóban nagyon nagy szám, de én most egy olyan tragédiáról szeretnék egy képet felvázolni, amelyben szerény becslések szerint is, az áldozatok száma 6000 és 9000 fő közé tehető! Ráadásul a döntő többségük nő és gyermek volt… 

Történetünk jóval a második világháború előtt kezdődik. 

Az 1929-es nagy pénzügyi világválság után, Németországban jelentős változások történtek. 1933-ban Adolf Hitler került a német kancellári székbe, és az ország irányítását a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt vette át. 

Történetünk szempontjából a hatalmat gyakorlók új intézkedései közül az alábbiak bírnak jelentőséggel: bevezették a világon először a 40 órás munkahetet, a túlórapénzt és a fizetett ünnepeket. Korábban a fizetett szabadság általában nem haladta meg a 4-5 napot, vagy egyáltalán nem létezett. Most viszont a munkásoknak évi 18 nap állt rendelkezésükre. 

A több szabad idővel, a munkanélküliség felszámolásával, a nagyobb jövedelmekkel párhuzamosan, megnőtt az igény a kulturált nyaralások iránt is. Mindezek miatt létrehozták a „Kraft durch Freude” mozgalmat, mely állami támogatással anyagilag elérhető nyaralási lehetőséget biztosított a munkásoknak. Ez a szervezet a német „Arbeitsfront”- hoz tartozott. 

Az ilyen nyaralásoknak köszönhetően, munkások százezrei tudtak szabadságuk ideje alatt szervezett szárazföldi, és tengeri utazásokon részt venni. A német munkások a következő néhány év alatt összesen akkora utat jártak be, mintha a földet az egyenlítőnél 54-szer megkerülték volna! Az állami támogatásoknak köszönhetően ezen utazások szinte mindenki számára elérhetővé váltak. 

Az utak lebonyolításához külön tengeri flottát építettek, és ennek a flottának volt egyik legnagyobb luxus gőzőse a „Wilhelm Gustloff”. 

A 208,5 méter hosszú, 23,5 méter széles és 25 484 bruttó regiszter tonnás hajó a maga idejében a világ egyik legnagyobb luxus gőzösének számított. Az 1463 főnyi utas kényelmét a hajón 417 fős személyzet biztosította. 

A hajót illető névadás kapcsán, először az „Adolf Hitler” elnevezés merült fel, de mivel az avatás előtt nem sokkal vesztette életét a nemzeti szocialista párt mártírjának tekintett Wilhelm Gustloff, így végül a hajót az ő neve után keresztelték el. 

Wilhelm Gustloff (1895-1936) egyébiránt az NSDAP egyik külföldi – svájci – szervezetének volt a vezetője, akit 1936. február 4-én lőtt agyon egy merényletben egy David Frankfurter nevű orvostanhallgató. 

A hajót 1937. május 5-én bocsátották egy nagy ünnepség keretében vízre, az avatási ceremóniát elvégzésére Wilhelm Gustloff özvegyét kérték fel. 

A hajó vízrebocsátásától kezdve szállította a német munkásokat, luxus körülmények között, elsősorban norvégiai és svédországi hajókirándulásokra. 

Ezeken a kiránduló hajókon nem voltak különböző osztály besorolások, minden kabin azonos luxussal volt felszerelve. 

A „Wilhelm Gustloff” első, ettől eltérő, katonai célú bevetésére a spanyol polgárháború végén került sor. Ekkor a hajó a Condor Légió katonáit szállította haza, Németországba. 

1939. szeptember 20-án átadták a hajót a haditengerészetnek, ahol mint kórházhajót vették állományba. Ekkor a hátsó fedélzetre könnyű légvédelmi ágyúkat szereltek fel és a hajótestet átfestették szürkére. 

1940. november 20-ával kezdődően már Gdynia kikötőjében állomásozott, egy tengeralattjáró alakulat lakóhajójaként. 

1944. októberében a harcok már német földön dúltak. Az egyik első falu, amelyet a szovjet csapatok elfoglaltak Nemersdorf volt Kelet-Poroszországban. A vörösök a férfiakat és fiatal fiúkat rögtön agyonlőtték, de nem kímélték az egészen kicsiny gyermekeket sem. A nőkre még ennél is borzalmasabb sors várt. Őket előbb megerőszakolták Sztálinnak a németek ellen felhergelt katonái, majd ezt követően brutális kegyetlenséggel végeztek velük is. 

A Vörös Hadsereg katonáit szándékosan hergelték, uszították, fanatizálták a német lakosság ellen elkövetendő rémtettekre. 

Ilja Ehrenburg 

Ilja Ehrenburg, Sztálin, őrült, németgyűlölő propagandistája az „Öljetek” című röplapján uszította a katonákat a kegyetlen gyilkosságokra: 

“Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem emberi lények. Az a szó, hogy “német” a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó, amit a szátokra vesztek. Ölnöd kell, és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett! Ha nem tudod őket golyóval kivégezni, akkor a bajonettel szúrd agyon őket. Ha csendes körülötted a front, és amíg várod, hogy ismét harcba indulj, ezalatt az idő alatt is keress németet, akit megölhetsz. Öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt német hullákat ugorjátok át! Ne a napokat, ne a kilométereket számoljátok, hanem öljetek és öljetek! A megölt németeket számoljátok az elfoglalt városok helyett. Öld a németet, ez a nagyanyád kérése! Öld a németet, ezért imádkozik az anyád! Öljetek, ezt kéri tőletek a gyereketek! Öld a németet, ezt kéri hangosan kiabálva tőled a szovjet haza! Ne hibázz, ne adj kegyelmet, ölj! Dicső szovjet harcosok, öljetek!” 

Ezek után nem csoda, ha sokan közülük szinte hőstettnek tekintették a gyilkosságokat. Amikor a német csapatoknak sikerült a falut visszafoglalniuk, borzalmas látvány tárult szemük elé. Az oroszok nemcsak a civil lakosságot irtották ki, hanem közel ötven, velük elméletileg szövetséges francia hadifoglyot is lemészároltak… 

A német lakosság értesült a borzalmakról és elindult a menekültek áradata a kikötők felé. A civilek evakuálását biztosítandó Dönitz admirális elrendelte a „Hannibál-hadművelet” végrehajtását. Ennek keretében, 1945. januárjától kezdődően a több milliónyi német, és nem német menekült elszállításában 672 kereskedelmi, utasszállító és iskolahajó vett részt, jónéhány más egység mellett. 

Kézen fekvő volt, hogy a Gdynia kikötőjében állomásozó „Wilhelm Gustloff” is csatlakozik a flotta menekítő akciójához. 

1945 január végét írták. A Vörös Hadsereg elől menekülők folyamatosan érkeztek a kikötőbe. Friedrich Petersen kapitány megkezdte a menekülők felvételét a hajójára. Elsőként, egy teherautónyi civilt hajóztak be. Másnap a helyi kórházból érkeztek várandós anyák a hajóra. Részükre külön szülészeti részleget alakítottak ki a hajón. 

Majd egy komplett kórházi részleg érkezett, valamint nagyszámú szárazföldi mentőszolgálatos. A sebesült katonák mankóikon vánszorogtak fel a hajóhídon, a súlyosabb sérülteket, pedig hordágyakon szállították. Ekkora már több mint 4000 ember zsúfolódott össze a hajón. 

Petersen kapitány engedélyt kért az indulásra, de azt nem kapta meg. 

A következő napon helyi kormányhivatalnokok és családtagjaik érkeztek, illetve újabb vonatszállítmányok hozták a kiéhezett, összefagyott menekülteket. 

Az SS emberei vigyáztak arra, hogy csak gyerekek, asszonyok és sebesültek kerüljenek fel a hajókra. A harcképes férfiaknak ott kellett maradniuk, vállalva a további harcot. Számukra nem volt hely a hajón. 

Az eredetileg kétszemélyes kabinokban, immáron legalább tizenhárman zsúfolódtak össze. 

Újabb két nap telt el, és a hajó, indulásra készen várta a parancsot, de az csak nem érkezett meg… 

Petersen kapitány folyamatosan kérte az illetékesektől az engedélyt a kifutásra, de azt a választ kapta, hogy a hajót maximálisan fel kell tölteni menekültekkel. 

A napok teltek, a menekültek folyamatosan érkeztek legyengülve, átfagyva. Sok esetben az anyák a karjukon hozták megfagyott gyermekeiket. 

A hajón már áldatlan állapotok uralkodtak. Mindenütt emberek feküdtek, a folyosókon szinte már lépni sem lehetett. Az egész hajót az emberi szenny, vizelet, és a sebesültek bűze töltötte meg. 

Már a legénységi kabinokban is menekülteket kellett elhelyezni, így a legénység kiszorult szállásáról, és a fedélzeten, a hidegben próbált pihenni. Nagy volt a rendetlenség, a káosz. A hangosbeszélőn állandóan elveszett gyerekeket kerestettek. 

1945. január 30-án délelőtt 10 órakor Petersen kapitány végre megkapta az indulásra vonatkozó parancsot. Ebben az utolsó pillanatban érkezett még a hajóra 373 Marinehelferin, haditengerészeti szolgálatban álló női kisegítő. Ők már csak a fedélzeti uszoda medencéjében találtak helyet maguknak. Rajtuk kívül „befutott” még egy 918 fős tengeralattjáró kadétokból álló csoport is. Immáron több mint 9000 ember volt már a hajón! 

Ennyi ember számára már rég nem volt elegendő mentőcsónak a hajón, így szereztek még felfújható csónakokat és mentőmellényt, lehetőség szerint mindenkinek. 

A „Wilhelm Gustloff” végül 12 óra 20 perckor futott ki, de a kikötő bejáratnál még kisebb hajók állták útját, így újabb menekülteket kényszerültek felvenni. Őket már nem is számolták… 

Céljuk Swinemünde volt. Petersen kapitány nem nagyon számított ellenséges támadásra, mivel az „Admiral Hipper” nehézcirkáló és kísérő torpedórombolói a közelben tartózkodtak. 

A kaptány azt is tudta, hogy az elmúlt öt napban Riga térségéből egy kis hajóraj sértetlenül menekített ki több mint 62 000 embert. 

Petersen két út között választhatott. Vagy a part mellett hajózik, ahol az aknák jelenthetnek veszélyt, vagy kifut a nyílt tengerre, és ott próbálja meg az erősen túlterhelt hajót biztonságba kormányozni. Petersen kapitány ez utóbbit választotta. 

Este nyolc óra körül a „Wilhelm Gustloff” hóviharba került, a tenger erősen hullámzott és a látótávolság is a minimumra csökkent. Az erősen túlterhel hajó csak nagyon lassan tudott haladni. Mindezek ellenére, az utasok jól viselték a megpróbáltatásokat. Amikor a kapitány rádión arról értesült, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik, felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit, hogy elkerülje a velük való ütközést. Ezzel, az éjszakai sötétségben nagyon könnyen, távolról is észlelhetővé tette a hajót. 

Ugyanezen az estén az orosz S-13-as jelű tengeralattjáró éppen ebben a térségben portyázott. 

Parancsnokának, Alexander Ivanovics Marinyeszko-nak – aki nem éppen tartozott a flotta „legelitebb” tisztjei közé – jelentették, hogy egy hajót észleltek nem messze tőlük. 

Az S-13-as búvárhajó 700 méterre közelítette meg a „Wilhelm Gustloff” -ot. 

Este 21 óra volt, amikor becsapódott a hajó orrába, a vízvonal alatt az orosz tengeralattjáró első torpedója. A pánik leírhatatlan volt. 

De ekkor még úgy látszott, hogy a hajó folytatni tudja útját, egy biztonságos kikötő felé. A kapitány és a legénység igyekezett megnyugtatni az utasokat. Ekkor csapódott be a második torpedó. Ez a hajó fedélzetén robbant éppen az uszodánál. Az itt lévő Marinehelferinek közül csak ketten tudtak megmenekülni… 

Hamarosan újabb detonáció hallatszott, a harmadik torpedóé, amely a gépházat találta el. Ez megpecsételte a hajó sorsát… 

A tengeralattjáró ugyan kilőtt még egy negyedik torpedót is az oldalára dőlt hajóra, de az célt tévesztett. 

Ekkor Petersen kapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A sebesült katonáknak esélyük sem volt a megmenekülésre. A jegesedés miatt a hajó mentőcsónakjainak csörlője befagyott, mínusz 15-20 fok Celsius körül járt a hőmérő mutatója. Az utasok és a személyzet baltákkal és késekkel próbálta kiszabadítani a csónakokat. Sok csónak egyszerűen leesett a fedélzetről a kapkodás és a pánik miatt. Nagy volt a tülekedés a mentőcsónakok körül, az emberek sokszor egymást akadályozták a munkában. A személyzet fegyverrel próbálta fent tartani a rendet, de kevés sikerrel. Nagy pánikot okozott az is, amikor észrevették, hogy a mentőcsónakoknak nincsenek evezői. 

A jég fogságából kiszabadított mentőcsónakokat sorjában eresztették vízre. Több annyira zsúfolt volt, hogy az emberek kiestek belőle, mire azok vizet értek. 

Kis idő múlva a hajó egyre jobban megdőlt. Olyannyira, hogy nagyon sokan egyszerűen lecsúsztak a jeges fedélzetről a 2 fokos tengerbe. Csontok törése és emberek üvöltése hallatszott. A túlélőket a mai napig elkíséri ez a hang, amelyet elmondásuk szerint „sohasem lehet elfeledni”. A vízben a túlélésre szinte alig volt esély. Akinek nem jutott hely a csónakokban, azok megpróbáltak a víz felszínén maradni. A „Wilhelm Gustloff” az első becsapódástól számítva jó 70 percig volt még a felszínen, majd 22 óra 15 perc körül egy nagy robbanás kíséretében elmerült. A merülés közben a hajó lámpái felgyulladtak, mivel a vészáramfejlesztő elkezdett működni. A tenger itt viszonylag sekély volt, nem támadt nagy örvény utána. 

Este 9 órakor kezdte a hajó rádiósa az S. O. S jeleket továbbítani a következő szöveggel:„A „Wilhelm Gustloff” -ot háromszor megtorpedózták – 6000 fő van a fedélzeten” Sajnos ennél lényegesen többen voltak. Kijelenthető, majdnem dupla annyian, mintegy 10.500 ember… 

20 perccel azt követően, hogy a hajó elmerült, érkezett meg elsőként az „Admiral Hipper” cirkáló. A még életben lévők boldogan kiabáltak, de a cirkáló olyan nagy volt, hogy nem tudott a zsúfolt mentőcsónakok közé menni anélkül, hogy fel ne borította volna azokat. 

A nagy hideg miatt, a vízben mentő mellényel lebegő utasok nagy része ekkorra már halott volt. 

Aztán jöttek tovább a mentőhajók. „Löwe” TZ-12, mely 272 túlélőt vett a fedélzetére, TZ-36 torpedóromboló, a „Gotenland”, a „Göttingen”, mely már csak 22 túlélőt vett fel, és a VP-1703 futárhajó mely az utolsó túlélőt vette fel reggel 5 óra 15 perckor. 

Az egyik mentőcsónakban, halott felnőttek és gyerekek alatt találtak egy 15 hónapos még élő kisfiút. 

Az egyik megmentett állapotos nő, nem sokkal megmenekülése után hozta világra egészséges gyermekét az egyik mentőhajón. 

Összesen 1239 túlélője volt a katasztrófának. Hatszor annyian haltak meg, mint a „Titanic” balesetében… 

Marinyeszko kapitány tíz nappal később elsüllyesztette a „General von Stauben” kórházhajót is. Itt az 5 000 menekültből kevesebb, mint 600 élte túl a katasztrófát. Itt is többen haltak meg, mint a „Titanic” esetében. 

Marinyeszko, 27 évvel a halála után a Szovjetunió szétesése előtt közvetlenül, 1990-ben (!) kapta meg a legmagasabb kitüntetést, a „Szovjetunió hőse” címet. 

Alexander Ivanovics Marinyeszko kapitány lelkét több mint 14 000 ártatlan civil menekült, – csecsemők, gyermekek és nők – és sebesült katona halála terheli. 

1945. április 16-án az orosz hadiflotta elsüllyesztette a „Goya” utasszállítót, fedélzetén 6 220 utassal, melyből csak 165 fő élte túl a katasztrófát… 

A „Wilhelm Gustloff” elsüllyesztését kezdettől fogva mély hallgatás övezte. Az oroszok sem igazán akartak hencegni a több ezer ártatlan civil halálával. Később pedig ez is, mint sok minden más, tabu témának számított. 

A „Wilhelm Gustloff” roncsai a mai napig, 44 méter mélyen, az oldalára dőlve pihennek a homokos tengerfenéken. 

A roncsot, a sok ezer áldozat sírját, azóta hivatalosan kegyeleti hellyé, tengeri temetővé nyilvánították. 

Dán János 

haditudosito.com/magyartudat.com 

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
f. adj.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI 

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
f. adj.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI 

_______________________________________________ 
Grem mailing list 
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem 

No virus found in this incoming message. 
Checked by AVG - www.avg.com 
Version: 8.5.455 / Virus Database: 271.1.1/5567 - Release Date: 01/29/13 19:34:00 

_______________________________________________ 
Grem mailing list 
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem 

_______________________________________________ 
Grem mailing list 
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem 

No virus found in this incoming message. 
Checked by AVG - www.avg.com 
Version: 8.5.455 / Virus Database: 271.1.1/5567 - Release Date: 01/29/13 19:34:00 

_______________________________________________ 
Grem mailing list 
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem 

_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem